Délmagyarország, 1988. május (78. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-28 / 127. szám

Szombat, 1988. május 21. 125 JURTA ÉS JÁTÉKOK. A megyei rajztanár-továbbképző stúdió és a Csongrád megyei képzőművészeti körök ásotthalmi telepén készült faragott faplasztikákát és játékokat avatták föl tegnap délután a Makkosházi Altalános Iskola udvarán Tóth István, az iskola igazgatója elmondta, hogy az elmúlt év nyarán készült alkotások az ásotthalmi művésztelep alkotóit dicsérik; néhány darabot máraz ősszel elhelyeztek, az idén tavasszal a hangulatos jurtát js felépítették, így most már mindennap használhatják az iskola diákjai és a nap közben odalátogató még kisebbek is. Az ásotthalmi erdőgazdasági szakmunkásképző iskola, az erdészeti, a Dél-alföldi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság, a Vas- és Fémöntöde szegedi gyárának Kossuth Lajos szocialista brigádja segített, hogy új, esztétikus játékokat kaphattak a gyerekek — éppen a gyermeknapra. Méregfog: permet a salátán Gavallér József növényvédelmi felügyelővel hívatlanul, de házhoz mentünk péntek, tizenharmadikán. A balástyai tanya egyik fóliaházából jött elő ifjabb Sutka Antal. A bemutatkozás után azonnal sejtette, mi járatban vagyunk. Pár nappal előtte ő is megkapta a budapesti növényvédelmi állomás jegyzőkönyvét, amelyben tudatták vele, a Bosnyák téren április 21-én vett salátamintákban a ditiokarbamát növényvédőszer-maradvány két és félszerese volt a megengedettnek. Emiatt ellene a helyi községi tanácsnál szabálysértési eljárást kezdeményeztek. A növényvédelmi felügyelő először azt tudakolta, van-e még a salátából. Nem volt, mert áprilisban mind a hatezer fejet eladták, már rég megették a kedves vásárlók. A „méregfogat" ezúttal nem sikerült kihúzni, túl soká derült ki: bizony ezt a salátát nem lett volna szabad eladni. A laborvizsgálat eleve két-három nap, itt meg még ennek is sokszorosa telt el, mire a helyi ellenőrt értesítették. Igy nem lehetett felfüggeszteni a további vizsgálati eredménytől függően a maradék értékesítését, amely adott esetben igen érzékeny veszteség a termelőnek, hisz esetleg 1-2 hetes visszatartással a 8 forintos salátából már 4 forintos válik. Az eset tanulságát — a mérgekkel körültekintőbben keli bánni ebben a gazdaságban is — a háromezer forintig terjedő pénzbírság fogja az emlékezetbe vésni. Bizzunk a nevelőhatásában. Engem, mint saláta-, s potenciális méregfogyasztót ez egyáltalán nem nyugtat meg. Laikusként jobban szeretném, ha arról a mintáról már a piacon kiderülne, nem ajánlatos megvennem. A szakemberek szerint még nem tart itt a technika. Kár. Különben se érjen az a vád, hogy a bolhából elefántot csinálunk, s ne ijeszszünk el senkit a vitaminfogyasztástól, illik hozzátenni, ritka az ilyen eset. A balástyai termelői körben az utóbbi öt évben háromszor fordult elő. Hogy az ok várakozási idő szándékos be nem tartása, vagy több körülmény szerencsétlen összjátéka, utólag kideríthetetlen. Most is váltig állítja a termelő, a permetezés és a szedés között az előirt 21 helyett 30 nap is eltelt, és mégis. . . Hangosan morfondírozik: talán a keverés nem volt tökéletes. s pont a mintát érte a sűreje; esetleg a száraz körülmények között lassabban bomlott a szer. A