Délmagyarország, 1988. szeptember (78. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-13 / 219. szám

1988. szeptember 13., kedd Ismét van Képesboit! Schmldt Andrea felvétele Bizony, sokat bosszankodtunk tavaly, amikor az Oskola utcában bezárták a Képesboltot, mert felújítják az épületet. Átmenetileg a Bartók téren ugyan működött egy miniüzlet, ahol képeslapokat, csomagolópapírokat, naptárakat vásárolhattunk. Az idelátogató turisták azonban nehezen találták meg a kis üzletet. Szerencsére, ma már csak mult időben beszélhetünk erről, hiszen tegnap, hétfőn délelőtt a Képzőművészeti Kiadó megnyitotta legújabb Képesboltját Szegeden, amelyik a hálózat vidéki üzletei közül a legnagyobb. A Jókai utcában, a Nagyáruház folytatásában megépült passzázssoron helyet kapott új üzlet valóban minden igényt kielégít. Ezentúl lesz alkalom válogatni a több mint 5 milliós árukészletből, ha üdvözletet szeretnénk küldeni ismerőseinknek, vagy ajándék csomagolásához keresünk szép papírt. Hamarosan már a jövö évi naptárakért is érdemes lesz elsétálnunk erre Könyvgyűjtés Kárpálaljára Két hete értesülhettünk arról, hogy Kárpátalján az 1988—89-es tanévtől engedélyezik a magyar történelem oktatását. Ezt az örömteli hírt kíséri az az információ, hogy a tankönyvek még nem készültek el. Az illetékesek ugyanakkor a magyar tankönyveket megfelelőnek minősítették erre a tanévre. A kinti iskoláknak a magyarországiakkal való kapcsolatfelvételt javasolták. E hírre reagálva a József Attila Tudományegyetem bölcsészhallgatói könyvgyűjtést kezdeményeztek. A kárpátaljai magyar diákoknak általános és középiskolai történelem tankönyvekre és atlaszokra van szükségük. A szervezők várják iskolák és magánszemélyek jelentkezését. Az Egyetem utcai épületben, a oolcsészkaron, a KlSZ-teremben lehet leadni a könyveket (második emelet, könyvárus mellett), mindennap 11 és 12 óra között. A gyűjtést minél hamarabb bekell fejezni, mert a könyveknek legkésőbb október közepéig ki kellene érkezniük. Egyelőre a hivatalos kiszállítás módja a megoldatlan, ezért a szervezők — Aradi László, Bende József A., Bod Péter, Csípő Erika és Dajkó Pál — minden segítséget, ötletet örömmel fogadnak. D. I. Képemyo Magyar évszázadok Eddig két nagy királyunk, Szent István és László törvénykezését mutatta be a televízió új sorozata, a Magyar Évszázadok című, amit Szakály István rendez. Az elmúlt vasárnapon Bánk bán, azaz II. András korát, az aranybulla megszületésének körülményeit idézték meg. Nagyon kellett már ez a történelmi témájú műsor. Aligha szorul indoklásra, miért. Annyiszor írtunk arról, hogy műveltségképünkből miként esett ki a történeti tájékozottság igénye; kevésbé finomkodóan: arról, hogy micsoda históriai analfabéták nemzedékei követték egymást az iskolapadokban — lehet, hogy szándéktalan, de mindenképpen ostoba ideológiai megfontolások, vagy inkább megfontolatlanságok következtében. Nemzetismeret, tehát önismeret nélküli nemzedékek, akikkel — a többi között — meg lehetett csinálni, hogy vakoknak és süketeknek mutatkozzanak jelenkorunk létkérdései iránt, xnert történetismeret és -szemlélet híján kérdéseket sem formálhattak. Elég ha arra utalunk, milyen sokan vannak e hazában, akik csak mostanában döbbennek rá: azországhatárokon túl is élnek magyarok; s ím, hogyan? meddig? Vagy: még mindig majdnem kizárólag a „demográfiai hullám", a sok gyerek miatti nehézségekről hallanak, s halványan sem sejtik: vészesen fogy a magyar! Más nézőpontból az külön üdvös, hogy a törvénykezés, a törvényhozás múltjáról ad emészthetö-érthető, összefüggésekben gondolkodtató áttekintést a tévésorozat. Szokás mondani, hogy amíg az elmúlt pár év a közgazdászok „korszaka" volt, mostanában a jogi tudoroknak virágzik fel. Merthogy itt az ideje a jogállam