Délmagyarország, 1988. március (78. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-07 / 56. szám
8 Hétfő, 1988. március 7. DM Röviden 10. HET Március 7-ét81 március 13-áig Vajon megrázza-e Gergő a szakállát az idén? A szokatlanul enyhe tél után ugyanis aligha lenne csoda, ha ezen a héten szeszélyes és hideg időjárás köszöntene ránk. A szegedi szólás .szerint ugyanis Gergely azt mondta Mátyásnak, ha olyan bent volna a neve a kalendáriumban, mint Mátyásé kifagyasztaná a borjút a tehénből. ítéletidő volt az IH79-es esztendő Gergely napjára virradó éjszakán is, amikor megkondult a városháza öreg harangja, felhíva a figyelmet a pusztulásra. A petresi gáton „Gergő vize" Rókus felöl öntötte el a várost. Százkilenc esztendeje ennek, de azóta is hajnali háromkor mindig megszólal az árvízi harangszó. Ugyancsak emlékezünk március 8-án. Arra a negyvenezer amerikai varrónőre, akik 1908. március 8-án sztrájkba léptek. Az ő emlékezetükre — 1911 óta — ezen a napon szerte a világon a nőket ünnepeljük. Az emlékezévs mellett a férfiak szűkebb és tágabb környezetük lányainak, asszonyainak nyújtják át kedden u tisztelet, a szeretet virágcsokrait. Ugyancsak kijut az ünneplésből ezen a héten a Tamásoknak, Zoltánoknak, Franciskáknak. Ildikóknak. Szilárdokn.ak, Krisztiánoknak is — hiszen a jelesebb napok melletf'S'k is névnapjukat ülik. Magyar Rádió Szeged 66,29 MHZ — 91,9 MHz Március »., kedd 5.30—8.00: Alföldi hírmondó — zenés hírműsor — benne: 5.40: Falurádió — a Kossuth rádióból 6.00: Hírek, úílnform 6.30: llirek. lapszemle 6.43: Reggeli párbeszéd — Szút kérek! 7.00: Hírek, tudosílások — Kossuth Továbbá: ínformációk Bács-Kiskun, liékés és Csongrád megyeból — programajánlat, Időjárás-jelentés, sport — szerkesztő: Púi fi lUl.izs VTV Városi SZEGEP J televízió Március 7., hétfő 18.00—19.00: Képújság 19.00: Vtv műsora — Iltrek. sport — Bemutatkozik a S/.OTE-klub — Ifjú Zrncbaratolk Kórusa — Ketnyelvú gimnázium — CruUségl '88 a Ságvariban — Faggató — Rockoperak a szabadtérin Adásunkat kedden délelőtt 10 óratol megismételjük. TÜZ I'ESTLÖRINCEN Szombaton, kora este tűz ütött ki a Bútorkereskedelmi Vállalat pestlörinci raktártelepén. A vizsgálat eddigi adatai szerint egy szociális létesítmény — öltözők, zuhanyozók — fa tetőszerkezete fogott tüzet, valószínűleg a kazánház megre|)edt, forró kéményétől. A tüzet a fővárosi tűzoltók rövid időn belül eloltottak. A kár értéke az előzetes becslések szerint megközelítőleg 800 ezer forint. Gyászközlemények Koszonetet mondunk mtndnzoknak. akik felejthetetlen tudottunkat HKANIlFNHt'KG JÓZSEFET utolsó utjara elkísértek. Kulón köszönetünket fejezzük ki orvosainak, ápolóinak, akik szenvedéseit enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak. ismerősöknek, akik szeretett édesanyánk. ozv. csücs JANOSNÉ temetésen megjelentek, egyúltcéeztok bánatunkban Köszönetet mondunk a/. Arel utcai szociális otthon dolgozomak odaadó faradságukért. A gyászolo csalad. AZ OPERÁCIÓS RENDSZEREKRŐL Az Enterprise számítógépklub ma, hétfőn este 6 órakor tartja foglalkozását az odesszavárosi klubban (Szolgáltató sor 3.) Ez alkalommal az operációs rendszerekről hallhatnak előadást az érdeklődők. NŐNAPI ÜNNEPSÉG A Hazafias Népfront I'A bizottsága 8-án, kedden délután 5 órakor műsoros ünnepséget rendez. (Victor Hugó utca 5 ). A körzetben lakó hölgyeket szeretettel várják. KISGRAFIKA A Kisgrafikai Baráti Kör szegedi csoportjának ntűvészlagjai — Bakacsi Lajos, Dinnyés Eva, Kopasz Márta, László Anna, Nagy Károly, Papp Piroska, Somoskövi Sándor — mutatják be munkáikat az MTESZ-ben, ma délután 5-kor nyíló kiállításon. A tárlatot Tóth Attila művészeti író ajánlja a közönségnek. ÉLETVEZETÉSI TANACSAIÍAS Újszegeden, a megyei művelődési központban életvezetési tanácsadásra várjak az erdeklődöket március 7-én, hétfőn délután 5— 7-ig. A szakemberek hívhatók is az 53-026-os telefonszámon. A szolgáltatás díjtalan. ANYAGI KULTÚRA ~ ÉS VILÁGKÉP Pap Gábor művészettörténész sorozatában Földi és égi események a nagyszentmiklósi kincs. 