száraz körülmény viszont indokolt, mert a salátát a fólia alatt a szedés előtt nem érdemes locsolni, a párás melegben fogékony a betegségekre. Különben is a saláta és a levélzöldség a legveszélyesebb, hisz nagy a felülete, bőven jut rá a permetbői. Azt már a felügyelő mondja, hogy az ó körzetében egy dorozsmai termelő is hasonlóan járt az idén, ugyancsak Budapesten. Szegeden a boltokban, piacon vett minták mind megfeleltek a szabványnak. Ha salátát nem is talált a tanya körül, azért szétnézett: a paradicsommal, paprikával rendben van-e minden? Megkérdezte, mivel permetezték. A válasz: Sumilexszel. Az adott betegségre hatásos volt, csak egy a probléma, ezekre a növényekre a szer nem engedélyezett, Ronilant kellett volna használni. Kellett volna, de a kisteleki boltban nem lehetett kapni, ezt ajánlották helyette. A szedés még messze van, így remélhetően nem lesz gond belőle, de előtte mintát kell majd venni, addig nem szabad piacra vinni. A felügyelő telefonhívásra ismét házhoz fog jönni. Azt így kapásból nem lehet eldönteni, mi az oka annak, hogy a használati utasítás nem tartalmazza ezeket a növényeket. Lehet, hogy a gyártó erre a célra nem teszteltette a szerét, de az is lehet: a teszt eredménye alapján nem ajánlott szer. A szabályszegés bizonyára nem volt szándékos, hisz a termelő gyanútlanul vallotta be használatát. Most már tudja, mindig el kell olvasni az utasítást, s nem az ismerősök ajánlásaira támaszkodni. Ugyanis meglepetések érhetik az embert. Nem kis gond a jó szert megtalálni olyankor, amikor a választék hiányos, s az eredeti elképzelést helyszínen, a boltban kell megváltoztatni. Elkelne a szakértő segítség. Kényszerhelyzetben, országos hiány esetén meggondolandó. hogy több növényre is bevizsgálnák, s megfelelő eredmény után más növényekre is engedélyeznék a helyettesítésre alkalmasnak vélt mérgeket. Enélkül a fogyasztóval szembeni hazárdjátékra kényszerülhetnek azok is, akiknek ez nem áll szándékukban. Közismert dolog, aki egy garaboly terményt a piacra kivisz, annak az ellenőr kérésére fel kell mutatni a permetezési naplót. Fokozottan érvényes ez a teherautószámra szállító zöldség- és gyümölcstermelökre. Ezen a tanyán ilyennel sem tudtak szolgálni, azt mondták: van, de nem került elő, s egyébként sem vezették eddig. Időhiányra, feledékenységre hivatkoztak, sőt, a kritikus önértékelés során elhangzott e szó is: hanyagság. Pesten is kérték már egyszer, de azok elnézőek voltak, szóbeli figyelmeztetéssel is beérték. Amint látjuk, nem sok eredménye volt. E „lágyszivűségnek" talán az is oka, hogy a pár száz forintos helyszíni bírság helyett ebben az esetben a felügyelőnek a belső szabályzat szerint, inkább a községi tanácsnál indítványozott szabálysértés az ajánlott szankció. Ez viszont napjainkban még 3 ezer forintig, később 10 ezer forintig terjedő bírságot jelent. A hatósági embernek szive, s lelkiismerete is van, nem érezte a vétséggel arányosnak a szankciót. Peches nap volt ez a péntek, tizenharmadika, a balástyai tanyán. Az észlelt hiányosságok ára ötszáz forint helyszíni bírság. Valahogy úgy van ez, mint a közlekedésben, sokan száguldoznak a közúton, legtöbbször semmi baj nincs belőle, de akit a trafipax kipicéz, az nem sokat magyarázkodhat, a szabály, az szabály. Míg az egyik szabály betartására a rendőrnek kell vigyázni, a másikra a növényvédelmi felügyelőnek. Ezek a leosztott lapok, s az okos ember ért belőle, még mielőtt találkoznának. Tóth Szeles István Önkép - háttérrel B

