Délmagyarország, 1988. augusztus (78. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-10 / 190. szám
4 1988. augusztus 10., szerda Tények, teóriák, tudomány Nő r, víz, fogy a föld Az elmúlt 100 évben 15 cm-rel emelkedett a tengerszint. Ennek oka a folyamatos, jelenleg is tartó, sőt fokozódó felmelegedés. Ügy gondolják, hogy a szintemelkedés fele származik csak a gleccserek és sarki jégmezők olvadásából, a másik felét az óceánok víztömegének hőkiterjedése okozta. Voltak persze nagyobb mozgások is. 18 000 evvel ezelőtt tartott a közepén az utolsó jégkorszak, amely 6000 éve ért véget. Eközben a vízszint 150 méterrel jött feljebb. Ekkor tehát durván 12 évre esett 15 cm emelkedés. A mostani szintnövekedés ehhez képest elenyésző. Amiért mégis aggasztó, az az, hogy ennyinek se szabadna lenni, hiszen a nagy jegek már elfogytak. Hogy mégis van, annak oka a sokat emlegetett üvegház hatás, ami abban áll, hogy a szennyezett légkör lecsökkenti a Föld kisugárzását. Annyi vigaszunk azért lehet, hogy ha majd nagyon melegünk lesz, úgy 2988 táján, a fürdőhelyek is jobban a kezünk ügyébe esnek (lásd a címet). Arra viszont ne számítson senki, hogy így áll helyre a régi dicsőségünk, mikor három tenger mosta az ország határait. (Nature) Megújuló pártoktatás A megújuló pártoktatási évad tapasztalatait összegezték a közelmúltban az MSZMP Központi Bizottságának illetékesei. Az 1987—88-as tanévről, az átalakított pártoktatási rendszer első próbaévéröl, valamint az új oktatási év feladatairól Kemény László, a KB pártoktatással foglalkozó alosztályvezetője — aki a Politikai Főiskola általános rektorhelyetteseként tevékenykedik a jövőben — nyilatkozott Kun Erzsébetnek, az MTI főmunkatársának. Sok szempontból különleges évet zárt a pártoktatás a közelmúltban: először volt együtt az oktatás új rendszerének valamennyi eleme. Számos új tanfolyamon bővíthették ismereteiket a hallgatók, érvényesült a demokratizmus, a párttagok politikai igényeinek és érdeklődésüknek megfelelően, gazdag „étlapból" választhattak — mondotta elöljáróban. — Az évad további különlegessége, hogy a tanév elején a pártban négy nagy vita zajlott. A tagkönyvcseréhez kapcsolódó beszélgetéssorozat, az ideológiai tézisek, a politikai intézményrendszer reformjának a párt vezető szerepével kapcsolatos kérdései, valamint a pártértekezlet irányelveinek a vitája fontos szerepet játszottak a pártoktatás különböző kurzusain. Ezek a viták is azt mutatták: az alapszervezeti pártmunka az elmúlt években elszürkült, s a tapasztalatok szerint egyre több helyen helyettesitette a tömegoktatás az alapszervezeti taggyűlést, az egyéb mozgalmi formákat. A pártoktatás alapvető feladata ugyan a cselekvés, a politizálás elméleti alapjainak, hátterének megteremtése, ehelyett azonban beáramlott a kurzusokra a napi politizálás. Egyre több helyen hiányoznak az agitációs fórumok, a naponta felvetődő kérdések megvitatásának lehetőségei, amelyek nélkül nem mozgalom egy pártszervezet. így a pártoktatás az eredeti hivatása mellett magára vállalt sok minden mást is. Az oktatás tartalmát értékelve Kemény László meggyőződését fejezte ki, hogy a XIII. kongresszust követő években a pártmozgalmat