Délmagyarország, 1988. május (78. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-17 / 116. szám

Csütörtök, 1988. május 19. 3 Korszerűsített csempegyár Tófejen A sikeres próbagyártás után megkezdődött a termelés a zalaegerszegi székhelyű Zalakerámia korszerűsített tófeji csempegyártó üzemében. Az olasz szakemberek közreműködésével végrehajtott, több mint 170 millió forintos rekonstrukcióval lehetővé vált a hagyományos kétszeri égetésről az egyszeri, úgynevezett gyorségetésre történő átállás. A hazánkban ipari méretekben még nem alkalmazott modern, számítógép-vezérlésű eljárással a korábbi évi 300 ezer négyzetméternyi csempével szemben már 700 ezer négyzetmétert készíthetnek. Az előző kemencékben csak a második égetés 16—18 órát vett igénybe, ezután csupán 50—60 perc kell az egész művelethez. Emelkednek a kamatok 1988. június l-jével emelkedik a lakossági betétek kamata és kamatprémiuma. Az 1 éves és azon túli lekötésű kamatozó betétek és csekkszámlabetétek, a takaréklevél, a lakáscélú betétek, a nyugdíj-előtakarékossági betétek, a gyámhatósági betétek, és a közérdekű célra juttatott adományok, valamint az átutalási betétek kamatai átlagosan közel 3 százalékkal emelkednek. Küldöttekkel munka közben (7.) A szakszervezet tekintélye Olvasóink megszokhatták, hogy az immár két hete tartó, a pártértekezlet küldötteit bemutató sorozatunkban egy-egy rész rövid életrajzzal kezdődik. Ma se legyen hát másképp! Ágoston József neve jól ismert a közélet ügyei iránt érdeklődök előtt, hiszen több évtizede < dolgozik vezető munkakörökben. Alig 20 éves, és a pártközpont munkatársa, pártiskolai előadó, a szakszervezeti világszövetség budapesti iskolájának tanára. 1957-ben már Szegeden dolgozott — előbb a megyei pártbizottságon, később az ifjúsági szövetségben mint megyei első titkár. Ezt követően újra a pártbizottságra került: osztályvezető majd megyei titkár. Életútja ezután a Szakszervezetek Csongrád Megyei Tanácsánál folytatódott — közel 10 éve az szmt vezető titkára. Ha figyelembe vesszük az ország utóbbi évtizedének történéseit, könynyű belátni — nem épp a legnyugodtabb időszakban vezette, koordinálta,, az érdekvédelmi munkát. E tényből kiindulva a kérdés így is feltehető: — Miben látja annak okát, hogy a szakszervezetek tekintélye igencsak megcsappant a nyolcvanas évek végére, s a pártértekezlet dokumentumtervezetének vitáján bizony sok párttag bírálta a szakszervezeti munkát? — Magam is úgy látom, napjainkban nehéz helyzetben van a magyar szakszervezeti mozgalom. Ennek fő okát a csökkenő életszínvonalban az élet, a családi nevelés terheinek megnövekedésében látom. Meggyőződésem ugyanis, a mozgalom különösen érdekelt a kibontakozásban, hiszen a szakszervezetek funkcióikat csak akkor látják el megfelelően, ha a gazdaság is a tőle elvárt színvonalon teljesíti feladatait mind a termelésben, mind az elosztásban. A szakszervezettől azt kérik az emberek, hogy miközben feladatának megfelelően segíti a termelést, képviselje a dolgozók jogos érdekeit. Be kell vallani — ez utóbbit nem végezte elég határozottan. Ebből adódik egyik legfontosabb feladatunk is. A jövőben a szakszervezeteknek tagjaikkal, mint munkavállalókkal kell többet foglalkozni, az eddiginél kiemeltebben érvényre juttatni a jogos érdekekben történő határozott fellépést. Sajnos a nyugodtabb években elszoktunk az úgynevezett ütközésektől. De közbevetőleg hadd idézzem egyik szb-titkárunkat: „Mondj csak egy példát arra, hogyha az igazgató és az szb-titkár összekülönbözött a titkár