Délmagyarország, 1988. július (78. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-12 / 165. szám

Kedd, 1988. július 12. 5 LISZT FERENC emlékmúzeuma az auszt- ma múzeum és emlékhely, ahol számos riai Doborjánban (Raiding), egykori szülő- metszet, kézirat, fénykép mutatja be a házában. Liszt Ferenc a világ zeneművé- nagy magyar zeneszerző életének és művészetének egyik legnagyobb alakja, 1811. szetének legjelentősebb állomásait. Liszt október 22-én született Doborjánban (ma Ferenc mellszobra a doborjáni szülőház Raiding, Burgenland). Egykori szülőháza bejáratánál. Kirándul az osztály (1) Tóni bácsi mesél Forog alattunk a kerék, Nyugatra megyünk. Teljes busszal vagyunk, és útlevél se kell hozzá. Az egyik iskola egyik osztálya megy, családi hagyományként megyek én is. Csupa lány, ragadnának ránk a fiúk, mint legyek a légypapírra, jó egy repedt-érceshangú férfi a közelben, hogy elhessentse őket. Ütlevél azért nem kell, mert át se lépjük a határt. Ják, öriszentpéter, Velemér, Szalafő, — ilyen nevek szerepelnek útitervünkben. Jó lenne már egyszer bejárni az őrséget is, meg azt a határ menti területet, ami tőle északabbra esik: Kőszeget, Nagycenket, Sopront, és Fertőrákost. Ha csak anynyi meggyőződést hozunk haza, és eltesszük öreg korunkra is, hogy szép ez is, majdnem annyira, mint Ausztria, már megérte. Soltvadkert előtt azon tanakodunk, bilincset kellene-e beleterveznünk a falu új címerébe, vagy a pancsoló kémia kellékeként lombikból kihajtó szőlöágat. Most kezdődött a borhamisítók pöre. Elég későn, mert a tápai nép sok év óta tudja már, ha erről a tájékról hozza a lakodalmas bort, megesik, fölfordul az esküvő napjáig. Nem akarjuk rontani a falu hírét, de nem árt, ha a jövő nemzedéke is eszébe vési, mint ahogy azt is, hogy két temploma van, és mind a kettő csillagos. Az egyiken a kereszt alatt van a csillag! Hajnal van még, ne álljunk meg kérdezgetni, hogyan kerül a katolikusok templomjelvénye alá a reformátusoké. Majd ha hazajövünk, megkérdezünk valakit. Kiskőrösre is korán jöttünk, zárva van még Petőfink szülőhaza. Alszik még benne a láda is, amelyre a tyúk is fölszáll, és kotkodácsol. A ház előtt azért elkattintjuk a fényképezőgépet, hadd maradjon meg emléknek. Országjáró . kiránduláson minden város, minden falu, minden fa, minden bokor, és minden fűszál szent, de a Duna közepétől kezdve most még szentebb nekem: a Dunántúlra érkeztünk Szilasbalhás is az, Németh László révén, föl is kutatjuk a mezőszilasi könyvtárat, hogy néhány perccel, és egy rövidke ismertetővel adózzunk a családi szálakkal ide is kötődő .szellemóriásnak. Kóstolónak is kevés persze, csak a figyelem fölhívása a célunk: el-eljárt ide az az ember, akire az egész országnak oda kellett figyelnie, és aki Vásárhely kulturális történelmébe is beírta — belerettegte — a nevét anagrammájával, Méhes Zoltánnal. A Balaton mellett elcsusszanunk csak, Veszprémben egy órácskát állunk, hogy a várba lemenjünk. Följebb álltunk meg, azért le. Meg is kérdezik a lányok, honnan lehet ennek a városnak annyi pénze, hogy teljesen átépíti önmagát. Nem tudjuk persze, hány műemléket vitt el az átépítés, de mintha több maradt volna, mint idehaza. Ütbaesik — csak három kilométer kitérőbe kerül —, hogy fölszaladjunk a polányi Kálváriára, megcsodálni gyönyörű szobrait, szépséges szép önmagát, és egy tekintetet vessünk a mindig füstös Ajkára. Aki járt már diákokkal kirándulni, annak nem mondok újságot vele, de elmondom azért. A Somló oldalában mozdulni se akar a társaság a buszból. Az az egyszerű tény, hogy magunk se tudjuk, hogyan lehet erről az oldalról fölkapaszkodni rá, fölfedező útra készteti a nagyobbik felét. Szőlőkön, árkokon-bokrokon át, győzelmet lihegve rohamozzuk meg a kilátó legtetejét, mélységesen sajnálva a sántákat és alkalmi bénákat, akik a buszban ülve izzadnak odalent. Mert csak idefönt látszik, mekkora