Délmagyarország, 1988. szeptember (78. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-02 / 210. szám

32 1988. szeptember 3., szombat Magyar sportdiplomaták, javaslatok, sporttudósok Szöulban Evezés SPORT Modellezés Zsengellér Gábor ezüstérmei Kupuvárott az elmúlt hét végén Volán Kupa néven rádióirányítású hajómodell­versenyt rendeztek. A Ba­lázs Béla Üttörőház városi modellező klubjának fiatal­jai ismét jól szerepeltek. Az FJV kategóriában Rá­hel András ezüstérmes lett, míg Sánta Attila a negye­dik helyet hódította el. Ez utóbbi teljesítménye különö­sen értékesnek minősíthető, mivel ifjúsági létére (csu­pán 14 esztendős) a felnőt­tek között versenyzett. Ugyanezen az eröfelmérőn Kábel András az F3E kate­góriában negyedik lett. * Az NSZK-beli Zülpich vá­rosában Világ Kupa fordu­lót tartottak a szabadon re­pülő modellek kategóriájá­ban. Tizenkét országból (a tengerentúlról is) indultak versenyzők. A forduló érde­kessége: nevezhettek nem­zetközi összetételű csapatok is. Ezt használta ki az F1C kategóriában rajtoló szegedi Zsengellér Gábor, aki a svéd Per Findahl és Ake Lind­holm társaságában az együt­tesek versenyében a máso­dik helyet szerezte meg. En­nél jelentősebb az ugyaneb­ben a kategóriában, az egyéni verseny keretében az az ezüstérem, amelyért a Világ Kupa versenyében húsz pontot kapott és ezzel bekerült az első tíz közé. A szeptember 17-én kez­dődő nyári olimpiához kap­csolódva az ötkarikás játé­kok városában nyolc sport­ág nemzetközi szövetsége tart kongresszust. Az eve­zés kivételével valamennyi vezetőségválasztó, tisztújító fórumban van egy vagy több magyar érdekelt, aki­ket vagy megerősítenek po­zíciójukban, vagy új sport­vezetők kerülnek a helyük­be más országból. A magyar sportdiplomácia is vizsgázik tehát Szöulban. Éppen ezért igencsak meg­nyugtató, hagy Bonn Ottó­nak, a Nemzetközi Kajak­kenu Szövetség első alelnö­kének nincsen ellenjelöltje, Bíró Mihályt, a Nemzetközi Birkózó Szövetség alelnökét pedig annyiban nem is érin­ti a kongresszus, hogy ez­úttal csak az elnökségi ta­gok egyharmadát újítják meg, más tisztségekről most nem döntenek. Jók az esé­lyei az újból jelölt Nagy Imrének, a Nemzetközi öt­tusa és Biatlon Szövetség öttusatitkárának, s további négy évre kaphat bizalmat elnökségi tagként Madarász István, a kézilabda-, és Holvay Endre a röplabda­szervezetben. A vezető tiszt­ségek mellett további nyolc magyar sportdiplomata, szakember élvez ismét tá­mogatást a legkülönbözőbb — orvosi, bírói, technikai, edzői, szervezési, propagan • da — bizottságok tagságára birkózásban, kajak-kenu­ban. öttusában, tornában, vízilabdában, és öt új ma­gyar jelölt is van: ők kézi­labdában, öttusában, torná­ban és úszásban tehetik még hatásosabbá a magyar jelenlétet. A szöuli játékoknak ugyancsak fontos vendégei lesznek a sporttudősok. Ók — várhatóan mintegy ezren a világ minden szegletéből — az olimpiai tudományos kongresszuson vesznek részt. A Sport Világtanács