Délmagyarország, 1988. augusztus (78. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-08 / 188. szám

19S8. augusztus 8., hétfő 7 Helikonfilm kajak-kenu OB A Szegedi Olajbányász a pontverseny harmadik helyén Aranyérem a K4-es 10000 méteres versenyszámban Petrovics Béla nyert, végül kizárták... Vasárnap rajt Diósgyőrött! Szeged SC-Tápéi ESK 4-0 (3-0) A szegedi Maty-ér part­járól háromnapos — a többség szerint léleküdító és egészséges optimizmust gerjesztő — sátortáborVzás után szétoszlott az orszá­gos bajnokság mezőnye. Az olimpia jegyében, de a vá­logatás nyomasztó tudata nélkül szálltak vízre a ván­dorok. Az időjárás nem ne­hezítette az erőfelmérést. A hét közben átvonult szél­vihart a versenyzésre alkal­mas légköri körülmények követték. Parti János szö­vetségi kapitány csapata a kapott bizalom jegyében szerepelt. A Szegedi Olajbányász sportolói az egyesületek és szakosztályok közötti pont­versenyben a rangos har­senybíróság, és a húszéves sportolót kizárta a verseny­ből. Így a bajnoki cím Makrai Csaba (Vác) ölébe hullott, az ezüst- és a bronz­érmet két újpesti fiú: Góts Károly és László Csaba ve­hette át. A Szegedi Olajbányász számára ezüstérmet „hozott" a kenu hetes ötszáz méteren. Mucsi Mihály, Váradi Sán­dor, Farkas Árpád, Tóth Zol­tán, Vidéki László, Seller László és Bodó Attila 1:36.28 perces idővel az új­pestiek mögött, a győriek előtt végzett. Ugyanez a csa­pat ezer méteren ötödik lett. Petrovics Béla a kajak egyesek ezerméteres futa­mában két másodperces hát­pestiek mögött, a csepeliek előtt. Íme a többi versenyszám­ban a bajnokok névsora — kajakozó nők, 500 m, egyes: Kőbán Rita (Csepel); kettes: Huber Henriette, Kőbán Rita (Csepel); négyes: Új­pesti Dózsa. KI, 6000 m: Gyulai Katalin (Ferencvá­ros); K2, 6000 m: Huber Henriette, Kőbán Rita (Cse­pel). Férfiak, 500 méteres versenyszámok, K2: Csipes Ferenc, Ábrahám ' Attila (Honvéd), ...8.: Petrovics Béla, Páger Zoltán (Szeged); K4: Újpesti Dózsa, ... 4. Sze­ged. 1000 méteren, K2: Hó­dosi Sándor, Ábrahám Atti­la (Honvéd), ...4. Goda At­tila, Petrovics Kálmán (Sze­ged). Kenuzás, 500 méteres madik helyet hódították el. A sorrend: 1. Honvéd 198, 2. Újpest 178, 3. Olajbá­nyász 77. 4. Csepel 75, 5. BSE 72, 6. Ferencváros 71 ponttal. A Petrovics Kálmán, Go­da Attila, Karnók Csaba, Páger Zoltán összeállítás­ban hajóba szálló szegedi kajak négyes a 10 ezer mé­teres versenyszámban 34:53.20 perces idővel maga­biztosan utasította a má­sodik helyre a győri, illet­ve a harmadikra az újpesti versenytársakat. A három nap legutolsó versenyszáma a kajak egyesek 10 ezer méteres futama volt. Petro­vics Béla meggyőző szerep­léssel lett első; mikor a fi­úk az eredményhirdetéshez sorakoztak, a váci és újpes­ti egyesület vezetősége óvott, bójakihagyással in­dokolva tettüket. A fordu­lóbíró nem látott semmi ér­demlegest, a versenyzők meghallgatásakor Petrovics Béla helyzetleírását beis­merésnek minősítette a ver­ránnyal érkezett a célba a bajnok Csipes Ferenc (Hon­véd) mögött, aki 3:33.57 per­cet" teljesített. A