Délmagyarország, 1988. június (78. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-14 / 141. szám

Kedd, 1988. június 14. 5 Képernyő A per A Panoráma múlt heti adását látva eszembe jutottak diákéveim legértékesebb percei, amikor Karsai tanár úr óráin néha fürészelni lehetett volna a levegőt, anynyira megsűrűsödött. A Szovjetunió történetével foglalkozó szemináriumon valahogy megváltozott az áer a bölcsész kar — egyébként feszültségben is szabad — légkörében. Kemény pozitivizmus és szigorú elemzés jellemezte ezeket az órákat, melyeken leginkább a sztálini életmű állt figyelmünk fókuszában. S míg az egyetemen kívüli köznyelv személyi kultuszról beszélt, és visszaélésekké szépített, addig mi emberiségellenes bűncselekményeket elemeztünk, és sátáni logikát tanulmányoztunk. Iszonyú számadatok bontakoztak ki a különböző dokumentumok, források faggatásakor, s ezeket a „mennyiségeket" egytől egyig a veszteség rovatba írtuk, összes gyötrelmével együtt fölszabadító érzés volt szembesülni a Lenin utáni idők szocializmust torzító hatásaival, a Komintern szúk látókörű és szektás politikájával, az erőszakos kollektivizálást kísérő szörnyű tettekkel. Hasonlót élhetnek ma át az igazságra szomjazok, és a valóságra éhezők a Szovjetunióban. Mind több film, irodalmi mű, újságcikk kész a „leszámolásra", azaz a sztálinizmus elleni nyilvános perre. Igor Beljajev dokumentumfilmjének bevezetőjét A lelkiismeret diktatúrája című nagyhatású dráma szerzőjétől, Satrovtól hallhattuk, ö mondta ki, a néhány éve még elhallgatott, pár évtizede halált hozó mondatot: „A sztálinizmusnak sem a szocializmushoz, sem a leninizmushoz semmi köze." Tudjuk, hogy a sztálini nyomdák egy időben árasztották magukból a történelemhamisító „dokumentumokat". Joszif Visszarionovics ilyen álforrásokkal helyezte magát közvetlenül Lenin mögé, majd mellé, végül fölé. Nem lephetett hát meg senkit az az ügyefogyott legitimációs kísérlet, hogy a Szovjetunió utcáin megjelent egy plakát Lenin mosolygó arcával, integető kezével sapkája mellett, ezzel a szöveggel: „Helyes úton jártok, elvtársuk!" Ezek a nyilvánvaló csalások, hamisítások sem leplezik le a sztálini diktatúrát — tudósít sajátos ripórteszközeivcl a film. Az. egyik kutató a vívmányok elleni merényletnek bélyegzi a desztalinizálást, a hevesen érvelő akadémikus pedig a szócséplést a demokráciával, a proletárdiktatúrát pedig a differenciálatlan — értsd sztálini — terrorral azonosítja. Van, aki úgy vélekedik, hogy Sztálin arcképét azért nem szabad összetörni, mert a generalisszimusz nélkül elveszítették volna a háborút. Más viszont éppen azt fejtegeti, hogy Sztálin töbh tisztet öletett meg 1941 előtt, mint ahány meghalt a háborúban. Archív képek is peregnek, s egyszer csak megpillanthatjuk a kelet-európai történelmi abszurd hátborzongató sűrítményét: hatalmas tömeg éljenez. az államvédelmi hatóság épülete előtt. És ha már abszurd: a Vörös téren agg kommunisták álldogálnak, s vallanak a régi időkről: „Sztálin hatalomra került, s mi nem jártunk többé társaságba, leszoktunk a telefonálásról" — mondja Lenin távírásza. Nehéz, értékelni egy ilyen filmet, összegezésül hadd idézzem az egyik veterán szavait: „A minisztériumban én voltam az. egyetlen, akit nem vittek el. Ezért még szégyelltem is egyes emberek szemébe nézni." Jó lenne, ha soha többé nem lehetne hasonló a szégyen mértéke. Dluszlus Imro A rádió napja Rádió figtjeló Ez a cím most nem krimi, mint a Sakál vagy a Keselyű napja volt. Igen, ez a rádió napja. Ha rosszindulatúak lennénk, a megalománia és a (különben nélkülözhetetlen) tömegkommunikációs önreklám csúcspontjának lehetne aposztrofálni — de mivel nem vagyunk rosszindulatúnk, ki- és bejelentendő: a szombaton immáron másodízben megrendezett Rádiónap tulajdonképpen megfelelt az. előzetes nagy hírverésnek, a rádiós világban a hallgató szemszögéből is rendkívüli világnapnak számított: kétszer 24 órában informált, szórakoztatott és szolgáltatott a Kossuth és Petőfi adó. összesen mintegy kétezer közreműködőt megmozgató műsorfolyam, ötven telefonszám