Délmagyarország, 1988. január (78. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-12 / 9. szám

Kedd, 1988. január 12. 5 A pócspatvari példabeszéd Tételezzük föl, hogy létezik, egy Pócspatvar nevű, teljességgel magyarországi, teljességgel tipikus és persze ezer százalékban vidéki városka valamikor napjainkban, képzeljünk hozzá tanácselnököt és különféle Felsőbb Elvtárs(ak)at, helyi rádióstúdiót, no meg azt a Dunántúlról és Felsőmagyarországról közismert jelenséget, hogy bizonyos ódonabb városok alatt pincerendszerek találhatók. Ha mindez megvan, bizton megtámogatva jellegzetesen mai (vagy annak vélt) figurákkal, helyzetekkel, stílusokkal és jelenségekkel — többé-kevésbé elérkezünk a szombat délután a Petőfi adón bemutatott hangjátékhoz. Kőháti Zsolt Pincerendszer című művében kisérletet tesz a fenti helyszín és szituáció(k) ürügyén arra, hogy plasztikusan, igazán éles, metsző iróniával elénk tárja a vidéki Magyarország egyik-másik, jellegzetesen visszataszító szociális anomáliáját, az egyes visszásság-jelzésekbe sűrítetten "X Radió ff figyelő egyúttal az egész jelenkori hazai társadalom mikéntjét, gondját-baját is fölmutatva, elvtelenségtől cinizmuson, generációs zűrökön át korrupcióig, és még tovább. Hogy a Pincerendszer révén fölmutatott pócspatvari példabeszéd igy is felemás összbenyomást keltett, nem tudom, mi indokolja jobban: a szerző némiképpen egyoldalúnak, de leginkább klisészerűnek mondható (bár tartalmilag pontos) ismeretei a mai magyar kisvárosok világáról — avagy a hangjáték dramaturgiaiszerkesztési egyenetlenségei, az, hogy pompás helyzetrajzok váltakoznak közhelyekkel, szellemes fordulatok lapos, erőltetett poénkodással. Például i(yen kitűnő neveket hallunk: Teknőc elvtárs, Igazándi elvtársnő, és ilyen, sajátosan önkritikus élű kiszólásokat: „azt, hogy korrupció, két r-rel írjuk. A fő baj, persze, hogy csináljuk is" — ezekkel párhuzamosan különösen zavaróak az prőteljesen sablonosnak minősíthető, olykor szinte a hatvanas évek kabaré-nívóját idéző „beköpések". Pócspatvar tanulsága persze így is, ebben a formában is több, mint egyértelmű. A példabeszéd legalább annyira érthető', mint amennyire lényegét tekintve hiteles és helytálló. Ha egy mű a Kőhátiéhoz hasonló tisztes szándékokkal, elismerésre méltó elszántsággal-buzgalommal és eredendően moralista alapállásból ennyire felismerhetően vág bele a jelenkori magyar élet végső fokon meggyőző ábrázolásába; a megszorításokkal, fenntartásokkal együtt is tulajdonképpen jóindulatot, megértést, méltánylást érdemel. Főleg, ha — .miként a szerző a rádióújság beharaxigozójában írja — „bármifajta tényszerűnek látszó mozzanatért csakis a valóság okolható." Hát — kizárólag. Domonkos László öi [Képe^T Tartsd a szádat! Sokan tudják, az ember gyarló, úgy van megszerkesztve, hogy a mások baját nem igazán képes érzékelni, átérezni. Mindaddig kívülálló, amíg bele nem kerül a körbe, ugyebár. Mivel a többi élőlénytől megkülönbözteti, hogy gondolkodik, azzal hízeleg magának: tudatában van, hogy a világ: egy. Egész. Ez a paradox helyzetünk egyáltalán nem tudatosodik, amint elborzadva nézzük a képes híradást a Híradóban az új afrikai betegségről. Hogy pontosan hol, milyen országban készültek a felvételek, nem tudjuk. A kommentátor — vagy azért, mert ö sem tudja, vagy azért, hogy elkerülje a pánikkeltés vádját — csak azt közli, hogy a kór civilizálatlan, elmaradott, szegénységtől sújtott vidékeken támad, méghozzá az izmokra. Vagyis azt szuggerálja, hogy ne izgassuk magunkat, ez itt helyi érvényű betegség. A rémségek gyártásában