Délmagyarország, 1988. február (78. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-06 / 31. szám
12 Szombat, 1988. február 6. DM Röviden Felüljáró Kaposvárott Hogyan kerül a monogramom a Tisza-parti nyárfára? Vagy nem is az enyém? Az ötcentis hegek mellett egy szám: 1973. Akkor voltam boldog és szerelmes? Ezt talán már csak a fa őrzi, a fehér törzsű, selymes kérgű nyár. Kevés nő belőiiilc a víz mellett. Az árvízi emlékműtől az ifjúsági házig alig több mint húszat látni. Bogarászom a sajátos hieroglifákat. Két név: Mita, Anna. 1931 Élnek még? Unokákkal elsétálnak erre néha? Esetleg házasság lett a szerelemből, vagy meg sem ismerik már egymást. Ki emlékszik az ötvenhét évvel ezelőtti bohóságaira? A nyár áll, mintha nem is élne. De azért ahogy nő, úgy terebélyesednek rajta a betűk. Hány éves lehet? Átölelni képtelenség. a csúcsát is alig látni. Valószínűleg létna kellene ahhoz, hogy valaki belevéshesse: ÁRVlZ, 1970. Kinek volt akkor lélekjelenléte? Talán kiskatonák ugráltak egymás vállára, és így firkantották a betűket. Népi árvízi mérce. Sajátos mementó. A jelzés legalább három méter magasan. Biztosan pontos. Tapogatom az öreg kérgét. Rajta kusza vonalak, rézsút, félkörösen. Tömörkény Betyárlegendáinak egyike jut eszembe. Mert mit tesz a betyár? Olvas a fákról, a virágok, ról, a levelekről. A csárdaudvar Kéregírás(ok) kútgémjét éppúgy tilosra lehet állítani, mint a vasúti jelzőlámpát. Sőt parancsok, utasítások is feltűnnek a* fákon. Kéregírások, melyek megvédik a betyárt a pandúroktól, a zsandároktól. Elég volt egyetlen vonás, és felismerték, azaz megtudták, tilosban járnak. A sarokfákon, persze, ott. voltak a betyárok gúnynevei is. Ilyenek: Ködös, Nlyaksi, Röpülő. Potykás, Savó... Nem hiszek a szememnek, R. S.. ordít a fáról. Szóval, R. S. Rózsa Sándor, nemde? Ez a nyár akkor még, lehet, hogy csak csemete se volt. De üzent-e a betyárvezér egyáltalán ilyesféle „tetoválásokkal"? R. S.-nek (az e századinak) eszébe jutott-e a másik R. S.? Elöntötte-e a lelkét a romantika? Volt benne valami virtus? Odébb három név: Varga Kornél. Kormos Tibor és F. Cs. Mindegyik mellett azonos dátum: '87. IV. (!. Jeles nap? Történt az életükben akkor valami? Szegediek? Tizenévesek lehettek, ilyenkor még az ember képes hinni az örök, a mindenható barátságban. Biztosan megesküdtek valamire. Félcentis betűk, vékonyak, pengével lehet ilyesmit faragni. Kinek üzennek? Mit akarnak demonstrálni? Vér. szerződés? Talán el kellett válniuk; ahánya annyifelé? A nyár pedig gondoskodik, hogy a bolha betűk évről évre nőjenek. Akár egy felkiáltójel: A. L. 19GR. szept. 1. Kedves A. L.1 Akkor érkezett Szegedre? Üj a város, aznap kezdődött a suli. Egyedül volt nagyon. Séta, Tisza-part. Nem tudta, mi lesz holnap, és azután. Ott állt a nyár mellett, se barátja, se ismerőse. Utálta a magányt. Elszakadt otthonról, kitöltötte a hiány. Kamaszszívét senki és semmi nem vigasztalta. Tenyérnyi szív, benne: Róza. Lajos, 1938. május. Szép, szerelmes pillanatok, csókkérés. Nemsokára front? Hadifogság. Üjra itthon. Szegénység, gürcölés. Róza már a temetőben? Vasárnaponként kijár hozzá Lajos. Vagy talán már csak a fejfáik léteznek. A nevek alig olvashatók: Róza és Lajos. Még sok-sok név: Vidám, Benedek, Vida, Jutka, KATI, Éva, Cze. ne, Antal István... Monogramok: K.F. —P. J„ K. L.