Délmagyarország, 1988. február (78. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-22 / 44. szám

a Hctfő, 1988. február 22. 5 99 Előre nem látható?" Olvasom a pénteki lapban a süllyedő klinikával kapcsolatos interjúban a beruházó vállalat igazgatójának nyilatkozatát: „az alapozást tervező vállalat azzal érvel majd, hogy előre nem látható geológiai probléma okozta a süllyedést". Nem értem. Nem vagyok geológus, de régtől tudom,' hogy az ottani talaj lazán' van föltöltve. Útikönyvem mind a két kiadásában (1981-ben és 1986-ban) már megírtam az orvosegyetem gazdasági igazgatóságának, az ügynevezett honvédtiszti pavilonnak épületéről (Lenin körút 107.), hogy rendkívül süppedékes talajra épült, ezért — ez az érdekessége — „olyan mélyre kellett alapozni, hogy majdnem olyan mély a föld alatt, mint amilyen magas a föld fölött". Nem az ujjamból szoptam ezt a megállapítást: Tonelli Sándortól vettem át, az ő 1936-ban megjelent útikönyvéből. Tehát legalább azóta tudható, hogy a régi Hatrongyosnak, a későbbi Sina-teleknek ez a része beépítésekor különleges alapozást kiván. A laikus tudta. A szakember nem? Péter László KSH-felmérés A Központi Statisztikai Hivatal reprezentatív felmérést készít a lakosság tavalyi jövedelmeiről. A KSH kérdezőbiztosai a közeli hetekben keresik fel azt a véletlenszerűen kiválasztott 24 ezer családot, akiktől • információkat kérnek a múlt évben elért különféle jövedelmeikről. A felmérés tehát csak a tavalyi jövedelmekre vonatkozik, így semmiféleképpen nem kapcsolódik az 1988-ban bevezetett személyi jövedelemadóhoz. A felmérés alapján azt vizsgálják, hogy a főmunkaidöből származó keresetek milyen mértékben határozzák meg a családok egy főre jutó jövedelmének nagyságát, s az hogyan függ a családon belüli keresők és eltartottak számától. Ópusztaszer nemcsak kegyhely Mivel társadalmunkat — legalábbis most még — árutermelés és pénzgazdálkodás jellemzi, könnyen kitalálható, hogy a kultúrház nem jöhet létre egy csapásra, hanem csak valamiféle hosszú folyamat végállomásaként. S ha van végállomás, akkor közbülső állomásoknak is muszáj lenniük, melyek között legfontosabb stáció a pénzszerzés. Meg persze a legnehezebb is, mert mindig a legfontosabb dolgok a legnehezebbek. Most pedig lássuk: menynyi pénz kell a kultúrházhoz? Körülbelül ötmillió forint, mondja a tanácselnök. És mennyi van meg ebből? Éppen kétmillió. Az ötmillió és a kétmillió között, ha jól számoljuk alighanem hárommillió a különbözet. Ez az összeg, ha forintban vesszük, ma még igen jelentós, ami a vágy és tárgya között antagonisztikus ellentétet feszít ki. Hiszen minél inkább vágyakozik az ember valami iránt, annál inkább fáj annak hiánya. A megoldás: nem vágyakozni kell, hanem cselekedni, amit Ópusztaszer meg is tesz; az antagonizmus tehát jelen esetben korántsem kibékíthetetlen. Ismeretes, hogy a településfejlesztési hozzájárulás általában nem népszerű, sok helyütt le is szavazták. Mivel az embereknek, ha máskor nem .is mindig, de amennyiben saját érdekeikről van szó, akkor jó a fölfogásuk, föltételezhető: az említett helyeket okkal szavazták le. Bizonyára nem látták biztosítva, hogy befizetett pénzük oly formában, s ott tárgyiasul, ahogyan és ahol ök szerelnék. (Ez persze szigorúan az általánosságok