Délmagyarország, 1988. május (78. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-04 / 105. szám

Szerda, 1988. május 4. 5 Kiállítási napló Szocio,foik,pszeudo TIZENÖT KILOMÉTER évszázadokat cs földrésznyi méreteket jelentett Kárász Judit (1912—1977) fotóművészetében. A „15 km városbál tanyára" című szociofotó kiállítását, mint a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagja rendezte meg 1933-ban. Ezeknek az eveknek nyarait szegedi barátai, Ortutay Gyula, Buday György, Erdei Ferenc, Hont Ferenc, Reiter Béla ösztönzésére Szeged környékén, és a falukutató mozgalom közegében töltötte az akkoriban Berlinben élő Bauhausnövendék. S íme, ebben az egyetlen tényben mennyi talány, ellentét, különös momentum. Egy szegedi lány 18 évestn Párizsba indul, majd a Bauhaus növendéke lesz, Moholy-Nagy László, Andreas Feininger, Kandi nszkij, Albers, Walter Peterhans tanítványa. Bár a valóság konkrét rögzítését tartja fotóművészete elsődleges feladatának, a Bauhaus-szélleme, a konstruktivista látásmód, az új tárgyiasság is beszűrődik munkáiba. Ennek eredménye, hogy a képkivágások, kompozíciók konstruktivista megoldásai sikeresen kapcsolódnak érzelmi indíttatásaival, azonosulási képességével, szociografikus hajlamaival. Ez a vénája erősödött a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának falukutató programjában. s vált Kárász Judit a hazai szociofotó egyik úttörő jelentőségű képviselőjévé. A szegedi működés válogatott fényképei egyszerre figyelik a várostól alig néhány kilométernyire élő, és dolgozó parasztemberek mindennapjait, az aratókat, kubikoslábakat, a lét perifériáján élő gyerekeket, a vásárok színes forgatagában a kiszolgáltatottságot, a ritka ünnepnapok szálló örömét, a paprikahalmok pusztán esztétikai struktúráját, a vesszőfonatok különös rendjét. Érdekes képei azok, amelyeken tudatosan billenti meg a horizont vízszintesét, ezzel is érzékeltetve, hogy veszve sok biztos pont. Régi szegedi városképei értékes dokumentumok, hasonlóak a későbbi berlini fotókhoz, az Alexanderplatz szinte diagnosztikus pontosságú feltérképezéséhez, vagy a tengerparti halásztelepek és a hamburgi kikötő dinamikus életét megörökítő fotókhoz. Mindig is megőrizte affinitását az ipari táj, a Bauhaus-szellem iránt, ám emberségét, lírai tartalmait, belső kapcsolatait mégis portréin — Hont Ferenc, Blüh Irén, Andreas Feininger, öreg paraszt stb. — teljesítette ki. Magyarországra 1949-ben tért vissza, s hoszszú éveken keresztül műtárgyfotósként dolgozott. Ahogy életművének gondozója írja: „Megfelelő alkotói légkör és közösség hiányában belemerült a múzeumi csendbe, a kultúra levelezőlapoktól könyvmellékletekig vállalt szolgálatába, produkció helyett a reprodukcióba." Jóllehet, ez a Szegedhez és a magyar szellemi élet két háború közötti progresszív vonalához kapcsolódó művészi teljesítmény mára veszített fényéből, ám dokumentumértéke, iskolateremtő szándéka elvitathatatlan. (Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtára, május 29-ig.) PIROS ZOMÁNC-MlTOSZOK sorakoznak Papp György legfrissebb, mondhatnám „beugró" tárlatán. Csakhogy ez az anyag olyan kiérlelt, •végiggondolt és teljes, mintha tudatosan mostanra és erre a tárlatra készült volna. Papp György rendkívül szorgalmas, következetes és tudatosan építkező művész. Festőként indult, kimunkált és kiteljesített egy népművészetből táplálkozó grafikai programot a népdal és -balladaillusztrációktól a nép szellemiségének grafikai nyelvre való transzponálásán át, egészen a sajátosan egyedi képzőművészeti nyelvig. S amikor ennek az elképzelésének végére járt, szerencsésen talált az új műfajra, a tűzzománcra, mely a grafikákban kidolgozott jel. és motívumrendszert a színnel és a tűzzel gazdagította. Pontos, népi kultúrában gyökerező, de a mai