Délmagyarország, 1988. május (78. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-18 / 117. szám
Csütörtök, 1988. május 19. 41 Növekvő alumíniumexport Az év eddig eltelt időszakában kedvezően alakult a színesfémek világpiaca; nőtt a kereslet az alumíniumtermékek iránt, s ezzel együtt emelkedtek az árak. Ezt kihasználva az év elsö negyedében számottevően emelkedett a Magyar Alumíniumipari Tröszt konvertibilis elszámolású exportja. Az első három hónapban dollárban számítva csaknem 34 százalékkal volt nagyobb a konvertibilis kivitele, mint a múlt év hasonló időszakában. Ez több mint 16 millió dollár többletbevételt jelentett a trösztnek. A tröszt vállalatai kapacitásaik maximális kihasználásával igyekeztek a javukra fordítani, hogy márciusban—áprilisban volt olyan időszak, amikor az alumíniumtömbök tonnánkénti napi ára elérte a 3 ezer dollárt is. Most havi átlagban 2500 dollár körül állapodott meg az alumínium világpiaci ára, de még így is jóval magasabb a korábbi csúcsnál, az 1980 februárjában átlagban elért, addig példa nélkül álló 2200 dolláros szintnél. A kedvező világpiaci tendenciák mellett javította az export gazdaságosságát az is, hogy a MAT kivitelében nőtt a magasabban feldolgozott termékek aránya. Az első negyedévi konvertibilis elszámolású export 63 százalékát tették ki ezek az értékesebb árucikkek, míg a múlt év hasonló időszakában még csak 58 százalék volt a feldolgozott termékek aránya. Ezekből az értékesebb cikkekből a többlet jelentős részét olyan igényes piacokon sikerült értékesíteni, mint az NSZK, Japán és az USA. A nagyobb export nem rontotta a hazai ellátást, hiszen a belföldi piacra is csaknem 10 százalékkal több jutott az egy évvel korábbinál. Siemens gázturbina Kedden 30 millió márka értékű importszerződést kötött az Eröműberuházási Vállalat és a Transelektro az NSZK-beli Siemens-szel és a Kraftwerkunion céggel komplett gázturbina és segédberendezéseinek szállítására. Az erőmúvi egységet a Duna menti hőerőműben szerelik majd fel, az átadásra 1991-ben kerül sor. A gázturbina úgynevezett kapcsolt energiaellátási feladatot lát majd el, mivel a villamosenergia-termelés mellett a keletkező igen magas hőmérsékletű füstgázt egy hőhasznosító kazánban iparigőz-termelésre használják fel a Dunai Kőolajipari Vállalat részére. A 90-es években a hazai villamosenergia-igények kielégítése érdekében körülbelül 600 megawatt teljesítőképességű, kombinált ciklusú erőmű első része. Küldöttekkel munka közben (8.) Hit, illúziók nélkül 99 Kari Csaba, az MTA Szegedi Biológiai Központjának kutatója 1975 óta csoportvezető. Eredeti végzettsége szerint orvos. 1974 óta tagja az MSZMP-nek, az alapszervezeti vezetőség tudománypolitikai felelőseként választották meg küldöttnek. — Miben látja jelenlegi helyzetünk fő problémáját? — A prosperáló és a nehéz helyzetben levő országok; alapvető- különbsége a folyamatosan változó környezethez való alkalmazkodóképességükben van. (Mellékesen jegyzem meg, hogy ez a biológiában egyáltalán nem új jelenség.) Ez különösen fontos egy olyan kis ország számára, mint hazánk. Szerintem fő problémánk abból ered, hogy nem alkalmazkodtunk az új tendenciákhoz, és jelenleg is alapvető problémánk alkalmazkodóképességünk igen szűk volta. — Egy ország alkalmazkodóképességének bővítéséhez nagyon sok tényező együttes jelenléte szükséges. — Természetesen. Kell hozzá korszerű infrastruktúra, és amit a leglényegesebbnek tartok: korszerű tudás. Véleményem szerint ez biztosíthatja annak lehetőségét, hogy a gazdaságban a szükséges szerkezetátalakítást végre tudjuk hajtani. Röviden: ez annak elemi feltétele. Ismét egy biológiai hasonlattal élnék. Minden élőlény lényegesen szélesebb körű működési képességgel rendelkezik, mint amit abból egy adott időpillanatban kihasznál. Ez a „tartalék lehetőség" biztosítja az alkalmazkodóképességet, és a törzsfejlődés folyamán csak azok az élőlények maradtak fenn, amelyek ezzel rendelkeztek. Mindebből az következik szerintem, hogy már most prioritást kell biztosítani az oktatásnak az alapoktól a