2. számú kancsóján címmel ma délután 5-kor, a múzeum I.ucs-termében lesz a második előadás. NEMZETKÖZI KONFERENCIA Márcitls 9-től U-ig rendezik meg Hajdúszoboszlón A magyar közlekedés és Európa kapcsolatai holnap cimu nemzetközi konferenciát. A tanácskozáson több mint 200 magyar és külföldi szakember vesz részt, eddig már csaknem 40 előadas megtartását jelezték a legkülönbözőbb témakörökben. Előadások hangzanak el a magyar közlekedés helyzetéről, és az európai közlekedésben betöltött szerepéről, valamint a műszaki fejlesztés időszerű kérdéseiről. A konferenciát a Közlekedési Minisztérium, a Magyar Tudományos Akadémia és a Közlekedéstudományi Egyesület rendezi. Továbbra is eső Várható időjárás az ország területén ma estig: Valószínűleg délen és keleten marad csak felhős az ég, és ott csak lassan szűnik meg az eső. Másutt csökken a felhőzet. A többfelé erős, néhol viharos északnyugati szél mérséklődik. Hajnalban helyenként köd képződik, amely delelőtt feloszlik. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet mínusz 4 és plu.sz 1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között varható. ÉNEKLŐ IFJOSAG Igaz, hogy a Kórusok Országos Tanácsa — 1985 óta — csak kétévenként rendezi meg az iskolai kórusok fórumát, az Éneklő ifjúság elnevezésű koncertsorozatot, de Szegeden a „köztes" években is megtartják. A folyamatosság, a több szereplési alkalom — úgy tetszik — hasznára válik a mozgalomnak, hiszen az idén 48» énekkar (11 megyei és 37 szegedi) lép fel a hat részből álló hangversenysorozaton. A koncerteket ráadásul jubileumi évben tarthatják: az idén 125 éves a szegedi kórusmozgalom. A nyitány ma, hétfőn lesz: a Szeged környéki általános iskolák és a megyei középiskolák kórusait délután 3tól lehet meghallgatni a 624. számú szakmunkásképző aulájában. Kedden, szerdán és csütörtökön ugyanott és ugyanakkor a szegedi általános iskolai énekkarok adnak koncerteket. DÉL-ALFÖLDI MAGAZIN A ma este 8 órakor, a 2es programon jelentkező magazin tartalmából: Fair play-díjasok: Tandari János és Török Béla ügyvédek; Szétváló falvak Szolnok megyében: Tiszasüly, Nagyiván, Tiszaigar; Hol látnak, hol nem látnak — bennünket. Az új adás vételének fehér foltjai négy megyében; Kisszövetkezetek v'állalkozókedve 1988, Baja; Új irodalmi-művészeti folyóirat I Iódmezövásárhelyen: a Juss; Egy egészséges, füstmentes falu: Kunadacs. ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ Hétfőn délután 6 órai kezdettel, az olajipari dolgozók klubjában (Lenin krt. 47.) az Amerikai Egyesült Államokban jártam címmel (3. rész) diavetítéssel egybekötött élménybeszámolót tart Soproni Lajos. KIÁLLÍTÁS MÉG EGY IIÉTIG Gyovainé Kerekes Rózsa naiv festő kiállítása (olajipari dolgozók Lenin krt. 47. szám alatti klubjában) a nagy érdeklődésre tekintettel egy héttel tovább, március 7—11-ig, naponta délelőtt 10 és 18 óra között tekinthető meg. ÖTI-ETPALYAZAT A szegedi drogambulancia újszegedi központjában ifjúsági klub indul áprilisban A központ veszélyeztetett fiatalok gondozásával foglalkozik. Teljesen nyitott, kreatív stúdiójelleggel működik, széles körű programokat kínálva életformaműhelyként törekszik a narkomán fiatalok problémáinak megoldására. Kérjük, ötleteivel segítsen nevet találni a klub számára. Tükrözze a név az előbbi elképzeléseket közérthető módon. A legjobb ötletet ezer forinttal jutalmazzák. A pályázathoz jeligével ellátott, zárt borítékban kérjük mellékelni a beküldő nevét és pontos címét. Határidő: március 30. Cím: Drogambulancia, Szeged, Teleki út 19. 