világ szellemi síkján kiteljesedő jel- és motívumrendszere eddigi legteljesebb értékeit fölmutatva van jelen a kiállításon. Olyan, immáron filozófiaiesztétikai problémákkal is foglalkozik, mint a szimmetria-asszimmetria kérdései, a páros motívumok, a tükörkép, az azonosságok és különbségek, a gondolat- és elemritmusok hatásmechahizmusa. A színek intenzitása, egymásmelletisége egy pszichológiai elemzés gyakorlati megvalósítása. E színek között a legmegkapóbb a piros. Nem a vérvörös, nem a narancs, nem a bordó, hanem a pipacspiros. A tűzpiros. Amely ágaskodó fenyöszarvú szarvasok, profán mítoszok, humoros népi ember- és állatfigurák jelképes színe. A rajzosság, a finom vonalkultúra éppúgy része e lemezeknek, mint a rekeszzománc keményebb kontúrja, vagy a fényhatások érvényre juttatása. Legszebbek közé tartozik a Szerelem zománcadaptációja, a Zodiákus finoman rajzos sora, a Pávás virágok, a Csodaszarvas feszülő állatteste és ember-ujja, az Árgyélusmadár türkiz pompája. Papp György művészete mind érettebb, tartalmasabb, ahogy mélyebbre ás, úgy lesz mind korszerűbb és filozofikusabb. (Paletta Galéria, május 20-ig.) LABIRÍTUS, azaz ritus a labirintusban. Így jellemezhetném legrövidebben és leghívebben Szirtes János kamaratárlatát. Jó dolog, hogy a tavalyi festészeti biennálén díjazott fiatal művész aránylag gyorsan önállóan is bemutatkozik a városban. Az is tény, hogy nem könnyű eligazodni a színes kavalkádban, nem egyszerű ráhangolódni labirintusának barbár pompájára. A nyolcvanas évek elején belépő újhullámos képzőművészcsoport egyik legeredetibb képviselője, aki a képcsinálás, mint mindennapi foglalatosság mellett ünnepjein performanceokat, akciókat, műsorokat készít több művészeti ág kombinálásával. Ahogy ő mondja, „a' performance olyan kép, amit nem tudtam keretbe rakni." A tíz éve még lázadó fiatalok kezdik megtalálni egyéni látásmódjukat és formanyelvüket, mind fontosabbnak tekintik a megmaradó műveket. De — szinkronban az egyetemes áramlatokkal — mindinkább visszavonulnak a mesterség körein belülre, a művészet, a kreativitás bástyái mögé, ahol nem a külső világ, a közösség problémái az érdekesek és fontosak, hanem a felértékelődött szubjektum, a belső lelki rezdülések dokumentálása, a többrétegű és többsíkú gondolati és kompozíciós rend. Ebben a zártabb világban készíti színes kaleidoszkópjait, erőteljes kontrasztokra épülő ornamentális felületeit, ősi falképeket, gyerekrajzokat, utcai falfirkákat, egykori rovásírásjeleket ötvöző képrejtvényeit. Ezeken az egymásra épülő rétegek az elfojtott, összemosódó emlékek, élmények, visszafénylő képek foltjaiból állítja élesre lelki objektívjén indulatos ornamentikáit, finoman részletező faktúráit, kiemeléseit, hangsúlyait, keleti írásjeleket idéző, alig értelmezhető szimbólumait. Különös lelki labirintus ez, melynek folyosóin a huszadik század végi ember rituális szertartásai zajlanak — talán önmaga megkérdőjelezése és újraértékelése céljából. Erről a pszeudorítusról írta egyik méltatója: „Szirtes festészete tematikailag szorosan kapcsolódik performance-művészetéhez, melynek központi mozzanata az önmegvalósításért, a dolgok és történések személyes hitelességű létélménnyé való átlényegítésért, az individuális lét integritásáért folyó küzdelem." E történelem előtti forrásokból táplálkozó mai jelbeszéd egyelőre kevesek anyanyelve, de őszinteségét és létjogosultságát megkérdőjelezni badarság lenne. (Ifjúsági Ház, május 6-ig). Tandi Lajos Az üllési kicsik MINŐSÍTŐ NÉPTANCMÜSOR. A motívumok begyakorlottsága, a táncrend ismerete, a kiérlelt ritmus biztonságérzést ad a táncosoknak még az oly neves koreográfusokból, néprajzkutatókból álló zsűri előtt is, mint Maácz László, Borbély Jolán, Stoller Antal, Born Miklós. Ezt a határozott érzést keltette a