Délmagyarország, 1987. december (77. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-10 / 291. szám
2 Csütörtök. 1987. december 10. SPORT Darnyi Tamás is jelölt A világ legjobb amatőr sportolója minden évben kiérdemli a Jesse Owens trófeát, azt a dijat, amely n harmincas évek atléta olimpiai bajnokára és világcsúcstartójára emlékeztet. A vándordíj odaítélésével foglalkozó bi7.óttság elé idén nyolc javaslat került, egytől egyig rendkívüli tudású és eredményességű sportolók neve. Az. olimpiai játékokra készülő Darnyi Tamás nagy elismerésének számit, hogy a kitűnő úszó is szerepel a jelöltek között olyan kiválóságok társaságában, mint az amerikai Jackie Joyner-Kersee (atléta), az NDK-beli Katarina Witt (műkorcsolyázó), a bolgár Sztefku Kos/ladinova (atléta), a sz.ovjet Szergej Bubka (atléta) és Dmitrij Bilozercsev (tornász), a kanadai Ben Johnson (atléta), valamint a svájci Pirmin Zprbi'iggen (alpesi síelő). Játékvezetői tanfolyam A Csongrád Megyei Kosárlabda Szövetség önköltséAz athéni csapat „álljt vezényelt" a Honvédnek az UEFA Kupában Továbbjutott a Panathinaikosz I'anath inai kosz— nyolc közé jutás vblt. VeroBp. Honvcd 5-1 (2-0) na (olasz)—Sportul StudenOlimpiai stadion, 80 000 tesc (román) 1-0 (0-0). Tonéző, v.: Krchnak (csehszlo- vábbjutott: Verona, 4-1-es vák). Gólszerzők: Vlahosz. Összesített gólkülönbséggel. (22., 37. p), Andoníu (55. p), Flamurtari Vlora (albán)— Mavridisz (64. p), Batszili- Barcelona (spanyol) 1-0 nisz (82. p), illetve Fitos (1-0). Továbbjutott: Bnrcelo(00. p). na, 4-2-es összesített gólküSárgn lapok: Vlahosz. (57. lönbséggel. Dinamó Tbiliszi p), illetve Cseh (42. p), Si- (szovjet)—'Werder Bremen kesdi (68. p), Fitos (70. p). (nyugatnémet) l-l (1-0). Az. Piros lupok: Kalitzakisz első mérkőzésen 2-1-re győ(84. p), illetve Fitos (83. p). zött a Werder Bremen, így Szerdán a görög főváros- 3-2-es összesítéssel lépett tóban, a zsúfolásig telt (80 000 vább. TJ Vitkovice (csehné/.ö) Olimpiai stadionban sz.lovák)—Vitória Guimaralépett pályára a kupaküz- es (portugál) 2-0 (1-0). Az. delmekben már csak egye- első mérkőzésen a portugádül versenyben levő magyar fok szintén 2-0-ra győz.tek, együttes, a Bp. Honvéd, A így kétszer 15 perces hoszgörög Panathinaikosz. elleni szabbítás következett. Újabb visszavágón a piros-fehérek gól nem született, a 11-es rúhnromgólos előnnyel léphet- gásokban a csehszlovákok tek pályára, az. első 00 per- 5-4 arányban jobbnak btz.ocet Kispesten 5-2 arányban nyúltak. így továbbjutottak, megnyertek. Bayer Leverkusen (nyugatIgazuk lett azoknak, akik német)—Fevenoord (hola kispesti mérkőzés után azt land) 1-0 (1-0). A Leverkujósolták: a hazai pályán be- sen 3-2-es összesített Rólkükapott két gól végzetesnek lönbséggel jutott a nyolc köbizonyul. A Panathinaikosz zé. FC Bruges (belga)—Boazt nyújtotta, amit ígért, az- russia Dortmund (nyugatnéaz az első perctől kezdve totális támadójátékkal szinte állandó zavart okozott, és mindig akkor rúgott gólt, amikor kellett. Az első találkozó után a görögök panaszkodtak, hogy több alkalommal is tévesen állították meg támadóikat lesen. Ezúttal nem lehetett okuk panaszra, két lesgólt lőttek, és 7-6-os összesített gólkülönbséggel jutottak be a legjobb nyolc közé, A Honvéd dicstelenül szerepelt, mert 5-2-es előny Megmérettek és könnyűnek találtattak Nem csak a rutintalanság a dicstelen szereplés oka ges játékvezetői . tanfolya- birtokában nem szabad még mot indít a sportágat szere- idegenben sem felemelt kéztő, 16 évnél idősebb és leg- Zel kimenni a pályára, alább 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező fiataloknak. Jelentkezni december T5-én, délután 5 és 6 óra között lehet a szövetségben (Szeged, Tanácsköztársaság útja 6. szám). * L .n—K«- '' Szerdán, az európai labdarúgóklubok kupaVűzdelmeimet) 3-0 (1-0), hosszabbítás után 5-0 5-3-as gólkülönbséggel került tovább a Bruges. Español—Internazionale 1-0. 2-1-es összesítéssel a spanyol csapat jutott tovább. Hollandia EB-döntős Az emlékezetes rotterdami füstbombudűbáJá/v,,,!^ szerdán Játszották újra a labdarúgó EB 5. selejtezőnek idei utolsó mérkőzés- csoportjában a Hollandianapján az. UEFA Kupáért játszották le a 3. forduló visszavágóit. A tét a legjobb Totózóknak 5(1. hit OLASZ A OS7.TAI.Y 1. Cesoua <t0).