nyugat­német elnökének, August Kirschnek a javaslatára, Juan Antonio Samaranch NOB-elnök egyetértő támo­gatásával, a hagyományos tudományos kongresszus most Szöulban először válik szerves részévé az ötkari­kás programnak, még ha időben közvetlenül az olim­pia előtt (szeptember 9. és 15.) rendezik is. A magyar sporttudomány jelentős el­ismeréseként kell értékelni, hogy a tudósfórumra hét magyar szakember is meg­hívást kapott. Nádori Lász­lót, a Testnevelési Főiskola egyetemi tanárát és Földesi­né Szabó Gyöngyit, a főis­kola rektorhelyettesét az olimpiai tudományos' kong­resszus rendezőbizottsága kérte fel a szereplésre. A további öt magyar szakem­ber — Mónus András, az AlSH tudományos főosztály­vezetője, Frenkl Róbert, a Testnevelési Főiskola tan­székvezető egyetemi tanára, Guba Ferenc, a szegedi or­vostudományi egyetem bio­kémiai intézetének egyetemi tanára, Pucsók József, az OTSI kutatóosztályának ve­zetője és Tigyi József aka­démikus, a Pécsi Orvostu­dományi Egyetem biofizika professzora — pedig sikeres pályázat útján nyerte el több száz jelentkező közül a házigazdák meghívását. Országos bajnokság a Maty-éren Szeptember 11-én Szegeden Sport Áid és Csongrád Megyei Hírlap futás A megye legnagyobb fu­•tógálájává nőtte ki magát a Csongrád Megyei Hírlap fu­tás. Tavaly, mint ismeretes. Vásárhelyen várták a szer­vezők a fiatalokat és idő­sebbeket a város utcáin ki­jelölt, mintegy 5 km-es táv megtételére. A rendezvény történetének ötödik futóver­senyére most ismét a me­gyeszékhelyen kerül sor szeptember 11-én 17 órakor. A cél és a rajt a Szeged SC Felső Tisza parti stadionjá­ban lesz. A rendezők — a szakszer­vezetek megyei és Szeged Városi Bizottsága, a Delta Kereskedelmi Vállalat, a Csongrád Megyei Hírlap, a szegedi ifjúsági és sport-, valamint a művelődési osz­tály, a Teszt Klub, a városi úttörőelnökség, valamint a Szeged SC — úgy döntöttek, hogy a Sport Aid '8H elne­vezésű nemzetközi akcióhoz — amely a világ különböző tájain élő nehéz sorsú gyer­Sportműsor Evezés: OrszAKiiH felnőtt bajnokság, Maty-ér, a és 16. Kézilabda: NB II. Nok: Sr Tanárképző— Jánoshalma. .Topolya sori csar­nok, 17. SZOMBAT Evezés: Országos felnőtt bajnokság, Maty-ér. » és 16.4». Cselgáncs: Paprika Kupa Ifjúsági rang­sorverseny, Etelka sori csarnok, 10. Tenisz: OB II. Nok: JATE SC—OSC. újszeged! ligeti pályák. 10. OB III. Férfiak: Klnlzsl-H.—Gáz­láng. üjawgedi ligeti pályák, tu. Amatorhajnokság, Labdattáz­minlstadlon (UJ-Rókus, Tópart u. 7. sz ), ». Labdarúgás: Nli III.: Szegedi Dózsa—Szen­tes. Hunyadi tér, 15.30, Koka­vecz. Mez.őkovágsháza—SZVSE, Mez.őkovácshaza. 15.30, Szent­gyórgyi Elómérkőzest az ifjú­ságiak játszanak. Megyei I. osztály: Kistelek— Mórahalom. Kistelek, 16 óra 30, Békés m. jv. Aeu Főisk.—Kis­kundoroz.sma, MartéJy. 16.30, Jenei. Elómérkózést az ifjúsá­giak játszanak. Megyei II. osztály: Kinizsi­IL—Földeák, Szabadság tér, 16 óTa 30, Knerczel. Székkutas— Algyő. Székkutas. 