Délmagyarország, 1988. május (78. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-23 / 122. szám

6 Csütörtök, 1988. május 26. DM Röviden 21. HET Május 23'ától május 29-é/g Feszes és eseményekben gazdag hétvégét hagyott ma­ga mögött az ország: vasárnap fejeződött be az országa) pártértekezlet. Az értekezlet eseményei, fejleményei alap­vetően fontosak; az ország életében — hosszú távra. 19<Uí e most kezdődő, 21. hete nyilván rengeteg feladatot ad mindannyiunknak, hogy végiggondoljuk a partértekezleten elhangzottakat. A héten újabb nagyszabású — ezúttal nemzetközi — eseménynek nézünk elébe: a moszkvai csúcstalálkozónak. A közzétett program szerint Reagan elnök szerdán indul el Washingtonból, hogy Helsinkin át vasárnap, május 29­én érkezzen meg Moszkvába, s megkezdje tárgyalásait Gorbacsov főtitkárral. A hétvégén végre megjöttek az oly régen várt májusi esők. A meteorológiai előrejelzések szerint a hét első fe­lében még hűvös marad az idő, újabb csapadékra is szá­míthatunk, ami igencsak, szükséges volt már a mezőgazda­ság számára. f VTV - JtZEGED ^ —' Városi fele vízió Május 23.. hétfő ] 38.30-19.00: Képújság 19.00: PóTtérwkezlet után — vendégünk Kari Csaba és Márton Andrásné — Kerékpározóknak — Faggató az év lakóhá/á ról — Szabadtdörovat: ,,ha lemegyek evezni.. ." — Szegedi Triatlon és egyéb sportesemények A stúdió telefonszáma: 13-810 Az adás Ismétlése kedd dél­előtt 10 órától. Magyar Rádió Szeged 86.29 MHZ — 94,9 MHZ Május 24., kedd 5.30—8.00: Alföldi Hírmondó — zenés hírműsor — benne: 6.40: Falurádió — a Kossuth rádióból 6.00: Hírek, útlnform 6.30: Hírek, lapszemle 6.43: Ileggell párbeszéd — Szót kérek I 7.00: Hírek, tudósítások — Kossuth továbbá: Információk Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyéből — program­ajánlat, Időjárás­jelentés. sport — szerkesztő: Marik István — •műsorvezető: Bozó Beatrix GYERMEKGYILKOS ÖRÜLT Mérgezett Italokat, élelmi­szereket küldött az általa gyűlölt embereknek Laurie Dann, a gyermekekre lövöl­döző gyilkos nő, mielőtt be­hatolt volna Chicago egyik elővárosa, Winnetka iskolá­jába. Mint jelentettük, Dann egy második osztályos gyer­meket lelőtt, öt kisgyerme­ket és egy felnőttet megse­besített, mielőtt öngyilkos­ságot követett volna el. Előzőleg megkísérelte rá­gyújtani a házat előző mun­kaadójának feleségére és két kisgyermekére. Eddig ki­lencen betegedtek meg az eddigi Ismeretlen méregtől, amelyet üdítőitalokban jut­tatott el hozzájuk a nyil­vánvalóan elmebeteg nö. Mint kiderült, lakásán listát vezetett azokról, akiket el akart pusztítani. A rendőri szervek azt is kiderítették, hogy telefonon életveszélye­sen megfenyegette egy volt udvarlóját is. Elvált férjét már korábban megszurkál­ta, de ez ügyben akkor nem emeltek vádat ellene. MŰVÉSZ ETPOLITIKAI FORUM: SZERDÁN Mára hirdette, "szerda délután 3-ra halasztotta évadzáró programját az MSZMP megyei oktatási igazgatóságának • művészet­politikai fóruma. Petur György, a Művelődési Mi­nisztérium zenei osztályá­nak vezetője tart vitaindí­tó előadást zenei életünk aktuális kérdéseiről Szege­den, a Sajtóház klubjában. ORGONA­HANGVERSENY Virágh Endre orgonakon­certjét rendezi meg a fii­hat mónia ma, hétfőn esteB órai kezdettel a dómban. Közreműködik Vajda Júlia (ének). A műsorban Bach-, Cherubini-, Durante-, Franck-, Giordani-, Koloss­és Rossini-müvek szerepel­nek. Royal kávéház Marad a hűvös idő Várható időjárás ma es­tig: Estig az országban időn­ként felszakadozik a felhő­zet, de elsősorban a keleti megyékben valószínű elszór­tan újabb eső, zápor. Az északi szél időnként meg­élénkül. A várható legalacso­nyabb reggeli hőmérséklet 6—11, a legmagasabb nappa­li hőmérséklet 12—17 fok kö­zött alakul. NÉMET NYELVŰ KÉPZÉS NSZK-beli fiatalgk részvé­telével indítanak öQálló ta­nulmányi csoportot a követ­kező tanévben a budapesti Allatorvostudományi Egye­temen. Előreláthatóan 45—50 német nyelvű diák kezdi meg