Délmagyarország, 1988. augusztus (78. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-24 / 202. szám

Y 1988. augusztus 24., szerda 3 Schmidt Andrea felvétele Nemcsak paprika A Szegedi Paprikafeldol­gozó Vállalatnál hosszú évek óta nemcsak paprikát őrölnek. Ételízesítők és kon­zervek is szerepelnek a „re­pertoárban". Felvételünkön NSZK-exportra készül a barnamártásban töltött mar­harolád. Továbbra is gyárt­ják a Csángó gulyáskonzer­vet és a közkedvelt Ve­getát, 250 grammos kisze­relésben. A szegedi fűszer­paprika „messzeföldön" hí­res, és a paprikafeldolgozó­ban nemsokára elkezdődhet az igazi szezonális munka. Anyagi segítségre is lehetőség nyílik Gyógykezelés külföldön A magyar állampolgárok külföldi gyógykezelését sza­bályozó egészségügyi mi­niszteri rendeletről sajtótá­jékoztatót tartottak kedden a Szociális és Egészségügyi Minisztériumban. A szeptember elsején ha­tályba lépő jogszabállyal kapcsolatban Kökény Mi­hály miniszterhelyettes el­mondotta: a hat évvel ez­előtti rendelkezés sok kis­kaput tartalmazott, tóbb szempontból is vitatható volt, mert például hivatali hatáskörbe utalt szakmai kérdéseket. Egyebek között ez is szükségessé tette a külföldi gyógykezeléssel ösz­szefüggő kérdések újrasza­bályozását. Évente 300-400­an kérnek lehetőséget be­tegségük külföldi kezelésé­re, s e kérelmekből az ille­tékesek mintegy 150-200-at tartanak indokoltnak. Zöm­mel olyan műtétekről — bonyolult szív-, illetve máj­fejlődési rendellenességek helyreállításáról, szemoperá­ciókról — van szó, amelye­ket a nemzetközi szakmai közvélemény már elfoga­dott, tehát ném kísérleti jel­legűek. Az új rendelkezés a szakmai indokoltság fogai mát pontosabban tározza meg, s legeli azt is: nem célsze­rű bb-e külföldi szakember meghívásos közreműködé­sével itthon végrehajtani a műtétet. A rendelet egyebek 'között rögzíti: a külföldi gyógyke­zelésért a magyar állampol­gár — kiskorú beteg esetén a törvényes képviselő — szakorvosi javaslattal, vagy a beteg kezelőorvosa a szakmailag illetékes orszá­gos intézet vezetőjénél kez­deményezheti. A külföldi gyógykezelés akkor indo­kolt, ha a gyógyítás a ha­zai betegellátás intézmé­nyeiben nem oldható meg, külföldi intézményben azon­ban a hazainál nagyobb eséllyel végezhető sikeresen. Az indokoltságot a szakmai­lag illetékes országos inté­zetekben létrehozott bizott­ság állapítja meg. Üj voná­sa a rendeletnek, hogy a kérelem elutasítása esetén az állampolgar férheti ügyének felülvizsgálatát az Egészségügyi Tudományos Tanácstól. Amennyiben a külföldi gyógykezelésre nem egész­ségügyi vagy szociálpolitikai egyezmény alapján kerül sor, a kezelés költségét a betegnek, vagy hozzátarto­zójának kell kifizetnie fo­rintban. Az Országos Gyógy­helyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóság akkor is meg­szervezi a beteg ¡kiutazását, ha külföldi személy vagy szervezet a költségeket va­lutában átvállalja. A jövő­ben lehetőség nyílik arra is, hogy akik nem tudják vál­lalni az anyagi terheket, ha- azoknak az Országos Társa­mér- dalombiztosítási Főigazga­tóság — az e célra elkülö­nített pénzből — támoga­tást nyújt gyógykezeléshez. A miniszterhelyettes vége­zetül hangsúlyozta: a mű­szerbeszerzéseknél a jövő­ben kiemelt szempont lesz, hogy minél nagyobb szám­ban végezhessék el itthon azokat a műtéteket, ame­lyekre jelenleg a technikai feltételek hiánya miatt nem vállalkozhatnak a hazai A yógyi n tézmények. Az újságírók kérdéseire válaszolva, a sajtótájékoz­tatón elmondották: a csont­velő-átültetés és a koszorú­ér-sebészet hazai fejlődése következtében az ilyen jel­legű műtétek külföldön tör­ténő elvégzése iránt egyre 'kisebb az igény. A hazai szívsebészeti centrumokban a halasztást nem tűrő ese­tekben lehetőség van az azonnali beavatkozásra. Vá­rakozniuk csak azoknak kell. akiknél a műtét idő­pontja