16.30, Bodó. UTC—Mindszent. Kertész, u., 16 óra 30 perc, Ma {kicsi. Előmér­közést az ifjú&agiak játszanak NB-s serdülő- és ifjúsági baj­nokság: Szeged SC—Építők SC. Szöregi út. 11.30 és 13, Lengyel. 111. Barna. VASAR.NAP Evezés: Országos felnőtt bajnokság, Maty-ér, 34.45. Tenisz: OH II. Nők: JATE SC—KTE. újszeged! ligeti pályák, 10. OB III. Férfiak: Kinizai-H.—Mező­túr. ujszegedl ligeti pályák. 10. Amalorbajnokság, Labdaház ministadlon, V. Labdarúgás­NB II.: Szeged SC-Eger SE, Tisza-parti stadion. 17 30. Megyei I. osztály: Sz. Tanár­képző—Tápé. Kisstadion. 11, Jakus. Makó—Apátfalva. Makó, 16.30, Keresz.turi. szentes-jta­lástya. Szentes. 16.30, Tóth. Bordany—Fábiánsebestyén. Bordány, 16.30, Kubutovics. Nagymágocs—Tisza-Oj KSK, Nagymágocs. 16.30, Varró. Sző­rvg—Sándorfalva, Szőneg, 16 óra 30. Horváth. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei II. osztály: szatymaz Eperjes, Szatymaz. 16.30, Ko­vára. Zákányszék—Sz. Postás, Zákányszék. 16.30, Kószó. üllés —Csanytelek, Üllés, 16.30, Bá­nóczki. Családpalota—Alsóvá­ros. Csanádpalota, 16.30, Chmilotskj. Szegvár—Asottha­lom, Szegvár. 16.30. Vezér. Elő­mérkőzést az ifjusáigiak játsza­nak Megyei III. osztály; Kiskun­dorozsma—Domaszék. Kiskun­dorozsma, 10. Sipka. Kuzsa— Pusztamérges, Rúzsa. 16.30, Se­res. öttömős—Tömörkény, th­tömös, 16.30, Szekeres Z. Ópusz­taszer—'Tápé II.. Opuszlaszer, 16 óra 30, Szekeres J. Előmérkő­zést az Ifjúságiak játszanak. mekek megsegítésére szer­veződött — kapcsolják a Csongrád Megyei Hírlap futást. A világ legtöbb nagyvárosában egyszerre dördül el a startpisztoly, hogy a 10 km-es távon el­indítsa a gyerekek jobb életéért tenni akaró felnőt­teket, a gyermektársaikkal együttérzö, nekik segíteni akaró fiatalokat. Tavalyelőtt főleg a szege­di pedagógusok és gyerekek jóvoltából, mintegy 10 ez­ren tették próbára futóálló­képességüket. Reméljük, hogy az idén is megértik en­nek a nagy nemzetközi ösz­szefogásnak a nemes voltát, s több ezren vállalkoznak a Sport Aid 10 km-es és a Csongrád Megyei Hírlap fu­tás 4 km-es távjának megté­telére. A 20 forintos neve­zési díjból összegyűlt ösz­szeg ötvenszázalékát a résztvevők díjazására "for­dítják, 25 százalékát a sportsegély részére fizetik be, míg ugyanennyi részt a szegedi vak gyerekek kap­ják. Előzetes nevezéshez a sorszámozott emléklapo­kat a Szeged Városi Úttörő­elnökségen — Komócsin Zoltán tér 1. — Kókai Zol­tánnál lehet átvenni szep­tember 2-ától. A két táv el­ső helyezett női és férfi versenyzője díjazásban ré­szesül, valamennyi induló az emléklap igazoló szelvé­nyének bedobásával részt vesz azon a sorsoláson, amelyen értékes díjakat, sportszereket lehet nyerni. A szakszervezetek megyei tanácsa pedig a mozgósítási versenyben részt vevő álta­lános és középiskoláknak serleget ajánlott fel. Bízunk abban, hogy nem­csak az általános, hanem a közép- és felsőoktatási in­tézmények, valamint a KISZ-alapszervezetek és a szakszervezeti tömeg­sportfelelósök megtesznek