Délmagyarország, 1988. augusztus (78. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-20 / 199. szám

r 14 1988. augusztus 20., szombat Salakmotor Szeged Nagydíj Ismét Kócsó volt Szovjet—dél-koreai sportegyüttműködés SPORT Kitüntetés Augusztus 20-a tiszteletére tegnap, pénteken délelőtt, Budapesten ünnepséget ren­dezett az AlSH. Az esemé­nyen Markovira Endre, a Csongrád Megyei Röplabda Szövetség elnöke több évtize­des. kimagasló szervező­munkája elismeréseként a Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany foko­zat kitüntetést vehette át Deák Gábor államtitkártól. Tenisztanfolyam A Labdaház ministadion­ban (Új Rókus, Tópart u. 7. sz.) szeptember elsejétől tenisztanfolyam kezdődik. A videókazettás oktatásra kez­dő és haladó felnőtteket valamint gyermekeket vár­nak. Jelentkezni naponta délutánonként 3 órától lehet a helyszínen. ff ' ' u császár Már megszoktuk, hogv ha salakmotor, akkor az Kócsó! A VB-döntős szegedi vaspa­pucsosnak ez egyszer már el­veszett motorja előkerült, versenyképes állapotba hoz­ták. és ezzel állt raithoz. Ha pedig rajthoz áll, akkor las­san azt is megszokjuk, hogv a hazai mezőny szinte már a rajttól a célig, és minden fu­tamban csak a hátát látia. így volt ez most is. Azaz. majdnem egy kis hiba csú­szott a megszokott képletbe. Mielőtt erre a gikszerre sort kerítenénk, ejtsünk egv pár szót magáról a versenyről. Ezen a hagyományos ver­senyen Ausztria. Dánia. Bul­gária, Lengyelország. Cseh­szlovákia. NSZK porfelhő­lovagiai (2—2 versenyző or­szágonként) mellett három szegedi, és az ugyancsak VB­döntős. debreceni Tihanyi állt rajthoz. A magvar ver­senyzők nagyszerű teljesít­ményt nyújtottak. A húsz fu­tamból Kócsó ötször. Nagy Robi háromszor. Tihanyi négyszer, és -az OB Il-es Hel egyszer haladt át győztesen a célon. A II. futamban vár­Szöulban jártakor igen fontos együttműködési meg­állapodást írt alá Vjacsesz­lav Gavrilin, a Szovjetunió Testnevelési és Sport Bi­zottságának elnökhelyettese. A szerződés értelmében nem sokkal a szöuli olimpiai játékok után, de legkésőbb 1989 januárjától szovjet sportolók és edzők utaznak Dél-Koreába, dél-koreaiak pedig a Szovjetunióba, s nemcsak egymás versenyein vesznek részt, hanem közös edzőtáborokban is, ahol ta­pasztalatcserére is lehetőség nyílik. Örökmérleg Sipos István felvétele Kócsó Antal (bal oldalon) A 2. fordulóban: Szeged SC—Bajai SK Három pont a tét 'Kitűnő játékkal vezetés az első félidőben, a gól mellett újabb helyzetek, fordulás után viszont a meggondolat­lanság áraként egy kiállítás, a befejezés előtt 2 perccel balszerencsés öngól, ami egyben a vereséget is jelen­tette — talán igy lehetne tö­mören összefoglalni az NB 11-es Szeged SC labdarúgó­csapatának Diósgyőrben le­játszott őszi első fordulóbeli mérkőzését. Magával a játékkal, az akarással a fiaskó ellenére is elégedett Pataki Tamás, a kék-fehér-feketék vezető edzője. Ezúttal, mint mond­ta, tényleg elpártolt tőlük a szerencse. Szűk fél óra volt hátra a találkozóból, amikor Majort, akinek már volt sár­ga lapos figyelmeztetése, fi­gyelmetlenségének köszön­hetően kiállította a játékve­zető. Alig több, mint negyed­óra hiányzott, a befejezésig, amikor egyenlített a DVTK, nem sokkal a mérkőzés vé­ge előtt pedig öngól pecsé­telte meg a szegediek sor­sát. Az újonc Baja elleni ösz­szecsapásról szólva a vezető ' edző megjegyezte, a 3 pont 'megszerzését kalkulálták, s hogy ez meg is történjen, jó esélyük van. A meg valósi­"tandó taktikáról és a várha­tó összeállításról is mondott véleményt a szakvezető. Úgy véli, a vendégek két ékkel játszanak, ezért fölösleges tesz a négy hátvéd. A kö­zéppályán öten „építkez­nek", közülük ketten fel­váltva a vérbeli csatárokat nélkülöző támadósort támo­gatják. Ami az összeállítást illeti, 'Major 2 hetes