Délmagyarország, 1988. július (78. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-28 / 179. szám

2 i 1988. július 28., csütörtök amerikai megbeszélések (Folytatás az 1. oldalról.) kai kormány üléstermében plenáris üléssel folytatódtak a megbeszélések. Magyar részről a plenáris ülésen Grósz Károlyon kivül részt vett Tatai Ilona, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Magyar Gaz­dasági Kamara alelnöke, Kapolyi László, a Miniszter­tanács kormánybiztosa, Bar­tha Ferenc államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank elnö­ke, Kovács László külügymi­niszter-helyettes. Házi Ven­cel, Magyarország washing­toni nagykövete. Az ameri­kai oldalon Reagan elnök mellett foglalt helyet George Bush alelnök, George Shultz külügyminiszter, John Whi­tehead, a külügyminiszter el­ső helyettese, Rozanne Ridg­way külügyminiszter-helyet­tes, Mark Palmer, az Egye­sült Államok budapesti nagykövete. A plenáris ülés után Rea­gan elnök munkaebédet adott Grósz Károly tisztele tére az elnöki rezidencián. Az ebéden a két tárgyaló­küldöttség tágjain kivül részt vett James Baker pénz­ügyminiszter, William Ve rity kereskedelmi miniszter, Charles Wick, az Egyesült Államok tájékoztató ügy­nökségének (USIA) igazga­tója, Colin Powell tábornok, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. Mariin Fitzwa ter, Reagan elnök szóvivője, Ken Duberstein, a Fehér Ház politikai apparátusának ve­zetője. Grósz Károly és Reagan elnök nyilatkozala Az ebéd befejeztével Rea­gan elnök a Fehér Ház dip­lomáciai bejáratához kísérte vendégét. Itt újból felsora­koztak a két ország, illetve az amerikai államok zászla­it vivő katonák. A két kül­döttség búcsúját sok televí­ziós kamera, fotóriporter örökítette meg. igen nagy számban jöttek el az újság­írók meghallgatni a két ve­zető búcsúnyilatkozatát. A bejárat előtt felállított mikrofonhoz elsőnek Reagan elnök lépett: — Főtitkár úr. az ön láto­gatása fontos sikernek minő­sül. Történelmi szakaszt je­lent az amerikai—magvar kapcsolatok új történetében, amely tíz évvel ezelőtt kez­dődött meg. Szent István ko­ronájának visszajuttatásá­val. — Találkozásain az Egye­sült Államok kormányának vezetőivel, mindkét párt ve­zetőivel. üzletemberekkel, újságírókkal és másokkal, széles körű eszmecserét foly­tattak. Nagy benyomást tett ránk az új eszmék iránt ta­núsított nyitottsága. Bátorít bennünket felismerése, hoev a gazdasági reformok nem hbzhatnak eredményt, ha azokat nem kísérik politikai reformok is. Ezt a tanulságot már számos fejlemény bizo­nyította Kelet- és Közép-Eu­rópa jelenlegi történetében. — Tudiuk. hogy Magvar­ország előtt nehéz gazdasá­gi és politikai választás áll. Azok a döntések, amelyeket önnek és kormányának az elkövetkező hónapokban kell meghozniuk és végrehajta­niuk. a következő évtizedre meghatározzák Magyaror­szág sorsát. — Mi. amerikaiak, nagy tehetségű embereknek tart­juk a magyarokat, olyan em­bereknek. akik ielentős mér­tékben hozzájárultak Ame­rika fejlődéséhez is. Tudiuk. hogy Magyarországon is ak­kor javíthatja meg a magvar nép saját társadalmát és gazdaságát ha a most tár­gyalás alatt álló nagyobb szabadságjogokat és refor­mokat következetesen meg­valósítják. — Főtitkár úr. tárgyalá­saink alapján meggyőződé­sem: az ön szándéka olyan vezetés megvalósítása, amely teret ad annak az energiá­nak. ötletességnek, előrete­kintésnek. amelyet a magva­rok oly bőségesen birtokol­nak. S ha most hazatér, re­mélem. úi benyomásokat visz magával Amerikáról, remélem, emlékezni fog ar­ra. amit itt látott, egy olyan társadalom, ereiére. amelv szabad. amely elkötelezte magát az alapvető emberi jogok mellett, s amely nyitott a különböző vélemények, mindenfajta