Délmagyarország, 1988. szeptember (78. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-09 / 216. szám

6 I9S8. szeptember 9., péntek Dunavarsányban a kajak­kenusoknál SPORT Ú. Dózsa: gól nélkül Csütörtökön este a labda­rúgó UEFA Kupáért lépett pályára Izlandon az Ü. Dó­zsa együttese. A lila-fehérek az első összecsapást sikeres­nek mondható eredménnyel zárták, hiszen Akranesben gól nélküli döntetlent értek el; Akranes—Ü. Dózsa 0-0 A két Petrovics az ezer párosban reménykedik! i Dunavarsány. Gyönyörű, napsütéses őszelő. A szél hullámokat borzol a vízre, szemközt, a híd lábánál hor­gászok várják a szivdobban­tó kapásjelzö moccanását. A móló körül piros és zöld, címeres mezek színkaval­kádja. Véghajráznak' Duna­ellen. A partról úgy tűnik, mintha Csípés nem „szakí­taná" magát szét! Ennek el­lenére, egy teljes hajóval verik Ábrahámékat. A har­madik variáció: Petrovics Béla Fidel Lászlóval egy hajóban, ellenfelük' pedig a két Honvédos, Csipen és varsányban a kajak-kenus Ábrahám. Csipesék óriásit olimpikonok. A mai prog- hajtanak — ezzel az idővel, ram fő száma a kajak ket. azt hiszem, olimpiát is lehet tesek 500 méteres időre me- nyerni! —, és nyernek fél nése. Az első párban Petro- hajóval. vics B.—Ábrahám simán le- A parton megy a találga­győzi a Csipes— Fidel ket- tás. Melyik! egység lenne a tőst. Fél óra múlva a Pet. legideálisabb. Ügy tűnik, a rovicsí B.—Csipes páros az négy ötszázas menőből csak hárman maradnak: Ábra­nyer hám, Petrovics B. és Csipes. Minikosárlabda­zítő eddigi legjobb idővel az Ábrahám—Fidel „egység" Csípés" "'egyest és négyest eredmény oddig egy nyolca. megy, éppen ezért a robba- dik hely volt Kálmanéknak. nékony, kitűnő erőben levő Petrovics B.—Ábrahám pá­ros látszik a legmegbízha Parti János szövetségi kapitányhoz nehéz volt be­jutni, hiszen órákig beszél­felkés; hiszen mi, itt. Szegeden Október közepén indul út- -15-én Szegeden, az Ortu- úgyis elfogultak vagyunk... jára a kosárlabda sportág- tay kollégiumban (Április 4, tóbbnak! No, persze, ennek getett Vitray Tamással, aki eldöntése Parti János szö- a szöuli verseny közvetíté­vetségi kapitány feladata, sére készült ¡fel. - Hogy sikerült a daná­ban országosan meghirdetett „Minimozgalom", erre Csongrád megyéből 37 csa­pat nevezett. Az akció meg­lehetősen újszerű. Zavarta­lan lebonyolításáért a köz­reműködő edzők, versenybí­rók, játékvezetők részére felkészítő tanfolyamot szer­veznek, erre szeptember 10 útja) kerül sor 9, illetve 11 órai kezdetlel. A Csongrád Megyei Ko­Petrovics Kálmán sápad­tabb ési soványabb, mint sárlabda Szövetség a fenti ami,kor legutóbb találkoz­ópontban a helyszínen tunk- A túlfeszített munkara várja azokat a középiskolás go^oltam, amikor kiderült, még vannak eldöntendő diákokat, akik a megye te- nogy vírusos fertozes gyen- kérdések. Szöulban kéthetesi rületén vállalnának játék- g'tetle le- kinntartózkodás után kerül vezetést a „minik" mérkőzé­sein. Az újszegedI Sportcsarnokban Országos kyokushinkai bajnokság — Tíz napon keresztül sor a kajak-kenura, ezért szenvedtem. A vírusos fer- nyugodtan mondhatom, tőzós tüneteit nem sikerült hogy ezek a klérdések még gyorsan megszüntetni, mi- sokáig nyitottak lesznek, vei antibiotikumokat és Támpont van, mégpedig az egyéb gyógyszereket sem egész éves felkészülés és az használhatunk. Ezért termé- edzőtáborban nyújtott telje­szetes módon próbáltuk ki­kúrálni a betegséget, ez azonban sokkal több időt vett igénybe. Most