eltiltá­sa miatt, változik a múlt he­tihez képest. Valószínű Ka­nalas helyettesíti, bár az ő formájával elégedetlen Pa­taki Tamás, ám mégis lehe­tőséget kíván adni a fiatal labdarúgónak. A tervezett összeállítás: Leboniczky — Bogdán, Magyar, Szabó — Véber, Takó, Kanalas, Ta­kács, Sahin — Varga, Ko­vács G, A mérkőzés vasárnap este ti órakor kezdődik a Tisza­parti stadionban, a játékve­zető Kaibás, segítői Tajthy és Marosvári. Gy. E. tuk a nagy összecsapást, ami­kor is Kócsó és Tihanyi egv­más ellen versenyzett. Kó­csó nyert, és teljesen meg­lepő módon Tihanyi az utol­só pontot sem érő helyen motorozott be. Ezzel szinte el is szállt a reménye a ver­seny megnyerésére. Hasonló­an járt a csehszlovák úrban, aki a számára balszerencsés XIII. futamban végzett az utolsó helyen. Igen jól ver­senyzett a lengyel Mied­zsinszky, aki szorgosan gyűj­tötte pontjait. Két futamot nyert ugyancsak, de három­szor a második helyen moto­rozott be. és ezzel kvalifikál­ta magát a holtversenyt el­döntő XXI. futamra. Ebben a ráadásversenyben társa lett még a debreceni Tihanyi és a szegedi Nagy Róbert. Mindez pedig az utolsó előt­ti futamban (XIX.) derült ki. A nap legnagyobb csatá­ját a XX. futam hozta. Eb­ben volt az a bizonyos gik­szer. amire már céloztunk. Mi is történt? Az eddig is nagyon jól szereplő úrban ellenfele Kócsó volt. akinek már egy pont is (3. helv) elég lett volna ebben a fi­náléban ahhoz, hogv meg­nyerje Szeged város nagy­díját. Kiválóságunk azonban nagy meglepetésre. igen rossz rajtot vett. s űgv nézett ki. hogv komoly gondjai lesz­nek. Mindjárt úrban állt az élre. és Kócsót megelőzte rajta kívül még az osztrák Bösner is. Ekkor a szegedi vaspapuosos bravúros moto­rozásba kezdett. Körről kör­re kezdte el ledolgozni nem is kis hátrányát. Mégis űgv nézett ki. hogv legföljebb második lesz ebben a futam­ban. Ami mellesleg elég lett volna a nagydíj megszerzé­séhez. Ö azonban nem elé­gedett meg ezzel. Az utolsó kanyarban mindent bele­adott. és ha minimális előnv­nyel is. de nyert. Itt sem engedte át másnak a sikert. Ezután került sor a hármas holtverseny „szétmotorozá­sára". Ebben legnagyobb örömünkre Nagy Róbert je­leskedett, és maga mögé utasította riválisait. Tihanyit és Miedzsinszkvt. Ezzel a si­kerrel övé lett a második hely. megelőzve a VB-dön­tős Tihanyit. A verseny első hat helye­zettje: 1. Kócsó (Tisza Vo­lán) 15 pont. 2. Nagy R. (Ti­sza Volán) 12 p.. 3. Tihanyi (Debrecen) 12 p.. 4. Mi­edzsinszky (lengyel) 12 p., 5. úrban (csehszlovák) 10 p.. C. Jordanov (bolgár) 10. p. Imre László KISSZÖVETKEZET anyagkönyvelő és raktáros munkatársakat keres azonnali belépéssel. Jelentkezéseket a végzettség es az eddigi munkakörök ismertetésével „Gyakorlott munkaerő 29M/12" jeligére a Sajtóházba kérjük. A Szeged egykori kitűnő •labdarúgója, Fekete-Kovács Győző bajai futballkönyvé­ben részletesen foglalkozik az ottani klubok történeté­vel. Ebből megtudhatjuk, hogy Baja és Szeged repre­zentáns együttese éppen há­romnegyed évszázaddal ez­előtt, az 1912—13-as délke­rületi bajnokságban találko­zott először egymással, és a Tisza-parti gárda — SZAK néven — 5-1 arányban győ­zött. Az első NB Jl-es mér­kőzést azonban csak 70 (!) évvel később, 1982. augusz­tus 8-án játszotta a két csa­ptat és óriási megleptelésre a területiből fölkerült BSK 1-ü-ra verte az NB I-ből ki­esett SZEOL AK együtte­sét... A szegedi visszavá­gón — 1983 februárjában — 2-2-es pontosztozkodás szü­letett. Az 1985—86-os idényben már a szegedieknek ment jobban. Baján 3-1-re, a Sző­rééi úti pályán ptedig 4-1-re győztek. Az 198&—87-es pontvadászaton viszont újra megosztoztak a győzelme­ken, mindketten 1-0-ra nyer­Centrum hétfő 30 %-os árengedménnyel bébi- éslányka­nyáriruhák KONFEKCIÓ­• OSZTÁLYUNKON, amíg a készlet tart. tek otthonukban, a Szeged megint a Szőregi úton ... Tehát sorrendben 7. másod­osztályú bajnoki meccsük előtt a szegediek állnak va­lamivel jobban: 3 győzelem, 1 döntetlen és 2 bajai siker a mérleg, a gólkülönbség 10-6 a hazaiak javára. Sport­történeti érdekesség, hogy a két együttes vasárnap első ízben mérkőzik egymással NB Il-es találkozón a Tisza­parti stadion gyepszőnye­gén ... Közlemény Gyermek tánctanfolyam Indul dzsesszbalett-tréningael szeptem­ber 5-étől a Bartók Béla Műve­lődési Központban, Vörösmarty u. 3. 