Délmagyarország, 1987. december (77. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-12 / 293. szám

8 Szombat, 1987. december 12. DM1 mqgqzi" A

szervezők most is aggódtak, hogy eljön-e valaki a Magyar—Finn Baráti Kör estjére, mint ahogy a szervezők mindig aggódni szoktak. Mire fölállt Knut Stjernvall nagykövetségi osztályvezető, az aggodalomnak szikrája se maradt: tele volt a terem. Érdekli tehát az embereket, sőt egyre jobban érdekli, hogyan művelik finn testvéreink a csodát. Hogyan lett hazájukból hirtelen Európa egyik legfejlet-, tebb országa, noha se mesés olajkincsre nem találtak, se még mesésebb fegyverüzletbe nem kavarodtak. Ha azt mondom, használták az eszüket, az igazat mondom, bár éppen azt nehéz nálunk elismerni, hogy az emberi elme és lelemény ilyen gyorsan válik gazdagsággá. Elegáns udvariassággal köszöntötte Szegedet, bájos városnak, és vendégszeretőnek mondta. Mi ugyan más vonásait is ismerjük, de jóleső érzéssel nyugtáztuk. Ha egyszer a nagykövetség kereskedelmi osztályának vezetője a vendég, a kereskedői lélek eleve udvariasságot kiván. Bár csak mi maradiunk volna ennyire udvarias kereskedők! Látatlanban is elhittük azonnal, talán náluk nem is nézik ki a boltból > a vevőt, netán mindent elkövetnek, hogy megelégedetten távozzon. Nem ment vissza Ádámhoz-Évához, csak a második világháború utáni jóvátétel fizetéséhez. Papíripara volt azelőtt, cellulózt gyártott, és fűrészüzemek dolgoztak még. A jóvátételhez azonban sokkal inkább szükség leit volna fejlett fémiparra, netán gépiparra, és sok pénzre. Azonnal hozzáláttak a megteremtéséhez, igen hamar kifizették háborús jóvátételeiket, és csak utána láttak hozzá az újjáépítéshez. Újkori történelmük mindkét szakasza annyira jól sikerűit, hogy a hetvenes évek két olajválságát hajszálra úgy élték át, ahogy mi is szerettük volna korábbi igéink'Szerint: tó legkisebb megrázkódtatás nélkül. Minden esztendőben körülbelül négy százalékkal nőtt a nemzeti jövedelmük, és zökkenők nélkül fejlődik ma is az országuk! Azt hiszem, éz csigázta föl az érdeklődést, mert annyi kérdés is ritkán hangzílT>?, amennyit itt föltettek a, hallgatók. Az ipari korszakváltást úgy sikefült végrehajtaniok, hogy a régi se ment ki a divatból, a papírgyártás js, a cellulózgyártás is, a faföldolgozás is együtt fejlődött az újjal, sőt- alapot szolgáltatott a még erősebft kibontakozásnak. Nem dicséijük tul a finneket, ha ugrásnak mondjuk az. előrehaladásukat. Sajnos, korunk mértéke maradt az infláció. Van a finneknél is, de mostanáig sikerült négy százalék (!) alatt tartaniok, és ennél nagyobb később se fenyeget. Úgy tűnik, elhagyták már a miénknél egyébként is laposabb lavór fenekét. A munkanélküliség hat-hét százalék ugyan, de alapos okkal biznak benne, hogy hamarosan visszaesik öt százalékra. Hazánk és hazájuk között jók ugyan a politikai és a kulturális kapcsolatok, de ebből nem lesz automatikusan jó gazdasági kapcsolat, és a kereskedelemhez több pénz kell, mint a kultúrához, ennélfogva a kereskedelmi kapcsolatokban — finoman fogalmazva — még igen nagyok a tartalékaink. Meg is magyarázta mindjárt. Mindkét ország kicsi, és ráadásul messzire vagyunk egymástól. Nem is nagyon ismerjük fejlett technikájú országként, szívesebben keressük a kapcsolatokat a tőlünk nyugatra lévő országokkal, néha igen erős engedmények árán is. Mit kínálnának ők? Vegyipari termékeket, faföldolgozó berendezéseket, papirost, cellulózt, és a legkülönbözőbb, de mindig a lehető legkorszerűbb gépek igen bőséges választékát. Tőlünk szintén gépipari termékeket, élelmiszereket — főleg bort! — várnának, textilipari és vegyipari gyártmányokat szintén szívesen fogadnának. Elhangzott ez a bűvös mondat is: mi mindent megteszünk — tudniillik a finnek mindent megtesznek —, hogy piacon maradhassunk Magyarországon. Van tehát ország, amelyik áldozni is hajlandó a kapcsolatainkért? Szorultságunktyan, szegénységünkben és szerénységünkben észre se vesszük a kínálkozó alkalmakat? Ne felejtsük el, nem akárki mondta ezeket, hanem a nagykövetség legilletékesebb embere! Kereskednének velünk, jobban, mint eddig, de mi nem nagyon akarjuk észrevenni őket. Lehet az is, hogy nyomós indokaink is vannak, hiszen a kapcsolatokhoz mindig szükséges két oldalról most'csak az egyiket hallottuk, de nem hiszem, hogy érdeke lenne valótlan tényeket hirdetni. Záporoztak is a kérdések azonnal. Eddig mindössze két közös vállalat alakult, milyen alakulhatna még? Nálunk hiány van építőanyagokból, ráadásul szeretnénk nyugatra is szállítani, ebben is segíthetnénk egymást. Náluk nagy a tapasztalat turistafaluk építésében, nálunk viszont nagyok lennének a lehetőségeink rá, ha észrevennénk, hogy a falu is fogadhatna idegeneket. Ahol vadászni és lovagolni lehet, ott erőteljesen fejleszthető lenne a vendéglátásnak ez a fajtája. Az egyik fölszólaló azt említette, hogy Szeged gazdag gyógyvizekben, tudnak-e rólunk odaát? Sajnos, hangzott a felelet, a finnek legföljebb Pestig jutnak el, annál tovább igen ritkán. Elvileg annak se lenne akadálya, hogy gyógyvizeinkre is kapcsolatok épüljenek. Hajszálra ugyanúgy látja Budapest és az ország viszonyát, mint mi: nemcsak Pestből áll az ország! Ösztökélne bennünket , hogy ne bújjunk el a világ elől, mert nem vesz észre bennünket senki. örülnénk, mondotta, ha megnevezhető, megfogható érdeklődés me- • rülne föl például a gyógyvizek esetében. Egy építővállalat^rk most úgyis nálunk dolgozik, ha itt maradhatna, kölcsönös előnyökkel járna. Egy másik kérdező arról érdeklődött, hogyan ugorhattak igen rövid idő alatt előre a szokványosán aggasztó betegségek leküzdésében. Ott is egészségtelenül táplálkoztak, sokat cigarettáztak és sok alkoholt ittak, ők is vezettek tehát a szív- és érrendszeri betegségekben. Észak-karjalai programot említett a vendég, ahol mindez erősebb volt a finn állagnál is. Rendszertelenül ettek, az is mind zsíros volt, viszont rendszeresen ittak. Ajánlották a könnyű és zöldségekben bőséges táplálékot, és a kereskedelmi föltételeit is megteremtették, kampány indult a dohányzás ellen — a férfiak egyre inkább hallgatnak is a jó tanácsra, a nők azonban, sajnos, nem —, és sikerült javulást elérni az úgynevezett vasárnapi ivóknál is. Addig könnyen eljutottak, hogy nap közben nem ittak, munkahelyen részeget nem lehetett látni, de jött a hétvége, megvették a maguk adagját az emberek, és igen hamar meg is itták. Náluk is mértéktelen válásáradat lett belőle, gyilkosságok is sorozatban történtek, és más társadalmi tünetek is kapcsolódtak. Érdeklődtünk a munkanélküli segélyről is. Arra nagyon vigyáznak, hogy senki ne éhezzen, de előkelő életre, ünneplésre kevés, amit kapnak. Sajnos, így is vannak, akik abból akarnak megélni. Külön gond, ha egy gyár megszűnik — elég gyakran szűnnek meg vállalatok —, nehezen akarnak máshová menni, inkább vállalják a munkanélküliséget. Nemzeti program lett náluk a továbbképzés. Segédmunkást, szakmunkást, vezetőt, értelmiségit, mindenkit tovább akarnak képezni, de hasznosan! Belátták, aki elhanyagol valamit, később se tud fölzárkózni. Ahogy az orvoslásban fontos, hogy a legfrissebb ismeretek birtoká ban a lehető legjobban gyógyítsa nak, ugyanolyan fontos az éle minden területén. Ha viszont valak nem állja meg a helyét a maga poszt ján, azonnal leváltják, és jobbal pó tolják. A szakadatlan továbbképzés nek is köszönhető, hogy van kivel pótolni. Hej, ha ebben is követni tudnánk őket! A pótlásban is, és a továbbképzésben is! Már ég a talpunk alatt a talaj, de erre a lépésre csak nem akarjuk elszánni magunkat. Mintha félnénk a magyar ugrástól! Volt, aki arról érdeklődött, lehet-e odakint munkát vállalnunk. Nem. A munkanélküliség nem engedi, de külföldön dolgozó vállalataiknál elképzelhető. Azt is megkérdezték, ha annyira törekszenek egészséges táplálkozásra/ azi egyébként liberális vámrendszerük miért éppen a mezőgazdasági kivitelünk előtt állit sorompót. Azért, mert túltermelés van náluk is, és mivel a saját mezőgazdaság komoly támogatást élvez, az államnak kell vigyáznia a belső érdekekre. Kiszámították, körülbelül tíz százalékkal emelkedhetne a kivitelünk, ha a vámok nem akadékoskodnának, talán eljön majd az idő, amikor megszüntethetik őket, de ő se tudja, mikor. A

keret teljes volt, ugyanolyan kedvesen, udvariasan fejezte be mondókáját és válaszait, ahogy kezdte. Rosszul mondom, nem is fejezte be, mert seregestől vették körül az érdeklődők. Hazai üzletkötők is voltak közöttünk. HORVÁTH DEZSŐ iH»ii»iBr/.'«ian52ftU,'dUll •••• i v HiiiiiiaiaaiHiar//:auiiiB2<<iu«ii""""jpiii aiiiiiiaaaaaaaairj>'!anRmHS!«iii"*!!:'*!jiii VICTOR VASARELY: BIADAN * HERCEG ÁRPÁD Legyen Hát tegyen: befűzni szépén a papírt a gépbe, figyelő szemünket elküldeni fényévekre az evilági romtól, gerincei megfeszíteni, hisz párducok valánk egykoron, ugrásra, markolásra, ölelésre készen... Hát legyen: kilöttyenteni poharunkból a bűvös kerozint, elrejteni szemünk elől dédelgetett kincseinket, leporolni az asztalt, szobát kulcsra zárni, lesöpörni az időszámítás rejtett pókhálóit kézfejünkről — hogy le ne billenjen ujjhegyünkről, ki ne billenjen sarkaiból ez a szédült világ. Legyen. - ", F , /SX!I?ÍTIF - ./: TI»« Elszállt a Nap r><, I. Három — összesen három! — szó adja meg az emberi lét értelmét, és e három szó a birtokunkba került. Évtizedek önsorvaszló munkája eredményeként, gyilkos körülmények között, embert s eszmét morzsoló viták élén vált ki a lényeg lényege, melynek tövében roppant elmék hullottak porrá, melyért legnagyobb tudósunk fölakasztotta magát, kezében tollal és papírral (két társa időnként lazított egy csöppet a kötél szorításán, hogy azért le tudja írni a halál világosságában fogant gondolatait) — hiszen kl tudja! háthafölmentő üzenetet küldhet az ittmaradottaknak az élet távoli peremvidékéről. II. Mindez azonban Immár a múlté. A három szóról lepattant a titok zárja. A három szót megtalálták, a három szót leírták, a három szó előállt. Még a fölfedezés éjjelén összeült a fdozófusok különleges tanácsa, hogy a három szó értelmét, millió híg eszme parányi kristályát föltárja a nagy számban megjelent, kevéssé eredményes gondolkodók, a hírközlő szervek képviselői, s rajtuk keresztül az egyetemes emberiség előtt. A hatalmas épület világított, morajlott, az egybegyűltek várakozása óriási méreteket öltölt. Telt-múlt az idő, a fejlemények retardáltak, a tömeg egyre türelmetlenebb lett, és minden perc késést anakronizmusnak érzett. Végül mégiscsak kitárult a nagyterem ajtaja, a rendezők bevezették az esszenflényegjcia fölfedezőit, használhatóvá formálóit, végső alakba csiszolóit, oszthatatlanná sűritőlt, s egyszersmind elnézést is kértek tőlük, amiért nem tudják őket hellyel kínálni a tudomány házában, de a tömeg mindent elözönlött; hátul állítólag még egymás nyakában is ültek. Taps dörgött fel, mikor beléptek, s kissé zavarodottan álldogáltak a reflektorfényben. Kimerülten, ám boldogan rázták az államfők kezét — közben villogtak a vakuk —, félszegen pislogtak a sötét nézőtérre, a láthatatlan tömegre; még látszott rajtuk a friss alkotás fáradalma. Arcuk nyúzott volt és sápadt, halántékukon kék erek lüktettek a fokozott agymunka jeleként. Szokatlan volt számukra az ünneplés, az ováció: a legszigorúbb tudomány szolgál voltak ók. De most, látva a roppant lelkesedést, a megváltott emberiség mámoros képviselőit, egyre inkább elhatalmasodott bennük az öröm, ami érthető, hiszen a lét törvénye értelmében megfejtése, valamint alkalmazásának hihetetlenül egyszerű és szellemes módjának kidolgozása beláthatatlan tér-, s időbeli távlatokat nyitott meg az anyagi-erkölcsi gondoktól mentes, igazán emberi modus vivendi számára. ... Aztán besietett az előadó, egy horpadt mellkasú, keskeny vállú, komor fiatalember; beleköhintett a mikrofonba, csendet kért, gyorsan üdvözölte a Kiválókat, és néhány, az esemény fontosságára utaló bevezető mondat után fölnyitott egy szelencét, kiemelve belőle a három szó írásképét magán hordozó cédulát. (Odakünn akkor kelt fel a Nap.) III. BROSZ IRMA: BIVALYOK A fiatalember valahová a semmibe nézett, száját szólásra nyitotta (a tömeg egyszerre elnémult, e pillanatban senki nem vett lélegzetet a terembenJ, és határozott hangon, apró szüneteket tartva, mintha ezt sorolná: egy, kettő, három, kimondta a szavakat (...) Határtalan öröm és éljenzés csapott föl erre, nevetés, kacagás, őrjöngés, üvöltés. A harangok megkondultak, föléledtek a rángó gyomrú városok, az emberek elözönlötték az utcákat, ettek-lttak, mulatózlak, háladalokat énekeltek és trágár himnuszokat... Mindez persze nem, korántsem jelenti azt. hogy a tömegek reakciója megrekedt ezen a majálls-jellegú szinten. Nem: az emberiség — ezúttal — valóban felért arra a szellemi nívóra, amit fejlettsége megkíván. Minden együtt volt tehát: az, amivel élni lehet, s azok akik élni tudnak azzal, amivel élni lehet. (A Nap azonban észrevétlenül egyre feljebb szállt, apró fényes pont lett belőle, aztán eltűnt a többi csillag között a sötétté vált magas égben.) FARKAS CSABA