Délmagyarország, 1988. május (78. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-25 / 124. szám

78. évfolyam, 124. szám 1988. május 25., szerda Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPART SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA A Szegedi Vicoop Kisszövetkezet újdonságai Á felsőoktatás jövőjéről Köpeczi Béla előadása Szegeden Változatlanul nagy az ér­deklődés a félidején túlju­tott beruházási javak szak­vásárán. A hét elején foly­tatódtak a szakmai rendez­vények a vásárvárosban. A legjelentősebb megállapo­dást a magyar—szovjet kö­zös tulajdonban levő Mikro­med Kft. vezetői (rták alá a kanadai Idee International céggel. A tőke 70 százalékát a kanadai cég adja, amely­ből egy magyar találmány alapján ultrahangos diag­nosztikai készülék sorozat­gyártását kezdik meg. Immár 7. alkalommal ren­dezik meg a hagyományos Hungarokorr nemzetközi korrózióvédelmi szakkiállí­tást. Az idei nemzetközi se­regszemlére 3000 négyzet­méternyi területen 70 kiál­lító — köztük 40 magyar cég — jelentkezett. A hazai­ak érdeklődése nem is csoda, hiszen évente legalább 40 milliárd forintnyi kár kelet­kezik rozsdásodás miatt Magyarországon. Az elmúlt években a hazai ipar sokat tett a korrózióvédelem ér­dekében. Akad olyan autó­javító vállalat, amelyik már hatévi garanciát vállal a sa­ját eljárásával rozsdamente­sített gépkocsira. De a sze­gedi Tisza Volán is olyan korrózióvédelmi bázist ala­kított ki, amellyel 5—6 év­vel képesek meghosszabbí­tani egy-egy autóbusz élet­tartamát. Elsőként jelentke­zik az idei vásáron az év elején alakult Felületneme­sitő Gyár, mintegy félezer hazai nagyvállalatnál, szö­vetkezetnél végeznek már bérmunkában korrózióvé­delmi tevékenységet. A vásáron látottak alap­ján bizton állíthatjuk, to­vábbra >s gazdaságunk fej­lődő ágazata marad a vegy­ipar. Nagy a kínálat az idén is gyógyszerekből, növényvé­dő szerekből, de nagy kiállí­tási teret kapott az inter­mediergyártás is. A gumi­ipart a Taurus Vállalat új termékei képviselik, de számtalan új megoldást lát­hatunk a vásáron a műanya­gok hasznosítására is. Töb­bek között az autóiparban, ahol tavaly 20 kilótonnára nőtt a hazai felhasználás. A szegedi vegyipart az idei vásáron csak a Vicoop Kisszövetkezet képviseli. A név új, a cég és a tevékeny­ség régi. A So-max Ipari Szakcsoport már hagyomá­nyos kiállítója a BNV-nek, de most új nevük kicsit megtévesztő: — A szabályozó változá­sok és az új adótörvény mi­att kényszerültünk a forma­váltásra — magyarázza Bá­rányi György elnök. — Milyen újdonságot hoz­tak az idei BNV-re? — A kisszövetkezet legna­gyobbrészt mús2aki . segéd­anyagokat, kenőanyagokat, aerosolos spray-ket gyárt, de most intermedierekkel és növényvédő szerekkel is je­lentkezünk. Nagy sikere van a házi­asszonyok körében az új vizkőoldónak, aminek gyár­tását az idén kezdte meg a kisszövetkezet. — Szinte követhetetlen az igény — mondja az elnök. Igazi újdonság azonban a környezetvédelmi szonda, amelyet nemcsak gyártanak, de telepítenek is. A műszer a földbe kerülő legapróbb szennyeződésre is időben fi­gyelmeztet, hatféle mérési módszert „tud", és számító­gép