Délmagyarország, 1988. július (78. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-18 / 170. szám

Csütörtök, 1988. július 14. 3 Városi pártvezetők tanácskozása öt vidéki nagyvárosunk — Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs és Szeged — pártbi­zottsági első titkárainak két­napos tapasztalatcseréje szombaton befejeződött a hajdú-bihari megyeszékhe­lyen. A hagyományos, éven­ként megrendezésre kerülő találkozónak most az adott különös jelentőséget, hogy az országos pártértekezletet követően felértékelődött a helyi politizálás jelentősége, a közvélemény nagy vára­kozással figyeli az ország- < ban elkezdődött megújulási törekvések helyi érvényesü­lését. Az első titkárok véle­ményt cseréltek a pártirá­nyítás módszereinek korsze­rűsítésérői, a demokrácia és a nyilvánosság szélesítésé­nek helyi tennivalóiról. El­mondották, hogy ősszel Deb­recenben és Szegeden váro­si pártértekezleten fogal­mazzák meg a XIV. kong­resszusig terjedő időszak legfontosabb feladatait, s megújítják a vezető testü­leteket. Győrött, Miskolcon és Pécsett nem tartanak városi pártértekezletet, de mindegyik nagyvárosban — a párttagság véleményére támaszkodva — kiegészítik, ha kell módosítják meglevő cselekvési programjaikat. A városi pártbizottságok első titkárai szombaton a Debreceni Városi Tanács munkájával ismerkedtek. A testület vezetőivel a párt és a tanácsok közötti munka­megosztásról, valamint a partneri viszony elmélyíté­sének szükségességéről cse­réltek véleményt. Mint hal a vízben... A BUNDA szinte általá­nossá vált mindennapjaink­ban. Divatos futballberkek­ben, elit körökben télen, de már az óvodában, iskolák­ban, hivatalokban, intéz­ményekben szokásjoggá nőt­te ki magát a bundázás. Van-e még egyáltalán az életnek olyan területe, ahol nem virágzik a szubjektiviz­mus, ahol nem kell bun­dára gyanakodnunk? Igaz, azt is meg kell vallanunk, , hogy már ok nélkül is gya­nakvóak lettünk, nem hi­szünk a tiszta sikerekben, győzelmekben! A győzőt ál­talában bundázással gyanú­sítják a legyőzöttek! S ez alól nincs kivétel, legyen az sport, vagy éppen le­pényevés ... A napokban azt hittem, végre részt vehetek egy olyan versenyen, nevezete­sen halászléfőzőn, ahol a bunda minden árnyéke is kizárt. Hittem én mindezt naivul ... A versenyt a szentendrei Danubius Szálló hirdette meg, méghozzá or­szágossá minősítve. Tették ezt rangosságát igazolandó­an, de rendezték példátlan amatőr színvonalon. És most vegyük sorjába az eseményeket... A kezdeményezés sok év­vel ezelőtt indult el Jugo­szláviából, hogy hazai se­lejtezők után a Duna menti országok elsője megmér­kőzzön a halászléfőzés tu­dományából Újvidéken. A szentendrei versenyen kép­viselte magát a jugoszláv küldöttség, köztük állítólag nemzetközi szaktekintélyek, igazi halkóstolók, — az ered­mények birtokában persze minden megkérdőjezhető!—, de elhozták ijesztgetésül a jugoszláv „bajnokot", a ta­valyi győztest is, aki bemu­tatófőzésen jóindulattal is korhelylevesnek nevezhető valamit főzött. A 10 fős „tö­megben" versenyzett fiatal­asszony, nagymama, volt nagypapa és Budapestről fiatal séfhelyettes, a rende­ző Danubius Szálló szakács­nője és két profi Szegedről. Eléggé egyenlőtlen küzde­lem elé néztek a már több aranyérmet, trófeát nyert Tisza-partiak. Az első igazi meglepetést a versenyszabályok ismer­tetése eredményezte. Minden