ennünket, harmincasokat, szokás arctalannak nevezni. Nem mondom, hogy ez jó érzés. Sőt roppant kellemetlen. Mi vagyunk azok, akik hajlunk, mint a nádszál? Mi kaptunk mindent készen a szülőktől? És aki nem? Akj öt-hatezerből tengődik, családot tart el, albérletet fizet. Aztán persze akadnak szerencsésebbek is! A sors úgy hozta, hogy egyik ismerősöm harmincévesen vezérigazgató-helyettes. Nem tudja, hol a feje, annyi a gondja. ö az ifi, ráosztják a legcikisebb feladatokat. Talán tapasztalata sincs? Honnan volna? Az egyetemről rögtön a főmérnöki székbe került. Úgy tűnik, bíznak bennünk. Jó ez nekünk? Igen, köszönjük. De... De nincs se harcmodorunk, se életiskolánk. Nem szeretem ezt a szót, a főbölcsek szlogenje lett. Arra viszont jó, hogy láttassa, nem ismerjük az akadályfutás szabályait, buktatóit, fogalmunk sincs arról, mi a hosszú táv, mi az edzésterv, mikor kell spórolni az energiánkkal... Ahhoz sem értünk, hál' istennek, hogy miként lehet manőverezni a különböző pályákon. Nem ismerjük, talán nem is akarjuk érzékelni a várható reakciókat. Az ejnye-bejnye, a nono, a mit képzel(sz), a fegyelmit kap(sz) nemigen hat ránk. Nem azért, mert mi különösebben bátrak lennénk, hanem az úgynevezett egy igazság vezérel talán bennünket. Tényleg nincs mit veszítenünk? Azt hiszem, valóban nincs. Egyik ismerősöm jeles tanári diplomával — osztályvezetői önkény miatt — gyárba kényszerült, segédmunkásnak Ne higgyék, hogy boldog volt. Túlélte. Talán még hálás is a sorsnak a kis kitérőért. Nos, hát ő mit veszíthet? A gerince görbíthetetlen, az igazságérzete ingathatatlan. Nincs olyan kifinomult műszerünk sem, ami előre jelezné, egy-egy lépésünk milyen reakciókat vált ki- Nem kalkuláljuk be, lesz-e retorzió vagy sem. Talán az sem izgat különösebben bennünket, dicsérnek vagy elmarasztalnak. Természetesen az utóbbi gyakoribb. A ledorongolás okait legtöbbször sejtjük — még a háttérerőket is —, de az elismerés mindig gyanús. Milyen kár! A szavajt mögött va* lamifélé manipulációt érzünk. Talán épp ezert tudunk összeomlani egy-egy jogtalan szidás miatt. Legalább négyszemközt mondanák meg nekünk — te kis buta, igazad van, de. . . —, óvatosabban, körültekintőbben, illik meghallgatni a másik felet is. De ha a másik fél már nyilatkozott, letette a voksát, félreérthetetlen a véleménye? Kérdezzük meg, valóban ügy gondolta-e? Nem különös, hogy bennünket neveznek arctalannak, mi pedig másokat látunk ilyennek? Egyik nemzedéktársam a minap azért kesergett, mert egy másik harmincas hülyének, sorvadt agyúnak titulálta. Megalázó, nemde? Mi egymás között tudjuk-e, mit ér a másik? Keressük-e a másik erényeit? Vagy egyetlen szóval, gesztussal letöröljük a palettáról? Énképünk pontos-e? Tűi- vagy alullicitáljuk magunkat? Felülkerekedve a dühünkön, vállaljuk-e az önkorrekciót, vagy visszahülyézzük a másikat? Ha magas a mérce, önmagunkra érvényes-e? Talán ügy lenne szép, ha egymás nyílt vagy burkolt megvetése az öntökéletesedés felé mozdítana el bennünket. Vágyálom. Ki