6721. Speciális tanfolyam Régi barátom, Komorra a színművészeti főiskolán lonít. Nagyon komolyan veszi a hivatását. Amikor elragadja a munka láza, mindenről elfeledkezik a világon, és késő éjszakáig „abriktolja" növendékeit. A minap úgy kilenc korul beugrottam hozzá a főiskolára, hogy meghívjam egy korsó sörre. Mint általában, most is a kis próbaszínpadon találtam, ahol kétségbeesetten gesztikulált. mintha csak a láthatatlan nézőket hívta volna tanúnak, és verejtékben úszva azzal kínlódott, hogy egy tucat hímnemű ifjú tehetséget megtanítson arra, miként kell viselkedni u tragikus helyzetekben. — Jól nézd meg ezeket a fiúkat! — súgta a fülembe. — Tudod, ez a legtehetségtelenebb gárda, amivel valaha is dolgom akadt. tgv is volt. A tagbaszakadt fiatalemberek, akik közül bármelyik a kömüvusszakmában is remekül elboldogult volna, leírhatatlan szenvedést és emberfeletti fájdalmat próbáltak ábrázolni az úgynevezett esettanulmányokban. Szerencsétlenül huppantak a földre, mintha villám sújtotta volna őket, természetellenesen vonaglottak a poros színpadon, epilepsziás görcsökben fetrengtek. és végül olyan ügyetlenül haldokoltak hogy rossz volt nézni. — Nem, nem, nem! — kiabált Komorra. — Ez így nem lesz jó, ez így durva kihívás tt nézőnek! A néző nem buta, csak szkeptikus. Győzzétek meg' Több görcsöt, élethűbb vonagla.il. Szenvedjelek, az ordog vigye el! Kíváncsi lennék, el tudjátok-e egyáltalán képzelni azt a tragikus szituációi, amit el kell játszanotok'' A kegyellen, álnok ellenség rettenetes sebeket ejt rajtatok az embertelen párviadalban. Ti vérző fejjel foküsztok. Ahhoz még túl fiatalok vagytok, hogy egyből meghaljatok, ám a vég közel... Kezében a kaszával közeledik az iszonyú halál. A fiatalemberek lehorgusztott fejjel álltak. Nem is gondolták volna, hogy ilyen nehéz a dicsőséghez vezető út. Komorra jelére újból nekifogtak a munkának. Arcukat keserves grimasz torzította el, lengették karjukat, mint egy haldokló hattyúcsapat, ide-oda dobálták kezüket és lábukat, mint a tragikus Laokoonuzoborcsoport figurái. — Elég! — intette le őket Komorra. — A Szenvedés — fájdalom — halál jelenet lesz a házi feladat. Próbáljátok odahaza a tükör előtt. — Gondolod, hogy lesz belőlük valami? — kérdeztem Komorrát, már a sörbárban ülve. — A- színházban természetesen nem — mondta. — A pályán viszont... Ez ugyanis a Győzelem Sportklub labdarúgói számára szervezett speciális tanfolyam. E. R. GYERMEKMŰSOR Hétfőn délelőtt 10 órakor, a Kisteleki Művelődési Házban gyermekműsort rendeznek. Két fővárosi művész, Köves László és Kisteleki Zoltán a Pöff király bolondjai című műsort adja elő. BENES JÓZSEF TÁRLATA A vásárhelyi Medgyessyteremben ma délután 5-kor nyílik Benes József festőművész tárlata. A március 20-ig látható kiállítást Baka István költő nyitja meg. Magyarázat A diák másodszor is megbukott a vizsgán. — Ez nem is történhetett volna inasként — mondja utána az apjának. — Ugyanaz a terem, ugyanaz a vizsgáztató, ugyanazok a kérdések ... Januári pénzforgalom az OTP-nél MACSKAKlALLÍTAs Macskakiállítás színhelye volt a hét végén Szolnok. A megyei művelődési és ifjúsági központban a hazai macskatartás eredményeiről számot adó rendezvényen bibb mint kétszáz tenyésztő vonultatta fel állatait. A KlNAI TUDOMÁNYOK A Collegium Artium tudománytörténeti sorozatában ma, hétfő este nyolckor a Károlyi Mihály Kollégium 209-es termében Csongor Barnabás ad elő A kínai tudományok címmel. IIÉT VÉGI PIACI ARAK A hét végén a Marx téren az élő csirke kilója 50-60, az élő tyúké 55-60, az élő pulykáé 60-00, az élő kacsáé 64-80, a tejfel literje 80-100. a tehéntúró kilója 50-60, a juh túróé 100-120. a tojás darabja 1,50-2,40 forint. A burgonya kilója 12iu, a sárgarépáé 6-12, a petrezselyemé 8-16, a vöröshagymáé 8-18, a fejes káposztáé 6-8, a kelkáposztáé 10-15, a karalábéé 8-10, az uborkáé 120, a fokhagymáé 50-80, a parajé 40-60, az almáé 6-24, a körtéé 20-30, a szőlőé 45, a héjas dióé 50-80, a száraz babé 40-80, a savanyú