Délmagyarország, 1988. február (78. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-27 / 49. szám

8 Szombat, 1988. február 20. 88 DMI | magazin © Szigetje Szentendrének A.Dimn-fennyarba igyekvők hétvégi csapatai vagy megtorpannak mindjárt- Szentendrénél. vagy tovább iramodnak fel. Visegrád irányába. Arra. hogy Leányfalut elhagyni Táhitótfalu felé fordítsák a kocsikormányt, nos erre a keleti irányú kitérőre csak kevesen vállalkoznak. Leginkább azok gurulnak végig a Kis-Dunaág keskeny hídján, akiknek odabent, a Szentendrei-szigeten van az állandó lakhelyük, vagy nyaralójuk, hétvégi birtokuk. Lz a Budapesttói északra elnyúló — 35 kilométer hosszú és 1 —4 kilométernyi széles — sziget tehát mindmáig afféle félreeső terület, hogy azt ne mondjuk, rezervátum, ahol egyébként tényleg több olyan növényritkaság és állatfaj él. amely a legszigorúbb természetvédelmi oltalmat élvezi. E természetes földrajzi képződmény múltját kutatva legelébb az hökkenti meg az érdeklődőt, hogy ez. a Kis-Dunaág és Nagy-Dunaág közé szorult földdarab valamikor éppen nem volt ennyire összefüggő egység. Hajdanában öt szigetből állt. s Kisoroszi térségében a Kecske-sziget még a XVIII. században sem, volt .megközelíthető száraz lábbal A hordalékhalmokat folyvást fújó szél aztán elvégezte a maga dolgát, és az öt kiemelkedés lassan egybeforrt. Előbb azonban még Szent András szigete néven emlegették, s csak később - úgy a múlt század táján lett belőle „szigetje Szentendrének". Településeinek szánta azonban a hosszú évszázadok alatt sem változott. Amióta a történelmet írják, azóta mindig is négy állandó falu telepedett meg ott: Kisoroszi, Tahitótfalu. Pócsmegyer és Szigetmonostor. (A Korány és Surány néven jól ismert üdülőtelepek későbbi — igazán a szazadforduló óta virágzó — hegységek.) A Szentendrei-sziget talaja könynyen mozgó folyami hordalék, homok. Ezen pedig aligha lehetett sikerrel gazdálkodni. A négy falu lakói nyílván hamar felismerték ezt, és a föld helyett a vízhez, nevezetesen ji Dunához kötődtek. A halban bő vízi utat rendszeresen és eredményesen halászták, s hajóvontatással foglalkoztak. Leginkább vontatással. hiszen a Visegrádi szorosban csak így. állati és emberi erővel húzva tudtak áthaladni az áruval megrakott bárkák. Amikor azonban a vízi jármüvek mozgatását is átvette a góz. új meg élhetési források után kellett nézni. A leleményes „szigetlakók" előbb szőlőtelepítéssel kísérleteztek. Mégpedig olyan eredményesen, hogy például a kisoroszi borok Pozsonyban és Bécsben is kedvelt ¡tokáknak számítottak. Aztán ahogy l\'st:Buda terjeszkedett, polgárainak mind több és több friss zöldségfélére volt szüksége. A kora hajnalban induló úgynevezett kofahajók a szigetről mázsaszám hozták a répát, káposztát, paradicsomot, paprikát a főváros piacaira. A kertészkedés egészen a termelőszövetkezetek megszervezéséig biztos megélhetési forrásnak bizonyult. Akkor azonban a táblák egybeszántásaval ennek a szorgoskodásnak , eoj-zeriben bealkonyult, mert az,,újönnan létrehozott közös gazdaságok' tagjait mindenáron gabonaneműk és más efféle termékek vetéséré-, terrriesztésére akarták rávenni. £z pedig ezen a szigeten eleve kudarcra ítélt kísérlet! Aki tehette, elszegődött az iparba vagy máshová, a szólók és az időközben telepített gyümölcsösök pedig sorra pusztultak. Az újjáéledés jelei csak akkor kezdtek megmutatkozni a Kis-Dunaág meg a Nagy-Dunaág között, amikor a Kék Duna Szakszövetkezet vezetői végre felismerték, hogy a kertészkedő apák örökségét kell folytatni, valamint akkor, amikor erre a vidékre is átcsapott a telekvásárlási, kiskertszerzési láz. Egyremásra keltek el a korábban parlagon heverő birtokok, s rájuk számos új épület került. E kirajzáshoz nyilvánvalóan a közműveket is fejleszteni kellett, ám ezek kó/ul csak az áramszolgáltatás Szigetmonostor régi plébániaépülete és a vízvezeték kapott elsőbbséget. A csatornázásra már alig-alig futotta. És ez az ütemvesztés fenyegeti most hazánknak