már úgy érzem, teljesen jól vagyok, az erőnlétem azonban még a felnőtteknél Mihalik Hu- nem megfelelő. Most a hát­nor (—64 kg), Fábián Zsolt ralevő időben enneki meg (64­-72 kg), Zsiga Zsolt (64— szerzése a legfontosabb! Az testvérek, vagy a Helyi A karate sportágat kedve­lők minden bizonnyal jól szórakoznak majd, ha szom­baton délután kilátogatnak az újszegedi Sportcsarnok­ba, ahol 2 órától rendezik a kyokushinkai szakág orszá­gos bajnokságát. A Tápéi __ Egységes Sportkör által - """ tány, hogy mi, vagy a Helyi az Automobil Gmk, a Ma- epuI' MoCr Zoltan (64_72 -Rajna páros indul, gyar Kábelművek szegedi kg> k szőnyegre lép. _ m( váf a ö&||i oHm A sportág két honi „pro- piától? fesszorát" is viszontláthat sitmények. — Milyen olimpiai tervei vannak a Petrovics fivérek­kel? — Pontosan az ezer pá­rosban vár még az a kérdés eldöntésre, hogy a Petrovics 72 kg), Szporny Szilárd (64 ezer páros, ahol nekünk a —72 kg) és Ballai Zoltán legnagyobb esélyünk van az (64—72 kg), a válogatott indulásra, még mindig nyi­magyar bajnok képviseli, tott, kint, Szöulban fogja el­Amennyiben sérüléséből fel- d?nteni a szövetségi kapi­gyáregysége, a Mahart MHSZ-klubja, a Hungaro­camion Fuvarvállaló Iroda, az Éliker Vállalat és az Al­fa tehertaxi támogatásával — szervezett erőpróbán részt vesz a teljes magyar élgárda. A Tápéi ESK színeit az Ifjúságiaknál Idul Tibor (64 kK) és a magyar bajnok, Elhardt Gábor (64—72 kg), Rajna páros indul-ie az olimpián. Hogy a kis Pet­rovicsot ma 500-on is kipró­báltuk, annak az a magya­rázata, hogy ez a páros sem olyan, mint tavaly. Az utolsó pillanatig kell pró­bálkozni a meglevő lehető­ségekkel, hogy a rajtig ki­alakítsuk az optimális pá­rost 500-on is! — Milyen eredménnyel lenne elégedett a szövetségi is - • ják az érdeklődők, Furkó ~ Szeretnénk nagyon sok Kálmán 4 dános mester a őrömet szerezni a szurko. versenybíróság elnökhelyet- bóknak. Remélem, sikerül teseként, Adámi István, indulnom, és jó eredményt kapitány? ugyancsak 4 dános mester tudok elérni. — Ha nem sjkeredne főbíróként ténykedik a ver Petrovics Béla duzzad az alább egy olimpiai arany­senyen. A szünetben sem erőtől, kirobbanó formában érmet nyernünk, nagyon unatkoznak majd a názök. van. Erről így beszél: a tápéi egyesület BMX­szakosztálya tart bemutatót Sportműsor Szeged SC— sági bajnokság: FTC. 13. Labdarúgás: NF. II.: IWSE—Szeged Debrecen. 16.30. NB III. KTE—Sz» Dózsa, Kézilabda: Ml I. Nók: Budaprtnt Sz. Textilművek SE—Vasas, újsze­fiedl Sportcsarnok. 17. NH-s Ifjúsági bajnokság. Lá­nyok; Dudaprlnt—Jászberény. Tolbuhtn sgt., 15.30. Megyei baj­nokság. Férfiak: Sz. Tanárkép- Kecskemét. 16.30. xő—Hódiköt, Topolya sori csar- Megyei I. osztály: Apátfalva— lioik, 17.30. Kistelek. Apátfalva. 16.30, Bodó. SZOMBAT Baldstya—Makó, Batóstya. 16 Karate: éra Békés lm. Jv. Mör.tha­Kyokushlnkal országos baj- lom-Sz. Tanárképző, Móra­nokság, ujzzegcűi Sportcsar- fialom. 16-30, Magyar. Kiskun­nok. 14. dorozsma—Szöreg, Kiskundo­Kézllabda: rozsma. 16.30. Bubori Tisza-Üt NB II. Nők: sz. Tanárképző— KSK—Bordány. Ojszentiván. 16 Vcresegyltáz, Topolya sori éra 30, Horváth. Sándorfalva— csarnok 13 Nagymáigocs. Sándortalva. 16 Teke: éra 30. Szilágyi D. Elő/mérkőzést NB I. Férfiak: Sz. Postás— az ifjúságiak játszanak. FTC. Postás-Pálya. 10.30. Megyei II. osztály; Algyő­Tentsz: Uliés. Algyű. 16.30. Aczél B. On III. Férfiak: Kinizsi-H.— Csanytelek— Zákányszék, Csany­Baja. újszegedi ligeti jíályák. 