ötszáz készülékkel a közönségkapcsolatok oltárára helyezve, továbbá folytatásos rádió (Kossuth) és fesztivál rádió (Petőfi). Na és a többi, teljes mértékben felsorolhatatlan napi adomány, reggel, delben, délután, késő estig, nonstop. Bevallom: én a nemzeti föadót választottam. A Kossuth rádió ugyanis lényegesen jobban kibújt önnön profilböréböl, vagyis esetében mindenképpen hódolat jár a bátorságnak és az ötletgazdag kezdeményezőkészségnek. Olyan volt a Kossuth szombatja, mint egy hatalmas folytatásos regény, csak éppen a filmsorozatok, képregények és nyugati stílusú rádiós-tévés „szappanoperák" igénytelensége és bornírt közhelytobzódása nélkül. A Mitől véres a lábad című zenei stílusparódia darabjait kimondottan élvezettel hallgattam: a Gólya, gólya, gilice elképesztő fantáziával továbbvariált „földolgozása" a minden minősítésről jobban árulkodó, emlékezetemben máig élesen megmaradt, néhai Vujicsics Tihamér egykori nevezetes Árgyélus kismadár-számához hasonlított, nívóban és ociginalitásban egyaránt. Martinkó Károly Kérem, tartóztassanak le! című dokumentumjátéka a némiképp hitetlenkedő csodálkozáson túl kajánul ugyan, de eszembe juttatta Markosék immáron klasszikus Józsi bácsiját, amelyben a rádiós dokumentumriport félelmetes hatású kifigurázása találtatik: na de úgy látszik, az embernek időről időre szívósan meg kell küzdenie időnként előóvakodó kajánságával. Ilyesmiről azonban már nyomokban sem maradt semmi estére, amikor — tévés Derrick ide vagy oda — a lokálpatrióta honfiszerelem oltárán áldozva szorítottam a hangszóró mellett a Keresd a címet! fedőnévvel ellátott, hat körzeti rádióstúdió csapatainak részvételével reggel óta zajló, egész napos nagy játék döntőjén — mert Miskolc, továbbá Szolnok társaságában a mieink ott voltak a Végső Megmérettetésen! S a nagy .örömhír: GYŐZTÜNK! Igen, Szeged csapata lett az első, meg is kaptuk a Malév 10 ezer forintos jegyeit (plusz táskák). Használják egészséggel mind a négyen, azaz a csapat. És persze hogy le kell küzdeni ama bizonyos rosszindulatot: ne is azon meditáljak, mekkora lett volna a jutalom, ha nem 22, azaz huszonkét cég szponzorálja a rádió napját, a Vldia éppúgy, mint a Tokaj Hegyaljai Állami Gazdaság Borkombinátja, az IBUSZ éppúgy, mint a Tisza Cipőgyár, hogy aztán a Szarvasi Vas- és Fémipari Kisszövetkezetet már végképp ne is említsem. örvendezzünk hát, felebarátaim: azokkal a jegyekkel talán még akár Szófiáig is eljutnak a mieink. Domonkos László A közművelődési szakemberképzés A közelmúltban foglalkozott az országos közművelődési tanácskozás a közművelődési szakemberképzés helyzetével, a Magyar Népmüvelök Egyesületében „Reform és művelődés" címmel rendeztek vitát a minap — ezek adják apropóját a most következő gondolatoknak. „Tenni a dolgunkat!" — a kultúra munkásainak ez a belső parancsa hosszú időre elfedte annak a kérdésnek a felvetését, hogy mivégre? A belénk programozott automatizmusok talán a közművelődés terén tolták legtovább a hagyományok szekerét. Hogy valami végérvényesen megváltozott, jól példázza jelenünk két nagy kihívása, s az a válaszképtelenség, amellyel e kihívásokat a közművelődés fogadta. A mindenkit érintő adózási formák bevezetése, és a munkanélküliséggel egyre érzékelhetőbben együtt járó jelenségek gyakorlatilag leperegtek a közművelődés régen volt bástyáinak maradék oromzatairól. Történelmi tapasztalat bizonyítja, hogy a hatalom mindig az általa legalkalmasabbnak vélt eszközöket veszi igénybe, vagy részesíti előnyben, ha bizonyos módosulásokat óhajt elérni a társadalom széles rétegeinek gondolkodásában, vélekedésében. Az ötvenes évek „kulturális forradalma" a különböző rétegérdekeke! kifejező intézmények államosításával és egységes szervezetbe foglalásával az egész országot behálózó grandiózus szervezetet hozott létre, a párt iránymutatása szerinti népnevelés intézményrendszereként. A kultúra heroizmusa és utópizmusa mögött a politika voluntarizmusa állt, amely hatalmi eszközökkel is „rásegített", ha valahol a lelkesítő célok vonzereje halványulni látszott. A