megteremtésének — az ezredforduló küszöbén, Közép-Európában .. . Most, hogy törvénytervezetek megvitatására szerveznek különféle fórumokat szerte az országban, s a tévé közvetíti, hogy fölszólal az „egyszerű" ember e viták egyikén és hiányolja a szakértő-eligazító szót, mert „igy nem tudjuk, ugye, mégis miről kellene beszélnünk" — nos, éppen most nem árt a törvénykezés múltjának idézése. Hogy legalább megsejtse az „egyszerű" ember (aki korántsem olyan, ami lyennek sokan tudni szeretnék: sötét, mint az éjszaka; „csak" tájékozatlanságba süllyesztett!), legalább megérezze, hogy a törvény miként tüköré korának. Mindjárt tudni fogja, miről beszéljen a mai vitákon! Tartozunk még — magunknak s az igazságnak — azzal, hogy miután a tévés műsorpolitikát annyi elítélő jelzővel illettük, most leírjuk: végre egy jele, hogy fontos és értékes programokat nem átall főidőben közvetíteni a televízió; ezt eddig csak deklarálta. Még akkor is méltányolandó a „bátorság", ha ugyanez az intézmény szoktatta hozzá a magyart: este 8-kor csak léha semmitmondást, véres akciókat, vagy össznépi vidámkodást tud elviselni. S még akkor is, ha tudjuk: milyen régen meg kellett volna már csinálni ezt a sorozatot! (A mai, félreértéses viszonyok között evidenciákat is mondogatni kell: ezért nem a tévé munkatársait terheli a felelősség.) Sulyok Erzsébet Egészségvédelmi alakulnak rviz Rádió ftgyló Böngészem a rádióújságot, ós játom, Erkel gyönyörű operája, a Bánk bán is a műsorok sorában található, kissé személytelenül, hangsúlytalanul, bár — be kell látnunk — a legizgalmasabb, legszínvonalasabb műsorok is ugyanazzal a be_ fűtipussal szedetnek, mint a vízjelző szolgálat. De — igazságtalan vagyok — az Erkel-mü fölött ott díszeleg a feleim; Operába hívogató. Na, gondolom magamban, megszületett a Körmönfontoló című műsor kisöccse. És lapozgatom tovább az újságot. A gyerekek zenélő órája Hangoló névre hallgat, a rádió világirodalmi hetilapja a Kilátó. Másfél óra irodalomkedvelőknek: Társalgó Együttessek népzenei hangversenye: Talpalávaló. Beszélgetés a miniszterrel? Tanakodó! És a legszebbek szebbiké: gyógypedagógiai szerviz: a Kapaszkodó. Megárt egyszerre ez a sok folyamatos szemléletű melléknévi igenév. Vagy nem? Üjabb igazságtalanságon kapom magam: rápiritok a rádiósokra, hogy ily egyötvözetű rugóra jár az elméjük, s feledem, hogy a Szabadság téri kollégák is hasonlóan járnak el. Tüzkeresö a gyerekeknek, Gondolkodó az okosaknak, a tévében sincs másként. Szervizre lenne szükség, mégpedig nagyjavításra. Mert ha így haladunk tovább, Kukkoló címmel indul naturista magazin, Légycsapó címen a rovarkárosultak érdekvédelmi műsora, Könyöklő sorozatcímmel karriertörténetek hangoznak el, és rövidesen a Bagoly helyett a Huhogó jelentkezik az álmatlanok számára. Néhány hónapja Péter László hívta föl a figyelmet arra az Élet és Irodalom hasábjain, hogy az arctalanító magazinmánia uralkodott el a Bródy Sándor utcai sárga épületben. Igaza van: ma már minden második műsor magazinnak mondja magát, sokféle, színes, és egyenruhásán változatos tartalommal. Kavalkád kavalkád hátán. Hasonló gond a névadás. Rádióhallgatás szüneteiben ezen is el lehetne tűnődni. D.I. Mind többen vállalnak részt az egészségmegőrzés társadalmi programjából adódó feladatok megvalósításából. A területi és a helyi programok kialakítására, illetve összehangolására sorra alakulnak és az év végéig az országban mindenütt megkezdik működésüket az egészségvédelmi tanácsok. Szaporodnak az egészségmegőrzéssel kapcsolatos alapítványok és közérdekű felajánlások is. Az Országos Egészségvédelmi Tanács az év elején adott ki ajánlásokat a területi tanácsok számára, hogy szervezetükön belül hozzanak létre olyan testületet, amely figyelemmel kíséri és összehangolja az