káposztáé 25-30, a zöldpaprika darabja 8-10, a salátáé 3-12. a retek csomója 3-8, a "zöldhagymáé 3-10, a mák literje 90s 110 forintba került. Az OTP most közzétett adatai szerint januárban a takarékpénztárakban elhelyezett betétállomány 0.2 milliárd forinttal csökkent, összege a hónap végén 245,8 milliárd forintot tett ki. A legnagyobb mértékben a lakossági és társasági csekkszámlabetétekben elhelyezett összeg csökkent, növekedett viszont az átutalási betétszámlákon, a KST-ben, a gépkocsi-nyereménybetétekben és az Ifjúsági takarékbetétekben elhelyezett összeg. Hosszú lejáratú hitelt 12 százalékkal nagyobb, közép és rövid lejáratú kölcsönt 15 százalékkal kisebb mértékben vett igénybe a lakosság, mint egy évvel korábban. Az összesen felvett 4,2 milliárd forint hitel 2 százalékkal volt kevesebb, mint a múlt év januárjában. A takarékpénztár több mint négyezer építkezőnek folyósított kölcsönt, sokan közülük azonban • még a múlt év végén kérték a hitelt, s igényüket csak az idén tudta kielégíteni az OTP. Áruvásárlási hitelt 1!) ezren kértek 0.3 milliárd forint értékben. Mind a hiteligénylők száma, mind pedig a felvett összeg lényegesen alatta maradt a tavaly januárinak. Ebben szerepet játszott a kereskedelem szűkös árukínálata, de az is, hogy a tartós fogyasztási cikkeket sokan már bivaly beszerezték, s az új adózási rendszer életbe lépése óta a legtöbben megfontoltan költekeznek. A hitelek törlesztésére a tavalyinál 9 százalékkal többet, 2,2 milliárd forintot fizettek be az adósok az év első hónapjában az OTP-nél. A januári valutaforgalom jelentősen meghaladta az egy évvel korábbit. 80 millió forint értékben ndotl el, s 84 millió forintért vásárolt külföldi fizetőeszközt a takarékpénztár. Az OTP fiókoknál január 31-ig 331,1en nyitottak külön utazási számlát, amelyre összesen 29.2 millió forint értékű valutát fizettek be. Didergő gólyák Dideregnek a gólyák Baranyában. Ezek még nem Afrikából visszatért madarak, hanem itt rekedt kései gólyafiak. Most meglepte őket a téliesre fordult időjárás, sorsukat aggódva figyelik a baranyai emberek. Minden esztendőben előfordul, hogy nálunk telel néhány, nyár végi fészekaljból származó gólya. Az idő rövidsége miatt már nem képesek annyira megerősödni, hogy elbírják a hosszú utat, ezért elmaradnak vonuló társaiktól. Ha zord a tél. ha befagynak a vizek és behavazódnak a földek, többnyire elpusztulnak, kivéve azokat a szerencséseket, amelyeket befogadnak az emberek. A szokatlanul enyhe idei tél kedvezett a Baranyában rekedt gólyáknak, mivel folyamatosan és viszonylag bőségesen találtak eleséget. A Mecsek—Duna—Dráva háromszögében hat vagy hét madarat figyeltek meg, valamennyi egészséget;, jól fejlett, kellően táplált. Ez is megerősíti azt a tényt, hogy költözö madaraink nem a hideg miatt vonulnak deire; ha elegendő táplálékot találnak, hazánkban is át tudnak telelni. A mostani fagyos éjszakák azoban próbára teszik a gólyákat. ezért az emberek közelében keresnek menedéket, a nagyüzemi majorokban, a gazdasági épületek között vagy a szalmakazlak mellett. Sőt: egyes helyeken üres istállókban, pajtákban éjszakáznak. Elfogadják az eleséget az emberektől, akik erre az időre megkötötték a házőrző kutyákat, hogy ne háborgassák a szárnyas vendégeket. Dél Baranyában rendszerint József napkor — március 19-én — érkeznek meg a gólyák, amikor beköszönt az igazi tavasz, remélhetőleg az addig hát IVtlevö néhány hetet már utvészelik az itt telelt madarak. DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kladő: Klspál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház 6740. — Telefon: 14-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Dajesy-Zslllnszky utea 28. 6720. Igazgató: Surányl Tibor. — Terjeszti a Magyar rosta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dlj egy hónapra «1 forint - ISSN 0133-025 x