Délmagyarország, 1988. február (78. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-24 / 46. szám
Szerda, 1988. február 24. 5 ipedig a Ferencé. Töredékek térben és időben Két igen színvonalas ki- síik, ennyiben megtaláljuk, matikája, amely felöleli az állítás kínálja a párhuzamba A többi tisztán festői esz- életrajzi motívumokat éppállítást a közelmúlt képző- közökkel megvalósított har- úgy, mint a családi életből művészeti eseményeiből. A mónia, egyensúly, az él- merítkezőkiet. Pataki „szeszegedi Paletta Galériában ménycentrikus lelkiállapo- retetlírája" elsősorban ezekCsik István Munkácsy-díjas tok lejegyzése. Teremtett, ben a kompozíciókban bonfestőművész tárlata, a csany- de töredékes világ az övé, takozik ki. Háttérbe szorult teleki művelődési házban nrm véletlen, 'hogy festé- a hétköznapi történelmet zeaedi Pataki s/etdben éPíl a tudati me- kommentáló festői magatar" chanizmusok látványszerve- tás, ami a hetvenes évek*zö hatására. Festészetének ben még főszerepet játszott Csik István mediterrán dekorativitása igazából nála. Etikus, morális alapon koloritú képkonstrukciói üvegablak-kompozícióin ka- telán, de-eleven intuícióval tisztán festészeti probléma- matozik. Szegeden a halott- földolgozott vallási témájú kat fogalmaznak meg Tar- hamvasztó búcsúztató ter- képek jelentik mostam tártaimat, valósággyökerű uta- mében a nagyobbik üveg- latának újdonságait. A kelást legföljebb fogalmi szin ablakegyüttes, illetve a szin- resztény hitvilág közismert ten közelít meg Furamód ,, ,irsa,„ój'.-,h.m „., _„vik képi példatárát rendezte a pálcikás alakzatoktól hem. baz tarf,algojaban az egyik véletlenszerű festői alakítázsegő kompozícióit mégis kompozicio az o munkaja. s<)k.at kiszámitottan rrányírendkívüli finom, érzékeny Pataki Ferenc világa is tott, konkretizáló beavatkoliraiság hatja át. A pálcikák töredékekből építkezik. Csak- zásokka] ötvözött kompozíés a hátterükben oldott hogy nála a tér közegét a ciókba. Tárlatának sikere pászmákban fölhordott la- szubjektív idő váltja föl, az alighanem annak köszönzűros színfelületek sajátos, áradóan gazdag kolorit a hető, hogy valamennyi kélebegő térérzetet keltenek, meseszövést szolgálja, ebbe péről sugárzik a /valóság Nem nehéz fölfedezni még ágyazódnak bele hol konk- dolgairól alkotott személyes felületesebb szemlélődés rétabb, hol csak jelzettebb vélemény varázsa. Csik Istesetén sem. hogy a festőt valóságszeletei. Csanyteleki ván kompozícióin ugyanez igazából a térbeliség ezer- kamaratárlata hűen meg- sokkal rejtettebben van jenyi megnyilvánulása nyügö- mutatta mostani munkássá- len, pedig hasonló dolgokzi le. Fekete keretes kom. gának keresztmetszetét. El- ról vallanak mindketten, pozícióinak amennyiben va- sőrangű szerepre jutott nála csak másként, lóságbelj megfelelését keres- a személyes emlékezés te- Tóth Attila Hajnal felé Beszélgetés a Gulyás testvérekkel Eddigi életművük persze, fogódzóiról, és buktatóiról, bad, legföljebb majd kéthogy a mostani nagy elis- nagy egyeni és családi tra- szaz év múlva, ha mindent mérés felé mutatott. A Van- gediákról. S amíg a meg- a legapróbb részletekig tunak változások, a Pofonok alázottak, a szenvedők — dunk, ismerünk erről a hisvölgye, a Ne sápadj, no akikkel azonosulni legele- tóriai iszonyatról. Az ábrámeg a tavalyi En is jártam mibb kötelességünk — má- zolt, földolgozott időszak Isonzónál után viszont a ig kényszerűen magukba tükrözésében érzékelnek tény, hogy Gulyás Oyulq és fojtották megaláztatásuk ilyesféle veszélyt? Gulyás János Törvénysér' nagy törtenetét, az ő