Délmagyarország, 1988. május (78. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-26 / 125. szám

Csütörtök, 1988. május 26. 3 AUTÓSZERELÖKNEK AJÁNLVA. Nagy érdeklődéssel kísért szakmai kiállítás nyílt Szegeden, a Technika Háza előterében. A Transcoop Kft. szervezésében a Siems und Klein KG osztrák cég mutatja be a legújabb autódiagnosztikai, autójavító és -karbantartó eszközeit, berendezéseit. Látható például egy olyan motordiagnosztikai berendezés, amelynek segítségével a motor megbontása nélkül pontos kép nyerhető például az égéstér állapotáról. Az itt látható magasnyomású tisztítógép a legkisebb üregeket is képes megszabadítani a szenynyezödésektől. A legérdekesebb bemutatott tárgy talán az a karosszériakihúzató pad, amelyet az autószerelők karambolos, sérült személygépkocsik helyrehozatalánál használhatnak nagy hatékonysággal. Tizenöt acéltüske illeszkedik egy ép alvázhoz, minden akadály nélkül. Azonban, ha sérült autót helyeznek rájuk, akkor addig „kezelhetik" ezzel a berendezéssel az alvázat, míg majdnem teljesen tökéletesen visszanyeri eredeti formáját. Az utóbbi eszköz megvásárlására — elsősorban — ára miatt — nagyobb gazdálkodóegységek gondolhatnak. Tegnap az első szakmai napon az ország autószerelő kisiparosai voltak a bemutató vendégei. Szaktanácsadással, a beszerzési lehetőségek ismertetésével várták őket a rendezők, Ma újabb szakmai napot rendeznek, amelyet más gazdálkodóknak .címezve, a kiállítás nyitva tartása alatt még jó néhány követ majd. Nagy László felvétele a kiállítás egy részletét örökítette meg. Napirenden az adó- és árreform Tegnap, szerdán, ülést tartott a Kisiparosok Országos Szövetségének megyei választmánya. A téma az adó- és az árreform bevezetésének tapasztalataihoz kapcsolódott elsősorban. A gondok, leegyszerűsítve, a következők: pontos adófizetés pontos könyvelés nélkül nem létezik; következésképpen a bevételről, kiadásról, egyebekről tudósító naplófőkönyvet minden körülmények között vezetni kell. Csakhogy a kisiparos a munkájához, a legtöbbször magas fokon űzött mesterségéhez ért, ezt tanulta ki, nem pedig az adminisztrációt. Nem csodálható, hogy például a hatvan-hetven éves, idős mesterek — kiknek egyébként aranykezük van — csak pontatlanul, olykor pedig sehogy sem tudják vezetni a százféle rubrikával ellátott naplófőkönyvet. Az iparosok többsége munkáját a megrendelők nagy megelégedésére végzi, de képtelen nyilvántartásait a jelenlegi követelményeknek megfelelően vezetni. így aztán — azon kívül, hogy a kisiparos napjai esetleg tönkre vannak téve, hisz nem tudja, a nyilvánvaló pontatlanságra miként reagál majd az adóhatóság — a pontos adózás sem érvényesül kellőképpen. Ennek visszaszorítása érdekében a Kiosz ez év február 10-től folyamatosan könyvvezetési tanfolyamot indított. Másrészt pedig — s ez legalább ugyanilyen fontos — az idős, könyvvezetési kötelezettséget teljesíteni nemigen tudó kisiparosok várhatóan rövid időn belül mentesülnek a könyvvezetés jelenlegi módjától, csak eléggé leegyszerűsített, a lényegre szorítkozó nyomtatványt kell majd vezetniük. Gondként szerepelt a hozzászólásokban a 25 százalékos vállalkozási adó is. Ezt az iparosok igen magasnak tartják; az adóterhek nincsenek arányban az egyéb szektorok terheivel. Míg például a vállalatoknál a kifizetett bér — mint költség — elszámolható, s csak a tiszta nyereség adózik, a kis:párosoknál a vállalkozók bére, nyeresége kétszeres adó alá esik. Nem szolgálja a többség megelégedését az adókedvez-' mények bírálatának gyakorlata sem. Tízezer forint alatti nyereség esetén semminemű kedvezmény nem vehető igénybe — ennek tudatában nem csodálható, hogy az iparosok egy része nem tartja kifizetődőnek a szakmunkástanulók képzését. Több