Petrovics fivérek vezérelte szegedi ka­jak négyes (mellettük Kar­nók Csaba és Páger Zoltán ült a hajóban) ezer méteren a bronzérmet hódította el 2:59.02 perces idővel a Hon­véd és az Újpest egysége mögött. A kenu kettesek ezerméteres versenyében Mucsi Mihály, Váradi Sán­dor 3:39.05 perces idővel ezüstérmet szerzett, az új­számok — Cl: Szabó Attila (Honvéd); C2: Takács Gá­bor. Leikep Gusztáv <Ui­pest), ...8—9.: Mucsi Mi­hály, Váradi Sándor (Sze­ged); 1000 méteren, Cl: Sza­bó Attila (Honvéd); C7: BSE, ...5.: Szeged. 10 000 méteren, Cl: Bohács Zsolt (Honvéd), ...5.: Seller Lász­ló; 6.: Vidéki László (mind­kettő Szeged). C2: Pétervári Pál, Rideg Róbert (Bp. Épí­tők), ...12.: Redenszky At­tila, Tóth Zoltán (Szeged). Pataki Sándor Magyar go Európa-bajnok A magyar Pócsai Tibor bi­zonyult a legjobb gojátékos­nak a vasárnap Hamburg­ban véget ért go Európa­bajnokságon. A hamburgi torna július 23-án kezdődött, körülbelül 450 játékos részvételével. A távol-keleti go a sakk­hoz hasonlít. A játékot két játékos játssza, egy 19 füg­gőleges és 19 vízszintes vo­nallal 361 metszöpontra osz­tott, négyzet alakú táblán. Minden játékosnak 181 koc­kája van. A játék lényege az, hogy a kockákkal foly­tonos láncot kell alkotni, és területet kell bekeríteni. Az a győztes, aki a lehető leg­több keresztezési pontot fog­lalja el, és a legnagyobb üres területet tudja bekeríteni. Tápé. 500 néző. Szeged: Leboniczky — Sahin, Bogdán, Szabó, Tóth J. — Tóth /., Varga, Takács — Véber, Major, Kovács G. Edző: Pataki Tamás. Tápé: Simády — Polyvás, Bite, Tulkán, Róka — Miklós Z., Zakar, Hágel­mann E., Takács — Markó, Miklós S. Edző: Bite János. Az NB Il-es szegediek már az első percben egy potyaízű góllal megszerez­ték a vezetést Kovács G. révén. Ezután a megyei I. osztályban szereplő hazaiak több gólhelyzetet kihagytak, majd a 12. percben Kovács G. kitűnő egyéni alakítás után lőtt újabb gólt, 2-0. A 42. percben a tápéiak még az üres kapuba sem tudtak betalálni két lépésről, az ellentámadás után viszont Major szerzett gólt. A má­sodik félidőben mindkét csapat cserélt, a szegediek hat játékolst. Ebben a 45 percben semmi különbség nem volt a két csapat kö­zött, a tápeiak újabb hely­zeteket hagytak ki, Hágel­mann kapufát fejelt, a vég­eredményt pedig a 89. perc­ben Véber 11-es góllal állí­totta be. A mérkőzés utáni 11-es rúgó versenyt a Tápé nyerte 5-4-re. A mérkőzés után Pataki Tamás vezető edzővel be­szélgettem: — Egy hét múlva Diós­győrben kezdi a bajnoki szezont a Szeged SC. Hogy sikerült a felkészülés, tud­tak-e erősíteni? — A kéthetes felkészü­lést a játékasok becsülete­sen végigcsinálták. NDK­beli túrán szerepeltünk, amit nagyon jónak értéke­lek. Erósebb csapatok ellen léptünk pályára, és a gárda játékban sokat fejlődött. Erősítésről Szegeden nem lehet beszélni! Az átigazo­lásokra 2 millió forintja volt a szakosztalynak, és ez ma már nagyon kevés! Az új koncepció szerint most a csapat fiatalítása a legfontosabb. Ehhez azon­ban sok türelemre lesz szükség mind a szurkolók, mind