Délmagyarország, 1988. május (78. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-28 / 127. szám

8 Szombat, 1988. május 21. 126 DMJ mqffqzín ® Török sírkápolnák Magyarországon Például az üveges A másfél évszázados török megszállás után a hódítók kevés építészeti emléket hagytak maguk után. Nem folytattak Magyarország hódoltsági területén az iszlám országokban megcsodálható építkezéseket. Általában felhasználták a meglévó várakat, palotákat, templomokat és házakat, s pusztán átalakították azokat. Fóleg a mohamedán vallási kultusz gyakorlására nélkülözhetetlen építményeket alkottak, esetleg megerősítettek néhány várat. Ha a meglévő létesítmények már nem tudták kielégíteni valamely település felduzzadt mohamedán lakosságának kultikus igényeit, csak akkor húztak fel új templomot — dzsámit, mecsetet — a hozzávaló minarettel (toronnyal), építettek fürdőket, kutakat, temetkezési helyeket stb. Amikor azután 300 évvel ezelőtt a keresztény segerek felszabadították az országot, sok török építmény vált a harcok martalékává. Ami pedig ezek után még megmaradt, annak nagy részét a XVIII. századi barokk újjáépítés rombolta le. Néhány török építmény azonban mégis áll még, hirdetve, hogy hazánkban volt az iszlám terjeszkedés legészakibb és legnyugatibb határa. Ma ezek az emlékek idegenforgalmi látványosságok, s a hadiszerencse forgandóságáról is regélnek. Ilyen, a törökök által ránk hagyott épület az a két türbe, azaz sírkápolna, tehát a keresztény mauzóleum megfelelője, amelyet valamilyen kiváló férfiú földi maradványainak befogadására emeltek. Az egyik Budapesten, a budai oldalon, a Rózsadombon áll, sGül baba tetemét órzi. A másik Pécsett, a Rókus-dombon, s Idrisz baba porladó csontjait rejti magában. Gül baba türbéje faragott köböl rakott, félgömbkupolás, zsindelylyel fedett nyolcszögú sírkápolna, amelyet 1543 és 1548 között az akkori budai pasa, Jahja Zádé Mahomet emeltetett. Gül baba a mohamedánoknál szentként tisztelt, egykori bektasi táncoló dervis volt, aki Szulejmán szultán seregeivel érkezett 1541-ben Buda alá. Neve Kel baba, azaz Kopasz atya volt. A Gül, azaz „rózsa" nevet úgy kapta, hogy a derviskolostor házfőnökeként rózsa alakú jelvényt viselt a turbánján. Buda 1541. évi birtokbavételekór, azon a napon, mikor az első pénteki imádságot végezte a dzsámiban — írja róla Evlia Cselebi török világutazó — .végrendeletet tevén, kiadta lelkét; a kétszázezer katonából álló tömeg azonnal imádságot végezett fölötte, s koporsóját Szulejmán szultán személyesen vitte... Ebu Szuud effendi azonnal elvégezte fölötte az imádságot, és Buda földjébe eltemették ót... Első ízben Gül baba adta itt ki lelkét... Jelenleg fényes nyugvóhelyén pihen." A türbét Buda visszavívása után, 1689-ben keresztény kápolnává alakították, de később a mohamedánok visszakapták szent helyüket, ahova még napjainkban is elzarándokolnak, búcsújáróhelynek tekintve Gül baba sírkápolnáját. (A Gül baba operett cselekménye tehát nem hiteles történet, bár a „Rózsák atyja" valóban létező személy volt.) A pécsi Idrisz baba türbéje is nyolcszögú, de ez tört kőből készült. Kupolája a budaihoz hasonló. Oldalait három kis ablak töri át, amelyek fölött téglából falazott szamárhátív van. Belsejének egyetlen díszítése a falsíkból kiugró csúcsív. Falai eredetileg vakolva voltak. A török kiűzése után ez is kápolna, később katonai lóporraktár, majd a gyermekkórház Idrisz baba türbéje Pécsett az 1961. évi helyreállítás után raktára lett. Az 1961. évi helyreállítás után a türbében kis