megválasztható. Évente mintegy kétezer ilyen operációt hajtanak végre, a várakozási idő 8-9 hónap. Többször előfordul, hogy a külföldi gyógykezelés költségeinek előteremtésére gyűjtést szerveznek az érin­tettek. Sajnos nem ritka, hogy amikorra a pénz ösz­szegyűlik, addigra a beteg állapota súlyosan leromlik. Ezért felvetődött, hogy mél­tányos bankkölcsönnel se­gítsék a rászorulókat, azon­ban ennek a hitelformának a létrehozása, illetve , az, hogy a társadalombiztosítás vállalja át a kamatterheket, még csak a jó szándékú el­gondolás szintjén van. Élelmiszer-ellenőrzés a fővárosban Szúrópróbaszerűen vizsgálnok Hamarosan új központi laboratóriumban ellenőrzik a fővárosban előállított, il­letve forgalomba hozott élel­miszerek mintáit. Október végéig adják át Budapest Fővárosi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Ál­lomás 70 millió forintos költséggel felépített egysé­gét. A háromemeletes, kor­szerű létesítményt — a ter­vek szerint világbanki hi­telből — a korábban hasz­náltaknál sokkal gyorsabban, pontosabban dolgozó műsze­rekkel szerelik fel. — Az állomás — folya­matosan figyelve az élelmi­szeripari technológiák be­tartását, a piacokon érté­kesített élelmiszereket — élelmiszer-higiéniai kiren­deltségeket működtet a hús-, a tej-, a konzerv- és a hű­tőipari üzemekben, valamint a nagyobb piacokon, vásár­csarnokokban. E kirendelt­ségek dolgozói ellenőrzik a tésztakészítő, ostyasütő és más élelmiszer-előállító kis­iparosokat is. A minőség­ellenőrzési osztály szúró­próba-szerűen keresi fel az élelmiszer-csomagolással fog­lalkozó Compack üzemeit. Vizsgálják a technológia be­tartását, a tisztaságot, ala­pos kémiai, mikrobiológiai elemzésnek vetik alá a ki­választott élelmiszereket. Esetenként ellenőrzik a mes­terséges aromaanyagok, a tartósítószerek, a színezé­kek összetételét, mennyisé­gét, a hűsokban, a tápokból vagy más módon visszama­radó gyógyszertartalmat. A termékek növényvédőszer­maradékát csak különleges, drágán beszerezhető műszer­rel lehet kimutatni; ezek jobb kihasználása érdekében vizsgálati centrumokat hoz­nak majd létre (MTI) 0 • IJ V asfaag kötetet szerezhetne, aki arra szánná el magát, hogy összeírja örökzöld témáinkat. Magam oaak annyiban tudnék segiteni neki, amit húsz­éves újságírói pályámon nem sikerült ki­kerülnöm. Szégyennel írom le, inkább azoknak szóló cáfolatként, akik lépten­nyomon hirdetik, mekkora nagyhatalom a sajtó. Szalmacséplésben, a borsó falra hányásában valóban elévülhetetlen érde­meket szereztünk, de lényeges dolgokban aprócska változásokat se nagyon értünk el. Mondjam a példákat? Keveset mondok csak, minek arra a falra több borsó, amelyik már úgyis tele van. Első évem tavaszán Szatymazon ülésezett a megyei képviselőcsoport. A gyümölcstermesztés központjában miről tanakodhatott volna, ha nem arról, hogyan szervezhetnénk nor­málisra a zöldség és gyümölcs értékesí­tését. Változott azóta valamit? Alig múlt el esztendő, hogy sorozatban ne najtot­tunk volna neki a betonkemény falnak, de azok még csak meg se repedtek. Hiá­ba szervezték át azóta, ki tudja, hány­szor a kereskedelmet, csak azt sikerült elérnünk, ha valamiből bőséges termé­sünk volt, kazalszámra romlott, de illően olcsóbb nem lett, ha viszont kevés ter­mett, akkor toronymagasra emelkedtek az árak, tudományosnak tűnő magyaráza­tokkal fűszerezve. Tavaly nem volt krumplink, tehát drága lett Idén sokai ültettek, már májusban dugig telt a piac űjkrumplival, összefűzte tehát karjait a kereskedelem, és nem volt hajlandó ol­csón adni. Idén elfagyott a sárgabarack és az őszibarack, érthető tehát, hogy un­ciával mérték, akár az aranyat, de a szakemberek még mindig azon tanakod­nak, hány év kellene hozzá, ha egyálta­lán hozzákezdenénk, hogy a kereskede­lem kemény következetességével agyon­vert baracktermesztés