mindent a siker érdekében. Mozgalmas lesz a hét vége a gróf Széchenyi István vízi­centrumban (a Matv-éren). ahol mától vasárnapig ren­dezik az országos felnőtt evezösbajnokságot. Ma 7. szombaton 12. vasárnap 11 számban avatnak bajnokot. Az idei vetélkedő érdekes­sége lesz. hogy a szöuli olimpiára utazó versenyzők most egy ha jóban eveznek, a női négvpárevezősben Ber­tényi Erika. Kapocs Anikó. Cserey Ildikó és Sarlós Ka­talin. a férfi négvpárevezős­ben Molnár Zoltán. Dózsa Ferenc, Hompóth Ferenc és Mitring Gábor küzdhet a bajnoki címért. A Szegedi Vízügyi Sportegyesület hat számban érdekelt, úgvmint a női kormányos nélküli ket­tesben (Vastagh Ágota. Ba­lázs Gabriella), a könnyű­súlyú egypárevezősben (Szolj Ilona), a kormányos négyes­ben (Vastagh Ildikó. Balázs Gabriella. Vastagh Ágota. Pálinkó Gabriella, korm.: Rácz Patrícia), könnyűsú­lyú kétpárevezősben (Szok Ilona, Imr.e Anikó), a férfi kormányos kettesben (Szie­rer János. Ficsor László. korm.: Széli Attila) és a kormányos négyesben (Tar­jáni Tibor, Dani Zsolt. Szie­rer János, Ficsor László. korm.: Széli Attila). A Szegedi Vízügyi Sport­egyesület és a vízügyi igaz­gatóság a felejthetetlen Soás István (1909—1987) emléké­re. akinek elévülhetetlen ér­demei vannak a sportág he­lyi meghonosításában, élet­ben tartásában, virágozlatá­sában. örökös vándordíjat alapított. Ez egy serleg, amit minden évben a női könnyű­súlyú egypárevezős szám bajnokának egyesülete kap, a győztes a vándordíj beke­retezett színes fényképét veheti át emlékként. A férfi egypárevezős szám győztesét az Illés Andor, a férfi kétpárevezős első he­lyezettjét a Braun Egon, a férfi kormányos nélküli ket­tes bajnokát a Götz Gusztáv, a női és férfi nyolcas arany­érmesét a Magvar Kereske­delmi Kamara, a legjobb férfinyolcast pedig a Villa­cher Ruderverein által alapí­tott Sásdi Sándor örökös vándordíj illeti meg. A bajnokság műsora. Péntek: előfutamok 9. döntők 16 órától. Szombat: előfutamok 9. döntők 15.40 órától. Vasárnap: előfutamok (kettő lesz csupán) 9. döntők 14.45 órától. Nem minden a pénz — mondják az osztrákok Bár csak 12 ezer fizető né­zője volt a szerda esti. linzi osztrák—magyar válogatott labdarúgó-mérkőzésnek. a házigazda szövetség 1.1 mil­lió schilling hasznot köny­velhetett el. s ebben még nincs benne a tv-jogdíi. Az osztrákok mégis elégedetle­nek. mint mondják: ..Nem minden a pénz." Csalódtak csapatuk játékában, amelv számukra ugyanúgy oróba volt a közelgő világbajnoki selejtezők előtt, mint a ven­dég magyaroknak. Josef Hickersberger szö­vetségi kapitány első nyilat­kozatában csak a két kaous. Wohlfahrt és Konsel. vala­mint a csapatkapitány We­ber teljesítményét dicsérte. csütörtökön már pozitívan nyilatkozott Pfeffer. Russ és Ogris játékáról is. Azt vi­szont önkritikusan megálla­pította: nem jó taktikát vá­lasztott meg. s ez okozta együttese gólképtelenségét. — Különböző variációkon törtem a fejem, akadtak el­képzeléseim. de ezek nem valósultak