Délmagyarország, 1988. január (78. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-11 / 8. szám
8 Hétfő, 1988. január 11. DM Röviden 2. HET Január II.tői január H-ig Úgy tűnik, lassan lendül csak be az élet az ünnepek után. Legalábbis erre enged következtetni az, hogy bizony kevés esemény közül tallózhatunk a jövő héten. Az üzletekben minden bizonnyal más véleményen vannak. Hiszen sok helyen még rrílndig tart az év eleji nagy leltározás, no meg az átárazás is. Azért virágot, egyéb apró meglepetést, ajándékot minden bizonnyal tudunk vásárolni az Ágotáknak, Ernőknek, Veronikáknak, Bódogoknak, Lórántoknak, Gusztávoknak, Antaloknak és Antóniáknak — ezen a héten ugyanis ők ülik névnapjukat. Ma, hétfőn Budapesten a Magyar Elektronikai Egyesület a transzformátor felfedezésének századik évfordulója alkalmából rendez előadóülést. Nem kevésbé „rázós" a hét másik fontos eseménye sem: péntekig minden munkahelyen, minden dolgozóval írásban kell közölni, mennyi lesz a bruttósítás utáni bére. Egyelőre csak találgathatunk, mennyi kerül a borítékba február elején. Igaz, változatlan teljesítmény mellett, elvileg az alapbérünk is változatlan marad. Ez viszont cseppet sem vigasztaló az emelkedő összegű árcédulákat figyelve. No, de ez már nem az idei esztendő második hetének érdekessége... Az viszont a mai napra szóló hír, hogy az adóállomás karbantartása miatt a Magyar Rádió szegedi stúdiójának ma reggeli músora csak a 94.9 MHz frekvencián fogható, vagyis csak Szegeden, és közvetlen környékén. Hasonló ok miatt délig a Petőfi rádió músora sem hallható az ultrarövidhullámú sávban. A fiatal férfi jött elöl. Határozottan nyitotta-tárta a váróterem hatalmas ajtaját, hogy kinyújtott karja alatt beléphessen a kisember. A legközelebbi padhoz. Arra azonnal lezöttyent, majd feljebb csuruszkolta magát, míg lába nem érté a padlót, s aprócska hátizsákja meg nem támasztotta az üléstámlához. Levegőbe csüngő lábait mintha ólomsúlyként húzta volna a kicsi hótaposó csizma, aminél talán csak piros nadrágjának szárai voltak sárosabbak. Térdig rajtuk volt a hegyi túra nyoma, kiegészítve a sárnyomos kabátujjakkal. Meg az öt év körüli fiúcska fáradt arcával. Amit útitársa mellééreszkedve a padra azonnal simogatni kezdett... A gyerkőc feje szinte eltűnt a vézna, szemüveges, erősen kopaszodó, túróhoz öltözött és hátizsákolt fiatalember kezeiben. — Apa, én olyan álmos vagyok. — Kuporodj fel! Mintegy tíz percig vackolt-fészkelődött az apja ölében. Szeme újra meg újra kinyílt, fel-felnézett a dédelgetőre, s hol a vízmosást, hol a mókust, hol az őznyomot emlegette. Ünnepi kettős Fizikai fáradtsága küszködött a friss élményekkel. Apja végül előkotort a fiúcska zsákjából egy meséskönyvet. Eligazgatta a fapadon saját magát, magán a gyereket, azon a könyvet, s félhangosan olvasni kezdett. Ahogy a mese magával ragadta, úgy emelkedett a hangja. Tisztán artikulálva, hangsúlyozva olvasott. Megfeledkezve arról, hol is vannak, ő és a fia. Ketten. Mindenki más ott és akkor, a hegyaljai vasútállomáson újév napjának késő délutánján valószerűtlennek és véletlennek tűnt. Mintha csak tévedésből közelítették volna meg kettőjük privát világát. Ügyet sem vetettek senkire, A fáradt, túracuccos férfi olyan természetességgel olvasta a várótermi koszos, kemény padon a tündérmesét a sárfoltos anorákban fészkelődő kisembernek, mintha patyolattiszta kiságy mellett tenné. Ügy ültek ott az ajtó melletti huzatos padon, mint egy meseszigeten. Szinte röstelltük, hogy körülöttük