Délmagyarország, 1988. február (78. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-03 / 28. szám
5 Szerda, 1988. február 3. Fizikusok társasága Az Eötvös Loránd Fizikai Társaság Csongrád megyei csoportja igyekszik lehetőségeket és szervezeti kereteket teremteni a megyében dolgozó közép- és általánoá iskolai tanárok és más területen dolgozó fizikusok szakmai fejlődéséhez. Próbálkoznak a diákoknak e tantárgy iránti különös érdeklődésének felkeltésével is. Legkevésbé sikeres az a törekvésük, amely a termelővállalatok és a tudományos kutatók gyakoribb találkozására, és együttműködésük kialakítására irányul. A fizikai kutatások űj eredményeinek megismertetésére a csoport rendszeresen szervez előadásokat, ezekre nemzetközi hírű külföldi és hazai tudósokat kér fel előadónak. Más intézményekkel közösen bekapcsolódik ismeretterjesztő, népszerűsítő előadás-sorozatokba. Szervezi a fizikusvándorgyűléseket, országos tanácsi ankétokat, tudományos konferenciákat. Bekapcsolódik az általános és középiskolai fizikatanárok szakmai továbbképzésébe. A TIT-tel közösen bemutatót és kísérletező-délutánokat szervez nemcsak Szegeden, hanem a megye más városaiban is. Részt vesz az országos Eötvös- és Ortutayfizikai versenyek megszervezésében. A megyei tanács oktatási osztályával együttműködve rendezik meg a Budó Ágoston megyei feladatmegoldó versenyt. Számithatnak a csoport tagjaira a felkészülésük segítésében azok a kiemelkedő képességű középiskolások, akik a fizikai diákolimpián indulnak. Szegeden és Hódmezővásárhelyen működik városi csoport. A taglétszám kétszázhoz közelít. Csongrádon most szerveződik új egység. Az egyesületi szakmunkának döntő része a tudományos munka. A tagok közül évente külföldi kiküldetésre mindössze egy-két főnek van lehetősége. Ez bizony elenyészően kevés. Az utazások során szerzett tapasztalatok csupán egy-egy mikroközösség munkáját segíthetik. Az egyesületi tagok felhalmozott tudásanyagának elzárása a termeléstől ma igencsak luxusnak tűnik. A fizikusok és a termelővállalatok részéről egyaránt feltétlenül szükséges lenne az egymás felé közeledés. B. I. Kiállítási napló Arcokba mentett jelen Nagy fába vágta fejszéjét Moldvay Győző és a Hatvani Galéria, amikor a hetvenes évek közepén portré- és tájképbiennálék saerzésére vállalkozott. Két korszerűtlen műfaj, két lelágott csont — vélem hallani a fanyalgókat, 5 bizony a hazai képzőművészet kiállításait, alkotói tendenciáit, piaci igényeit és stílustörekvéseit ismerve, a vállalkozás sikerére én sem fogadtam volna. A V/. országos portrébiennálé anyaga, amelyet most a vásárhelyi Tornyai múzeum emeleti termeiben láthatnak az érdeklődők, ha nem Is gyarapítja a vállalkozók érveit, de nem is kérdőjelezi meg azt. A szervezők jól gondolkodtak, amikor megcsúfolt műfajok újraélesztésére adták fejüket, erejüket és pénzüket, bizonyára hittek abban, míg ember él a Földön, a művészetek nem mondhatnak le az antropom«>Tf ábrázolásokról, s az emberi arcnál, az emberi tekintet megörökítésénél rem sok gazdagabb és izgaimasabb feladat várhat a művészekre. Külön is szólni kell arról a misszióról, melyet a Délsziget vállalt fül Hódmezővásárhely és Hatvan szellemi-művészeti hidverésében, melynek kézzelfogható és szemmel látható eredménye a kölcsönös kiállitáscsere, és az ezt kísérő találkozások, viták, megméretések. A portréműfaj a feltörekvő polgárság nagv divatja, a XVIII—XIX. század uralkodó festészeti, szobrászati témája. De hogy végigkísérte a művészetek történetét. arra