memé beismerni, hogy nem sokat törődik agyának pallérozásával, lelkének finomitásával, antiszociális allűrjeinek kiirtásával?! Marad a másik megvetése? Megszólal a felsőbb rendű ember.' Egyik harmincas a másikról: tudod, legalább van arca. Te jó eg, micsoda dicséret! Micsoda leereszkedés! Egyébként igaza van. Talán nincs rosszabb a se ilyen, se olyn embereknél! Nem tudni, mi a véleménye, milyenek a reakciói. Az is kiszámíthatatlan, mikor vágja hátadba a kést, mikor alakoskodik, és mikor gondolja komolyan. Elég undok dolognak tartom a plagizálást Nem a szolgai másolásra gondolok, amikor észrevesszük, tűi a hatvanon is lehetnek irigylésre méltó gesztusok. Ülünk egy tanácskozáson. A fiatalnak nem mondható bizottsági tag azzal kezdi mondandóját, hogy méltánytalanul érték támadások a mellette ülő ifjú kollégáját. Az illető nem renitens, nem rosszindulatú, csak kissé másként látja a világot. Lehet vele vitatkozni, a rásütött bélyeg azonban igazságtalan. A hallgatóság, az ifjú alig tér magához. Ilyen is lehet? Nem burkolózunk hallgatásba, ha egy fiatal kollégáról van szó? Vannak érveink? Nem söpörjük le az asztalról azzal, hogy fiatal, tapasztalatlan? Nyilvánosság előtt megvédünk valakit? Meditálok, mi, harmincasok, képesek vagyunk-e hasonló gesztusokra. Egymás között. Elismerjük-e az előttünk járók esetleges érdemeit? Nem értem, miért nem természetes, miért feltűnő, ha valaki kiáll a másik mellett? Velem szemben ül a főorvosnö. Túl vagyunk a beszélgetésen. Kötetlenül csevegünk, mindenféléről Mondja, megműtötték. Ahogy kitette a lábát a munkahelyéről, máris pályáztak a helyére. Megkezdődtek a „fúrások" ellene. Alig épült fel, az ereje nagy része arra ment el, hogy védje, tisztára mossa magát. Aztán a „fúrógép" leállt. Az ellentámadó természetesen kortárs volt. Próbált övön alul ütni. Nem sikerült. Pozícióharc? Azt hiszem, mi is ismerjük. Talán a szelídebb változatát. Afelé dörgölődünk, ahonnan várható valami? Szépen, csendben, észrevétlenül. Az ilyesmit nyalásnak is szokás nevezni. Mennyivel undokabb, mint a nyíltan vállalt puccs És még egy adalék! A főorvosnö arra kér, próbáljam sugallni, hogy bővüljön a tevékenységük. Nem bírtam ki, hogy ne mondjam ^ szemébe: Maga őrült? Itt áll nyugdíj előtt, megvívta a csatáit, nincs maguknak épp elég dolga? Mindenki menekül a feladatok elöl, minek vállalják a oluszmunkát? Az asszony ingatja a fejét. A válasza rövid: Miért ne segítsünk másokon? Hát ilyen az a sokat szidott ötvenesek nemzedéke? S

aját létbizonytalanságommal eddig csak álmomban találkoztam. Nyomasztó. lehangoló volt. Utána még két napig dolgozott bennem az élmény. Miiven lehet ez a valóságban? Megtapasztaltam. Funkcionárius ismerősömet faggatom (elmúlt negyvenéves), mi lesz, ha áldozatául esik R nagy korszerűsí'ésnek? Hát feladja! Nem mozgat meg köveket, az ügy érdekében kilép a ringből. De jól döntenek-e, ha tőle szabadulnak meg.' Kik lehetnek az UGY csalhatatlan apostolai? Ugye. mi harmincasok, most azon töprengünk, miféle átmenet lehet a szemlélődés és a cselekvés között. Nem tagadjuk meg önmagunkat! B. E. Évgyűrű - a holnap biztonsága Életünk minden szférája változik, gazdagodik, differenciálódik. A változások követése, a várható fordulatokra való felkészülés