ezt a körülzárt szegletét, mert onnan a kommunális szennyeződés egyszerűen nem jut ki! Ha a szippantókocsik el is viszik terhüket, azt valahol ugyanott, a szigeten ürítik ki. s a felgyülemlett mérgek a talajban maradnak. A jelenkor emberének szerencséjére a minden bizonnyal bekövetkező kártétel a felszínen egyelőre még nem tapasztalható. A lágy hajlani homokdűnéken változatlan sokaságban és szépségben terem a szigorúan védett árvalányhaj. ugyanígy a csikófark és a ritka nőszirom. A környezetükre oly kényes apró madarak közül is több tanyázik ott; ezek egy-egy példányát a Magyar Madártani Egyesület tagjai a helyszínen gyűrűzik meg. A kalócscreboguruk és a csclőpókok „életvitelét" pedig a biológusoknak egy másik csoportja figyeli, ellenőrzi. Sajnos, a szemétkupacok gyarapodását. a hulladékok idcszállítását szinte senki sem követi figyelem' mel. nem akadályozza meg. A sziget mára a főváros egyik olyan tárolóhelyévé züllött, ahol az autóroncsok sokasága éppen ügy megtalálható, mint az átépítók, lakásfelújítók sittje. A négy falu birodalma bizony nem ezt a szomorú sorso* érdemelné... A. L. BALOG JÓZSEF Macskatál csak jó pőgár akartain lenni nézni ki ablakon — száraz ágak hogy zörögnek — hosszúmetélt eped köd hallgat tüdőszín falon macskatál reped parkoló cipőfűző felett örvénylő zsírkorong csak ebéd után akartam óvasni egy jót állni kívül mint jó pógár ki elvégzi dőgát családját eltartja tisztességgel rövid pányván kikanyarítva az újraelosztott szegénység zsiráfderekából mi nekik jar a munkatáborban eltőtött idő után hogy elkerűni akartam hogy a szőrös macskatál ulján meglássam saját törött szemem én ki kölykére egy kimondható nevet végigmondható történetet vagy púpos kis fekete macskát se hagy PODMANICZKY SZILÁRD A művész és esélyei Amikor jelek mutatkoznak arru, hogy még ezen a napon megváltozzon minden, hogy úgy boruljon föl az összes valóság, akár hintaszékkel részeg tenorista, igen, akkor falán még van rá esély, ' hogy menekülni enged a pimasz és mozdíthatatlan rend, akkor talán még van értelme az. cmtékizésnek, mely a rend visszaállításával kacérkodik, ám csupán azért, hogy újból elnémítsa, és ezek azok a pillanatok, mikor fölmerülhet a súlyos arc, mely minden jel eredete, mely önmagában is csak ennyi: szinte lehetetlen, lehetetlen, hogy bármi történjék. A hal, amely leányból fiúvá változott Korpa között „Korpa közé keveredtem" — érzékelte történetünk antihöse. Zamfirí. midőn mutatós és excentrikus barátnője (Maramica) kipakolni kezdte bevásárlószatyrából a tóhb tétel étkezési korpát, a hozzá dukáló kefirt, valamint a kis csomókba kötött zöldségeket s répákat. E répák nagyobbjai Zamfirit nem sodorták el illetlen föltételezések irányába, mert: — A sárgarépa sok karotint tartalmaz, a színe is attól piros — mondta Maramica. a gyógyszerész (és elpirult); egyébként pedig, mint az egészséges táplálkozás elszánt híve. csapvíz helyett kizárólag Anna-vizet ivott, melyből mindig volt két dcmizsonnal a konyhai asztal alatt. A demizsonok eredetileg az erkélyen tartózkodtak, de Zamfiri egy idő után fölhívta M. figyelmét: ha nem rakja őket sötét helyre, vizük „bezöldül", azaz bcalgásodik. akárcsak a szobai élősarok akváriuma (Zamfiri szerzeménye). amiben tűzpiros plattik. koromszín Black Molly-k. haragvó betták s idejétmúlt paradicsomhalak lebegtek úgynevezett „lírafarkú" szifók társaságában, mely utóbbiak a magasköltészetet képviselték Maramica prózai, tehát eseménydús életében. Maramica és az álmok — Tulajdonképpen fiúnak akartam születni — mesélte egy alkalommal a fekete szemöldökű M.. ki haját szőkére festette, míg egyéb ször/etei megmaradtak eredeti sötétségükben. — Nyilván fiúnak is indultam, de aztán mégis lánnyá lettem, mert apám mindenáron lányt akart. A mai apák mind lányt akarnak... O. Zamfiri. ha tudnád, hajnalonként miket álmodom! Istenem, miért is nem lehettem én fiú? (E tételnél meg kell állnunk, hogy leszögezzük: a fölvetett lehetőség Maramica hátrányára