5 évestől 14 éves korij» fiuk jelentkezését is várjuk. Iratkozás szeptember 5-én délután 3—ti ónáia a helyszínen. Tandíj 200 Ft. Oktató: Dr. Viszt Józsefné. x r SZEGEDI 1 C Centrum Áruház AGROBANK RT Szegeden, a Római körút ós a József Attila sugárút kereszteződésénél lévő 90. nY-es több helyiségből álló iroda + 14 m*-es garázs félkész állapotban, építési engedéllyel átadó. Két, három rész különálló üzlethelyiségnek is alkalmas. A válaszokat .Róma 2942/11' jeligére a sze­gedi Sajtóházba küldjékel. XXXII. tiszántúli kerékpáros körverseny Márkus az élen A több hete tartó kániku­la után a légköri viszonyok kedveztek a XXXII. tiszán­túli kerékpáros körverseny fiatalokból álló mezőnyének. Érdekes és színvonalas ver­seny alakult ki az országuta­kon. Nyolc csapat képvisele­tében negyvenheten álltak rajthoz. Külföldöt a lengyel­országi Debica együttese képviselte. Az első szakasz megtétele után két verseny­zőt ki kellett zárni, mivel a forditóba nem érkeztek meg. Az első szakasz húsz kilo­méteres egyenkénti inditásos versenyből állt. A győzelmet Márkus András (Szegedi Epitók Spartacus) szerezte meg 26:57.04 perces idővel, három másodperccel meg­előzve Breznyánszky lMjast (Videoton). Harmadikként Barszel Andrzej (Debica) ér­kezett a célba. A szegedi fi­úk közül Szabó Attila a 8., Papp Zoltán a 12 , Nagy András a 15., Csorvási Zol­tán a 16., míg Varga Attila a 28. legjobb időeredményt ér­te el. A második szakasz egy­órás kritérium versenyből állt. Az első három helyet debreceniek szerezték meg, az alábbiak szerint: 1. Szmirnyák Zsolt (DMVSC) 26 ponttal, 2. Nagy 11. Zol­tán (DSI) 24, 3.Kenyeres Fe­renc (DMVSC) 18. A szege­diek közül Csorvási Zoltán, Papp Zoltán, Szabó Attila, Nagy András, Bélák József, Márkus András, és Varga Attila, azonos idővel, a 4-29. helyezettek sorában ta­lálható. Két szakasz után az egyé­ni összetettben Márkus And­rás vette át a vezetést 1:30.55 órás idővel, öt köve­ti Breznyánszky Lajos (Vi­deoton) 1:31.07-tel és Barszel Andrzej (Debica) l:31.15-tel A szegedi Szabó Attila a 8., Papp Zoltán a 11-, és Csor­vási Zoltán a lp helyen áll A Csongrád Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat Kútfúrási Csoportja fizikai állományba kútfúró szakmunkásokat és segédmunkásokat , keres felvételre vidéki kútfúrásokra, jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezni lehet: Szentes, Berekhát 11., a kútfú­rási csoportvezetőnél. Telefon: 64/149,179-es mellék. * ÚJ TERMÉKEK, ÚJ ÍZEK, OLCSÓ ÁRAK! TÖPI TEPERTÓKRÉM SÜTNI VALÓ FŰSZERES VÉR CSEMEGE GÖMBÖC SZEGEDI HIDEG HURKA Fogy. ár: 58 Ft/kg Fogy. ár: 16 Ft/kg Fogy. ár: 68 Ft/kg Fogy. ár: 56 Ft/kg KÓSTOLJA MEG ÖN IS A SZEGEDI SZALÁMIGYÁR ^ ÉS HÚSKOMBINÁT LEGÚJABB TERMÉKEIT! AZ ORSZÁGOS KERESKEDELMI ÉS HITELBANK RT. SZEGEDI BANKSZERVE JÖVEDELMEZŐ BEFEKTETESKENT a gazdálkodó szervek és a lakosság figyelmébe ajánlja AZ ÉVI 19% KAMATOZÁSÚ Kalocsai paprika elnevezésű 5 éves lejáratú kötvényét. Rövid távon is magas kamatot biztosító megtakarítási forma A KINCSTÁRJEGY, ami 3 hónapos lekötés esetén évi 13%. 6 hónapra évi 14%, 9 hónapra évi 15% kamatot biztosít. Bankunk ezüst emlékérmék széles választékával rendelkezik. Szeged. Deák Ferenc u. 17. 6720 Telefon: 24-044/168 i

Next

/
Thumbnails
Contents