szegedi Kisszínházban látóit minősítő műsor, amelyen az üllési Fonó Táncegyüttes lépett a közönség és a szakma elé hétfőn este. A program „tétre ment", az együttes újbóli minősítéseként, megőrzendő az arany II. fokozatot. Túlzott megilletődöttség azonban korántsem érződött: az üllési áfész és a helybéli művelődési ház fenntartásában működő folklórcsoport Nagy Albert művészeti vezető irányításával oly fokra jutott, hogy felkészülten, élményszerűen reprodukálta a korántsem egyszerű koreográfiákat. Bemutatkozott a közelmúltban már, ezüst I. fokozattal minősült Tiszavirág együttes is a kisszínházi programban. Á Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem, illetve a Dél-Tisza Menti Áfész támogatásával mű-' ködő, négy éve alakult együttes szimpatikusán színesíti vidékünk néptáncpalcttáját. Kissné Kispéter Julianna művészeti vezető fokozatosan építi a szerény létszámú csoportot. Sárközi és szatmári koreográiái, valamint a műsorba állított bagi táncok, a kapuvári verbunk és dús — a motívumokból a táncosok tudásszintjének megfelelően merít. A Fonó Táncegyüttes a korábbi fokozatával és az utóbbi esztendőkben tartott műsoraival már rangot vívott ki magának. A most bemutatott tizenegy koreográfia az igényesség mércéje; méltán született olyan szakmai döntés: megerősítik: a Fonó arany II. fokozatát. B. P. Kölfészef és művészet egyet jelent számomra — mondja Szkárosi Endre franszpoéta Amikor Szkárosi Endre Ismeretlen monológok cimű kötetében elolvastam a „HASZNÁLATI UTASÍTÁS: FORDÍTSD A FÉNY FELÉ!" cimű verset, már tudtam, hogy ez az ifjú egyéb furcsaságokra is képes. A vers ugyanis a 69. lapon, a szűz fehérben inkább csak sejthető volt, s valóban a 70. lapra fordítva nyomott szöveg azáltal vált megközelíthetővé, hogy megfelelt az olvasó a használati utasításnak. És azt olvashatta: „hajnali lovak szabadulnak nyikorogva". Papírpocsékolás? Meglehet. Na és az egyéb furcsaságok: Szkárosi Endre transzpoétává lépett elő, zenekar litlörö művészeti szemle A városi úttörőelnökség az idei év utolsó művészeti szemléjét rendezte meg a közeli napokban. Az „egyéb" kategóriáiban Szeged számos általános iskolájának tanulói vettek részt. Érdekes műsorral mutatkozott be a rnakkosházi általános iskola tanulóközössége, produkciójuk címe a Cirkusz csillagai volt. A zsűri teljesítményüket ezüst oklevéllel minősítette. A szólisták közül arany oklevelet kapott Mezey Balázs ós Zádori Szabolcs. Ezüst qklevéllel jutalmazták Orbán Gábort és Czirok Sándort. A szemlét rendezők azt szeretnék, hogy az elkövetkezendőkben még több általános iskolás korú gyermek vállalna föllépést, a nyilvánosság előtti megméretést. Hegjelent a Tiszatáj Már a hónap első napjaitól kapható a Tiszatáj májusi száma, mely terjedelme harmadában a 75 esztendős Sötér Istvánt köszönti. A lap közli a készülő Sőtér-regény egy részletét, Papp Zoltánnak az íróval folytatott beszélgetését, Jllés Endrének Sőténhez írott négy levelét, valamint Ferenczi László tanulmányát, amely a következő szavakkal kezdődik: „Sötér István 1913-ban született Szegeden. Kamaszkorában Flaubert tette íróvá, mindmáig legkedvesebb olvasmányai Pascal és Proust, a bibliai utalások átszövik regényeit és novelláit. Júdás cimű drámája modern űjtestamentumi apokrif." A köszöntő összeállítást versek követik. Pákolitz István, Bisztray Adám, Ozsvald Árpád, Gáspár Katalin, és a modem keresztény líra jelese, Vasadi Péter költeményei olvashatók e számban. A Tiszatáj másik regényrészlete Kolozsvári Grandpierre Emil tollából származik, a címe: Szépen gondolj rám. Az áprilisi költészet napi összeállításban olvashattuk Fráter Zoltán tanulmányának első részét Aprily hanglírájáról. A folytatást, a befejező részt a májusi szám közli. A Művészet rovatban Finta Józsefnek A hagyománytisztelet