tájékunk eredendő­en kiváló lehetősége szerinti színvonalra emelkedjen újra. Legalább tizenöt évvel ezelőtt írtam le először, a ma­gam esze szerint, hogy hat. Kollégám nemrég írta le, szakemberek szava sze­rint, hogy hat. Azt már beláttuk, irtózato­san nehezen, és igen későn, hogy politi­kai változások nélkül társadalmi fordu­latról nem beszélhetünk, de azt még mindig nem, hogy a kereskedelmi maffiák az egész országot a tönk szélére juttat­hatják. Pedig, elvileg, minálunk semmi­féle maffia nincs. Amikor először mentem aratásról írni, szakállas témaként állt elém, hogy nin­csen ékszij a kombájnokra. Húsz év telt el ezóta, és idén is előjött a panasz: ket­tőt-hármat fordul a kombájn, és oda az ékszíj. Akármelyik biciklijavító átszerel­te volna ennyi idő alatt az összes kom­bájnt lánchajtásúvá, vagy akármelyik or­szág megtanult volna jó ékszíjat gyárta­11­ni, de nálunk nem változott semmi, letve, mégis ... Idén nyáron azt hallottam a rádióban, azért mennek tönkre olyan hamar az ék­szíjak, mert nem rendeltetésük szerint használjuk őket. Ez a fordulat ismerős, cipőink is azért áznak el az első latyak­ban, mert képesek vagyunk latyakban is fölhúzni őket. Előállt a gyári szakember, a tetthelyen, a tarlón mondta mikrofon­ba, amikor kombájnosok hada vágta a szemébe a gyár tehetetlenségét, hogy őket semmi felelősség nem terheli Ami­kor a kombájnos azt állította, hogy vá­szon sincsen benne, csupán a fölületén néhány szál, akkor azt mondta, na, ugye, mégis van benne vászon. Á baj az, és csak az, hogy ezeket az ékszíjakat eleve nem kombájnokra gyártották. Azt a hő­mérsékletet, amit a nehéz gép produkál­ni kénytelen, valóban nem viselik el. Csak hápogtak a kombájnosok, mint a hízott kacsák a száraz tóban. Hogy mi­ért vették meg akkor őket kombájnhoz? Azért, mert mást nem lehetett kapni most se, akár húsz évvel ezelőtt. Kár a szóért, példás igyekezettel az összes eddiginél hamarabb arattak le a gazdaságainkban. Ne üssük el ennyivel a dolog élét, mert soha nem mertük pon­tosan kiszámolni, mennyit nyernénk a már megtermett gabonából, ha valóban optimális időben arathatnánk egyszer. Ami magot a tűlérés következtében szór el a gép, majd árvakelésként kihajt. Hadd vegyem elő azonban biciklis esze­met egy szóra, mert a teljes kontra me­gint iaz út szélén hever. ekerem a biciklit Újszegedre. Mire a cipőgyártól a biológiai központig érek — durván számolva se lehet több másfél kilométernél —, öt elszakadt ékszíjat látok az úton Régesrégen kuko­ricatöréshez javítgatják a kombájnokat, és azok igen ritkán járnak egyébként is az új hídon, tehát nem ők szórhatták el. Akkor mik? Nyilván a gépkocsik. De ho­gyan szakadhat el a gépkocsikon, ami­kor kimondottan az ő hőmérsékleti viszo­nyaiknak megfelelően készül nálunk min­den ékszíj? Jön az utcaseprő nagy autó, besöpri mind az ölöt. Hajtom a biciklit másnap is, megint találok hármat, a változatos­ság kedvéért visszaúton. Nem tehetek róla, ha hozzánk is eljön a szakértő gu­mis ember, és keresztre feszit, akkor is ki kell mondanom, abban a rádióriport­ban megint megetették a kombájnosokat. Ékszíjaink zöme az autózást se tudja el­viselni. Legföljebb játékautókra lennének jók. Pedig mennyit, de mennyit fejlesztet­tünk időközben a gyárakban, amíg ezt a színvonalat sikerült elérnünk! Horváth Dezső T Adózók vagy főkönyvelők? Bevallom: bonyolultl — Az idő sajnos nagyon rövid. Szeptember 10-éig a kész anyagot el kell juttatni Budapestre. A végleges nyomtatványoknak ugyanis november végéig meg kelle­ne jelenniük ahhoz, hogy az év végén ne legyen fennaka­dás. Ezért is kértük a repre­zentatív felmérésben részt­vevőket, hogy augusztus vé­géig küldjék vissza a próba­bevallást. Hogy kik kerültek be ebbe a körbe? Egyrészt olyanok, mintegy 300-an, akiknek a főállásuk mellett más jöve­delemforrásuk is van. De 