Délmagyarország, 1988. március (78. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-18 / 66. szám
X Pcntck, 1988. március 18. 9 Petrikovics Gyula sportsegélyt kopott Elt 75 évet... Szegeden megszűnik egy sportegyesület? SPORT fAa délután Szeged SC— Ganz-MÁVAG A női kosárlabda NB Iben 7—14. helyért játszó Szeged SC csapata ma délután 5 órakor az újszegedi Sportcsarnokban a GanzMAVAG együttesét fogadja. Az első találkozón a szegediek kínkeservesen 79-77-re nyertek, remélhetően most másként lesz, hiszen egy jó játékkai kivívott győzelem igencsak ráférne az utóbbi időben gyengélkedő kékfehér-féketekre. Tévémeccset játszik a Szeged SC A vízilabda OB I-ben a hét végén ismét bajnoki pontokért csatáznak a csapatok. A Szeged SC együttese ma, pénteken délután 5 órakor a fővárosban, a Kőér utcai uszodában a Bp. Spartacussal játszik. A minden bizonnyal nagy küzdelmet hozó mérkőzést „ország-világ" Játhatja, ugyanis a tévé egyenesben közvetíti a 2-es csatornán. A Sportsegély Bizottság legutóbbi ülésén 100 ezer forintos támogatást szavazott meg Petrikovics Gyulának, a Bp. Honvéd egykori kiváló kenusának. A ma 45 éves sportember az elmúlt év októberében infarktust kapott, majd súlyos szívműtéten esett át. Jelenleg is táppénzes állo. imányban van, családjával — feleségévei és két gyermekével — nehéz körülmények között él. Petrikovics Gyula legnagyobb sikereit kenu kettesben, Wichmann Tamás párjaként érte el. Az 1968. évi olimpián ezüstérmet szereztek, világbajnokságokon egyegy aranyat, ezüstöt és bronzot nyertek, s egy Európabajnoki címmel is büszkélkedhetnek. Egyéniben egy alkalommal állhatott dobogóra világversenyen, az 1969 évi Európa-bajnokságon a második helyet szerezte meg. A Sportsegély Bizottság folytatja munkáját. A közeljövőben újabb kérelmeket bírál el. Van ok a riadalomra Nincsenek irigylésre méltó helyzetben a magyar labdarúgó-válogatott tagjai. Legtöbbjük 1986 ősze óta immár a negyedik szakvezető útkereső, új stílust elsajátittatni igyekvő tevékenységének részesei. 1986 őszén Komora Imre, 1987 túlnyomó részében Verebes József volt a szövetségi kapitány, majd egy rövidebb időszakra Garami József megbízott kapitányként irányított. Az 1988-as versenyévadot már Bálint László technikai igazgató irányításával kezdte el szerdán a Népstadionban az idén 13 találkozón érdekelt magyar válogatott. Az európai „utóvédhez" tartozó, fiatal erőkkel fellépett törökök ellen Kiprich Józsefnek a 91. percben elért góljával végül igazolta a papírformát a hazai csapat, de a közönség rokonszenvét aligha vívta ki. Igaz, Bálint Lászlónak ez utóbbi csak egyik kívánalma. Erősen számít viszont arra, hogy október 19-én, mm Örömökre várva... Hát ez a Magyarország —Törökország válogatott labdarúgó-mérkőzés gyönyörű volt. Minden várakozást felülmúló! Célja pedig — mint megtudtuk —, hogy a magyar csapat visszaszerezze a szurkolók szimpátiáját, szeretetét. A célt, azt hiszem, nem sikerült teljesíteni! A szurkolók szinte végigfütyülték a találkozót, többször felemlegetve Mexikót és „Mezey Gyurit". Ilyen alulmúlhatatlan rossz focit, amit a magyarok produkáltak, már nagyon ritkán látni. Nemcsak futás, ban lassúak ezek a címeres mezben „cammogó" futballisták, hanem fejben is! Mentesek minden kombinációs készségtől, nem tudnak keményen szerelni, kapura lőni, fejelni. Nincs a válogatottnak vezéregyénisége, irányítója, csatár játékunk pedig egyenesen szánalmas! Kiprich ugyan a 91. percben