Délmagyarország, 1988. július (78. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-12 / 165. szám

Csütörtök, 1988. július 14. 3 Munkanélküliség, sztrájkjog, bérreform Szakszervezeti törvényre van szükség Az utóbbi hónapokban egyre nő a hazai belpolitikában a változások sebessége; a pártkonferencia hatalmas lendületet adott a társadalmi-politikai reformnak, amely reményeink szerint, mihamarabb a gazdaságban is hasonló méretű átrendeződéshez vezet. Minőségileg új helyzetbe került most a magyar szakszervezeti mozgalom is: szinte egyik napról a másikra olyan kihívásokkal kell szembenéznie, mint a munkanélküliség megjelenése, a független szakszervezetek iránti igény, nyíltan állást kell foglalniuk, például a reálbércsökkenés, a bérreform, vagy akár a sztrájkjog kérdésében. Hogyan látja ezeket a kihívásokat Buza Márton, a Szakszervezetek Elméleti Kutató Intézetének igazgatója? — A magyar szakszervezeti mozgalomban s. tisztánlátást sokáig az akadályozta, hogy miközben olyan gazdaságfilozófia és gyakorlat volt az országban, amelv elismerte a piacgazdaság létét, hatékonyságát, és szükségszerűségét, ugyanakkor merev politikai, ideológiai keretek között akarták ezeket a piaci elemeket bevezetni a gazdaságba. Ez a merevsésr — amely a pártkonferenciával oldódni látszik — akadályozta, hogy a szakszervezetek a valóságos társadalmi-gazdasági viszonyoknak megfelelő formában működjenek. Véleményünk szerint a szakszervezeti mozgalomnak az eddigi felülről való építkezést meg kell fordítania ahhoz, hogy a mai kihívásoknak meg tudjon felelni. Ez egészen konkrétan azt jelenti, hogy a szakszervezeteknek önállónak kell lenni, a párthoz való viszonyának a függőségből partnersággá kell alakulnia. Ennek a partnerságnak az elvi lehetősége és szükségessége már 1957 januárjában megfogalmazódott a szakszervezetek X. plénumán. de a különböző határozatok ellenére mindeddig nem lett belőle valóság. A megújulásnak itt az a feltétele, hogyha igazán alulról építkező szakszervezeti mozgalmat altarunk. akkor ez kizárja a pártnak a szakszervezeti káderügyekben gyakorolt eddigi igen széles hataskörét. — Egy önállóbb szakszervezetnek ugyanakkor bizonyára a mainál sokkal árnyaltabb kapcsolatrendszert kell kialakitani a különféle hatalmi, gazdasági. érdekképviseleti szervezetekkel. — Az eddiginél sokkal önállóbb kormánya van az országnak. ezért jobbak a mi feltételeink is a vele való tárgyalásoknál. Korábban nemegyszer előfordult ugyanis, hogy a kormány pártdöntést kért egv adott kérdésben, még mielőtt arról a szakszervezetekkel tárgyalt volna. Űj mozzanatok jelennek meg az Országgyűléshez való viszonyunkban is. Több kérdés tisztázatlan, már ami azt illeti, hogv ki kinek az érdekeit képviselje, kivel szemben, kinek a nevében. Egyre többször fordul elő. hogv egv-egv szakmai szakszervezet a saját parlamenti képviselőit öszszehívja. Hasonló a helyzet a Magyar Gazdasagi Kamarával. Az érdekegyeztetés mechanizmusa csak akkor működhet hatékonyan, ha a kamarának is és nekünk is egyértelmű jogosítványaink vannak. Ma már látszik például. hogy elkerülhetetlen a kollektív szerződések kötésének mai rendiét — azaz. hogy vállalati szinten jönnek létre a megállapodások — megváltoztatni. Ágazati illetve szakmai kollektív szerződésekre van szükség. — Mindebből következik, hogy a szakszervezeti törvény megalkotása egyre sürgetőbb feladat. — Mi úgy látjuk, hogv a szakszervezeteknek minden szinten joguk van „kételkedni" az állami szervek előterjesztésének helyességében. Ennek a „kételkedésnek" az intézményi, íogi