társadalom kiskorúsitása és a politikai pökhendiség hitette el jó ideig, hogy a népmüvelés birtokosa a „bölcsek kövének", annak a „csodaírnek", amely egy csapásra minden rétegre és korosztályra kiterjedően elvégzi a nép szocialista jellegű átnevelését. Nem kell azért Amerikából jött újságírónak lenni, hogy lássuk, milyen nagy árat kellett fizetnünk az életszínvonal — Kelet-Európához mért — viszonylag magas szintjéért, s bizony, ezen a számlán még jócskán akad fedezet nélküli tétel. A politikailag felmágnesezett népmüvelés helyett a társadalmi alapjaihoz visszatalálni próbáló közművelődés elodázhatatlan feladatokkal néz szembe, s ehhez az e tevékenységet végzők, ellenőrzők, az ezzel hivatásszerűen foglalkozók körében újfajta szakmaképre és szakképzésre van szükség! A várható és kívánható jövő közművelődése a di. rekt ideológia-központúságról n „kliensközpontúság" irányába mozdul. Itt a „kliens" fogalma viszonylag tágan értendő. Egyének, csoportok és szélesebb közösségek egyaránt beletartozhatnak ebbe a kategóriába Napjaink közgondolkodásának változása már jelzi, mind jobban felértékelődik az egyéni vállalkozás, a személyes felelősség, az önszervezésre képes csoportok jelentkezése, s a problémáknak a helyi társadalom szintjén való kezelése. A saját társadalmi érvényességét megőrizni akaró közművelődési szakemberképzés ezeknek a dimenzióknak a következetes érvényesítésére kényszerül. Erre azonban csak akkor válik alkalmassá, ha a képző intézmények — a jelenlegit jóval meghaladó módon — integrálódnak környezetük progresszív művelödesi folyamataiba; ha képesek hatékony kommunikációt megvalósítani az intézmények és szervezetek széles körével; ha képzési programjaikat és színtereiket elérhetővé teszik más szakmák képviselői számára; s legfőképp, ha dinamikus kapcsolatot teremtenek a közműveltség alapjait megteremtő iskoláztatással, és nyitottakká válnak a magyar közélet változó jelenségei iránt. Eszik Zoltán Növekvő utazási kedv Valószínűleg kiutazás! rekordot döntenek az idén a lengyelek: az év első hónapjainak tapasztalatai szerint minden eddiginél többen utaztuk külföldre. Különösen nő a nyugat-európai turistautak népszerűsége, amiben nem kis szerepe van a lakossági devizaszabályok liberalizálásának, s a kedvezőbb vámrendeleteknek, hiszen ezeknek az utaknak immár nyílt célja a bevásárlás, a belső piaci hiányok pótlása, a „magánimport" a magas vérnyomás visszaszorítására Szeptembertől szűrési program Gyorsvonat robog a közeli nagyváros felé. A vonat kerekeinek ütemes zakatolását egyszer csak éles csattanás zavarja meg, majd az egyik kocsiban hirtelen fejéhez kap egy ifjú utas. A kezét vér festi meg . . . Mi történt? — kérdezik egymástól a megdöbbent utasok. A válaszra nem kell sokáig várniuk: valaki kővel megint megdobálta a vonatot. Az említett epizód sajnos nem kitalált történet. Legutóbb, május 26-án késő délután a Gyuláról Békéscsabára tartó gyorsvonatot vette célba két gyulai gyerek. Egy „jól sikerült" célzás után az eldobott kő a nyitott ablakon berepülve fejen talált egy tizenegy éves szegedi kisfiút. A sérült kisgyermeket kórházba szállították, ahonnan elsősegélynyújtás után hazaengedték. Ez az eset csak egy a sok közül. A MAV szegedi igazgatóság ellenőrzési osztályán leimondották, hogy 1987ben 34 alkalommal, idén május végéig már 20 esetben veszélyeztették valamilyen formában a vonatok biztonságos köziekeRepül a kő... dését. A cselekmények önmagukban is mind-mind veszélyesek! A gyerekes csinytevésnek számító kődobálás következményei beláthatatlanok, hiszen a nagy sebességgel haladó vonathoz hajított kő iszonyú erővel csapódik a kocsi oldalához, illetve az ablakon át a kocsi belsejébe. Még a betört ablakszilánkok is súlyos sérülést okozhatnak. De nem kisebb veszélyt jelentenek a vágányra helyezett különféle tárgyak (kő, vasdarab, farönkök, stb.), főleg akkor, ha a mozdonyvezető későn észleli az akadályt. Az utóbbi időben egyre gyakrabban fordul elő, hogy ismeretlen személyek (nem csak gyerekek!) jelzőket és fénysorompókat rongálnak meg, kitörik a