Délmagyarország, 1988. április (78. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-30 / 102. szám

Szombat, 1988. április 30. 11 magazin DM Kórustörténelem A város élő organizmus. Történelme a nagypolitika része, de sajátosságai, genetikus kódja eredeti színezetet, különleges karaktert adhat. Szeged újkori története egyszerre az itt élö és egymást váltó generációk stafétája, de eszmék, szellemi értékek, művelődési, művészeti eszmények íve is. S ennek a szellemi-művészi vonulatnak szerves alkotórésze a kóruséneklés, melynek kezdetei 125 esztendőre nvúlnak vissza. Nyizsnai Gusztáv, a népszerű vásárhelyi dalszerző 1863-ban cikket írt a Szegcdi Híradóban Néhány sző zenedék és zeneegyletek felállításáról címmel. Nem ez volt az első dalárdapróbálkozás a városban. Mint Erdős Jánosnak a jubileumra megjelent kis kötetéből megtudhatjuk, igen fellelkesítette a szegcdieket az 1830-as években a várban raboskodó olasz foglyok férfikara, a bemutatott misztérium- és passiójátékok. Alkalmi énekkar már megszólalt az 1834-ben alapított Hangászat Pártfogó Egyesület nemutatóin is. A dalárdamozgalom mégis az 1860-as években indult virágzásnak, amikor enyhült az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot követő politikai nyomás, ismét engedélyeztek egyletek, egyesületek alapítását. Ezeknek sorában talán legerőteljesebbek. legnagyobb hagyományt teremtök a dalos egyletek, dalárdák lettek. A fent említett cikk buzdította fel a jeles szegcdi pékmestert, Hánki M. Edét —aki zeneileg pallérozott férfiúnak számított, szokásos európai vándorútján is többet muzsikált színházi zenekarokban, mint amennyi időt pékmúhelyekben töltött -, hogy 1863 őszén 16 dalolni vágyó iparostársa nevében fölterjessze az elöljárósághoz az alakítandó hangász egyesület alapszabályát. A Szegedi Dalárda nemsokára fel is lépett egy szercnádesten. Ettól számítandó a rendszeres és szervezett kórusélet Szegeden. Érdekesség, hogy a politika akkor is árnyékot vetett a kultúrára, a személyes torzsalkodások velejárói voltak az énekkari mozgalomnak is. így esett meg. hogy a dalárdaalapító. a 48-as eszméket valló és hirdető Hánki kénytelen volt kilépni az általa alapított egyletből, s létrehozta 1868-ban a Szegedi Polgári Dalárdát. A múzeum őrzi ennek az egyesületnek különös bélyegzőjét, melyen az 1868-as dátum utolsó számát — valószínűleg bicskával — hármasra formálták, mintegy jelezve az eredeti indulás dátumát, és felvállalva a folytonosságot is. Újabb konfliktust jelentett, hogy a régi egylet nem adta át a zászlót az újonnan alakultaknak, akik részt kívántak venni a debreceni országos dalostalálkozón. Ez a tény jelzi, hogy az országban rendre-másra jöttek létre az énekkarok. dalos egyletek, s rendszeressé váltak hosszú évtizedeken keresztül az országos dalostalálkozók, ahol egyenruhákban, zászlók alatt, jelvényekkel vonultak fel, vettek részt a versenyeken és koncerteken a dalosok. Érdekesség, hogy annak idején kizárólag férfiak lehettek tagjai a dalárdának, ez meghatározta stílusukat, repertoárjukat, hangzásukat is. Csak a századfordulót kővetően. Szegeden elsősorban Király-Kónig Régen nagy divat volt, hogy a dalárdák jeles alkalmakkor megörökítették magukat zászlajuk társaságában. A helyi fény képészmesterek csoportképeit a Móra Ferenc Múzeum helytörténeti gyűjteménye őrzi Kodály Zoltán vendéglátójával, Szeghy Endrével a Kárász utcán. Ekkor írta a Mester a Molnár Anna kottájára: „Dr. Szeghy Endrének, 1953. május 30-ának, az eddig hallott legszebb előadásnak emlékére — Kodály Zoltán" Vuémap. 1935. május hó 12-én dáMótt fái 11 órakor a VÁROSI SZÍNHÁZBAN A SZECEQI .ÉNEKLŐ IFJPSÁB7 SZEGEDI IFJÚSÁGI J.W Harínk üete Bithriiwl nagyszabású hangversenye a uagadf Mtolók ánakkaralnak 02 Iskola, kóial 800 énakas) köiramökódésé.al a BARANYI-PÁLFY akció laskra Bavasaló basiódat mond: Dr. SIK SÁNDOR Péter munkássága nyomán egyesítették alkalmanként a frissen alapított női kórusokat a férfikarokkal. A kóruskultúra akkoriban képes volt megmozgatni az egész várost. Szeged volt a házigazdája az 1876-os országos dalostalálko?