szintjén maradó föltételezés. Ha valahol valakik magukra veszik, akkor az az ö dolguk, nem pedig az enyém; ezért inkább ne osszák meg velem névtelen levelek és telefonok útján.) S hogy miként pászitódik Á siker napról napra nőtt Ha az ember elképzeli a dolgokat, akkor az elképzeltektől a dolgok elütnek. Amennyiben mi most magunk elé képzeljük Ópusztaszcrt, csak az emlikpark jut eszünkbe, nem pedig maga a község, s az ott élö kétezer-száznyolcvannyolc lélek... Azaz, valamivel nyilván kevesebb, mert a kimutatás két évvel ezelőtti. Kizárólag e szelektív gondolkodásmód idézhette elő azt a furcsa tényt, hogy az ópusztaszerieknek máig sincsen kultúrházuk, s ez nem helyes . .. Hiszen, mondja a tanácselnök, Kecskeméti Gáspár, nem tudnak hol filmeket vetíteni, kulturális rendezvényeket. előadásokat, falugyűlést, közgyűlést tartani A könyvtár szintén itt kaphatna helyet, söt, a jelenleg nem létező tornaterem, Valamint annak "kapcsolt részei is. össze a kultúrház a tehóval? Ügy, hogy annak a hiányzó hárommilliónak a nagyobbik részét legkézenfekvőbbnek látszik a tehóból kifizetni, mondja Kecskeméti Gáspár. Ebből is nyilvánvaló, a tehót Ópusztaszeren egyáltalán nem szavazták le. A legutóbbi falugyűlésen ugyanis fölvetődött a kérdés: — Akarják, emberek, a kultúrházat, vagy nem? — Akarjuk — hangzott a válasz, s így a tehó megmaradt. Az ópusztaszeriek tehát tudják, mire költik befizetett pénzüket. Mint már mondottam volt az előbb, a pénzgazdálkodás igen régtől fogva jellemző ránk, a kultúrház fölépítéséhez mégsem nélkülözhető a falu lakóinak önzetlen társadalmi munkája. Ha kultúráról, egészségről van szó, az emberek nem sajnálják munkaerejüket fölajánlani. A falubeli kisiparosok, fiatalok, az érdekelt szülők és a termelőszövetkezet segítsége nélkül az idén aligha lehetne elkezdeni az építkezést. Egyébként már maga ez a segítőkész összefogás is jelzi: Ópusztaszer, elég sok más falutól eltérően, egyáltalán nem valamiféle széthullásra kész közösség. Igaz, a lélekszám csökken (míg 1971-ben kétezer-négyszáznegyvenheten laktak itt, 2001-re már csak kétezerszáznyolcvan körüli lélekszámot jósol az előrejelzés), de ez nem jár együtt az ilyen helyzetben egyáltalán nem szokatlan széthúzással, belső megroppanással. Hogy miért tartom jelentősnek az ópusztaszeri kultúrház önerőre támaszkodó létrehozását? Azért, mert az emlékparkra áldozott összegekből egy lyukas picula haszonhoz sem jutott a község, eltekintve a gázbevezetéstől. Amint Rostás István, a megyei tanács tervosztályának helyettes vezetője elmondta. nem is várható semmiféle beruházás. Ópusztaszer ugyanis nem olyan jellegű nevezetesség, ahol például szállodára vagy egyéb infrastruktúrára lenne szükség; a falu és az emlékpark szinte teljesen külön életet él. Valamiképp igen megnyugtató, hogy ez a több mint ezeréves település az előbbiek ellenére nemcsak emlékpark, de eleven, hús-vér emberek élettere is. A folytonossághoz ugyanis nemcsak emlékek, hanem főleg emlékezők kellenek. F. Cs. Nizza a Cote d'Azur fővárosa. Királynői pompával uralkodik a francia Kiviérán. Koronája az azúr ég, palástján virágok szivárványa, vállán magas hegycsúcsok hópettyes boája, legyezője pálmalevél, lába alatt méltóságteljesen ringó, andalító szőnyeg, a Ligur-tenger türkizkék