Délmagyarország, 1988. április (78. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-23 / 96. szám
k VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 78. évfolyam, 96. szám 1988. április 23., szombat A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPART SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ara: 2.20 forint Folytatják az útkeresést Kisteleken Amire a legoptimistábbak sem számítottak ni a közös burgonyáját a •nagyobb bevétel reményében. A tornyosuló feladatok láttán összeroppant, s önkezével vetett véget életének. Tragikus emberi sors. A közösség számára is válságos A Kisteleki Magyar— sebb jut, ezért a 6,8 .millió Hatmillió forint jut beruSzovjet Barátság Tsz törté- forintos érték is figyelemre házásra, melynek felét az neténék legnagyobb nyere- méltó. Ebból az összegből idén is gépekre költik. Táségét érte el 1987-ben. Erre 4 milliót a legszükségesebb mogatás hiányában a 20 még a legoptimistábbak sem gépek beszerzésére forditot- hektáros őszibarack-telepiszámíthattak. Valahogy itt tak. tést 1989-re ütemezték át, mindig középszerűen men- A szántóföldi sikernövény amelyet saját erőből meg is tek a dolgok. A nagyobb a burgonya volt. A .szeren- valósítanak, támogatások idején a ki- esés ár" mellett a 23,6 ton- Az érdekeltségi rendszer siebb erőfeszítés is megtette, nás hektáronkénti hozam ai további csiszolása nem a vegetáláshoz ez is elég átlagot messze meghaladó, könnyű, de elengedhetetlen volt. Aztán ahogy fogyott a A gabonatermelés a gyen- feladat. Tavaly is volt már központi segítség, az akkori ge homokon a szántó hasz- jó példa, két munkakört elnök nem találta meg a nosításának egy szükséges, megszüntettek, s a kifizet•módját, hogy nagyobb tet- de drága formája. Egy má- hető pénzt a feladatot eltekre képes összetartó gár- zsa rozs költsége 588 fo- végzők között osztották fel. dát formáljon, ö maga akar- rir.tra rúgott, ami alaposan A munkavédelemben több ta ezt, de nem tudta kör- meghaladja az érte járó éves lemaradást kell fokonyezetére erőltetni jobbító árat. A kertészetben a ko- zatosan bepótolni, szándékát. Elaprózta magát, rábbi fagy miatt a szőlő Szálkái János nyugdíjas egy ember erejét meghaladó igen gyenge termést adott, megelégedetten hallgatta a buzgalma felőrölte .idegrend- de a meggy és cseresznye beszámolót. Véleménye szeszerét. Rajta kívül ugyan nyeresége helyrebillentette rint a „szarkák" már kezmelyik elnók az, aki Pestre az egyensúlyt. A szedésben denek elröpködni a szövetszemélyesen ment fel elad- nélkülözhetetlen segítséget kezet tájáról. Így van ez jelentett a diáktábor. A már rendjén, csak a becsületes említett marhahizlalás vesz- munka érvényesüljön, s tesége az egész állattenyész. ezért járjon tisztességes jutési ágazat végeredményé- talék. ben, a kompenzáló tételek Papp István, a kisteleki ellenére félmilliós ráfizetést városi jogú nagyközségi jelent. Az ipari tevékenység pártbizottság első titkára a időszak volt 1985 Senki sem eredményesnek bizonyult, a múltat idézve elmondta: sok tudta: lesz-e, aki kemény rosszul ,menó szakcsoporto- volt a kétely, vajon ez a kézzel, szakértelemmel ki- kat felszámolták, illetve fel- vezetés ezzel a tagsággal lendíti a holtpontról a gaz- számolják A szállítás rész- képes lesz-e a