élmény a hegy, és az a fajta mozgólépcső, ahol a kövek mozognak a lábunk alatt. Epret is keresnénk, de ahhoz megint korán jöttünk. Ebben a magasságban legalább egy hónap kell még, hogy érni kezdjen. Iszkáz. Nagy László (és Agh István) szülőháza. De kár, hogy zárva van! Igaz, túl vagyunk már minden hivatalos nyitva tartási időn, de ide jó lenne bemennünk. Elindulok fölfelé, mert az egyik ház elé kijön egy anyóka. Biztosan megmondja, hol találom a kulcsok őrzőjét. Mondja is, hogy ott jöttünk el a házuk előtt, szénát vittek haza. — Akkor jól van. Hamarosan itt lesznek. Nagyot néz anyóka. Biztosan nem tudom, hogy aki a szénáját viszi annak az a legnagyobb gondja, hogy minél hamarabb kazalba rakhassa. Megszólal aztán: — Ördöge van, igaza lett. Már jön is a Tóni. Tóni bácsi — Szabó Antal — avval hívja föl magára a figyelmet hogy nála jobb idegenvezetőt még nem láttam. Parasztember, túl a hetvenen — legföljebb ötvennek néznénk! —, a család egykori szomszédja. A három Iszák — Alsó-, Felső-, és Középső- — mindjárt adomafélében jön elő: három iszkázi öregasszony egy ültő helyében megiszik egy akó pálinkát. Az öregasszonyok nyilván három iszkázi vénembert mondanának, de az egy akó akkor is sok, Persze, persze! A rom Iszkáz kiadott annyi öregasszonyt is, vénembert is, hogy egy ültő helyükben meg se nagyon kottyant volna nekik. Laci apja aranykalászos mintagazda volt, tehenenként huszonnégy-huszonöt litert fejt, és aranyérmes lovakat is tartott. Szegény Laci, innen 'örökölhette rajzos lószeretetét, és erre is fizetett rá; a lovak közé csúszott. A fölhércön fölment, hátulról mászott föl a lóra, leesett, de nem mondta meg, mi történt vele. Éjjel^belázasodott, Tóni bácsit kérték, menjen el a körorvosért Csöglére. Laci azt nyöszörögte, úgyse találod meg, ne is indulj el. Ha a földön fölül van, orvos, én elhozom, meglátod. Ha a csöglei nincsen otthon, bemegyek Cellbe, de orvos nélkül vissza nem jövök. Hozta is a csögleit, de Laci nem mondta meg neki se, hogy mi történt. Fölfázott. Az orvosi kúra ennélfogva inkább ártott, de nem használt. Járógép és örökös bot lett az ara. Megmutatta azt a körtefát is, a kerítés tövében, amelyikről sokat tudunk már. Háromszor csavarta meg a vihar, ezért érezte bele saját sorsát László, ö meghalt, de a fa még mindig él, és még mindig terem. Ott van néhány festménye is a falon. A Menekülők is. Akkor föstötte, amikor bombázták Fölsőiszkázt. A család a bunkerban, Laci meg az ablakban, és füst. Itt van az a képe is, amelyiken a Nagy Feri is rajta van. Az egyik katona beleszúrta a bajnétot, mert katonának nézte. A képi másába szúrta bele, ennélfogva Lacit is érte. Meglehet, nem is él, már, mondta rá Laci. Nem is került elő azóta se a Ferkó. (Egyébként nem is rokona Nagy Béla családjának.) Verset csak egyet idéz Tóni bácsi. Ezt is akkor, amikor a házhoz toldott bulgár szobában a kétsoros harangocskákat mutatja. Szépen szól mindegyik, de akkor a legszebb, amikor már nem önmagukban" cseng-bong valamennyi, hanem egymáshoz verődnek. Ezek, bizony, már Nagy Lászlóért szólnak. Horváth Dezső (Folytatjuk.) Rádiófigyelő A terep Az aluljárók, jóformán amint létrejöttek. hírhedtekké is váltak: ugyan ki ne emlékezne a csövesekre és a szakadtakra, a csoportokba verődött földalatti törzsvendégekre. kiknek lelkéért ádáz harcot vívott a KISZ meg a tömegkommunikáció, ők viszont kizárólag a P. Mobilt, a Beatricét meg a többieket voltak hajlandók imádni, baboskendővel és artikulátlanul. tömegesen és elszántan. Hegyi Imre, több emléke zetesen jó rádióriport készítője most hirtelen körülnézett — és fölfedezte, hogy üresek az aluljárók. Kiürültek. Az Ifjúság 88 című. pénteken este a Kossuthon sugárzott műsor beharangozójában írva is vagyon, hogv ..megtisztultak az aluljárók és a metróállomások ... A szakadtak a Balaton környékéről is eltűntek." És egv végkövetkeztetésféle: ..