kiállítást rendeztek be, amely a mohamedán halotti kultuszt mutatja be. Idrisz baba orvos vagy jövendőmondó volt, aki valószínűleg az első törökökkel érkezett Pécsre. Sírjához a pécsiek és a környékbeliek rendszeresen elzarándokoltak. A hazánkban megforduló muzulmánok még mostanában is felkeresik. Pecsevi Ibrahim így ír róla: A gyönyörű Pécsett ekkor (XVI. század második fele) egy Idrisz baba nevű jövendőmondó volt, kinek néhány csodatétcle nyilvánosságra jutott, és szentnek tartották. Jelenleg a sírja fölé magas kupolát építettek, és a zarándokok ott jótéteményben részesülnek..." Magyar s török között rég elcsitultak az ellenséges indulatok, s most békességet sugalmazó pompás virágok nyílnak a két jámbor férfiú sírkertjében. CSONKARÉTI KÁROLY Gül haha türbéjénck rézzel fedett kupolája Budán. Sok hazai és külföldi turista látogatja a belsejében rendezett, mohamedán vallási kultuszt bemutató kiállítást Az üveges, azaz az üvegvisszaváltó lakóhelyünk legforgalmasabb pontján dolgozik. Nem tudom, mennyi fizetést vagy jutalékot kap, nem tudom, hány osztályt végzett, de nagyjából elvégzi a munkáját, még ha nem is közmegelégedésre, hiszen el-eltúnik titokzatos raktárában, teli és üres rekeszeket hoz-visz, elintézi apró ügyeit itt-ott a szomszédban, lazít kicsit, közben nó a sor, az emberek morognak. Hiszen az üvegvisszaváltás nem nagy öröm, sót merem állítani, az egyik legnagyobb közőnségboszszantó intézmény amúgy sem túl vidám tájain Európánknak. De üvegesünk azért rendre megjelenik, s legalább nem növeli az elégedetlenséget azzal, hogy rekeszhiány miatt hol ilyen, hol olyan üvegeket kizár a forgalomból. Van, aki borravalót ad neki, fóleg a fiatal újgazdagok és a félénk nyugdíjasok, én viszont számolatlanul vágom zsebre a pénzt, gondolván, amit megtart, legyen az övé. Ugyanis képtelen vagyok észben tartani a megváltozott üvegárakat, s ahogy elnézem, arra a rövid időre nem is érdemes. Ami az üveges személyiségében számomra izgalmas és példaértékű, az a mogorvasága, a felháborodottsága. Félhülye segítőjével megjelenve undorral szemléli az összegyűlt sort, és nem éppen szalonképes kifejezésekkel szidja a sok üveg gazdáinak felmenőit. Az üveges sértett ember. Részben megértem őt. Az 6 szemében az emberiség üdítőkkel és szeszekkel dorbézoló felesleges tömeg, mely az 6 kis bódéjának ablakán ezer karral nyújtja, nyújtogatja be mohón a ragadós üvegeket, pénzt remélve tőle, aki már-már hatóság, sőt hatalom, az üres üvegek elhelyezésének felelőse. Egyszerre végez fizikai és szellemi munkát, végtére is cipel, emelget, és persze számol is, és igazságot oszt. Ilyen a Világ az Üveges szerint. Fontos ember, nélkülözhetetlennek érzi magát, hiszen sokan várakoznak rá. Bármikor lehúzhatja a redőnyt, bármikor kiírhatja, hogy rekeszhiány miatt szünetel az átvétel, vagy egyszerűen visszavonulhat. Ezzel gyakran fenyegetőzik is. „Ennyi pénzért miért csináljam?" Nem tudom, mennyi pénzért teszi, nem tudom, komolyan gondolja-e. Lehet, hogy álruhás herceg, jobb sorsra érdemes pártmunkás, mérnök, vezérigazgató, akit erre a posztra állítottak, száműztek? Az üveges viselkedése érthető, mégis rejtélyes. Érthető, mert számtalan emberrel találkozom, aki gyűlöli munkáját (és tulajdonképpen alkalmatlan is rá), mégis ott szöszmötöl, téblábol, szentségei, sértődötten és sértőn, mintha erre ítélték volna. Nem hajlandó belátni, hogy szabad a választása: vagy üvegvisszaváltó, vagy herceg. Együtt a kettő nem megy. Az üveges a rosszul értelmezett szocializmus kövülete (egész