lőtt „csizmaszárral" egy árva gólt, de egy pillanatra sem tudtam örülni a nem megerdemelt magyar sikernek. Reálisan, már a 0-0-ás népstadionbeli döntetlen is a magyar válogatottra lett volna hízelgő! Es bekövetkezett, amitől féltem. Végül is, ha jogos, ha nem, győzött a magyar csapat! S ha már győzött, nincs is olyan nagy baj ... Somogyi Jenő MLSZ-elnök szerint: „Amit láttunk, az még nem az igazi!'' (Még? Már elég régóta nem az ...) Balint László technikai igazgató: „Az 1-0-ás győzelemmel elégedett vagyok..." (Ez igen!) Azttán így folytatja: „Nem remélem, tudom: sok örömünk lesz még a válogatottban." (Melyikben?) Mert, hogy ebben a szerdai csapatban nem lehet nagyobb örömünk, mint a törökök elleni, azt igencsak bizonyították ezek a labdarúgók! Annyira tá^ volodik tőlünk a világ labdarúgásának élmezőnye, hogy már távcsővel sem tudjuk követni. Azok a csapatok pedig, akiket eddig senki nem vett számításba, már utolértek bennünket! Unos-untalan emlegetjük a magyar bajnoki mérkőzések alacsony szinvonalat. Azt, hogy teljesítmény és produktum nélkül is hónapokig kezdő csapattag lehet egy játékos, mert nincs a kispadon olyan, aki kiszorítsa. Alig vannak 12-14-en olyan labdarúgók még élcsapatainknál is, akikre számíthat az edző... Tudom, kötelezettségeink vannak, így hát a válogatottat időnként össze kell hívni. A teljesítmények azonban a címeres mezben sem lehetnek jobbak, mint klubcsapatainkban! Hosszú évek óta várom annak a korosztálynak a „befutását", amely végre válogatottakhoz méltó játékot produkál, meg tud „szakadni" a magyar csapat sikeréért! De egyáltalán, elkezdték már ennek a csapatnak a kialakítását, oktatását, menedzselését? Az ország 30-50 legjobb 11-13 éves srácára gondolok, akik — ha másképp nem megy — kollégiumi rendszerben készülhetnének az ország legjobb edzőinek irányításával a majdani (3-5 év) megmérettetésre! Mert hogy ebben a jelenlegi válogatottban milyen későbbi örömöket lát Bálint László, azt csak ő tudja! Bagaméry László az északírekkel vívandó vbselejtezőn a —szerdán meglehetősen vegyes érzelmeket mutató — szurkolók is már felsorakoznak a csapat möSo. A szakember a találkozót megelőző sajtóértekezleten pontosította terveit. Az a célja, hogy őszig legalább nét-három taktikai rendszerrel vértezödjék fel a válogatott. A barátságos 90 percektől azt várja, hogy olyan kérdésekre találjon választ, amelyek a vb-selejlezőkön már nem vetődhetnek fel, az ugyanis bukást jelentene. Szerdán előnytelen oldalát mutatta meg a magyar válogatott. Főként azért, mert a szellemi vezérül kiszemelt Bognár Györgynek mindössze felvillanásai voltak. Bálintot aligha lehet elmarasztalni, mert a kulcsembernek számító légiósok, a külföldön játszók közül csak a kapus, Szendrei József kapott „kimenőt" erre az összecsapásra. A majdan bizonyosan számításba ver hető igazi karmester Détári Lajossal az oldalán Bognár is bizonyosan más lesz: A ritka török rohamoknál is gyakran ijedt védelemben Péter Zoltán, Garaba Imre, Róth Antal szerepeltetése több nyugalmat ígér. Az első félidőben gyámoltalan csatársort pedig a most sérült Mészáros Ferenccel lehet megerősíteni. Előfordulhat, hogy a légiósok közül nem mindenki játszhat az északírek, majd a december 11-ei, Málta elleni idegenbeli selejtezőn. Akkor viszont a szerdán mutatott szegényes forma nagy kudarcot vetít előre. Tagadhatatlan. a március 26 -án a belgákkal Brüsszelben esedékes újabb barátságos találkozó előtt van