jellemző elbizonytalanodásban a pártoktatás biztos támpontot jelentett, segített az eligazodásban. Nem mindenütt sikerült ugyan ez, s nem teljes mértékben, de az oktatás egyik fórumává vált annak, hogy felszínre jussanak, ismertté váljanak a pártvezetés számára is a tagság körében tapasztalható gondok, problémák. — Az új oktatási év fő feladata a pártértekezleten született állásfoglalás, s az abból adódó feladatterv megismertetése, elfogadtatása — hangsúlyozta Kemény László. — A tömegoktatásban ennek megfelelően az egyik legfontosabb — s egyben a központi — tanfolyam a Megújuló szociálisH társasháztulajdonról A társasháztulajdonról kcr tájékoztatást I>. S.-né szegedi olvasónk. Arra kíváncsi, hogyan jöhet létre és milyen okiratban kell a tulajdontársak jogalt rendezni. Az ingatlanon fennálló közös tulajdonnak van egy SDCciálisan szabályozott formája, mégpedig a társasháztulajdon. Ennek lényege, hogy az épületnek természetben és műszakilag elhatárolt, elkülönített részein a tulaidontársak külön tulaidonában állnak, mig a többi épületrész a társasházközösség közös tulaidona. A társasháztulajdont legkevesebb kétszobásos ingatlanon lehet létrehozni. A társasháztulaidon kétféle módon jöhet létre: a tulajdonostársak szerződésével. vagy a bíróság ítélete rendeli el a társasháztulaidon létesítését. Szerződés alapián akkor jön létre a társasháztulaidon. ha valamennyi tulaidontárs aláirta az alapító okiratot, és a társasháztulaidon létrejöttét a földhivatalban az ingatlannvilvántartásba bejegyezték. Az alapító okirat a tulajdonosok közötti későbbi viták eldöntésének iránymutató okmánya. Ennek megfogalmazásakor nagyon kell vigyázni arra. hogy ne legyen elnagyolt, s a fontos kérdéseket részletesen rögzítse. Néhány fontos részt maga a törvény is szükségesnek tartja az alapítóokiratba belevenni. Ezek a következők: a társasháztulajdon alapítására vonatkozó megegyezést, a tulajdontársak megnevezését, a telek helyrajzi számát, a közös tulajdonú részek felsorolását, az egyes tulajdontársak külön tulajdonába kerülő lakások, illetőleg nem lakás céljára szolgáló helyiségek meghatározását, a közös tulajdonba kerülő épületrészekből és a telekből az egyes tulajdontársakat megillető hányadot, illetőleg azt, hogy a telek a tulajdonában van. Az alapítóokiratban kell rendelkezni a közös tulajdonban álló épületrészek karbantartásával és felújításával kapcsolatos kötelezettségek teljesítéséről, az egyéb közös kiadások viseléséről, továbbá ezek megosztásáról a tulajdontársak között. Rendelkezni kell arról is, hogy mi lesz a társasház ügyeit viselő szervek hatásköre, egyáltalán, melyek lesznek azok, mi lesz a közgyűlés rendje, a határozathozatal módja, a közös képviselő, illetőleg az intézőbizottság tevékenységi köre, hatásköre, és az elszámoltatás módjával kapcsolatos kérdések. Ez utóbbi nagyon sok vitára ad alkalmat, tehát érdemes részletesen szabályozni. Az alapítóokiratot közokiratba, vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni. Az előbb felsoroltakon kívül, a tulajdontársak minden más, számukra fontos kérdést szabályozhatnak az alapítóokiratban. Dr. V. M. ta gyakorlatunk címmel indul. A foglalkozásokon arra irányul a