Délmagyarország, 1988. július (78. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-07 / 161. szám

Csütörtök, 1988. július 7. .3 Á 38. vasutasnap programja Július 8-án, pénteken, 10 óra 15 perckor megkoszorúzzák az igazgatóság épületének bejáratánál levő munkásmozgalmi emléktáblát. Délután 3 órakor a Tisza Szálló koncerttermében rendezik meg az igazgatóság központi ünnepségét. Beszédet mond Ambrus András MAV-vezérigazgató-helyettes. Itt adják át a miniszteri, a vezérigazgatói, az igazgatói dicséreteket, a Kiváló Üjító kitüntetéseket. valamint a Szolgálati Emlékérem kitüntetések közül kettőt. Július 9-én, szombaton Budapesten, a MAV Bevétel-ellenőrzési Igazgatóság konferenciatermében adják át a Kiváló Vasutas és Kiváló Munkáért kitüntetéseket. E napon Szegeden, az SZVSE-pályán reggel 9-től egész napos kultúr- és sportprogramra kerül sor. Július 10-én, vasárnap 11 órakor térzene lesz a Széchenyi téren. Rekonstrukció A Nikex Külkereskedelmi Vállalat és a Cement- és Mészművek váci gyára, a DCM szerdán szerződést kötött az NSZK-beli Krupp— Polysius céggel a váci üzem rekonstrukciójára. A felújítás a Világbank finanszírozásában jön létre. Az Állami Tervbizottság két évvel ezelőtt döntött úgy, hogy a főváros és környékének jobb cementellátására bővíteni szükséges a DCM kapacitását. A rekonstrukciót két ütemben valósítják meg, az első mintegy 4,5 milliárd forintba kerül, s az évtized végére készül el. A termelői érdek képviseletéért A tojástánc nem lehet valami szívvidító érzés, különösen annak nem, aki iária. Márpedig a hazai baromfitenyésztőknek árujukkal az utóbbi években nemritkán kellett föl s alá lejteniük a különböző fölvásárló-átvevő helyek .között, mivel hol volt igény rájuk, hol nem. Övatos mozdulatokkal kellett mindig is keringőzniük ezen a különös hazai piacon. ahol az igények gyakran ötletszerűen jelentkeznek, és a helyzet olykor napok alatt megváltozik. Aruértékesitési mutatványaik olykor valóban tojástáncszerűek. nincsenek híján a nagyfokú türelemnek. az óvatos, surranó lépteknek. Hiszen ez a fajta magatartás szükségeltetik ahhoz, hogy a csirkén vagy a rekeszekben nyugtalanul rezgő. ide-oda billegő tojásokon még idejekorán túl tudjanak adni. És ha a tánclépésekbe belebotlanak? Akkor bai van. nagy baj! Ott marad az áru a nyakukon, és ekkor már lótás-futás lesz a szelíd táncból. Ekkor már a toiásoK táncoltatják a termelőt, és ő már semmiképpen sem tud jó képet vágni a dologhoz. Ezt a keserű táncot iáriák most sokan; nagyüzemi és kistermelők egyaránt, akiknek áruja részben eladhatatlan. És még jó. ha hűtőházakban pihenve vagy tojásporrá alakítva vár iobb sorára. Hogy mekkora készlettől van szó. ennek felmérésére ma kevesen vállalkoznak. A túltermelés mindenesetre olyan mértékű, hogy veszélyezteti a termelói biztonságot, és hatással lehet a tenyésztői kedvre is. Az érintettek most mindennel megpróbálkoznak. A baromfiágazat ügyesbajos dolgait összefogni igyekvő, és gyakran igen eredményes Baromfiipari Egyesülés eleinte valóban tudott segíteni a készlet levezetésében. Újabban pedig a kényszervágások — mert már ezekre is sor került — anyagi terheinek mérséklésében. de egyre kevesebb eszköze van már tartalékban a beavatkozásra. Más központi akciók is csak envhíteni tudták a túltermelés következményeit, de igazi megoldást nem kínáltak. Az ügv fejleményei nem