egészség megőrzését, illetve fejlesztését szolgáló programokat és kezdeményezéseket. Ennek eredményeként szeptember 7-éig 17 helyen az egészségvédelemben leginkább érdekelt állami szervek, társadalmi és tömegszervezetek tagjaiból, valamint a tömegtájékoztatás és az egyházak képviselőiből már megalakultak a megyei egészségvédelmi tanácsok. E szervezetek feladata egyebek mellett az, hogy felkarolják és támogassák a káros szenvedélyek elleni küzdelemmel, az aktív életmódot serkentő, valamint az egészséges táplálkozással összefüggő helyi kezdeményezéseket. A tanácsok közül eddig 11 egészségvédelmi alapot hozott létre, összesen több mint 36 millió forinttal; kiemelkedik közülük a Hajdú-Bihar Megyei Tanács 5 millió, valamint a Fővárosi Tanács 10 millió forintos alapja. Tervezik, hogy jövőre minden megyében létrehoznak egészségvédelmi alapot. Kezdődik a koncertévad Az Országos Filharmónia szegedi kirendeltségén mától lehet bérleteket vásárolni az idei hangversenyévadra (a régi bérletesek igénveit már kielégítették, s várják az új közönséget). Egy hét múlva, szeptember 19-én orgonakoncert lesz a dómban — még bérleten kívül: Ella István játékát hallhatják, közreműködik Bodonyi Katalin énekművész. A szezon első nagyzenekari koncertje október 10-én lesz a színházban: Erdélyi Miklós vezényli a szegedi szimfonikusokat, a szólista Kiss Gyula zongoraművész (Mozart: c-moll zongoraverseny). A szimfonikus bérleti sorozat további koncertjeinek vendégkarmesterei: Gunde Péter, Kovács János, Niksa Bareza (Jugoszlávia); itt vendégeskedik majd a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara Lukács Miklós vezényletével, a Magyar Állami Hangversenyzenekar Fischer Ádámmal. A szólisták közül Baranyay László zongora-, Matuz István fuvola-, Perényi Miklós gordonka- és Peter Mihalica (Csehszlovákia) hegedűművészt hallhatjuk. Rossini Stabat Materének októberi előadásán (vezényel Cser Miklós), a decemberi Beethoven-esten (Oberfrank Géza dirigál) közreműködik a Vaszy Viktor Kórus, az. évad második felében pedig Liszt Krisztus-oratóriumának előadására vállalkozik a szegedi zenekar, a kórus és a színház énekművészei. A Weiner Leó Kamarazenekar (művészeti vezető Weninger Richárd) februári koncerten kapott fellépési alkalmat: Wagner-művek és Bartók: Zene húros, ütoshangszerekre és celestára című műve lesz műsoron, Oberfrank Géza vezényel. A három kamarabérleti sorozatban Rudolf Kerer és Tatjana Nyikolajeva zongoraművészek. Ruggiero Ricci hegedűművész estjei mellett Kurtág Györgynek lesz szerzői estje. Hangversenyt ad a Canticum Kamarakórus (művészeti vezető a színház új karigazgatója: Gyüdi Sánúór), a Weiner zenejar, a Modern Rézfúvós Együttes — és az NDK-kultűra napjain (március) a Brahms trió. Szonátaestje lesz Szecsödi Ferencnek és Szelecsényi Norbertnek — novemberben . Az ifjúsági bérletesek koncertjei is színvonalasnak ígérkeznek — ezeket a középiskolákban szervezik. A megyében, Makón, Szentesen és Csongrádon rendez koncerteket a Filharmónia, Vásárhelyén a Weiner zenekar ad öt hangversenyt. A pedagógus nagykorúsítása H

a becsukom belüiröl a tornaterem ajtaját, úgyis a magam ura vagyok — magyarázta jó tíz évvel ezelőtt tanár barátom, amikor azt kérdeztem: felnőtt, diplomás szakember létére hoglyan képes elviselni azt, hogy lépésről lépésre előírják, ellenőrzik, számon kérik, minősítik a munkáját? Azt a folyamatot, aminek mikéntjét, ütemét csakis a tanár vagy tanító és a konkrét tanulócsoport kölcsönös igyekezete alakíthat, formálhat eredményesen Hogy a „szabályosan felépített" óna. amivel a szakfelügyelő szembesül, többnyire színjátszás — ki ne emlékezne diákkorából, hogy olykor „főpróbát" is tartottunk egy-egy látogatás előtt? A három éve életbe lépett oktatási törvény történelmi jelentősége