hadd emlékeztessek két távoli példával. Időbeni és minőségi pólusok egyszerre: az egyiptomi Nofretete varázslatos arcmása és az ötvenes évekből föLsejlő kövérkés, kerek és kopasz vezér idealizált képe, Talán ezek is igazolják: az arcok — legyenek bár ismeretlen embereket megörökítő alkotások — mindig többek a konkrét személy vonásainál, tekintetének tükrénél. A művész szelekciója révén üzeneteket küld a korról, a divatokról, eszményekről, érzelmekről; tudósít viseletekről, a modellek hovatartozásáról, a korabeli stílustörekvésekről. Egyszóval minden értékes portré születése koráról is dokumentum. A mindenkori jelen művészi dokumentuma. A mostani biennálé is sok információval szolgál: milyen személyiségek foglalkoztatják a művészeket, kiket tartanak érdemesnek a megörökítésre, modellek után dolgoznak, vagy mai típusokat keresnek, fontosnak vélik-e a hasonlóság kritériumát, vagy bátran >rják át egy magasabb szempont szerint a konkrét formákat, karakteres vonalakat?! A hatodik seregszemlén természetesen láthatunk közhelyeket, unalmas és fáradt tanulmányokat, üres leckefelmondásokat, de értékes utalásokat és jó műveket is. Az alkotások típusait tekintve most is megtalálhatók a je'es személyiségeket ábrázoló művek, de a mostani tárlatot nem nyomasztják a közelmúlt nagy árnyakat vető évfordulós leckéi. Így őszintébb lehetett a választás, kevésbé görcsös a megvalósítás. Többek között Barcsuy Jenő, Juhász Gyula. Hermán Ottó, Galyasy Miklós. Plohn József, Koós Károly, Rudnay Gyula, Karinthy Frigyes, Gulácsy Lajos arcát, örökét keresik a művészek. A sorból két alkotást emelek ki: Szathmártj Gyöngyi Moholy-Nagy Lászlót ábrázoló domborműves portréjában szerencsés szemmel és alkotói fantáziával ülteti át egy más műfajba az avantgárd művész keményen megrajzolt ónportréját, Gulácsy Hor~ váth Zsoh pedig szikár, s mégis szeretetteljes szoborban örökíti meg Rudnay Gyula arcvonásait, tartását, jellemét. Kortársaink közül Vecsésy Sándor Tamás Menyhért költőről festett „kozmikus" portrét, Gábor Mariann F.ónai Mihálv András arcát-szel lemét kutatja. E csokorból messze kiemelkedik Orosz János Cserhalmi Györgyöt ábrázoló képe. Több ez egyszerű arcmásnál. Egy magatartásforma, erkölcsi tartás, színészi-emberi jellem megfogalmazása. Méltó ikerpárja Szalay Ferenc egy régebbi képének, A költőnek, mely Buda Ferenc jelképessé növelt portréja. Azt mondják, a művész legolcsóbb modellje önmaga. Mégis kevés az önarckép. (Vagy nem mernek a művészek tükörbe nézni, vagy valóban olcsó a modell, esetleg már nem is sikk modell után festeni, mintázni.) Izgalmasnak és felbontottságában, mozaikszerűségében is jelentős műnek érzem Tamás Ervin ónportréját, s az egész táriát egyik fő művének Tóth Ernő varázslatos látomását, az önarckép a bábszínház • ban című festményt. Fontos e müíajban az általános arc. a tipuskeresés. Olyan költői müvek, mint Tenk László Szindbádja, Bálás Eszter Judith cimü kisbronza mellett megtalálható Vilhelm Károly kvalitásos, moliere-i Kettős alakja, vagy Patay László a művészek mai identitását, feladatvállalását megkérdőjelező A festő című alkotása. S két olyan mű, mely a tárlat élmezőnyét erősíti: Németh József fiatal parasztfiúja, a Kamasz, és Péterfy Gizella festett terrakottája, a típusteremtő, serdülő mivoltának kiszolgáltatott fiú. Öröm, hogy tóbb fiatal művész is vállalja az emberi arc ábrázolását, a tekintet közvetítette érzelem- és gondolatvilág alkotói megfogalmazását, a jellemábrázolást: Simsay Ildikó (Gyermekkori