igazán épületesek. A piaii hatás ugyan a tekintetben lemérhető. hogy a. termelői; kénytelenek voltak visszalépni áraikkal, ám ez a leépítés olyan mértékűre sikeredett, hogy a termelői árak végül is a tényleges önköltség alá buktak. Ami lehet, hogv a tojástermelésben ideig-órá'g megengedhető fejlemény, hiszen itt különösen erős a fogyasztás szezonális ingadozása, a mostani folyamat azonban már túlságosan elhúzódó ahhoz, hogy a szokásos magyarázatokkal megelégedhetnének a termelők. A tartós ráfizetésnek egészen más következményei lehetnek. mint amivel az idei élelmiszer-ellátási tervelt számoltak. Sokan vélik úgv. hogy a nyári értékesítési gondok egyenes következménye lesz a baromfiállomány megcsappanása, ami ősszel és télen azt jelentheti, hogy a kereskedő — és a vásárló — fut majd az áru után. ugyanúgy. mint most a termelő — a pénze után ... Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülésén a tojásügy — mert az lett belőle — szóba .került. (Más értékesítési jelenségekkel együtt. amelyek túlontúl hosszú ideje borzolják a termelő és a fogyasztó kedélyét.) A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége legutóbbi értekezletén szintén foglalkozott vele. Mindkét testületben a vavtikális kapcsolatok hiányosságaival is magyarázták a termelői érdeket sértő túltermelést, amely részben abból adódhatott, hogy egyes nagyüzemek túlságosan sok napos baromfit ..terítettek" szét az országban, nem mérlegelve ennek az akciónak várható következményeit Az enyhe tél is közrejátszott aoban, hogy túlságosan sok a tojás, és a háztáji termelők is hallgattak arra az intelemre. hogy cseréljék ki nagyobb hozamú fajtákra állományukat. Megtették — és most keresik, hol adhatnák el az árut. a többletet. A toiáspiaci fejlemények más tekintetben is figvelmet érdemelnek. A gazdaságirányítás nem titkolt szándéka, hogy a támogatásokat fokozatosan leépíti, és a termelők érdekeltségét megfelelő árakkal — a piaci hatások érvényesítésével — teremii meg. Az úgynevezett árpólló támogatásokat valóban érezhetően vissza la fogták, ám közben az ellenkező oldalon különös jelenség figyelhető meg. A mezőgazdasági termelői árak, amelyeknek a korábbinál jóval nagyobb mozgást biztosítottak, az ¿v első öt hónapjában a prognosztizált négy-öt százalékkal szemben mindössze egyetlen százalékot emelkedtek. Ezek szerint a termelők költségeiket továbbhárítani nemigen tudták. Holott erre jó okuk lett volna, hiszen csak a mezőgazdaságban 1.5 milliárd forinttal emelkedtek a felhasznált anyagok árai. Lehet, a fogyasztó most berzenkedik: miért is baj az. ha a termelő alig emel árat, vagy ha ne adj isten, mint a tojás esetében, olcsóbb termékkel rukkol ki? Elvégre mindenki a piacról él... Csak nagyon felszínes igazság van ebben; ha ugyanis a termelő az árban nem tuiia elismertetni a kiadásait, tovább nyílik az agrárolló, aminek kínos következményei lehetnek az ellátásban is. A baromfiágazat szereplői most kicsit hitehagyott embereknek tűnnek. Ahhoz, hogy helyzetük ismét rendeződjék. végre javítani kellene az integráción, és kialakítani a termelői-értékesitö:feldolgozói kapcsolat korrekt és megbízható rendszerét. Amiben helye van a oiaci váratlan hatásoknak is. nem késedelmeskedve az azokra adandó, mindenki számára megnyugtató válaszokkal. Az érdekvédelmet is talpra kell állítani, hiszen még az alapvetően fontos