járatos emberi fantázia és gyakorlat dacára: a képsor emészthetetlen. A földön kínlódva vonszolódó, deformálódott testű, szenvedő lények látványa a legkülönfélébb 20. századi borzalmakon edzett szemünknek is nóvum, s hiába a tüstént működésbe lépő védekezési mechanizmus — nem itt a veszély, csak ott! —, szorongásunk elfojthatatlan. Pedig a hazai szakértő nyilatkozatából is az derül ki, hogy az orvostudomány ugyanolyan tehetetlen, mint a rák, vagy az AIDS esetében, ez mégis: más. Merthogy csak Afrikában van . .. Hogy magam mégsem vagyok nyugodt, és képtelen vagyok kiverni a fejemből a szörnyű afrikai képeket, annak nem mindösszesen az a magyarázata, hogy e földi siralomvölgy szerintem is egy, egész, s részei egyáltalán nem függetlenek és elkülöníthetők egymástól. A tévés „tájékoztatásban" meg sem nevezett betegség esetét, adalékként, mindazok megkülönböztetett figyelmébe szeretném ajánlani, akik a tömegkommunikáció mai, mifelénk mutatóit természetét kutatják, leirás és okulás céljából. Tortént ugyanis, hogy a tévés képek utáni nyomasztó másnapon véletlenül kinyitottam az e heti műsorújságot, és megakadt a' szemem a rádió párizsi tudósítójának. Ónody Györgynek „Különféléi az olvasónak" feleímű cikkén. Arról számol be, hogy decemberben a franciaországi 2-es csatornán csaknem 30 órás maratoni műsort rendeztek, abból a célból, hogy fölkeltsék a figyelmet egy alattomosan, az izmokat támadó betegség iránt, amely egyelőre gyó•gvíthatatlan, ámbátor Louis Kunkel amerikai professzor már megtalálta a bűnös gént. A rendkívüli apparátussal és neves előadókkal megvalósult tévéműsor másrészt gyűjtést kezdeményezett a további kutatások céljára. Rekordot ért el: több mint 200 millió frank gyűlt össze. Folytatás következik. Mivelhogy Franciaországban már legalább 30 ezer ilyen beteg van, közlük 15 ezer a gyerek! A betegek szövetségbe tömörültek, és úgy határoztak, nem szabad megvárniuk, amíg az állam ad pénzt a kutatásokra. Az izmokat támadó betegség neve: myopathia. Imé, kedves magyar tömegkommunikáció-kutatók, az adalék. A magam részéről : no comment. Merthogy lehet, a kettő mégsem ugyanaz. Másrészt: évtizedek óta azt tanítják nekem, hogy az nem demokrácia, hanem éppenséggel káosz, anarchia, ha a laikusok hada belepofázik a dolgokba. (Csak zárójelben írok ide még egy adalékot, ez a rádióból való. A 168 órában hallottam, hogy Budapesten, két kerület határán van egy pad, amelyen hajléktalanok szoktak haldokolni. Hónapokkal ezelőtt egynek már sikerült a folyamatot befejezni. Ez a mostani több napig próbálgatta, de a környéken lakók addig zaklatták a mentőket meg a Köjált, amíg ezeknek tele nem lett a hócipőjük a sok okvetetlenkedő telefonálóval, és kivonultak. A mentő ugyan rögtön vissza is vonult, mert az a szabálya, hogy tetves embert nem szállít. A Köjál azonban rászánta magát a tetvetlenítésre, mi után remélhető. a lerobbant egyént föltáplálják egy kórházban, mi után bátran hihetjük, haldoklási jelenetekre egy ideig nem kerül sor a kerülethatár menti padon.) Sulyok Erzsébet Az ideológia alkotó alkalmazása A Magyar Szocialista Munkáspárt a marxizmus—leninizmus alkotó alkalmazására törekszik. Az ideológia, az eszmerendszer alkotó alkalmazása azt jelenti, hogy a tudományos, elméleti, politikai tételeket a realitásokhoz igazítva alkalmazzak; közöttük olyan kapcsolatokat, összefüggéseket, rendszert keresünk, amely a mai magyar valóság lényegét fejezi ki. Hozzátartozik az ideológia alkalmazásának alkotó jellegéhez az is, hogy amikor a gyakorlatban megtalálunk valamilyen egyértelmű, igaz