Délmagyarország, 1988. szeptember (78. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-28 / 232. szám
6 1988. szeptember 29., csütörtök lacsó József ezüstérmes Férfi tőrcsapatunk harmadik Ben ]ohnsont örökre eltiltják Ma délután NB l-es röplabdamérkőzések A férfi és női röplabda NB I-bcn ma, szerdán is lesz forduló. A Szegedi Építők SE férficsapata a Dunaújvárosi Kohászt fogadja a lila iskolában a délután fél 5 órakor kezdődő mérkőzésen. Nyári Sándor, az építősök vezető edzője szomorú hírrel szolgált a mai találkozó előtt: Rácz a vasárnapi, Malév elleni összecsapáson lábfejét törte, hosszú idtig nem számíthatnak játékára, kiválása igencsak érzékenyen érinti a csapatot. A Szegedi Építők Spartacus női együttese ugyancsak itthon lép pályára, a Ganz Villannyal játszik a bajnoki pontokért. A találkozó este fél 6 órakor kezdődik a Tabáni Általános Iskolában. Toborzó A Szegedi Móra Tsz SE asztalitenisz-szakosztálya tanfolyamot szervez 9-10 éves fiúknak. A sportág iránt érdeklődők október 5én és 7-én a Textilipari Szakközépiskola (József A. sgt. 115. sz.) tornatermében munkanapokon este 5 és 6 óra között jelentkezhetnek Márki Ernő edzőnél. Különbusz Békéscsabára A textilesek kézilabdaszakosztálya különbuszt indít a szeptember 30-án délután 5 órakor kezdődő Békéscsabai Előre Spartacus— Budaprint Szegedi Textilmüvek NB l-es női kézilabda-mérkőzésre. A részvételi díj a belépővél együtt 100 forint. Indulás délután fél 3 órakor a Szeged Étterem elől, jelentkezés a helyszínen. Busa István (Folytatás az 1. oldalról.) Miután nem termett babér — pontosabban érem — a magyar vívóknak az eddig lebonyolított négy egyéni számban, kedden a férfitőrcsapat remek szerepléssel bronzérmet szerzett, sőt, igazán csak hajszál választotta el attól, hogy este a döntőt vívja az NSZK-val! A nyolc között a csapat a tavalyi v («ezüstérmes Franciaországgal került szembe, és az egyéniben ötödik helyezett Érsek Zsolt vezérletével 9:4-re lehengerelte ellenfelét. A négy között, már a döntőbe jutásért, a Szovjetunióval találkozott csapatunk, az eredmény 8:8 volt, jobb találataránnyal a szovjetek jutottak a döntőbe. * Nagy magyar sportdiplomáciai sikerrel ért véget a nemzetközi kajak-kenu szövetség (ICF) kongresszusa, amelyet az igazgató tanács ülése zárt. A legfontosabb hír: Bonn Ottót két évre megválasztották az ICF főtitkárának, s emellett első alelnöki tisztségét is megtartotta. Ezzel Budapest lett a szervezet adminisztratív központja, hiszen most az ICF-titkárság is a magyar fővárosba költözik. Bonn Ottó személyében olyan sportdiplomata lett az ICF főtitkára, oki 35 éve tevékenykedik a szervezetben. Gyakorlatilag eddig is 6 végezte a főtitkári munkát, s most mar hivatalosan is megkapta ezt a címet. Rajta kívül mind a három magyar tisztségviselőt megerősítették pozíciójában. Péhl Józsefet a versenybizottságba, Dobos Józsefet a sportorvosi, Füleky Andrást az információs és fejlesztési bizottságba választották újra. * Parti János szövetségi kapitány szakavatott véleÉrsek Zsolt j< Gátaí Róbert >JA—-< ——.