figyelem, hogy az adott helyen mit kell tenni a megújulás, a reformfolyamat továbbvitele érdekében. Külön tankönyvek nem készülnek a tematikához, a tananyag a pártértekezlet jegyzőkönyve lesz, amely tartalmazza az állásfoglalást, a dokumentumokat, a tanácskozáson elhangzott felszólalásokat, a vitát. A foglalkozásokra való felkészülést munkafüzet segiti majd. — A tanév fontos tartalmi eleme lesz az őszirózsás forradalom, a KMP megalakulásának, valamint a Tanácsköztársaság kikiáltásának 70. évfordulójához kapcsolódó tematika. A Kurzusok alkalmat kínálnak arra, hogy letisztuljanak az ismeretek e történelmi korszakról, megfelelő távolságból szemlélve, hogy az események milyen szerepet játszottak Magyarország életének alakulásában. Ehhez kapcsolódóan napirendre kerül a tanfolyamokon az is: mit lehet ma e forradalmak tapasztalataiból hasznosítani. A hallgatók megvitatják továbbá, hogy a világban végbemenő folyamatok közül melyek kedvezőek ma számunkra, milyen nemzetközi környezettel kell számolnunk, hogyan tudunk a szocialista országok megújulásában részt venni, mit tanulhatunk másoktól. Minden bizonnyal nagy érdeklődés kiséri majd a 'Szovjetunióban zajló folyamatok alakulását nyomon követő előadásokat, amelyek hozzá kívánnak járulni az események megfelelő, illúzióktól és leegyszerűsítésektől mentes feldolgozásához. — Nagy teret kap a pártoktatásban a gazdasági kérdéskör. A gazdaságpolitikánk a gyakorlatban című tanfolyam felöleli a mai Magyarországot leginkább foglalkoztató kérdéseket, mint a társasági törvény, a különböző — bér-, költségvetési és szociálpolitikai — reformdöntés-sorozat. Az új évadban tehát rendkívül széles választékból válogathatnak a hallgatók. Az előadásokat kiegészítő tananyagokat az elmúlt esztendőben szerzett tapasztalatok alapján felfrissítik. Korszerűsítik a segédanyagokat is, s a feldolgozást segítő szemléltetésben fontos szerepet kap a képmagnó és a számítógép is. A csend hangjai / A Mai Magyar Zene Hete Szegeden / Gónczy László Muzsika. — 7. sz. : III. Öpusztaszeri emlékek |Kep! / Enyedi Zoltán felvételei - Népszava. — jut. 21. : 111. — fényképek az emlékpark új épületeiről. Kukucskálas a Dám ter korul / Fesztivalnyitas sok vérrel 1 Pleskonics András Békés Megyei Népújság. — júl. 22. Felkavarlak az állóvizet Szegedem / Gazdára találtak az ifik / Suli József - Foci. — Júl. 22. : 111. A biztonságon spórolni? / Tanács István - Népszabadság. — júl 22. — Vizsgáljak a szegedi Tisza Volán autóbusza balesetének okait. Vásárfia Szegedről / Már száztizonkét eves / Sóskúti Júlia ~ Szolnok Megyei Néplap. — júl. 30. — Az ipari vásárról. A bestia / Rockopera a szegedi Szabadtéri Játékokon / Gábor István - Magyar Nemzet. — aug. 1. Fesztiválvasámap Szegeden — Népszava. — aug. 1. Hagy ormán yőírző búcsú Algvőn / Egyházi rendezvény, belga gyermekkórus — Népszava. — aug. 1. Telt ház a Nyomorultak szegedi elóadásan / P. A. - Békés Megyei Népújság. — aug. t. Ul. — Szerző: pleskonics András. Megvalósuló álom a Tisza partján / Producer — Szörényi Levente / G. I. — Szolnok Megyei Néplap. — aug. 1. — Szerző: Gutay István. — Nemzetközi népláncfcsztlvál. Gyorsmérleg a szegedi vásárról - Békés Megvei