megújulásra? daságot. Szamosvári Jenőre aránya csökkent, így a be- Hisz ma már a boldogulásesett a választás, aki a do- vételek és a haszon is. Itt hciz — a vetésen és a bemaszéki főkönyvelőséget megoldást csak a szbvetke- takarításon kívül — közhagyta ott, hogy önmaga és zeteket hátrányosan érintő gazdasági szemléletre is a kisteleki emberek számára megkülönböztetések felszá- szükség van. Az eredméis bizonyítson, ez a közös- molása adhat. A kereskede- nyek bizonyítják, amikor a ség nem rosszabb a többi- lemben 20 millióról közel 32 föld, a tagság, a középver.éL, ha egy céltudatos ve- millióra nőtt az árbevétel, zetók nagy része ugyanaz — zetö a súrlódásokat is vál- elsősorban a takarmánybolt az új vezetési szellem menylalva kezébe vészi az irá- és a ruhabolt jóvoltából. A nyit tehet az összhangért, nyitást. zöldség-gyümölcs felvásárlás amely nélkül nem képzelhe, , . . ., beindításáért egyelőre a ta- tő el tartós egyensúly. A napokban megtartott nulópénzt fizeUék, de a jö- A bizalom jele Harmat közgyűlés hangulatan erzo- vóben nagyobb odafigyelés- János nyugdíjas esete is. Az d0t>„azJL1S°, meJLv,,v?íLCsa.ta sel ebből is hasznot remél- eLlenórzó bizottság elnöke volt, majd amikor úgy .... . „ ,.„„ . .. .... A jobb gazdálkodás ered- érezte, az 1985-ös válságményét minden dolgozó ér- időszakban nem biztosítotzékelte, a bérgazdálkodás tak munkájához a feltéteRzigorú keretei között egy lek, lemondott, s csak az kis fizetésemelésre is futót- ellenőrző bizottsági tagsáta. s a zárszámadáskor 3—5 got választotta. Most újra százalékos prémiumot fizet- elvállalta az elnökséget, tek. A rend é>s vagyonvéde- Apró, de sokat kifejező lem sokat javult, a szánk- gesztus. alakult a7 ara Do vevóc érintettek. Az asztalnál szemben ülő J^JiotXT Az elveszett bika nem ke- nyugdíjas néni örömmel a vezetés és a taSIS rüU meg' ** ott doleozók" ú^golta a ™ Lnti! ^Inmre nak ,kellett megfizetni. Ta- berendezésében, a terítésben hangja a donto momentum. ^ €ZUtán a saját érdekük- segédkezett. A tsz-elnöktől A (kiserletezesek evei ezek, ben is jobban vigyáznak a jó szót, dicséretet .kapott •néha buktatókkal. A magnak közös vagyonra. érte. Neki ezért ls jó a közvaló tök, a közösben termelt Az idén is folytatják az érzete győzelemmel végződött, nc nek elnöki beszámolóból Az kide. megteremteni a fokozatos javulás alapját, tavaly már 4 milliós nyereséget terveztek, s ez lett a valóságban 9 millió forint. Igaz, a szerencsének is szerepe volt ebben, a burgonyának, meggynek a vártnál jobban 15""émbVrt" paradicsom nem igazolta útkeresést, az adottságoknak reményeiket. Növelték a leginkább megfelelő terbroilercsirke-termelést, s a mékszerkezetet szeretnék pulykatartásba is belefog- kialakítani. Két hektáron tag. Ez azonban még min- csepegtető öntözést állítad:g nem ellensúlyozta a nak be, itt úgynevezett vimarhahizlalás veszteségeit. tamin twin paprikát terValami azért mégiscsak melnek. Fél hektáron kitörtént, ha a nagy egészet próbálják a földimogyorót, nézzük. Egy év alatt más- Dörzshámozót vásárolnak, félszeresére növelték a ter- hogy az apró krumplit megmelési értéket, a 100 forint tisztítva gazdaságosan é r telő Itségre jutó eredmény kesíthessék. Az új festő2.2o ről 8 forint 24 fillérre részlegtől is sokat várnak, növekedett, ami