—jjsü&iMf fii ^ÉÉÉÉ'W9mmmmWí A Ben Jnhnsontöl (Kanada — atlétika — 100 m) 1988. szeptember 24-én, szombaton vett vizeletmintáhan a tiltott szerek közé tartozó sztanozolol (anahollkus szteroid) nvomait találták. A NOB orvosi bizottsága megvizsgálta a kanadai delegációtól kapott összes adatot, különös tekintettel azt, amely szerint a kérdéses szeri a verseny után „harmadik léi" részéről csempészhették a vizsgálati anyagba. A szteroid Jellege azonban kizárja ezt a feltételezést. A NOB orvosi bizottsága a következő büntetést Javasolja: a versenyzőt zárják ki a XXIV. szöuli olimpiáról. Ezen döntés független attól a büntetéstől, amit az érintett nemzetközi sportszövetség a saját szabályaival összhangban hozhat. A Nemzetközi Amatör Atlétikai Szövetség (IAAF) bejelentése szerint a világbajnok Ben Johnsont megfosztották minden versenyen való részvétel jogától. A szervezet szabályainak értelmeben a sportolóra „örökös" eltiltás vár, azonban 2 évvel a határozat meghozatalát kővetően az atléta kérheti a büntetés felfüggesztését. Kanaöában .lean Charest ifjúsági és sportügyi miniszter hejrlentelte: Johnsont azonnali hatállyal örökre eltiltják a versenyzéstől és kizárják a válogatottból. A Johnson-ügy fajsúlyát Jelzi az a tény is, hogy az esettel kapcsolatban Juan Antonio Samaranrh, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság spanyol elnöke is hallatta szavát. — Súlyos csapás ez a nyári játékokra, az egész olimpiai mozgalomra — hangoztatta Samaranch. — Ugyanakkor bizonyíték arra is, hogy milyen Jogos a NOF-nak a sport tisztaságáért folytatott küzdelme. Johnson diszkvalifikálása után a Nemzetközi Atlétikai Szövetség kezében volt a döntés, hogy határozzon az érmek eseUeges újraelosztásáról. F.z meg is történt, mindenki egy helyet előrelépett, vagyis az amerikai Carl Lewlsé lett az arany. Vízszigetelő kisiparos vállal: lapostetók — csapadékvíz elleni szigetelését, pincék, aknák — talajvíz elleni szigetelését, mosdók, fürdók. konyhák — üzemi, használati víz elleni szigetelését. Cím: Gila l.ás/ló, Makó, November 7. fér HJA, II.. 4. Adósság nélkül... Elnökségi ülés a Szeged SC-nél ménye szerint a Han folyó partján épült evező« és kajak-kenu pálya a világ legszebb, és ami még ennél is fontosabb, egyik legreálisabb versenyzési feltételeket biztosító ilyen létesítménye. Kedden délelőtt, amikor a férfi 1000 méteres számok, s a női négyes -élőfutamait rendezték, a magyarok arra készültek, hogy megismételjék hétfői makulátlan teljesítményüket. Nos, a keddi hat magyar hajó közül öt követte a hétfői példát, csupán kenu egyesben kényszerült „repetázásra" az újonc Pulai Imre. * Legalább kétgólos győzelemre lett volna szüksége a magyar vízilabda-válogatottnak kedden ahhoz, hogy csoportjából 'bekerüljön a legjobb négy közé. A versenyfutás még teljesen nyílt volt a két elődöntős helyért az Egyesült Államok, Jugoszlávia, Magyarország és Spanyolország között. A délelőtt folyamán a spanyolok 12-9-re legyőzték Görögországot, noha nem sokkal a befejezés előtt még döntetlen volt az állás. Ez a 12-9-es eredmény hozta úgy, hogy a magyaroknak minimum