Délmagyarország, 1988. március (78. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-23 / 70. szám
8 Szerda, 1988. március 23. DM Röviden Focibelsök exportra A történelem hangalakja Hajnal van még az égen s a föl - 4 dön. sötétség rxiakünn, ernyős lámpa apró fénye 'idebenn. Az ablakon túl köd párolog, az ablakon innen zöld tea. Csavargatom a rádió keresőgombját. Isfanbul, Warsawa, Stockholm és Lvov... Távoli; idegen helyek. Aztán egyszer csak hazakormányozódik a rádióhajó a messzi vidékekről, beérkeztünk, ím, a révbe, a hullámtdrők, s a capahá16 mögé. Rádió Beograd, hallom az előbbi sok távrecsegés után viszonylag tisztán, és fölhangzanak a tszerb népdalok. Előbb lassúk, aztán gyorsak. Hallgatom ezt a csodálatos zenét — éppúgy enyém, akar a magyar, néha gyöngébben, néha erősebben annál —, s egy pillanatra mintha megérintene a lelki komfortérzés, jmit normális, érthető és termeszeles nyelvre lefordítva, boldogságnak szokás ejteni. A zene szól, az ének száll, az ablakon túl szakadoznak, fölszakadtak a ködök, világostxlik is immár, velem szemben ott áll a Nap. az égitest, a roppant súly, amelyet fölhúz e hajnali zenecsörlő. fel az égre. honnét bízvást viszszaesne nélküle... Nem kapcsolhatom ki a rádiót, nem kiereshetek más adót. Nem hallgatom a híreiket, lehagynak a nagyvilág eseményei, tájékozatlanul megyek munkába, én, a zsurnaliszta; a szerb dalok pedig lassan-lassan kivontatják a Napot a szemközti ház mögül. Szemkáprázás. csodálat, gonosz varázs megtörése: a zene által új reggel született. E zene húz, visz fölfelé, lüktetése nem beteg hús rángógörcse, nem lenyúzott békacombé, mely áramütésre megremeg; lüktetése a szív hangoké, energikus, nem kopogós, artériák ritmusa. Tartalmazza mindazt (de mit?, hangszínt, hangközt, hangnemet?), ami vereség es túlélésé, pokol, s a hetedik ég. Canossa és megdicsőülés, titok s nyitja, többszörös halál és mindig újjáéledés... Az élet zúg benn' e zeneben, illetve az. ami a lelnek értelmet át, almi többlet, plusz és ráadás. illetve a legfelsőbb fok; mindaz, ami kenyerben a kovász, kecsketejben oltóanvag. he<jv gyomrában topáz, opál. lila obszidián, halpikkelyben guaninknstály, áspiskígyó mérgében a lehetséges ellenszérum, feketében az égszínkék (hisz' tartalmazza a fekete az összes szint, igy a kéket): a kekben. ami annál is tobb: a végtelen azúr... A zene szól, az ének, s általa a Nap. az égbe száll. Komoly tudások írják, hogy n délszláv népek dal- es dullamkincsének ősforrása alighanem a balkáni gerle mindenütt hallható, jellegzetes szava, az a bizonyos s/.inkópa. Meg komolyabb tudósok állítják viszont: minden alkotó önkifejezes szublimált orom vagy gyötrelem, lelt Jégyen egyéni, vagy akár — például epp ez esetben — kollektív. Az utóbbi véleményt hangoztató tudósoknak nyilván nagy igazságuk van ... A délszláv zenei anyag borostyánként őrzi az utóbbi egy néhány évezred lenyomatát. Megtudható általa, miként képezte le, fogalmazta a nép dallá a törtenelem iszonyatos, ember alatti-túli, artikulátlan hangalakját. Hogyan gyúrta a Földközi-tenger keleti medencéje ókori népeinek (illírek, trákok, egyebek) közás zenei nyelvét, s jóval későbbi török zenét, az általános szláv zenei hanganyagot, s talan par kisebb jelentőségű újlatin, meg néhány más hatást többféle délszláv nemzeti dallamkincscsé. Hogyan érinti meg e t'.ene agyunk hozzáférhetetlen hajlatait, nem megértetve, de megéreztetve: elni kell, sőt túl kell élni mindent és mindenkit; a Napot pedig minden reggel nekünk magunknak kell felcsoriőznünlc az égre. Farkas Csaba Somogyi Károlyné felvételei Fel óra som kell egV-egy sorozat futballbelső elkészítéséhez. az asszonyok gyakorlott mozdulatokkal kezelik a gépeket. A háziipari szövetkezet algyői részlegében havonta 50 ezer darabot készítenek, részben nyugati exportra, de annél nagyobb mennyiség is piaera találna. Felvételeink a gyártás egyes szakaszairól készültek: porcciánformákat