kőbányát lehetne nyitni e kövületekből...) — azé a szocializmusé, amelyben a segédmunkás, a takarítónő, az anyagmozgató dicsőült meg, a szakképzetlenség, a hozzá nem értés, a fizikai státus. Ók voltak a dolgozók, a munkásosztály, a Nép. Az üveges még valahol itt tart. ímmel-ámmal dolgozik, kelletlenül, mert többre hivatott, hiszen ó a Nép. Senkinél sem alábbvaló. Csakhogy fals egyenlóségérzetét csak bódéján belül élheti ki. Nem döbben rá, hogy amit végez, az (eredetileg) szolgáltatás. A kereskedelem sajátos formája, szegény országokban, ahol az üvegnek megvan a sajátos körutazása. Csak az a baj, hogy az üveges és társai egy egész országot is meg tudnak bénítani. És csak részben a modorukkal, a gondolkodásmódjukkal, a téveszméikkel. Egyszerűen azzal, hogy megváratják az embereket. Azokat is, akik — ne köntörfalazzunk — nála értékesebb munkát végeznek. Bár erről az értékkülönbségről csak egy mosolygós, szolgálatkész üvegvisszaváltót lehetne meggyózni. Mogorva, álruhás herceget csak munkakönyve visszaadásával. SZENTMIHÁLYI SZABÓ PÉTER A hang nélküli furulya Az Egyesült Furulyakészítő Vállalat igazgatói irodájának egyik falán hatalmas tábla mutatta hónapról hónapra a cég termelési eredményeit. Az Eredményeink a számok és a szocialista munkaverseny tükrében feliratú grafikont a dekorációfelelős rajzolta meg minden hónap végén. Két évvel ezelőtt még létrán állva satírozott az erre alkalmas vörös filctollal, tavaly már a vezér hatalmas karosszéke is elég volt. Az idén januárban aztán az igazgatótanács által összeállított gazdasági hibákat elemző 20 oldalas jelentésről pipiskedve húzta a vonalat és elérkezett az első negyedév vége, mikor már csak hason fekve tudta berajzolni a 0 ponthoz közelítő, egyre halványuló csíkot. A grafikon úgy zuhant lefelé, mint a vállalat küldönce, Józsi torkán a közeli bisztró rumos kólája. Az igazgató. Trombitás Jenő, amikor az egyik migrénes reggelén meglátta ama bizonyos grafikon állását, pillanatok alatt döntött. Nincs mit tenni, itt már csak az a demokratikus fórum segíthet, amit ók maguk között egyszerűen csak igazgatói tanácsülésnek neveztek. Összehívom az értekezletet, jöjjön, aminek jönnie kell: szakszervezet, KISZ, párt. Vöröskereszt és az önkéntes tűzoltók. Hátha kisütünk valamit — gondolta miközben mereven bámulta a vállalatot szimbolizáló tízszeres nagyításban készült, ezüst kályhafestékkel lefestett óriást gipszfurulyát. Féltette a céget, és annál jobban talán csak saját magát, hisz Trombitás Jenő egyszerű fúzfasípkészítóként kezdte pályafutását és jutott el őszülő halántékkal, 55 évesen a csúcsra, amikor a furulyakészítő első számú vezetője lett. Egyébként mostanában sokat gondolt boldog, felhőtlen inaséveire, a világoszöld színű, hajlongó fűzfavesszőkre, a sípok optimistán, derűsen fütyülő hangjára, az ötvenes évek elejére. Arra az időre, amikor a minőségellenőrzőnek minden egyes fúzfasípot a „Sződd a selymet elvtárs és küzdj az uszítók ellen" kezdetű, akkoriban közkedvelt dallal kellett kipróbálnia. Még akkor is apró reménysugarak csillantak meg hatalmas ózbarna szemében, amikor arra kérte titkárnőjét, küldje szét a péntek délutáni fórumra szóló meghívókat. Addig is rengeteg dolga akadt. Javaslatok tucatját gyűjtötte öszsze, és tanulmányozta a nemzetközi furulyagyártás helyzetét is. A tanácskozás levezetésére a termelési osztály vezetőjét, Picolőt bízta meg. Az iroda dohányzóasztalán kicserélte az 1968-as munkaügyi szabályzatot a vállalat könyvtárából kikölcsönzött három könyvre, a