két góllal kellett volna győzniük az elődöntőbe kerüléshez. Ez jóformán lehetetlen vállalkozásnak tűnt a világ egyik legjobbja, az olimpiai ezüstérmes Egyesült Államok ellen, s mégis sokáig úgy állt a mérkőzés, hogy sikerül ez a bravúr. Egyesült Államok—Magyarország 10-9 (2-1, 1-2, 2-3, 5-3). Olimpiái uszoda, 5 ezer néző. V.: Van Dorp (holland), Whitehousé (ausztrál). Magyarország: Kuna — Bujka, Pintér, Keszthelyi 1, Mohi, Tóth II. 1, Gyöngyösi 3. Csere: Schmiedt 1, Petőváry 2, Pardi, Tóth I. 1. A csoport végeredménye: 1. Jugoszlávia 5 4 - 1 60-38 8 2. Egyesült Államok 5 4-1 56-40 8 3. Spanyolország 5 3 11 48-38 7 4. Magvarország 5 2 1 2 50-43 5 5. Görögország 5 1 - 4 45-66 2 6. Kína 5 - - 5 34-68 0 Az elődöntő párosítása: Jugoszlávia—Szovjetunió, NSZK—Egyesült Államok. Nyilatkozat A doppingellenőrzések szigorításáért szállt síkra kedden Szöulban kiadott nyilatkozatában a NOB Sportolói Bizottsága. A testület szomorúan értesült azokról a doppingügyekről, amelyekre az 1988-as nyári olimpiai játékok idején fény derült — olvasható a nyilatkozatban. A bizottság álláspontja szerint a doppingügyekben részes sportolók és vezetőik nemcsak a szabályok megszegésében és az egészséget veszélyeztető cselekedetek elkövetésében vétkesek, hanem abban is, hogy tettük megrendíti a versenyek tisztaságába vetett hitet. Síkraszállt azért, hogy a jövőben szigorítsák a sportolók doppingellenőrzését. Javasolja, hogy alakítsanak ki olyan nemzetközi mértékű dopping-ellenőrzési rendszert, amelyet nemcsak a versenyek, hanem az edzések idejére is kiterjesztenének. A javaslat szerint az ellenőrzéseket minden sportágban váratlanul hajtanák végre. Értesítjük tisztelt vásárlóinkat, ^ hogy 1988.október 1-jétől az üzlet nyitva tartása ^ megváltozik: Héttő 8.00-1630 y Kedd 8.00-16 30 w Szerda 8.00-12.00 í Csütörtök 8.00-18 00 ^ Péntek 8.00-16.30óráig > AUTÓFER AUTÓSBOLT, Takaréktár u. 8. S s s s s ^ * s s s N s * s A Szeged SC a napokban tartotta soros elnökségi ülését. Az értekezleten három napirendi pontot tárgyaltak, úgymint a férfi-, a női kosárlabda szakosztály munkáját, valamint a klub gazdasági helyzetéről esett szó. Ami a férfi szakosztályt illeti, a felnőttcsapat elé célul tűzték a B csoportban való biztos bentmarad ás t, esetleges tervként az 1—4. hely valamelyikének megszerzését Sarkalatos, mondhatni Achilles-pontként kezelik az utánpótlás-nevelést, amin a korábbiakhoz képest mindenképpen változtatni keli. Megfelelő bázist csak az általános iskolák bevonásával lehet kialakítani, ezért elsősorban a mielőbbi kapcsolatok kialakítását, a biztonságot nyújtó háttér megszervezését kell szorgalmazni. A felnőtt női csapattal szemben támasztott követelmény, hogy a „felsőházban" maradjon, Illetve ott minél jobb helyezést érjen el. A játókosanyag — melynek zöme saját nevelésű kosaras — a garancia arra, hogy ez a reálisnak mondható elképzelés megvalósuljon. Az egyesület anyagi erőit stabilizálandó, döntés született: az eddigieknél is nagyobb figyelmet fordítanak — akár szigorítások árán — a takarékosságra; szaporítják a bázisok