vagyunk. Hogy csak úgy „hétköznapiasan muszáj" utazásunk közben megközelítjük az ö idilli, ünnepi járatukat. Aminek láttán bennünk, az átutazókban is felébredni, mocorogni kezd valami ... Már-már beleringatóztunk a különös hangulatba, mikor ránkijesztett a hangosbemondó: — Személyvonat érkezik ... A fiatalember összerezzent, becsukta, eltette a könyvet. Talpra cirógatta kisfiát, megigazgatta ruháikat, hátizsákjaikat. Amikor fejére húzta a sisapkát, szemüvegkoccantó puszit váltottak, s egy-egy grimaszt. A kicsi kéz bekéredzkedett a nagyba, s elindultak a vonathoz. A peronon előttem ballagtak. A kisember egyszer csak odalépett a nagyember elé: — Apa, ugye, ha most visszaviszel anyához, Te is velünk maradsz? Az összegörnyedő férfi válaszát elnyomta a hangosbemondóból zengő „szolgálati közlemény": — Minden kedves utasunknak boldog új esztendőt. .. Szabó Magdolna VTV SZEGED Városi televízió Január 11., hétfő 19.00—19.30: Képújság 19.30: Esti mese — S/.OgOd 1988 — kamera elölt a tanácselnök — Szerzőik a hlpofizlskönyvröl — Színházi kérdések — Kishatár, nagyhatár — Utazasaink idén — Az Express iroda — Törökországi képeslapok Magyar Rádió Szeged 66,39 MHZ — 94,9 MHZ Január 13., kedd 5.30—8.00: Alföldi hfrmondő ' — zenés .hírműsor — benne: 5.40: Falurádió — a Kossuth rádióból 6.00: lllrek, útlnform 6.30: lltrek, lapszemle 6.45: Reggelt párbeszéd — Szót kérek I 7.00: Hírek, tudósítások Kossuth 6.00—8.00: Kózutakról jelen és Jövő Időben — a pnisor vendége: Halló Zoltán, a Csongrád Megyei Tanács V. B. közlekedési osztályának vezetője — műsoT vezető: l'alfy Katalin — szerkesztő: Vécsey Ágnes — Telefon: íi-244 Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretelt férj, édesapa, nagyapa, N>. FÜRJES FERENC életének 81. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése Január 13. délután 2 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló családja. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa és fiú, KATONA IMRE 50. évében hosszan tarló, súlyos betegség következtében elhunyt. Temetése Január 12-én, délután 2 órakor lesz. a rószkel temető ravatalozójából. Gyászoló családja, Roszke, József Attila utca 2. ELHUNYT BUGA LASZLÖ Buga László, SZOT-díjas, nyugalmazott főorvos, író, a Magyar Rádió Orvosi tanácsok című műsorának népszerű előadója, január 9-én, életének 82. évében, súlyos betegség miatt elhunyt. Az ország legnépszerűbb egészségügyi tanácsadója, mindenki Buga doktora milliókat tanított egészségesen élni. A „néptanító orvos" — miként magát nevezte egyik művében — három és fél évtizeden át adott egészségügyi tanácsot, válaszolt a rádió hallgatóinak, a Szabad Föld olvasóinak. A fővárosban és vidéken sokezer előadást tartott. A magyar egészségügyi felvilágosítás elhivatott képviselőjeként nemcsak orvosi tudásával, hanem emberiességével, együttérzésével, derűs szavaival is gyógyított. Hitet adott a betegeknek. A néptanító fia a .'10-as évek végén kezdte pályáját. Nyugállományba vonulásáig klinikai, körzeti, bánya-, tiszti és higiénikus orvosként szolgláta embertársait. Könyvei, köztük a Tavaszi ünnep, Dalol az orvos, Mesél a kórház. Jó egészség falun, tanyán. Elet, egészség, betegség, Gyógyító szó, Orvosnaplóm éppen olyan kedveltek, mint az előadásai. Munkásságát több magas kitüntetéssel — így a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel is elismerték. Párás idő Várható időjárás ma estig az ország területére: Gyakran lesz erősen felhős az ég, több helyen valószínű gyenge hózápor, a Tiszántúlon kezdetben eső. Gyenge marad az északi szél. Sokfelé lesz erősen párás a levegő, foltokban tartós köd várható, helyenként zúzmarával. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0, plusz 5 fok között lesz. HANGVERSENY A Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertje ma, hétfőn este fél 8-kor kezdődik a Nagyszínházban. A Filharmónia szimfonikus bérleti sorozatának hangversenyén Szokolay Sándor Concerto című művét hallhatja a közönség, valamint Kodály: Galántai táncok és Liszt: Mazeppa című kompozícióját. Vezényel: Oberfrank Géza. A Szokolay-mú kivételével ugyanez a músora az ifjúsági bérleti sorozatban ugyancsak a Nagyszínházban déli 1 órakor tartandó hangversenynek. amelyet a Bebrits szakközépiskola tanulói hallgatnak. HÉT VÉGI PIACI ARAK A hét végén a Marx téren az élő csirke kilója 50-65, az élő tyúké 50-60, az élő pulykáé 55-60, az élő libáé 60, az élő kacsáé 50-60, a tejfel literje 80, a tehéntúró kilója 40-50, a juhtúróé 80-90, a tojás darabja 1,80-3 forint volt. A burgonya kilója 1220, a sárgarépáé 8-12, a petrezselyemé 14-20, a vöröshagymáé 10-13, a fejes káposztáé 5-8, a kelkáposztáé 8-15, a karalábé 10, a zöldpaprika darabja 5-13, fokhagymáé 70-100, a tisztított parajé 40-60, a gombáé 80, az almáé 8-25, a körtéé 12-30, a szőlőé 20-35, a héjas dióé 70-80, a száraz babé 60-80, a savanyú káposztáé 20-30, a mák literje 100, a retek csomója 2-6, a zöldhagymáé 510 forint. (ÍTFORINTOS KÖNYVEK A nemrégiben kényszerűen bezárt felsővárosi fiókkönyvtár állományából azokat a köteteket, afnelyeket sem a Somogyi Könyvtár más részlegei nem igényeltek, sem raktározásra nem válogattak ki, 5 forintos egységáron a vásárlók rendelkezésére bocsátják. A használt könyvek vására mától, hétfőtől, január 14-éig tart, a megszűnt könyvtár termében (Juhász Gyula utca 37/iA). naponta déli 1 órától délután 5-ig. Repülő rajt... Előrejelzés A televízió műsorvezetője gratulál a meteorológusnak: — Y.r igazán elismerésre méltó! fin esőt jelzett, és valóban esik! Műholdfelvételekkel állapította, meg ilyen pontosan? — Nem. sokkal egyszerűbb volt. Megmostam a kocsimat, utána mindig esik az eső! Hallottam, hogy... ...uram, megőrülök! — hallom a telefonból. Felelős funkcióban dolgozok, be kell osztani munkatársaim szolgálati idejét, de képtelen vagyok. Mondja meg, milyen hét van? A kérdést nem értettem. Milyen volna? Napos, tavaszias, száraz. Aztán folytatta a kétségbeesett hang: érdeklődtem az Uránia csillagvizsgálónál is... (Jézus Mária: Kivel hozott össze a sors?) ... ott azt mondták, ez a második hét. Aha! Kezdtem már érteni, hogy miről van szó. Az egyik munkás páros, a másik páratlan héten dolgozik. Világos. • Ránéztem a naptárra: január 8., péntek. A lap sarkában 1. HÉT. Ezt mondtam a kagylóba ... „Az nem lehet, az első három napol megettük?" •Paff lettem. Ez a hét akkor tényleg a második, a kalendárium meg rossz. Megnéztem a tavalyi naptárt. Az első héttel kezdődött, bár belelógott abba éppen három nap. Hűha! Megkerültek az idén megevettnek gondolt napok. Törtem még a fejem: a kalendárium mégsem rossz, csupán nem tudom olvasni. Elseje, másodika és harmadika viszont csak félhét. Esetleg 6 óra 20 p rz INFORMÁCIÓS SZOLGALAT A Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság információs szolgálatot tart az 1088. január l-jén hatályba lépett társadalombiztosítási szabályok megismertetése és megfelelő alkalmazása érdekében 1987. december 28ától 1088. január 31-éig. Az információs szolgálat telefonszáma: 22-766,1115; helye: Klauzál tér 2. 