éppen az, hogy nagykorúsította a pedagógust: kimondta a szakmai önállósághoz való jogát — először e hazában! A húsz-egynéhány és az ötven-egynéhány éves pedagógus egyszerre lélegezhetett fel — de vajon egy emberként örült-e a kötelékek megoldásának a több mint százezer tanító és tanár? A nemleges válaszban nincsen semmi meglepő, hiszen tudnivaló: a pedagógustársadialom sem homogén „halmaz". Vannak közöttük, akik több generáción ót örökített génjeikben hordoz_zák a porosz modellnek becézett „rendet" — ők szinte reflexszerűen káoszt értettek szakmai szabadságon, ami „végzetessé" válhat az iskolára nézve. Rövidlátásra vallana, ha nem értenénk meg aggályaikat, hiszen számukra valóban „egy világ omlik öszsze". Minthogy: valóban egy világ omlik össze — csak éppen nem olyan nagjy kár érte, és főleg nem az iskola omlik öszsze! Az iskola „csak" átalakul — szép folyamatosan. Nem gongütésre, nem első és nem második csöngetésre, Akkor sem, ha egy másik csoportja a tanároknak igenis elégedetten lélegzett fel: ezentúl legálisan is saját, egyéni elképzelései szerint taníthat. tanítványai képességeihez, érdeklődéséhez alkalmazkodva. „A tantervtől törvényszerűen el kell térni" — jelentette ki tavaly több száz általános iskolai tanár előtt Gazsó Ferenc művelődési miniszterhelyettes —, annyit és olyan ütemben kell megtanítani belőle, különösen az alsó osztályokban, amennyit és amilyen tempóban maradandóan el tudnak sajátítani a gyerekek. Néhányan morgolódtak e ,.szentségtörő" kijelentés hallatán. Mert: mi lesz így a következő tanévben, a következő osztályban? Szerettem volna mar akkor visszakérdezni: amíg szigorúan a tanterv szerint haladt a pedagógus, minden gyerek mindent megtanult? Nem az történt-e, hogy a tananyagnak egy kisebb hányadát se tanulták meg jól a gyengébb képességűek? És a tehetségesek, a kivételesen gyors felfogásúak? Velük mi lesz akkor? — így a másik oldal. Az oktatási törvényben olvasható a válasz: lehet osztályt ugrani, nem kell feltétlenül unatkozni és roszszalkodni az átlagosnál jobbaknak. Nem árt megismerkedni az oktatási törvénnyel — nem olyan új már. De végsősoron egy szemléletnek kell megváltoznia ahhoz, hogy a törvény betűje beteljesedjen. Ez a törvény ugyanis gyerekcentrikus. teljesítménycentrikus és — s most én is vállalok egy szentségtörő megállapítást — csak harmadsorban pedagóguscentrikus, s ez így van jól. Mert a tanár szakmai szabadsága elengedhetetlenül szükséges eszköz, de mégis csak eszköz, a végső, a valódi cél szolgálatában, ami, ugye, a gyermek értelmi képességeinek, érzelemvilágának. fizikai erőnlétének, erkölcsi talajának a fejlesztése. Ha el tudunk szakadni a központból vezérelt, roppant bürokratikus oktatási rendszer évszázados beidegzéseitől, logikussá kell, hogy váljék a felismerés: saját, vagy maga választotta módszerrel jobb kedvvel s hatékonyabban dolgozhat a pedagógus Amit mérni kell, az az eredmény, a gyerek tudása. Ez minősíti valójában a pedagógust. A módszerei — már elnézést — mérsékelten érdekesek. Gondoljuk csak meg: ki törődik azzal, hogy milyen módszerrel tervez egy építész, ha az épület megfelel a funkciójának, és harmonikusan illeszkedik esztétikai értelemben is a környezetbe? A

pedagógus helyzete persze nehezebb, mert egy országnyi „szakértő" szól bele abba, hogy milyen módszerrel tanítja — például — olvasni a gyereket. Pedig nem a megtanítás módszereivel van haj, hanem azzal, hogy a gyerekek nem gyakorolják az olvasást, mert inkább a tévét nézik apuká.valanyukával együtt. De talán megérjük, hogy visszanyeri társadalmi rangját a tudás, a műveltség, különben hiába kínlódik a gazdaság! — s ez a pedagógusok szakmai öntudatának erősödésére is kedvezően fog hatni, növelve a szuverén egyéniségek arányát a katedrákon. Medve Imola