garanciáit azonban mihamarabb meg kell teremtem A független kormány és a független szakszervezet hatékony együttműködéséhez elengedhetetlen a szakszervezeti törvény, amelv jogainkat és kötelességeinket foglalja össze. A törvén z megalkotásánál várhatóan két kérdésben lesznek komolv viták, és érdekütközések: az egyik, hogy föl lehet-e vinni a szakszervezeti egyetértési jogot, esetleg a vétójogot is a kormánnyal való tárgyalás szintjéig, a másik pedig, hogy törvénybe foglal juk-e a sztrájkjogot. — A szakszervezeti mozgalom demokratizalása elképzelhetetlen a mai szervezeti keretek újragondolása nélkül. Mind több bírálat éri ezen a téren is a mozgalmat, akár a tudományos dolgozók önálló szakszervezetére. akár egyes szakmák, például a titkárnők, az írók. vagy újabban az építészek önállósodási lépéseire gondolunk. —„ Ezek a fejlemények egyértelműen jelzik, hogv a magyar szakszervezeti mozgalom jelenlegi szervezeti felépítésében nem alkalmas arra," hogy a felszínre hozza a különféle szakmák és rétegek érdekeit. Szükség van a szakszervezeteknél a szövetségi rendszer bevezetésére, és meg kell szűntetni az alapszervezetekben a kizárólagos, illetve kötelező területi elvet. Az érdekvédelem. érdekérvényesítés szempontiából ugyanis nem feltétlenül ió a mai gyakorlat. amikor a segédmunkástól a gyáregységvezetőig eev alapszervezethez tartozik mindenki. Számítunk arra. hogv nagy helyi ellenállásba fog ütközni az alapszervezeti reform. Szerintünk azonban sok helyen már ma is igénv van arra. hogv akár a szakmunkások. akár a mérnökök, érdekképviseleti megfontolásokból külön alapszervezetet hozzanak létre. A mai területi elv egv másik kérdést is ielvet nevezetesen. hogy helyes-e az egy vállalat — egv szakszervezet gyakorlat. M i ugyanis az a helyzet, hogyha az igazgató gazdaságossági megfontolásból kijelenti: kétszáz embert el kell bocsátani, sakkor ezt a helvi szakszervezet általában támogatja. mondván a hatékonyság növelése az ott dolgozóknak is érdele:. Csakhogy az a kétszáz ember, akit el fognak bocsátani, az is szakszervezeti tag! Egész mozgalmunknak újra kell gondolni ennek kapcsán a kisebbség és a többség érdekének összefüggését, és a kisebbség, ez esetoen az elbocsátottak. a hátrányosabb helyzetbe kerültek hatékony érdekvédelmének kialakítását nem halogathatjuk tovább! — Elérkeztünk a munkanélküliség kérdéséhez: minden bizonnyal ez ma a szakszervezeti mozgalmat érő legsúlyosabb társadalmi kihívás. — Számítunk arra. hogy a munkanélküliség kérdésében várhatóak a legnagyobb konfliktusok a magvar társadalomban az elkövetkező években. A szakszervezeteknek ezzel kapcsolatban világszerte. hagyományosan az az alapelve, hogv a munkanélküliség össztársadalmi méretekben mérve pazarlás, hiszen a dolgozó eközben nem termel, és nem teljesül elemi emberi joga. hogy legyen megfelelő és értelmes munkája. Hollandiában hallotla.n. ottani szakszervezetiektől, hogy az ő kalkulációjuk szerint a most munkába lépő holland fiatalok felének egész életében nem lesz munkája! Azt gondolom ilyen helyzetet mi semmilyen körülmények ¡között nem vállalhatunk fel. Akinek ugyanis nincs munkája, abból nem lesz a sorsát felelősen irányító felnőtt, az védtelen, kiszolgáltatott, társadalmilag kiskorú marad. Az ifjúsági munkanélkülijéa azért különösen veszélyes, mert az ilyen fiatal vagy önmagát hibáztatja a helyzetért. vagy a társadalmat elfordul attól, esetleg végérvényesen szembe is lordul vele. Azaz a tömeges munkanélküliség már nem gazdasági, hatékonysági kérdés, hanem súlyos társadalmi-politikai