10. telek, 16.30. Kubatovtcs. Sz. Pos­— Azt kissé túlzásnak tartom, hogy kirobbanó for­mában vagyok, igaz, ma na­gyon jól ment... — Mit gondol, a mai idő­re menés eredményei befo­szomorú lennék! A magyar kajak-kenu vá­logatott szeptemberi 14-én indul útnak Szöulba, és szeptember 26-án kezdődnek meg a küzdelmek. Bagaméry László sc. Teke NB I. Tömegsport: XI. rúzsai sportnap, 9. Labdarúgás: NB III.: SZVSE-+H. Kun B. SE, Vasutas-stadion, 15.30. Elö­mérközést az Ifjúságlak játsza­nak. Megyei I. osztály: Fábiánse­bestyén—Szentes. Fábián Sebes­tyén. 14.30, Kószá. (Az Ifjúságl­ak utána játszanak.) Tápé— Aeü. Fóisk.. Tápé, 16.30, Somo­gyi. Előmérlkőzést az Ifjúságlak játszanak. Mrgyel II. osztály: Mindszent —Szákkutas, Mindszent. 16.30. Lengyel. Alsóváros—Szegvár, Szabadság tér. 16.30. Bús. Földe­ák—Csanád palota. Földeák. 1« óra 30. Tonté. Előmfrrkőzést az Ifjúságiak játszanak. VASÁRNAP Vízilabda: Országos juniorbajnokság. (Jjszeigedt Sportuszoda SC—FTC. 10.30. Országos dülóbajnoltság: Szeged Kecskemét. 11 <3 Országos lfju tás—Szatymaí. Postás-pálya, 16.30. Csótl. Eperjes—Kln1zsl-H., Eperjes. 16.30, Barna. AsoLUia­lom—UTC. Asotthalom. 16.30, Pozsár. Előmérlkőzést az Ifjúsá­giak játszanak. Megyei III. osztály: Tömör­kény—Opusztaszer, Tömör­kény. 16.30, Haim. Előmérkőzést az Ifjúságiak játszanak. Tápé II. —Kuzsa. Tápé. 10, Jakus. For­ráskút—Kiskundorozsma II., Forráskút, 16.30, Szekeres. Dobogós helyezésben bíznak a postások Beindul a nagyüzem a te- utazó válogatottba. Első ke NB I-ben is. a hét végén mérkőzésüket Budapesten, elkezdődik az 1988—89-es az FTC-vel játsszák, bíznak, bajnokság. A Szegedi Pos- . csatában is He KÍ­tás SK női csapata változat- ha nafiv csataban ,s- de "" lan ¡kerettel vág neki a pont- kerül megszerezniük a gvő­vadászatnak. a társaságot vi- zelmet. szont az eddigi vezető edző Kiss Gábor helyett (egész­ségi okok miatt történt a váltás) új szakvezető, koráb­ban a kosárlabdasDortágban tevékenykedő Pungor Miklós irányítja. bajnokság. J i: Szegőd 1 lágom ser- J fed SC— I Íl.ni Iflii. * Utazzon, fuvaroztasson TEMPÓ TAXIVAL 16-666 23-333 23-888 személy—teher 1 — 10 tonnáig, autódaru, autómentés A Szeged SC-től átvett fér­ficsapat a BKV Előrétől iga­zolt Rákos Józseffel erősö­dött. A felnőttek szakmai munkáját Deák István edző irányítja, az ifjúságjakkal Török Tivadar, a serdülők­Az újdondász edző tervei- kel Karsai Ferenc, míg a ket ecsetelve elmondta, iól nőknél az utánDÓtlással sikerült a felkészülés, ered- Kendrella István foglalko; ményes tornák útán kezdhe- zik. tik a küzdelemsorozatot. * aminek végén a dobogó va- Szombathelyen Savaria lamelyik fokára szeretnének Kupa verseny volt. amin 4 állni. Megemlítette még azt fős csapatok vehettek részt, is. Fodor Gabriellának és A Szegedi Postás férfigárdá­Pocsainé Molnár Zsuzsán- ja 3609 fával a 3.. a nők 1708 nának minden esélvük meg- fával a 4. helyen végeztek, van. hogy bekerüljenek az Egyéniben Lörinczné 439 fá­ifjúsági világbajnokságra val ugyancsaik a 4 volt. Százhuszonegy televíziós óra Szöulból lyásolják a szövetségi kapi­tányt az egység összeállítá­sában? — Nagyon remélem, és bízom is abban, hogy az ezer párost el tudjuk, csípni Kálmánnal, ötszázon nem érzem annyiba az esélyt. Ezek az eredmények a jö­vővel kapcsolatosak. — Petrovics Béla egy hét­tel ezelőtt ünnepelte 20. születésnapját. Mit vár éle­te első olimpiájától? — Hogy ezer párosban si­kerüljön jó eredményt el­érni, hiszen az utóbbi