szakmában elég rövid idő alatt gondként jelentkezik majd az utánpótlás hiánya. Nem ösztönöz semmi a kiemelten fontos termékek (az alapellátás, és az egészségügy cikkei, valamint az importpótló áruk) gyártására sem. A személyi jövedelemadóval kapcsolatban javaslatként került szóba, hogy a 12 ezer forintos alkalmazotti kedvezményt ki kellene fejleszteni minden munkavállalóra, a vállalkozóra és a segítő családtagokra is. Egyébként pedig a munkaviszonnyal rendelkező iparosoknál egyértelműen az ipar megszüntetésére ösztönöz ez az adófajta. Jó lenne továbbá, ha az általános forgalmi adó befizetésének kötelezettsége ne a teljesítés napjához, hanem a munkáért kapott pénz beérkezéséhez kötődjön. A jelenlegi előírások ugyanis lehetetlen helyzetbe hozhatják a kisiparost, ha megrendelője fizetésképtelenné válik. A választmányi ülés a tájékoztatót megvitatta, s a javaslatokat elfogadta. F. Cs. Kísérlet a Rábatextben A hazai textiliparban elsőként a Rábatext Győri Textilipari Vállalatnál kezdték meg az átfogó minőségvezetési rendszer meghonosítását. Ez lényegében egy újfajta gondolkodásmód kialakítását jelenti, amely mindenekelőtt a vezetőktől követel az eddigiektől eltérő szemléletet: azt, hogy feltárják a vállalat gyengeségeit. Ezek felismerése nélkül ugyanis lehetetlen a hibaforrások felszámolása és elöbbrelépés. A kísérleti módszer az egységek közötti együttműködés javítását szolgálja, a piaci érzékenységet erősiti a vállalatnál. Arra ösztönöz, hogy már a tervezés során felismerjék, milyen kifogásai lehetnek a termékkel szemben a vevőnek. Az előzményekhez tartozik, hogy az Ipari Minisztérium egy ismert japán szaktekintélyt, Shiba professzort kérte fel egy olyan elméletigyakorlati módszer kidolgozására, amely — a magyar körülményekre messzemenő tekintettel — képes lehet idehaza a magas minőségi követelmények kielégítésére. A japán professzor fiatal magyar szakemberek egy csoportjával munkálta ki a módszert, amely megnyerte a megrendelők tetszését, s a minisztérium pályázatot írt ki az alkalmazás jogának megszerzésére. A pályázatot a könnyűipari ágazatban a Rábatext nyerte el. A rendszer a minőség fogalmát tágan értelmezi, amely nem pusztán egy-egy termék vagy technológiai fázis műszaki jellemzőit jelenti, hanem a kereskedelemmel, a piaccal kezdődik és záródik, és a fejlesztést, a gyártást, az ellenőrzést is magában foglalja. A módszer szemlélete szerint e tágan értelmezett minőségnek legfőbb felelőse a vállalat vezetése, amelynek elsőként kell megváltoznia ahhoz, hogy a vállalat változzon. A nagykorúság küszöbén B

izonytalanságaink utóélete (?) — adtam e címet a múlt héten, néhány nappal a pártértekezlet előtt megjelent írásomnak e lap hasábjain. Akkor még odakívánkozott, legalábbis zárójelben, a kérdőjel, mert hisz végül is előre semmi nem dőlt el. Nem lehetett tudni, milyen álláspontra jut a pártértekezlet, mennyire állnak majd hivatásuk magaslatán a küldöttek. Aztán eltelt a három nap, s egyértelműen bebizonyosodott: felelő®, átgondolt, a népi szuverenitás jegyében fogant döntések születtek Budapesten, az MSZMP országos értekezletén. Olyan határozatok, amelyek következtében valami merőben új kezdődik ebben az országban. Ügy tűnik, egy olyan időszak kezdetén állunk, amelyben politikai tetté, cselekvéssé, döntéssé formálódik a közakarat. Amely akarat ezúttal immár nemcsak a felszínt borzolgatja, hanem a dolgok mélyébe is hatolva tesz tanúságot arról, hogy e nemzet elérkezett a politikai nagykorúság küszöbére. Küszöbére? Igen, mert az elmúlt hét végén csak az új irányokat kijelölő, felelős döntések születtek: meg, ám e döntések következményeivel ezután kell szembenéznie e nemzetnek. S abban válik el igazán: nagykorúak, felnőttek vagyunk-e