Hitelre, Világra és Stádiumra. A tröszt vezérigazgatójának kétszer két méteres atyai barátsággal mosolygós fényképét leemelte, s helyére egy Széchenyit ábrázoló posztert helyezett el. Péntek délre már egészen megnyugodott és amikor a tanácskozás meghívottjai megérkeztek még magas homlokának ráncai is kisimultak. Mindenki eljött, még azok is, akik egyébként máskor, a másnapi szombatra való tekintettel hobbikertjükben szöszmötöltek volna ezen a barátságtalan, télies tavaszi napon. Picoló Lajos osztályvezető előterjesztése rövid és világos volt. A vállalat olyan helyzetbe került — mondta, —, hogy csak a jóisten és a Világbank közös támogatása segíthetne. Nyugaton környezetvédelmi okokból áttértek az egyszerhasználatos, eldobható papírfurulyákra, a keleti piac pedig a fából készültek iránt érdeklődik. így a vállalat által eddig gyártott fémfurulya, már nemcsak a kutyának, de a harmadik világ legkevésbé fejlődő országainak sem kell. Majd az előadó szó szerint idézte írásos előterjesztésének legmagvasabb gondolatait, miszerint: „A lehető legjobb megoldás, a termékszerkezet strukturális, innovatív optimális átrendezése, a vállalat profilját is figyelembe véve, a keleti piac felé orientálva, a fafurulyagyártás kapacitását kell növelni. Ehhez természetesen az Egymást Kölcsönösen Támogatók Tanácsához kell fordulni segítségért. Hisz a hazai nyersanyaggyártás szúk keresztmetszete, munkaerőigénye nem teszi lehetővé, hogy a honi háttéripar lehetőségeit kiaknázzuk, különösen, ha arra gondolunk, hogy az infrastruktúra a bányabéka talpa alatt van." Ez világos beszéd — kurjantott föl szunyókálásából az szb-titkár, aki arról híres, hogy egy-egy értekezleten nyitott szemmel is tud aludni. Es ha már nála volt a szó, hát szót követett: — Javaslatom a következő volna. A fát Kohinorból, a lukakat Jugóliából, a hangot pedig Dácsiából szerezzük be. Amely biztos alapja lehet a korszerű szocialista fafurulya-sorozatgyártás mihamarabbi bevezetésének a kibontakozás és a reform jegyében. A tanácskozás résztvevői helyeslően, egy hang nélkül bólintva fogadták el a javaslatot. Sípost, az üzletkötőt megbízták, hogy már holnap induljon el néhány hetes kelet-európai útjára, hogy üzletet kössön, s szerezzen biztos piacot. A szükséges nyersanyagkontingenst személyesen Trombitás intézte, néhány nap alatt átképezték vasról famunkára dolgozóikat. és április elsején megérkeztek az első faés lukszállítmányok. Közben Sípos hatalmas üzlet megkötését tudatta vállalatával és a táviratból az is kiderült, hogy most utazása utolsó állomásán az egyetlen sikeres szerződéskötése színhelyén, a Rodophe hegység egyik hangulatos völgyének 200 lelket számláló városkájában. Almániában van. Megkezdődhetett volna a termelés, de a hangszállítmányra hiába vártak. Eltelt egy hét, két hét de semmilyen sürgetó kérésre nem válaszoltak Dácsiából. Az üzletkötő már levélben panaszkodott, addig nem engedik haza a barátságos ámde szigorú megrendelői, míg nem érkezik meg legalább ötezer furulya, amely biztosítaná a külföldi ország egyenletes áruellátását. A vállalat válságstábja ezért közgazdasági és marketing-szakemberek bevonásával gyorsan amellett döntött, hogy új, korszerű termékként minősítve küldjenek ki ötezer furulyát hang nélkül. A döntést tett követte, és azóta remegő izgalommal várják kedvenc üzletkötőjük szabadulását, valamint külföldi partnerük reagálását, annak reményében, hogy a csődéijárók mégsem számolják föl az egykor jobb sorsot megélt Egyesült Furulyakészító Vállalatot. CZAKÓ JÁNOS V 6