mártanak a folyékony masszába, hőkezelés után leszedik, majd lámpával ellenőrzik az egyes darabokat. A közeljövőben egy vulkanizálóprést állítanak majd üzembe, ennek segítségével a szelepeket is beszerelhetik a futballbclsőkbe Magyar Rádió Szeged 66,29 MHZ — 94,9 MHZ Március 24., csütörtök 5.308.01): 5.40: 6.00: 6.30: 6.45: 7.00: Alföldi Hírmondó — zenés hírműsor — benne: Falurádió — a Kossuth rádióból Hírek, útinform Hírek, lapszemle Reggeli párbeszéd — Szót kérek! Hírek, tudósítások — Kossuth Továbbá: Információk llács-Kiskun. Békés és Csongrád inegyéból — programajánlat, Időjárásjelentés, sport. — szerkesztő: Horváth Kalman — műsorvezető: Bozó Lteatux A SZERELVÉNYEKRŐL, Az Építőipari Tudományos Egyesület megyei csoportjának épületgépész szakosztálya holnap, csütörtökön délelőtt 10 órakor tartja ülését a technika házában. Ez alkalommal Csikós András és Balázsovics Árpád előadásait hallhatják az érdeklődők a szerelvényellátás helyzetéről, az épületgépészeti gyakorlat kérdéseiről. CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS A Vöröskereszt városi vezetősége mindazoknak, akik egyéni, családi, gyermekneveléssel kapcsolatos konfliktusukat nem tudják megoldani, tanácsadást tart, orvos, pszichológus, jogász és pedagógus munkatársaival. Levélre is válaszolnak, rövid információt telefonon is adnak (13-740-es telefonon a fogadási idő alatt, minden hétfőn 14 és 17 óra, valamint csütörtökön 9 és 12 óra között) a segítségre szorulóknak. A tanácsadás díjtalan. levélcím: városi Vöröskereszt vezetősége, Szeged, Szent Mihály utca 1. BIOLÓGIAI TÁRSASÁG ÜLÉSE A Magyar Biológiai Társaság 24-én, csütörtökön délután 5 órakor tartja előadóülését az. MTESZ Kígyó utca 4. szám alatti székházának II. emeleti előadótermében. Az érdeklődök Marton János A liszenkói örökség — gének helyett sztálinizmus, és Almási Éva Életképek a parlagi vipera életéből című előadásait hallhatják. Pályázat A gazdasági, társadalmi, művelődési egyesületek, egyletek történetének, mai életének feldolgozására ösztönöz az a pályázat, melyet többek között a HNF Országos Tanácsa, a Művelődési Minisztérium, a KISZ, és a SZOT hirdet meg. A cél az, hogy közelebbről megismerjük a társadalmi öntevékenység, a közösségi művelődés hagyományait, értekeit. Pályázni lehet, rövidebb-hosszabb (legfeljebb 60 gépelt oldalnyi) élmény beszámolóval, tudományos igényű elemzéssek, szociográfiával, vagy irodalmi értékű írással, amelyet eddig még nem publikáltak. A pályaműveket 1988. május 31-ig kell beküldeni az Országos Közművelődési Központ címére: 1251. Budapest, Pf.: 133. Eredményhirdetés ez év őszén. Részletes pályázati felhívás igényelhető a megyei művelődési központtól, az szmt kozponti könyvtárától. Szárazabb idő Várható időjárás az ország területére ma estig: túlnyomóan borult lesz az ég, újabb esővel. Dunántúlon már egyre többfelé szúnik meg az eső, szakadozik föl a felhőzet. A keleti oszágrészben borult marad az eg, és további cső várható. Az eleinte mérsékelt változó irányú szél északnyugatira fordul, megélénkül, a Dunántúlon időnként megerősödik. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 2 és 7 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 9 és 14 fok között, északkeleten kevéssel 5 fok fölött alakul. KISS DEZSŐ KÖSZÖNTÉSE Kiss Dezsőt, az MSZMP Központi Bizottságának volt tagját, a munkásmozgalom régi harcosát párttagsága 50. évfordulója alkalmából kedden Németh Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára köszöntötte, és átadta a Központi Bizottság emléklapját. KINEVEZÉS A Csongrád Megyei Településtisztasági Szolgáltató Vállalat igazgatói posztjára — a nyugállományba vonult Kószó Józsefné helyére — Nagy Györgyöt nevezték ki, aki korábban a Volán kisteleki üzemigazgatóságának vezetője volt. MOZGÁSKORLÁTOZOTTAKNAK A Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged városi csoportja ma délután 5 órai kezdettel videó-filmvetítést tart