konfliktusok forrása. ilv módon a szakszervezetek nem csak nálunk, a világon sehol sem támogathatják a munkanélküliséget. hiszen lényegében az az érdekvédelem csődjét jelenti. Ugyanakkor jól tudi.ik. hogy a talponmaradásunkhoz nélkülözhetetlen gazdasági változások, a termelés szerkezetének átalakulása megvalósíthatatlan, ha nem is globális, de területi, helyi. szakmai munkanélküliség nélkül. A munkanélküliséggel tehát meg kell tanulni együttélni a szakszervezeteknek, és meg kell tanulni kezelni a/t. Ma még sajnos túlságosan is sok minden tisztázatlan ezzel kapcsolatban ahhoz képest. hogy a munkanélküliség ma már valósag a magyar társadalomban. Csak néhány dolgot: nem tudjuk megmondani. mekkora a munkanélküliségnek egv adott területen az a nagysága. amely a társadalmi tűrőképességet meghaladja. Bizonytalanok vagyunk ma még abban a kérdésben is. mikor lesz az átmeneti munkanélküliségből tartós. Hiányoznak a megfelelő iogi garanciák. amelyek a mozgalom számára lehetővé tennék a teljes foglalkoztatás kikényszerítését. Az is tisztázatlan. hogv hol a szakszervezetek szereoe a munkanélküliek átképzésében, segélyezésében. Az nyilvánvaló, hogy ez nem lehet csupán szakszervezeti feladat. — Nagy viták dúlnak napjainkban a bérreform körül. Erről mi az ön véleménye; — A ¡keresetszabályozás eddigi rendszere nyilvánvalóan nem tartható fenn tovább. mert egyértelműen gátja bármiféle hatékonyabb munkának. Ebből azonban nem következhet egy korlátozás nélküli bérkiáramlási rendszer. meri ennek beláthatatlan inflációs következményei lennének. Miként azt A SZOT űi főtitkára. Nagy Sándor többízben is kifejtette, mi elengedhetetlennek tartjuk, hogv a jövőben a szakszervezet és a kormány között rendszeres bértárgyalások, illetve -megállapodások iöijenek létre. Ezeken a bértárgyalásokon az infláció mértéke és a gazdaság valóságos teljesítménye alapján kell megegyezésre jutni. P. £. A vagy Bt A

lighanem régen övezte olyan — nagyon is indokolt — érdeklődés a párttestületek üléseit, mint manapság. Hisz sokáig igencsak formális döntések születtek ezen. aktusokon. Olyanok, amelyekről lényegében meghozataluk idején is tudni lehetett: messzemenően elégtelenek növekvő és szaporodó gondjainknak nemhogy megoldására, de ésszerű kezelésére is. Mert, hisz azt évek óta tudtuk, hogy komoly bajok készülnek az országban. Hogy a hihetetlen mértékben növekvő adósságállomány — amelynek törlesztése ma már devizabevételünk 90 százalékát fölemészti — félelmetes terheket hárít immár a közeljövőre. Hogy a fölvett kölcsönök legnagyobb része egy olyan gazdaságpolitikát volt hivatva szolgálni, amely — nem vállalva a minőségi változásokkal szükségképpen együtt járó konfliktusokat — csak megerősíti és növeli az ország lemaradását, szinte lehetetlenné téve a fölvett kölcsönök visszafizetését. Nos, egy ilyen kiélezett helyzetben érthető, hogy óriási várakozás előzte meg az országos pártértekezletet, amelyen végül is megszülettek azok a döntések, amelyeket a helyzet évekkel ezelőtt indokolttá tett volna, ám amelyek számára gyakorlatilag — sajnos — csak mostanra értek meg a politikai föltételek. Mondhatnánk — mindegy. Lényeg az, hogy az ország végre a változások olyannyira szükséges útjára lépett, s ily módon legalább kilátásaink lehetnek arra, hogy ne szakadjunk le véglegesen a világtól, annak élvonalától. Igen ám, csakhogy az utóbbi években kétszeresére nőtt adósságállomány olyan terhekkel jár immár, amelyek mindenképpen kiélezetten próbára teszik a nemzet tűrőképességét. És ebben a tudatban kell az ország vezető