ónak. Dugonics András szobrának avatóünnepségén — melynek javára két évvel azelőtt hangversenyt is rendeztek — Erkel Ferenc vezényletével énekelték a Himnuszt. A találkozóra,32 dalárda 600 énekese jött Szegedre, a rendezvény céljára a vár előtti sétatéren 2000 főt befogadó dalcsarnokot építettek, melyet később nyári színházként kívántak hasznosítani. Az egyik legemlékezetesebb szegedi program dátuma 1927. A huszonegyedik országos találkozóra 112 énekkar hatezer dalosa érkezett. „Hatezer dalostól hángos Szeged" — írta a Hétfői Rendkívüli Újság. „A magyar dal szegedi diadalünnepe" — ez volt a Szegedi Új Nemzedék vastagbetús címe. Az állomástól felvirágozott úton. diadalkapu alatt érkeztek a dalosok, a díszemelvény körül koszorúslányok várták a zászlókat, a versenyek több helyszínen zajlottak, a záróünnepségen. az újszegedi SZAK-pályán natezer dalos énekelte az összkari müveket, Ekkor volt először rádióközvetítés Szegedről. Mikor a sokezres tömeg hazafelé tartott, a híd megmozdult alattuk, alig lehetett a pánikot megakadályozni... A század újdonsága, hogy a polgári dalárdák mellett felnőttek a munkásénekkarok, melynek tagjai jórészt szervezett munkások voltak, s műsorukról nem hiányoztak a proletársorsot. a szegény emberek életét bemutató müvek sem. A harmincas években a kóruséletben is egyre erósebben visszhangoztak Bartók és Kodály dalai. A város kezdeményezője volt az Énekló Ifjúság hangversenysorozatoknak. Á felszabadulást követően két tendencia érvényesült Szeged kóruséletében. Részint az iskolai kórusok elszaporodása, másrészt a minőségi munka előtérbe kerülése. Voltak a kórusmozgalomnak hullámvölgyei is, de a működő énekkarok mindig képesek voltak megőrizni és átmenteni a közös éneklés semmivel sem hasonlítható örömét és a minőségi munka becsületét, érvényességét. Fesztiválok, versenyek, baráti találkozók. ünnepi koncertek sokasága bizonyította, hogy a város kulturális szférájának egyik meghatározó értéke a kórusélet, s túljutva hírüknevük a körtöltésen, ország-világ elótt rangot szereztek önmaguknak és Szegednek, elismerést a magyar énekkari kultúrának. A mai helyzet jellemzésére néhány adat: tizennégy felnóttkórus működik a városban, az Éneklő Ifjúság ez évi hangversenycin harminckét iskolai énekkar lépett fel. 1987 fényes időszaka volt a kórusoknak: Belgiumtól Olaszországig, Lengyelországtól Svájcig 15 nemzetközi fesztivál-díjat hoztak haza. ORSZÁGOS '& FILHARMÓNIA A SZEGEDI BARTÓK BfLA SZIMFONIKUS ZENEKAR BISZTRAY ÁDÁM Csak annyi időt Csak annyi időt hagyj, kélni lássam a Napot, felszálló ködökben tisztulni nyárfáim jáspis templomát, csak.annyi időt, míg sötét bójám a vetésben futó hullámból fölmerül, nyári erdőn a déli sugarat vércse nyitott szárnya szitálja rám, csak annyit még, feljussak a hegyre, hol ritka tölgyesem alatt egy forrás bugyog örökké, s hadd fütyörésszek magamban — kérve lassú reggelt. IUCUUIIIMIM, TinuU M • N,„i«l 1 HANGVERSENYE • N—i«W SiMiózban VASZY VIKTOR A SZEGEDI KODÁLY KÓRUS | Bi ,1*1.».,«•*» I». .iliUé.l. A város kórustörténete a hangversenyekre invi- Három dokumentum, három falragasz 1935-ből, táló plakátok során is végigkísérhető. 1955-ből és 1957-ből BORVENDEG BELÁT KERDEZTÜK A tisztesség útleveléről, a lelkiismeret iránytűjéről Néhány héttel ezelőtt háromrészes sorozatban számolt be lapunk olvasóinak az elmúlt évben szerzett szakmai tapasztalatairól Borvendég Béla, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke, a Délterv igazgatóhelyettese. Az itt következő interjú készítője — Pálfy Katalin — a cikksorozat olvastán fogalmazta meg a beszélgetést bevezető kérdését. — Jó néhány országban járt, többen az ottani építészek szövetségének közgyűlésén is. Élménybeszámolójából kiderült, hogy e szakma társadalmi megbecsültsége mintha előrébb tartana — másutt... Amit például az is jelez, ki képviselte a politikai, állami irányítást e közgyűléseken, és ki a hazain... — Ennél sokkal fontosabbnak érzem azt a fordulatot, mely egy negyedszázad után ismét lehetővé tette, hogy építészeti munkásságot a legmagasabb művészeti elismerés, a Kossuth díj fémjelezzen. Ezt azért tekintem mérföldkőnek, mert szövetségünk a legutolsó, másfél évvel ezelőtti közgyűlésen azt a feladatot' adta vezetőségének, hogy igyekezzék kapcsolódni azokhoz a kedvező jelenségekhez, melyek az építészet megítélésében már akkor kibontakozóban voltak. A tendenciát jelzik pélául a városvédó-szépító megmozdulások. vagy az, hogy az építészet ma széles körben beszédtéma Magyarországon. Ez a közfigyelem kedvező