pedig a vezetők ré­széről. Most 5-6 fiatal já­tékos került a keretbe, s közülük 2-3 játékost már Diósgyőrben ki akarok pró­bálni. Most nem cél az NB I-be kerülés, így hosszú távra lehet dolgozni. Még egy évig ideköt a szerző­désem, ezen idő alatt a munkát úgy próbálom irá­nyítani, hogy kialakuljon a csapat váza, amelyik a jö­vő egyik biztositéka lehet. — Kialakult-e valamilyen stílusa a csapatnak, meg­van-e a kezdő tizenegy? — Egy héttel a rajt előtt kialakult a kezdő csapat, de hadd ne mondjak neveket. A letámadásos játékot fogja Major és Kovács G„ a tápéi védők gyűrűjében játszani a Diósgyőr, de er­re felkészültünk. A stílus­ról pedig annyit mondha­tok, hogy sok a fiatal a csapatban, akik még elma­radnak több dologban, így nagyon vigyáznom kell ar­ra, hogy milyen stílust, já­tékrendszert alkalmazzak. Fel kellett mérnem, hogy csak olyan feladatokat ad­hatok a játékosoknak, amit végre is tudnak hajtani. — Mit vár csapatától az ó&zi bajnoki szezonban? — Megmondom őszintén, én kissé magasra tettem a mércét. Azt várom hogy a csapat gyorsabb, korsze­rűbb játékot játsszon, és a közönséget ki tudjuk szol­gálni! Bagaméry László Mindenfelől ATLÉTIKA: Budapesten rendezték meg a KSI meg­hívásos versenyét, mely egy­ben IBV-válogató is volt. A Szegedi VSE atlétái közül a gerelyhajítást Prisztai Zol­tán nyerte 57,86-tal, ami azt jelenti, hogy az IBV-n is ő indul. Edzője: György Sán­dor. A férfi magasugrásban Juhász Zsolt 195 cm-rel ne­gyedik lett :=T. KERÉKPÁR: Győrött ren­dezték meg a Vasutas Kupa kerékpárversenyt, melyen a 70 km-es ifjúsági csapatküz­delmet a Szegedi Építők Spartacus gárdája nyerte meg. A csapat pedig: Csor­vási Zoltán, Molnár Péter, Nagy András, Patai Sz. Zol­tán. Edző: Verbovszky László. A csúcsot elérő sze­gediek teljesítménye I. osz­tályú szintnek felel meg. LABDARÚGÁS: Ismere­tes. hogy az országos ifjú­sági bajnok és kupagyőztes Szeged SC labdarúgóit edzőstól átvette a Szőregi Rákóczi, Az észak-európai jutalomtúráról hazatért fia­tal gárda tegnap délelőtt a ' Miske ellen mutatkozott vol­na be a szöregieknek, ám az NB III-asok technikai okokból nem érkeztek meg. A megyei II. osztályban sze­replő Postás volt a beugró, s a 400 néző egész jó mér­kőzést láthatott: Szóreg— Postás 4-1 (2-1). Kézilabda Negyedszerre döntetlen Szombaton este a vajda­sági Apatinban újabb mér­kőzést vívott egymással a magyar és a jugoszláv fér­fi kézilabda-válogatott. Ez­úttal döntetlen eredmény született: Magyarország­Jugoszlávia 22-22 (11-9). A szöuli olimpiára készü­lő két válogatott csapat — a legutóbbi vb első és má­sodik helyezettje — az el­múlt 10 nap alatt négyszer mérte össze tudását. Szege­den 22-20-ra, Békéscsabán 23-20-ra, Eszéken 26-24-re győztek a jugoszlávok. Ezt követte a negyedik találko­zón a 22-22-es döntetlen eredmény. Gyászközlemények TYUKVASAR KISKUNDOROZSMA Seregélyes dülö 67. 