új helyek és új álcák kellenek''. De vajon erről van-e szó? És egyáltalán: tényleg, miért, hová. hogyan tűnhettek el az aluljárók gyermekei? Valaminek csak kellett történni. végtére is nem szívódhattak föl. mint egv vakbéltünet. és nem válhattak légneművé, mint holmi palackból kiszabadult szellemsereg. Am amint megszólalhattak. elég hamar meglehetősen egyértelmű magyarázatot tudtak adni. Merthogy most először is önkritikusan kimondták régebbi önmagukról, hogy mindenki oda menekül, anová tud. majd pedig az egykori bálvány. a néhai P. Mobil-os Schuster Lóránt megszólalásával a dolog teljesen világossá vált. Schuster ugyanis igen elmésen kifejtette, hogy a társadalom és az ifiak egyaránt tőlük, a popzenészektől vártak-igényeltek volna olyasmit, amit ők nem tudtak, nem is. tudhattak megoldani. (Hogv e gondosan kidolgozott „elvárás" mögött persze miféle hátsó szándékok bújhattak meg. arról még ő sem beszélt. Persze: akit züllesztésre használnak. eszközmivoltát miért ismerné fel könnyen?) Azt viszont megkérdezte: ..Nekem. nekünk kellett volna nevelni, két szám között?" Ezután pedig elegánsan idézte Heinét, aki szerint a népek kardja az ifjúság — ..hát ez nagyon kicsorbult", tette hozzá, ám rom feledkezvén el megemlíteni (igen helyesen!). mennyire tiszták, érzelmeikben, ösztöneikben mennyire romlatlanok voltak ezek a gyerekek. Persze beszéltek egykori csövesek többen is: „Nem volt akkor az embernek szabadsága ahhoz, hogv elmondhassa. ami Denne van " Ehhez bizony terep kellett: baboskendő és zene és „csápolás". És az alujiáró. Mostanában, hogy tényleg üresek (pontosabban: nem lézengő fiatalokkal telítettek) az aluljárók, nem hinném. hogy a beharangozó már idézett megállapítása volna a lényeg: „úi helyek és új álcák kellenek". Az úi stimmel, de gyanítom, va-t lami egészen más történt. Mindaz, ami a magyar élet arculatát az utóbbi egy-másfél esztendő alatt megváltoztatni kezdte. És amitől — igazán kiürült és kiürül a terep. És amitől megváltozott. s amitől átalakul. Lehetne nyugodtan akár kezdeti ébredésnek is nevezni ezt a sajátos terepátrendezódést. Igaz. van az emberben egv kis félsz: csak el ne kiabálja ... Ám azt. hogv a terep megváltozott, vagy legalábbis változóban van. sokkal szivesebben ts aligha egészen alaptalanul magvarázom az aluljárók kiürülésével — mint azzal, amire a riport hivatkozott. Márminthogv a fő ok: megalakult a metrórendórség. Domonkos László Oszvaldunk M l KéPernyó A cím azért egy kicsit irritáló. Engem legalább zavar, hogy némi jogtalan fölényt sugall: Oszvald képmása. A vasárnap este, főidőben bemutatott, Munkácsi Miklós-írta. Málnay Levente-rendezte, Bodrogi Gyula-f őszerepes tévéjáték ''címe azt sejteti, hogy" itten egy figűráról, egy Oszvaldról készítettek nekünk, tudatlan népségnek portrét. Hogy lássuk, milyenek is ezek az Oszvaldok. Vagy rossz az „olvasatom"? Meglehet, túlérzékeny vagyok. Mindenesetre kedvem lett volna rögvest közölni a tévéjáték összes alkotójávái, hogy én tudom, milyen ez az Oszvald, nekem nincs szükségem az ő vállveregetösen leadott információjukra, fotográfiájukra, képmásukra. Merthogy az én köreimben csupa ilyen figurák mozognak, mint Oszvald, merthogy én is Magyarországon élek. Tehát: fölösleges nekem mutogatni a páratlan és felbecsülhetetlen értékű műkincsekkel bélelt, fényűzően berendezett Oszvald-lakást, meg a minden kényelemmel rendelkező villát, közvetlenül a Balaton-partján. Kár erőlködni és szájbarágósán többször is közölni, hogy egy új BMW-vel mennyi idő alatt lehet odaérni a nyaralóhoz, ha már megkezdi az ember az évi rendes szabadságát. Kár,, mondom, mert én tudom, hogy egy az egyben lemásolni az életet, az ember szürke hétköznapjait — az nem művészet. Mi jogon kényszeríthet e monopolhelyzetű televízió (kérdésben a válasz!), hogy vasárnap este azt nézzem benne, amit amúgy is akkor látok, amikor