1. emelet. 115. Ügyfélfogadás személyesen és telefonon: hétfőn 8—18 óráig, szerdán 8—16 óráig, kedden, csütörtökön és pénteken 8—13 óráig. SÚLYOS BALESET Viszonylag nyugodt hét végéről számolhattak be vasárnap a megyei rendőr-főkapitányság ügyeletén. Mint megtudtuk, halálos baleset nem történt megyénk útjain, és súlyos sérülthöz is csak egyszer kellett kimenni a mentőknek. Mórahalom belterületén Tódor Viktor helyi lakos tért át irányjelzés, körültekintés nélkül a Szegedi úton az úttest menetirány szerinti bal oldalára, ahol egy szabályosan közlekedő személygépkocsival ütközött, s nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. AZ EMERTON-DLJ ÁTADÁSA A Budapest Kongresszusi Központban kiosztották az eMeRton-díjakat. Az év kiemelkedő előadója hagyományos tánczenében Zorán Sztevanovity; az év dalszövegírója Miklós Tibor; a legnagyobb lemezsiker a Neoton Famíliáé; a legjobb musical- és önálló showműsor előadója Hofi Géza; az év gyermekdala a 100 Folk Celsius együttesé. A legjobb együttes a V'moto-Rock. Hungexpo-vásárprogram A Hungexpo Magyar Külkereskedelmi Vásár- és Reklámvállalat ez évi programjáról tájékoztatták az újságírókat a kőbányai, vásárvárosban. Kőrösvölgyi László, a Hungexpo vezérigazgatója elmondta: hazai kiállítási programjaik közül a legjelentősebb az idén a tavaszi és az őszi BNV, valamint az Utazás 88 kiállítás lesz, amely — március 18—23. között — a Budapesti Tavaszi Fesztivál rendezvénysorozatához kapcsolódik. A korábbinál lényegesen több külföldi kiállító jelentkezett a május közepén sorra kerülő tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásárra, és a hazai vállalatok körében is jelentős az érdeklődés. Tavasszal rendezik meg a nemzetközi gépjárműfenntartó- és javitóipari, a nemzetközi építőipari, a nemzetközi korrózióvédelmi, valamint a nemzetközi vízgazdálkodási és környezetvédelmi kiállítást is. A magyar fogyasztásicikk.ipar legjelentősebb bemutatója az őszi BNV lesz. Arra számítanak, hogy a kiállítók az árváltozások következtében átalakuló fogyasztói igényekhez igazodva differenciált választékkal jelentkeznek a vásáron. A BNV idején rendezik meg a Hoventa nemzetközi vendéglátó-ipari és kereskedelemtechnikai szakkiállítást is. Októberben a kőbányai vásárváros lesz a helyszíne a IV. nyúltenyésztési világkongresszusnak és kiállításnak. Szintén a Hungexpo biztosit helyet az Amerikai Ufazási Irodák Szövetsége (ASTA) kongresszusának. A Hungexpo szervezésében magyar vállalatok részt vesznek az idei ausztrállal világkiállításon. Tovább bővítik a magyar termékek külföldi marketingjét, a Gutes aus Ungarn (Jóféle Magyarországról) akciót. Mint ismeretes, ennek keretében egySéges csomagolással jelentetnek meg különféle magyar élelmiszereket az NSZK-ban. Több áruházlánccal alakítottak ki együttműködést, s ennek eredményeként az elmúlt néhány évben sikerült tovább növelni az NSZK-ba irányuló magyar élelmiszerkivitelt. Az akciót az idén kiterjesztik Ausztriára, Svájcra, és tervezik, hogy a jövőben hasonló marketingprogram keretében hoznak forgalomba magyar élelmiszereket az Egyesült Államokban és Kanadában is. DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kladő: Klspál Antal — Szerkesztősig és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház 6740. — Telefont 24-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 29. 6720. Igazgató: Surányl Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dlj egy hóoapra 43 forint — ISSN 0133—025 x *