valóban? Szembe tudunk-e nézni tisztese séggel múltunkkal, jelenünkkel, lehetséges jövőinkkel? Nos, hadd kíséreljem meg a magam módján e szembenézést! az országot, amely önmagában is félelmetes. Ráadásul a magyar gazdaság szerkezete, elhibázott döntések következtében, úgy konzerválódott, hogy sem a kül-, sem a belpiaci igényeknek nem felel meg igazán. Emiatt a költségvetés lassan évi 200 nülliárd forintot meghaladó összeggel kénytelen a veszteséges gazdasági tevékenységeket támogatni. (Illetve, kénytelen volt mindeddig.) Sok vád érte a magyar sajtót az utóbbi években, hogy „válsághangulatot" kelt Pedig mindinkább egyértelművé vált, hogy a változatlan, a minden réteg jelenlegi érdekeit képviselni és érvényesíteni kívánó politika folytatása totális gazdasági összeomlásra vezethet csak. Aminek Grósz Károly adott hangot a pártértekezleten, amikor elmondotta, hogy nemzeti tragédiához vezetett volna e mindenki pillanatnyi érdekeit szolgálni igyekvő, tehát a helyzetet konzerválni akaró politika folytatása. Olyan nemzeti tragédiához, amelynek következményeit — szerencsére — elképzelni sem tudjuk. A

... " JOVO A múlt Nagyjából-egészéből osztatlannak tűnik országszerte a várakozás a megújulás, a személycserék iránt. Így vagy ugy, ilyen vagy olyan indíttatásokból, szinte mindenki átfogó és lényegi politikai megújulásra várt, fölvetve azt is, hogy lényegi megújulás aligha képzelhető el régi emberekkel. Azokkal, akik húsz-harminc éve elkötelezték magukat egyféle politika mellett, s annak reprezentánsai voltak esetleg évtizedeken át. Egy olyan politika képviselői, amely az utóbbi tíz-tizenöt évben, sajnos, hibásnak, eredménytelennek bizonyult, s mára egyértelműen szükségessé vált felülvizsgálata. És bekövetkeztek a várt személyi változások. Tán következetesebben és egyértelműbb keménységgel, mint lahogyan sokan hitték volna. Ez a keménység azonban számomra elsősorban azt jelzi, hogy e nemzet vezető pártjának képviselői egyértelműen felismerték: valóban átfogó változásokra van immár szükség, ami csak új erőkkel lehetséges. Számomra, aki nagyon várta e változásokat, utólag, hogy be is következtek, mégis, traumát is okoztak. (S alighanem, sokan lehetünk még így!) Hisz emberi sorsokról is dön,tött ez a pártértekezlet, emberi megrázkódtatásokat is érlelt ne is tagadjuk. Megvallom, drukkoltam egy ilyen döntésnek. De megvallom azt is, hogy egyúttal elszomorít e kényszer. Hisz az a vezetés olyan időben került hatalomra, amikor még végképp nem működhetett a politikai-társadalmi kontroll felette. Ily módon pedig szinte egyes-egyedül rajtuk múlott, hogy ebben az országban emberarcúvá lett a szocializmus. Köszönet érte. A jelen Jó tizenhat esztendeje, hogy ebben az országban — sajnos — alapvető fordulat következett be. „Munkáspolitikára", a „nagyüzemi munkásság" érdekeire hivatkozva, belső politikai erők leállították a gazdasági reformfolyamatot, kihasználva a magyar reformtörekvések akkori elszigeteltségét a szocialista táboron belül. S az sem titok, hogy Kádár János akkor, e konzervatív törekvésekkel szemben kisebbségben maradva a Politikai Bizottságban, lemondott, csakhogy a Központi Bizottság nem fogadta el lemondását. Sokéves „belső" politikai harcok következtek, amelynek során a reform ellentábora hol meggyengült, hol megerősödött, hisz a gazdasági reform hívei a színfalak mögött voltak kénytelenek vívni harcukat. Hisz a politika, a politikai intézményrendszer reformja akkoriban már (vagy még?) szóba sem kerülhetett. Ily módon pedig alapvető információk csak deformáltan juthattak el a nemzethess, a párttagsághoz is, kikapcsolva a mérlegelés és az érdemi döntés lehetőségeit. Egy vezető politikai grémium hitei és reményei éltették ily módon ezt az