Délmagyarország, 1988. szeptember (78. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-08 / 215. szám
r/ 6 1988. szeptember 8., csütörtök Kupaszerda Labdarúgás Csak a Honvéd győzött SPORT Sportnap Rúzsán Szeptember 10-én, szombaton a XI. rúzsai sportnapot rendezi a KISZ Mórahalom Városi Jogú Nagyközségi Bizottsága és a rúzsai községi tanács. A községi sportcentrumban reggel 9 órakor kezdődik a vetélkedő, ami délután fél 4 óráig tart. Új ügyvezető elnök a Metripond SE-nél Hétfőn délután elnökségi illést tartottak a Metripond SE-nél. Először Himer István vezető edző, valamint Benkö László technikai vezető beszámolt a labdarúgócsapat eddigi szerepléséről, s a további tervekről, majd Mispál András ismertette u segédilzemág féléves mérlegét. Ezt követően Szabó István elnök felolvasta Mispál András ügyvezető elnök levelét, amelyben kéri, hogy az elnökség járuljon hozzá ahhoz, hogy munkaviszonyát december 31-ével felmondhassa. A testület a kérést tudomásul vette, s egyben jóváhagyta, hogy a megüresedő székbe a klub korábbi ügyvezető elnöke. D. Szabó Árpád kerüljön. Az új vezető szeptember 12-étől látja el feladatát. Holnap délután Tegnap benépesültek Európa labdarúgó-stadionjai. Megkezdődtek az tdet kupaküzdelmek, Illetve néhány mérkőzéssel mór tegnap megkezdődtek. Bajnokcsapatok Európa Kupája: Bp. Honvéd—Celtlc l-l) (1-0». Kispest, Bozsik-stadion, 8000 néző. v.: Van Swieten (holland), gólszerző: Fodor (8. p). Nagy vehemenciával estek egymásnak a csapatok, de a végén a színvonal és az iram már a közepest sem érte el. A Honvéd minimális 1 gólos győzelmet aratott, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy hiányzott az tgazt átütőerő támadásaiból. A Celtic a kapura nem sok veszélyt Jelentett. További eredmények: Dynam<> Berlin— Wcrder Bitemen 3-0, Valur Keykjavtk—AS Monaco 1-0. Pezoportkosz Lamaca—IFK Göteborg 1-2, FC Larlssza— Neuchatel Xarnax 2-1, Hamxun Spartans—Nentort Tirana 2-1, Sparta Praha—Steaua Bukarest 1-5. Szpartak Moszkva—Glentoran 2-0. Górnik Zabrze—Jeuncsse Esch 3-0. Vltosa—AC Milán 0-2, ttapid— Galatasaray 2-1. FC Bruges—Bröndbv 1-0. FC Dundalk—Crvena Zvezda 0-5, Real Madrid—FK Moss 3-0, FC Porto —HJK Helsinki 3-0. Kupagyőztesek Európa Kupája: Szerdán 13 mérkőzést játszottak le a labdarugó KEK 1. fordulójában. A legjobb 16 küzé Jutásért vívott első összecsapások közül hármat már korábban lebonyolítottak. A Békéscsaba — a selejtezőben a norvég Bryne-n jutott túl — Adapazáriban lépett pályára, és vereséget szenvedett. Á gyermekek megsegítéséért A világ minden táján, a legtöbb nagyvárosban szeptember 11-én délután 5 órakor egyszerre dördül el az a sok ezer startpisztoly, mely elindítja a „Sport AID '88" futást. E nagyszabású, világméreteket öltő megmozdulás azokat a felnőtteket, fiatalokat próbálja egyesíteni, akik a mai rohanó világban