tanulmányait a több mint 200 éves hazai felső­fokú .oktatási Intézmény első évfolyamán, ahová — a korábbi évek gyakorlatának megfelelően — továbbra is 90 magyar hallgatót vesz­nek fel. ŰTIBESZAMOLÖ LENINGRÁDRÓL Leningrád környéki par­kok és kastélyok címmel dia­vetítéses útibeszámolót tart Gimesiné Dudás Irén hol­nap, kedden délután fél 5­kor a Postaigazgatóság ét­termében. ORSZÁGOS TALALKOZÖ Az ifjúsági békeklubok kétnapos országos találkozó­ját rendezte .meg (szomba­ton és vasárnap Kunszent­mártonban az Országos Bé­ketanács ifjúsági bizottsá­ga és a helyi békeklub. A program első napján „Köny­nyű-e ma fiatalnak lenni?" címmel filmvetítéssel illuszt­rált vitafórumot tartottak a fiatalság mai helyzetéről, gondjairól, békeeszményei­ről. Vasárnap Iván Kornél, az Országos Béketanács if­júsági bizottságának titkára békeképünk változásairól tartott előadást, majd a fiatalok nyári békemozgal­mi programjáról tájékoztat­ta a népes hallgatóságot. Késés Komor, fekete volt az ég, már tisztán kivehető a félhold lágy kontúrja. Az ut­cán késő délutáni csend. Metszően hideg szél söpört ki a nyitott gyárkapun, magá­val sodorva a gyár minden porát és szennyét. A húsz körüli, bördzsekis srác leállította motorját, lerántotta fejéről csillogó bukósisakját és két oldalról bele­túrt a hajába. Felületes, henye mozdulat­tal féloldalt helyezte lábait. Várt. A por­vihar egy részét föl is szippanthatta, mert rendre köpött egyet-egyet, az amúgy sem tiszta aszfaltra. Arcvonásai idegesnek, nyugtalannak látszottak. Végre kilépett a gyárkapun. Szintén közel a második ikszhez. Csodaszép Ma­donna-arca még szebben ragyogott, mi­kor megpillantotta a fiút a pad mellett, szokásos találkahelyükön. Azt a pár mé-' tert is futva tette meg hozzá. Ám ö ismét köpött egyet, ezzel is demonstrálva nem éppen vidám hangulatát A lány csöndL ben lesütötte a szemét. Várt. Várta a szidást. — Anyádat! — szakított bele a fiú a kínos csöndbe és szemrehányó indulattal elfordította a fejét — Ne haragudj, a gépeket kellett taka­rítani — rebegte a lány lágy, bocsánat­kérő hangon. Egyik kezét a fiú karjához érintette, aki azt ingerülten lesodorta on­nan. — Rohadt kurva! — kiáltotta, és hogy nyomatékot adjon szavainak, arcul is ütötte. A pofon ujjnyomai még néhány pillanatig fehéren villogtak a hidegtől pi­ros arcocskán. A lány lehorgasztott fejjel, két piciny könnycseppel a szeme sarká­ban mozdulatlanná meredt, mint egy gyászos kőszobor. Rövid idő múlva — valószínűleg — megbánhatta bűnét, mert kedvese ajkait az övéihez illesztette és mohón rátapadt. Hosszú csókváltási következett. A fiú megkönnyebbülten, de erőfölényét vég­képp tisztázó hanyag mozdulattal odaad­ta párjának a sisakot. Beindította az MZ-t, fölkapcsolta a világítást és éles: kanyarral kigördült a főútra. A kislány óvatosan fogta szerelmének derekát Le­het, fantasztikusan boldognak érezte ma­gát, hogy most ennyivel megúszta ezt a tízperces késését. A szél egyre hidegeb­ben fújt, de ebből a hátul ülő mandula­szemű szépség mit sem érezhetett a tá­volodó motoron, hisz szerelmes. S tudva­levően szerelmesnek lenni csuda jó... Nemes Norbert EMLÉKMÜSOR A Hazafias Népfront bel­városi I/'A körzeti bizottsá­ga és az MSZMP belvárosi l/A alapszervezete a Vic­lor Hugó utcai pártházban a béke és barátsági hónap keretében A békéről prózá­ban és zenében címmel em­lékműsort rendez holnap, kedden délután 5 órakor. Ünnepi beszédet mond Ked­vessy György egyetemi ta­nár, majd Galkó Bence szín­művész és a Tömörkény István gimnázium vonósné­gyese ad műsort. Partrendezés az Ipoly mentén Nagymarosi vízlépcsőé pítés Ugyanaz Kati hazajön az is­kolából. — Papa, ma azt hal­lottam, hogy Indiában a férfiak csak az esküvő után ismerik meg a fe­leségüket. — Ez nálunk Is így van — morogja az apa. Nagyhatalmak és válsággócok Európa országai eddigi tör­ténelmük egyik legszilárdabb és leghosszabb békerendsze­rében élnek. Minden