ok riadalomra. Korát tekintve, a korábbi fúziók által, Szeged második legrégibb sportegyesülete a Magyar Kender SE. Első elődje — ki ne emlékezne rá — a fehér-feketék patinás klubja, az UTC volt. Az 1913-ban alakult egyesület kezdetben csak labdarúgással foglalkozott. Támogatói az újszegedi kertészek voltak, majd a Magyar Kender Tisza-parton épült gyára patronálta. Az egyesület bölcsőjét ringatta — ne sértődjön meg, kinek neve kimarad a felsorolásból, hiszen hasábnyi lehetne a névsor — Czinki Ferenc, Juhász Endre, idős Borsányi Jenö. Horváth István, Mojzes Károly, Szántó Mihály, Bogdán Gyula, a későbbiekben idős Zsemberi István, Jöó György, I^akatos Ferenc, Jung János, Kiss József — és lehetne sorolni tovább, ki mindenki egyengette a klub útját, segítette haladását. Kiváló labdarúgók sokaságát nevelte az UTC, mint például a Korányi fivéreket, Mátyást, Dezsőt, és a többszörös válogatott, Franciaországban profiként játszó Lajost, Ebner Pált, Molnár Antalt, Deák Istvánt, Bodó Szilvesztert, a Bozóki testvéreket, Józsefet és Lajost, idős Héger Károlyt, valamint Héger Lajost, Gyimesi Józsefet, Fülöp Lajost, idős Tapadó Jánost, a későbbiekben Bakó Józsefet, hogy csak a legismertebbek közül emlitsünk néhányat. A csapat, lehetőségeihez mérten, mindig kiválóan helytállt, a háború előtt az NB II. déli csoportjában szerepelt, de 1945 után is tagja volt a másodosztálynak. Az 1960-as években az NB III. egyik meghatározója, az MNJC-bau,a.l«ftiMbb n<:«;y közé jutásért vívott küzdelemben a Bp. Honvéd állította meg. A későbbiekben á megyei I., jelenleg a megyei II, osztályban játszanak a labdarúgók. Gazdasági megfontolásokból 1963-ban összevonták a Szegedi Kenderfonógyárat, a Jutaárugyárat és az Üjszegede Kenderfonógyárat, minek következtében 1967-ben egyesül az Sz. Kender SE, azSz. Juta SE és az UTC — Szegedi Kender SE néven. Az egyesület 7 szakosztályával a városban a harmadik helyet foglalta el. Női röplabdacsapata 10 éven át az NB I-ben, a férfi asztaliteniszezői ugyancsak az első, a nők a másodosztályban játszottak, ifjú kajak-kenuzói országos bajnokságokat nyerlek. A későbbiekben — az apadó pénzforrásokra hivatkozva — négyre csökkent a szakosztályok száma (labdarúgó, kajak-kenu, természetjárás, tömegsport), ma ennyit tud magáénak mondani az egyesület, melynél jó egy éve ű.iabb névváltozás történt, azóta Magyar Kender SE. Az egyesület szűkebb vezetése szorgosan készült a 75 éves jubileum szerény megünneplésére. Tette ezt azért is, mert a tavaly februári „keresztelő" közgyűlésen Berta László, a Hungarohemp Magyar Kenderipari Tröszt vezérigazgatója nyomatékkal hívta fel a figyelmet a közelgő évfordulóra. Ezek után mint derült égből a villámcsapás, úgy érintette az egyesület vezetését az 1988. február 23-án keltezett, az egyesület elnökének küldött vezérigazgatói értesítés, amiben többek között a következők olvashatók: „Ezúton tájékoztatom arról, hogy a Tröszt Igazgatótanácsa az 1988. február 22én megtartott ülésén tárgyalta a sportcélú kiadások helyzetét és arra az elhatározásra jutott, hogy a jövőben nincs módjában támogatni a tröszt keretében működő Kender SE sportkört. Fentieknek megfelelően egyetértett az Igazgatótanács a sportkör megszüntetésével, minthogy e támogatás nélkül — figyelemmel arra is, hogy a Tröszt Intézőbizottsága hasonlóképpen nem támogatja anyagi lehe-i tőségek hiányában a sportkört — saját bevételeiből nem tudja fenntartani magát." A támogatás