termelői információval is baj van: az főként akkor jeleskedik, amikor „rossz hírt" kell közölnie egy. már kialakult helyzetben. elvéve az érintettektől a megelőzés lehetőségét. Többet kell tenni a termelői érdek folyamatos képviseletéért. Mert túlságosan törékeny tennék a tojás ahhoz, hogy elviselje a tojástáncoltatók olykor kifejezetten sutának tűnő bakugrásait.. Jászonyi Ferenc Ünnepélyes eskütétel Ünnepélyes esküt tettek szerdán, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Budaörsi úti kollégiumának dísztermében azok a magyar fiatalok, akik ebben a tanévben kezdik meg tanulmányaikat a szocialista országok különböző felsőoktatási intézményeiben. Az ünnepséget követően három hónapos felkészítő tanfolyam kezdődik, amelyen többek között aktuális külés belpolitikai kérdésekről kapnak tájékoztatót, s megismerkednek az ösztöndíjasokra vonatkozó rendelkezésekkel, találkoznak a hazai föhatoságok, valamint a magyar nagykövetségek és a külföldi KISZ-szervezetek képviselőivel is A tévedés joga A

z utasember örök gondja: mit vigyen, mit vihet magával — mj kerüljön a koffer aljára? Az írástudó meg — mielőtt becsomagolná könyvtárát — elmereng azon, hogy voltaképpen mivel is van teli az útibőrönd, önkényes értelmezésével esetenként a türelmetlenségnek ad polgárjogot, ám csupán látszat és illiúzió az, hogy engedékenységével a harmonikus illeszkedések létrejöttét mozdítaná elő. Bármennyire is szerepét és hivatását vesztette, degradált helyzetében elbizonytalanodva is újabb perspektívákat kell keresnie. Nem teheti meg azt, hogy szellemi problémáit — a társadalom más osztályaihoz, rétegeihez hasonlóan — saját létének és társadalmi megbecsültségének szellemtelen problémájával cserélje fel. Kezemben egy nem is olyan régi, 1983ből való újságcikk, a Délmagyarországból. Címe: Az értelem becsülete. A Gyarmati István akadémikussal készült interjú gondolatain elmélkedő szerző azzal a végkövetkeztetéssel zárja fejtegetéseit, hogy „becsüljük meg méltón az értelmiséget, amíg nem késő!" Idézet az akadémikustól: „...a közel analfabéta, a Mercedeséből, vagy sokmilliós villájából nézi le az értelmiséget, sót a vezetőket is ... Az a társadalom, amelyik ezt sokáig tűri, az előbb-utóbb olyan kaotikus állapotba jut, amelynek végső kimenetele kiszámíthatatlan". Csak összevetésül: az értelmiség a két világháború között az úgynevezett középréteghez tartozott — az értelmiségen belül a közepesen fizetettek csoportjába tartoztak a középiskolai tanárok, orvosok, jogászok, gyógyszerészek, papok. A legszegényebbek a városi köztisztviselők voltak... A felszabadulás előtti magyar polgári értelmiség státusa Erdei Ferenc szerint tárgyi szakszerűségen alapult, s ez a szakmai teljesítményre való törekvésben fejeződött ki. Az autonóm értelmiség utánpótlására vonatkozóan ma nincsenek adatok, de általában az a helyzet, hogy a második, illetve harmadik nemaedékű értelmiségiek azok, akik elfoglalják a legnagyobb fokú autonómiát biztosító állásokat és szakterületeket. Ez persze összeegyeztethetetlen a szocialista demokrácia elveivel.) A monopolizálható tudással felvértezett autonóm értelmiségiek között sajátos helyzetben van a kulturális értelmiségiek csoportja, azon belül is a legkötöttebb elemek: a szakigazgatás munkatársai és a pedagógusok. Utóbbiak esetében az autonóm önmegvalósítási folyamatot még mindig