felsőoktatással bezáróan, a közművelődésnek és a kutatásnak. A prioritás alatt azt értem, hogy évente reálértékben egyre bővülő támogatást kell kapnia. Ezen területeknek — az egészségüggyel együtt — „maradványelvként" való kezelése a továbbiakban nem tartható. Meggyőződésem, hogy ez a fizikai dolgozók, azok között is elsősorban a veszteséges vállalatoknál alkalmazottak alapvető érdeke is, nem pedig egv szűk értelmiségi rétegérdek. — Ahhoz viszont, hogy az itt röviden vázolt „lehetőségek" hatásosan működjenek, megfelelő keretekre van szükség. — Igen. Éppen ezért alapvető politikai és gazdasági intézményrendszerbeli reformra van szükség. Természetesen ezeket is a kor követelményéihez kell igazítani, méghozzá minél sürgősebben, de nem kapkodva. Ezt rendkívül nehéz feladatnak tartom. — Várható-e, hogy a pártkonferencia megoldja ezeket a feladatokat? Általában. mit vár ön, személy szerint a partkonferenciától? — A közelgő országos pártértekezlettől hiba lenne elvárni, hogy az előbb említett gondokat konkrétan megoldja. Véleményem szerint ez egyetlen értekezletnek sem lehet reális feladata, így a pártkonferenciának sem. Amit reálisnak tartok, az a kiút megfogalmazása. A végrehajtás csak azután következik, ezért a konkrét kérdések közül utána egyet sem vehetünk le a napirendről. A maximum, amit ez a fórum elérhet — hogy Károlyi Mihály ismert könyvének címet kölcsönözzem — olyan légkör megteremtése, amiben van „hit, illúziók nélkül". Helyre kell, hogy álljon az ország lakosságának többségében a bizalom: megfelelő irányú lépésekkel még kijöhetünk a bajból. Ehhez a tézisekben olyan megfogalmazások kellenek, amelyek a jelenlegi helyzetet világosan értékelik. Nyilatkozni kell azoknak a változásoknak az alapelveiről is, amelyek a politikai-gazdasági intézményrendszerre vonatkoznak. Fontos kizárni egy látszatátrendeződésnek még a lehetőségét is. Ezt az embereknek világosan érezniük kell a majdani állásfoglalás szövegébői is. Csak így állhat helyre a bizalom. A hitben rengeteget segíthet a nyilvános politizálás, persze néhány igazgatási és honvédelmi terület érthető kivételével. A hit alapjainak markáns megfogalmazása jó hatással lesz a közmorálra, ami ma rossz, és különösen a tendenciája aggasztó. Az illúziók rendkívül veszélyesek, mert természetesen nem teljesülnek. Emiatt a megalapozatlan hit szélsőséges elkeseredésbe csap át. Világosan le kell szögezni, az elkövetkező években milyen életszínvonalnak van meg a reális alapja hazánkban. Rendkívül itagy a felelősségünk, ha rosszul döntünk, félő, hogy irreverzibilisen (megfordíthatatlanul) lemaradunk. Közepesen fejlett országból a fejlődők közé süllyedünk. Ha sikerül, akkor még a 24. órában csatlakozni tudunk a fő progresszív folyamatokhoz. Ehhez a pártnak is alapvetően meg kell újulnia. A szükséges személyi változásokon túl új, a pártdemokráciát intézményesen biztosító szervezeti szabályzat kidolgozására és széles ikörű megvitatására van szükség a közeli jövőben (amit például a XIV. kongresszuson fogadnának el). Nagyon lényeges, hogy egy vezető pártnak nemcsak az élet által felvetett problémákra kell időben reagálnia — ez elemi feltétel —, hanem a problémáknak elé kell mennie. összefoglalva, amit várok, az egy olyan dokumentum elfogadása, amelynek a hatása hit, illúziók nélkül. Bólé István Saját termékeiből összeállított egységcsomagokkal segíti a családiház-epítóket a Dunai Vasmű; ezeket kétféle épülettípushoz — egy nagyobb, úgynevezett többgenerációs, valamint egy kisebb alapterületű, akár két ütemben is felépíthető otthonhoz — állítja össze. A Pentele és Castrum nevű családi házakhoz a típustervekben ímegadott mennyiségben és (méretben hőszigetelt kohóhabsalak falazóblokkot, tűzhorganyzott könnyű acél tetőszerkezetet, variálható fémzsalurendszert, valamint radiátoBizonytalanságaink utóélete (?) S zinte mindenről szinte mindent hallani manapság. Aligha van olyan területe az életnek, olyan gondja, jelensége, amit legalább viszonylag széles körben hasonlóképpen kommentálnának, értelmeznének, fogadnának vagy