Népújság. — aug. 2. — Ua. Petőfi Népe. — aug. 2. — Ua. Szolnok Megyei Néplap. — aug. 2. Sikeres üzleti tárgyalások : Látogatási rekord Szegeden — MASzeged a hazai lapokban 1988/32. gyar Nemzet. — aug. 2. — Ua. Népszava. — aug. 2. — Az ipari vásáron. Szeged testvérvárosa lett Párma / (h. m.) — Magyar Nemzet. — aug. 2. — Szerző: Halász Miklós. Előtérben a területi és az alapszervezeti érdekvédelem J Beszélgetés Agostom Józseffel, a Szakszervezetek Csongrád Megyei Tanácsa vezető titkarával / Nógrádi Tóth F.rzsébet -=• Népszava. — aug. 2. Csíksomlyói passió / Háromszor a Dóm téren — Eiti Hírlap. — aug. 3. Szegedi változások / Zala Síimon Tibor Szövetkezet. — aug. 3. — A szegedi Dél-Tisza Menti Afészről. Páratlan siker a Zsok népi együttes szegedi előadása / Pleskonics András => Békés Megyei Népújság. — aug. 4. : ill. Juhász Gyula-ereklye Tápén / iíj. Le le József — Magyar Nemzet. — aug. 4. : ill. — (Tisztelt szerkesztőség!) Éneskesnő vagyok — Szegeden / Beszélgetés Vajda Julival / R. Szántó Judit - Magyar Nemzet. — aug. 4. ,, A Jövő évezredre gondolunk ..." / Beszélgetés Szőkefalvi-Nagy Béla matematika professzorral / (monstkó) — Magyar Nemzet. — aug. 4. — Szerző: Monstkó Éva. A Csíksomlyói passió a szegedi ünnepi játékokon — Népszabadság. — aug. 4. Kockázatos bemutató / A bestia Szegeden / Heltai Nándor Petőfi Népe. — aug. 4. : ill. Folyhat-e a Tisza visszafelé? / Vágás István =• Elet és Tudomány. — aug. 5. : ill. — Szegedről is. A szabadtéri direktora / Pálfi Balázs ¡= Magyar Ifjúság. — aug. 5. : 111. — Nikolényi Istvánról, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatójáról. Megújulás együttműködéssel / Sz. Lukács Imre •= Szabad Fold. — aug. 5. — A Csongrád Megyei Teszövről. Nyereség vagy veszteség? / ,,Külföldön nem ilyen egyenleg alapján számolnak" / Fazekas Ágnes — Esti Hirlap. — aug. 6. — (Szegedi ünnepi hetek). Hányszor kell bűnhődni az elkövetett hibakért? / Lemondott pártfunkciójáról az igazgató / Halász Miklós = Magyar Nemzet. — aug 6. — A Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalat igaziga tója. Csipes. Kőbán és Szabó A. győzött egyes hajós / Kajak-kenu OB a Helikonfilm Kupáért — Népsport. — aug. 7. — Szegeden, a Matyi-éri pályán tartott versenyen. A cserkészet története / Dékány Endre Oi Ember. — aug. 1. — A szegedi kiállításiról. A passió a Dóm téren = Vasánnapi Hírek. — aug. 7. : ill. Múlt és jövő / Fekete-fehér kockákon / Polner Zoltán - Vasárnapi Hirck. — aug. 7. : ill. — Liebmann Bela es Apró Adrián szegedi sakkozók. Főszerepben az olimpikonok / Kajak-kenu OB a Helikonfiim Kupáért — Népszava. — aug. 8. — Szegeden, a Maty-éri pályán tartott versenyről. 1988. AUGUSZTUS Ifl., SZF.RDA, NÉVNAP: l.ORINC A Nap kél 5 óra 33 perckor, és nyugszik 20 óra 06 perckor. A Hold kél 2 óra 50 perckor, és nyugszik 19 óra 28 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása kedden Szegednél plusz 86 cm (apadó). 23,1 Celsius-fok. SZÁZHETVEN ÉVE született Királyi Pál József (18|18—1892) politikus, újságíró, korának jelentős agrárpolitikai szakirója. ítészt vett a szabadságharc küzdelmeiben. Világos után besorozták az osztrák hadseregbe, csak 1856-ban szabadult. 