előjel. ígéretes lehetőség. Még akkor is jó dolog, ha olykor fülsértő vélekedések is hangot kapnak. Mert bizony — és erről a mi április 8-án tartott közgyűlésünk elnöki beszámolójában is szóltam — csikorog a szó, amikor az építészre csak azért szórják a sarat, mert a dolgok valódi néven nevezése már kurázsit kívánna, ami, mint tudjuk, még gyakran elpárolog, ha melegebbre fordul a helyzet... Azt sem öröm hallgatni, amikor maguk az építészek adnak, sőt, rendelnek egymásnak macskazenét, feledvén a méltányos tolerancia szükségességét. De mert az építészet mindig is publikus múfaj volt, okosan és méltósággal állnunk kell a bírálatot, s tisztelnünk minden véleményt, mely a tisztesség útlevelével közlekedik. — Másfél éve kapott feladatokat említett, s gondolom — bár erről az országos napilapok meglehetősen szűkszavúan adtak hírt — a közgyűlésen részletesen számot kellett adnia a vezetőség munkájáról. — Mi természetesen nem ünnepnapokban gondolkodunk, amikor az építészeti alkotó munka reális megítéléséért harcolunk, hanem minden olyan kolléga hétköznapi elismertetéséért, aki ezt a szakmát tisztességgel és becsülettel műveli. Vagy művelné, ha alkotó munkájának méltósága nem csorbult volna, ha az elmúlt negyedszázad építészeti verklijében szerzett rossz beidegződéseit gyorsan elvethetné, ha visszakaphatná ez a szakma az elvesztett azonosságtudatát. Nem tudja igazán, hol a felelősségének a határa, s hol többet, hol jóval kevesebbet vállal föl a reálisnál. (Olykor pedig építészeti túlzásokat produkálva próbálja magáról ledobni a hámot.) Adott esetben pellengérre állítják — ld. lakótelepek — .ugyanakkor naponta kerül szembe ma is elhamarkodott dilettáns döntésekkel, amiknek ki van szolgáltatva a ma már kialakulóban iévó versenyhelyzet miatt. Azaz: saját lelkiismeretének iránytújét naponta teszik próbára a gazdasági-társadalmi környezet mágneses viharai. — Innentől kezdve a kérdés nem pusztán etikai, hanem a megélhetést is érinti... — Hadd erősítsem meg két konkrét szituáció összevetésével. A tervpályázati rendszer betartható szabályai, az elszámoltatható döntnökök és a kötelező nyíltság kizárják a „földalatti" döntések lehetőségét. Ám pályázni annyi, mint előadni egy szabadon választott gyakorlatot. Ezzel szemben részt venni a versenyeztetésben — létkényszer a tervezószervezetek számára. miközben az elbírálók építészeti felkészültségét senki sem kéri számon, döntéseikért gyakorlatilag nem felelősek. Ha már most feltételeznénk is e döntések tisztaságát — ami lovagiasan szemellenzős feltételezés! —, akkor sem hagyható szó nélkül: a tragikomikusán olcsó hazai árakon is sok tízmilliónyi forint megy kárba. Olyan értékek, melyeket a tervezóvállalatok legtehetségesebb munkatársaiktól préselnek ki. — Vitatnák az építtető döntési szabadságát? — Ellenkezőleg! Felelősségének kiteljesítését sürgetjük, amikor számon kérhető szabályokat, hozzáértő és nyilvánossággal hitelesített bírálatot követelünk. És sürgősen meg kell oldani a versenytervek finanszírozását! A társadalomnak garanciát kell kapnia, hogy a közösség pénzéért valódi értékek jönnek létre. Új intézményes kereteket keresünk tehát. A szövetség már 7-8 évvel ezelőtt hivatalos formában is fölvetette valamiféle kamara létrehozásának gondolatát, de akkor még csörömpölő „nem" volt rá a válasz. A heves reakció azt sugallta, hogy a kamarai funkció már akkor érezhető hiányát más úton-módon váltsuk ki. Abban az időben vettük elő a tervezői jogosultság kérdését, a tervezői versennyel, az építészeti minőség védelmével összefüggő problémákat, a tervezés díjazásának korszerűsítését. Olyan ügyeket tehát, melyek jellegzetesen kamarai hatáskörbe tartoznának. A szövetség efféle jogosultságát egyébként már az 1982-ben elfogadott. módosított alapszabály is megfogalmazta; kereteit pedig elóbb az Alkotói Tanács, később az Alkotói Műhely létrehozása teremtette meg. Ez utóbbi feladatköre, munkastílusa most van kialakulóban. Ám szerepe már valóságos, amit az idei Ybl-díjak odaítélésének előkészítése is igazol. Úgy látjuk tehát, hogy az Építész Kamara létrejöttének a korszerűsített szövetség koncepciójához kell kapcsolódnia — ezt sugallja a tapasztalat. A megvalósítás lehetősége pedig a politikai intézményrendszer reformjára vonatkozó elhatározások gyakorlati próbája lesz. .4