meg — mondta a szövetségi kapitány, akit élesen bíráltak az osztrák la­pok. — Legközelebb szep­tember 20-án Prágában ját­szunk barátságos mérkő­zést, ott a mostaninál sokkal többet kell nyújtanunk. Az osztrákok első vb-se­lejtezőjüket október 19-én Kijevben, a Szovjetunió el­len vívják. AZ ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR AJÁNLATA: Ha 2% kamatozású betétkönyvben tartott pénzét OTP ÁTUTALÁSI BETÉT-ben helyezi el, 7% kamatot biztosítunk. Pénzét bármikor felveheti, növelheti. Fizetését, nyugdíját utaltassa számlájára. Egy nappal korábban Megegyezett a Tatabánya és a VfB Stuttgart vezető­sége, hogy ez UEFA Kupa első fordulójában a visszavá­gót nem október 12-én, hanem egy nappal korábban, 11­én játsszák le Tatabányán, 13.30 ónai kezdettel. Az első találkozó szeptember 7-én, 20 órakor lesz, Stuttgartban. 7 FOGÁSOS EBÉI) SVÉDASZTALRÓL 1Z0 Ft-ért. vasárnap 12—15 óráig a Kék Csilla« étteremben. Alkalmi rendezvényekre Is ajánljuk. A JATE Szolgáltatóüzeme munkatársakat keres az alábbi munkakörökbe: asztalos, ács-állványozó, vízvezeték-szerelő, festő, lakatos, fűtésszerelő, kőműves, üveges, segédmunkás. Nyugdíjasok és brigádok jelentkezését is várjuk. Jelentkezni lehet:,a JATE Szolgáltatóüzem vezetőjénél Szeged, Lenin krt. 84 — 86. TISZTELT TAGTÁRSAINK! A Dél-Tisza Menti Áfész szövetkezeti tagsága részére ÁRENGEDMÉNYES TAGSÁGI VÁSÁRT RENDEZ az alábbi helyeken és időpuntokban: 1988. szeptember 5—6. Algyű, 408. sz. Élelmiszerbolt. Kastélykert u. 6. Tápé, 502. sz. Élelmiszerbolt, Budai N. A. u. 1. 1988. szeptember 7-8. Bordány, 301. sz. Élelmiszerbolt. Honvéd t. 1. Zsombó, 330. sz. Élelmiszerbolt. Felszabadulás u. Kiskundorozsma, 201. sz. ABC, Felszabadulás u. 1. 1988. szeptember 7-8. l iszasziget, 901. sz. Élelmiszerbolt. Lenin tér 6. Újszentiván,940. sz. Élelmiszerbolt. Rákóczi u. 16. Röszke, 601. sz. ABC. Felszabadulás u. 96. 1988. szeptember 12-13. Deszk, 802. sz. Élelmiszerbolt, Alkotmány u. 47. Szőreg, 701. sz ABC, Hósök tere 1. Rübekháza, 740. sz. Élelmiszerbolt, Petőfi I. 6. 1988. szeptember 14-15. Szeged, Nagyáruház, Jókai u. 1. 102. sz. ABC. Olajbányász tér 3. 103. sz. ABC. Odesszai krl. 34. 104. sz. Élelmiszerbolt, Algyői úl 27. 105. sz. ABC, Pille u. 107. sz. Élelmiszerbolt. Zentai u. 35. 114. sz. ABC, Hargitai u. 21. 118. sz. Élelmiszerbolt, Rengey u. 25. 119. sz. Élelmiszerbolt, Mihálytelek, Vörös Hadsereg u. 52. 120. sz. ABC. Makkosházi kn. 122. sz. Élelmiszerbolt. Gyálarét, Felszabadulás u. 128. sz. ABC, Szabadság tér. Értékesítünk kristálycukrot, rizst, mosóport (3 változatban). Szövetkezetünk tagsága erre az alkalomra külön névre szóló, vásár­lásra jogosító szelvényt kap, vidéken a vásárlás helyszínén, • fenti időpontban. Szegeden az ügyvezetóségen (Szeged. Szent István tér 3. sz.) — mely azonnal felhasználható! Tisztelt Tagtársainknak 1 t kellemes vásárlást kívánunk! '1 Dél-Tisza Menti Áfész Igazgatósága A i >

Next

/
Thumbnails
Contents