került ki győztesen!" A gondok sorát folytathatom azzal, hogy a dolgozók nem ismerik eléggé a szakszervezet munkáját, nem tudják igazán, mikor és milyen ügyekben ért el a munkások számára fontos sikereket. Befejezésül e témakörben még annyit: sokszor olyan ügyekben is a szakszervezet kapja az első bírálatot, amikor tulajdonképpen a panaszt a pártnak, netán a kormánynak szánják,. De ez is természetes, hiszen mi vagyunk legközvetlenebb kapcsolatban a dolgozókkal. — A felsorolt gondokat elfogadjuk tényként. De ma, amikor oly sokat beszélünk a politikai intézményrendszer megújulásáról, mindenkit inkább az érdekel, hogyan képzeli ezt el a szakszervezet „házon belül"? — A tennivalókat talán azzal kezdeném, hogy mindenképpen meg kellene szüntetni a szakszervezeti titkár függőségét a gazdasági, a munkahelyi vezetőtől. Amíg ugyanis fizetését a munkahelytől kapja, bizonyos tekintetben kiszolgáltatott, Ha viszont a befolyó tagdijakból a munkások már „el tudják tartani" az érdeküket képviselő szakszervezeti vezetőt, megszűnik a függőség, az alárendeltség, és határozottabban, következetesebben képviselheti választói érdekeit. Másik fontos követelmény: komolyan véve az árutermelés törvényeit, a munkahelyek önállóságának további növekedését, az árak alakulását, a szakszervezetnek magára kell — vagy kellene — vállalnia a munkahelyi béralkut. Ha nő az egyes termék ára nőjön a termékbe foglalt munkaerő értéke is. Így láthatóvá válik a munkavállaló érdekeinek következetes képviselete. Napjainkban mind több szó esik a munkaerő-gazdálkodásról. A szakszervezet szocialista jellegű szervezet, nem lehet gátja a társadalmi fejlődésnek. Így támogatnia kell például a termékszerkezet módosítását, a tudomány hatékonyabb felhasználását is. Ez pedig a mai munkaerőhelyzet átrendeződését jelenti. Nos, ezt is fel kell vállalnunk, de azzal a kikötéssel, hogy a gazdasági vezetés időben dolgozza ki a munkaerő-gazdálkodás távlati tervét, mert csak így van idő az átképzésre. Ki kell állnunk azért, hogy előbb minden lehetséges variációt próbáljanak meg a munkás elhelyezése érdekében, és csak végső esetben alkalmazzák az elbocsátást. Végül is: nem a folyamatokat követő, hanem az eseményekben benne élő, azokban kezdeményező szakszervezeti mozgalomra van mindinkább szükség. — Eddig arról beszéltünk, mit várnak el a dolgozók szakszervezetüktől. Most talán szóljon arról, hogy a szakszervezet mit kérne a gazdasági vezetéstől, vagy hogy beszélgetésünk indokánál maradjurtk: a párttól, a közelgő pártértekezlettől. — Tapasztalataim szerint a dolgozó ember mindenekelőtt biztonságos helyzetre, biztonságot nyújtó életre törekszik. Így a pártértekezlettől azt várják, hogy bizonyos tekintetben stabilabb szocializmusképet fogalmaz meg. Hogy válaszol olyan kérdésekre, mint például: meddig tart a gazdasági élet romlásának tendenciája, mikor kezdődik el egy gazdasági megélénkülés, amelyben az emberi életviszonyok is érezhetően javulnak. Másik fontos kérdés, politikai intézményrendszerünk további korszerűsítése, a szakszervezet szerepének határozott átalakítása. Ehhez elsősorban a pártmunkát kell megújítani, a párt vezető szerepét következetesen érvényesíteni, mert csak ezzel párhuzamosan gazdagítható a szakszervezeti munka. Szerepünket abban látom, hogy a szakszervezet fogalmazza meg a különböző csoportok érdekeit, és érje el azt, hogy a politika a jelzéseket mindenkor vegye figyelembe. Remélem ezt a törekvésünket is megerősíti a pártértekezlet is. Bátyi Zoltán Meddig integethetünk