testületeinek érdemi döntéseket hozniuk. Ilyen kritikus helyzetben. Most újabb tanácskozásra kerül sor, amelyen — így vagy úgy — az ország jövője dőlhet el. Holnapra, szerdára hívták össze az MSZMP Központi Bizottságát, amelynek a népgazdaság fejlődésének főbb irányairól kell döntenie, méghozzá az A vagy a B variáns közül választania. S hogy ez a választás csöppet sem lesz egyszerű, s, hogy a döntés felelőssége óriási, annak érzékeltetésére mindenképpen érdemes idézni a Népszabadságban közreadott előterjesztésekből: „... bármelyik alternatívát választjuk is, az elkövetkező években az életszínvonal általános és széles körű javítására nincs mód. ellenkezőleg: szükség lesz a reálbérek és reáljövedelmek csökkentésére. Kedvezőbb helyzetbe csak azok a vállalatok és dolgozók kerülhetnek, amelyek teljesítménye a világpiaci alkalmazkodás révén, javul. Ezeknek a követelményeknek megfelelően célszerű módosítani a tervezőmunkán, és szükség van a költségvetés szerepének, funkciójának lényeges korszerűsítésére, a strukturális munkanélküliség kezelésére, valamint a szociálpolitikai reform megvalósítására is". Kemény szavak, dehát — a sajnos tán még keményebb helyzethez illők. Mert elérkezett annak az ideje, amikor fizetni kell elkövetett hibáinkért, elmulasztott lehetőségeinkért, azért, hogy egy szinte teljes társadalmi egyetértés jegvében igyekeztünk évek során át elkerülni a konfliktusokat, a megoldáshoz vezető lehetséges utak buktatóit, gondjait, hajait. Szükségszerű áldozatait. Most immár mindenképpen vállalnunk kell a gondokat, bajokat, áldozatokat. Csak az nem mindegy, hogyan. Nem mindegy, hogy fejünk fölött születnek-e meg döntések, mint akárcsak egy-két évvel korábban, vagy részvételünkkel, a demokrácia teremtette bizalommal, részvéttel, együttműködési készséggel. És nem mindegy, hogy milyen, döntések születnek ily módon. Olyanok-e, amelyek nem kecsegtethetnek igazi megoldással, legföljebb ismét elodáznak problémákat, a valódi szembenézés idejét, vagy olyanok, melyek ugyan nagyobb és több áldozattal járnak, de fölcsillantják a gyorsabb kibontakozás lehetőségeit. E két, látszólag külön kérdéscsoport nagyon is szervesen összefügg egymással. Hisz élesebb következményekkel járó, ám a kibontakozás lehetőségeit fölcsillantó döntéseket csakis akkor lehet hozni, ha a politika őszintesége, szándékainak tisztasága és nyilvánossága révén, kialakíthatja magának azt 0 bizalmat a nemzetben, amely a gondokat, feszültségeket tudatosan képes vállalni a többség, a jobb jövő érdekében. S mindehhez előföltétel a bizalom, az a valódi demokrácia, amelyben a döntések nem a nemzet feje fölött, hanem általa születnek, a többség felelősségteljes akaratából. Bizalom, demokrácia. Alapvető értékek egy kiélezett helyzetben, amely helyzet létrejöttében nem kis mértékben felelős a nyilvánosság, s a döntésekben való közösségi részvétel, népi-nemzeti felelősség hiánya S aligha véletlen, hogy éppen a hét végén hozott döntést arról a KISZ, hogy országos értekezleten kívánja áttekinteni helyzetét és feladatait. Országos értekezleten, amelyen nem bizonyos, hogy jobb és okosabb döntések születnek majd, mint esetleg egy központi bizottsági ülésen, de óriási lépéseket tehet az ifjúsági szervezet megingott bizalom helyreállítása érdekében. Arról nem is beszélve, hogy kritikus helyzetbe hozhatja magát egy olyan szervezet, amely nehézségek közepette nem óhajt támaszkodni tagjainak megélénkült politizáló kedvére, véleményeire, és egy valódi, megújult konszenzus által biztosított támogatására. Azt hiszem, mindezt előre kellett bocsátani ahhoz, hogy magáról a döntésről is beszéljünk. Arról, amely napokon belül megszületik majd. Az előterjesztésből idézve ismét: „Az „A"-változat a kötöttségektől mentesebb gazdaságirányítás koncepcióját vázolja fel, míg a „B"-változat az eddigi restrikciós gazdaságpolitika következetesebb megvalósítását mutatja be.". M