is kapcsolható hozzá. — Kik az érdeklődők? — Az olajipar. Az OKGT­vel tárgyalunk, hiszen ők jól tudnák hasznosítani a csőtörések azonnali jelzésé­re. Nagy érdeklődéssel fi­gyelik a nyugatnémet bizto­sítótársaságok is ezt a mű­szert, hiszen sokkal olcsóbb, mint a náluk kapható. Az Interag már 47 kútjához rendelt ilyen műszert.,. A Magyar Kábelmúvek standján a szegedi gyár ter­mékei is láthatók: erősára­mú és híradástechnikai ká­belek, a legmodernebb ve­zetékek. A vásárvárosban azonban hiába kerestünk több szegedi kiállítót. A két vegyipari szövetkezet úgy tűnik inkább az őszi, fo­gyasztási javak vásárára tartogatja erejét. No meg, helyben is lesz ipari vásár az idén. Egy-egy négyzetmé­ter pedig nem olcsó mulat­ság mostanában. Mérlegelni kell, megéri-e a hatalmas befektetés... Rafal Gábor A felsőoktatás előtt álló feladatokról tartott előadást tegnap délelőtt Köpeczi Bé­la művelődési miniszter a .Somogyi Könyvtár olvasójá­ban. A szegedi egyetemeket és főiskolákat képviselő ma­gas beosztású oktatókat leg­előbb arról tájékoztatta a miniszter, hogy rövidesen jelentősen meg fogják emel­ni a felvételi keretszámokat. Ezt az indokolja, hogy ha­zánkban mind a hallgatók száma, mind számuk gyara­podásának üteme elmarad az európai átlagtól. Ráadá­sul 1992-ben a demográfiai hullám eléri a felsőoktatást, ezért — habár addig csupán évi 1-2 százalékos létszám­növekedés lesz — négy év múlva egyszerre 20 száza­lékkal több jelentkezőt vesznek föl. Természetes dolog, hogy a megnöveke­dett létszámnak megszigoro­nyen túl más tarifacsökken­téssel nem vehetők igénybe Útlevél természetesen szük­séges. Amennyiben az utazó a „világútlevelét" használ­ja, háromezer forinj.iak megfelelő valutát ki kell váltania. Ha a kishatárfor­galmi kiutazási enegedéllyel megy. vehet — de ea nem kötelező — háromszáz fo­rintnyi valutát. Ügy vervezik, egyelőre szeptember 25-éig járnak a vonatok. De ha már 30 szá­zalékos lesz a kihasználtsá­ga — ami eléggé valószínű — azután is megy, s jön majd. Idővel a jugoszláv partnerek is tervezik, hogy a pályaszakaszukat korsze­rűsítik. Azon ugyanis a MÁV a hatvanas években túljutott, s ez eddigi teher­forgalmat jól bírta a sín. Tizenhét évi szünet után, remélhetően, a személyfor­galom is zavartalan lesz. Tehát: vasárnaptól! (A me­netrenddel kapcsolatos to­vábbi információkat szom­batig még ismertetjük.) P. K. dott követelményrendszerrel kell párosulnia. Ez fölveti azt a kérdést is, milyen esz­közökkel lehet elérni, hogy a munkahelyek jobban érté­keljék a magasabb egyete­mi, főiskolai teljesítményt, tehát a jobb osztályzatot. Sikerült ugyan elkerülni az értelmiségi munkanélkü­liséget, de az koránt sem biztos, hogy az ipar és a mezőgazdaság megfelelő 6zintű szellemiséget alkal­maz — folytatta gondolatait Köpeczi Béla. A másik sú­lyos probléma a felvételi rendszerrel kapcsolatos: az érettséginek nincs rangja, iskolai belső üggyé fokozó­dott le, tehát nem épül be a felvételi vizsga folyamatá­ba. Ezért az érettségi rövi­desen külső bizottságok előtt zajlik — egységes és egyértelmű követelmény­rendszer jegyében, a felső­oktatási intézményekbe