még figyelnek embertársaikra, különösen azokra, akik valamilyen formában segítségre szorulnak. E nemes célnak hódolva kapcsolódik be az akcióba Szeged is, mint helyszín. A szervezők két távot is kijelöltek — melynek starthelyei a Felső Tisza-parti stadionban lesznek — 10 és 4 kilómetert. A hosszabb táv kapta a Sport AID '88, a rövidebb pedig a Csongrád Megyei Hírlap futás nevet. Ez utóbbit egyébként márhagyományosan minden évben külső szervek segítségével megrendezi a Csongrád Megyei Hírlap szerkesztősége a megye különböző városaiban. A vasárnap délutáni programot négy órától Vér István szegedi gokartos és a hétéves Varga Oszkár Kawasaki motoros bemutatója tölti ki. A futás végén pedig értékes nyeremények kerülnek kisorsolásra a résztvevők között. A fődíj egy színes televízió lesz! Atlétika Az Újpesti Dózsa nemzetközi atlétikai versenyén a Szegedi' Vasutas SE sportom lói a következő helyezéseket érték el'. Férfiak: 3000 m akadály: ... 4. Hegyes István 9:30.47, 5. Susányi Tamás 9:45.36. Nők: 3000 m: ... Visnyei Márta 9:11.00. Sakarya (török)—Békéscsaba 2-0 (1-0) 2050 néző, v.: Kaim (albán). További eredmények: Fioriana Valletta—Dundoc United 0-0, omonia Nicosia—Panathinatkosz 0-1, Grasshoppers—Eintracht Frankfurt 0-0. Dinamó Bukarest —Kuusysi Lahll 3-0, Flamurtari Vlora—Lech Poznan 2-3. FC Jena—Kncms 5-0. Derry City—Cardiff City 0-0, Borac Banja Luka —Motallisz.t Harkov 2-0. IFK Norrköping—Sampdoria 2-1. Metz.—Anderlocht 1-3. Roda Ker.krade—Guimaraes 2-0, KV Mechelen—Avenir Beggen 5-0, In1er Bratislava—Sz.redec 2-3. Fram Reykjavik—Barcelona 0-2, Glenovan—Aarhus 1-4. UEFA Kupa: A Tatabánya a VfB Stuttgart ellen lépett pályára, amely igyekezett szép estét szerezni szurkolóinak, nicircsak azért is. mert a nyugatnémet klub csütörtökön ünnepli fennállásának 91. évfordulóját. Méltóképpen ünnepeltek ... Vln Stuttgart—Tatabányai Bányász 2-0 (0-0) További eredmények: Silema Wanderers—Victoria Bukarest 0-2. V ionná—I.kast l-o. Union Luxemburg (luxemburgi)—FC Liége (belga) 1-7, Antwerpen (belga)—l. FC Köln (nyugatnémet) 2-4. Bc.siktas— Dinamó Zaffrcb 1-0, Otelul Galati—Juventu.s 1-0. Trakia (bolgár)—Dinamó Minszk (szovjet) 1-2. As Roma—FC Nürnberg 1-2, Zsalglrisz Vliniusz. (szovjet)— Austria Wien (osztrák) 2-0. Dnyepr Dnyepropctrovsz.k—Glrondins l-l. Bayer Levcrkusen —Belcnenses 0-1. Turun PalloseUTa—FC Llnfield 0-0. FK Molde—Waregem o-o. Partizan Belgrád—S/.lavia Szófia 5-0. Servette —Sturm Graz. 1-0, Osters—Dunajska Stneda 2-ü. Malmö FF— Torpodo Moszkva 2-0. FC Groningen— Atlotico Madrid' l-o, Velez.s Mosz.tar—Apuel Nicosia 1-0. AEK Athén—Alhletic Bilbao 1-0, Bayern München—Legu Varsó 3-1, FC Aarau—Lok. Leipztg 0-3, St. Palrick—Hearts uf Midlothian 0-2. Montpollior— Benftca 0-3, Napoli—PAOK Szaloniki 1-0, Real Socledad—Dukla Praha 2-1. Internazlonale—1K Brage 2-1. Glasgow Rangers— GKS Katowice 1-0. FC Aberdeen—Oynamo Dresden 0-0, Sporting Lisszabon—Ajax 4-2. Ma újabb mérkőzés: Akranes (izlandi)—Ü. Dózsa (magyar). NB-s serdülő és ifjúsági bajnokság SERDÜLÖK: Szeged SC—Bp. Cpitök 5-1 (3-0) Szeged SC: Temesvári — Horváth. Vér. Malőr. Polonkai (Tóth) — Kubát, Balogh (Tímár). Kovács — Bucholcz, Haskó (Mádi), Pálfy. Edző: Balogh Attila. Gólszerzők: Bucholcz (3). Raskó. Pálfy. Ötletes és látványos gólokkal szórakoztatta a közönséget a szeigedi csapat. IFJÚSÁGIAK: Szeged SC—Bp. Építők 2-1 (2-0) Szeged SC: Kopschitz — Ilylyés. Komáromi, Nagy, Kovács (Czlnáki) — Kiss. Kun, Szekeres — Novak (Krajczár), Kő szó, Pintér (Lévai). Edző: Tóth Győző. Góllövők: Nóvák, Kun. Küzdelmes találkozón sikerült a pontokat Itthon tartani. * Ifjúságiak, megyei T. osztályMetripond II.—Dorozsma 4-6 (1-3), Kistelek—Mórahalom 4-2 (l-l). Makó—Apátfalva 3-0 (0-0). Szentes—Balástya l-l (0-0). Bordáiny—Fáblánsebestyón 1-0 (1-0), Nagymúgocs—'Tisza-UJ 1-6 (0-4), szöneg—.Sándorfalva 1-3 (0-1). II. osztály: Húsos—Földeák 4-1 (1-0), Székkutas—Algyö 2-4 (0-2), UTC—Mindszent 4-0 (3-0), Szatymaz—Eperjes 5-0 (2-0), Zákányszék—Postás 3-2 (l-t), Ü11 és—C sa n y le lek 2-5 (1-3), Csanádpalota—Alsóváros 2-3 (1-2), Szegvár—Asotthalom 3-2 (1-0). Megyei III. osztály (elül a felnőttek eredményei) : Kuzsa— Pusztamérges (a pálya állapota miatt mindkét találkozó elmaradt), Dorozsma—Domaszék 5-2 (3-2). az ifjusáigi találkozót nem tartották meg. Ottümüs—'Tömörkény l-l (1-0), Illetve 0-10 (0-6), Opuszuiszer—Tápé 0-2 (0-1), az. ifjúsági találkozóra nem került sor. Teke NB I. Sikeres rajt A Szegedi Építők SE NB l-es női tekecsapatának tegnap. szerdán délelőtt — előrehozott mérkőzéssel — megkezdődött az 1988—89-es bajnoki év. (Az építősök ma az NSZK-ba, Kempfenbe utaztak, ahol a bajor válogatottal. Bécs csapatával és a jugoszláv szlovén válogatottal nemzetközi tornán vesz részt.) A szegediek, mint ahogyan várható volt. sikeresen vették az első bajnoki akadályt. győzelemmel rajtoltak. Szegedi Epitök SE—Kőbányai Porcelán 7:1 (2493: 2302). Női mérkőzés. Szeged. Pontszerzők: Vecseri 454. Vidácsné 422. Sáfránvné 416. Török 412. Bödőné 406. illetve Juhászné 406. Ifjúsagiak: Sz. Építők SE —Kőbányai Porcelán 4 :ü (756:690). Pontszerzők: Vörös 384. Gál 372.' Teni isz Szegeden, a Labdaház ministadionban „Nyeretlenek Bajnoksága" tornát rendeztek amatőr teniszezőknek. A hangulatos versenyen nem kezdőikre jellemző volt a színvonal, látványos, érdekes csatákban alakult ki a végső sorrend. Egyesben: 1. Kasper Dezső, 2. Halasi Gábor, 3. Gádzser László. Párásban: 1. Szántai, Orbán, 2. Kasper, Szűcs, 3. Balázs, Jung. Budaprint—Vasas SC A női kézilabda NB I-ben a hét végén a második forduló mérkőzéseit játsszák. A nagyszerűen rajtoló Budaprint Szegedi Textilművek SE csapata a jó nevű Bp. Vasas