utasítanának el. Ezek: a jelenségek — legalábbis számomra — óhatatlanul arra látszanak utalni, hogy biz', ez a magyar társadalom jelentős mértékben megosztottá vált múltról, jelenről vallott véleményeiben, jövőképeiben és várakozásaiban egyaránt. Megosztottá? Szinte kételkedve írom le e szót. Kételkedve önmagamban," hisz jó három évtizedet éltünk meg a deklarált és nagyjából valóban létező nemzeti egység, konszenzus jegyében. Három évtizedet, amelynek első harmadában a „megosztottságra" apellálók nyilván csakis egy retrográd kisebbséget jelenthettek, a másodikban pedig valamiféle elhanyagolhatóan érdektelen „devianciát". De aztán eljött a harmadik évtized, a legutóbbi, amelyben már legalábbis nyomatékosan megoszlottak a vélemények jelenről és lehetséges jövőnkről. Csakhogy e vélemények egy eufemikusan „szabványosított", az egység és a nemzeti konszenzust láttatandó látszatában fogant nézetrendszerben hangot, nyilvánosságot sem kapva szorultak a politikai köztudat peremvidékére. Hogy miért is teszem most szóvá mindezt? Például azért, amit a múlt héten Berecz János, a Központi Bizottság titkára mondott a tévéhíradóban, az MSZMP KB ülését követően, amikor a társasági törvény tervezetével kapcsolatos központi bizottsági álláspontról beszélt. Amikoris fölvetődött, hogy manapság igencsak sokan „a szocializmus kiárusításaként" értékelik a valaha egyértelműen társadalmi tulajdonként minősített állami tulajdon átalakulását. Mindehhez a KB titkára csak annyit fűzött hozzá, hogy az állami tulajdon semmiképpen sem lehet a szocializmus leglényegibb sajátossága, főként nem akkor, ha egyszerűen képtelen igazán hatékonyan működni az a társadalmi vagyon, amelynek kezelésével az állam lett megbízva. A szocialista társadalom tehát választhat: vagy ragaszkodik az állam tulajdonosi monopóliumához (ami eddig is korlátozottan érvényesült), s vállalja a társadalmi vagyon, töke e hányadának kevéssé hatékony működésének terheit és következményeit, vagy úgy dönt a társadalom, hogy az általa „üzemeltetett" állam működését „korlátozza", s bizonyos jogosítványokat tőle megvonva, mási társadalmi szférákra ruház át. A hatékonyság, a társadalmi tőke jobb hasznosulásának reményében Mintha valahol itt kellene keresnünk mai bizonytalanságaink eredőjét és lényegét. Az ugyanis nagyjából nyilvánvaló, hogy a régi módon nem folytathatjuk tovább, mert ez az ország abszolút leszakadásához vezethet csak. Az új módszerek viszont egyelőre nemcsak hogy messze vannak kikristályosodásuktól, hanem azokból is sokszor ellenérzületeket váltanak ki, akik ugyan immár nagyjából tisztában vannak jelenlegi gondjainkkal, ám megtxitározóan él és munkál bennük mindaz a prekoncepció és végül is megalapozatlan, a marxista elmélet számára is idegen előfeltevés, amit éveken át beléjük sulykoltak a szocializmus elengedhetetlen alapföltételeiként. Hogy miről is van szó? Alighanem nagyon sok mindenről. Például az állam szerepének már korábban említett átértelmezéséről, tulajdonosi mivoltának újragondolásáról és újraszabásáról. Hisz a reformgondolat megszületésétől s többé-kevésbé kiterjedt alkalmazásától kezdve egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az állam tőketulajdonosi szerepében rosszul vizsgázott. Képtelen volt megfelelő, vagy akárcsak minimálisan elvárható szinten gyarapítani a társadalmi tőkét, sőt inkább pazarlóan túlköltekezett, méghozzá alacsony hatékonysággal, aminek következményeit nagyjából mindannyian jól ismerjük. A nagymértékű eladósodást, a költségvetési hiányt, a romló reálbéreket, a szociális ellátás csökkenő reálértékét, a gazdasági szerkezetváltás elmaradását... stb. Igaz, ezeket a problémákat még mindig nagyon sokan hajlamosak emberj hibáknak, gyöngeségeknek betudni, s erkölcsi megoldásokban, megújulásban keresni a kiutat. Pedig egyre inkább szembe kell néznünk a ténnyel: ha egy rendszer enynyi, meghatározóan nagy számú eleme működik „hibásan", nem kellő hatásfokkal, akkor föltehetően nem az elemekben, hanem a működésüket meghatározó rendszerbéli mechanizmusokban kell