ifjútés nélkül című, a Rákosi- ságuk „nagy kalandját", T AZ a . .Ionycges' h(>gy korszakban, a Hortobágyon ahogyan egyikük nevezte -, "'abad utat, kaphatnak maslétezett munkatáborokról addig sokan gyanús sietség- - , szemletetet bizonyito készült kétrészes filmje gel nevezik „csontig lerá- ™uvek w. Bízunk benne, nemrégiben a XX. magyar gottnak", „már feltártnak" hogy,a fod,J Jóvoltából, es játékfilmszemle födiját kap- ezt a kort. Miközben még ne, Cpp a bazai fllmfo'ta — saját bevallásuk sze- információs szinten is rop- ealmazas) rendszer megmrint magukat az alkotókat pant szegényes, amit a ma- valtozasainak is koIepte meg leginkább. Hét- gyar társadalom egésze a fz°nhetoen. ta'an a meglefön este a szemle utáni el- lágerek népéről rögzíthet- lel°, ™gysagrendü riézosesö nyilvános vetítésnek Sze- ne. Hát meg tudományosan, ,esnfz 's «"'juthat a Hlged adott otthont: az Ady vagy művészileg! Elégtételt ™unk' , ,a ,megyel Helv lerí, teljesen zsúfolt audito- akartunk szolgáltatni, emrium maximumban csak a film keltette „„,„,. metes hatást, de utóbb az nak, egyféle kollektív balla- mazn,' aM<)kéP által . , indulatokat. a közös to- dával. Az a tény, hogy fő- vál alt 1,lmet' lgv ml"dcnvábbgondolás megannyi bi- díjat kaptunk, egyfajta su- e'set^ van r<fm€ny' hogy zonyítékát is kitűnően re- nvító cinizmus részéről ner- "»ndazok meglátják majd, gisztrálni lehetett. konfilm kiemelt kópiaszámnem- lékmüvet állítani a terror, mal' megfelelő propagandafelei- az önkény hazai áldozatai- anyaggal , Kívánja forgalre- nyitó cinizmus részéről per- n?indazok meglátják sze, fölvetheti, a „lám, meg- ak!k"«k ítélkezése egyertel- A tematika a legelső, loyag°Lták a gla-sznosz,-yot" ^' ' " amire most annyian felkap- velekedeset is — csakhogy - A magyar filmmüvéják a fejüket: hogyan több m' ezt a lllmet 1982-ben szet, hűen tükrözve korát mint háromórás film a ma- kezdtuk kesziteni, és ha es közeget, úgy tűnik, forgyar Gulaqról? Honnan az mondJuk két-három évvel duloponton van. önök e ö'tlef ' ezelőtt fejezzük be, megie- tett értékű ' alkotásukkal tá„ , , . ... . , het, ügy dobozban is ma- volról sem csupán történel°teV^,h0gy rad, mint... annak a rend- mi ismeretterjesztést végez. je. tek, kollektív memoárjukkal szembesítettek, s a olvastunk két, a Rákosi idők kitelepítéseivel foglalkozó írást két hazai laDunk- — Számtalan hajnalpír ,..,, ,. , ., * z.o Hasi mi iid/xii iipuim „„,„1,, món „„J „Vr szenvedőkkel szo idariza va, ban: innen „indultunk van> amely meg nem virTobb hónapos nyomozás rodt föl, irta Nietzsche. "eluk együtt a ..hétköznap, utánajárás k^dödött, Zi Ennyire lehet nyitány a av°nv.OTU. TTv fogolytársak adtak később Törvénysértés nélkuP? inunkét. "Z'ZtnTa szinte kezrol kezre bennun- _ Minden látszat ellenére jövendő nagy fontosságú ket; száznál tobb emberrel lgazi füm ,kevés készült az történéseitör beszelgettunk. közel nyolc- ötvenes évekről, de valami vannal forgattunk is. mast megindult. A sztáliniz- .— PozSoay 'mrevel ér- Már a nem mindenna- mussal történő leszámolás . a ki, a , pi munka befejeződése után. folyamatában egészen bizo- nyilvános v.tajabanelmonda szemlefilmeket beharan- nyosan jelentós lépés lesz, la • a magyar film <legalabbgozó Mozgó Képek elözete- hogy például a szemlén be- 's az a,z aga- amive' mi sében azt mondtak. . „hogy mutatott Faludy György- f«enul közösseget vallacz a borzalom milyen mély portráfilm, Böszörményi Gé- unk), nem a „nyarcsinalo nyomot hagyott az embe- za es Gyarmathy Lívia al- fec*ke szerepeben kel tetrekben, arra mi sem jel- kotása kétharmad