Délmagyarország, 1988. április (78. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-18 / 91. szám

Hétfő, 1988. április 18. 71 Honfoglalás - honfoglalók Tudományos tanácskozást rendez Szegeden a Művelődési Minisztérium múzeumi osztálya, az Akadémia őstörténeti munkaközössége, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Móra Ferenc Múzeum és a Szegedi Akadémiai Bizottság régészeti és antropológiai munkabizottsága — ma és kedden, a Fekete-házban. A Honfoglalás — honfoglalók című ülésszakon — amely egyúttal a muzeológusok továbbképzése is — neves kutatók tartanak előadásokat. Köztük Benkő Loránd A magyarság erdélyi megtelepedése a helynévanyag és a nyelvjárástörténet tükrében címmel (ma délelőtt fél likőr) ; Róna-Tas András szegedi professzor arról számol be, hogy része volt-e honfoglalás kori műveltségünknek a rovásírás, Pócs Éva pedig a honfoglalók hitvilágával foglalkozik. A holnapi előadások között az algyői honfoglalás kori temetőt ismerteti Kürti Béja, Szalai Ferenc, Lengyel Imre, Takács István és T. Knotik Márta. A konferencia alkalmából kiállításon mutatják be a Fekete-házban a honfoglalás kori leletanyagból válogatott darabokat. Ezt a bemutatót szerdától május 15-ig tekintheti meg a közönség. (Az ülésszak ideje alatt a Fekete-ház kiállításai nem látogathatók). Szép magyar beszéd Szombaton az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen befejeződött a pedagógusjelöltek Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd versenye. A Kazinczy-emlékérmet az idén Beslin Anita, a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, Budanov Márta, az Üjvidéki Állami Egyetem, Cseri Péter, az egri Ho Shi Minh Tanárképző Főiskola, Csetkovics Csilla, a szegedi József Attila Tudományegyetem, Nagy Erika, a Szekszárdi Tanítóképző Főiskola, Pataki Katalin, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem nyerte el. Hamupipőke cipője ? Hagyományápolás - gondokkal Hat esztendővel ezelőtt, amikor megalakult a Népművészeti Egyesület Csongrád megyei szervezete, a hagyományápolást tűzte ki célul a százhárom alapítótag. Azóta több mint négyszázan verbuválódtak össze, hogy segítsék egymást az amatőr művészeti alkotásban. Tizenkét szakágban. fogtak össze a népművészet szerelmesei. A nagyrészt kihaló mesterségek mai művelői között több mint kétszáz nyugdíjast tartanak számon. — Sajnos egyre kevesebb fiatal jön közénk — kezdi a beszélgetést Násztor József né, az egyesület titkára. —. Pedig volna mivel ismerkedniük. Tájegységünknek szép népművészeti múltja van. Csak hát... egyre kevesebben ismerik az egykor hír®, gazdagon díszített fehér hímzést, vagy a környékünkre jellemző gyékényszövést, kosárfonást. A tárgyalkotó népművészet népszerűsítéséért pedig sokat tett az elmúlt években ez az egyesület — többek között kiállítások, alkotótáborok szervezésével. Tavaly az ifjúsági házban megrendezett kiállításon is bizonyították, méltóak a környezetük figyelmére. Szerencsére több megyei vállalat, intézmény, társadalmi szervezet is segíti a munkájukat. Az önfenntartásra berendezkedett egyesületnek, az évi 30 ezer forintos tagdíjbevétel mellett, ugyanis szüksége van segítségre. Otthont, a lehetőségekhez mérten a megyei művelődési központ igyekezett biztosítani, csak hát ők is helyszűkében szenvednek. — Legnagyobb gondunk, hogy nincs helyünk. A legtöbb megyei szervezet még jó időben lépett, s 14-nek jutott is alkotóház. Ma már a szűkös gazdasági körülmények között erre nem futja, önerőből kellene építkeznünk, otthont teremtenünk a közel ötszáz tagnak, csak hát miből? A segítőszándék nem hiányzik, legfeljebb a lehetőségek szűkek. Felajánlották, hogy az épülő új gimnáziumban otthonra lelhetnek. — Olyan ez, mintha