szabályt, törvényszerűséget, ezzel igyekszünk kiegészíteni, mintegy naprakészen tartani a már kialakult eszmerendszert. Az ideológia, az eszmerendszer, elvont társadalmi és politikai modellekkel dolgozik, ezekre épít. Csak a legfontosabb összefüggéseket veheti számításba, azért, hogy a modell kezelhető legyen. Csakhogy az elvont tételeknek az a bajuk, hogy a gyakorlatban közvetlenül nem vezethetők be. Kudarc kísérte azokat a próbálkozásokat, hogy a szocializmus eszmerendszerének egy-egy elemét az adaptálás mellőzésével gyorsan . bevezessük. Előbb ezeket fokozatosan konkretizálni kellett: közelebb vinni a valósághoz, és megtölteni az adott történelmi helyhez és időhöz igazodó sajátos tartalommal. Azoknak a társadalmi feszültségeknek, konfliktusoknak a nagy része, amelyekkel most küszködünk, nincs benne az eredeti modellben. De a marxista módszer, látásmód, dialektika — kellő hozzáértés esetén — alkalmas arra, hogy ezeket hatásosan kezelni, enyhíteni, sőt felszámolni tudjuk. Ügy haladjuk túl a korábbi tételeket, hogy közben megőrizzük eredeti értelmüket, szellemüket, irányukat. Mélyreható változások korát éljük, a társadalmi-gazdasági fejlődés új szakaszához érkeztünk. Az elmúlt évtizedek hazai és nemzetközi, társadalmi, gazdasági változásai, tapasztalatainak összegzése, tudományos általánosítása nem történt meg. Fogalmunk sincs például arról a szocializmus felé haladva, hogyan kell a válságot kezelni. A tőkés társadalmak hozzászoktak a válságokhoz. Mi a nálunk jelentkező válsággal szemben nem rendelkezünk ideológiailag megalapozott gondolatsorral, módszertannal. Jól ismerjük az egyszerű és a bővített újratermelés szabályait, zavartalan megA minap került kezembe egy kiadványtervezet. A benne sorakozó rövidebb-hosszabb írások a párválasztással, a tudatos családtervezéssel, a háztartás-gazdálkodással foglalkoznak többek között. A fejezetek írói: jogászok, pedagógusok, pszichológusok. A majdan a nagyközönség számára is hozzáférhető — de addig még átdolgozásra kerülő — füzet önmagában korántsem újdonság, hiszen számtalan könyv, kiadvány próbáL segítséget nyújtani kezdő és gyakorló családoknak, a házasság stabilizálását segítendő. Az a kísérlet viszont, amelynek első lépése e tanácsadó füzet összeállítása, s amely a Családi Eseményeket Rendező Iroda, valamint a népfront családvédelmi tanácsának ötlete alapján született — az országban egyedülálló. Ez év első negyedében — egészen pontosan április 1jétöl — próbáltatik ki a gyakorlatban. A neve: jegyesek klubja. A sok társadalmi ok között és mellett a válások, a kudarccal végződő házasságok egyik oka, hogy a házasulandók — kivált a fiatalok — nincsenek felkészülve, felkészítve az együttélésre, a harmonikus családi élet lehetőségének megteremtésére. Már-már kizárólag vicc tárgya az esküvöt megelőJegyesek klubja ző kötelező egészségügyi tanácsadás, amelyről mindenki tudja, formális, adminisztratív jellegű. A tervezett jegyesek klubja a házasság előtti tanácsadást kívánja tartalmasabbá, a házasulandók számára valóban hasznossá tenni. Az úgynevezett klubfoglalkozásokon szakemberek vezetésével beszélgetnek majd a különböző témákról. Így például a tudatos családtervezésről, az érzelmek változásairól, a szerelemtől a szeretetig, a gyerek iránti felelősségről, a háztartás-gazdálkodásról, a konfliktusok megoldhatóságáról, egymás megismeréséről, empátiáról, két ember kapcsolatának stabilizálásáról. Ezeken a kötetlen beszélgetéseken mindenekelőtt azt szeretnék elérni, hogy a házasságra lépő fiatalok kapjanak választ kérdéseikre. Ennek okán a klub