évek­ben ez a magyar egység nem remekelt. A legjobb A Magyar Televízió 1976-ban Mnntrealhól 100, 4 évvel ké­sőbb Moszkvából 130 órát su­gárzott az olimpiáról. A tervek szerint a szöuli nyári játékok eseményei 121 órában kerülnek a képernyőre. Mivel Dél-Koreában 8 órával előbbre járnak az órák, az öt­karikás versenvek jelentős ré­sze magyar idö szerint a haj­nali, délelőtti, déli órákban zaj­lik, amikor az emberek többsé­ge Idehaza alszik vagy dolgo­zik. Éppen ezért a 121 órás összműsorhól csak 15 órányi ke­rül éjszaka, tehát egyenes adásba. Délelőtt és délután, az ún. déli sávban, mintegy 50, este pedig megközelítőleg 60 órás közvetítés várható. A na­pi átlag 6—8 óra. de lesz, ami­kor a 21-ból több. mint 10 órán át uralja a televíziót az olim­pia. Szöulból az Intervfzió és az F.urovízió közös stábja jó­voltából háromcsatornás tv­lánenn át jön a kép. és Buda­pesten, az itt dolgozó magyar olimpiai munkacsapat választja szét, dönti el. mit adnak egye­nesben, és mit felvételről, ki­sebb vagy nagyobb csúsztatás­sal, a magyar versenyzők sze­replésétől ls függően. Atlétikáról például a férfi 100 méteres síkfutás döntőiének ki­vételével, nem lesz élö közvetí­tés. Ugyanakkor például birkó­zásban, mindkét fogásnemben az összes döntöt egyenesben su­gározzák a déli sávban. Kajak­kenuban — a remények szerint magyarokkal a főszerepben — szeptember 30-án nulla órától hajnal 3-ig szintén élőben ad­ják valamennyi szám fináléját. Természetesen — legyen az bár­mely sportág — minden ma­gyar győztes produkciója még aznap a déli és az esti prog­ramban ismét látható lesz. Ké­zilabdában a jelenlegi tervek szerint a japán és az NDK elle­ni magyar fellépés kerül a mér­kőzések időpontjában képer­nyőre, de — a válogatott ered­ményessége esetén — Itt Is sza­porodhat az élö adások száma. A déli órákban zatló súlyeme­lés és a magyar ércmesélyeket hordó tornadöntnk meglntesak élőben lesznek láthatók, miként az öttusa számai közül az úszás, vagy az Igazi úszás dön­tőinek zöme, benne Darnyi Ta­más fö számának, a 400 m ve­gyesnek a fináléjával. ami szeptember 21-én hajnalban lesz. A vívás eseményeit vi­szont esak felvételről közvetí­tik, miként vízilabdában is egyelőre csak a magyar—spa­nyol mérkőzés tűnik „élőnek", s azt sem tudni, milyen boksz­mérkőzések lesznek képen, te­kintve a szorítót. A Magyar Televízió szöuli stábja 12 tagú. A közvetítő csa­patot Kadnai János vezeti, és hat riporter kapott benne he­lyet: Vitray Tamás, Knézl Je­nő, Gyulai István, Dávid Sán­dor, Gulyás László és Dobor Dezső. A budapesti szerkesztő­séget Vitár Róbert vezeti. varsanyi felkészülés, mi­lyen erőben, formában van­nak a magyar versenyzők? — Egy héttel az indulás előtt elmondhatom, hogy eredményes volt az edzőtá­bor. Néhány hajóegységben Tavalyelőtt 10 ezren — és most? A tavalyelőtti Csongrád Megyei Hírlap-futáson, mint ismeretes, nem várt létszá­mú érdeklődés volt, amely valljuk be őszintén, szinte megoldhatatlan feladat elé állította az akkori rendező­ket. Az idén ígérik a szer­vezők — a Szakszervezetek Csongrád Megyei Tanácsa és Szeged városi bizottsága, a Csongrád Megyei Hírlap szerkesztősége, a Szeged vá­rosi ifjúsági és sportosztály, valamint a művelődési osz­tály, a Delta Kereskedelmi Vállalat, a TESZT Klub, a Szeged városi úttörőelnök­ség, valamint a Szeged SC —, hogy még az ilyen nagy létszám fogadására is felké­szültek. A finiséhez érkezett a szeptember 11-én 17 órakor sorra kerülő Sport Aid '88 