ma minden vállalatnak, intézménynek, gazdálkodó egységnek létkérdés. Az Állami Biztosító állandó és bőséges választékát rendszeresen formálja, bővíti, igyekszik a legfrissebb társadalmi mozgásokat követni, elébe menni várható változásoknak. Az AB legújabb kínálata a CSEB-Evgyürü nyugdíj-kiegészítő biztosítás ennek pregnáns példája. Milyen meggondolásokból jelentek meg ezzel az űj módozattal a biztosítási piacon? — kérdeztem Mészárosné Schneider Klárától, az ÁB Csongrád megyei igazgatójától. — Hadd kezdjem egy kis kitérővel. A társadalombiztosítás — mely szintén változások előtt áll — alapvető feladata, hogy azokról az emberekről gondoskodjon, akik hosszabb-rövidebb időre, vagy véglegesen kiesnek a termelőmunkából. Ez azonban csökkent jövedelmet jelent, ezért vált szükségessé, hogy az egyén is hozzájáruljon maga és családja anyagi biztonságához. Erre szolgál a CSÉB-biztosítás, melynek alapvető feladata az aktív dolgozók biztosítása. Nyugdíjas korban űjabb, más típusú gondok jelentkezhetnek. Az egészség mellett megfelelő anyagi biztonságra, a nyugalmas élet hátteréül fedezetre is szükség van. Ez mostantól, a CSÉBÉvgyűrű nyugdíj-kiegészítő biztosítással megteremthető. Az évek során úgy gyarapodik a biztonságot jelentő anyagi háttér, mint ahogy a fa hozza évenként gyűrűit. Ezt a biztosítási formát az AB most dolgozta ki, és elsőként a CSÉB-biztositással rendelkező ügyfeleinek ajánlja. Bevezetését a közeljövőben várható új nyugdíjtörvény is aktualizálja. — Mi a lényege ennek az új módozatnak? — A CSÉB-Évgyűrú nyugdíj-kiegészítő biztosítást bárki megkötheti, aki rendelkezik CSEB-biztosítással. E forma új vonása, hogy nincs meghatározott biztosítási díj, az ügyfél havi jövedelmének vállalt százalékával léphet be, ezt az összeget bármikor megváltoztathatja, növelheti vagy csökkentheti. Újdonság, hogy e biztosítási módozat díját — teljesen, részben vagy a dolgozók meghatározott csoportjára ko.látozva — a vállalatok is fizethetik. Hadd említsek két konkrét példát. Ha egy 40 éves nő 8000 forintos havi fizetésének 10 százalékával kezdi a CSÉB-Évgyürű biztosítást fizetni, 55 éves korában 354 720 forintot vehet fel egy összegben, vagy élete végéig havi 2903 forintos kezdóösszegű járadékot kap, mely 5 év múlva már 3532 forintra emelkedik. Ha egy 45 éves férfi, 15 ezer forintos fizetésének csak 3 százalékát fizeti biztosítási díjként, akkor hatvanéves korában 199 530 forintot vehet fel egy összegben, a havi járadék 1856 forint, mely öt év múlva 2258-ra emelkedik. Ebből következik, hogy az ügyfél nyugdíjba menetelkor vagy végleges munkaképtelenség esetén egy összegben megválthatja vagy élete végéig járadékot kaphat. A töke értéke a befizetett díjakkal, ezek kamataival és többlethozamával azonos. Kívánság szerint az életjáradék és a töke egy részének egy öszszegben történő felvétele kombinálható. — Miért volt szükséges az Évgyűrűt egy már régóta alkalmazott biztositási formával, a CSÉB-bel kombinálni? — Mert a CSÉB és az Évgyűrű együtt nyújt teljes biztonságot, erősitik egymás előnyeit, és feltételezik is egymást. A járadék az ügyfél élete végéig értékálló, kamatozik és adómentes. Abba a törekvésünkbe illik, melynek célja, hogy minden ügyfél érezze, az AB az ő biztosítója. T. L.