harminchetes lábra, harmincötös cipőt szeretnének húzni. Nem megy. Sok mindenben összefoghatunk a gimnáziummal, de számunkra ez nem megoldás. — Mástól várják a segítséget? S — Nem egészen ajándékot kérünk! Az egyesület az év végére teljesen önállóvá válik. Amellett, hogy ápoljuk a népi kultúrát, üzleti vállalkozásnak is tekintjük, hogy legyen helyünk. Arra gondoltak ugyanis, hogy egy alkotóházban, műhelyben bemutatókat tarthatnánk, árusíthatnának. A városba látogatók minden bizonnyal örülnének ennek a lehetőségnek. Arról nem is beszélve, hogy a ma még tucatszám kínált ízléstelen „szuvenír" helyett, valóban szép, nemes ajándékot is vásárolhatnának. Hely azonban, sajnos így sem akad. Egy-egy belvárosi pince „beugrója" ugyanis számukra elérhetetlen, a rendbe hozatala még inkább. Kivételt pedig nem ismer a rendelet, még oly nemes kezdeményezésben sem, mint az övék. — Azért imégsem maradtunk teljesen magunkra. Az Ullés és Vidéke Takarékszövetkezet nyújtott segítő kezet. Tetemes összeggel „szállna be" egy alkotóházba. Csakhogy még mindig hibádzik 800 ezer forint. A ház már megvan, a tagjaink vállalták is az átalakítást. Jövőre a közművelődési alapból is ígértek berendezésre, ha sikerül valóra váltani az alkotóház ötletét. Igyekezetüket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tavaly már négy díjat is elhoztak az országos minősítő versenyről, vagy az, hogy négy népművészet mestere is kikerült a négyszázas „csapatból". Sok próbálkozás után előbb-utóbb csak találnak maguknak való lábbelit. Járjanak úgy, mint Hamupipőke, a lábára öntött cipővel. Neki sem volt könnyű. * A Népművészeti Egyesület Csongrád Megyei Szervezete szombaton, a megyei művelődési központban tartotta évi beszámoló közgyűlését. r.g. Lemez után — fesztivál Kerek Ferenc zongoraművész és Bálint János fuvolaművész a szegedi zeneművészeti szakiskola növendékei voltak. Az Akadémia elvégzése után Kerek Ferenc visszatért Szegedre, jelenleg is a főiskolán tanít, Bálint János pedig Budapesten maradt, mivel akadémista kora óta a rádió zenekarában játszik. A távolság nem akadályozza a két művész további együttműködését, közös koncertekre való felkészülését. Olaszországi fellépéseikről, közös terveikről Kerek Ferenccel beszélgettünk. — Vannak-e előzményei az idei olaszországi vendégszereplésnek? — 1976-ban Debussy-versenyt nyertem, 77-ben pedig Torinóban szólóestem volt. Bálint János, akivel itthon is gyakran koncerteztünk együtt, az anconai verseny nagydíját nyerte el. Így került sor az idei áprilisi meghívásra az Interkoncert közreműködésével. — Hol és milyen programmal léptek fel? — Két gyönyörű umbriai városban — Montefalcóban és Folignóban —, romantikus színhelyeken, egy várban és egy templomban koncerteztünk. Megismertem két japán zongoramárkát, a Toyot és a Kawait, amelyeken eddig még nem játszottam. Anconában is volt koncertünk, ahol C. Franck, Bach és Borne műveit adtuk elő. — Hol került sor a lemezfelvételre? — Az anconai koncert után Recanatiban, Gigli szülővárosában Borne Carmenfantáziáját vették fel előadásunkban. Ez egy több részből álló sorozat első lemeze, amely várhatóan a nyáron jelenik meg. — Lesz-e folytatása a mostani szereplésnek? — Igen. Meghívtak az Assisi Fesztiválra, melyet az idén július 14. és augusztus 11. között szerveznek meg. Ez nagy megtiszteltetés számomra, hiszen ez a zenei rendezvény nemzetközi szempontból is az egyik legrangosabb. A világ több mint 40 országából több s.záz résztvevője van, köztük neves művészek, mint péloául Márkus Stockhausen, Gtrvase de Peyer, Ruggiero Ricci és Fischer Annié. Bálint János barátommal részt vehettünk Rómában a fesztivál előkészítésében. Itt találkoztunk Petruccival, a római zeneakadémia tanárával, aki