Délmagyarország, 1988. február (78. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-24 / 46. szám
3 Szerda, 1988. február 24. A Vörös Hadsereg napján Koszorúzások Szegeden A szovjet Vörös Hadsereg megalakulásának 70. évfordulója alkalmából tegnap országszerte megemlékezéseket tartoltak. Városunkban az MSZMP szegedi bizottsága, a KISZ városi bizottsága és a Hazafias Népfront Szeged Városi Bizottsága koszorúzási ünnepségeket rendezett. Délután 3 órakor a Dugonics temetőben levő szovjet hősi emlékműnél a magyar fegyveres erők és testületek, a szovjet kfitonai alakulatok, a Hazafias Népfront, a KISZ, az MHSZ, valamint a városgazdálkodási vállalat MSZBT-tagcsoportjának képviselői helyezték el a megemlékezés virágait. Ezt követően a Széchenyi téri emlékmüveknél koszorúztak a felsorolt társadalmi és tömegszervezetek, fegyveres testűletek küldöttségei mellett a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége, n Delta Kereskedelmi Vállalat és az Agroker MSZBT-tagcsoportjának delegátusai Régi Hungária Emlékek és tervlapok A technika házában tegnaptól várhatóan március 5éig nyitva tartó kiállítást sokaknak ajánlhatjuk. Először is mindenkinek, akit érdekel a régi Hungária sorsa. Aztán azoknak, akiknek a szálló múltjáról bármilyen dokumentumuk, fényképük, rajzuk, tárgyi emlékük van, s még eddig nem gondoltak rá, hogy — ideiglenesen — a Befektetési Bank Zárda utca 11. szám alatt található szegedi fiókjánál fölajánlják. (Még megtehetik!). Érdemes annak is végigböngésznie a múltat és jövőt bemutató kiállítást, aki a négy pályázó tervezőcsoport elképzeléseire kíváncsi — ugyanis a tervlapok is helyet kaptak a tablókon. S végül — azt javasoljuk — nézze meg mindenki a Hungária-tárlatot, aki csütörtökön délután 4 órától részt kíván venni a technika házabeli fórumon, ahol a beruházókkal, tervezőkkel találkozhat és saját emlékeivel is szembesülhet. Első a vásárló érdeke A kereskedelmi ellenőrzések időszerű kérdéseiről rendezett országos tanácskozást kedden a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság, közösen a Magyar Köz gazdasági Társasággal. nyilvántartások átalakítása. Az Megnő az ellenőrzés jelenÉpítők székházában mintegy ezer belkereskedelmi szakember gyúlt össze, hogy meghallgassa az. irányító és az ellenőrző szervek vezetőinek előadásait az ellenőrzés elméleti kérdéseiről, valamint a helyes gyakorlati módszerek kialakításáról. Andrikó Miklós kereskedelmi minisztériumi államtitkár bevezető előadásában elmondotta, hogy a vásárlók most igényesebbek a kereskedelemmel szemben, mint a korábbiakban, takarékosabbak lettek, nehezebben megszerzett jövedelmüket az árral arányos minőségű, jól használható termékre kívánják elkölteni. A kereskedelem feladata, hogy ennek eleget tegyen. A tősége azért is, mert mind fontosabbá válik a gazdálkodási fegyelem betartása. A vállalatoknak azt is tudomátani, valamint annak vizsgálatára, hogy kellő választékban és mennyiségben állnak-e rendelkezésre az átlagosnál olcsóbb cikkek, s hogy kellőképpen javul-e sul kell venniük, hogy nem- a kiszolgálás színvonala, csak a hivatásos ellenőrök Réti Gábor, az Országos fogják őket kontrollálni, ha- Arhivatal főosztályvezetője nem megnő a társadalmi el- felhívta a figyelmet, hogy az lenőrzések szerepe is, a fo- árellenőrzések módszerén légyasztók ugyanis kritikusab- nyegében nem kell változbá válnak a kereskedelem tatni. Továbbra is azt vizsmunkájával, a szolgáltatások gálják az ellenőrök, hogy színvonalával szemben. Az a hatósági árakat betartellenöróknek — akár külső, ják-e a kereskedők, hogy a akár belső ellenőrökről le- szabadáras cikkek árainak gyen szó — az ellenőrzési kialakításánál az előírásoktevékenységet szélesen kell nak megfelelően járnak-e értelmezniük, többeg között el. arra is rá kell világítaniuk, miként lehet a gazdálkodás hatékonyságát növelni. Az ellenőrzés tehát ne csak futólagos legyen, ne csak az elkövetett hibák feltárására kiegyensúlyozott