selyme. Parfümje mámorító; mimóza-, narancs- és citromillatú. Garibaldi szülővárosa üde, ellenállhatatlan szépség. Könnyűszerrel megrészegítette Adyt, megbabonázta Chagallt is, előbbitől gyönyörű verssorokat, utóbbitól pazar képgyűjteményeket kapott — viszonzásként — ajándékba. Először éjszaka, fényei nagyogó diadémjaival tárult elénk, szerelmet ébresztett az első látásra. Megérkezésünk idején Nizza már javában készült a karneválra. Rövidesen valami rendkívüli történik, ezt súgta minden. Te jóságos ég! Ki fog most, éppen most, a karnevál mámorában ránk figyelni? Talán mégis van remény. A Danielle Darieux-1 hirdető plakát mellett egy másik, hasonlóan nagyméretű, öles betűkkel a cím: Le violon sur le tóit. Hegedűs a háztetőn, a Szegedi Nemzeti Színház vendégjátéka. A próbákon torokszorító izgalom. Keserves igyekezet, hogy a fényújságra irt francia szöveg szinkronban legyen a történtekkel. Kíváncsi nyugtalanság r vajon hogy fogadja a közönség a franciául megtanult dalokat. A premier előtt hiába korgott a gyomor, jobbára az asztalon maradt az ebéd. Jóllehet senki nem beszélt róla, a többség mégis azt érezhette, amiről utólag Király Levente is beszélt; a sikerhez csoda kell. És a csoda — már az első felvonás után érezni lehetett — bekövetkezett. Az 1200 néző hangos ovációval, bravó kiáltásokkal ünnepelte, tisztességesen megtapsolta a színpadon hajlongó művészeket. Anatefka boldogságban fürdött. Ismét bebizonyosodott, hogy az igazi művészet nem ismer határokat, mondta a premiert követő fogadáson az opera igazgatója. Édes-sima pezsgőt kortyoltunk. Nem tudom, az volt olyan mámorító, vagy inkább a siker tudata? Mindenesetre dúdolva sétáltunk a szállodába. Hála nagy Isten, csoda lett, csoda lett, kísért a fényárban úszó utcákon, a Hegedűsből Jakab Tamás dala. Harmadnapra a Nice-Matinben megjelent a kritika. Karnevál herceg csodái - Nizzában Főleg az együttes közös munkáját, a zenekar és a színészek kollektív produkcióját dicsérte, név szerint említve Király Leventét. Márpedig ő egyetlen szót nem mondott franciául, és nem is tett semmi különöset. Egyszerűen azt adta, ami sajátja; őszinte, kedves lényét, szívének-lelkének melegét, a művészet alázatát, a közönség megbecsülését, színháza szeretetét. Ügy éreztem, hogy mind az öt előadáson életre-halálra játszott. Így aztán nem lehetett őt nem szeretni. Kisugárzása magával ragadott mindenkit. Nemcsak a nézőtéren, a színpadon is. A mindennapi életben „ is bájos-aranyos Markovits Bori, a játékban önfeledten lubickoló, franciául elragadó természetességgel daloló Andódy Olga, és az esetlen-félszeg kis szabót angyali fiatalsággal megjelenítő Jakab Tamás szintén remekelt. És a többiek is, valahányan. A zenekar filmzenék széles áradatával ringatott, a kórus is szépen szólt. Ahogy oldódott a feszültség, a siker napról napra nőtt. A harmadik előadás után Király Leventét felismerték a La Fayette áruházban. Zavarában, mintha csak a színpadon lenne, többször is meghajolt. Nyíltszíni tapsot kapott. Az utolsó két előadásra már pótszékeket kellett betenni. Még akár egy hétig is garantálnák a telt házat, mondta az opera igazgatója. Márpedig odakinn, az utcákon is, javában zajlott már a pompázatos színjáték. Virágparádé és csodás karneváli felvonulás. Az egymás után