tehetség előtt. Kérem vigye magával leg­jobb kívánságainkat sike­rükhöz. Közelről figyeljük a magyarországi fejleménye­ket. es reméljük, hogy to­vább dolgozhatunk együtt az országaink közötti ió viszony továbbfejlesztése érdekében. — Tudom, hogy ön az amerikai nép legjobb kíván­ságaival tér vissza hazájába — hangoztatta Reagan el­nök. Ezután Grósz Károly tett búcsú nyilatkozatot. Grósz Károly a következő­ket mondotta: — Köszönöm elnök úr megtisztelő szavait, s az imént folytatott tartal­mas beszélgetést. Köszönöm az Egyesült Államok kor­mányának a meghívást. a sok munkát kináló és élmé­nyekben igen gazdag prog­ramot. Nagy várakozással léptem az Egyesült Államok földié­re. miután több mint négy évtizede nem járt hivatal­ban levő magyar miniszter­elnök itt. Most. látogatásom végéhez közeledve elmond­hatom. hogy azt hasznosnak és eredményesnek, az orszá­gaink. népeink közötti kap­csolatok bővítése szempont­jából biztatónak ítélem meg. Örömmel ragadtam meg a személyes találkozás kínál­ta alkalmat, hogy tolmácsol­jam a magyar nép nagyrabe­csülését elnök úrnak azo­kért a történelmi jelentősé­gű eredményekért, amelye­ket az utóbbi időben Gorba­csov főtitkárral közösen a nukleáris leszerelés, a szov­jet—amerikai viszony és a nemzetközi légkör iavitása. az enyhülés úi szakaszának megalapozása terén elértek. Hangot adtam annak a re­ménynek is. hogy mielőbb létrejönnek a hadászati fegyverek és a hagyományos erők jelentős csökkentését, a vegyi fegyverek felszámolá­sát biztosító újabb megálla­podások. A magyar népnek viszony­lag rövid időn belül rendkí­vül nagy feladatokat kell megoldania. A jövőnk függ attól, hogy sikerül-e megújí­tanunk. versenyképessé ten­nünk az ország gazdaságát. Tudjuk, hogy ennek egyet­len lehetséges útja a gazda­sági és politikai reformfolya­mat következetes végigvitele. Törekvéseink eredményessé­ge azonban nagymértékben függ a nemzetközi feltételek alakulásától ' is. Ezért mun­kálkodik a magyar külpoliti­ka a kelet—nyugati viszony javításán, a különböző tár­sadalmi rendszerű államok közötti bizalom erősítésén. Céljaink elérésében építünk a nemzetközi gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működésből származó elő­nyökre. Tovább kívániuk nö­velni országunk nyitottságát, ösztönözzük a kulturális ér­tékek cseréjét, a tájékoztatá­si és emberi kapcsolatok szé­lesítését. Ezek a törekvések hatották át az Egyesült Ál­lamok vezetőivel, politikai és üzleti köreinek képviselőivel az elmúlt napokban folyta­tott megbeszéléseimet is. Külön örömömre szolgált, hogy a látogatás lehetőséget adott a találkozásra az itt élő magyar emigráció képvi­selőivel. s átadhattam nekik az óhaza üzenetét. Meggyő­ződésem. hogy az Egyesült Államokban megbecsülésnek örvendő és az óhaza iránt is lojális magyar származású állampolgárok különösen so­kat tehetnek a magyar— amerikai kapcsolatok fejlő­dése érdekében. Elnök úrral együtt meg­győződéssel vallom, hogy lá­togatásom hozzájárul a ma­gyar—amerikai kapcsolatok további bővüléséhez, a népe­ink közötti bizalom és meg­becsülés. az országaink kö­zötti jó viszony erősödéséhez. Úgy tapasztaltam, hogy az erre irányuló szándék köl­csönös. Elnök úr. fogadja még egyszer őszinte köszönetemet az amerikai földön tapasz­talt meleg vendégszeretetért. Finnországban jártunk Laci és Kati is kedves vendége Liisának, de ők többnyire Rufus gondjaira bízva ismerkednek a finn élettel. Jobban mondva, csak ismerkednének, mert disz­kóba menniük nem sikerült. Az ajtóban mindenkitől igazolványt kérnek, és aki nem töltötte be tizennyolca­dik évét, semmiképpen be nem mehet. Másnapra elő­áll Rufus két lányismerősé­nek személyi igazolványával — egyetlen lap az egész —, hogy