a vonat után? Beszélgetés a műszaki értelmiség helyzetéről Értékválságban szenvedünk. Feje tetejére állítottuk gondolkodásunkat, ezért sokan nem találják helyüket a világban. Jobb sorsra érdemes emberek mondanak le álmaikról, amelyek mindnyájunk hasznára válhatnának, ha ... Ha sikerülne ezt a faramuci helyzetet megfordítanunk, helyére tennünk értékeinket. Hosszú évek óta mondogatjuk, értelmiségünk nem foglalja el a megfelelő helyet társadalmunkban, mert nem teheti. Szabályozók kötik gúzsba, hogy egy-egy szellemi alkotásért mennyit fizethetünk, az iskolában megszerzett szellemi javak mennek pocsékba, ha egy-egy ötlet belekerül a szellemi termékek húsdarálójába. Gazdaságunk megreformálásában, iparszerkezetünk megizmosításában viszont döntő szerep hárul(na) a műszaki értelmiségre. Csakhogy... — Én azt hiszem, a mérnökeinket elsősorban nem az bántja, hogy alul vannak fizetve. A tudásukat, amiért öt évet hajtottak az egyetemen, hogy megszerezzék, nem képesek hasznosítani. Ez bántja őket a legjobban — kezdi a beszélgetést Henczi Lajos, az MTESZ főtitkárhelyettese. — Akkor hát kétszeres a „szegénységünk"? — Igen! Az öt év alatt feltöltött rekeszek a gyakorlatban nem tudnak működni, kamatozni. A tudás szellemi őrlángon pislákol. Az az igazság, hogy ez az áru, a tudás a hazai piacon nem kelendő. Sem anyagi, sem erkölcsi értéke nincs igazán. — Sokan attól félnek, hogy az alulfizetettség miatt egyre több másod-, harmadállást vállalnak jó kvalitású szakembereink. — Élni kell valamiből, s ezt mindnyájunknak tudomásul kell venni. Ez a folyamat nem biztos, hogy szellemi prostitúció, hiszen nem kell okvetlenül mindent elvállalni, amiért fizetnek. És különben is, praktikus, ha sok forrásból származik a mérnökeink jövedelme. Több szellemi műhely jobban megedzi a koponyát is. A publikációknak is hatalmas haszna lehet. — Több mérnök is arról panaszkodik, amihez a legkevesebb tudás kell, azt fizetik meg a legjobban. A tucatárunak volna értéke? — Valóban igaz, hogy egy tudományos publikáció vagy könyv hírből sem hoz anynyit a konyhára, mint a tucatszám kopírozott típustervek eladása. Ilyen korban élünk, ez kell a piacnak. A legtöbb mérnök mégis arra törekszik, hogy egy-egy kifizetés ne haladja meg a ikétezer forintot. Kicsit cinikus gondolkodásmód ez, de az élet kikényszerítette. Az adótörvény ugyanis lefejezte a nagy munkákat. Az elvonó funkció tökéletesre fejlődött, miközben az ösztönzés kibicsaklott. Ez a legnagyobb kombinációs hibája ennek az új rendszernek. Kivéve talán a szabadalmat, • ahol változatlanul van ösztönzés. De a szellemi tevékenység serkentése igazából sehol sem megoldott. — Mit tesz az MTESZ a mérnökök presztízsének visszaállításáért? — Ma még nem ismeri el a piac, hogy a szellemi termék is áru. Ezt a felborult értékrendet szeretnénk helyreállítani. Ma még a 'környezet inkább a kontraszelekciót segíti. Téves elképzelés az, hogy elég csak kiképezni a mérnökeinket, a tudás majd magától kijön a fejükből, össze kell sűríteni a lehetőségeket, hogy így legyen. A világ a mi értékrendjeinket nem veszi tudomásul, nekünk kell alkalmazkodnunk. De a zöld út önmagában még kevés. Hiszen hiába szeretné valóra váltani terveit, elképzeléseit a mérnök, ha nincs hozzá infrastruktúra, érdekellentétek nehezítik az útját, ha nincs, aki odatartsa a markát egy-egy találmányért. — Nemzetközi összehasonlításban hol állunk? — Egy-egy termék szellemi-anyagi része néhány évtizede még 20—80 százalékban aránylott egymáshoz. Ma már ez az érték megfordult. Az