emlék), Miiller Ágnes (Arc), Kiss Sándor Lajos (Kalitka), ifi. Iván Szilárd (Ülő lány). Hogy az összkép ellentmondásos? De nál jelenünk is az. Sok érdekes megközelítési lehetőségről lehetne-kellene még írni, de hát akkor mi maradna a tárlatlátogatónak a felfedezés öröméből? A kérdések sorjázhatnak : kell-e, hogy a mű hasonlítson modelljére; melyek a tipizálás lépcsőfokai;a puszta arc, vagy a környezettel erősített portré a hatásosabb; ábrázolni vagy kifejezni a nemesebb feladat ma; egyáltalán, van-e érdekesebb, izgalmasabb téma az embernél, a tekintetnél, a „lélek tükrénél"?! Mert: „sok van, mi csodálatod ..." Tandí Lajos Hol férnek el a középiskolások? Ahogy az idő múlik, s az úgynevezett demográfiai hullám, vagyis a viszonylag népesetíb korosztályok az általános iskolákban az utolsó tanéveiket töltik — gyűrődnek a gondbarázdák a homlokon. Iskolafenntartók, igazgatók, tanárok, szülők — mindannyian aggódva kérdezzük: mi lesz veled, középiskola? Az egész országban nagyjából ugyanaz a helyzet: a meglevő középiskolai. tantermekbe nem fognak beférni a gyerekek; a tervezett építkezések a pénzhiány miatt nem valósulhatnak meg. Különös feszültség ígérkezik a nagyvárosokban, Szegeden is. A szükséges középiskolai tantermek létesítéséről, a tanulók elhelyezéséről, a feszültség „kezeléséről", a tervezett szükségmegoldásokról kérdeztük Matusik Sándort, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetőjét. — Az újságműfajok általában nehezen tűrik a számokat, most mégis arra kérem: adatokkal mutassa be a következő években várható helyzetet. — A szegedi középiskolák tanulóinak száma az 1990— 91-es tanévig 15 ezer fölé emelkedik. A teljes tervidőszakban 3 ezer 500 fő a „növekmény". Az 1988-89es iskolaévben 380-nal lesznek többen az elsősök, 1989—00-ben 601-gyel. Azért számoltunk az évenkénti növekménnyel, hogy világosan láthassuk az évenkénti feladatokat. A terveket ezúttal valóban időben, pontosan kell végrehajtani, hiszen bármiféle időbeni csúszás megoldhatatlan helyzetbe hoz bennünket. Ezután minden esztendő márciusáig kidolgozzuk, részleteiben is, hogy hogyan oldjuk meg a másfél évvel később kezdődő tanév létszámnövekedésből, és a képzési irányok választásából fakadó gondjait. — A logikailag következő kérdés: hova fér el a plusz 3 ezer 500 gyerek? Közbevetőleg mégis: számoltak-e azzal, hogy nemcsak a jelenlegi szegedi hatodik—hetedik—nyolcadik osztályosok vannak többen, hanem a vidékiek is, akik közül — következésképpen — szintén többen fognak igyekezni szegedi középiskolákba? Hiszen a város több intézménye országos beiskolázású. — Nem. Ezek a számok nem tükrözik, hogy a vidékről is többen jönnének, csak a jelenlegi arányukat vettük figyelembe. Természetesen tudjuk, hogy ez újabb feszültség forrása; az is tény azonban, hogy a ván februári Tiszaláj Nagy „nevekkel" kezd a februári Tiszatáj: a különleges látásmóddal és stilusérzékkel megáldott író, Sarusi Mihály négy rövid, szcsszenetnyi elbeszélésével és a Vajdaság egyik legjelentősebb prózaírójánakköltőjének, Brasnyó Istvánnak epikus hosszú versével. Mellettük a városunkat is megjárt Kárpáti Kamii, valamint Gazdag Erzsi és Tandori Dezső jelentkezik verssel a szépirodalmi rovatban. Bálint B. András rendkívül izgalmas dolgozatot közöl Enyhíteni a szenvedést címmel. „A boldog családok rrúnd hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az." A Tolsztojtól kölcsönkért mottó bölcs összefoglalással jelzi, mi olvasható ebben a vallásszociográfiai tanulmányban. A