megvonásának indoklása igencsak nyakatekert, zavaros, az viszont, hogy egy tollvonással meg lehet szüntetni napjainkban egy sportegyesületet — a napnál is világosabb: Ezékutan nézzük, milyen .horribilis összegekről lehet szó.,A tavalyi költségvetés alapján a négy szakosztályt 300 ezér forinttal fámogátta' a tröszt, az üzemeltetési költség (Kertész utcai pálya stb.) 365 ezer forint, állóeszköz-fenntartás 427 ezer forint, összesen 1 millió 92 ezer forint. Hogy az állóeszköz-fenntartáson ki mit ért, homály fedi. A pályát és tartozékait ugyanis 5 év múlva, de inkább később kell csak felújítani. Ehhez annyit, tavaly működési költségre 300, a pálya üzemeltetésére 200 ezer forintot fordítottak. Az idén a sportra ennvi sem jut ott, ahol 4 ezer 600 dolgozót foglalkoztatnak. Magyarázat bizonyára akad: a pénzügyi nehézségek nemKnsárlabda: Nll I. Nők: Szegsd SC—GanzMAVAG, újszegedi Sportcsarnok, 17. SZOMBAT Asztalitenisz: A serdülő és úionc korcsoport lány. valamint fiu megyei bajnoksága. erdészeti Szakközépiskola. 8 311. Atlétika: Mezei futó bajnokság, körtöltés, Csongrádi sugáruti és Tölgyes utcai csapata. 9.30. Jégsport: Kégi Hungária Kupa nemzetközi kispályás gyorskorcsolyaVerseny, műkorcsolya-bemutató, szegedi, mujégpalya. 8-tól 11-ig. Magyar I iga va lógat ott-^-Sza bucikai válogatott jégkorongmérkőzés. 30. Kézilabda: Taurus Kupa férfitorna, újszegedi Sportcsarnok, 9-től 16.40-ig. Labdarúgás: Megyei I. osztály: Fábiánsebestyén—Aeii. Főisk., Fabiánsebcstyén, 15. Somogyi. Szentes— SZVSE, Szentes, 15, Békés nn. Jv. Előmérközést az ifjúságiak játszanak. Megyei II. osztály: KinizsiHúsos—Balástya. Szabadság tér, 15, Baba. MKSE—Mórabalom, Kertész u.. 15, Aczél B. Csanytolek—Alsóváros. Csanyteleik. 15, Os/.Iács. Szétkkutas—Ullés, Székkutas, 13, Horváth. Előmérközést az ifjúságiak látszanak. NB-s serdülő- és ifjúsági bajnokság: szeged SC—Szolnoki MAV MTE, Tisza-parti stadion, edzőpálya. 11, Varró, illetve 12.30. Bajnóczi. Pedagógusok megyei kispályás bajnoksága. Ady tér. 9. VASÁRNAP Jégsport: Régi Hungária Kupa nemzetközi kispályás gyorskorcsolyaSportműsor verseny, műkorcsolya-bemutató. szegedi műjégpálya, Brtol iáig. Szeged—Debrecen jégkorongmérkőzés, 18. Kézilabda: NB I. Férfiak: Tisza Volán SC —FTC. újszegedi Sportcsarnok, 18. Taurus Kupa férritonna. újszegedi Sportcsarnok, 9.50-tői 12.40- ig. Utana 13.30-tól Taurus KE—Tipográfia kispályás labdarúgómérkozés. Labdarúgás: NB II.: Eger SE—Szeged SC, Eger. 14.30. Megyei I. osztály: SZ. Tanárképző—Tápe. Kisstadion. 1.1, Maróti. Tisza-Uj KSK —Mindszent, UJszentivan, 15, Chnulovszki. Makó—Sándorfalva. Makó, 15, .luk us. Kistelek—Apátfalva. Kistelek, 15, Kovács. KLskundorozsma—Szöreg, Kiskmidorozsma, 15, Paczuli. Bordány—Nagymagoes, Bordány, 15. Barna. EIömérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei II. osztály: SzegvárZákányszék. Szegvar, 15. Bánóeziki. Sz. Postás—Földeák, postás-pálya, 15. Molnár. Algyö —Szatymaz, Algyö, 15, Kürlhy. Asotthalom—Csanádpalota, Asotthalom. 15. Bodö. Előmérközést az ifjúságiak játszanak. Megyei III. osztály: IKV—Pitvaros, szabadság téri 9.30. Marosvari. Szegedi veterán atléták sikerei Várpalotán, a .pétfürjlői Clseri erdőben rendezték meg a veterán atléták 1988. évi mezei futóbajnokságát. A közel százfős mezőnyben, korcsoportonként a következő eredményeket érték el a Szegedi VSE versenyzői. 6 km-es távon. 40—45 évesek: ... 2. Molnár Mihály. 50—55 évesek: ... 2. Tornyossy Elemér. 