együttesét fogadja holnap, pénteken délután 5 órakor az újszegcdi Sportcsarnokban. A találkozó színvonalas összecsapást ígér, annál is inkább, mert mindkét gárda az első hat között szeretné végezni, így aztán küzdelemben bizonyára nem lesz hiány. Újság a szegediek házatájárói, hogy Boros Gy. Lászlóné Sziklai Andrea, korábbi kapusuk visszatért szülési szabadságáról,' elkezdte az edzéseket. Az egyesület ismételten felhívja a diákok figyelmét, valamennyi bajnoki ós kupa mérkőzésüket ingyen tekinthetik meg. Totózóknak KÖZLEMÉNY Szakmásító, továbbképző TIT-tanfolyamok: erősáramú (érintésvédelem ellenőrzése, villámvédelem, felülvizsgálatra, erősáramú berendezések felülvizsgálata), kőolaj- és gázipari (kezelő, karbantartó, szerelő-beüzemelő-beszabályozó, ellenőrző és éves minősítést végző), kisteljesítményű kazánfűtő — 2 t/h és kazánfűtő — 12 t/h. Munkavédelmi vizsgáztatás felkészítéssel. Tűzvédelmi szakvizsga, tűzvédelmi megbízotti tanfolyam. Könnyúgépkezelő alaptanfolyam és targoncavezetői kurzus. Szabványüg'yintézól és alkotói kurzusok. Jelentkezés: 341360/34-es mellék vagy 136-890-es telefonon, személyesen Budapest, VIII. Múzeum u. 7. (Kossuth Klub). 37. HÉT NB I. 1. Hal adós (10.)— FTC (1.) x 1 2 MTK-VM (2.) — Tata Ixin va (8.) 1 X 3. ¡¿TE (13.) — Pécsi MSC (5.) x 2 Uli N DESLIGA I. OSZTÁLY 4. 1. FC Köln (4.)— Hamburg (14.) 1 x 5. Hannover (18.)— Bremen (9—10.) x 1 6. Uerdingen (1.)— Vfn Stuttgart (3.) 1 x 7. Stuttgarter Kikkers (16.) —Leverkusen (6.) 1 I 1 1 8. Nürnberg (9—10.)— Karlsruhe (7.) OLASZ B OSZTÁLY 9. Uarictta (17.)— Cnemone.se (6.) x 2 10. Monza (C/l. osztály. A csoport, 2.)—Empoli (A osztály, 16.) 1 2 11. Hadova (9.»— Sambenedettese (15.) 1 1 12. barma (Ll.)— Messtna (12.) x 1 13. Flacenza (13.) — Brescia (8.1 1 x l'uluiérkozesek: .1, 1, 1. Kezdő és gyakorlott épületvillamosftó, hálózatszerelő, villamos előszerelő, kőműves, valamint ács-állványozó szakmunkások jelentkezését várjuk. Bérezés megegyezés szerint. Fővárosi Szerelőipart Vállalat Szegedi Üzemigazgatósága, SZEGED, DANKÖ PISTA U. 4. Jelentkezés: munkaerőgazdalkodáson. N .4 - OL üL ÜL ÜL ÜL ÜL ÜL ÜL ÜL ÜL ÜL ÜL ÜL ÜL ÜL ÜL ÜL ÜL ÜL ÜL ÜL üL ÜL -L ÜL ÜL -4. üL ÜL ÍŐK i i o "5 3 UJ KISBOLT nyílik SZEGEDEN az ARADI VÉRTANÚK TERE 4 szám alatt 1988. szeptember 12-én y • ' ey*> 'V* CV> IP HP £V> ÍV> <V' e7T> ÍV> rV> ^ÍP CXT3 ^^F5 ^V2 ^V5 ^T3 HP ' & & & & & £ & & & & & & Ki gazdálkodó szervezetek és kisvállalkozók reszere — kedvező betéti kamatokat, — beruházásaihoz előnyös lízingfeltételeket, valamint egyéb széles körű pénzügyi szolgáltatásokat kínál. POSTABANK ÉS TAKARÉKPÉNZTÁR RT. Postacím: 1920 Budapest Telex: 22-3294 Telefax: 171-369 Személyes érdeklődés: Budapest, József nádor tér 1.1051 Telefonon: betétekkel kapcsolatban: 171-190 vagy 176-280 lízingügyletekben: 180-855/261,262 vagy a 173-453