tematikáját igyekeznek rugalmassá tenni. A Családi és Társadalmi Eseményeket Rendező Irodánál jelentkező, házasságot kötni szándékozó fiatalok véleményét kérik, milyen témákkal foglalkozzanak a klub programjában, milyen kérdésekben járatlanok, s kérnének segítséget. A házasulandók választó hatnak. Vagy az egészségügyi tanácsadást veszik igénybe, vagy a jegyesek klubjának legkevesebb három foglalkozását látogatják. A szervezők bíznak abban — ez lesz a siker mutatója —, hogy a kísérlet sikerül, s mind többen és többen lesznek tagjai a jegyesek klubjának. Persze hiú ábránd lenne ettől a házasság előtti beszélgetéssorozattól azt remélni, hogy Szegeden a válások száma kevesebb lesz. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy számos oka van az itt és most családi robbanásainak. Ebben a már-már tragikus helyzetben azonban mindenkinek a maga lehetőségei szerint tennie kell valamit a családi egység megmentéséért. Az az intézmény, amely az élet valamennyi jelentős eseményénél — a névadótól a temetésig — jelen van, kivált nem vonhatja ki magát a családmentő feladat alól. Lehet, hogy csepp a tengerben, de vitathatatlan, hogy a házasságba indulók segítő támogatásának egyik hasznos módja. Ha a szegedi kísérlet beválik, akkor a jegyesek számára szervezett „szolgáltatás" a megye több városában is elérhető lesz. K. K. valósulásának elméleti feltételeit, de már nem ismerjük igazán ezeket egy olyan gazdaság tekintetében, amelyik erősen — talán túlzottan — be van vonva a nemzetközi munkamegosztásba. Jól ismerjük a tőkés világ valóságának természetrajzát, de nem ismerjük eléggé a modern tőkés világ vál-> ságmegelőző és válsággyógyító módszereit, valamint a „szocialista válság" mechanizmusát, ellenszereit. Nincs igazán élénkítési, dinamizálási, kibontakozási elméletünk. És elméletileg sincs fogalmunk a „szűkített újratermelésről", ám most a gyakorlatban szenvedjük. Ha egy társadalomban a természetet nagyobb mértékben „fogyasztják", pusztítják, mint amilyen ütemben pótolják, helyreállítják, ha a talajok termőképessége romlik, ez nyilvánvalóan szűkített újratermelés. De ezt látjuk akkor is, ha a vállalatok nagy része annyit sem tud beruházni, mint amennyi az éves értékcsökkenési leírása, olyan mértékben sem tud bért emeli ni, mint a fogyasztói árszínvonal-emelkedés. Szűkített újratermelés az is, ha az infrastruktúra egyes elemei pusztulnak, mert nincs pénz az időben történő útjavításokra, vezetékek cseréjére, közlekedési eszközök, oktatási és egészségügyi intézmények felújítására, korszerűsítésére. Népünk kulturáltsága, műveltsége, politikai jártassága és intelligenciája jelentősen gazdagodott az elmúlt húsz évben. Társadalmi feszültségek forrásává válik, ha a népet a politika úgy kezeli, mint három-négy évtizeddel ezelőtt. Valamikor még elviselték az emberek, hogy megmagyarázzák nekik, mi az érdekük. Türelemmel vették, ha elmondták nekik, milyen a világ, hogyan kell a jelenségeket szemlélni, értékelni. Ma már idegenkednek az emberek attól, ha felülről akarják nekik megmondani, hogy mi az érdekük. Tudják ők azt jól. A világ is olyan, amilyennek ők látják. Kár a fáradtságért azt magyarázni, hogy másmilyen. Vége immár a „vélt érdek" és a „hamis tudat" elméleteinek. Annyiban persze igazak maradnak, hogy az érdekfelismerés mindig is hiányos. De ha a tömegek tapasztalataik alapján valamire egyértelműen azt mondják, hogy rossz, arról senki nem tudja velük elhitetni, hogy jó. Az ideológiának erre fel kell, fel kellett volna készülnie. Növekszik az emberek igénye olyan válaszok iránt, amelyek