tör­ténő felvételik objektivitá­sának érdekében. A miniszter arról is szólt, hogy elégedetlen az intéz­ményeken belüli szelekció­val. Ma úgy tűnik, hogy aki felvételt nyert, diplomához is jut. A fejlett világban sokkal magasabb a felvételi keretszám, s ez lehetővé te­szi a szigorúbb belső válo­gatást, az igazi versenyt. Kedden Budapesten ülést tartott a Fogyasztási Szövet­kezetek Országos Tanácsá­nak elnöksége. A testület a gazdasági-társadalmi re­formmal összhangban, ele­mezte a szövetkezetpolitika megújulásának várható irá­nyait. Az elnökség fontos­nak tartja, hogy teljes körű legyen a csoporttulajdon fe­letti rendelkezési jog. Ehhez a működés és a gazdálkodás A felsőoktatásban nem csupán szakmai, hanem e. ­telmiségi képzés is ffllyjk. Ezért létezn»!< 1 Vele" miniszter minősítése szerint: szükséges — tárgyak. Ezek közül a marxizmus—leni­nizmus oktatása áll szerve­zeti változás előtt, hisz ez­után filozófiát, közgazdaság­tudományt, politológiát, tör­ténelmet és szociológiát ok­tatnak a marxista tanszékek dolgozói. Tehát megszűnik a tudományos szocializmus, hisz — idézzük az előadót — „nem tudja senki, mi az". Az értelmiségi képzés másik fontos területe a nyelvtanítás; cél, hogy rövi­desen minden intézményben legalább egy idegen nyelvet megismerhessenek a hallga­tók. Az átfogó reformot olyan közegben kell végrehajtani, melyben a befelé fordulás is, az ellenzékivé válás is jellemzője a háttérbe szo­rult, alábecsült értelmiségi­nek. A gazdasági nehézsé­gek még külön terhet rónak a felsőoktatási intézmények­re. Mindennek ellenére — hangsúlyozta a min'szter — érvényes választ kell adni a kihívásra, s e felelet megfo­galmazására alkalmas a ha­zai felsőoktatás. D. I. feltételeiben meg kell szün­tetni a mérettől, a tevé­kenységi körtől, a formától függő, indokolatlan megkü­lönböztetéseket. A szövetke­zeti önállóság fontos feltéte­le — hangsúlyozta a testü­let —, hogy az adózásj kö­telezettség után a szövetke­zeteknél megmaradó jövede­lem felhasználásában. fel­osztásában érvényesüljön a tagság önkormányzati, ön­rendelkezési joga. Baross Gábornak nejm vé­letlenül állított szobrot Sze­ged városa; az akkori köz­lekedési miniszter jóvoltából költözött át 1888-ban Sza­badkáról Szegedre a vasút­igazgatóság. A centenáriu­mi ünnepségek, rendezvé­nyek sorából ezen a héten egy új vonatjárat indítása érdemes leginkább a közvé­lemény figyelmére. S ez épp Szabadkával kapcsolatos: vasárnaptól, az új menet­rend életbe lépésétől napon­ta két vonatpár jár a Tisza partjáról a jugoszláviai test­vérvárosba. Minden bizony­nyal sikerre számíthat a kezdeményezés, hiszen a ta­rifa és az indulási, érkezési időpontok kedvezőek, figye­lembe véve a két város köz­ti „Ingaforgalmat". Gyerme­kek négyéves korig ingyen, 12 éves korig harminc fo­rintért utazhatnak — ez persze csak az odaút ára —, a felnőtteknek egy útra szóló menetjegye pedig öt­ven forintba kerül. Vagy az (ez idö szerint) ennek meg­felelő 1700 dinárba. (Akár­melyik pénznemben megve­hetők a jegyek, akár menet­térti útra Is.) Mint a két illetékes, a szegedi és az újvidéki vas­útigazgatóság vezetői a vo­r.at