1861-ben Pest város főjegyzőjévé választotta meg. s tagja lett az Országgyűlésnek is. Deák-párti programmal. A Zeneakadémia, Népszínház stb. megszervezésében fontos szerepet játszott. Alapítványokkal, ösztöndíjakkal a főváros zenei életének volt bőkezű pártfogója. NEGYVENÉVES Cerevich Pál (sz.: 1948) MAV-fötiszt, kardvivó 170-szcres válogatott, több ízben csapatban. 1977ben egyénileg is világbajnok. MOZIK: Vörös Csillag: ma délelőtt 10 órakor: Szökevényvonat, színes, ameTikai film, IV. helyár, délután fél 4 és háromnegyed 6 órakor: Asterix B ri tan n iában, m. b.. színes francia rajzfilm, III. helyár, este 8 órakor: Kellemes húsvéti ünnepeket!, színes, m. b. francia filmvígjáték, III. helyár. Fáklya: délután 3 és háromnegyed 5 órakor: Én a vízilovakkal vagyok, színes, m. b. olasz filmvígjáték. IV. helyár, este 7 órakor: Szökevényvonat, színes, m. b. amerikai film, IV. helyár. Szabadság: délután 3, negyed 6 és fél 8 órakor: Szükevénvvonat, színes, m. b. amerikai film, IV. helyár. Filmtéka: délután fél 6 és este fél 8 órakor: Dühöngő bika, amerikai film. Kiskorössy Halászcsárda, vldeómozi: délután 4 és este 8 órakor: A nagy Na-Cha. színes hongkongi film. kertmozi: este 10 órakor: Érints meg és menj, színes, m. b. amerikai film, II. hel vár. Nyugdíjasmozi: délután 5 órakor: Eszkimó asszony fazi, színes. magyar film. Éva presszó: este fél 9 órakor: Aranyeső Yuccában, színes, olasz filmvígjáték. Sziksósloi kemping kertmozi (Puszta-pajta): este 9 órakor: Cupa II., amerikai film. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57). Este 8 órától reggel 7 ónáig. Csak Sürgős esetben! BALESETI. SEBÉSZETI ES UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket a II. kórház. (Tolbuhln sgt. 57.) veszi fel, sebészeti felvételi Ügyeletet az I. Sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi ügyeletet a II kórház, tart. A balesetét szenvedett gyermekeket a kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klinikán látják el. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Esta 7 órától reggel 7 óráig a felnőttlakosság részére: Szeged Hunyadi János sgt. 1. sz. alatt. Telefon- KM00. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap röggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. sz. alatti körzeti gyermek orvosi rendelőben történik á sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Ma este 19 érától holnap reggel 7 óráig a Fül-Orr-Gégeklinika tartja. Szeged, Lenin krt. 111. Telefon: 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET Hétfőtől péntekig 22 órától reggel 8 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged. Zöld S. u. 1—3. Telefon: 14-642. SOS LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT Mindennap este 7 órától reggel 7 óráid. Telefon: 11-000 IFJÚSÁGI DROGTELEFON: 54-773 Hétfőn és csütörtökön délután 3 órától 6 óráig hívható. 18.45: Ábrahám gyermekei Belga filmsorozat 6. 19.15: Sibclius: II. szimfónia Finn film 20.9«: Képúiság 20.05: Ivanova bírónő magánügye Sz.ovíet film 21.30: Híradó 2. 21.45: A Pleicher-Rlngi őrült NDK tévéfilm 22.45: Képújság BELGRÁD 1. 8.30: Ismeretterjesztő műsor 9.30: Gyermekműsor Nvári délelőtt 10.00: Névjegykártya 10.45: Tsmerelteriosztő film 2. 