60—65 évesek: 1. Csamangó Ferenc. 65—70 évesek: ... 3. Bali Mihály. 12 km-es távon. 55 —60 évesek; ... 2. Gémes Ferenc (Mindszent), 3. Csűri László. * Március 26-án,. szombaton délután 1 órakor startol a Széchenyi térről a 32. Szegedi Nemzetközi Barátság Maraton mezőnye. Ennek keretében rendezik meg a veterán atléták országos bajnokságát is. Jelentkezni lehet: Városi Ifjúsági és Sportosztály. Ö7Ú1, Szeged Széchenyi tér 11. csak a kohászatban, a bányászatnál, hanem a kenderiparban is éreztetik visszahúzó hatásukat. Biztos így van, csakhogy — most nem tudom, sirjunk, vagy nevessünk — másik egyesületek segítésére mégis jut pénz. A tröszt támogatás címén 1 millió 200 ezer forintot juttat más kluboknak, úgymint 539 ezret a Szeged SC-nek, 150 ezret a Budaprint Szegedi Textilművek SE-nek, 250 ezret a Szegedi Olajbánvász SE-nek. 50 ezret a Szegedi Dózsának, hogy csak a jelentősebb összegeket soroljuk. Az MTK-VM mennyit kap? Nem sikerült •kideríteni. Félreértés ne essék, semmi kifogás az említettek ellen, de roppant furcsa, hogv a házon belüli egyesület ennyire mostohagyerek. A megszüntetés gyakorlatába is hiba csúszott, mégpedig az, hogy a tröszt vezetésének nincs ioga megszüntetni' az egyesületet, ezt csak a közgyűlés teheti meg. vagy súlyos szabálytalanságok esetében a felügyeleti szerve; Nem ártott volna előtte tájékozódni. konzul'álni az egyesület vezetésével. — Sajnos, annyi fáradságot sem vett senki, hogy kör zölje a szándékot, tájékozódjon, mi módon lehetne életben tartarlii ezt á sportkőzössége' — panaszolja ámb» rózy László .ügy vezető.elnök, aki . 1955 óta tagja az egyesületnek, 1973-tól' pedig vezetőjeként tevékenykedik. — Éreztem, hogy nem lesz jó vége a fenntartási költségek sorozatos lefaragásán nak. erre azonban nem gon-1 doltam. Igaz, 1985-ber) már •elez'ök. .szakaszosa", három lépcsőben fel kell számolni az egVeSülét'et csakhogv 'senki nem . indokolt»?.- elfogadhat tóar) mjértjét! A legszomorúbb, hogy a tröszt vezetése meg sem kísérelte az egyesület gondiát-baiát drön-Mni. a. számára legegyszerűbbet . válusztja: megszüntéti,,^. . ,. . Tény és való,, tudomásul kell vénnünk, a gazdaság és a sport pénzügyileg nem választható el, nem lehet külön kezelni. Az eljárás- mó-; dozataiban viszont lehet, szükséges válogatni. Az MKSE esetében nem ez történt: mint ami fölött eljárt az idő, véget vetnek létének. (A végszót a március 21-re összehívott közgyűlés mondja ki.) Igv aztán a születésnapi ünneplés helyett jöhet a halotti tor, melynek végén a képzeletbeli fejfára rá lehet írni: élt — bár többre lett volna érdemes — 75 éve' Méltó emlékezés az* alapitókra, az elődökre ... Gyürkj Ernő Vívás A megyei vívó szakszövetség Hódmezővásárhelyen rendezte meg az úttörökorcsoport körzeti egyéni' bajnokságát. A versenyt — amin Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Szolnok, SzabolcsSzatmár, Hajdú-Bihar megye legjobb úttörői vettek részt — két fegyvernembon bonyolították le. A Szegedi Postás versenyzői közül a törözö Laczi Gabriella (edzője Jávorkai István) harmadik, a kardozó Ferenc Péter (edzője Szirák János) a második helyen végzett. Radnóti hétfők A Radnóti hétfők IV.fordulójának eredményei: Harlem—Favilla 3-3. fcJZAK-— Vízmű 4 2. JATE Color— SZESZ 1-0. HungarHotels— Radnóti 7-3. UB 40—Alfa 2-9. A táblázat állása a IV. forduló után: HungarHotels 8, UB 40, Favilla 5. Alfa, SZAK, Radnóti 4. SZESZ, Harlem 3, Kisteleki Vízmű, JATE Color 2 pomt.