tegnapi ,.sajtóbemutató­ján" elmondták, a motorko­csiban 58-an utazhatnak, de ha az igények úgy alakul­nak, további kocsit csatol­nak hozzá. A magyar vonat reggel hét órakor indul Sze­gedről, s 8 óra 20 perckor érkezik Szabadkára. Útköz­ben Röszkén és Horgoson áll meg, az útlevél- és vám­vizsgálatok miatt, valamint Palicson. (Az állalkertbe ezentúl tehát nemcsak busz­szal mehetnek az óvodás- és iskoláscsoportok!) Ez a vo­nat 8 óra 55 perckor indul vissza, ami persze nem je­lenti azt, hogy csak fél órái lehetne eltölteni Szabadkán. A jugoszláv vonat ugyanis onnan 16 óra 30 perckor in­dul el. Szegedre 17.50-kor ér, majd innen vissza 13 óra 20 perckor megy Sza­badkára. A járatok belföldi utazás­ra, s a gyermeklcedvezmé­Sxövosz Reform és tulajdon ^ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ^ DELMAGYARORSZAG Készül a legnagyobb hazai üzemcsarnok Az Ipari Épülettervező gondoskodnak a márga Vállalat vezetői kedden egyenletes elkeveréséröl is, sajtótájékoztatót tartottak amellyel végső soron a ce­abból az alkalomból, hogy a . , . Dunai Cement- és Mészmú ment minoseget Jav,t.,ák. váci gyártelepén beemelték Az építési megbízást ver­az ország legnagyobb üzem- senytárgyaláson nyerte el a csarnokának utolsó parabo- 31-es Állami Építőipari Val­laíves acélszerkezetű főtar- lalat a nálunk sok helyen tóját, és megkezdték a rozs- alkalmazott Conder-tipusú daálló acéllemez-tetőhéj el- acélszerkezetű csarnok kivi­helyezését. A 270 méter telezésére tett ajánlatával, hosszú csarnok íves főtartói Ehhez a típushoz azonban 70 méteres távolságot hidal- nagyon sok acél szükséges, nak át, s ezen a megközelí- Ezért a kivitelező az Ipar­tően 20 ezer négyzetméter tervet kérte fel, hogy házi alapterületen két nagymére- pályázaton terveztessen tű labdarúgópályát, vagy 30 anyagtakarékosabb csarno­teniszpályát lehetne elhe- kot. Így került sor a pályáza­lyezni. Ám az üzemcsarnok" ton nyertes parabolaívú óri­rendeltétése a környezetba- ás csarnok megtervezésére, rát nyersanyagtárolás, hogy Olyan tervet készítettek, a fedett téren lerakott már- amely alapján 200 tonnával ga porát ne hordja szét a kevesebb acélra van szük­szél, és ne szennyezhessen ség, s csupán ezzel mintegy lakott területeket. Ugyan- 10 millió forintot takarítha­akkor ebben a csarnokban tott meg a kivitelező. Tavaszi BNV '88 Környezetvédelmi szonda Magyar-spanyol tárgyalások Kedden elutazott hazánk­ból Luis Carlos Croissier spanyol ipari és energiaügyi miniszter, aki Berecz Fri­gyes ipari miniszter vendé­geként tárgyalt a két ország közötti ipari kapcsolatok fejlesztéséről, a kiegyensú­lyozott kétoldalú kereskedel­mi forgalom növeléséről, a gazdasági együttműködés to­vábbi lehetőségeiről. Luis Carlos Croissiert fogadta Grósz Károly, a Miniszter­tanács elnöke. Marjai Jó­zsef miniszterelnök-helyet­tes, kereskedelmi miniszter és Medgyessy Péter minisz­terelnök-helyettes. A spa­nyol ipari miniszter magyar partnere társaságában láto­gatást tett a Videotonban, a Székesfehérvári Könnyű­fémműben, majd megtekin­tette a Budapesti Nemzetkö­zi Vásárt. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents