Délmagyarország, 1988. január (78. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-23 / 19. szám

8 Szombat, Ií)88. január 23. 8 DM magazin Gyuris tanár úr évtizedei Dübörög a szegcdi nagyszínház, aligha éltei át e falak még ilyen, beat koncert okozta zivatart. Diákok virgonekodunk a kakasülön, odafönt a csillár közelében talán meg erösebben tolulnak a Nashville Teens zenéjének hullámai. Mielőtt túlzottan elragadna bennünket a hév. valaki megszólal a kollégistatársak közül: vigyázzatok. ott van Gyuris, hátulról a második sorban, figyel bennünket. Az ifjúság „nagy korszakából" felidézett kep már vagy húszéves. De bizonyossággal emlékszem rá. a nevelótiinári figyelő szempár eróséhben késztetett minket önmérsékletre. mint a koncerten nem túl ritka egyenruhák látványa. Csodálkoztunk persze, mit kereshet ott Gyuris István nevelőtanárunk, az Ády-kollégiumbol? Rájöhettünk később, nem kizárólag ránk felügyelt, hanem egyben a velünk azonosulás lehetőségét kihasználva lett akkor beatkonccrt-látogató. Mert napokkal később dallamtöredékekkel illusztrálva említette, néki A kismadár eimú szám tetszett. Hinni akartuk vagy nem. éppen nem ellenünkben akart minket, középiskolás korú fiatalokat nevelni. hanem következetesen kinek-kinek a gondolkodásvilágába férkőzve — utólag mondván, személyiségjegyeit feltárva — igyekezett mindannyiunkat a fegyelmezett felnőttkor felé vezető úton vinni. Emberségének, példájának hatását tobb. immáron felnőtt generáció egyetlen tagjaként ma is elevennék érzem. Javernck hívták előttünk, s lehet, utánunk is. De a név viccelődve jelzett csak felügyelői mivoltot. erösehb volt a tisztelet, s a következetes fegyelem. a munka megkövetelés ellenérc (?) is: a szeretet. Hinni akarom, vagy sem. Gyuris tanár úr nyugdíjas lett. Villamoson láttam egyik kolléganőiét ritka szép csokorral a MAV Nevelőotthonba. utóbbi munkahelyére menni, késő délutánon. Megütköztem egy pillanatra a híren, hogy bizony nyugdíjas-búcsúztató van. Mintha lehetetlen volna, talán, mert a mifölöttünk clszáljö tíz-húsz évet se nagyon akarjuk tudomásul venni. Elmegyek hozzá, megtátogatom a lakásaú, mondom magamban. De hisz beteget ázoktak látogatni. Beszélgetek vele. a szakmám „kötelező" kíváncsiságával. De hisz beszéltünk már annyiszor, utcán összefutva, villamosra várva. Az más volt. ez meg valahogy ünnepélyes, ennek apropója van. „Megiszunk egy üveg pezsgőt, mit szósz hozzá l'eti?" Koccintunk, s közben majdnem kimondom, aztán mégse: most ment cl nyugdíjba a saját ifjúságom. A pillanatnyi csöndet megtörve szólal, mindvégig rám nézve, mégis valahova egészen messzire látva: „negyven év munkáját hagyom magam mögött, tudod-e? Sok is, kevés is. Kevés, mert jó lenne még belőle. Roppantul szerettem dolgozni, nagyon szerettem a fiatalokat, életem volt az ifjúság. Rengeteg minden van a tekintetekben. Szerettem a szemekbe nézni, kikutatni, hogy mi rejlik az ifjú emberben, milyen segítséget adhatok a benne lévó értékek. jó vonások kiteljesítéséhez. A tekintet sok mindent kifejez, benne lakik a megértő szeretet, villan időnként a cinkosság. A fejeimet én mindenkor az egyik Jgfontosabb dolognak tartottam. Ez ad keretet *az. életünknek, a fegyelem a közösség egyik legnagyobb kincse. Nem mellékes viszont, hogy az ember időnként tudjon cinkosságot vállalni is, a fiatalok formálása érdekében. Nem (Iidh'atöm Pontosan, talán sokakban maradt énbelőlem valami, s nem elátkozott emlékként. Ha van olyan, hogy kisugárzó eró. akkor valahogy ifvenképpcn éltem, úgy fogyott előlem. Bár. hát ugy érzem. még nem fogyott cl egészen a gyertya.' Megakad aszó. Ki tudná igazán, hogy milyen nehéz az életet kitöltő. szívesen és emberi teljességben vállalt hivatástól kalap levéve elköszönni. Ki tudná, ha maga nem érezte? Hallgatunk, koccintunk. Kínáikóznék a szokványos kérdés, a „hogy kezdődött", hisz pedagóguspályája egészéből kicsiny szeletkét ismerek csupán. De másra gondolok éppen. Egy, a 65 körül a kollégiumban köztünk kerengő legendára, hogy Gyuris tanár ur, vagy ahogy mondjuk Javer, a megszédült diakoktól a fegyverek garB madát szedte össze '56 után. A rendületlen bátorság, a nyugtató emberpéldával minden indulatot megszelídítő lefegyverzés legendája volt ez miköztünk róla. Sose kérdeztem meg erről, sose hoztam szóba. Beszélje el. igaz-e hogy... „Inaz. de nagyon nem szívesen emlékszem rá. Zűrös idők voltak, sokan megbódultak a gyerekek közül is. Akkor még a Ságvári gyakorló mostani B épületében volt a kollégium. Nádas Lacival ketten ncvelótanárkodtunk. Bizony őrá is ráfogták a fegyvert a tanári szobában. El kellett érnünk, hogy rend legyen, s a konszolidáció. a normális élet érdekében összeszedjük a kint lévő. illegálisan birtokolt fegyvereket. Leadtuk az illetékes hatóságnál, megköszönték. A gyerekek is megnyugodtak. A dolog lezárult, nem kérdezték, nem hánytorgattuk kinél, mi volt. hogy jutott hozzá. De a hálótercmhöí akkor, engem a kollégisták kifütyültek. Később tudtunk csak szót érteni. Abban az időszakban igazán megtanultam, ha az ifjúsághoz megértéssel, türelemmel fordul az ember, sok mindent el tud érni. Lehet velük bírni, de sosem a hatalom. az eró oldaláról közelítve.". Érdemes töprengeni rajta, hogy i az igazi nagy próba a pedugógiai köznapok apró sikerei tízezernyi napból mit összegezhetnek. De egyben átgondolni évtizedeket szinté lehetetlen vállalkozás. Szilánkokból, a siker cs a kudarc foszlányaiból áll össze a kívülállóknak esetleg talányos kép. benne tovább szépül a jó, s a feledés igyekezete ellenére is élesen marad meg a rossz. Hallgatom egykori nevelőtanáromat a pálya kézdöéveiről. amit tanítókent Derekegyháza Kéktó-puszta tanyai iskolájában élt 1948-tól. friss' oklevéllel, nagy lelkesedéssel, de kevés tapasztalattal. Nem maradt soká: felismerte. hogy ez a próba nem sikerül. az összevont osztályok tanításához kevés muníciója van. Visszakerült Szegedre, a Szakszervezetek Megyei Tanácsához politikai munkatársnak. Itt érték az ellenforradalom napjai. Lehetett-e becsülettel élni. hittel és tisztességgel dolgozni az 5(l-es években? Is az acsarkodó időkben ezeknek az embereknek is padláson kellett bujkálniuk? A miértek az érzésekbengondolatokban ma sem kapnak végérvényes választ. Gyuris István beszél róla. mert kérdezem. Nem kerül ki semmit, de nem akar ennél hosszan időzni. Feledjük el azt is. hogy a város fontos épületének védelmére a felhívásnak engedelmeskedve — egyedül érkezett. nii ban. Még az épülettel együtt megvédendő embert se találhatta ojt. már külföldön volt. Feledjük, ha lehet, feledjük a rosszat. „Előtte és utána. Az számomra a fontos, pedagógusként. A gyerekek közeiéhen élve. Mert mindig ezt kerestem. Áttételek nélkül. Vezető sose akartam lenni. Volt lehetőségem iskolaigazgató posztra, de tudtam, nem ott a helyem. Nevelő pedagógus vagyok, á fiatalokkal közvetlenül foglalkozva találom a munkám, a/ eletem eileimét. Dolgoztam közben óraadóként több iskolában, miután szaktanári diplomát is szereztem. Láttam viszont, hogy más kortársaim szakmódszertani szempontból mindig előttem járnak. Van akit a kudarc visszavet, van aki megkeresi azt. hol és hogyan dogoznat örömmel, hol a helye. Lettem és ma/adtam főhivatású nevelőtanár. így töltöttem az eletemet kollégiumokban. Az időt tekintve majdhogynem a szó szoros értelmében. Kellett ehhez a feleségem megértő támogatása, hogy a család terheit, a gyerekeinkkel való törődést túlnyomóan magára vállalja. Igv tudtam kieeyensúlyozottan. műiden erőmmel nevelőtanár lenni. Nem pásztori funkció, teljes ember kell hozzá. erös vertezettscg. Meg rie mosolyogj ezért, én az elméleti lépéstartás erdekében tanultam 52 eves koromban is. újabb diplomát szerezve az ELTE-n. nevelésszociológiából." Emlékeket, közös ismerősöket, tanárokat és diáktársakat idézünk a feledés ködfátyolából. Kiből mi lett. hogy jutott előre adott pályán. Nem az ünnepek körüli kitüntetési listák a mérvadók. Ki emlékszik arra már. akárcsak egv hónap eltelte után is. Az élet példákat szállít elénk, arra emlékezünk. Őrizzük magunkban — magunkért. BECSEI PETER rmi t mmsm mmm í »- ' fii»«® m ¡Élsfe? ÉiÉll* m Wi^ji-^fMh • W^tf fjmm>m m : : • •ÜHX; • • 'MM!* ite-lö my. •: % SEVCSENKO A. V.: TÜKÖR ELŐTT BÖRÖNDI LAJOS miért? reménytelen reménytelen szavakkal körülírni azt a titkos érzést mely hozzád irányít v eldadogni az összes megszokott ilyenkor elmondható frázist amelyek eltakarják ahelyett hogy megvilágítanák az okot hogy miért? és miért pont? s miért most? amikor eddig is lelhettem volna ilyen indokol s honnét az elgyöngülés időzített kegyelme az egymás kívánás édes veszedelme nem tudhatom nem tudhatod miért a lélek fölszikrázó szerelme Az örökzöld veronika Hatalmasra nőtt-diffenbaehiám valósággal nyeli a vizet. Még kortyoló hangokat is hallat, amikor nyakonöntöm. Karácsonyi kaktuszom vízigénye változó. Mostanában azt lesem, hogy a szártagok végén megjelentck-t a bimbók, mert rendszeres öntözését akkor kell kezdenem. Az örökzöld veronika imádja a fényt. Ahány virág annyiféle. Az egyiket óvni kell széltől, fagytól, erös naptól, a másik annyira igénytelen, hogy ha megfeledkezem róla. akkor sem válaszol herV

alakit meglátogattam az új városrészben. Új városrész... Nem. korántsem panelhegyekre gondolok, ahol tclennyáron úgy süvít a szél. mint a szarmata pusztákon; ahol az utak szélesek, ostornyél-lámpásak és gyér forgalmúak; ahol a trolik hirtelen fékeznek, mint a sólyom, ha megáll a levegőben, s úgy indulnak, akárha puskából lőtték volna ki őket. ezért aztán az utazóközönség leharapja a nyelvét. Nem panel-negyedre gondolok tehát, amely helyen a „fó"-kapu néha fényes nappal is zárva vala. így aztán az. ember a hátsó bejáraton kénytelen bejutni. ahol sziszegő csövek és újabb vasajtók fogadják, illetve a fölirat: SZÁRÍTÓ. Nem. még véletlenül sem gondolok panel-negyedre. ahol ha a lépcsőn az egyik ember fölfelé megy. a másik meg lefele, egymás mellett csak a fordulóban férnek el. de az egyiknek ott is félre kell állni; és a kétszobás lakás ajtajára szerelt névtáblán a következő szöveg látható: Fekete Péter. Fekete Péterné. Fekete Yvett Adrienne. Fekete Roland Morgan Olivér, és — lám. a kakukktojás! — dr. Zöld Sámuel... Dehogyisgondolok én a panel-negyedre, ahol a mennyezet egy héttel az cső után ázik be. de akkor egy hónapig ázik folyamatosan. így aztán a tapéta alatt elszaporodnak az alacsonyrendú gombák, amiért is a család úgy érzi magát, mint baracklekvár az üvegben, ha a teteje penészedni kezd. Végvárak és udvarházak Igen. mindég az alacsonyrendú gombák szaporodnak el. és ezzel szemben sohasem a luxkagombák. melyek csíráit fűrészporba oltva árusítják különböző helyeken. De mert a panelházak levegője — érdekes! — a beázás ellenére is hóttszáraz marad, a csírákból sehogysem akar gomba kerekedni, tehát a család nem gombát vett. hanem egy zsák fürészport. s ami pénz gombára kevés, fűrészporra igenis sok. Mondom: eszemben sincs pancl-negycdekról írni. Én egy olyan városrészre gondolok, ahol családi házak, magánházak vannak. Egy ilyen kornyékre hívtak el. hát erről írok. Ha máshová hívtak volna, .akkor mostan arról írnék, de hát idé hívtak... Magamtól nem is mentem volna, kiesik az útvonalból. Hát szóval, olyan házakat láttam. hogy... hogy... Nem is házak voltak már azok. Udvarházak voltak. Föltehetően. Apródokkal. nagyasszonnyal, nemzetes urammal... Láttam néhány végvárat is. Szép végvári láncolat keletkezett az új városrészben. a török se venné be könynyen az ilyet. De kár. hogy nem akkor épültek! Mi mindig elkésünk mindennel, mindenhonnan és lekésünk mindenről. A végv árakkal is elkéstünk... Régen hasznosak leheltek volna kihegyezett szuronyvégű kerítéseikkel. megostromolhatallan falaikkal. Márcsak a kacsaláb hiányzik alóluk, illetve egy zászlócska a tornácra, azaz a toronyba, kék mezőben fehér sirály, melyet fölhúznak. s büszkén csattog« szélben. ha az uraság otthon tartózkodik. Találgatom mibe is kerülhettek ezek a végvárak? Mennyibe is?... Vegyünk most egy kétszintes végvárat. Fogadószoba márványpadlóval. konyha faburkolattal — minden automatizálva —. a helyisegek pontos számát megtudni nem lehet, a szobákon belül újabb szintek, néhány fürdőszoba. szoláriummal... Egyebek... Mennyit érhet? Ötmillió forint, tíz. vagy húsz? Inkább húsz. mint öt. az az érzésem. Ötmillión felül ncin tudok saccolni. Kevés a gyakorlatom. — Inkább magukat a végvárakat számolgatom össze. Egy városban van belőlük — mondjuk — negyven. Negyvenszer húsz... Eszméletlen mennyi pénz. S hány végvár van szerte az országban! Mennyi udvarház! Mennyi rengeteg haszontalan holt tőke! S hogy tudna ez forogni. kérem., ha egyszer jól megforgatnák! És talán előbb-utóbb nem szorulna egy lakásba Fekete Péter. Fekete Péterné. Fekete Yvett Adrienne. Fekete Roland Morgan Olivér, valamint dr. Zöld Sámuel. FARKAS CSABA vadassal, levélbullajtással. virágvesztéssel. Lám., a szobanövények milyen differenciáit bánásmódot igényelnek! Csodálkozunk, ha az emberek szenvednek attól, ha nem kapnak megkülönböztetett figyelmet, lehetőséget, törődést? A hiány az embernél ritkán jelentkezik látványos tünetekkel, de az érzékeny szülő, a fogékony pedagógus észreveszi a tekintetből, a szokásosnál sápadtabb arcból, a fakóbb mosolyból, ha valamiből nem kapott elegendőt az ember. Vitaminhiányra gyakran gondolunk, de a lelek. a szellem chségcfzctcvcl ritkán törődünk. A differenciált bánásmódra való törekvést az oktatási törvény egyik fontos erényének tartom. Több helyen hangsúlyozza, hogy az iskola gondoskodik a különböző képességű, illetőleg az eltérő ütemben fejlődő tanulók egyéni fejlesztéséről. A sokféle érdeklődés kielégítését szolgálják a fakultációk. a szakkörök, a tagozatok, a sávok. A választás lehetőségei is adottak, ha erre módot adnak a személyi és tárgyi feltételek. Fontos lépésnek tartom a tankötelezettség rugalmasabb időpontját is. Mindezek jelzik, hogy a tanulóifjúságot már nem tekintik „egynemű nyersanyagnak", az egyéniséget nem tartják zavaró körülménynek. lenyesegetui való kinövésnek. Úgy tűnik, az iskolákban megkezdődtek azok a folyamatok. amelyek tiszteletben tartják a sokféleséget, az eltéró egyéniségeket. s nemcsak a tanítványok, a tanulók körében is. Az embereknél nem olyan könnyű a megfeló bánásmód megtalálása. mint a növényeknél. Tartós figyelmet, törődést, érzékenységet. toleranciát követelnek, s valljuk meg. ezekből keveset adunk, kapunk. Pedig napfényesebbek lehetnének napjaink, ha nemcsak a let gazdasági feltételeivel. hanem az emberek közötti viszonyokkal is törődnénk. Ahány ember, annyiféle. Ennek több szeretet kell. annak bátorítás. ennek több feladat, annak nagyobb önbizalom, egyiknek elég a biztató tekintet, a másik szavakra is vágyik. ZÁGONI ERZSÉBET