válóit volna, valamint a mienkére is. mert most nélkülöznünk kellene M. szív alakú arcának, szépívú szemöldökének, fekete nézésének, festettszóke, félhosszú hajának. kissé görbe lábának, egész lant formájú lényének értő leírását. mely tényezők nélkül, barátaim. egyáltalán nem élet az élet. Továbbá az e lantból kicsalható összhangzatok nélkül sem. amik akkor keletkeznek, ha hársillatú lég áramlik be a szobába, keresztül a szúnyoghálón, csillagos és holdas. nyári éjszakán... Ha pedig tél van: kotyogván kering a víz a radiátorban. mely pattog is. ez azonban nem hallható, hiszen az ágy nyikorog, a magnóból pedig egyre erősödön szól a Boleró. — De hát mit tegyünk, ha kész tények előtt állunk: Maramica legszívesebben kibújna az önbóréböl. no persze nem örömében, hanem mert sehogyan sem érzi magát a testének szabott „formák és keretek" közt jól. S talán már nincs messze az óra és a perc. mikor elérkezni látja az időt hajnaloki álmainak megvalósítására. aminők egy (még szintén „ingadozó"] egyetemi csoptarsnöjével ábrázolják szoros összefüggésben ót... A helyzet tehát, barátaim, igen-igen szomorú.) — Melyikötök van olyankor felül? — érdeklődött Zamfiri abból az alkalomból, hogy Maramica beszámolt izgalmasálmairól. — Mindenesetre. hm. az ízlésed elég furcsa... Korpát eszel kefirrel, pedig ott áll a sok finom kaja a hűtőben. A hal színeváltozása Az élósarok egyik díszhala (fölfedezőjéről. egy spanyol papról Guppynak nevezték fajtáját el az ichthyológusok). tehát az akvárium egyik díszhala egyik napról a másikra érdekes tünetcsoportokat kezdett produkálni: uszonyai megnőttek. testalkata elvékonyodott, ó maga pedig kiszínesedett. Nőstényből hímmé vált hát. ami nem ritka a Poecihdae családjába tartozó halak közt. A kiváltó ok ismeretlen. ereje azonban elemi: hatására Maramica kijelentette, hogy amit még egy halnak is szabad, azt igenis neki is szabad, kész. pont. — De te nem vagy hal! Ember vagy. te állat! — üvöltötte Zamfiri. mire M. clbögte magát: ezt ö nagyon is jól tudja, csak hát... hüpp-hiipp... csak hát... csak hát... És ha Zamfiri jobbat nem tud mondani, inkább fogja be a száját. A homlokcsók így történt, hogy Maramica fölkereste szintén régebb óta „ingadozó" barátnőjét, bizonyos Margita Andreát, s a fölkercsés végén az ingadozást abbahagyták, mert az eredménnyel mindketten mélységesen megelégedettek voltak. Zamfiri pedig három és fél órás élménybeszámolóban részesült („úgy beszélsz velem, mint férfi a férfival", vigyorgott), majd pedig: — Kezdem sajnálni, hogy nem nőnek születtem. Mert ha én mostan nő lennék, nem a szakítás, hanem ahogy téged ismerlek, épp az összejövés előtt állnánk. Óriási! — És beleöklözött a falba, amely erre nem repedt meg; Maramica viszont közölte, tkp. nincs szó szakításról, sót ő. M. rendszeresen beszámol Zamfirinak viselt dolgairól. ap>i a „szellemi hűség" legfontosabb összetevője. — A fene megette a szellemi hűséget — mondta Zamfiri, miközben bal kézfejét (kétbalkezes volt, mindenben), a vízcsap alatt áztatta, s megkérdezte önmagától: miért, ugyan miért van az, hogy ó mindég rossz lóra tesz? Ugyanakkor elhatározta, ha egyszer nósülésre adja magát (közvetlenül a halála előtt, nehogy ne legyen kire hagynia jogdíjait és földbirtokait), tehát akkor csakis valamely istenhátamögötti hegyi faluból hoz magának feleséget, ahol a nők se nem csapodárok, se nem rafináltak, se nem gonoszok, se nem hidegek, se nem melegek — De hát ilyen nó nincs", összegezett Zamfiri. „illetve volt, de meghalt a születésem napján, s újjáéled, ha majd meghalok". És mi lett Maramicával? Nos, Maramica rövidesen „kiszerelmesedett" Margita Andreából, legtöbbnyire fiúkkal jár. de néha lányokkal. Zanifirit időnként megmeglátogatja (Z. kefirrel, korpával várja), s talpig felöltözve meséli történeteit; Zamfiri kérdez, mentálhigiénés okodból semmit nem hisz. Maramica felel, búcsúzáskor pedig elvárja a homlokcsókot. A homlokcsókot, mely el sohasem maradhat. DÉVAI CSABA 4