és érdemes a hibákat keresni. És meg is találni. Nos, amennyire mindez tény és valóság szerintem, legalább annyira az az is, hogy valóságunk totális, meghatározóan újszerű átgondolására nincs fölkészülve egyelőre a társadalom nagy része. Hisz bár a jelenlegi helyzet szinte mindenkit elégedetlenséggel tölt el, szinte mindenki másmilyen kiutakat és megoldásokat tartana kívánatosnak és szükségesnek, nagyjából abban a modellben gondolkodva, amit — ha bevallunk, ha nem — elsősorban az utóbbi negyven év táplált belénk, tett gondolkodásunk meghatározó elemeivé. Egy leegyszerűsített szocializmuskép talaján. És valahol itt kellene elgondolkodnunk. Azon, hogy bár vágyaink, elvárásaink a gazdaságilag legfejlettebb országok által nyújtott lehetőségek szerint alakultak, általában messzemenően nem ismerjük azokat a mechanizmusokat, amelyek azokat az eredményeket, azt a fejlődést létrehozták. így pedig gondolkodásunkat jobbára céljaink, vágyaink határozzák meg, anélkül, hogy abban szerephez juthatnának igazán az e vágyak megvalósításához szükséges, minőségileg más, új társadalmi-gazdasági-politikai mechanizmusok. Legalábbis a közgondolkodást, mindennapi ítéletalkotásainkat jellemzi meglehetősen pontosan ez a belső ellentmondás. Szerencsére, sok minden történt az utóbbi években. Hatalmas fejlődésen^, mentek keresztül u társadalomtudományok. Meghatározóan új eredmények születtek a közgazdaságtanban, a szociológiában, politológiában, egyáltalán: a marxista elméletben. S bár e tudományos eredmények csak nagyon korlátozottan mentek át a köztudatba — amelyben még mindig meghatározó a sztálinista karakterű, leegyszerűsített szocializmuskép sok eleme —, a kormányzati, államszervezői, politikai munkában mind markánsabban jelennek meg ezek az új eszmék, új felismerések. Például a társasági törvény tervezetében. Vagy a készülő költségvetési reformban, amelynek révén néhány év múlva tán elérhetjük, hogy a költségvetés ne a gazdaság ellen működjön, elvonó és újraelosztó szervként, hanem közgazdaságilag megalapozottan a gazdasági fejlődés stabilizáló motorjaként úgy, hogy szerepe egyúttal az állami feladatok megoldásában koncentrálódjon És körvonalazódnak a megoldások a szociális ellátást szinten tartó, sőt fejleszteni is képes mechanizmusok kialakítására is, amelyek például a nyugellátást és a betegségbiztosítást valóban biztosítási alapokon oldhatnák meg, kikapcsolva belőle az állam ma sokszor „elvonó" szereplehetőségeit. M inőségi megújulás előtt állunk tehát sok szempontból. Olyan változások előtt, amelyek megállíthatják az ország leszakadásának folyamatát, s elindíthatnak bennünket a fölzárkózás felé vezető úton. Ehhez azonban nemcsak új célokra, hanem minőségileg más, új eszközökre, módszerekre, társadalmi-gazdasági-politikai mechanizmusokra is szükség van. Olyan politikai megújulásra, amelynek irányában remélhetőleg most, a partértekezleten, megtesszük az első lépéseket. Szávay István Családi ház csomagban rokat szállít. Vállalkozik arra is, hogy fővállalkozásban, akár 6zerkezetkész, akár kulcsra kész állapotban felépíti a megrendelőnek a házat A módszer legfőbb előnye az, hogy egy helyen juthatnak korszerű építőanyagokhoz a megrendelők, a csomagba kerülő termék mindegyike ugyanis kielégíti a magas követelményeket Az iso plus falazóblokk — amelyből külső teherhordó falazat építhető — jó hőszigetelő, kiváló hőtároló. A filigránnak nevezett tetőszerkezet csökkenti a szerelési munkát, könnyebb, tartósabb a hagyományosnál, a íémzsalurendszer pedig igen sokféleképpen variálható. A számítások szerint a Dunaferr típusú családi házak négyzetmétere mintegy 15 ezer forintba kerül. Az egységcsomagból készült egyik házat a BNV-n is bemutatja a Dunai Vasmű. (MTI) és a megújulás Az MSZMP megyei bizottságának oktatási igazgatósága és a TIT megyei szervezete holnap, csütörtökön fórumot rendez. Délután I órakor Nagy Imre, a KISZ Központi Bizottságának titkára tart vitaindító előadást Az ifjúság és a megújulás címmel a Somogyi Könyvtár Dóm téri épületének III. emeleti termében.