közösen válasszukl ki, melyik fényképe hasonlít legjobban Katira. Cigány­lány az egyik, tehát barna bőrű, ő közelít hozzá leg­jobban. Megbeszélik a hadi­cselt is, majd úgy viselke­dik a lány, mintha fülig be­le lenne esve a fiúba, ne­hogy föltűnjön, hogy finnül semmit nem tud. El is merv nek, de jönnek is vissza. Ugyanaz ellenőrzi ma is a belépőket, aki tegnap már hazatanácsolta őket Később más diszkóban is próbálkoz­nak, de ott meg húsz év a korhatár, onnan is jöhetnek haza. Mi napközben a városit járjuk, késő délután pedig kirándulgatunk. Első nap a szigetek közé megyünk, pontonhídon, Erzsébet-hídon — hajszálra mása a pesti hídnak, legalábbis fölületes látásra —, és kompokon megyünk át. A pontonhíd kishajót enged át, függőle­gesre ágaskodik tehát egyik tagja, meg kell várnunk, amíg visszaengedi. A kom­pok természetesen motoro­sak, személyzetük egyetlen ember, aki a motort vezeti, és az összes szerkezetet a fülkéből kezeli. De ha a túl­só parton van, és mi egyes egyedül érkezünk, akkor is átjön értünk, és azonnal in­dul, noha méreteinél fogva egyszerre fél hadsereget is vihetne. Szemrehányás se látszik rajta, mint ahogy egyetlen boltost se találtunk, akinek panaszt sugározna az arca, mennyit kell dolgoz­nia. Pedig a boltban nem­csak azt nézik, nem akar-e valaki a táskájába suvaszta­ni valamit, sőt ez az egy, amit egyáltalán nem vizs­latnak — úgyse akar elvin­ni senki semmit! —, inkább azért sürögnek, hogy segít­senek. Tapintattal, rábeszélő szándék nélkül. Körülbelül ilyen szolgálatkészek a kom­pos fiúk is. TlanyákajJ is látunk, de nem megyünk be egybe se. Az látszik kívülről is. hogy jól föl vannak szerelve gé­pekkel, ahhoz pedig kevés az időnk, hogy kérdezősköd­jünk is. Árpát, búzát és ro­zsot látunk a mezőkön, többnyire az utak mellett, mert' beljebb már csak szikla terem, és erdő. Itt nem visz műút minden ta­nyába, mint ahogy a repü­lőről a dán tanyákat láttuk, de minden út járható, min­den időben. Postaláda is van a bejáróknál, műanyag­ból valók, de egyiken sin­csen se zár, se lakat. — Kinek kellene a más postája? — kérdez vissza Liisa. Az otthoni kifeszegetett lépcsőházi postaládák jut­nak eszembe, és valóban nem értem, nálunk miért kellhet másnak a mi pos­tánk. Attu szigetén járunk, a Parainen-kapunál. A ka­pu, azt hiszem, a tengeri át­járóra értendő. Szemünk­szánk tátva marad a csodá­lattól, olyan szép. Magas sziklahát a sziget, olyan domború, mint egy nem lé­tező óriás teknős háta, és ahol egy picinyke repedés támad, ott már megtelepszik a fenyőfa. Némelyiknek, mé­tereket fut a sziklákon a gyökere, mire meg tud ka­paszkodni. Mintha póklába­kon állna a fenyő, olyan. Bőven van) időnk, ne feled­jük, a fehér éjszakák idő­szaka van most, lemászha­tok a vízhez is, megnézni, milyen hideg. Teljesen lan­gyos, akár a Balaton, ha tartós napsütés éri Haza­felé jövet eszébe jut, hogy barátnője most szerepel a tévében, neki föltétlenül meg kelj néznie. Láthattuk is még, amint éppen elkjö­szönt nézőitől. Utána pap beszél arról, hogy itt is kez­dik bevezetni, a nők papi közreműködését, akárcsak nálunk. Azt mondja a> pap bácsi.i hogy a nők ugyan­olyan jók, mint a férfiak, de... Mj az, hogy de!? — horkan föl Liisa, és azon­Ülést tartolt a TOT elnöksége A TOT elnöksége szerdán Budapesten, Szabó István elnökletével ülést tartott. A testület tájékoztató jelentést vitatott meg a jövő évben várható adó-, támogatási- és árrendszerváltozásokról, majd a vitára bocsátott anyagot elemezte. Az elnökségi vita kérdés­csoportok köré összponto­sult. A vállalkozási adó egységesítéséről többen ki­fejtették, hogy ugyan a normativitás alapjában vé­ve az ország gazdasági éle­tében indokoltnak látszik, ám rövid