Tanulmány rovatban — az új Tiszatájra oly jellemzően — a József Attilaörökség újabb aspektusával ismerkedhetünk meg: Vasy Géza írt szép, értő esszét a nagy te vagy címmel Nagy László verséről. Az elmúlt év augusztusában rendezték meg Szegeden, Szentesen és a fővárosban az első magyarországi Böll-szimpóziumot. Az előadások anyagából ad tartalmas válogatást a februári Tiszatáj: Herbert Hoven, Róbert C. Conard és Gürsel Aytac egy-egy tanulmányát közlik. A januári számban kezdődött Sík Csaba művészeti esszéjének publikálása. A Pablo Ruiztól Picassóig című írás második részét az idei második szám közli. A Tiszatáj-galériában Bodri Ferenc Sulyok Gabriella munkásságát mutatja be. Az ismerkedést könnyítendő a művésznő grafikái illusztrálják a folyóiratot. Zárásul kritikák olvashatók: Mezey László Miklós A csehszlovákiai magyar irodalom bibliográfiája 1971 —1980 című dolgozatról, Botlik József az erdélyi magyar irodalomról szerzett Pomogáts-könyvről, Balázs Géza pedig a vallási néprajz tárgykörében megjelent kiadványokról mond bírálatot rosi tanács művelődésügyi osztálya kizárólag a saját intézményhálózatán belül „gazdálkodhat" — és nagyon nehéz feladatnak látszik a gyerekek elhelyezése még akkor is, ha a vidékről itt tanulóknak csak a mai arányával számolunk. Az előzetes megoldási ' tervek kialakításánál azt is figyelembe kellett vennünk, hogy éppen a következő években, a legnagyobb létszámnövekedés idején lesz tanteremigényük a nemrég bevezetett technikusképzésben résztvevőknek, a középiskolai ötödik évfolyamoknak ... — Nézzük meg akkor, kérem, a „megoldási tervet". — Figyelembe kellett vennünk, hogy a meglévő középiskolák — változatlan körülmények között — a jelenleginél több gyereket képtelenek fogadni. — Kaphatnánk példát a mostani zsúfoltság mértékére? — A Radnótiban hagyományosan hat párhuzamos osztály indult; néhány éve már hét első osztályt szerveznek, az idén 8 első osztályt indítottak, minden járókelő láthatja, a pincében tanulnak a gyerekek. A Tömörkénynek két osztályát a textilipari szakközépiskolába kellett kihelyezni, a Honvéd kollégium tanulói a Radnóti kihelyezett osztályaként saját kollégiumi épületükben tanulnak. Negyvenen-negyvenöten vannak egy-egy osztályban. — Hánt) tanterem kellene összesen, hogy a köve'tkézö' években a 3 ezer 500-zal több középiskolást elhelyezzék? — Nagy létszámú osztályokkal számolva: 96-98 osztályterem szükséges. Az idén szeptemberben megnyílik az új, 24 tantermes iskola. 1989. szeptemberében belép a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola 8 új tanterme. A Fodor József Szakközépiskola 8 konténertanteremmel bővül. erre a pénz megvan, az előkészületeket megtettük, az első négy konténer 1988 —89-ben, másik négy az 1989—90-es tanévben rendelkezésre áll. Sajnos a 20 tantermes új, rókusi középiskola építéséről most kénytelenek voltunk lemondani, ám nem véglegesen, az idén elkészülnek a kiviteli tervek, s 1991-ig szeretnénk megépíteni. — Ez eddig 60 osztályterem, hiányzik 36-38, ha jól számolok. És ha a legelőször sorolt adatokat tekintem, úgy látszik, hogy az 1989—90-es tanévben, ha az építkezések az előbbiek szerint haladnak, akkor is kevesebb lesz 18 teremmel, mint kellene, s 1990—91-ben kevesebb lesz — ugyanenynyivel. Mit fognak csinálni? — A megoldási javaslatainkról a tanács végrehajtó bizottsága február 11-én dönt. Mint mondtam, csak saját intézményhálózatunkon belül tudunk gondolkodni, ezért javaslatokat teszünt meglévő épületeink átalakítására. Alagsori