versenyző kapott 2,5 kg pon­tyot, valamint 2 kg busát és harcsát. Az eredeti elkép­zelés az volt, hogy csontke­ményre fagyasztott hallal versenyeznek, hála a szege­dieknek, a rendezőket el­látták főzésre alkalmas ha­lakkal. Ez még rendjén is lett volna, csak hát a ha­lakat időközben felszeletel­ték. Tűzgyújtástól számítva adtak a főzésre 75 percet, aztán start... A zsűriben volt egy magyar szakember is, plusz Berkesi András író. Eleve érdekességnek tűnt, hogy a legjobb magyar ha­lászléfőzőt a többségében ju­goszláv zsűri döntötte el. A tíz versenyzőből aztán nyolc hagymát tett a bog­rácsba, beleszórta a halsze­leteket, vizet öntött rá, meg­paprikázta, sózta, és várta, hogy leteljen a 75 perc! A később harmadik helyezett néni annyiban módosított a versenyszabályokon, hogy Egy főzőverseny tanulságai egy 5 literes uborkásüvegből víz helyett, otthon készí­tett alaplevet zúdított a hal­szeletekre! A bundázás elkerülése és az abszolút tisztaság meg­őrzése érdekében a rende­zők kijelentették, hogy a kész hallére nem szabad megkülönböztető jelzésként egész paprikát tenni! Hur­rá... Egy óra elteltével megkezdődött a kóstolás. Lassan, komótosan, hogy legalább a közönségnek megadják a módját. Már sö­tétedett, amikor a főzőellen­őr felkiáltott: — Most megy föl az utolsó! És, mint len­ni szokott, az utolsókból lesznek az elsők! Ekkor esett le nekem a tantusz. Mert kinek a főztjét vit­ték zsűri elé utoljára? A rendező, vendégül látó Da­nubius Szálloda szakácsnő­jéét. Nem tévedtem: a ver­senyt is ő nyerte! A sze­gediek? Egy-két pontos kü­lönbséggel a 4—5. helyre ke­rültek. A hatodik már vagy 100 ponttal lemaradt! A verseny után a közönség kezdte meg a zsűrizést. Vé­gigkóstolták a halászieveket, majd mindenki a két szege­di bogrács mellé sorakozott fel. Nem kellett tíz perc ahhoz, hogy kitehessék a „Sajnos, elfogyott!" táblát. A közönség tehát rangso­rolt ... A verseny után Veres Já­nossal, a Lesőharcsa Pjt. csapatának kapitányával be­szélgettem : — Aki ezen a halászléfő­ző versenyen végighallgatta a szabályokat, azt nem kis meglepetés érte, hiszen elő­írták, hogy milyen halból, összevágva, milyen bogrács­ban, mennyi idő alatt, mi­lyen tűzön, milyen formá­ban készítheti el a ver­senyző. Két versenyzőm en­nek ellenére nekiállt, meg­főzte a levet, véleményem szerint a legjobban, óriási sikere volt a boszorkány­szigeti batyüs halásziénak, ugyan a nevét senki meg nem kérdezte a zsűriből. Megfőzték a szegedi vegyes halászlevet is harcsából, pontyból és busából," ezt sem kérdezték meg, mit is tálaltak fel valójában. A versenynek olyan hangula­ta volt, hogy teljesen mind­egy, ki mit fóz, mert a he­lyezések már jó elóre el­dőltek. — A csárda két szakácsa eléggé elszomorodott az eredményhirdetés után. Hogy értékeli teljesitményüket a társaság vezetője? — Csárdánk a Roosevelt téren, magánvállalkozásban üzemel. Mi nem a versenyek alapján bíráljuk az emberek teljesítményét. Az biztos, hogy a díjnyertes halász­léből itt, Szegeden nem tud­nánk eladni 10 adagot. A mi 4—5. helyezett szakácsa­inkéból viszont eladunk na­pi pár száz adagot. — Felajánlotta, hogy jö­vőre Szegeden, a halászcsár­dában mégrendezik ezt a versenyt. Ugyanilyen szabá­lyokkal? — Akkor az ismét nem lenne verseny. Mindenki olyan halat főz, ami a Du­nában fogható, mindenki olyan módszerrel, amit a legjobbnak tart, minden