Délmagyarország, 1988. március (78. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-10 / 59. szám
6 Csütörtök, 1988. március 10. Vízilabda OB I. „Eljátszott" pont SPORT Teke NB I. Rangadót nyert a Szeged SC A női teke NB I-ben rangadóra került sor tegnap, szerdán délelőtt Szegeden. A kék-fehér-feketék táblázatot vezető együttese a mögötte egy ponttal lemaradó BKV Előre csapatát fogadta. A szegediek magabiztos, imponáló játékkal nyertek. Előnyük két pontra nőtt, ami igencsak biztató a hajrá előtt. A Szeged SC kétszer idegenben mérkőzik. majd itthon fejezi be a bajnoki Idényt. Az erőviszonyokat tekintve a Tisza-parti együttesnek minden reménye megvan arra, hogy hatodszorra is elnyerje a homoki címet. Szeged SC—BKV Előre 6:2 (2S.U:2480). Női mérkőzés. Szeged. Pontszerzők: Vidácsné 446, Vecseri 426, Csonka 424, Sáfrányné 421, illetve Sebestyen 434, Török 423. Repülősök összejövetele A Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett MHSZ Csongrád Megyei Repulöklubja március 11-én, pénteken délután fél 5-kor tartja a jubileumi ünnepséggel egybekötött éves közgyűlését. A rendezvényre a Pick szalámigyár klubjában (Felső Tisza-part 10.) kerül sor. Az ünnepségen megemlékeznek az MHSZ megalakításának 40. évfordulójáról, ismertetik a klub elmúlt évi munkáját, valamint idei feladatait. Ma este 8-kor Nyilvános jégkorongedzés Az MHSZ Szeged Városi Vezetősége által szerveződő jégkorongcsapat ma, csütörtökön este H órakor nyilvános edzést tart a szegedi műjégpályán. Az edzés során a szabadkai jégkorongcsapattal játszanak a szegediek. A nyilvános edzésre várják a jégkorongsport iránt érdeklődőket. KEK-mérkőzés A kiírtnál egy héttel később játszották le szerdán a labdarúgó KEK negyeddöntőjét. Ezen a vendég holland Ajax győzött Bernben, és bizakodással várhatja az amszterdami visszavágót: Ajax Amszterdam (holland)—Young Boys (svájci) 1-0 (1-0) Szerdán délután, az újszegedi Sportuszodában került sor a Szeged SC—Bp. Honvéd előrehozott OB l-es bajnoki összecsapásra. A táblázat alsó felében tanyázó budapestiek ellen a szegedieknek csak a két bajnoki pont megszerzése volt az elfogadható eredmény. Két negyeden keresztül úgy is tűnt, hogy magabiztosan nyer a csapat, de a folytatásban érthetetlenül „nagyvonalúskodni" kezdtek a hazai játékosok, és ennek törvényszerűen pontvesztés lett a következménye. Az első negyedben 4 percet kellett várni az első gólra, ekkor Dómsödi szerezte meg a hazai csapatnak a vezetést. Röviddel utána Bürg egyenlített, majd Lengyel akciógóljával ismét a szegediek vezettek. A folytatásban is jól játszottak a hazaiak, a második negyedben sokat mozogva, százszázalékosan kihasználva az emberelőnyüket, 3 gólos vezetésre tettek szert, és ekkor már úgy tűnt, nem lehet baj. A harmadik negyedtől kezdve viszont nagyot változott a játék képe. Ugyan, Tamás góljára Tóth még válaszolni