számát; növelik vállalkozásaik hatékonyságát. Ezekkel az intézkedésekkel elérhető — az előzetes számítások legalábbis arra utalnak —, hogy a klub meglevő adósságait az év végéig megszüntetheti. A 11. nap olimpiai bajnokai Textil BOLT BOLYAI U.11. MOST ÉRKEZETT! Férfi, női, gyermek szabadidőruhák pizsamák, pulóverek, Felnőtt plüssköntösök, kártolt szövetek, kötött, hurkolt kelmék, sima és mintás selymek. Telefon: 21-545 CSELGÁNCS: 71 kg, olimpiai bajnok: Marc Alexandre (Franciaország), . . . 5. Haj tó s Bertalan (Magyarország) ós Miehael Swaiin (Egyesült Aliamók). KERÉKPÁR: Férfi egyént országúti, olimpiai bajnok: Olaf Lu+lwig, (NDK) 4:32:22 óra. LOVAGLÁS: Díjlovaglás, egyéni, olimpiai bajnok: Nicole Uphoíf (NSZK) 1521 pont. MCUGRAS: Férfi toronyugrás, olimpiai bajnok: Gregory Louganis (Egyesült Államok) 638,61 pont. SÜLYEMELES: 110 kg, olimpiai bajnok: Jurij Zaharevics (Szovjetunió) 455 kg (210, 245) 455 kig: új összetett olimpiai éa világcsúcs, réigi olimpiai: 422,5, Leonyid Tananyenko (szovjet), 1980. világ: 452,5, Zahanevics, 1988 (210 kg: új olimpiai és vUágosúcs, — régi oUmpiai: 185, Valenün Hrisztov, bolgár, 1980, világ: 203,5. Zahanevics, 1988 , 245 kg: új odiimpial csúcs, — régi olimpiai: 240, Taranyenko, szovjet, 1980), 2. Jacsó József (Magyarország) 42(7,5 (190, 237,5) 427,4 kig: uj összetett országos csúcs, régi: 415, Jacsó, 1987, 237,5 kg: új országos csúcs, régi: 232,5 Jac9ó. 1986 , 3. Ronny Weller (NDK) 426 (190, 235). vfvAS: Férfi tőr, csapat, olimpiai bajnok: Szovjetunió (Vlagyimir Apctaurt, Anvax Ibragimov, Borisz Konedkil, Ugar Mamedov, Alelkszandr Romanykov), ... 3. Magyarország (Busa István, Érsek Zsolt. Gátai Róbert. Szekeres Pál, Szelei István). VITORLÁZÁS: Finn dingi, olimpiai bajnok: Jose-Luis Donesto (Spanyolország) 38,10 hibapont, ... 17. Székely Antal (Magyarország) 123,00. Soling, olimpiai bajnok: Jochen Schümann, Thomas nach, Bernd Jäkel (ND) 11,70. Repülő hollandi, olimpiai baj nok: Jörgen Dojsen-Möller, Christian Grönborg (Dánia) 31,40 Tornado, olimpiai bajnok: Jean-Yves Le Deroff, Nicolas Hemard (Franciaország) 16.00. Csillaghajó, olimpiai bajnok: Michael Mcintyne, Philip Dryn Vaile (Nagy-Britannia) 45,70. Férfi 470-es, olimpiai bajnok Thierry PeDOnnet. Luc PlUiot (Franciaország) 34,70, ... 23 Nyári Gyula, Nyári Zsolt (Mágvarország) 151.00. Szörf, divízió II., oUmpiai bajnok: Bruce Kendáll (Oj-Zéland) 35.40. NŐI 470-es, olimpiai bajnok: Ailison Jolly, Lynne Jeweil (Egyesült Államok) 26,70. ELSZO SZERVIZ rádió-, televíziójavítást vállal. Telefon: 26-333. Bartók B. tér Munkatársakat keres A munkakörökről felvilágosítást nyújt hétfőn és szerdán 8—18.30-ig, szombaton 8-12 óráig a Munkaügyi Szolgáltató Iroda Szeged, Bajcsy-Zs. u. 4. Telefonszám: 12-855/196. FELSŐFOKÚ VÉGZETTSÉGGEL: Anyaggazdálkodó Medikémia Isz Forgalmi vezető Belkereskedelmi Száll. V. Jogász Városi Tanács V B Hivatala Okleveles vegyész Medikémia Isz Pénzügyi osztályvezető Déltex Kereskedelmi Vállalat Programozó matematikus Alföldi Porcelángyár Ügyvltelvezetö Belker Szállítási Váll. Vegyészmérnök Alföldi Porcelángyár KÖZÉPFOKÚ VÉGZETTSÉGGEL vagy SZAKKÉPZETTSÉGGEL: Anyagraktáros (1. műszak) Szegedi Te)üzem Aruősszeállitó Vidia Csm-i kirendeltsége Autóvillamossági szerelő Sz.