helyiségek jöhetnek szóba, kollégiumi tanulószobákat vehetünk igénybe. A három évvel ezelőtti pénzhiány miatt leállított felújítást a Rózsa Ferenc szakközépiskolában folytatjuk, az udvari épület remélhetően 1989-re elkészül. — A várható gondokrólbajokról megoldási tervekről mostanában a legkülönfélébb fórumokon tanácskoznak. Vannak, akik azt mondják: az általános iskolákban folyamatosan csökken a tanulók száma, tehát általános iskolai tantermeket kellene — átmeneti időre, ideiglenes jelleggel — igénybe venni. — Még a gondolatától is fázom. A művelődésügyi osztály dolgozójaként végigéltem-kínlódtam a szóbanforgó nagylétszámú korosztály útját. Nem volt elég helyük az óvodában, az általános iskolában, pontosabban nem ott volt a hely, ahol éppen kellett volna. Ha most, amikor a középiskolába érkeznék, az általánosban újra váltott műszakban kellene tanítani ... Tessék meggondolni, hogy az 1990—91-es tanév után még évekig tart a zsúfoltság a középiskolákban. Alighanem megengedhetetlen, hogy az általános iskola is visszalépjen, s a 90-es években is váltótanítás legyen — több körzetben. — Sokan attól tartanak — alighanem joggal —, hogy az alapfeltételeknek a megléte esetén sem tanulhatnak ott a gyerekek, ahol szeretnének, vagy ahol a szüleik szeretnék. A gimnáziumokba igyekvők számitanak a legsúlyosabb feszültségekre. — Az imént említettem, hogy a beiskolázást ezentúl másfél évvel korábban kell megterveznünk. Az 1988— 89-es tanév az új gimnázium mellett nem igényel más fejlesztést, de a képzési profilok bővítésére már szükség van. A Bebrits szakköizépiskolaban új, villamos szakcsoportú, a Rózsában gépjármű karbantartó osztály indul, ruhagyártó szakközépiskolai osztályt szervez a Textilipari szakközépiskola, ipari elektronikai szakcsoport indul a Dériben. Bizonyos nagyságrendő kényszerű „átirányítás" eddig is volt, vagyis akit nem vettek fel az első, és a második helyen megjelölt iskolatípusba, annak felajánlottak meg üres helyekkel rendelkező iskolát. A következő években nyilvánvalóan jóval többen kerülhetnek ilyen helyzetbe. A megye iparszerkezetéből következik az a speciális szegedi probléma, hogy kevés a lányok választási lehetősége. Most is 60 százalék az arányuk a gimnáziumokban, s az elhelyezkedési lehetőségeik egvre csökkennek, de még továbbtanulási esélyeik is. Hogy ezen a rossz, előnytelen arányon változtassunk, ahhoz föltétlenül új szakmákat kell találni-kínálni. Csakhogy a vállalatok nem érdekeltek a szakmunkások képzésében: a gazdaság szakemberszükségletét prognosztizálni, előre tudni, hogy 4-5 év múlva milyen szakemberek kellenek — Magyarországon jehnleg szinte lehetetlen. S bármennyire méltánylandók a városi művelődésügyi irányítás erőfeszítései — nem mondhatni, hogy könnyű évek elé nézünk. Sulyok Erzsébet Ifjúsági koncertek A Filharmónia ifjúsági bérleti sorozatában három hangversenyt is tartanak ma és holnap, a zeneművészeti czakkózépiskola termében. Ma, szerdán délután fél 5-kor az „A" bérleteseknek, csütörtökön délután 3-kor a „B\ fél 5-kor a „C" jelű bérlettulajdonosoknak szól az „Alidtok farsangja" című koncertprogram. A többi között Vivaldi Négy évszak című művének egyes tételei, RimszkiiKorszakov (A dongó), Schubert (A pisztráng. A varjú), Schumann (A katicabogár), Saint-Saens (A hattyú), Rarreau (A tyúk) művei szólalnak meg, a műsorismerte'.ot Meszlényi László tartja. Az előadóművészek: Vajda Júlia (ének), Sin Katalin (gordonka), Bódás Péter (zongora) és Szöllösy József (hegedű)