jelzők optikai üvegét, megrongálják, illetve ellopják azok tartozékait. Emiatt a berendezés már nem tudja betölteni szerepét, nem az előírtak szerint reagál a közeledő vonatra, ez pedig egyaránt veszélyt jelent mind a vonaton utazókra, mind a közúton közlekedőkre. Nem beszélve arról, hogy a rongálás helyreállítása jelentős költséggel jár, és nem egyszer vonatkésést is okoz. Az eltulajdonított tárgyakat legtöbbször nem is lehet máshol felhasználni — ezért is érthetetlen az efféle „vandalizmus". Az említett cselekményekből bőven jut a megye területére is. A közelmúltban a két vásárhelyi állomás között dobálták meg a vonatot, Algyő és Szeged-Rókus között pedig fénysorompót rongáltak meg. Az elkövetők kiléte többségében ismeretlen marad. Mégsem szabad belenyugodni a jelenlegi helyzetbe. Mit lehet tenni? Csak egyet: megelőzni a bajt! A cselekmények veszélyességére utaló meggyőző szó szükséges otthon a családban, az iskolában (különösen most a nyári szünet előtt) és az élet minden területén. Hiszen a cselekmények megakadályozása, a felelőtlen rongálok megfékezése nem csak a vasutasok ügye, mindannyiunké . .. G. J. A magas vérnyomás betegségének visszaszorítására szeptembertől megelőzési és ellátási programot indít az Országos Egészségvédelmi Tanács Hipertónia Munkabizottsága. Hazánkban a felnőtt lakosság 18-20 százalékának magas a vérnyomása, ugyanakkor az alapellátásban csak 6-10 százalékra tehető az e betegség miatt gondozottak aránya. A magas vérnyomás — mint számos hazai és külföldi kutatás bizonyítja — több más betegség, főként az érrendszeri problémák kialakulását idézi elő, illetve súlyosbítja a már meglevő panaszokat. Ezért a minél korábban megkezdett kezelése rendkívül fontos Ugyanakkor sokan panaszaikkal nem fordulnak orvoshoz, illetve rendszeres szűrővizsgálatok hiányában betegségük felderítetlen marad. Gond az is, hogy aa esetek jelentős hányadában a gondozás hatékonysága sem megfelelő. Az immár népbetegségnek tekinthető magas vérnyomás visszaszorítását, s az erre vonatkozó széles körű program elindítását jelölte meg az idei év egyik fontos céljának az Országos Egészségvédelmi Tanács. A tervek kidolgozására és koordinálására pedig megalakította az időszakos működésű Hipertónia Munkabizottságot. A magas vérnyomás elleni kampány a felnőtt lakosság teljes körét érintő szűrővizsgálattal szeptemberben indul. A három részből álló program jövő év decemberéig tartó első ütemében azt kívánják elérni, hogy a már magas vérnyomású személyeket megtalálják, és megkezdjék kezelésüket. Az idejében megkezdett gondozással 1999-től remélhetőleg csökkenni fog az érrendszeri okok miatti halálozások száma. A program második és harmadik ütemében kiterjesztik a megfigyelést azokra az emberekre is, akiknek f vérnyomása a normál és a magas értékek határán van. Felkutatják továbbá azokat a veszélyeztetett személyeket, akiknél különböző okok miatt kialakulhat a hiper- i tónia. Biotechnológiai szimpózium Hétfőn a Budapest Kongresszusi Központban megkezdődött az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának ötnapos biotechnológiai szimpóziuma. Húsz ország, valamint hét nemzetközi szervezet félszáz szakavatott képviselője az élelmiszergazdaságban alkalmazható új biotechnológiai módszerek fejlesztéséről tárgyal, kicseréli tapasztalatait a kutatás eddigi eredményeiről és a korszerű eljárások hasznosításáról. A szimpóziumot Papócsi László mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes nyitotta meg, aki a magyar kormány nevében üdvözölte a résztvevőket. Elmondotta: a javuló nemzetközi helyzet a korábbinál jobb lehetőséget teremt a sokoldalú szakmai együttműködésre, így a biotechnológiai kutatásokra is. Hazánknak különösen nagy szüksége van a külföldi tapasztalatok átvételére, s helyzetünket ezen a téren megkönnyíti, hogy nemzetközileg is mind sikeresebbek az eredményeink. Az élelmiszertermelés korszerűsítésére jelenleg csaknem húsz kiemelt témakörben felyik kutatómunka országunkban. > A plenáris ülést követően a tanácskozás szekciókban folytatta munkáját. i