tudott, de ezután könnyelműsködések, hibák sorozatai követték egymást. A szegediek felelőtlenül „ellődözték" a labdákat, majd egy kimaradt emberelőny után, a negyed lefújása előtt röviddel Vígh egyenlített. A befejező negyedben a hazaiak mindent megpróbáltak, hogy még egyszer „talpra álljanak", de ahogy az már ilyenkor lenni szokott, a lelkes kispestiek ellen nem tudtak eredményesek lenni. Szerencsére a vendégek sem hitték el, hogy fordíthatnak, ennek tudható be az, hogy amikor 15 másodperccel a találkozó befejezése előtt a hazaiak ismét elhibáztak egy emberelőnyt, u vendégek meg sem próbálkoztak a támadással. Szeged SC— Bp. Honvéd 8-8 (3-2. 3-1. 1-4, l-l) Szeged, 300 néző, vezette: Domby, Szentgyörgyi. Szeged: Leffler — Cseri (1), TÓTH I. (4), Török (1), Dömsüdi (1), Rigó, Bozsó, Dongó, Lengyel (1), Éles, Juhász. Edző: Pozsgay Zsolt. Gól — emberelőnyből: 7/4, 111. 7/3. Négy méteresből: 1/1, ¡11. 1/1. Hd. K. Egy szőke magyar ámulatba ejtette Frankfurtot... Az Eintracht Frankfurt— Bayer Uerdingen (4-2) labdarúgó NSZK kupanegyeddőntőröl tudósító DPA-jelentés a Frankfurtban játszó Détári Lajost dicséri. „Détári Lajos: egy szőke magyar ámulatba ejtette Frankfurtot" — ez az összefoglaló címe. Az értékelés a továbbiakban is elsősorban Détáríval foglalkozik. „A frankfurti labdarúgóínyenceknek az utóbbi időben Détári Lajos jelenti a csemegét — írja a DPA szaktudósítója. — A találkozót megtekintő 11 000 néző hatalmas ünneplésben részesítette csapatát, s különösen a mérkőzés hősét, a technikás Détárit. Az, amit a szőke irányitójátékos a Wald-stadionban bemutatott, pompás élmény volt, olyan teljesítmény, amely felmelegítette az egyébként didergő szurkolókat. Játéka a régi szép idők emlékét idézte fel, amikor az Eintracht Grabowski és Hölzenbein vezetésével elhódította a kupát. Csak Détári álomgólja 40 ezer nézőt érdemelt volna. A frankfurtiak további három góljában is döntő érdemei voltak azonban a magyar labdarúgónak. aki irányítási művészetét csillogtatva vezette társait a győzelemre". Labdarúgó-MNK Még minden lehetséges Középiskolai tornában makói siker Szerda délután játszották le a labdarúgó-MNK negyeddöntőinek első mérkőzéseit. A visszavágókra március 2.3-án kerül sor. — Eredmények : Szolnoki MAV MTE—Haladás VSE l-l (1-0). Szolnok. 1000 néző, v.: Vágner. Gólszerző: László, illetve Elekes. A MAV MTE közelebb, is állt a sikerhez, s a rutinosabb vendégek örülhettek, hogy döntetlennel megúszták. Videoton—Rába ETO l-l (1-0). Székesfehérvár, 2500 néző, v.: Szabó B. Gólszerzők: Tóth, illetve Csongrádi. Az első játékrészben egyértelműen a Videoton volt jobb, de csatárai nem jeleskedtek. Szünet után kiegyenlített lett a játék. Csak a hajrára javult fel ismét a Videoton, amely 1980 óta nem fektette kétvállra a győri csapatot. Bp. Honvéd—Vasas 0-0. Kispest, Bozsik-stadion, 6000 Májusi Kupa A Szegedi Dózsa