most fedezett fel három Viotti-művet, melyek ősbemutatója a fesztiválon lesz, Bálint János közreműködésével. A jelenlegi tervek szerint nem csak koncerteken szereplünk majd, hanem a kurzuson is tanítunk. Mostanában tehát az időm nagy részét az Assisi Fesztiválra való előkészületek foglalják le, ahol többek között részt veszek Messiaen: Zongoranégyes az idők végeztére című művének bemutatásában. A darabban a mély filozófiai gondolatok közlése mellett a természet hangjait kell visszaadni zongorán, ami technikailag nem kis feladat. Alapos felkészülésre van szükség, ha arra gondolok, hogy a darab zongoraszólamát 1941ben a görlitzi fogolytáborban maga a szerző játszotta, ötezer fogolytársa előtt. Kerek Ferencnek bőven vannak hazai tervei is; májusban a tanítványaival Debussy-emlékhangversenyt rendeznek a főiskolán, lesz egy koncertjük Bálint Jánossal. júniusban pedig közös rádiófelvételre készülnek. Gresó Erzsébet Történelem és ember A belgrádi Nemzeti Színház vendégjátéka Az idén 120 éves a belgrádi Nemzeti Színház. A budapesti, majd — pénteken és szombaton este — a Szegedi Nemzeti Színházban ímegtartptt (előadások után nyilvánvaló, a soknemzetiségű Jugoszláviában ez a patinás teátrum nemcsak a szerb színházi hagyományok őrzője és megújítója, hanem a világszínházi törekvések követője is. A 120 évvel ezelőtti díszbemutatón alkalmi színművet játszottak: azelőtt egy esztendővel, 1868-ban megölték a szerb fejedelmet, s a ikapuit kitáró színház Djuro Miletic iMihailo fejedelem halál utáni dicsőségé című színművét mutatta be. Most a vendégjátékra a Mihailo-utódokkal és korukkal foglalkozó darabot hozott a társulat: csongrádi születésű szerb költő és író, Milos Crnjanski Királyok palotája című művét, amely az író meghatározása szerint „Dráma és komédia Sándor király és Draga kiralyné meggyilkolásáról". A darab szereplői és helyzetei történetileg hitelesek, a cselekmény középpontjában mégsem a bonyolult korszak eseményei, az államcsínyek, összeesküvések, az Oroszorszáz és a Monarchia közötti, a szerb nemzet fönnmaradását célzó lavírozások kerültek; hanem a puccsal trónra jutott Sándor 'király és az udvarhölgyből ilett királyné szerelmének története. Az öt képből álló, meglehetősen hosszú játékidejű mű — mint egy ironikus rajzokkal illusztrált történelmi képeskönyv. Mintha egy elfogadhatatlsn királyi házasságon múlna a nemzeti lét.". Bizony, komédiák és tragédiák szövevénye ez a történet, és imint ilyen, a -mj KeletEurópánkban igencsak ismerés. Ügy hívják: a kis országok történelme. A nagyhatalmak közötti vergődés, a belső széthúzás, az örökös pártharcok, s a látszatok, miszerint véletlenek meg uralkodói jellemhibák okozzák a nemzetsors kilátástalanságát — igen, mindezt mi is ismerjük. Mint Miskin és Rogozsin ahogy az olyanfajta visszapillantást is, amilyen a szerzőé: históriai kutatásokra alapozott és abszurd egyszerre; olyan, mint a világ e táján a nemzeti létért kapaszkodók valósága: megtörténik, pedig nem lenne szabad megtörténnie. Az előadás kimunkált, a kulturált játék mindenegyes közreműködőnek jellemzője. A nemzeti színjáték estje után a világszínházé következett: Andrzej Wajda a krakkói Stary Teatr számára, egy trilógia részeként itta meg Dosztojevszkij A félkegyelmű című regényéből a szombaton bemutatott Nasztaszja Filipovna című drámáját. A jó iMiskin herceg' és a rossz Rogozsin együtt virraszt Nasztaszja Filipovna holtteste mellett; a dosztojevszkiji ambivalens ember, lecsupaszítva, ebben a kétszereplős, de tulajdonképpen „egyszemélyes" drámában. Civilizációs kettéhasadtságunk elevenül a VVajda-műben. Ezért is nehéz megmagyarázni, hogy a darab belgrádi színpadra átdolgozója és • rendezője Mira Erceg miért