megosz­tottság, gazdasági és politikai feszültség, etnikai konflik­tus ellenére a legöregebb kontinens népei a világpoli­tika szélárnyékos oldalának előnyeit élvezik. Napjainkban figyelmük főként arra irá­nyul, hogy a fokozatosan ja­vuló szovjet—amerikai kap­csolatok, a kiszélesdő párbe­széd, a leszerelés milyen kedvezőbb feltételeket hoz­hat számukra. A közvéle­mény természetesen öröm­mel fogadja az afganisztáni rendezés első lépéseit, de már rutinszerű belenyugvás­sal hallgatja a közel-keleti helyzet újabb áttekinthetet­len fejleményeit, és folytat­hatnánk a sort a Fülöp-szi­getekkel, Délkelet-Ázsiával, Sri Lankával stb. VéRül is mindez tőlünk távol zajlik, az események hullámverésé­nek csupán a rezdülései jut­nak el hozzánk. Vajon helyesen gondolko­dunk-e? Valójában elszige­telt-e Európa a távoli föld­részeken végbemenő külön­böző konfliktusok hatásaitól? Mindezekben mi a szerepe a nagyhatalmaknak, milyen összefüggések alakulnak ki. és ezek miként hathatnak vissza a nagyhatalmak kö­zötti kapcsolatokra? Ügy gondolom, hamis illú­zió Európa elszigeteltségét feltételezni. Politikai, biz­tonsági és morális szempon­tokból is, közvetve vagy köz­vetlenül mi is érezzük a kü­lönböző válsággócok hatása­it. S ami még ennél is fon­tosabb, minden egyes helyi, regionális konfliktusban benne rejlik az alapvető ve­szély. az hogy kiszélesedésé­vel. ellenőrizhetetlenné vá­lásával gyorsan átfogó mé­retűvé alakulhat át, aminek jelentősége már korántsem szűkíthető csupán az adott térségpe. Ezek a kérdések és az ezekre megfogalmazható vá­laszok alkotják az Irodalmi kávéház ma, hétfő esti be­szélgetésének vezérfonalát. Az est vendége a nemzetközi politika elméletének és gya­korlatának itthon és külföl­dön egyaránt elismert szak­értője, Balogh András pro­fesszor, a Politikai Főiskola Nemzetközi Politika Tanszé­kének vezetője, a Magyar Politikatudományi Társaság alelnöke. Vastagít Pál Szeged Megyei Városi Tanács V. B. Városgondnokság számviteli és pénzügyi osztályvezetői munkakör betöltésére pályázatot hirdet. Pályázati feltétel: felső fokú szakirányú képesítés, erkölcsi bizonyítvány. A pályázatokat írásban, önéletrajzzal ellátva kérjük beküldeni az intézmény címére: Szeged. József A. sgt. 39. KORSZAKVÁLTÁS AZ AUDIOTECIINIKABAN? Az utóbbi években sűrűn követik egymást a techni­kai újdonságok, pmelyek forradalmasítják a szóra­koztatóelektronika-gyártó ipart. A legfrissebb újdon­ság a törölhető CD-lemez, amely — ha sorozatgyártá­sa megindul és a haszná­latra alkalmas készülékek is megjelennek a piacon — nemcsak az eddigi hangrög­zítési megoldásokat, hanem a szalagos videotechnikát is könnyen a múzeumi látvá­nyosságok közé utasíthatja. A törölhető CD-lemezt az amerikai Tandy cég fej­lesztette ki. Az első hírek szerint ötvözi a legújabb technikai megoldásokat: a rendes CD-lemeznél annyi­val tud többet, hogy nem­csak az előre felvett szte­reózenét játssza vissza, ha­nem törölni is lehet rajta az előző felvételt, és lézer­sugárral „írt" 4 barázdákkal újat lehet felvenni helyé­be. Másik jellegzetessége, hogy digitális jelekkel rög­zíti a felvételt. A Tandy elnöke szerint az újabban terjedő digitális magnetofonokat a Thor— CD-lemezhez használatos le­játszó-felvevő készülék azért is lekörözheti, mert ol­csóbb. NYÍLIK A TATOR.IAN A Balaton északkeleti partvidékén, Balatonkenese es Balatonakarattya között most bontogatja mézillatú, fehér ernyős virágait ha­zánk egyik legritkább nö­vénye, a tátorján. A füves pusztaságoknak ezt a jel­legzetes, kórószerű növé­nyét — a feltevések szerint — a honfoglaló magyarok hozták be, ugyanis mélyen földbe nyúló gyökereit cse­megeként fogyasztották. A Kaszpi-tenger vidékén ma is honos tátorján — né­piesen tatárfű — hazánk­ban már csak a Balaton partján található; védetté nyilvánított termőhelyét be­kerítve őrzik. A nagymarosi vízlépcső építésének részeként nagy­szabású beruházási munkák