sorjázó kocsikon több méter magas, mulatságos ember- és állatfigurák. Szoknyáját csábítóan emelgető, óriási bugyogóját kacéran mutogató bábaasszonyság. Arcunk fáj a nevetéstől Üjabb kocsi érkezik, hajót utánoz, fedélzetén tűzoltókkal. A fecskendő derékvastag csövéből konfettiáradat zúdul a tribün első soraira. Délamerikai rimusok, táncoló, lenge öltözetű szépségek, büszkén vonuló tamburmajorok, nyomukban belgák, amerikaiak, hollandok zenekara. Közben fáradhatatlanul működik a nizzai nagy össznépi kupáncsapó, ez a kétágú, csipogó műanyag kalapács. Mindenki mindenkit fejbe kólint. És mindent kitölt a muzsika, a Masséna teret két emelet magasságban övező, villanyégőkből kirakott dekoráció fénnyel orgonál. A sok nevetéstől és fejbekólintástól mámorosan, konfettiben gázolva indulunk haza, a szállodába. Vár a csomagolás. Még elsétálok a kikötőhöz, végigmegyek a Stalingrad boulvard-on, aztán vissza, a tengerpartra. Adieu Nizza, au revoir! Valóságos csoda, hogy mindannyiunk csomagja felfért a buszra. Mert én például magammal hoztam a hegyoldalak mézsárga mimózafáit, a pálmákat, a parkok virágait, miként képzeletben most is velem van Gerard, az Atlantic Hotel mindig készséges, kedves pincére, a harmonikűs a világpiac sarkáról, s a verklizenére gépemberként forduló, hajoló ezüstzakós, fekete cilinderes kis ember, a régi városrész forgatagából. Az Angyal-öbölben egy életre beszippantottam a tenger illatát, agyam hangszalagjára felvettem a hullámok moraját, a szökőkutak csobogását, tenyeremben elhoztam a Masséna múzeum rézkilincsének tapintását, nyelvemen a könynyű vörösborok ízét — az egész gyönyörűséges Nizzát. A szememet sem kell lehunynom, úgy is látom a káprázatos üzletek sorát. Az emlék egy dalt idéz, Tevje dalát dúdolom: Ha én gazdag lennék ... Ladányi Zsuzsa Kiállítások Február 23-ától március 4-éig délelőtt 9 órától délután 6 óráig látható a tápéi művelődési házban az a kiállítás, melyet a megyei emlékműpályázat alkotásaiból rendeznek. Czenéné Kiss Viktória naiv festő kiállítását rendezik meg a Bartók művelődési központban. A megnyitó kedden délután fél 5-kor lesz, Tóth Attila ajánlja a közönségnek a képeket, közreműködik a Tápéi Népi Együttes. Fricsay Ferenc emlékezete Huszonöt évvel ezelőtt, Bázelben hunyt el Fricsay Ferenc, a kiváló karmester, aki 1934-től tiz esztendeig élt és dolgozott Szegeden. A szegedi honvéd gyalogezred karnagya a színházban is, a filharmonikusok élén is, a szabadtérin is vezényelt, (szegedi éveiben kísérőzenét is irt Az ember tragédiájához). Sokat követelt és sokat segített — így emlékeznek rá, akik részt vettek a város akkori zenei életében. Iíernsteint megelőzve igényesen és érzékenyen művelte az ismeretterjesztő műfajt, hangverseny-ismertetöket, „beavató koncerteket" tartott. 1945-től Budapesten opera- és hangversenykarmester, 1947-től a bécsi operában, 1948-tól a berliniben karmester és főzeneigazgató. 