távú és me­rev bevezetése a tsz-ek jelentős részét újabb hátrányokkal sújtaná. Az adatok szerint ugyanis a közös gazdaságok vagyon­arányos nyeresége az ipar átlagánál mintegy 40 száza­lékkal alacsonyabb, ennél­fogva az azonos elbírálás — mégha utólagos kiegyenlítés­sel is kecsegtetnék a tsz­eket — nem látszik járható útnak. A termelőszövetkezeti kör romló jövedelmezőségi viszonyok között tevékeny­kedik. Az idén érvényes szabályozás során is olyan méltánytalanságokat volt kénytelen elviselni, hogy azok, illetve az újabb szi­gorítások mellett, az érdek­védelmi szervezet nem me­het el szó nélkül. A tsz­eknek mincí nagyobb része került a veszteséges üzemek közé, és az élenjárók fejlő­dése is lelassult. Az elnök­ségi vita egy másik lénye­ges pontja az volt, hogy nem vált valóra az a kor­mányzati döntés, amely sze­rint az idén a mezőgazda­ság által fölhasznált anya­gok, eszközök árai tovább nem nőnek, sőt, csökkennek. A számítások ennek ellen­kezőjét igazolják; ezek a többletkiadások az idén vár­hatóan több milliárd forint nagyságrendűek lesznek. Ez újabb terheket rótt erre a gazdálkodói körre. A vitában, amelyben részt vett a Pénzügyminisztérium, illetve a MÉM képviselője is, az árak mozgását több oldalról elemezték. Az el­mondottakból kitűnt: bár a tsz-ek áruinak 4—5 százalé­kos termelőiár-emelkedé­sét prognosztizálták az első félévre a minisztériumok szakemberei, ám ez nem kö­vetkezett be, — ennél sze­rényebb mértékű volt a fel­futás —, így a gazdálkodók viselték a felhasznált anya­gok, eszközök áremelkedésé­nek többletterheit. Áthárítá­sukra lehetőségük nem volt, hiszen a bel- és külkereske­delmi értékesítés lehetőségei körülhatároltak. Az elnöksé­gi ülésen egyes vélemények szerint, a jövőben a felhasz­nált anyagok árának emel­kedésével párhuzamosan, nyomban termelői árkiigazí­tást kell végrehajtani, és ezeket következetlen érvé­nyesíteni kell. flz állattenyésztés helyzete Az állattenyésztés helyze­téről tartottak sajtótájékoz­tatót szerdán a Mezőgazda­sági és Élelmezésügyi Mi­nisztériumban. Baranyai Ferenc, a mező­gazdasági főosztály vezetője elmondta: a minisztérium­ban a közelmúltban átte­kintették az állattenyésztés állapotát, és megállapítot­ták, hogy ebben a szakága­zatban az elmúlt időszak­ban kiugró eredmények szü­lettek, ám adódtak gondok is. Ezek azonban egészében véve nem azt mutatják, hogy a hazai állattenyész­tés válságban van, mint aho­gyan azt sokan állítják. A legutóbbi felmérés szerint az állattenyésztés a mezőgazda­sági tevékenység bruttó ter­melési értékének csaknem 45 százalékát adja, és állandó jellegű árbevételei révén hozzájárul a gazdaságok pénzügyi egyensúlyának fo­lyamatos fenntartásához. A hazai hústermelés az el­múlt években egyenletesen, évente átlag 3—3,5 százalék­kal növekedett, és — élő­súlyban számolva — egy la­kosra vetítve elérte a 220 kilogrammot, ami a világát­lag négyszerese. Ennek ked­vező hatása, hogy amíg 1970­ben még 45 ezer tonna hústi vásároltunk külföldről, az utóbbi időben évenként mintegy 200 ezer tonnát ex­portálunk. Itthon annyi hús marad, hogy fejenként át­lagosan 80 kilogrammot fo­gyaszthatunk el, s ez nem­zetközi mércével mérve is kiváló szintnek számít. Nem állunk rosszabbul a tejter­melésben sem, a tehenek át­lagos tej hozama öt év alatt 800 literrel nőtt, és elérte a 4638 litert. Az állomány nagyságáról, és az egyes fajták tartásáról részletesen szólt a főosztály­vezető. Az állatlétszám több fajtánál csökkent, ám az állomány nagysága összessé­gében kielégítő és megfe­lelő alapot teremt a to­vábbi gazdálkodásra. A leg­utóbbi részletes — decem­ber 31-i — állatszámlálás adatai szerint az országban 1 millió 761 ezer szarvas­marha