gátolják a pedagógus munkakörre rárakódott kötöttségek. Nem beszélve arról, hogy a szakszervezet egyes helyeken már nyugodtan kitűzhetné zászlajára a következő jelmondatot: „A pályakezdő pedagógusok munkabérének el kell érnie a kvázi munka nélküli segély szintjét!" A pálya rohamos elnőiesedésének folyamata továbbra sem lassult le — nagy a valószínűsége annak, hogy ezután is a „nők iskolájában" tanulhatnak gyerekeink. „Az ember idemegy, odamegy, koldul. Értelmiségi létére híreket koldul: mit tudsz? mit hallottak?..." — írta Csoóri Sándor még 1980-ban. Munkaügyi konfliktusaik esetén a dolgozók a rádióhoz meg több sajtóorgánumhoz fordultak sérelmeikkel, hogy azután azok keressék meg a szakszervezeti bizottságot. Hogyan értelmezhetjük akkor a vállalati függetlenített szakszervezeti titkár 20 ezer forintra felbruttósított havi jövedelmét? S azt, hogy miközben a munkástömegek életszínvonala csökken, egy szűk „nepman-réteg" tollasodik? Az elmúlt negyven év alatt sokat idéztük József Attila verstöredékének (Ne légy szeles ...) felét: „dolgozni csak pontosan, szépen, / ahogy a csillag megy az égen, / úgy érdemes." Itt az idó, tegyük most már hozzá ez elejét is: „Ne légy szeles. / Bár munkádon más keres —". En sem bízom — a harmónia naiv filozófiáját vallva — a piac láthatatlan kezében, de aligha vitatható. hogy az árugazdaság és politika viszonyának olyan új típusú intézményesülésére van szükség, amely révén a bérmunkaviszonyon alapuló árugazdaság működését az árszabályozó piac nyomása alá helyezett termelési egységek és szereplők szabályozzák. „Csak soha rosszabb ne legyen!" — mondogatta néhány évvel ezelőtt egy ország riadtan és egybehangzóan, attól fogva hogy sejtettük: rosszabb lesz. A megélt gondolkodás ereje is mondatja velem: azért ne legyünk türelmetlenek. A „lében und leben lassen" magyarországi változata már eddig is nagyon sok eredmenyt hozott — a mi vezetésünk vitte keresztül 1968-han a sztálini típusú rendszerek második világháború utáni legjelentősebb, s mind máig legeredményesebb gazdasági reformját. De itt van még valami. Az ötvenes években születettek generációjához tartozóak közül már szinte senkit sem látni, aki tapasztalta volna a fizikai vagy lelki terrort — már nem félnek rákérdezni bizonyos dolgokra Számukra nem viszonyítási alap az ötvenes évek; nem ahhoz mérik a jelent, mert az nem az ő életük volt. A jelen viszont az övéké is, és szeretnék is annak tudni. Ha más nem, a tévedés joga éppúgy megilleti őket, mint az elődöket. őket harmincon túliakat kényszer-ifjaknak szokták nevezni, akik kamaszkorukban egy offenzívebb szocializmust ismertek meg. Formálódó világképükre a hatvanas évek irodalma és mozija hatott, a francia újhullám, Bergman, Godard, Vajda filmjei, s ez az offenzív baloldali humanizmusból összerakódott világlátás nem nélkülözte a kritikai attitűdöt sem. A fiatalság skatulyájába egyre nehezebben gyömöszölhető nemzedék vonzódik még leginkább a deklarált eszményekhez, ugyanakkor számára is egyre érthetőbbé vált: nyilvánosságot kell biztosítani azoknak, akik láttatni kívánják az ország problémáit és megoldásukra javaslatot tesznek. Amerikából is azt üzenték nekünk a minap (de alighanem megtehetnék ezt a peresztrojka és a glasznoszty hívei is), hogy a szép szav&k ideje lejárt — tenni kell. A reformról és annak szükségességéről már valóban mindent megírtunk — cselekedni kell! Most szinte mindenki a reformatyák uszályába kapaszkodik, de vigyázzunk: ha csak azt cselekedjük meg, amit a legalitás maximuma megenged, ami a fennálló viszonyok között még lehetséges, s nem arra törekszünk, hogy túlmutatva azon, a fejlődést megalapozzuk, nemcsak egykor volt eszményeinket adjuk fel, hanem az utánunk jövők megbecsülését is eljátsszuk. O