400 adózónak maga a me­gyei igazgatóság küldte ki a ben? Mondjuk úgy, hogy tet. Hiszen több százezer kérdőívet. Orvosok, művé­mindenki megértse. adófizető munkáját könnyít- szék, kisiparosok, kiskeres­— Mi is attól tartunk, hetik vagy nehezíthetik meg kedók, virág-, disznövényter­hogy a vállalatoknak kikül- vele. Cserében felkínáljuk, melók, alkotók, és „egyebek" dött 300 nyomtatványt a fó- hogy a kitöltőknek viszont- szerepelnek a kiválasztottak könyvelök töltik majd ki. információkat adunk: hol között. Ezt nem szeretnénk. A dol- hibáztak, mit írtak el? — Arra törekedtünk, hogy — Csongrád megyében 700 magánszemélyt kértünk fel erre a munkára — mondja Szeles Béla, az APEH Csongrád Megyei Igazgató­ságának igazgatóhelyettese. — Néhányan meg is ijedtek, miért pont őket kérjük, mi van emögött? — Mi van? — Semmi. Pusztán véle­ményt kérünk. Egy repre­zentatív felmérés készül or­szágszerte, hogy mennyiré jó, életszerű a nyomtatvány tervezete. A bevallás önkén­tes, és semmilyen konzek­venciája nem lesz az év vé­gi elszámoláskor. A nevek, az adatok titkosak. Sőt, az összesítés, feldolgozás után meg is semmisítjük a beval­lásokat. A többi csak mendemon­da... — tehetnénk hozzá. Hiszen bárki képzelt nevet, vagy fiktív adatot is beírhat, most. a kitölthetőséget „tesz- gozók véleményére vagyunk — Mi lesz ha Aki azt hiszi, hogy megússza azzal, .amit a mun­kahelyén „lecsípnek" a fizetéséből, az téved. Tudni­illik, hogy a fizetésünkből csak adóelőleget vonnak, így az elszámolásra majd csak az év végén kerül sor. Bonyolultabb a helyzet, ha valakinek másod-, har­madállása van, vagy vgmk-ban dolgozik. A''ovaSias" ság szabályai szerint, jövőre önkéntes adóbevallást kell tennie az állampolgárok jelentős részének. Csongrád megyében a szakemberek úgy ötvenezerre taksálják azok számát, akiknek meg kell majd bir­kózniuk azzal a nyomtatvánnyal, amit adóbevallási ívnek hivnak. En inkább „könyvnek" titulálnám a 24 oldalas, sűrűn berubrikázott nyomtatványt. 'Az elmúlt napokban több adóalany kapott abból a nyomtatványtervezetből, amit az APEH küldött ki, azzal a kéréssel, hogy próbaként, kitöltés után — ja­vaslatokkal együtt — kéri vissza. telik": érthető-e, jó-e élesben" kíváncsiak, hiszen nekik kell téved majd valaki? nyomtatvány? Én magam is majd önállóan bevallást ké­Arra gondol, hogy ts minél szélesebb legyen a skála, hogy valóban repre­ki zentatív legyen a felmérés. megpróbálkoztam vele, s szíteniük az év végén. Ter- javíthat bele? Ez még nem Legfőképp az egyszerűsítés­csütörtököt mondtam, már mészetesen bárki véleményét tisztázott. Ha vissza kell re várunk javaslatokat. Hi­kedden. A huszonnégy oldal- meghallgatjuk, megszívlel- küldeni az állampolgárnak, szen magunk is úgy ítéljük nyi számoszlop, kitöltési út- jiik. Ezért is küldtük el a az újabb levelezés, újabb meg, hogy egy átlagpolgár mutató magában is elriasztó, tervezetet az állami és párt- időhúzás. Egyébként októ- szemével bizony túl bonyo­kultúrán- Vezetőknek, a szakszerveze- berben várhatóan az Or- Iultra sikerült ez a nyomtat­teknek, az érdekvédelmi szággyűlés elé kerül az adó- vány. nebb vállalkozásnak tűnik szervezeteknek, a Mészöv- törvény módosítása. Ha ott Az €jsg tapasztalatok is ezt a nyomtatványt kitölteni, nek, a Kiszövnek, a Kiosz- történik valami, akkor a be- azt mutatják hogy sok em­nak. vallás menetén is változtatni bernek megoldhatatlan gond -Mit kernek? kell majd. akitöltés. Becsülettel be­— Azt, hogy maximalis — A megyei APEH-nek vallom: nekem is! komolysággal próbálják ki- meddig kell összesíteni az tölteni a kérdezettek a tesz- eredményt? Rafoi Gábor Ami pedig adózó kat illeti, még reménytele­Alighanem sok-sok gondot okoz majd sok-sok embernek az év vége. Az én javasla­tom mindössze egy kérdés: nem lehetne ezt egyszerűb­«

Next

/
Thumbnails
Contents