megfelel a A szóló, a gabona jól telelt, ko/epes hatékonyság köve- s ez biztató 'kilátás. Ügy telményének. A beruházá- tervezik, hogy az ismét szisokra — mivel egyre inkább gorodó közgazdasági köra saját erőre (kell támasz- nyezetben is elérhető 7 és kod ni — évról évre keve- fél millió forint nyereség. Tóth Szeles István Delegáció utazott Lalin-Ameríhába Hoós Jánosnak, az Országos Tervhivatal elnökének vezetésével pénteken küldöttség utazott Latin-Amerikába. A látogatás során a magyar delegáció tárgyalásokat folytat Mexikóban, Venezuelában és Columbiában a kétoldalú gazdasági együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről, valamint a gazdasági kapcsolatok elmélyítését szolgáló tervhivatali együttműködés kialakításáról. A Latin-amerikai tartózkodás során a küldöttség találkozik a meglátogatandó országok állami vezetőivel, és megbeszéléseket folytat a vállalati körök vezető képviselőivel. Ölést tarlott a Minisztertanács A Minisztertanács pénteki üléséről a kormány szóvivője a következő tájékoztatást adta: A Minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette Grósz Károly jelentését Nyikolaj Rizskovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa .elnökének és Branko Mikulicsnak, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Végrehajtó Tanácsa elnökének Magyarországon tett hivatalos, baráti látogatásáról. A kormánydöntések tudományos megalapozásának javítására, a várható következmények feltárására a Minisztertanács tanácsadó testületet hozott létre. A kormány megvitatta az egyesülési jogról és a gyülekezési jogról szóló törvény elveit, valamint a lakásgazdálkodás korszerűsítésének koncepcióját A Minisztertanács javasolta az Elnöki Tanácsnak a lakásszövetkezetekről szóló törvényerejű rendelet módosítását. A Minisztertanács határozatot hozott a lakcímbejelentés és -nyilvántartás korszerűsítésére. A Minisztertanács jelentést hallgatott meg a bányák biztonsági helyzetéről és a fogyasztási cikkek minőségi követelménveinek érvényesüléséről. A Minisztertanács Raft Miklóst kinevezte a Minisztertanács hivatala elnökévé, Kiss Elemért és Bercsényi Botondot pedig a hivatal elnökhelyettesévé. (A kormányszóvivői tájékoztatót a 2. oldalon ismertetjük.) Lenin születésének 118. évfordulóján Koszorúzás, propagandisták jutalmazása Vlagyimir Iljics Leninre, a XX. századi marxizmus legnagyobb alakjára, az első győztes szocialista forradalom vezetőjére, a szovjet állam megalapítójára emlékeztek tegnap országszerte, születésének 118. évfordulója alkalmából. Szegeden az MSZMP megyei és városi bizottsága, a Csongrád megyei és a városi tanács, valamint a megye és a város társadalmi és tömegszervezetei, és a vállalatok, intézmények képviselői elhelyezték a tisztelet koszorúit a Rákóczi téri Leninszobornál. Ezt megelőzően a megyei és a városi pártbizottság székházában köszöntötték azokat a pártagitátorokat és -propagandistákat, akik az elmúlt időszakban folyamatos munkájukkal segítették az MSZMP politikájának megismertetését és népszerűsítését. A városi pártbizottság ünnepségén Kristó Gyula, az MSZMP Szeged Városi Bizottságának tagja méltatta beszédében az ünMunka a világűrben Geofizikai és asztrofizikai Musza Manarov a „Karibe kutatások!; 1. technológiai — Interkozmosz—88" elnekísérletekkol