a Petőfi Sándor sugárút 75. szám alatti klubhelyiségében. NÉPFRONTÜLÉS A Hazafias Népfront Csongrád Megyei Társadalompolitikai Tanácsa tegnap, kedden, a megyében élő cigány lakosság helyzetéről, és a velük kapcsolatos állami és társadalmi feladatokról tárgyalt. FOGADONAP A Csongrád Megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság parancsnoka tájékoztatja a hadköteleseket, és azok hozzátartozóit, hogy holnap, csütörtökön 13 és 15 óra között fogadónapot tart a Széchenyi tér 6. szám alatti hivatali helyiségében. KÓRUSOK KONCERTJEI A Szegedi Egyetemi Énekkar vendégeként Szegeden tartózkodó aacheni ifjúsági kórus két koncertet ad: ma, szerdán hat órakor a felsővárosi templomban, majd pénteken este hétkor a vendéglátó énekkarra közösen a JATE Dugonics téri épületének aulájában. Bölcsesség A szára* paragrafusok a vizet is érintik. Hetvenöt éves technikum A Dél-Dunántúl legrégebbi középfokú iparoktatási létesítménye, a Zipernowszky Károly 'Gépipari, Erősáramú és Műszeripari Technikum, hetvenöt éves. Az itt tanuló diákok két idegen nyelvet — oroszt és angolt — tanulnak, valamint komoly számítógépes képzést kapnak RANKI DEZSŐ ZONGORAESTJE Ránki Dezső hangversenyét rendezi meg a Filharmónia kamarabérleti A | B -f-C sorozatában ma, szerdán este fél 8 órai kezdettel a színházban. A műsorban Schopin, Haydn és Schumann müvei szerepelnek. MUZIKOFÚNIA Ezzel a cimmel Sebestyén Jánossal rendeznek beszélgetést muzsikáról, rádióról, múltról és jelenről a Szegedi Akadémiai Bizottság Somogyi utca 7. szám alatti klubjának rendezvényén holnap, csütörtökön délután 5 órai kezdettel. Közreműködik: Merényi Judit. TÁNCHÁZ Mint minden szerdán, ma is táncház lesz este hétkor a Károlyi Mihály kollégiumban. A vendégek: Kaszás Géza színművész, aki mesét mond, és a Králikvonósnégyes. SZEMBETEGSÉGEKRŐL Az időskori szembetegségekről tart előadást Szabó Márta szemorvos, . egyetemi tanár holnap, csütörtökön délután 4 órakor a November 7. Művelődési Ház nyugdíjasklubjában. F.SZTERLANCKLUB Az ifjúsági ház Eszterlánc-klubjának ma, szerdán délután 5 órakor kezdődő foglalkozásán húsvéti népszokásokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők. OLASZ SZfNIlAZ SZEGEDEN A Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmából hazánkban vendégszereplő római Művész Színház március 28án, este 7 órakor Szegeden, a Kisszínházban mutatja be Cordelli Antihúsvét című drámáját. A/, előadásra jegyek a színház Kárász utcai jegyirodájában, ezen a héten már kaphatók. Magyar—osztrák baráti kör Az utóbbi években hazánkban megnőtt az érdeklődés a szomszéd népek kultúrája iránt. A növekedő turizmus és a helsinki értekezlet nyomán megélénkültek az emberi kapcsolatok. Ennek eredményeként az elmúlt időszakban megalakult Szegeden a magyar— finn, a magyar—lengyel és a magyar—német baráti kör. E baráti körök népszerűsége arra ösztönzi a Hazafias Népfront Szeged Városi Bizottságát, hogy megalakítsa a magyar—osztrák baráti kört, amely jól szolgálhatja Ausztria kullúrájának magyarországi népszerűsítését, a két nép barátságának megerősítését, közös történelmi, gazdasági és kulturális kapcsolatainak megismertetését és továbbfejlesztését. A városi bizottság szándéka az, hogy a társadalmi, gazdasági, tudományos és kulturális élet minden területéről a kor tagjai sorába hivja mindazokat. akiknek szakmai tevekenysége. vagy egyéni érdeklődése találkozik a magyar—osztrák baráti kör célkitűzéseivel. — Azt hiszem, kevesli a borravalót... DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei I.apkladó Vállalat. Felelős kladő: Klspál Antal — Szerkesztősig és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház «740. — Telefon: 21-633. — A lapot nyomja, Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. «720. Igazgató: Surányl Tibor. — Terjeszti a Magyar Fosta. Előfizethető a postahivataloknál é* kézbeli tőknél. Előfizetési díj eg; hónapra «3 lorlnt — ISSN 0133—025 X