kezdődtek az Ipoly mentén. A majdani vízlépcső felett a Duna szintje megemelkedik, így szükség van az Ipoly szo­bi torkolatánál és a Dunába ömlő folyó mentén is a part­rendezésre, védőtöltések ki­építésére. A Közép-Duna­völgyi Vízügyi Igazgatóság irányításával, a csehszlovák partnerekkel együttműködve, már hozzá is láttak a védő­gátak kialakításához; a dó­zerek, földgépek reggeltől késő estig hétvégeken is nagy erőkkel dolgoznak, a szobi kőbányából folyamatosan szállítják a követ a teherau­tók. A tervek szerint a torko­lattól számítva az Ipoly 15 kilométeres szakaszán egy­úttal a folyó szabályozását is elvégzik, néhány kanyarula­tot levágnak, kiegyenesíte­nek. A folyórendezés követ­keztében a jelenleg alig né­hány méter széles Ipolyból, a Szob és Letkés közötti sza­kaszon tekintélyes folyó vá­lik, szélessége néhol eléri majd a 150—200 métert. A munkálatok eredményeként számottevő megművelt terü­let mentesül az árvízveszély­től, és belvizektől is kevésbé kell tartani. A nagyobb víz­felület, a rendezett, kulturál­tabb part növelni fogja a vi­dék idegenforgalmi jelentő­ségét. Átépítik az Ipoly men­tén futó 1201-es számú utat is, megteremtve ezzel a biz­tonságosabb közlekedés fel­tételeit. Ipolydamásdnál és Letkésnél szabadstrandokat alakítanak ki, a szobi árvíz­védelmi töltés mellett víz­parti sétányt és parkot épí­tenek. Az Ipoly menti munkála­tok várhatóan jövő év végéig befejeződnek, ám a folyó vízállása csak 1992-ben nö­vekszik majd meg, a nagy­marosi vízi erőmű elkészül­te után, amikor a Duna vize is felduzzad. Pécsi Nyári Színház A hagyományoknak meg­felelően ünnepi koncerttel nyílik meg június 13-án a Pécsi Nyári Színház idei évadja. Áz orvostudományi egyetem aulájában a Pécsi Szimfonikus Zenekar ad hangversenyt. A város, sza­badtéri színpadain augusz­tus 7-ig 50-nél több előadást láthat a közönség. A szokat­lanul hosszúra nyúló szín­házi évadnak az a magyará­zata, hogy július utolsó és augusztus első napjaiban rendezik meg az Európa cantat (Európa énekel) el­nevezésű nemzetközi kórus­találkozót Pécsett. A rangos fesztiválra 3 ezer vendéget várnak földrészünk különbö­ző országaiból. A külföldi közönségre való tekintettel a programban dominálnak a zenés, táncos és folklórmű­sorok. Két pécsi koreográfus, Eck Imre és Vidákovics Antal új táncjátékot alkotott a nyári színház számára; a Vonzó­dások című művet a Pécsi Balett és a Baranya Tánc­együttes közösen adja elő a székesegyház melletti sza­badtéri színpadon. Felújít­ják az 1982-es évadban nagy sikerrel játszott Székelyfonó című daljátékot, amit a leg­szebb pécsi szabadtéri szín­padon, a középkori tettyei romoknál játszanak. Az elő­adás rendezője Bagossy László. Halálos baleset Halálos baleset történt szombaton este 7 órakor Röszke és Szeged között a Maty-éri evezőspályánál az 5-ös országúton. Személyau­tót vezetett Szeged felé Bodó Lászlóné (Üjszentiván, Kos­suth utca 25.), aki egy segéd­motort előzött, amikor észre­vette, hogy szemben jön egy kamion. Ijedtében a kor­mányt hirtelen jobbra rán­totta, elvesztette uralmát a kocsi fölött, és egy fának üt­között. A baleset következté­ben a mellette ülő férje a helyszínen meghalt. Az autó­ban utazó Papp István és felesége, valamint a gépko­csivezető súlyosan, a két csa­lád gyermekei, Bodó László és Papp Andrea könnyebben sérültek meg. DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja FOszerkesztO: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Kiegyel Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadd: Klspál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat! Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház 6740. — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja, Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6120. Igazgató: Surányl Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dfj egy hónapra 63 forint — ISSN 0133-623 s f

Next

/
Thumbnails
Contents