foglalkoztak, s vezésű nemzetközi aerokoznemzetközi „megrendelésre" mikus kutatási program keis dolgoztak az elmúlt na- k dd elkészítette pókban a M;r-urállomason tartózkodó szovjet űrhajó- az utolsó fényképfelvételsok. Vlagyimir Tyitov é? sorozatot Kuba területéről. Román küldöttség látogatása A Magyar Szocialista tervét. A nyílt légkörű megMunkáspárt Központi Bi- beszéléseken áttekintették zottságának meghívására a imagyar—román viszony Budapesten tartózkodott a időszerű kérdéseit. Magyar Román Kommunista Párt részről kifejtették, hogy az Központi Bizottságának kül- MSZMP-t továbbra is a döttsége Nicolae Mihai osz_ magyar—román együttműkötályvezető-helyettessel, az dés fejlesztésének szándéka, RKP KB póttagjával az a kapcsolatokat terhelő téélén. nyezők kiiktatására való Nicolae Mihait fogadta törekvés vezérli. A KB-titSzűrös Mátyás, az MSZMP károk 1987. júniusi taláLkoKB titkára és Kótai Géza, zcján felvetett átfogó ma. a KB külügyi osztályának gyar kezdeményezésekre a vezetője, a Központi Bizott- magyar fél változatlanul ság tagja. A vendéggel meg- várja a román fél válaszát, bcszélést folytatott Szokai Az MSZMP képviselői isimre, a Központi Bizottság mételten megerősítették a külügyi osztályának helyet- nemzetiségi kérdéssel kaptes vezetője is. csolatos elvi álláspontjukat. A tárgyalásokon értékel- Hangsúlyozták, hogy Malék a két párt közötti kap- gyarország változatlanul csolatok kérdéseit, és egyez- kész a konstruktív párbetettók az MSZMP KB, va- szédre, a konkrét eredmélamint az RKP KB 1988— nyeket hozó találkozók meg1989. évi pártközi munka- tartására. nep jelentőségét, majd Szé- Károly, Tarnay Tamás, Atkely Sándor, a városi párt- lasz Henrik. Kiss István, bizottság első titkára adott Badényi István, Dudás Sánát jutalmakat az 1987—88-as dor, Tasi Jánosné. Tóth pártoktatási évben kiemel- Emil, Battancs István, Mckedő munkát végzett propa- rényi Mária, Németh Fegandistáknak. Elismerésben rencné, Kumbor Tibor, Börrészesült Csorba János, Ker- csök Józsefné, Takó Tivadar tész Lajos, Klötzl Ferencné, és Kakuszi László. Hajdú Károly, Forgó Lajos. * Kallós Gábor, Török László, ^^ születésének évforHegyes Peterne, Cserhalmi dulóján tegnap. pénteken Laszlo, Lévai Lászlóné, Pál délután a mórabalmi pártJozsef, Abraham Illésné, bjzottságon is ünnepséget Csizmadia Lajosne, Simon tartottak. Beszédet mondott Ferenc, Révész András, Móricz Jánosné. a párt végNa braczky Peter. ördög rehajtó bizottságának tagja, Laszlo. Maroti Mihály. Ba- „^jd jutáimé átadására lazs Tibor, Csóka Dániel, kertUt sor A propagandisSzolnoki László, Lengyel tak munkájának elismeréseIstvan, Ocsai Antalné, Du- ként jutalomban részesült: das István, Gazsi Lajos, Tóth Sándor. Dobó Lajos, Hangya Mihály. Zsemberi Szántó Sándorné. Domokos István, Viragné Győri Kla- Pil> puIicsné Villányi Erzséra, Mtskolcziné Kiss Judit, bet> Székesi Istvánná, PráBalazs Antal. Csűri Mihály, gai Mária> Vincze Miklós. Herbák József, Vágóné Tát- Tanbari Szilveszter, Varga rai Zsuzsamui, Elek László, ImrCi Szekeres István, Illés Nagy Zsigmondnó, Pásztor jános, Pölös Gézáné KoLászló, Kálló Antal, Toman csispéter Sándor és Czöndör László, Hernádi János, Tibor. Kothencz Ede Géza, Antali Sándor, Köszler Antal, Kiss (Folytatás a 2. oldalon.)