ki­kötés nélkül. Csak azt kell bemutatni, ami a legjobb, és nem azt, hogy busából, pontyból és fagyasztott ha­lakból főzzön valaki egy versenymunkát. Ezt nem le­het. Gémes János, a csárda fő­szakácsa az eredményhirde­tés után egy órával így nyilatkozott: — Még mindig nem nyu­godtam meg. Én végigkós­toltam az összes halászlevet. Ha én ilyen ételt kiadnék a halászcsárdában, szerintem a vendég saját maga hozná be a konyhára, és rám bo­rítaná ! Farkas Árpád főszakács­helyettes: — Nagyon furcsa volt ez a verseny. Ilyen nyiltan megnyeretni egy házi ver­senyzővel nem lett volna szabad. A kétnapos Danubius-ki­ránduláson több kifogás is kínálta magát. A szállodai szoba, a mellékhelyiségek tisztasága, az általános hi­giénia hiánya, a koszt mi­nősége, az italok túlfűtött­sége ... Szóval nem éltünk úgy, mint hal a vízben! Bagaméry László Pártértekezlet a kábelgyárban Válság után - eredmények... Szombat reggel fél hét. A buszokon még álmosan bá­mul a piacra igyekvő tömeg, s csak a Marx téri nyüzsgés jelzi — azért már felébredt a város. A kábelgyárban pedig szép lassan gazdára talál minden szék az ebédlőben — elfoglalja helyét a párttagsá­got képviselő közel nyolcvan küldött. Mondom — szombat reggel 7 óra előtt. „Miért e szokatlan időpont?" — kér­dem Gorcsa Attilától, a párt­bizottság titkárától. .,Szokat­lan? Inkább természetes, hi­szen mi folyamatos üzemben dolgozunk, s így nem kell az éjszakásoknak fölöslegesen haza meg vissza utazgatniuk. No meg a nagy kánikula is inkább korai kezdést indo­kolt. Egyébként is — dolgoz­ni jöttünk össze, nem ünne­pelni ..." S hogy ez mennyire igaz. kezdés után néhány perc alatt kiderül. A hivatalos formaságokkal gyorsan vé­geznek. s mire átlapozhatnám a pártbizottság írásos beszá­molóját. már sorakoznak a hozzászólások. A krónikás­nak pedig nincs más dolga, mint jegyezgetni a gondola­tokat. A párttitkár szavait, amelyekből egyértelműen ki­derül: az 1985-ben megtartott legutóbbi, hasonló tanácsko­zás óta a pártszervezet a gazdasági munka segítését, a termelés fellendítését tartot­ta fő feladatának, s ez min­denképp hozzájárult ahhoz, hogy a szegedi kábelgyárat ma már a sikeres üzemek kö­zé sorolják. S hogy hányszor hangzott még el ezen a dél­előttön a gazdaság szó? En­nek összeszámlálására már nem vállalkozom. De leírni mindenképp kötelességem, a gazdasági bizottság vezetőié­től a minőségellenőrig. a KISZ-titkártól az igazgatóig minden hozzászóló e témát feszegette. Ahogy mondani szokták: kellő önbizalommal, de látva a gondokat is. Hogv e patetikusan hangzó fél­mondat mit rejt igazából? Talán segít az eligazodásban néhány kiragadott idézet. „Továbblépésünk alapfel­Bevallom, az ipari élet rejtelmeiben soha nem sikerült igazán eligazodnom, az adatok, tervszámok, teljesítések sem tartoztak a kedvenc olvasmányaim közé. így aztán szakértőnek aligha vallhatom magam. De ahhoz elég volt egy átlagos újságolvasó tájéko­zottsága, hogy néhány éve én is tudjam — nem kis bajok halmozódtak fel a magyar kábelgyártásban, s bizony a szegedi gyár sem dicsekedhetett eredményei­vel. Aztán teltek-multak az évek, s nemrég már ilyen tudósítás jelenhetett meg lapunkban: az MKM sze­gedi gyára százmilliókban mérheti a nyereséget. Ezek után talán érthető: kíváncsian vártam, hogy a gyár párttagkollektivája hogyan értékeli a vállalat életét, milyen összegzés