erősítik a szocializmus lényeges vonásaiba vetett hitüket, és maguk is töprengenek arról, hogy milyen szocializmust szeretné-i nek. Feszültségek forrásává válik, ha az egyének, csoportok, vállalatok nem kapnak eligazítást arról, hogy merre haladunk, merre haladhatunk. Értetlenség fogadja az olyan kívánságokat, hogy mindenki készítse el a maga kis kibontakozási programját — anélkül, hogy ehhez kapaszkodókat kapna. Egyének, vállalatok, helyi, területi tanácsok, központi hivatalok „üzembiztonságot" akarnak, és a célokat illetően egyértelműséget, realizmust. Általános jelszavak, súlypontképzések már nem elégségesek. Ma még nélkülözhetetlenek a tudatosan kialakított és meghirdetett rendező elvek, az értelmes cselekvéshez biztonságot nyújtó jelzőfények. Furcsa dolog, hogy a mai praktikus világban mennyire megnőtt az ideológia szerepe. Miközben sokan állítják, hogy nem „politizálni", „ideologizálni" kell, hanem a dolgokat csinálni, a problémákat megoldani, eközben mind tisztábban látjuk, hogy ideológia nélkül nincs koncepció, koncepció nélkül nincs hosszú távú iránymutató program. Igazi program nélkül nincs meg a lépések összefüggő, konzisztens rendszere, alig várható a felgyülemlett problémák megoldása, és nem lehetséges az újak keletkezésének elkerülése. Az ideológia objektív szerepe elsősorban attól nőtt meg, hogy a társadalom és a gazdaság mozgása sokkal bonyolultabb lett. Uj nemzedékek léptek a közélet porondjára, akiknek egészen más az élményanyaguk, a látásmódjuk, eltérő az értékrendjük, mint az előző nemzedéknek. Az emberek el vannak foglalva saját gondjaikkal, az új adórendszerrel, a bruttósítással, a fogyasztói árszínvonal meglódult növekedésével, pénzük, jövedelmük értékállóságának féltésével. Az állam sok utópiával átszőtt szocialista vonásai — f.zociália, kulturális, egészségügyi ellátó-gondolkodó funkciói — ' gyengülnek. Egyén, család, vállalat, település a boldoguláshoz sokkal inkább, mint korábban, jórészt csak magára számithat. A korszerű állam szocialista funkciói pedig még nem alakultak ki; olyanok, mint az esélyegyenlőség, a mérceegyenlőség megteremtése, a vállalatok számára a jogbiztonság, az érdekeltségi és a beszerzési biztonság erősítése, a fejlődés lehetőségének, a versenyképesség szabályozó rendszerbeli feltételeinek létrehozása, az irányítás és a szabályozás humanizálása, demokratizálása, a gyengék társadalmi védettségének intézményes kiépítése, az egyén számára az önerejü kibontakozás ösztözése és feltételeinek fejlesztése. Mindez ideológiánk alkotó alkalmazását követeli. Pirityi Ottó Bíróság előtt az álorvosnő Kuruzslás, lopás, csalás, közokirat-hamisítás, sikkasztás büntette, valamint sikkasztás és gondatlan veszélyeztetés vétsége ügyében kezdett tárgyalást hétfőn a Budapesti XX—XXI. Kerületi Bíróságon Parti Jánosné tanácsa. A vádirat szerint Szentpéteri Zoltánná, született Deáki Márta, érdligeti lakos, noha asszisztensi, ápolónői és védőnői képesítése volt, személyi igazolványába, a neve mellé doktori címet írt be, ismerőseinek pedig orvosként mutatkozott be. A múlt év elején orvosnak adva ki magát, megismerkedett a már gyógyíthatatlan beteg Nádas Gábor családjával és kezelőorvosaival. Elvállalta a beteg otthoni kezelését, és szakszerűtlen közreműködésével veszélyeztette annak életét. Ebben az időben 45 ezer forintot kért kölcsön Nádas Gábornétől, azzarl az ürüggyel, hogy az összeget egy orvoscsoportnak adja át. A pénzt azonban megtartotta. A bíróság több tanút hallgatott meg, majd a tárgyalást elnapolták, így ítélethirdetés csak később várható. (MTI)