áruellátás irányuljon hanem azok a "kormány stabilizációs megelozeset ls szolgaija, programjának szerves ré- Herner Ernő, a Kereskes/.e, sőt, a politikai stabi- delmi Minisztérium . főoszlitás elengedhetetlen félté- tályvezetöje a vállalati beltele. A megfelelő árukínála- só ellenőrzés -fontosságáról tot a kereskedelem körülte- szóu Minl mondotta, a vikintö beszerzési politikával 1;igon mincjenütt nagy a szetudja biztosítani. repe ennek az ellenőrzési A nagyobb feladatok meg- formának. A gyártó és forkívánják az ellenőrzés egy- galmazó vállalatok igy kapegy folyamatának felülvizs- nak folyamatosan képet argálatát is. A kormányzat ró!, hogy milyen áruválaszcélja, hogy a mai követelményekhez jól igazodó ellenőrzési szervezet alakuljon ki, mert a korszerű irányítás a jövőben sem nélkülözheti a szigorú, szerű kontrollt. Ám tékra van szükség, hogyan változnak a vevők igényei, sőt, arról is, hogy milyen a konkurencia, s hogy a vállalat dolgozói kellő szakérszak- telemmel végzik-e dolgunem- kat. Ha mindezt naprakécsak a rendelkezések gya- szen ismerik, lényegesen korlati megvalósítását kell könnyebbé válik a kereskeellenörizni, hanem azt is, delmi munka. Ehhez terméhogy a rendeletek milyen szelesen kellő technikai ophatással vannak a gazdaság parátusra, korszerű technifejlődésére, s a gyakorlati kai eszközökre, számitógémegvalósitáskor milyen jog- pékre van szükség. A hahézagokra derül fény, egy- zai tapasztalatok sajnos azt általán végrehajthatók-e a mutatják, hogy még ott sem rendelkezések. Az ellenőrzés élnek a gépesítés adta letehát egyben a rendeletal- hetőségekkel, ahol erre mód kotok tevékenységét is kont- volna, nem használják ki roll alá veszi. például még azokat a moMinden bizonnyal több dern pénztárgépeket sem. időt igényelnek a közeljö- amelyek lényegesen többet vőben az ellenőrzések, mint tudnak, mint amire alkala korábbi rutinvizsgálatok, mázzák őket. A főosztályvemiközben jelentős többlet- zető a ,'ovábbiakban elmunka terheli a vállalato- mondta, hofty a vállalati belkat is, például a számlázás só ellenőrzés figyelmét most rendjének változása, az az adórendszerrel kapcsolaadókkal kapcsolatos admi- tos változásokra, az árkinisztráció, vagy a készlet- alakításra kell összpontosíA munkanélküliség kezelése E lvileg és nagy általánosságban — zési rendszer tökéletlenül működik A ahogy mondani szokás: országosan költségvetésből elkülönített foglalkoztatási és „globálisan" — semmi gond a alap — összegét tekintve — rtnkább csai: munkaerőpiacon. A kereslet ugyan ias- kormányzati gesztus, semmint érdemle,san csökken, és a kínálat is növeksziK ges segítség a munkanélküliek számára, lassan, de a legutóbbi adatok szerint még A meghosszabbított felmondási idő után mindig több mint 55 ezer szabad munka- ds járó anyagi támogatás lényegében hely jut a mindössze alig tízezer munkát diszkriminatív jellegű: csak azoknak — keresőre. Csakhogy: „elvileg" és „általa- lehet, esetleg — kedvező, akiket legalább ban" nem létezik a munkaerőpiac. Vagy. tízesével bocsátanak el a munkahelyeikis, az iménti — Látszólag megnyugtató ről. (És milyen fura: a vállalatoknál előadatok semmit nem mondanak, és legiö- szeretettel élnek az egy időben tíznél keképpen nem megnyugtatóak. Egyrészt vesebb ember elbocsátásának gyakorlaazért nem, mert ez az 55 ezres munka- tával .. .) És van, ugye, a legújabb — kíhelykínálat eglyellen év alatt 26 ezerrel sérleti jellegű — megoldás: az úgynevecsökkent, s a rövidebb-hosszabb ideig zett újrakezdési támogatás. A még munmunkanélküliek száma háromezerrel volt kaképes, ám de fölösleges embereknek, több az elmúlt év utolsó negyedében, hogy valamiféle vállalkozásba kezdhassemint egy évvel korábban. Az országosan nek legfeljebb 150 ezer forintnjyi, kedmég mindig bőséges álláskínálat ellené- vezményes feltételekkel felvehető kőire is. az elmúlt év végét több mint tíz- csontoké juttatható. Csoportos vállalkoezer munkanélküli regisztrálásával