2-3 kilós 60 Ft/db Mély fájdalommal tudatjuTc, Hogy a szeretett feleség, édes­anya, nagyimama, testvér és ro­kon, KJSS JANOSNÉ Horváth Julianna tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése augusztus 10-én, 16 órakor lesz a sándorfalvi AJsó temetőben. A gyászoló család, Sandorfalva. Megrendült, fájó szívvel tudat­juk. hogv ID. FERENCZI JANOSNÉ á' legdrágább édesanya, feleség, anyós, nagymama, hosszú, sú­lyos szenvedés után. 78 éves ko­rában elhunyt. Temetese augusz­tus 9-én. 13 órakor lesz az új­szegedi temetőben. A gyászoló család. IFájó szívvel tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerettek dra­ga halottunkat. NACSA ERZSÉBETET rövid, súlyos betegség után, 57 eves korában elhunyt, augusztus ilO-én. 12 órakor a Belvárosi te­mető ravatalozójából kísérjük utolsó útjára, hogy édesanyánk mellett megpiltenjen. A gyászoló család és rokonság. Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa és dédapa. RACZ FERENC 83 éves korában elhunyt. Teme­tése augusztus 9-én, 14 órakor lesz a dorozsmai temetőben. Gyászoló családja. Tudatjuk, hogy JANCSÖ PAL 81 éves korában, rövid, de sú­lyos betegségben elhunyt. Te­metése augusztus 9-én, 15 órakor lesz az újszegedi temető ravata­lozójából. Gyászoló lányai, vejei, unokái és dédunokái. „Pihenj, aludj Te drága kincs, A földi boldogság elkerült. Talán majd odalent sikerül. Akartunk annyi jót és szépet, de A sors, az élet mindent összetépett." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TAKACS TIVADARNÉ Fodor Mária Szeged. Vedlés u. 16/A alatti lakos. 36 éves korában elhunyt. Temetése augusztus tl-én. 14 órakor lesz a szegedi Belvárost temetőben. Gyászoló gyermekei, férje és szülei. Makó és Szeged. RÉGISÉGÉT, ÓRÁT, LÁMPAl, GRAMOFONT S Í 1$. VESZEK. József Attila sgt. 29. sz. Nyitva: 9—18 óráig. Hozni és import csillárok, Joli karok. mennyezetUhnpák. fénycsöves lámpatestek, HCiL ormatúrák, fényszórók nagy választékával várjak kedves vás ári ti i n kai. Csillárbolt Szeged, Attila u. 20. Telefon: I1-JV5. Ipari szövetkezet főkönyvelő-helyettes munkatársat keres felvételre. Feltételek: közgazdasági egyetemi, ált. számviteli főiskolai végzettség. 5 éves vezetői, szakmai gyakorlat, erkölcsi, politikai feddhetetlenség. Bérezés: megegyezés szerint. A pályázatokat részletes önéletrajzzal az eddigi szakmai tevékenység és fizetési igény megjelölésével kérjük ..Ipari szövetkezet" 2629/12 jeligére a Sajtóházba. j Közületek, magánszemélyek, figyelem! Fűrészelési pengehulladék, több célú felhasználásra is alkalmas (kocsira felrakva) 10 Ft/q egységáron kapható augusztus-szeptember hónapban. Anyagkiadás: naponta 7—13 óráig. Cím: Defag Fűrészüzem Szeged, Felső Tiszs pert 33. Tel.: 14-555, szállítás Ipari szövetkezet értékesítési osztályvezető munkatársat keres felvételre. Feltételek: legalább középfokú szakirányú iskolai végzett­ség cs felsőfokú áruforgalmi szaktanfolyam. 5 éves vezetői szakmai gyakorlat, erkölcsi, politikai feddhetetlenség. Korhatár: 45 év. Bére/és: megcgvczcs szerint. Pálv ázatokat részletes önéletrajzzal az eddigi szakmai tevékenység és fizetési igény megjelölésével kérjük „Agilis 2599/12" jeligére a Sajtóházba. V

Next

/
Thumbnails
Contents