anyag ára olykor szinte elhanyagolható, a termékben megtestesülő szellemi érték a lényeges. Külföldön legalábbis. Ma még az oktatás nálunk is a helyén van. Az anyagi nehézségek ellenére is képes jó színvonalon oktatni. De ha továbbra is elhanyagoljuk ezt a területet, beA sziksóstói kemping előszezonja Szeged "turistaforgalmából egyre inkább kiveszi részét a sziksóstói kemping. A képek tanúsága szerint már az előszezonban sem néptelen, a kánikulai napokban szinte biztos a telt ház. A vékonyabb pénztárcájúak ra is gondoltak a házigazdák. A Szegedi Vízművek és Fürdők, valamint a Pusztamérgesi Rizling Tsz Pusztaker nagykereskedelmi ágazata a napokban megnyílt közös üzemeltetésű Puszta Pajtájában egész csoportokat ellátnak étellel-itallal, s emellett szórakoztató szabadidős programokkal csalogatják a vendégeket. Somogyi Kírotyné felvételei hozhatatlan hátrányba kerülünk. Az élet minden területén szimmetrikus érdekstruktúrák kellenének. — Mire gondol? — Arra, hogy a hetvenes években a nagyvállalatok, az energiaszektor elsőbbséget élvezett, ök tehát úgyahogy érvényesíteni tudták akaratukat, fejlődési elképzeléseiket. Közben persze kiderült, nem mindenben tettünk jó lóra. De a kutatóintézetek, az oktatás, a kisebb szervezetek ma is a maradékelv alapján juthatnak csak pénzekhez. Ezen kellene gyorsan változtatni. — Hogyan? — Ahol az ipart, a gazdaságot fejlesztik, ott igyekeznek a műszaki értelmiséget előre tolni. Nálunk a társadalmi beidegződés még fordítva működik. A nehéz munkát ismerjük el. Az iparilag fejlett országokban 200 dollárt költenek kutatásra, fejlesztésre fejenként és évente. Nálunk? Alig éri e! a 40 dollárt. Ha a költségvetés oldaláról nézzük, még szomorúbb a helyzet. Oktatásra, kutatásra, fejlesztésre csak 0,7 százalék jut. Európában nincs ország, ahol ez az arány ne menne 1 százalék fölé. — Mi van akkor, ha nem sikerül ezt a folyamatot megfordítanunk? — Egy idő után irreverzibilissé válik, azaz megfordíthatatlan lesz. A találmánytól a kereskedelmi hasznosításig 5-6 év telik el a fejlett országokba^, Japánban ez az arány csak 3 és fél év. Nálunk a találmányok 75 százaléka csak 6-15 éven belül válik termékké. — Hogyan fogadják az MTESZ javaslatait, ötleteit? — Is-is. Akad, hogy halló fülekre találunk. Ma még hol megkérdeznek bennünket, hol nem. Persze akad olyan is, hogy csak azért kíváncsiak a véleményünkre, hogy ki lehessen pipálni, mi is hozzászóltunk. — Miben találtak halló fülekre az elmúlt időben? — A műszaki értelmiség anyagi helyzetét panaszoltuk el. Ügy tűnik, kapunk segítséget. Az idén a műszakiak bérrendezésére 150 millió forintot adott a kormány, ez jövőre már 300 millió lesz, ha minden jól megy. Ez persze csak tüneti kezelés és nem gyógyír. A célunk az, hogy 1990-ig a műszakiak bérnövekedése 40 százalékkal haladja meg az átlagot. — Mi az, amit nem hallottak meg? — Szerettünk volna egy műszaki „Kossuth-díjat" alapítani. Ez nem sikerült Most egy mérnök 10-30 ezer forintos dijat kaphat maximum. Tíz éve a táncdalfesztivál győztese 50 ezret kapott... Az értékvesztés azóta csak fokozódott — Hogyan tovább? — Ha nem lesz értékrendváltozás, egy idő után nem lesz mit szembeállítani külföldi és hazai értékek között Azaz egyre távolabb kerül a vonat aminek ma még integethetünk. Ha nem vigyázunk, néhány év múlva már a vonatot sem láthatjuk. Pedig volt idő — a századfordulón — amikor fenn is ültünk rajta. Hiszen volt olyan vonat, amit a magyar Kandó Kálmán konstruált — fejek ma is lennének pedig hozzá... Kafai Gábor l