kelleli zás esetén ez az összeg valamit talán se. zárni, s egyre többen vannak azok, akik gít. Egyénenként azonban mintha nem is egy hónapnál hosszabb idő alatt sem tud- lenne. Végtére is: mit lehet manapság nak elhelyezkedni. kezdeni 150 ezer forinttal?... Legföljebb Azért sem lehetünk nyugodtak még ál- — és esetleg — berendezni valami kis. talában sem, mert a legmértéktartóbb primitív kócerájt — feltéve, ha e kóceprognózisok szerint is, az év végére mi- ráj falai már állnak —, ,s valami nagyon nimum 30-40 ezres munkanélküli tarUi- kezdetleges kisipari tevékenységbe fogni, léksereggel kell számolni, kikerülhetetlen vállalva ennek a gyengécske felszerelés, a következményeként a remélhetően most rendkívül alacsony technikai színvonal már egyre jobban felgyorsuló szerkezet- miatti megannyi kockázatát. Megoldás r átalakítási program végrehajtásának. Nem igazából! A szakmunkásoknak, és általában a Kezel hetetlen nek látszik tehát a mind szakképzetteknek, nincs mitől tartaniuk: nagyobb arányú munkanélküliség? A annál inkább fenyegeti a munkanélkü- kérdés valójában azért nem kérdés, mert liség a szakképzetleneket, és főleg a se- ezt az újabb kori — és a,gazdaságossági gédmunkásokat. De ez sem általánosítha- törekvésektől, sajnos, elválaszthatatlan — tó. Mert például Nyíregyházán — a leg- társadalmi jelenséget mindenképpen és utóbbi jelentések szerint — majdnem 100 minden körülmények között kezelni kell! munkanélküli szakmunkásra 89, de tnei- Nincs vagylagos lehetőség, nincs alterna lettük a több mint 250 állás nélküli szel- tíva. Vagyis? Vagyis — mondják s újablemi foglalkozásúra mindössze 20 szabad ban megint, egyes szakemberek — kileemunkahely jut. És Borsodban, meg Szol- rülhetetlennek látszik a szabályos munnok megyében ugyancsak nagyon kiéle- kanélküli segély bevezetése. Mások me; zett a munkaerőpiaci helyzet, de például ugyancsak ódzkodnak ettől, kimondatlaFajdú-Biharbani. Csongrádban, vagy nul is azért, mert a munkanélküli segély Bács-Kiskunban -— és főleg Budapesten egyszersmind elismerése lenne a teljes — még a szakképzetlenek is megnyugla- foglalkoztatás, mint szocialista vívmány tran bőséges munkahelykínálatból válógathatnak. Ezt tudván is, még nyugtalanítóbb, hogy valójában nem ismert pontosan a pillanatnyilag is munkanélküliek pontos szaföladásának. Isakhogy: a teljes foglalkoztatás manapság inkább csak elvi lehetőség. Feltételei nagy általánosságban és „globálisan" megvannak, helyenként, c ma. területi és földrajzi megoszlása. Az földrajzi körzetenként, szakmánként eddig idézett adatok ugyanis csak a kőz- foglalkoztatásokként egyre inkább hiávetítőirodák jelzései. De hányan éá liá- nyoznak. Ezzel a ténnyel szembe kell nvan vannak, lehetnek, akik — állásukat nézni! Rég nem időszerűek azok a — po. elveszítve — nem keresik fel a munka- litikai színezetű — viták, hogy lehet-e közvetítőket? Vagy azért, mert azt sem Magyarországon munkanélküliség vagy tudják, hogy ilyesmi létezik, vagy azér;, sem? Magyarországon .ugyanis megjelent mert eevszerűen röstellik, hogy munka- — és csakis növekvő mértékű lesz — a nélküliek, s abban bíznak, hogt e hirte- munkanélküliség. Kezelési módszereinek len rájuk szakadt gond valóban csak át- eszköztárához sok minden tartozik, de a meneti é.s hivatalos segítség nélkül is munkanélküliek naDi megélhetését bizlomegoldható. Am tudniuk kell(ene). hogv sító segély nem hiányozhat ebből az eszreményelk hiábavalóak. Ezért is — és ér- köztárból. Be kellene látni ezt már most dekükiren is — formálódik egyre határo mert ha ez ügvben újabb, hosszú ideig zott.abban a munkai)T/i kormányzat által tartó — és a dolgok végkimenetelét leszorgalmazott foglalkoztatáspolitikai esz- kintve csakis értelmetlen — viták kezVözrendszT. csak hát félő. hogy e torok- dődnek, akkor ezért társadalompolitikaivésekkel jócskán megkéstünk. lag ismét csak nagyon nagty árat kell fiAz átképzési támogatás mindaddig nem zetni. igazi megoldás, amíg