ültetett (szó szerint, mert hisz az előadás elején a színpad magasában, közvetlenül a zsínórpadlás alatt trónol) még egy szereplőt a kettő fölé. Persze érteni: ö a meggyilkolt nő, s úgy jelenik meg, mint ama két férfi háborodott elméjének víziója, s rituális táncokkal és cselekvésekkel őrjíti a virrasztókat — no és a nézőket. Egyéb funkciója azonban nincs. Mindazonáltal nézhető, mi több, érdekes, különleges ez a játék. Elsősorban a színészi átlényegülés, Predrag Ejdus és Danilo Lazovic teljesítménye okán. A hangés fényeffektekkel, koreografált mozgásokkal komponált expresszív előadásba rv. naturalista, szimbolikus és horror elemek kavarognak. Nem tudni, Miskin vagy Rogozsina betegebb. Legföljebb, hegy ezzel a Miskin—Rogozsinnal, az emberrel — baj van. Mint ahogy azt már Dosztojevszkij és — gondolom •— Wajda is megmondta, csak talán ők kevésbé burkolták ilyen lilába. Sulyok Erzsébet Emlékest a kávéházban Kétszáz éves az első magyar regény Honnyaim! E' Könyvemet Magyarul írtam: mert ezzel csupánn a' Magyar Szíveket legeltetni akartam. Nem is hangzott válna idegen Nyelven olly édesdeden, és olly hathatósan ETELKA, egy igen ritka Magyar Kisaszszony..." A jó öreg Dugonics András szellemének hódolunk, amikor e' szüzet ' Feledékenségnek Tartománnyából" kihozzuk. Kétszáz évvel ezelőtt jelent meg az első magyar történeti regény, bizonyítva, hogyan lesz valakiből, akinek még a nagyapja a magyar nyelvet sem beszélte — a magyar előidőknek lelkes hitvallója. Dugonics András olyan időben lépett föl ezzel a regényével, amikor arra a legnagyobb szükség volt a kettős hazában. Amikor éppen a Habsburg uralkodó — légyen bár az a legkülönb a többiek közt, kik ebből a családból István koronáját viselték — részéről fenyegette veszély elsősorban nyelvünket. Etelkájának sikerével egy csapásra hazánk legnépszerűbb írója lett. Fő érdeme, ami ugyancsak egy századdal később Jókainak sikerült, hogy magyar olvasóközönséget tudott teremteni. A „legszögedibb író" regénye nem olvasmányos. legalább is a mai olvasónak nem. Dagályos párbeszédei, tömérdek jegyzete, s ehhez még a vaskos népies stílusa nem nyerhették meg az akkori érzékeny fülű klasszikusok tetszését sem. De az akkori írók közül mégis Dugonics volt az, aki a legközelebb hajolt a néphez ... Az egykori Dugonics Társaság ötven évvel ezelőtti, április havi ülését névadója, s regénye emlékének szentelte. Az irodalmi kávéház most hát a Társaság emlékének is áldoz, amikor ma este közönségét megismerteti a kétszáz éves regény meséjével, s magának a regénynek létrejöttével, s érdekességeivel is. Fehér Ildikó, Kaszás Géza, és Kovács Zsolt, a szegedi színház művészei részleteket adnak elő a regényből, Bozóki Andrea és Varga György lantművészek barokkzene-kíséretével. Az Éremgyűjtők Csongrád Megyei Szervezete ez alkalomból megjelentette az első magyar regény kétszázadik évfordulójára emlékező érmet. Az előlapon az író p>ortréja, neve, születésének, s halálának ideje: 1740— 1818, valamint MÉE—SZEGED megjelölése szerepel. A hátlapwn a regény II. kötetének belső címkép>e a regény végső jelenetét ábrázolja: Etelka szerelmese, a karjalai levente, Etele, párviadalban leszúrja az ármányos Zalánfit. (Tischler Antalnak, a XVIII. századi egyik legjobb magyar rézmetszőnek az alkotása.) A körirat: 200 ÉVES AZ ELSŐ MAGYAR REGÉNY — 1788 — ETELKA — 1988. Az érem Fritz Mihály szegedi szobrászművész alkotása, és Szabó Géza ötvösmester munkája. Átmérője 42,5 milliméter. A bronzváltozatot 500, az ezüstöt 250 darabos nagyságrendben verték. Mindkét változat" az éremgyűjtők szerdai (16—19 óra) és a vasárnapi (9—13 óra) klubfoglalkozásain, az szmt könyvtárának hely'ségeiben (Tolbuhin sugárút 14.) megvásárolható. Csongor Győző •