csak akarok. Az egy Dürer-vázlat kivételével, azt megnéztem volna, mert azokban a körökben, ahol én mozgok, Dürer-vázlat, az nincs. De hiába vártam rá, s bár az egész cselekmény körülötte forgott, a Dürervázlatot a tévések sem tudták megmutatni. Akkor, kérdem tisztelettel, minek szórták ki azt a rengeteg pénzt az ablakon? Mibe kerül az adófizetőnek egy ilyen tévéjáték? Minek untatnak a hétköznapjaimmal? Mert, még egyszer mondom: mifelénk is pont így megy minden. A lányom emeleti szobájában (mellette toalettel különféle ismeretlen és hallgatag pofák alszanak időnként, akikről előbbutóbb kiderül, hogy popzenészek, vagy pechem van, és akkor pisztolyt vesznek elő a zeneszerszámjukból — éS rámegy az ügyre egy M. C. P. (Az én köreimben kevés a Dürer, de jók nekünk a hazai műalkotások is.) Tény, hogy állami gondozásban felejtett gyermekeim nem kerülnek elő túl sűrűn, merthogy az anya mindig biztos, ezért a nőknek nem oly könnyű itt-ott-amott szétszórni neveletlen gyermekeket, mint a férfiaknak. A többi stimmel. Még az is stimmt, hogy pont ilyen lezser kacatokban járunk, amerikai papíringben, angol vászonöltönyben, thaiföldi cérnagöngyölegben, és Adidas melegítőben, mert nem a ruha teszi... A szavakat meg, amiket egymás között használunk, nem írom ide, mert nincs kedvem hozzá. És most beülök, a BMW-be, és csókoltatlak benneteket, csórikáim. Sulyok Erzsébet „1986 tavaszán az utcabizalmi házanként begyűjtött 2 ezer forintot gázvezeték-tervezés címén. majd 1986 nyarán további 9 ezer forintot kellett még befizetni..." így kezdődik egy panaszos levél, amelyet Szőregról, a Gyár utcából küldtek tizennyolc aláírással. Helyes az idézett tényközlés. A lakók gondjai, hogy már élvezik a korszerű fűtőenergia minden előnyét, csak éppen nem kapták még vissza a befizetett összeg és az építés költsége közötti különbözetet. Jogos a kérés, hiszen teljesen érthetően aggódnak a pénzükért. „1988 tavaszán érdeklődtünk a Dégázr.t>.. s ott megtudtuk, hogy régen leszámlázták az utzát az Inlak felé. — Két család a 11 ezer forintos akcióba nem lépett be. akik 1987ben rákötöttek a vezetékre ..." Az Inlaknál megtudtam, hogy a kivitelezést a tervek elkészülte után (erre kellett a 11 ezer forint hozzájárulási előleg), a különböző engedélyele birtoPanasz a Gyár utcából kában a Szegedi Építő Szövetkezet 1986 telén láthatott hozzá az épiléshez és 1987. február 11-én megtartották a műszaki átadást. Ekkor még nem lehet gáz alá helyezni a hálózatot. ugyanis a Gvár utcát keresztező Újvilág utcában már meglevő vezetékkel össze kellett kötni az új hálózatot. Rossz időben — télen — a gáztörvények érthetően nagyon szigorúan előírják az ilyen munka feltételeit. A Szerb utca sarkán egv ABC előtt is csatlakozni kellett. Ez is húzta az időt. Tény az is. hogy a tanács 1986-tól a helyreállítást saját költségén nem végzi, azt is a lakóknak kell megcsináltatni. Sajnos ők nem rendelték meg a Magas- és Mélyépítő Vállalatnál (nem tudom, egyáltalán tudniuk kellett volna ezt a tulajdonosoknak?). azt az Inlak rendelte meg. A mélyépítő vállalat az idén tavasszal, május 12-én küldte meg a helyreállításról szóló számlát az Inlakhoz. Visszatérve az utólagos bekötésekhez: nem voltak szabálytalanok de az ilyen későbbi szerződéseknél a megrendelők nem kap iák meg az előleg és a valódi számla közötti különbözetet. Az utólagos bekötések hozzájárulásaiból is kapnak még az első megrendelők néhány száz forintot. Az ABC előtti útbetonozásért. ami nincs 10 négyzetméter. egyébként a mélyépítő vállalat 26 ezer forint borsos árat kér. Az Inlak szakemberei természetesen sokallják helyszíni szemlét tartanak hamarosan, és így a reális árat ismerve. tudiák kiszámolni a visszajáró összeget. Ezt — egyébként ígérték — július végéig megkapják a iogosan panaszkodó lakók. Már hiba. a bürokrácia útvesztői kiismerhetetlenek ... Ács S. Sándor