SE baráti kor egyesülete és az SZKV KISZ-bizottsága közös rendezési-ben május 21—22-én pénzdíjas kispályás teremlabdarúgó-torna lesz. A Májusi Kupa néven rendezendő esemény összdíjazású 30 ezer forint. A tornára rendszereAsztalitenisz sen játszó és alkalmi csapatok is nevezhetnek, a részvételi díj 1500 forint. Jelentkezni személyesen, levélben vagy telefonon is lehet a kővetkező cimen: 6724 Szeged, Hunyadi tér 1., telefon: 6214-045. A határidő: április 15. néző, v.: Nagy L. Sárga lap: Disztl L., illetve Boda. A döntetlen a kizárólag a védekezésre összpontosító, s a kapura abszolút semmi veszélyt nem jelentő Vasasnak kedvezőbb, így nyugodtabban várhatja a két hét múlva esedékes angyalföldi visszavágót. Békéscsaba—Bp. Volán 2-0 (1-0), Békéscsaba, 1500 néző, v.: Lázin. Gólszerzők: Adorján, Fodor. Sárga lap: Krasnyánszky, Szabó S. A békéscsabaiak végig óriási fölényben voltak, győzelmükhöz nem fért kétség. A Bp. Volán a 90 perc alatt egyetlen lövést sem küldött a békéscsabaiak kapujára. Makón rendezték meg a középfokú iskolák . megyei diákolimpiai döntőjét torna sportágban. Örvendetes, hogy a lányoknál tavalyhoz képest rekordszámú csapat vett részt. Ugyanakkor a fiúknál és a lányoknál is a tavalyi megyei győztesek megvédték bajnoki címüket, s ők jutottak az A és B kategóriában a területi döntőbe. Eredmények, lányok, B kategória, csapatverseny (15 együttes): 1. makói Erdei F. Szakközépiskola 179,3 pont, 2. szegedi JATE Ságvári E. Gyakorló Gimnázium 177,8, 3. csongrádi Batsányi J Gimnázium 175,3 ponttal. A legjobb egyéni -versenyzők rangsora: 1. Kókai Angéla 37,5. 2. Biró Beatrix (mindkettő makói Erdei F. szakközép) 37,2, 3. Bujáki Teréz (csongrádi Batsányi) 36,6, 4. Hayfran Judit (szegedi Ságvéri), 36,2 ponttal. Fiúk, A. kategória csapatverseny: 1. szegedi Kiss Ferenc Szakközépiskola 225,4 ponttal. B kat. (6 csapat): 1. makói Erdei F. Szakközépiskola 265,9, 2. makói Juhász Gyula Szakközépiskola 256,5, 3. szegedi Kiss Ferenc Szakközépiskola II. 255,6 ponttal. A legjobb egyéni versenyzők rargsora: 1. Nádházi Lajos 55,3, 2. Szabó István (mindkettő makói Erdei F.) 54,1, 3. Pritz László (szegedi Rózsa F.) 53,9, 4. Kisapáti Csaba (szegedi Kiss F.) 53,7 ponttal. Tobo no Pedagógusok megyei bajnoksága A Pedagógusok Szakszervezete Csongrád Megyei Bizottsága Szegeden rendezte meg megyei asztaliteniszbajnokságát. Eredmények. Nők. Egyéni: 1. Vida Emiiné, 2. Bank Klára (mindkettő JATE), 3. Várhidi Zsuzsanna, 4 Nagy Erzsébet (mindkettő Bebrits L. Szakk). Páros: 1 Vidáné. Bank, 2. Várhidi, Nagy. Csapatban: 1. JATE, 2 Bebrits L. Szakk. Férfiak. Egyéni: 1. Czimbalmos Endre, 2. Varjas Béla (mindkettő Fábiánsebestyén), 3. Gémes János (602. Sz. Szakm. Int., Hódmezővásárhely), 4. Gazdik Gyula (Szeged város). Páros: 1. Czimbalmos, Varjas, 2. Dömötör. Gábriel (JATE), 3. Totózóknak Gazd<k, Szabó (Szeged város), 4. Gémes, Holler (602. Sz. Szakm. Int., Hódmezővásárhely). Csapatban: 1. Fábiánsebestyén, 2. JATE I., 3. 