volt, kevesebb, mint egy évvel korábban; azóta mintegy százezres létszám­növekedés következett be, és ez a tendencia biztató. Az már kevésbé, hogy a fejős­tehenek száma némi csök­kenést mutat, igaz viszont, hogy a meglevőkkel — a tejipar statisztikája szerint — az elmúlt év azonos idő­szakához képest — az év el­ső felében 2 százalékkal több tejet termeltek az üze­mek. A sertéslétszám meg­haladta a 9 milliót, ami mintegy 320-330 ezerrel több az egy évvel korábbinál. Gondok főleg a juh- és a baromfitartásban, valamint a húsmarhatartásban mutat­koznak. nal átkapcsol a másik mű­sorra. Sérti, amit még mondhatott volna hozzá az egyház szolgája. A következő napon fél ti­zenkettőkor találkozunk Ma­ria Hakalaxnál. Beugrottunk csak egy kávéra, hogy össze­várja három magyar család és három vendégfogadója egymást. Emeletes házban tucatíakás lehet, ahová be­megyünk, de megint előjön az átkos hasonlítás: micso­da különbség van az itteni meg az otthoni között! Lé­nyegesen nagyobb, lényege­sen tisztább, és lényegesen jobb. Sehol nem lóg a ta­péta, minden szegély ponto­san vágva és pontosan ra­gasztva. Ha nem lenne kí­nos a magyar értelmezése, azt mondanám erre is, olyan, mint a patika. A ha­sonlat persze találó is le­het, Maria a közeli rehabi­litációs intézetben dolgozik. Fényképeken láthatjuk az intézetet, elsősorban legkor­szerűbb gépei ragadnak meg bennünket. Csupa olyan, amilyet a szegedj új klinika is szeretne. Pillanatok alatt ltűnik az érzés, hogy vendégeknél va­gyunk. A kedvesség olyan, mintha itthon lennénk a legjobb barátok között, vagy talán még olyanabb. — Miért tanul magyarul, Maria? —( Nem tudom mondani még teljesen, inkább ha tolmácsolná valaki — sza­badkozik, aztán közreműkö­dő segítségével mondja, hogy hetvenkilencben járt először nálunk, és annyira megszeretett bennünket, azonnal elhatározta, hogy megtanul. Ha mi nem tu­dunk finnül, legalább ők tudjanak! magyarul, hogy megértsük egymást Addig már el is jutott, hogy érte­ni ért, de beszélnie még nehéz. Viszont a Szegedről szóló majdnem minden könyv itt van a polcán, akárcsak a többi magyaros finn könyvespolcán, ahogy később tapasztaltuk. — Nem jók a magyar nyelvkönyvek! — állapítják meg közösen. Már a címük se jó. Az egyiknek ez a cí­me: Tessék magyarul! A magyar így nem beszél. Hét forint kerül — szól az egyik példamondata. Így sem be­szélünk. Hét forintba kerül! i Kaarinában lakik Maria, innen megyünk valamennyi­en Rővarnasbe, a tenger partjára, Esko Koskelin nyaralójába. Nyugdíjas a házigazda, szövetkezeti bú­torbolt vezetője volt, és fia­menye Lajosék vendéglátója. Egy napra körülöttünk fo­rog a kis nyaraló, tengeri stégjével és szaunájával együtt. Tenyérnyi az udvar, anak is hatalmas szikla foglalja el a közepét. Isten adta szikla, hadd maradjon ott, ahol megtermett. Különben is, jó akár asztalnak, akár széknek. Elfér még egy napernyős asztal, egy hinta­szék és három nyugágy, más semmi Tálban a hámozott krumpli, mire térülünk-for­dulunk, egy kicsit összeme­legszünk, már készen is van belőle a halászié. Meg kell erőltetnünk agyunkat, hu a halászléi halljuk. Az a méregpiros lé jut eszünkbe, amit mi szok­tunk készíteni ezen a cí­men. Az övék egészen más. Ide is írom a pontos recept­jét. Negyve l két sfcem krumpli, öt liter vízben, két és féi kiló lazaccal össze­főzve. Egy csomó hagyma, szárastul összevágva, só, bors, petrezselyem, metélő­hagymához hasonlító fű­hagyma, és rengeteg kapor. Gyanakodva kóstoltuk, de annyira ízlett, én kétszer is szedtem. Pedig előtte karéi pirogot is ehettünk, ameny­nyit bírtunk. Fondorlatos módon készül, leginkább a dunántúli cicegéhez hasonlít, csak éppen rizsből van. Horváth Dezső

Next

/
Thumbnails
Contents