részeben «elegjen. Azaz: a yaltozaIcmzöbb, mint az, hogy so- arról a recski munkatábor- 5okat mi md.tjuk el, kan nem vállalták a meg- ról szól, amely tán a lelkek e* nenL 15 ,mi hajtjuk ve.g" szólalást, mert féltek a re- mélyébe rejtve jobban él - J*; • • ^"yleg "em azert torzióktól. Es sajnos, ez a de amelynek pár éve még !'aJnak>dlk; ,mert. Szbl a félelem nem is volt alapta- a Puszta létezését is el mer- kakaf --de ha; mar szol az ion." Miként , értékel,k. <ek tagadni. Egyébként a «mber mertJ^ma kell. hogy az 1950-53 között lé- játékfilmszemlén megkere- art ® legjobbkor azaz tező táborok deportáltjainak sett bennünket egy szovjet Így hajnal fele. vallomásaiból készült — de esztéta-kritikus, és hosszan a volt taborparancsnökot, a fejtegette, mennyire jó lenfökönyvelőt, valamint ávós ne a Szovjetunióban, löleg ört is megszólaltató — film- a Baltikumban és Moszkvászociográfiájuk nemcsak el- b;|n bemuUitni a Törvénykészülhetett és április köze- sértés nélkült, milyen inditpén várhatóan az országos tatást, segítséget adhatna a forgalmazásba is kerül, de már ott is dolgozni kezdett még a magyar nemzeti dokumentaristáknak... filmfesztivál legmagasabb _ Voltak nálunk olyan diját is megkapta? filmek is már a sztálini kor. — I^egfóként a glasz- szakról, e'sösorban A íanúnoszty egy sajátos magyar ra gondolok, amelyek egy változatának. Ez a fiLm vé- igen veszélyes manipuláció leményünk szerint jelentés jegyében nevetség tárgyáaz ország egykori állapota- vá próbálták tenni mindazt. ról, az önbecsülés, a tartás amin csak nevetni nem szaDomonkos László Felvételhez segíteni Kezdetben minden nyíl- a bizonytalanság — az a a FEB-et nem erre hozták vánvaió volt, vagy legalább- biztos. létre, s a mai formában és is annak látszott. A tehetsé- Mit csinál ilyenkor a eszközökkel erre nem is aiges munkás- és parasztszár- FEB, azon kívül, hogy to- kalmas. Egy konkrét javasmazású fiatalok értelmiség- vábbszerveződik, s hogy ak- latunk viszont már van: a gé válását szervezett forrná- tivistái, az egyetemi-főisko- pedagógus szakszervezettel ban kell segíteni — mond- lai oktatók és hallgatók to- közösen intenzív idegen tuk, és a 60-as évek máso- vábbra is „társadalmi mun- nyelvi kurzusokat szeretőik felétől tanfolyamokon kában" — felkészítenek. Ezt nénk indítani, értelmiségi készítették föl a felvételi kérdeztük Hegyi Andrástól, gyerekeknek is. vizsgára a gyerekeket a fel- a JATE docensétől, aki a A FEB-tanfolyamok sőoktatási intézmények ok- bölcsész FEB országos ága- ingyenesek. Talán pénzt letatói és hallgatói. Országos zati elnöke és az új koordi- hcíne kérni, és megnyitni a hálózat szerveződött; Csöng- nációs szervezet ügyvezető fcQpuka( minden igénylőnek. rád megyében minden felső- elnöke. Nyilván olcsóbb lehetne oktatási intézményben lét- — Minthogy a régi gon- mint a géemkák felkészirejöttek a felvételi elökészí- dok a társadalmi mobilitás tő bizottságok (FEB), min- tekintetében konzerválod- _ , , , den felvételi tantárgyra — tak, véleményem szerint a A 'z,en 's 8<)n(101KoaunK. levelezés, tavaszi és nyári FEB-nek: dolga van. Ha azt Az uj koordinációs szervetáborok formájában — terjedt a felkészítés. Vagyis úgy tetszik a tárki- is feladnánk, hogy szervezett társadalmi mozgalom (keretében, oktatási eszközökkel igyekezzünk korrigáisadalmi mobilitáshoz és az ni az esélyek egyenlőtlenséesélyegyenlőség közelítésé- gét... "Bár tény, hogy munzet egyik célja az, hogy intenzívebbé váljon az idegen nyelvi szakokra való felkészítés, ezért már az általános iskolásokkal is szeretnénk kapcsolatot