a szándékolt átkép- Vértes Csaba n kereskedőház tapasztalatai Az Ágker Kft, az állami gazdaságok kereskedelmi szervezete — amely ez évtől kereskedőházi formában működik — kedden, Budapesten tartott közgyűlésén értékelte tavalyi munkáját még eredményesebb Az Agker Kft. közgyűlése ségadó kedvezményben részesülnek. A taggyűlés hozzászólói az Ágker tevékenységének további javítására a vállalkozói, jelleg erősítését tartotpiaci ták szükségesnek. Helyeselés megtárgyalta idei tervét, munkával tudják csak elér- ték például, hogy az üzemek A taggyűléséén jelen volt és ni. A kereskedőházi jogosít- az Ágker-rel a jövőben bérfelszólalt Raisz Gusztáv me- vany elnyerése és a külke- hizlalási szerződést kötnek, zögazdasági és élelmezésügyi reskedői jog bővülése jó mivel ez a forma növeli a miniszterhelyettes. alapot ad ahhoz, hogy a — gazdaságok érdekeltségét és Berta Istvánné ügyvezető taggazdaságok érdekeit az jobban a külpiachoz kapvezérigazgató, a százhar- eddiginél is jobban figye- csolja őket. minc állami mezőgazdasági lembe véve — növeljék a Elhangzott az is, hogy a nagyüzemet és vállalatot tö- konvertibilis elszámolású kft ,a jövőben, előre meghamörítő társaság vezetője ar- exportot. Ebben már az el- tározott árakon az eddigiről adott számot, hogy ke- múlt évben is viszonylag né, t6bb értékesítésre felreskedelmi forgalmuk érté- nagy gakorlatra tettek szert ajánlott gyümölcsöt és készke tavaly kis mértékben kereskedőik, hiszen az ex- terméket vesz át, és hoz meghaladta az előző évit, s portra vitt áruknak mintegy forgalomba. Többen hangozelérte a 27,4 milliárd forin- a fe]e úgynevezett kistételű tatták, hogy az Agker-nek tot. Saját jogon, illetve a szállítmányokból tevodott jUSSOn nagyobb szerep a fekülkei eskedelmi szervezetek össze. Az új helyzetben hérjeprogram végrehajtásaközreműködésével csaknem szükség van a tarsaság ke- ban_ mivei a fehérjeterme7 milliárd forint értékű árut reskedelmi tőkéjének gya- lésben és az ellátásban muexportáltak. A szocialista rapitására. A kereskedőházi tatkozó hiányosságok megországokba irányuló kivitel . . kedvező a szüntetése hozzájárulnak az megközelítette a 150 millió l0,ma azert 1S Kedvezo a állami gazdaságok sertés- és rubelt, ez az előző évitől va- számukra, mert az első há- baromfitermelő ágazatának lamivel elmarad. A konver- rom évben jelentós nyere- fellenditéséhez. tibilis exportban 57 millió dolláros bevételre tettek szert, ez 16 százalékkal nagyobb az 1986. évinél. Az idén. előirányzatuk szerint az áruforgalom öszszességében négy és fél százalékkal növekszik. Ezt azonban — a visszafogottabb külföldi fogyasztás, valamint a borexport jelentós csökkenése következtében — nyilvános tanácsülés Holnap, csütörtökön dél- zök szrepelnek: a vb beszáután nyilvános ülést tart a mólója két tanácsülés közti _ . .. ... munkájáról; Csongrád memegyei tanacs. Napirendjén „ .' . ' gye egeszsegmegorzo prog9 órától — a megyeháza ramja és feladatterve; előnagytermében — a követke- terjesztések, interpellációk. w Értékesebb a juhtej Az idén többet fizet az első osztályú juhtejért a mezőgazdasági üzemeknek a tejipar, amely a termelők számára lehetővé teszi fejőgépek kedvezményes vásárlása! is. A Tejipari Vállalatok Trösztje a juhtejből készülő sajtok exportjának növelése érdekében a felvásárlási alapár emelését határozta el. Eszerint a hat százalék zsírtartalmú, exportsajt gyártására alkalmas juhtejért az eddigi 18 forinttal szemben literenként 21 forint 60 fillért fizetnek. A juhtej minőségi prémiumának mértékét szintén növelte a tejipar; ha az átadott tej zsírtartalma hat százalék felett van, a többletzsir minden kilogrammjáért a korábbi 80 forint helyett 100 forintot térít a termelőknek. A konvertibilis elszámolású piacokon eladott sajtok nyereségéből az ipar év közben a korábbinál nagyobb előleget fizet a gazdaságoknak. Kedvező az is, hogy az év végén az exportnyereség 50 százalékát továbbra is megkapják a gazdaságok.