országot, hitekké és reményekké formálódva sok éven át a köztudatban is mely hitekkel és reményekkel szemben érdektelenné, sőt elítélendővé váltak azok a sajtóközlemények, amelyek igyekeztek többé-kevésbé szembenézni a tényekkel. Hogy milyen tényekről van szó? Hadd induljak ki az alcímben ígért „jelen"-böl, eltekintve a múlt elemzésétől. Arról van szó, hogy elképesztő nagyságú, 18 milliárd dollár körüli adóssághegy terheli ezt Most, a pártértekezlet után, befejeződött egy korszak a magyar történelemben. És végül is: föllélegezhetünk. Mert egy határozott nemzeti elszánás, döntés révén kimozdulhatunk az egy-két éven belül biztos nemzeti csődhöz vezető útról. S megkezdhetjük a jövőt. Ügy tűnik, föllélegezhetünk. A pártértekezlet olyan utat nyitott meg e nemzet számára, amelyen elindulva, elkerülhetjük a korábbi modellben elkerülhetetlennek tűnő csődöt. Ez pedig' minden, a nemzet, az ország, az utódaink jövőjéért felelősséget érző magyar állampolgár számára csakis megnyugtató lehet. Annál is inkább, mert hisz jó néhány példával) szembesülhetünk nap mint nap, látván, hogy egy túlhaladott politika népiek jelenét teheti elviselhetetlenné, jövőjét kérdésessé. Mi még idejében váltottunk, a huszonnegyedik órában. Válságos állapotban, de olyan helyzetben, amelyben a valaha elvetélt s félősen folytatott gazdasági reform révén rendelkezünk olyan gazdasági, társadalmi, politikai, emberi4 tartalékokkal, amelyek révén, egy való''* ban bátran megújulni képies politika segítségével, jó reményeink lehetnek a talpra állásra. Jó reményeink lehetnek? Igen, így fogalmazok, feltételes módban, mert iszonyú terhekkel kell megküzdenünk. És alapvető változásokat kell fölvállalnunk. A kiutat ugyanis csakis az teremtheti meg, ha végre egyértelműen érvényesülni hagyjuk a gazdasági kényszereket Ha „szociális" mentőreakcióink nem abban jutnak kifejezésre, hogy hatalmas összegeket befektetve, menteni próbálunk menthetetlen tevékenységeket, konzerválva ezzel abszolúte lemaradó gazdasági szerkezetünket, hogy minden evben egyre nagyobb összegeket legyünk kénytelenek fordítani a fenntarthatatlan fenntartására. Ez az^ ami nem mehet tovább. Nem. Szociális reakcióinknak a szociális szférában kell érvényesülniük. A gazdaságban p>edig hagynunk kell kibontakozni a gazdasági törvényeket. Akkor is. ha ez százezrek egzisztenciáját érintheti kedvezőtlenül, átmenetileg. Mert igenis, sokaknak kell majd új szakmát tanulniuk, új megélhetést keresniük. És sok, ÍŐLleg képzetlen honfitársunknak kell szembenéznie azzal, hogy folyamatosan leértékelődnek a munkaerőpiacon. Minden bizonnyal emberi, családi nehézségek, gondok ezreivel kell szembenéznünk az elkövetkező években. A korszakváltás minden kínjával. De hát ez az ára annak, hogy elkerülhessük a valóban kiélezett válságot, hogy eljöhessen a fellendülés időszaka. N

emrégiben valaki egy interjúban Churchill híres mondását idézte. Aki egy vesztettnek látszó pillanatban, amikor Anglia egyedül maradva, az európai szárazföldön elszenvedett borzalmas veresége után — újdonsült miniszterelnökként — azt mondotta: nem Ígérhetek mást, csak vért, szenvedést, könnyeket! S ezzel mégis mozgósítani tudta a nemzetet Nos, ez az új px>Iitika máris sokkal többet ígérhet Többet a nemzet vállalkozó erőinek, többet az eredményesen hasznosuló tudásnak, terrénumot a cselekvésnek ... Vagyis, ígérheti a nemzet nagykorúsitását Nagykorúsághoz illó emberi, közösségi függetlenséget egyúttal felelősséget és „apianázs" nélküli talpra állás, talpon maradás lehetőségét, s egyúttal kemény követelményét. Csopiortok és egyének számára egyaránt Azaz; egy valóban felelősségteljes jövőt — valamennyiünk számára. S ez a jövő 1988. május 22-én — megkezdődött Ssávny István V i í