teremtehez hozzájárul a FEB-moz- kankat kedvezőtlenebb poli- ^ ^^^í kezdőd k galom. Melynek berkeiben tikai közegben kényszerű- a ma°gyk' csak a kömindazonáltal egyre több a lünk végezni, bizonytala- zéDTsk"^ harmad" osztávita. Miközben megerősödni nabb a politikai szerveze- fXan Az oktatási feltételátszik, mert szervezettebbé tek mellénk állása. Rosz- yaban' Az ™s £1 ete válik (januárban koordiná- szabb az anyagi helyzetünk, "zerel égti^nk iobb lesz ciós szervezet alakult a támogatás ertéke 15 év telszereUsegunk jobb lesz Csongrád megyében, amely alatt a felére csökkent. S ^„gatásá™ - sikerül léthét ágazati FEB-et. vala- teljes joggal vetődik fel. áznunk a módszertani mint SZET-et, a szakmun- hogy miért nem kaphatnak kab"a"tünket modszertam kások előkészítő tanfoüya- intézményes támogatást a . mát egyesíti a korábbinál felvételikhez az anyagilag ~ Az úgynevezett hatraszélesebb társadalmi alapon rossz helyzetbe került értei- nV°s helyzetű fiatalok szasegítséggel), egyre több, miségiek gyerekei. ma egyre no. A veszelyeztemeg válaszol hatatlan kér- - Miért nem? tett periferiara került gyedós ágaskodik körülötte. Két - Személy szerint azt '/keke is. Jon a ..demograévtizeddel ezelőtt ugyebár gondolom, szükséges min- f'a\ hullámhegy . Szép térnem lehetett vitatéma a den lehetséges eszközzel se- velk dacara kissé kilatastaFEB céljainak társadalmi- gíteni mindenféle hátrányos lannak, sziszifuszi küzdepolitikai jelentősége. Mert helyzetben lévő tehetséges lemnek tetszik a FER-munegyértelmü jelentésük volt fiatalnak. Annak is, akinek ka- „ , , olvan fogalmaknak, mint: a szülei nem fiz.kai dolgo- - Rendjen valónak latom, proletárdiktatúra, a munkás- zók. de rossz anyagi körül- hogy ez az eselyek kulonbosztály vezető szereoe szö- mények között élnek; a seget csökkentő tevekenyseg vetségi politika A társa- rossz családi hátterű, vészé- a felsooktatasi íntezmenyekdalomszerkezet azóta meg- lyeztetett gyerekeknek is. b«'n szervezodjon. De meltaváltozott. Számtalan célkép- Meg kellene találni az esz- nyosabb preferenciák. nazetünk eltűnt. A valóság té- közöket az értelmiségi szü- «Vabb tamogatas nelkul egynyei megcáfolták az ideoló- lök gyerekeinek intézményes re nehezebb lesz folytatni, giai „bizonyosságokat"; csak támogatasara is. Csakhogy Sulyok Erzsébet Zenei naptár Á jótól a zseniálisig A hétfő esti Liana lsza- az Andante beszédes, ám a cek alatt elsöpörte az a harkadze és a Grúz Kamaraze- bélyeg mégis hiányzik; grű- sány életerő, ami a Gershnekar koncertje félig telt né- zek eredeti, ötcsillagos már- win-átdolgozásból áradt, zőtere tanulságos elmélked- kajelzése, egy olyan sajátos elborított és magával raganivaiót nyújtott arról, hogy íz. és zamat, melyre sokkai dott. Mert a Porgy és Bessmilyen bizalmatlan is a mi később is emlékezünk, mint opera, amelyből most hét közönségünk, s talán az elő- az Iszakadze-társulat egyéni adaptációt hallottunk szóiózetes tájékoztatás sem áll hangjára. hegedűvel, zongorával és feladata magaslatán. Pedig Aztán a műsorközlő a sze- ütőkkel kiegészített vonósa Szovjetunióból érkezett retetünkbe ajánlotta a 14 együttesen, olyan elhasznáművészvendégekben eleve és éves Anton Barahovszkijt, a latlan energiákat áramoltalátatlanban meg lehet bízni: soron következő Mozart-he- tott a világzene vérkeringéa gazdag kínálatból csak gedüverseny szólistáját. És sébe, melyek szinte visszamárkás követeket bocsáta- valóban szeretettel fogadtuk adják megingott jövöhitünnak a határokon túlra. a komoly, angyal arcú fiú ket az ezredvég riasztó gondA műsor első