indehhez természetesen az is hozzátartozik, hogy az A változat biztosíthatja a gyorsabb kibontakozást, nagyobb társadalmi feszültségek árán. míg a B változat esetében is óhatatlanul — bár lassabban — nőnek majd a társadalmi feszültségek es gondok, anélkül, hogy a helyzet megoldására minőségileg új lehetőségeket teremtene. A magam részéről mindenképpen az A variáns sikerének drukkolok, hisz a kialakuló nyíltság, politikai demokrácia révén, talán meglepően hamar felnőtté válhat ez a társadalom, amely immár valódi felelősségtudattal nézhet szembe — a valósággal. Saját sorsának kovácsaként. Szávay István Üdülőterületi fejlesztések Az országban eddig 24 nagy üdülőkörzetet alakítottak ki, ezek összehangolt fejlesztésére hosszú távú terveket készítenek. A felmérések szerint, a települések közül minden harmadik, tehát a háromezerből ezer rendelkezik valamilyen üdülési, turisztikai adottsággal, s ezeknek fele jelenleg is figyelemre méltó üdülőforgalmat bonyolít le. A fejlesztés további távlati célja, hogy a zsúfolt üdülőkörzetek tehermentesítésére elsősorban a nagyvárosok közelében, az egyórás utazási távolságon belül levő települések üdülési és idegenforgalmi lehetőségeit bővítsék. Az idegenforgalom arányosabb térbeli eloszlását szolgálta az a kormányzati döntés, amellyel a Sopron— Kőszeg-hegyalja térség is a kiemelt üdülőkörzetek — Balaton, Velencei-tó, Dunakanyar és Mátra—Bükk — sorába lépett. Távlati fejlesztési programja új lehetőségeket tár fel a Fertő-tó magyar—osztrák vízterületének fokozott üdülési hasznosítására. Ennek az együttműködési feladatnak a megoldásában a magyar—osztrák területrendezési és tervezési bizottság is részt vesz. A Velencei-tavi, a Dunakanyar és a Mátra—Bükk üdülőkörzetben megkezdődött a 60-as évek végén, és a 70-es évek elején elkészített hosszú távú üdülőterület-fejlesztési programok felülvizsgálata és korszerűsítése. A tervezők a zsúfoltságot igyekeznek elkerülni, az idegenforgalom arányosabb elosztásához szükséges szálláshelyek, panziók, kempingek, első osztályú szállók — valamint a vendéglátóipari és kereskedelmi hálózat — továbbá a kulturális- és sportszolgáltatások fejlesztési lehetőségeinek feltárásával. Alapvető cél az is, hogy ezekben a körzetekben lényegesen javuljon a területek beépítésének módja, és a környezel kulturáltsága A fejlesztés fő irányaF*már kialakultak, és eszerint gondos ágazati, tanácsi és társadalmi koordinációval dolgozzák ki a részleteket. A korszerűsített új programok a. jövő év első felében kerülhetnek a kormány elé. A hazai üdülési lehetösegeket bővítik a vízi turizmussal is. A fejlesztési elképzelések már körvonalazódtak. A Tiszán a kiskörei tározót és a nagyobb holtágakat veszik számításba. A Dunán pedig a bős—nagymarosi vízlépcsőrendszerrel összefüggésben készülő regionális rendezési terv külön fejezetében tárják fel az evezős sportok, a vízi sízés, a strandolás és a sporthorgászat lehetőségeit Foglalkoznak még a kisebb folyók, elsősorban a Rába és a Dráva turisztikai hasznosításával. Ugyanakkor minden üdülési körzetben javítani akarják a termálturizmus vendégfogadási feltételeit, hogv térben és időben is meghosszabbító ássák az idegenforgalmi idényt. (MTI)