-i Magas- és Mélyépítő V. Ács-állványozó Sz.-i Magas- és Mélyépítő Váll. Délép Szeged Bakdarukezeló VDS—5 S2.-i Magas- és Mélyépítő Váll Betonelemgyártó Sz.-í Magas- ás Mélyépítő Váll. Elektrlkus (vili. szerelő) Taurus Gumigyár Szeged Elektroműszerész Szegedi Konzervgyár Elemgyártó Délép Szeged Esztergályos Szegedi Konzervgyár Építőgép-szerelő Sz.-i Magas- és Mélyépítő Váll. Forgácsoló Sz.-i Vas- és Fémöntöde Gáz- és vizvezeték-szereló Sz.-i Vas- és Fémöntöde Góplaketos Szegedi Konzervgyár Gőzfejlesztő—K3 kazánfűtő Sz.-i Magas- és Mélyépítő V. Hidegburkoló Sz.-i Magas- és Mélyépítő V. Kazánfűtő Élelmiszeripari Szakközépiskola K2 Medikémia Isz K3 Taurus Gumigyár K3. K4 Vidia Csm-i kirendeltsége KI Kózlköszörűs Szerszámkovács Kisszövetkezet Kovács Szerszámkovács Kisszövetkezet Kőműves Sz.-i Magas- és Mélyépítő Váll. Szegedi Textilművek Délép Szeged Könyvelő Élelmiszeripari Szakközépiskola Könnyügépkezeló Sz.-i Magas- és Mélyépítő Váll. Lakatos Délép Szeged Dél-allöldi Pincegazdaság Medikémia Isz (neumatikus) Sz.-i Vas- és Fémöntöde (tmk) Lelnczlng-gépkezeló Sz.-i Kender és Múanyagleldolg V. Marós Szerszámkovács Kisszövetkezet Mecbanikel műszerész DOMET Ecsetgyár Mechanikai karbantartó Szegedi Konzervgyár Minőságellenőr Délép Szeged MEÓS Belker Szállítási Váll. Műszaki fejlesztő DOMET Ecsetgyár Pénzügyi előadó Szegedi Tejüzem Pénzügyi számlaellenőr Szegedi Textilművek Pénztáros-gépíró Folyamszab. és Kavicsk. Váll. Rakodógép-kezelő (UNC-060) Sz.-i Magas- és Mélyépítő V. Raktáros Belkereskedelmi Szállítási V. Raktári anyagkiadó (férfi) Sz.-i Magas- ás Mélyépítő V. Rendész Taurus Gumigyár Sablonkészltő ács Sz.-i Magas- ós Mélyépítő V. Szerszámkészítő Sz.-i Vas- és Fémöntöde Szobafestö-mázoló Sz.-i Magas- és Mélyépítő V. Targoncavezető Szegedi Te|üzem Tehergépkocsi-vezető Belker. Szállítási Vállalat E Vasszereid Délép Szeged Vasbetonszerelő Sz -i Magas- és Mélyépítő Váll. Villanyszerelő Szegedi Konzervgyár SZAKKÉPZETTSÉG NÉLKÜL Aruklhordó Szegedi Tejüzem Cérnázógépee Sz.-i Kender- és Múanyagleldolg. V Éjjeliőr Dél-allöldi Pincegazdaság Épitólparl segédmunkás Ingatlankezelő Vállalat Faipari gépmunkás DOMET Ecsetgyár Gumigyártó Taurus Gumigyár Hűtótérl árumozgató Szegedi Teiüzem Iskolaecset-kötő DOMET Ecsetgyár Kázlköszörüs Szerszámkovács Kisszövetkezet Kovács Szerszámkovács Kisszövetkezet Kocsikísérő Szegedi Textilművek Konyhalány Élelmiszeripari Szakközépiskola Kubikos Sz.-i Magas- és Mélyépítő V. Marós Szerszámkovécs Kisszövetkezet Múanyag-leldolgozó Sz.-i Kender- és Múanyagteld. V. Portás Medikémia Isz Raschelzsák kötőgépkezelö Sz.-i Kender- és Múanyagteld V. Sodrógépes Sz.-i Kender- és Múanyagteld. V. Szalagfűrészéé gépmunkás DOMET Ecsetgyár Szörfésüló DOMET Ecsetgyár Udvaros (nyugdijat Is) Szegedi Tejüzem Vidia Csm-i kirendeltsége SEGÉDMUNKA DOMET Ecsetgyár Sz.-i Magas- és Mélyépítő V. Szegedi Textilművek Szegedi Vas- és Fémöntöde