erkölcse és értelme, Klein Rudolfnak Entrópia és építészet, Borvendég Bélának A megbicsaklott akarat című dolgozata szerepel. A Tiszatájgalériában Vámossy Ferenc mutatja be Finta Józsefet, akinek tíz rajza ékesíti a folyóiratot. Csongrád megye képzőművészeti egyenlegét Nagy Imre vonja meg. Hogyan lehetséges az, hogy e kontinensen élő emberek számára Buchenwald tájékozódási pontként szolgál Weimarhoz? E kérdésre izgalmas tanulmányban válaszol Balogh István Közép-európai kettős spirál címmel. A szerző nemrég megjelent könyvét — Árutermelés, szocializmus, történetiség — Dányi László mutatja be. Olvasható még Pákolitz István kötetéről — Kerék Imrétől —, Sarusi Mihály regényéről — Jobbágy Tihamér sokra képes tollából — és Ladányiné Boldog Erzsébet könyvéről — Révész MihálytóL éiére állt és legutóbb például azt üvöltötte a JATEklub közönségének és a mikrofonnak hosszú perceken át, hogy „tojás!" Ehhez kepest néhány perc múlva elég higgadtan beszélgettünk. Nem kell ezen meglepődnünk, hisz Szkárosi a szegedi egyetem olasz szakosaival is szót ért, lévén tar.árember. — A nyelv olyan gazdag és olyan végtelen — mondja —, hogy már rég tűt kellelt haladnunk a hagyományos irodalmi fogalmakon. Nekem nagyon fontos a múlt század költészete, hiszen csodálatos tradíciót mondhat magáénak a magyar líra, de ma már új ösztönök gerjesztik a művészeket. — Tehát a művészi megfontolás helyére lép az ösztön? — Az ösztön és az érzékenység. A költészet nem a nyelv totalitásával megy a világ után, hanem a költő érzékenységével. Többé nem tudjuk fogalmilag „mégha-1 tűrozni" a világot, csakis más eszközökkel. Például a zenével. — Ezzel viszont megszűnik a versben lévő muzsika, fölszámoltatik a zeneiség intimitása. — Szerintem az élet minden része költészet, s ilyen módon a zene is az. A költészet az elmagányosodás korszaka után a közösség felé igyekszik, ezért többféleképpen szólal meg, hogy minél több kapcsolódási pontot kínáljon föl a befogadónak. A költészet, legalább is a miénk, közösségi úton jön létre, ráadásul új nyelven. — Nekem úgy tűnik, hogy ezzel a „nyitással" a könynyebbik utat választottátok. — Nem lehet tudni, hogy mi a nehezebb. Ezzel nem is tudok törődni, csupán azt regisztrálom, hogy engem e'obe az irányba sodor az élet. — Ez azt is sugallja számomra, hogy a létezés egyszerűen kiszorul a versből. — Ez azért van így, mert a világ arról szól, hogy a létezés rajtunk kívül történik. Azaz csak megtörténnek velünk a dolgok, a lényegi dolgok, számunkra pedig az egyszerű gyakorlat marad meg. Ez pedig nem a létezés, hanem az élet szintje. — A „hagyományos" költészet tartópillére az emlékezet. Azt tapasztalom, hogy a kísérleti versből éppen ez hiányzik. — Az emlékezetnek nagyon sok eszköze van. Ráadásul a színpadon, az akció közben is működik az emlékezet. Igaz, nem a szövegbe zártan, de az előadó személyében, aki maga is vers. Hidd el, hogy erősen működnek bennünk az ősi dolgok! — En még a világnézetet is hiányolom. — A hiányérzeted jogos, hisz ezzel a „módszerrel" világnézetet nem, csak világlátást lehet közvetíteni. Talán hiányoznia is kell, hiszen a világnézet a fogalmi gondolkodásban rejtezik. — Költészet ez? — Igen. Azért, mert számomra a költészet és a (művészet egyet jelent — Végezetül: miért énekelsz gyűlölve? — Elkeseredve, nyugtalanul és katasztrófatudattal énekelek, mert a világban megszűnt a romantika. Dlusztus Imre flz ásotthalmiak az elsők Az erdőművelő-fakitermelő szakmában is megtartották a Szakma kiváló tanulója országos versenyt, a Heves megyei Mátrafüreden. A részt vevő öt iskola közül az ásotthalmi Bedő Albert Erdőgazdasági Szakmunkásképző Intézet csapata lett az első. Harmadéves hallgatói, Katus Károly és Szeri Károly, a második, illetve a harmadik helyet szerezték meg az egyéni versenyben.