lykor a „tejfoggal köbe harapás" kétségbeesésének mélységeibe zuhanva kérdezem magamtól: valóban csak ennyire tudnánk támaszkodni fiatalságunkra? Amióta Trockij — a szocializmus elkorcsosulásának veszélyét látva — a fiatalsághoz intézte szózatait, mintha az átok ülne rajtunk. A magát csalhatatlannak hivő Sztálinra. Rákot;na és a többj tanítványára ráadatott a politika „dagadt ruhája", csak éppen a jövő hordozóira nem? A közösségnek is, mint élő rendszereknek, fejlődési stádiumai vannak: fiatal, érett és öregkor. A fiatalság már csak koránál fogva sem lehet bölcs értékítéletének megalkotásakor, s esetenként nem józan megfontolásból cselekszik, ám ne feledjük:'neki még vannak, lehetnek szárnyai, s amióta ember az ember, jórészt a repülni tudás képessége ez, amely eljuttatja érett korszakába a különféle társadalmi rendszereket. Becsüljük meg méltón a fiatalságot is, amíg nem kéiső. Napjaink nyitva maradt, égető kérdése — ez idő kinek dolgozik? — is erre ösztönöz bennünket Dányi László Az aratóknak nyújtott segítségről kötött megállapodást a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és a CB Rádiósok Országos Egyesülete a kenyérgabona betakarításának idejére. Az egyesület felhívást intézett tagjaihoz, hogy eszközeikkel és rádiós munkájukkal segítsék az aratókat. Az országos hálózat több mint 70 állomásán kívül ez évtől több vidéki klubnál is megszervezték az aratási ügyeletet. így például Székesfehérváron, Sopronban és Baján. A CB-rádiósok a betakarításban elromlott gépek alkatrészeinek pótlására — Segítség az aratóknak ha a gazdaságok CB-n megkeresik őket — szükség esetén akár a legtávolabbi kereskedelmi vállalattal is összeköttetést teremtenék. Bejelentéseiket telefonon, telexen, vagy CB-készü léken keresztül a legrövidebb időn belül továbbítják az Agrotek és a megyei Agroker-vállalatok alkatrészraktáraihoz. A CB-sek segítségét az egész ország területén az AM—9-es csatornán éjjel-nappal, az AM— I9-es csatomán pedig 7 órától 22 óráig igényelhetik a gazdaságok. Az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, szakszövetkezetek kérésére a betakarítást akadályozó egyéb körülmény, például tűz esetén is kapcsolatot teremtenek a kárelhárító szervezetekkel. Ma már a gazdaságok többsége is használ CB-rádiókat. Ezeken kívül az idénymunkákra, így az aratás idejére, az egyesület is kölcsönöz számukra készülékeket; az utóbbiakat az egyesület szakemberei szükség esetén soron kívül javítják meg. Szúnyogirtás Irtják a szúnyogot a Dunakanyarban és a ráckevei Duna-ág partjai mentén. A MÉM Repülőgépes Szolgálatának gépe kéthetente szórja a part menti 50 méteres sávban az Unitooc vegyszert Természetvédelmi megfontolásból most a Háros-sziget körüli Duna-holt-x ágban Svájcból beszerzett Teknár elnevezésű szerrel kísérleteznek; ez nem a kifejlett szúnyogot, hanem a még vízben úszó lárvát pusztítja el, így a szitakötő, a katicabogár, és más hasznos rovar nem esik áldozatul a szúnyogirtásnak