—C. L.. K. F. Cs. V. ... Évszámok. Egymásba nőnek, szétfolynak. Pillanatok, hangulatok. Nézem a vélt monogramom. Ha volna bennem egy csepp kurázsi, alá vésném: 1988. Bodzsár Erzsébet Gyorsított ütemben építi Kaposvár új felüljáróját a városi közúti építő vállalat. Az első kapavágás, 1986 októbere óta elkészültek a fel- és lehajtóágak töltései, és a 130 méter hosszú tartószerkezet. A kedvező időjárást kihasználva, dolgoznak az építők, és várhatóan 1988 decemberében megindulhat a forgalom a 156 millió forintos költséggel épített, négysávos közúti felüljárón KITÜNTETÉS Nyugdíjba vonulása alkalmából a Kiváló Munkáért kitüntetést adományozták Farkas Jánosnak, a Szegedi Nyomda szedőüzeme vezetőjének, aki az elismerést tegnap vette át. KERTBARÁTOKNAK A Hazafias Népfront és a Bartók Béla Művelődési Központ kertbarátkörében hétfőn, 17 órakor Horváth György tudományos munkatárs tart előadást Kiskertben termelhető új zöldségfajták címmel. SIKERES KÖTVÉN YAKCIÖ Az idén jár le az országban elsőként kibocsátott kötvény visszafizetésének határideje. A Borsodi Iparcikk I jelű kötvényt 1984ben bocsátotta ki a Borsodi Iparcikk Kereskedelmi Vállalat hálózatának fejlesztésére. A 30 millió forint értékű, akkoriban igen magas, 11 sjcázalckos kamatozású kötvények igen gyorsan gazdára találtak; a kereskedelmi vállalat — az összeget 20 millió forinttal megtoldva — ily módon megépíthette nagy iparcikkáruházát. SEBESSÉGKORLÁTOZÁS A 47-es számú főúton, a Tisza-hídon, az Algyő felőli dilatációs szerkezet meghibásodott, ezért a hídnak ezen a szakaszán 40 kilométer/óra sebességkorlátozást vezettek be. A korlátozás előreláthatóan egy hónapig lesz érvényben. KÉPVISELŐ FOGADÓÓRÁJA Bödőné Rózsa Edit országgyűlési képviselő kedden, február 9-én 17 órakor az Eszperantó utcai pártházban fogadóórát tart választóinak. CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS A Vöröskereszt városi vezetősége mindazoknak, akik egyéni, családi, gyermekneveléssel kapcsolatos konfliktusukat nem tudják megoldani, tanácsadást tart, orvos, pszichológus, jogász és pedagógus munkatársaival. Levélre is válaszolnak, rövid információt telefonon is adnak (13-740-es telefonon a fogadási idő alatt, minden hétfőn 14 és 17 óra, valamint csütörtökön 9 és 12 óra között) a segítségre szorulóknak. A tanácsadás díjtalan. Levélcím: városi Vöröskereszt vezetősége. Szeged, Szent Mihály utca 1. Szél, eső Várható időjárás az országban, ma estig: Főként délen és keleten várható eső. Napközben megélénkül, helyenként megerősödik a délnyugati szél. Éjszaka többfelé képződik köd, amely az északkeleti országrészt kivéve délelőtt megszűnik. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet —1 és plusz 4 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között várható. ÁLLATBARÁTOKAT VARNAK Az Országos Kisállatvédő Egyesület szegedi szervezete február 8-án, hétfőn este 6 órakor az állatvédelemről tart fórumot az Attila utca 14. szám alatti hivatalos helyiségében. Minden állatbarátot várnak a szervezők. FELVÉTELI TESTNEVELÉS TAGOZATRA Az Odessza II. Sz. Altalános Iskola felvételt hirdet induló elsős testnevelés tagozatos osztályába 1981. június 1. és 1982. augusztus 31. között született gyermekek számára. A sokoldalú képzés mellett elsősorban úszás, vízilabda, kézilabda, labdarúgás és atlétika sportágakban versenyeztetjük kiemelt eredménnyel tanulóinkat. Felvételi helye: Odessza II. Sz. Általános Iskola, Herke u. 5. sz. Ideje: 1988. február 9.. 15—17 óráig. A felvételizők sportfelszerelést hozzanak magukkal, (x) LOTTÓNYEREMÉNYEK A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 5. játékheti lottónyeremények, a nyereményilleték levonása után, a következők: 5 találatos szelvény nem volt; a 4 találatosokra 224 586 forintot; a 3 találatosokra 1387 forintot; a 2 találatosokra 45 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek. es — Hogyhogy egytáüi jöttél haza. Károly ka? Hol hagytad az öcsédet? — Ö még ottmaradt a zeneiskolában. Négykezest játszottunk a zongorán, és én előbb lettem kész. Magyar Rádió Szeged 66,29 MHz — 94,9 MIIz FEBRUAR 7(. VASÁRNAP 8.00: Anyanyelven — A nemzetiségi szerkesztőség hét végi magazinja 8.00: Román nyelvű műsor — A tartalomból: A nemzetiségi közélet dél-alföldi hírei — Népszokásainkból — a farsangolás — indul a báli szezon — Régiónk zenéje — bánáti dallamok — Láng János sorozata — szerkesztő: Stefan Fratean 8.30: Szlovák nyelvű műsor — A tartalomból: Hírek, Információk — 15 éves a békéscsabai szlovákklub — riport-összeállítás — szerkesztő: MoTga Mária 9.00: Élő-szó — A tartalomból: Hétköznapi agressziók — szerkesztő: Horváth Kálmán 10.00—10.05: Hírek, időjárás — Kosssuth 10.05—10.30: Zene-szó-tár — Közben: Vasárnapi jegyzet — Hallanak engem? — Sz. Simon István „nyügölödései" 10.30—H.00: Lemezmustra — vezeti: Kutas János FEBRUAR 8., HÉTFŐ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy UNDI KAROLY ny. tanár életének 72. évében Január 10-én váratlanul elhunyt. Kívánsága szerint, hamvasztás után csöndben eltemettük. Gyászoló felesége és a család, Szeged. Alsó ktkötö sor 5. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy drága jó feleségem, édesanya és nagyanya, PALVOt.GYI Pf.TERNÉ Furus Mária életének 60. évében hosszú szenvedés után. február 4-én elhunyt. Temetése február 8-án lf órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászolo család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, anyós és nagymama, IIERÉDI JOZSEFNE Temesvárt Ágnes életének 66. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése február 9-én 11 órakor lesz a Belvárost temető ravatalozójából. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatom, hogy férjem. DR. GAJZAGO JÁNOS Ügyvéd, február 3-án elhunyt. Temetése február 8-án 15 órakor lesz a református temetőben. Gyászoló felesége. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy TASNADI JOZSEFNE Zaunrr Judit éleiének 66. évében elhunyt. Temetése február 9-én 12 óTakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Gyászközlemények Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen szerettünk, DR. BAKTAY BÉLANÉ Ileindrth Aranka temetésén megjelentek, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Megköszönjük körzeti orvosának, és a nővérnek áldozatkész segítségüket, akik élete meghosszabbításán fáradoztak. Gyászoló férje és a rokonok. Bem u. 4. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. ismerősöknek, szomszédoknak, munkatársaknak, akik SZAEÓ ANDRASNE KÚSZÓ Katalin temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, munkatársaknak, akik ILLÉS VENCEL terhelésén megjelenésükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik SZÉKELY TIVADAR temetésén megjelentek és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csalad. Gyászoló Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazon rokonoknak, barátoknak. Ismerősöknek, a ház lakóinak. Tápéi Háziipari Szövetkezet dolgozóinak, az Ipari Szövetkezeli KISZ-bizottság tagjainak, a Vöröskereszt alsóvárosi szervezetének, a Szegedi Kisgrafikal Kor tagjainak, akik szeretet' Adesanvánk. SARY FERENCNÉ Pataki Ilona temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló gyermekei. Megköszönjük mindazok őszinte együttérzését, akik felcjthctct'en halottunk. NÉMETH JOZSEFNÉ Lazarik Margit temetésén megjelentek, sírjára a kegyelet viragait elhelyezték. Gyászoló családja. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, szomszédoknak, barátoknak, volt munkatársaknak, ismerősöknek, a MAV lg. Gondnokság dolgozóinak. a postáig, konyhai dolgozóinak, akik felejthetetlen halottunk, VÖNEKI ANTAL temetésén megjelentek, fáidalmunkban osztozva utolsó útjára elkísérték. Külön köszönetet mondunk a deszkl tüdöszanatórlum orvosainak és apolólnak áldozatos munkájukért. A gyászoló család. Tápé. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. ismerősöknek, ház lakóinak, akik szeretett testvérünk. OZV. FARKAS FERENCNÉ Póplty Erzsébet temetésén megjelentek, részvétükkel. virágaikkal mely fajdalmunkat enyhíteni Igyekeztek/" testvérek cs családjai. p uti - " k É ViÉLETVEZETÉSI TANÁCSADÁS Életvezetési tanácsadásra várják az érdeklődőket Szegeden, a megyei művelődési központban február 8-án, hétfőn délután 5—7-ig. A szakemberek hívhatók is az 53-026-os telefonszámon. A szolgáltatás díjtalan. GYERMEKGYILKOSSÁG SOPRONBAN Megdöbbentő gyermekgyilkosság történt február 3-án, szerdán délután Sopronban, a Baross út 22. szám alatti házban. Borbély Ferenc 29 éves öntödei munkás az éjszakai műszakba indulás előtt aludni akart, ám nem tudott, mert kétéves Attila nevű kisfia sírdogált. Haragjában a fiát nyakánál fogva addig rázta, míg a gyermek meghalt. Nem sokkal a brutális cselekmény után Borbély Ferenc ónként jelentkezett a rendőrségen. A gyermekgyilkos apát előzetes letartóztatásba helyezték, s megindították ellene az eljárást. ELTONT EGY CSALÁD A. Dunakeszi, Zalka Máté utc*. tt. szám alatti lakásból Január 18-án ismeretlen helvre távozott a 39 éves Becző Károly és felesége, a 47 éves Beczö Károl.vné, valamint 17 éves fiuk, Becző Ferenc. Személyleírásuk: reczö Károly körülbelül ISO cm magas, erői testalkatú, szemo barna, haj,-, barna, hátrafésült, kétoldalt kopaszodó. Ruházata: fekete vagy kék meterítő nadrág, sötétszínű kötött pulóver, fekete bőr lemberdzsek. fekete zippzáras csizma. Becző Károlyné. körülbelül 164 cm magas, vékony testalkatú, szeme barna. hajr. barna, rövid. Ruházat.-. nem ismert. Becző Ferenc körülbelül 175-180 cm magas, erős testalkatú, szeme barna, hajr. szőke. Ruházatp. nem Ismert. A rendőrség kéri azok Jelentkezését, akik Január 18. őta látták őket, vagy tartózkodási helyükről tudnak. Bejelentést lehe*. tenni személyesen a Pest Megyei Hrndőr-Fökapitányságon, vagy telefonon munkaidőben: r. 121-035-ös, munkaidőn kívül a 117-272-cs telefonszámon, illetve bármely rendőri szervnél. r! ér 5.30—8.00: Alföldi hírmondó — z.jnés hírműsor — benne5.40: Falurádió — a Kossuth rádióból 6.00: Hírek, ütinform 6.30: Hírek, lapszemle 6.45: Reggeli párbeszéd — Szót kérek! 7.00: Hírek, tudósítások — Kossuth — továbbá: információk Bács-Kiskun. Békés és Csongrád megyéből — programajánlat. Időjárás-jelentés, sport — szerkesztő: Polgár Gyula — műsorvezető: Bozó Beatrix CSALÁDPOLITIKAI ELÖADAS-SOROZAT A Hazafias Népfront Csongrád Megyei Bizottsága családpolitikai előadássorozatának következő programja holnapután, hétfőn délután 3 órakor lesz a TIT Kárász utcai klubjában. A társadalmi normákról, a léthez való jogról, az egészségügyi és az oktatási rendszerekről tart előadást Farkasinszky Teréz főorvos. AZ INTOURIST UTVONALAIN 1988-ban a Szovjetunióba irányuló Intourist-utak száma 20-25 százalékkal nő. Változatlanul a legnagyobb az érdeklődés a moszkvai és leningrádi utakra. Ugyanakkor megnőtt az igény olyan utakra, mint Közép-Ázsia, a Baltikum, az Ural, a Kaukázus, Szibéria és a TávolKelet. Ki tud róla ? Hegedűs Amália Maroslele, Lenin utca 46. szám alatti lakos tavaly október 21-ér., 16. születésnapja előtt egy nappal azzal ment el otthonról, hogy munkahelyére megy, ott azonban nem jelent meg, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Személyleírása: körülbelül 170 centiméter magas, közepes testalkatú, haja gesztenyebarna, szeme barna. Ruházata az eltűnés idején: kék színű „főzött" farmer, bordó pulóver, piros színű, háromnegyedes szövetkabát, vagy világoszöld színű farmerkabát. A rendőrség kéri, hogy aki a fiatal lány hollétéről kapitányságot személyesen, vagy az eltűnésével kapcso- vagy telefonon a 65-11-255/ latos bármilyen körülmény- 78-as számon, vagy jelentről felvilágosítást tud adni, kezzen bármely rendőri értesítse a makói rendőr- szervnél. DELMA6YAR0RSZA6 A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő! Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kladő: Klspál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat! Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház 6740. — Telefon! 21-833, — A lapot nyomja, Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató i Surányl Tibor, — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra <1 forint — ISSN 0135—025 z