1956-tól p müncheni opera élén dolgozott. Közben a salzburgi, a luzerni, az edinburghi ünnepi játékokon, Olaszországban, Hollandiában, Amerikában vendégszerepel, számtalan hanglemezfelve'ele készült — a világ egyik legismertebb karmestere lelt. Lemezeinek boritóján mindig így szerepeltette a nevet: Ferenc Fricsay. Jövőre lesz születésének 75. évfordulója. Félek a monomán emberektől, a csőlátású szakbarbároktól, akik megsértődnek, ha valaki távolabbra vagy másfelé is látni szeretne. Gyanúsak a mindenhez értök, üres káprázat a „nagyhírű bűvész", aki „A lábával karikázik / a kezével citerázik, / az orrával orgonázik, / a fülével figurázik, / a szemével gurgulázik, / a szájával vacsorázik!". De irigylem és tisztelem azokat, akiknek tehetségéből és lehetőségeiből két teljes emberi életre futja, akinek hivatása és hobbija egyaránt elismerésre méltó. A mitológiai Janus újévhez kötődő ünnepe az örökké megújuló, örökké újra kezdődő, évről évre mindent elölről kezdő és mindent megújító idő élményét jelképezi. Két arcával előre és hátre tekint egyszerre. A Janus-arc sokféle jelentésváltozáson ment át az évszázadok során. Értsük mi most olyan emberekre, akiknek életét két. gyakorta egymástól látszólag igencsak távoli tevékenység teszi teljessé. Figyeljük őket, tanuljunk tőlük ... Kari Csaba genetikus — orvosi diplomával a zsebében — a Szegedi Biológiai Központ alapító tagja. Bizonyos „éhes" baktériumok foglalkoztatják, vizsgálatukon keresztül olyan általános szabályozási törvények, melyek egyszerre akár társadalmi diagnózisok is lehetnek . . . Emellett gyerekkora óta a néptánc elkötelezettje. Előbb mint táncos, később mint több díjjal jutalmazott amatőr koreográfus. Művészi elve az „egyidejű többszólamúság". Egy régebbi néptáncversepy zsűrijének elnöke. Vujisics Tihamér ismeretlenül is megállapította koreográfiája alapján: Ha nem matematikus. akkor csak molekuláris biológus lehet. . . Tandari Jánost lehet, hogy többen ismerik nemzetközi hírű autóversenyzőként, mint ügyvédként. Ám az ügyvédi munka izgalmait immár nem csupán az olasz származású amerikai Petrocelli közvetíti, hanem a nemrégiben indult magyar tévésorozat dr. Riskó Bálintja (Bács Ferenc) is. Az ügyvédi munka hétköznapjai nem mindig izgalmasak és érdekfeszitők, mindenesetre egy biztos: nincs két egyforma eset, nincs két egyforma ügyvéd .. . Majd két évtizede, 1970-ben ült először versenyautóban, mint mitfárer, egy pécsi versenyen. Azóta elnyűtték hat típus tíz autóját. A legjobb, amiért a szíve most is fáj, a híres-neves Audi-Quattro volt. Az idei szezont újfent Ferjáncz Attila társaként a Camel menedzselésével egy 200 lóerős Audivaj kezdi május elején, a bulgáriai EB-futamon. Szerződésük szerint az első öt között kell végezniük ... Molnár Gyula hétéves korában kápott egy furulyát, tízévesen épitett egy madáretetőt. Ma az ornitológia doktora, madárfotós és nemzetközi hirú dzsesszmuzsikus. S mondja valaki, hogy a gyermekkor élményei nem egy életre meghatározók?! Munkakönyve az Országos Madártani Intézetnél van, kedvenc helye a Fehér-tó vadvízországa. Fotómasináival remek madár- és termé"zetfénvképeket készít A furulyát hamar felváltotta egy klarinét, s már 14 évesen fújta az. újszegedi Liget vendéglőben. Ennek már harminc éve. Azóta Molnár Gyula nem csupán a hazai dzsesszélet egyik vezető egyénisége. Az elmúlt évben, mint a legjobb klarinétos, megkapta az eMRtondíjat, zenekarát, a Molnárdixielandot sok ország közönsége megismerhette... Három nagyszerű ember, hat érdekes téma. Akiket mindez, bővebben is érdekel, azokat várják hétfőn este 6kor a Royal irodalmi kávéházban. Tandi Lajos