felének él- 'átékat- mivel szivmelenge* jai közepette. Nem vitás, , tó a hangszeres perfekció, a hogy a vonóskar helyenként menye az a szép hangzás stiláris irányismeret, a zenei a kurszalonok, kioszkok szavolt, amely évszázadok ökonómia ilyen korai meg- lonegyütteseinek hangját hangszerkészítési, hangszer- nyilvánulása. És elgondol- idézte „sweetes" ízeivel, ám kezelési és stíluscsiszolási tuk' hogy "y'lvan ^yogó máskor - a cselló blueseredményeként rozsdámén- jdvo, var rá: a"J'k°r "*aJd hangjaival vagy a masodhetes felületeket, világos szö- tenVle9 meger.k arra, hogy gedu feleselgeteseivel vetképzést gondosan mérle a 19 eves Moz-art kozmikus avatott jazzismeronek is bigéit súlyviszonyokat hoz lét- gazságát kellően széles zonyult. Liana_ lszakadze re ringatózik a zene eufó szinkepben sugarozza. Mert azonban egyszerűen zseniariájában, és hallgatóinak is a 2l6'os számmfl jelzett lis volt, és ellenállhatatlan ezt ajándékozza. Mozart kamaszként szerzett kisszimfóG-dúr koncert már summá- abban a szerepkörben, ahol zata olasz,- francia és né- karmester és cigányprímás. niájának, a 138-as F-dúr Di- m.f .énekeknek, tanult szer- GrappeHy-nagyságrendű vertimentónak előadása azt z°ktol:,e" a tanulatlan nep- jazzhegedus gruz, néger es a felfogást sugallta, hogy Mozartot elég csak nagyon tői örökölt italok varázslom- európai volt egyszerre, ismebikban párolt eszenciája, rője az énekes csúszkálámívesen, nagyon elegánsan, Nyilvánvaló, hogy az ifjú soknak, dirty-tonoknak, tartózkodó, szemérmes hév- A"ton es a k""certen jelen bluesmaniroknak: egy level játszani, s a szerző le- ^ 1 Professzora nem ezek- nyűgöző temperamentumu gott megszólal magától. Meg bo' a sorokbol k.vanja to- zenevarazslo is szólal, jó is hallgatni, jön- vábbfejlodesének aranysza- Korszantija Népfront-elnökségi ülés Tegnap, kedden tartotta városunkban és a megelőülését a Hazafias Népfront zés érdekében tett intézkeSzeged Városi Elnöksége, désekröl. Ezt követően száElső napirendként Csergő molt be Renkó Ferenc, a Tibor, a megyei városi ta- városi tanács tervosztályánács egészségügyi osztályá- nak csoportvezetője a tárnak vezetője tájékoztatta a fdalmi. munkaidőalap védelmevel kapcsolatos tanatestuletet az alkoholizmus csj és vállalati intézkedések elleni küzdelem helyzetéről tapasztalatairól. zenevarázsló. Alekszandcr hangszere a nek az éneklő allegrók a ba'yait kivonatolni. Mégis Joplin-, Tatum-, Petersonhangbőség préselés nélküli, keI1 hogy a félek zongorája számára a a pianók zengenek, a cselló- assa tetal "ottar,no ba."gu- zene nem kottaba fagyaszbögő alap lágy és könnyed, latah°z al'gha illik a v.bra- tott mult, hanem a fizika, let tónak az a rendkívül dus oromé, gyotrodese es diadala használata. Mert ami C=ej- — még nézni is jó volt. Vlakovszkiinál esetleg helyén- gyimir Taraszov nagyszerűvaló, itt azt eredményezi, en kezelte az általában sötét hogy a zenei folyamatok színezetű, és többnyire hansúlyrendszere meginog. a golt ütőhangszerek gyűjtehonnan-hová kérdés felelet ményét, és méltó részese lett nélkül marad, és a zenekar az elsöprő sikernek. Melyjói eltalált álomháttere elé nek honorálásaképpen még az ébrenlét túlfűtöttsége ke- egyszer meghallgathattuk rül. Sporting Life dalát, most A nagy, a felejthetetlen kissé másképp, tán még több élmény a szünet utánra ma- csibészséggel, humorral, radt. Aggodalmunkat, hogy gesztussal, fintorral és muzivajon mit tud a Kelet a Nyu- kális töltéssel, mint először, eatról mondani egy sajátos Ha ez egyáltalán lehetséges, műfaj keretében, másodper- Meszlényi László