készül az eredményekről és a fel­adatokról a kábelgyári pártértekezleten? tétele, hogy a hármas jelszó — marketing, műszaki fej­lesztés, hatékony gazdasági tevékenység — napi gyakor­lattá váljon" (Gazdagh And­rás) ... „Sajnos néha apró al­katrészek hiánya miatt aka­dozik a termelés" (Orbán Já­nos) Gépeink elhaszná­lódása határt szab az egyre növekvő minőségi előírások betartásának" (Benákné Szűcs Katalin). Majd Tom­bácz József, a gyár igazgató­ja: „A nagy válságot már át­élte a kábelgyártás, s az el­múlt évek eredményei mu­tatják, hogy a vezetés meg­újítása. a problémákat érzé­kelő. felismerő, s megoldani tudó irányítók kiválasztása nélkül elképzelhetetlen a megújulás. Gyárunk vala­mennyi dolgozójának mun­káját dicséri az első félév 158 millió forintos nyeresé­ge" — zárta le e gondolat­sort az igazgató, majd gondo­kat sorolt. Egy kívülálló meg­döbbenésével hallgattam, hogy 6 millió dolláros befek­tetés kellene ahhoz, hogy tíz év alatt akár 100 millió dol­lárral is segítsék a népgaz­daságot. de hol ez a 6 mil­lió? Nyugati szakember vé­leményét tolmácsolta: ilyen üzlet reményében náluk sor­ban állnának a bankok, míg nálunk... De mielőtt elme­rülnénk a szigorúan szakmai kérdésekben, hadd idézzem Tombácz József, őszre meg­rendezésre kerülő városi pártértekezletünkhöz címzett véleményét: a Szeged ipará­Üjra hangos volt a Napos úti sporttelep szombaton. Ez­úttal pormentes környék fo­gadta a közönséget, no nem azért, mintha a locsolóautók a szokottnál gyakrabban dolgoztak volna, még csak azért sem, mert néha sze­merkélt az eső. A magyará­zat: nem motorversenyre gyűlt a nép, hanem szórakoz­ni. saját magukat szórakoz­tatni jöttek a pályára. Ilyen megfontolásból kilencedszer. Szombaton rendezték meg a IX. Volán-napot. A Tisza Volán igazgatóhelyettese. Se­bők Imre köszöntötte a meg­jelenteket. Megnyitóiában megköszönte elóbb a dolgo­zók munkáját, majd beszélt a vállalat eredményeiről, ter­veiről. A rövid megnyitó egyetlen szépséghibája. hogy szavai úey jöttek a volánosok fü­lébe a motorverseny indító­tornyából. mint az úr hang­ja a Dóm tér nézőihez a Tragédiában... De mi is történt a csalá­dias összejövetelen? Először a Tisza Budo SE cselgáncso­sai adtak Ízelítőt a keleti harci művészetekből. Jigro Kano által 1860-ban sportot faragott mesterfogásokból. Jól szórakozott a közönség, amely hálás tapssal köszönte meg a látványt. Kiderült később. hogv „csak a nőkön nem fog az idő". Ez volt ugyanis a címe annak a zenés kabarénak, amelyet a budapesti Radnóti Színpad neves művészei ad­tak elő Mikó István szer­kesztésében. Szentirmai Akos zenei vezetésével. A kitűnő stáb: Haumann Péter Kos­suth-díjas, érdemes művész. Schütz Ha érdemes. Mikó István. Pap Vera és Benkő Péter Jászai-díjas művé­szek és Nagy Gábor színmű­vész. Mondanom sem kell. hogy ez volt a nap fénypont­ja. Rengeteg humor, kitűnő poénok, nagyszerű énekek jutottak el a közönséghez. Álljon itt a sok közül Benkő Péter igazsága: idős nő nincs, csak nagyon használt férfi... Ezenkívül számtalan, fel­nőtteknek szóló műsort hall­hattak-láthattak az ünnep­lők. Persze a gyerekekről is gondoskodtak a rendezők. Volt nekik videó, filmvetí­tés. játékkészítés is. A Vo­lán-napon sátrakban árulták szebbnél szebb portékáikat a keramikusok és üvegkészí­tők. de nem hiányzott má­soktól a giccs sem. Aki könyvet akart. kapott a