602. Sz. Szakm. Int., Hódmezővásárhely, 4. JATE II. Vegyes páros: 1. Bank, Dömötör, 2. Vidáné. Andor (mind JATE). 3. Menyhárt, Nagy E., 4. Várhidi Zs., Várhidi L. (mind Bebrits L. Szakk). Horgászok közgyűlése A Defag horgószszakosztálya közgyűlést tart Az összejövetelre szombaton délelőtt. 9 órakor kerül sor a Defag központi épületének (Budapesti út 1.) kultúrtermében. A Tisza Budó Sportegyesület cselgáncsszakosztálya toborzót hirdet a cselgáncs iránt érdeklődő lányok és fiúk számára. Jelentkezni lehet hatéves kortól a Révay Altalános Iskola (Tarján I. sz.) tornatermében, mindennap 17—19 óra között Szabics Imre és Szabó Miklós edzőknél. Radnóti-hétfők A Radnóti-hétfők III. fordulójának eredményei: HungarHotels—Harlem' 3-2. SZESZ—Vízmű 6-2. Fa Villa —JATE Color 3-2. UB 40— Radnóti 7-4. SZAK—Alfa 4-4. Értesítjük kedves vendégeinket, ftogy r. Lila Akác presszóban MAKÓI ClIKKASZSÜTEMÉNYBEMUTATÓT KENDEZÜNK 19»». MÁRCIUS 1J-AN. Minden vendéget szereteltei varunk. Klofizeleaes étkezést minden vallalat és magánszemély részére biztosítunk. Budapest környéki (vecsési) munkahelyre keresünk gáz, gépész és műszer szakos mérnököt gáz- és olajszállítással kapcsolatos Üzemviteli, illetve karbantartás-irányítási feladatok ellátására. Családos felvétele esetén a lakáskérdés megoldható, egyébként munkásszállás jellegű elhelyezést tudunk biztosítani. Jelentkezéseket levélben önéletrajzzal együtt várjuk, a hirdetés megjelenésétől számított 3 héten belül. — Cím: GAZ- ÉS OLAJSZÁLLÍTÓ VÁLLALAT, 21. számú üzem, Vecsés, Pf. 2. 2221. 11. HÉT NB I. 1. Ferencváros (8.)—Bp Honvéd (1.) X 2 2. Békéscsaba (15.)—Kába ETO (2.) 1 X .7 Kaposvár (16.)—Vasas (9 ) 1 2 Bundcsliga. 1. osztály 4. VfB Sluttgurt (6.)—Bremen (1 ) X 2 5. Dortmund (13.)—Frankfurt (7.) X 1 6. Bayern München (2.)—Mönchengladbach (5.) 1 1 Bundesliga. II. osztály 7. Fortuna Köln (15.)—Stuttgarter Kickers 2 X 8. Aachen (8.)—Blauweiss 90 (7.) 1 X Olasz, A osztály 9. Torino (8.1—Milan (2.) X 1 10. Avellino (15.)—Juventus (6 ) X 2 11. Como (14 .)—Roma (3.) X 1 Olasz, |t osztály 12. Massina (12.)—Bologna (1.) X 2 13. Parma (10.)—Catanzaro (7.) X t Pótmérkőzések: 1 X X Az eddig gyártott és sikerrel alkalmazott vonóhorog típusválasztékunkat az igényeknek megfelelően a LADA SAMARA személygépkocsira is kifejlesztettük, amely kiváló minősítést kapott. Felszerelése előjegyzésre 1 óra alatt vagy a gépkocsi korrózióvédelmével egyidejűleg NEOKORR KISSZÖVETKEZET SZEGED Szőreg, Szerb utca 176. Tel.: 55-055 KERESSE FEL ALKATRÉSZSZAKÜZLETÜNKET SZEGED, KÖLCSEY UTCA 13. SZAM ALATT. SKODA-, LADA-, TRABANT- és DACIA karosszériaelemek, kipufogódobok, alkatrészek és felszerelési cikkek NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATOK. »JEl.T/% KERESKEDELMI VALLALAT