11.40: Gyermekműsor Nvári délután 12.05: Rajzfilm 12.30: Hegedűverseny 13.00: Dokumentumműsor 13.50: Zenés műsor 14.30: Ütifilm 15.00: A világ legendái 15.30: Hírek 15.45: Dokumentumsorozat 16.20: KöTvonalak 17.00: Katonáknak szóló műsor 17.40: Híradó 18.30: Raiz.film 18 40: számok és betűk 19.00: Minihangverseny 19.15: Rajzfilm 20.00: A hullámok. Holland játékfilm 21.35: Dokumentumfilm 22 05: Hiradó 22.30: Ráadás 0.10: Hírek BELGRÁD 2. 16.15: Híradó albán és magyar nyelven 16.50: Ráadás 18.30: Belgrádi műsor 19.30: Hiradó 20.00: A leningrádi balett műsora 21.35: Huszonnégy éra 21.40: színházt fesztivál ÚJVIDÉK 16.30: Labdarügókupa 18.30: Román nvelvű műsor 19.00: Hírmagazin 19.15: Rajzfilm 19.30: Híradó 20.00: Játékfilm 21.30: választottuk 22.00: Hiradó szerbhorvátul Rádió 101 T ß . leve BUDAPEST 1. 8.55: Tévétoma nyugdíjasoknak 9.0«: Képújság 9.05: Szünidei matiné 10.05: A magatartás-kutatás története Angol ismeretterjesztő filmsorozat 4. 10.50: Képújság 16.30: Hírek 16.40: Front kegvciem nélkül NDK tévéfilmsorozat 6. 17.40: Popkorong 18.20: Alliunk meg egy szóra! 18.40: Tévétonna 18.45: Cim-cim 19.05: Esti mese 19.30: Hiradó 20.05: Ki mit tud? — III. elődöntő 22.05: Tájkép 22.50: Híradó 3. BUDAPEST 2. 16.15: Képújság 16.20: Nachrichten Hírek német nyelven 16.25: Útravaló (ism.) 16.55: Békéscsaba—Bryne (norvég) KEK-selejtező labdarúgó-mérkőzés KOSSUTH 8.20: Eco-mlx 9.00: Napközben 11.00: Társalgó 12.45: Törvénykönyv 13.00: Klasszikusok délidőben 14.10: A magvar myelv századai 14.25: Operaslágerek 15.00: Népzenei Hangos Üjság 15.40: Schumann: Négy ének kettős karra 16.03: Szívesen hallgattuk 17.00: A képviselő noteszéből 17.30: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 19.15: Tények és tanúk 19.57: örökzöld dallamok 20.32: Fnrm-zállodák és díszfalvak 20.59: Operabérlet 22.30: Egy igazgató névjegye 22.50: Maros Rudolf népzenei feldolgozásaiból 23.11: Hangszerek, hangszínek PETŐFI: 8.05: Napraforgó 9.05: Idősebbek hullámhosszán 9.50: Rivaldafényben 11.10: Térkép és útravajó 12.10: Verbunkosok, nóták 13.05: Winnetou Karl May regénye 13.35: Sz.iv Edmondo De Amicis regén ye 14.00: Iránytű 15.05: Zencrulett 17.03: Iintimlista 17.30: ötödik sebesség 18.30: Garázs 19.05: Albumajánlat 20.00: Hivatása: rádiós 20.30: Nóták 21.05: Egv hírhedett kalandor a XVII. századból Jókai Mór regénye 21.33: Közkívánatra! 23.10: Országos amatőr pop-rock találkozó záróhangversenye BARTÓK: 9.08: Figaró házassága Részletek 9.50: Zenetörténeti értéktár 10.37: A Taverner Consort énekel 11.10: Szimfonikus zene 12.16: Nagy siker volt! 13.05: Slágerek története 14.00: Magyar szerzők ütős kamarazenéiéből 14.25: Muzsikáról versben, orózában 15.03: Ha visszamegvek, váriak Asperián György hangjátéka 15.47: Labirintus 16.02: Operarészletek 16.37: XII. Országos Kamarazenekari Fesztivál 17.10: Kaocsoliuk a 6-os stúdiót kb.: 18.10: Madrigálok 18.30: V materinskom iazykú A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora 19.05: Händel — oratórium 20.53: Bemutattuk a Dire Straits együttest 21.40: Beszélgetés Dugonics András regényéről 22.17: Uj maisvar zene itthon és külföldön 23.00: SZ'-.t István király á néphagyományban