könyvsátorban, aki sört, az kapott a sördepóban, ha megéheztek az emberek, vá­logathattak 35 bográcsban készült pörkölt közül. A fo­lyamatos muzsikát az Izisz együttes szolgáltatta. így telt hát a kilencedik Volán-nap. A megalakulás­ról röviden ennyit mondott Forráskuti Tibor szb-titkár: — Mivel megyei vállalat vagyunk, az emberek több­sége nem találkozik szinte sosem egymással. Különösen a . gépkocsivezetők nem. a családokról nem is szólva. Ez az egy nap jó alkalom arra. hogy az egy közösség­hez tartozó munkatársak összeismerkedjenek. barát­kozzanak. Persze most sem lehet itt mindenki. hiszen utaztatni, fuvarozni e napon is kell. De akik ma doleoz­nak. jövőre talán nem hiá­nyoznak. Ács S. Sándor ban dolgozó szakemberek a termelés fontosságához, sú­lyához igazodó stratégia ki­dolgozását. várják a város vezetőitől, mert ma úgy tű­nik. nincs igazán gazdája e területnek. Ha a napilap korlátai nem fegyelmeznének, hosszú so­rokban idézhetném tovább az igazgató szavait éppúgv. mint az őt követő hozzászó­lókat. De hadd zárjam e sort Csizmadia Tibornak, a KISZ­bizottság titkárának vélemé­nyével. Az indok? Talán nem nélkülöz némi tanulsá­got más vállalatok számára sem. „Jó ma a kábelgyárban fiatalnak lenni, mert e gene­ráció sokrétű támogatást kap. mert segítik a tovább­tanulását, mert nőtt az anya­gi megbecsülésük, mert nincs akadálya annak, hogy a meg­felelő szakemberek vezető beosztásba kerüljenek, mert értelmes munkát végezhet­nek, s a plusz munka lehe­tősége is adott." Ugye mi­lyen egyszerű recept...? * Gazdaság, termelés, ipar­politika. Országunk mai helyzetében aligha meglepő, hogv egy vállalati pártérte­kezlet fő témája ez.' Persze azért arról sem feledkeztek meg a hozzászólók, hogy a politikai munka is szóba ke­rüljön. Már csak azért is. mert szervezeti átalakításról is döntöttek a küldöttek. Megszűnt a végrehajtó bi­zottság. s egytestületes. 11 tagú pártbizottság irányítja majd. S hogy milyen munkát várnak el tőlük? Hadd idéz­zem most Oláh Miklóst a városi pártbizottság titkárát, aki a tanácskozáson ezt ígv fogalmazta meg: olyan párt­bizottság kell. amelv a dön­téshozatallal és az operatív szervezéssel járó munkát egyaránt el tudja látni, amely demokratikus kerete­ket tud biztosítani ahhoz, hogy minden megfontolásra érdemes javaslat felszínre kerüljön, s elősegíti az alap­szervezeti munka tekintélyé­nek helyreállítását, gondos­kodik arról, hogv valamennyi fontos információ eljusson az érintettekhez. Nem kis feladat. S hogv mennyire nem. arról talán érdemes lesz megkérdezni néhány hónap múlva Gorcsa Attilát, akit a küldöttek szombaton az új pártbizott­ság titkárává választot­tak... Bátyi Zoltán A szénhidrogénipar első fél éve Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt az első fél­évben zavartalanul ellátta a hazai fogyasztókat szénhid­rogén-ipari termékekkel. Kőolajtermelési előirányza­tát mintegy másfél száza­lékkal teljesítette túl. Föld­gázból a tervezettnél 6,5 szá­zalékkal kevesebbet ter­meltek, viszont növekedtek a szovjet importszállítások. A kínálat így meghaladta az igényt, amely az enyhe tél és az ipari fogyasztás csök­kenése miatt 3,5 százalékkal volt mérsékeltebb, mint a múlt év azonos időszaká­ban. Az erőművek például mintegy 75 ezer tonna olaj­jal egyenértékű szénhidro­génnel kevesebbet használ­tak fel.

Next

/
Thumbnails
Contents