és a Csongrád Megyei Hír­lap-futás szervezése. Mint ismeretes, az előbbi kereté­ben 10, míg az utóbbiban 4 kilométert kell lefutniuk a vállalkozóknak. A nevezé­si díjból — 20 forint — be­folyt összeg 50 százalékából különböző tárgyakat vásá­rolnak, s azok a futók kö­zött kisorsolásra kerülnek. A másik felét egyenlő arány­ban a sportsegély, valamint a szegedi vak gyerekek ré­szére ajánlják fel. Találomra felhívtunk né­hány szegedi iskolát, hogy megtudjuk, hol tartanak a szervezésben. A Tarján IV­es Számú Altalános Iskola Igazgatója. Borbola István az alábbiakat mondta: — Az iskolánk testneve­lés tagozatos, tehát nekünk „hivatalból" pártolni kell az ilyen rendezvényeket. Az az igazság, hogy nemcsak a versenysportra neveljük a gyerekeket, hanem nagy gondot fordítunk az egész­séges életmód kialakítására is. Éppen ezért szívesen ve­szünk részt most is, sőt Németh Ervin és Révész Gábor tanárok legalább há­romszáz tanítvánnyal fut­ják végig a távot. Kérdésünkre megnyugtató választ kaptunk Fekete Zol­tántól, a kereskedelmi és vendéglátó-ipari szakmun­kásképző igazgatójától, Laj­kó Lajostól, a Madách Utcai Általános Iskola igazgatójá­tól, Molnár Miklósnétól, a Gedói Általános Iskola test­nevelőjétől. Boros Tibor, a katonai kollégium sportfe­lelőse pedig ígéri, hogy a 200 tanuló közül 150 ga­rantáltan ott lesz a rajt­nál. Tegnap tovább bővült a kisorsolásra kerülő felaján­lott tárgyak köre. A színes televíziót az Ullés és Vidé­ke Takarékszövetkezet ad­ja, az OTP Csongrád Me­gyei Igazgatósága nyere­ménybetétkönyvet, a Szegedi Nemzeti Színház jegyeket, a Budaprint Szegedi Textil­művek termékeiből olyan összeállítást ajánlott fel, amelyet az egész család használni tud. A 624. Sz. Szakmunkásképző Intézet vállalta, hogy hozott anyag­ból megvarrják a nyertes ruháját. Kisorsolásra ke­rülnek sportszerek, kerék­pár, s egyéb értékű tár­gyak. A verseny rajtja előtt egy órával — tehát 4 órá­tól — technikai be­mutatóra kerül sor. Vér Ist­ván, a Szegedi 600. Sz. Szak­munkásképző Intézet első éves tanulója gokarttal —, aki jelenleg a junior gokart C kategóriában vezeti a baj­nokságot —, valamint a 7 éves Varga Oszkár 80 köb­centiméteres Kawasaki mo­torjával lélegzetelállító pro­dukciókat mutat be. Szőrmésbórök kikészítését és irhakabátok tisztítását rövid határidőre vállaljuk. Tisza Ipari Szolgáltató Kisszövetkezet Újszeged, Verseny u. 17. Nyitva: 8-14 óráig, szerdán 8—17 óráig. Közlemények Értesítjük a lakosságot, hogy Sán­dorfalván a Jókai u. és Maros u. sarokponttól a Szatymaz, IV. ker. 252. számú tanyához kiépített légve­zeték-hálózatot a Dómász 1988. szeptember 9-től (eszültség alá he­lyezi. A hálózat érintése tilos és élet­veszélyes. Feladatmegoldó levelező tantár­gyi pontversenyt indít 8 fordulóban a TIT Budapesti Szervezete az általá­nos iskolások számára: matematika (5—8. osztályosoknak), fizika (6-8.) kémia (7-8.), történelem (5-8), csillagászat (fizika-földrajz komplex a 7—8. osztályosoknak). Részvételi dij: 190 Ft. Jelentkezés szeptember 20-ig levélben, 1372Bu-. dapest, Pf.: 479. vagy telefonon: 136-890,341-360/31. Szeged Megyei Városi Tanács V. B. Építési és Közlekedési Osztálya által 1988. augusztus 4—19-e között meghirdetett lakótelekre vonatkozó előzetes telekjuttatási címjegyzék a Szeged Megyei Városi Tanács V. B. Ügyfélszolgálati Irodában (Szeged. Széchenyi tér 11. tsz.) 1988. szep­tember 10-tól 30 napon keresztül megtekinthető

Next

/
Thumbnails
Contents