— Como (12.) 2. Florentina (fi.) — Inlemazionale (8.) 3 Mllan (2.) — Roma (4.) 4. Napolt (1.) — .Juvonlus (8.) 5. Pescara (14.) — Avollino (15.) 6. Sampdorta (3.)— Aseoli (ll.) 7. Torino (9.)— £mp$M (ifi.) 1 1 x J 1 1 OLASZ N OSZTÁLY 8. Atalanta (3.1 — Oenoa (13—14.) 9. Cremone.se (5.) — Bari (12.) 10. I.nzto (7.) — Caumzaro (4.) 11. I.eeee (6.) — U din ese (16.) 12. Sambenedetlese (10.) — Piaeenza (9.) 13. Triestina (19.) — Bologna (V.) Piilmcrkozcsek: Ciprus mérkőzést. A hollandok a papírformát igazolva könnyed győzelmet arattak, és ezzel a december 16-i, Görögország elleni idegenbeli mérkőzésük eredményétől függetlenül biztosították helyüket a jövő évi; NSZK-ban sorra kerülő nyolcas döntőben. Hollandia —Ciprus 4-0 (2-0). Ha nem is túltengő derűlátással, de mégis bizakodva várták az őszt a Szegedi Építők Spartacusnál. A női röplabdázók több év után ismét beverekedték magukat a legjobbak közé, és ez, akárhogyan is nézzük, rangot jelent az egyesületnek, a szakosztálynak. Ducsai Géza vezető edző, ahogyan egy ambiciózus szakvezetőhöz illik, igencsak reménykedett az indulásnál, mondván, öt-hat hasonló tudású, képzettségű vetélytárs van a mezőnyben, tehát nem megoldhatatlan feladat a bentmaradás az. NB I-ben. Farkas József, a szakosztály elnöke már akkor vitatkozott a véleménnyel, mert szerinte csupán két-három övékhez hasonló csapat található az első osztályban. Intelme valamennyiünknek szólt: nagyon, de nagyon oda kell figyelniük minden apróságra, mert az esetleges baklövések, mulasztások a későbbiekben jóvátehetetlen hibákká duzzadhatnak. Nos, az őszi idény első körének végén, 14 mérkőzés után a szegediek győzelem nélkül, mindössze három(l) nyert játszmájukkal utolsók a táblázaton! Lesújtó az. eredménytelenségük, még úgy is, hogy példátlan sérüléssoroZat sújtotta a csapatot. Egyik legjobbjukra, Kovács Kingára sokáig nem számíthattuk, hosszú időt vett igénybe fölépülése. Másik meghatározó játékosuk, Muszták Katalin tavaszi sérülése a második mérkőzésen kiújult, alig edzett, fájós lábbal játszotta végig a szezont. Bezdán Katalin és Sém?m JtMiCü TCdpoivár elleni méiközzis elpft iratkozott föl a maródiak listájára, Juhász Zsuzsanna egyetemi elfoglaltság és „egyebek" miatt nem mindig állt együttese rendelkezésére. Minderről, közbevetőleg csak annyit, minden csapatnál gondot okoz, ha egyszerre ily sok sérültet kénytelen nélkülözni. Még inkább öszszekuszálódnak a szálak ott — mint például az Építők Spartacusnál —, ahol a hat kezdőjátékos mellett a többiek még nem érettek nivói i x 2 2. 1, x «íCRcdl OJ Élet Mgtsz Síoiied-Mihálytelek lakatos szolgáltató részleg MNB 280—76.744 feliratú bélyegzője elveszett Használata november 28-tól éTvénytelen ÉRTESÍTÉS! Értesítjük ügyfeleinket, hogy üzemünk november 16-átÓl BÉLYEGZŐMEGRENDELÉS felvételével ls megrendelői rendelkezésére áll, Makói Városgazdálkodási Vállalat sokszorosító üzeme. Karácsonyi vásár a Tápéi Háziipari Szövetkezetnél (Tápé, Régész tér 8.) BARGARNITÜRA GYÉKÉNYES UARSZÉKÉKKEL, KONYHAI ÜLŐKÉK és BAKSZÉKEK szólóban. A Szegedi Orvostudományi Egyetem Anyagellátási és Gazdálkodási Osztály alábbi feliratú bélyegzője elveszett: ..Szegedi Orvostudományi Egyelem Anyagellátási és Gazdálkodási Osztály 6725 Szeged. Lenin krt. 107. Telefon: 10-1111. Telex: SZOTE 82-441. Leveliim: 6701 Szeged. PL: 427. MNB: 289-90149-2877 10." A bélyegző érvénytelenítési ideje: 1987. november 30. sahb igények kielégítésére! Más kérdés, érdemes lenne a szakosztályvezetésnek behatóbban elemeznie, miért, mitől — megfelelő módon és időben való terhelés, edzésmunka, bemelegítés, stb. — sérülnek oly könnyen, és súlyosan a lányok. Mielőtt elkez.dndött a bajnokság, a vezetők elbeszélgettek a röplabdásokkal, ismertették az. előttük álló feladatokat, ezekkel kapcsolatos elvárásaikat, és azt, mire .számithatnak, ha nem esnek ki az első osztályból. Hangsúlyozottan kérték, még indulás előtt jelezze, aki nem tudja vállalni a terheket, és ne menetközben hagyja cserben a társakat. Akkor Senkinek nem volt kifogása. ellenvéleménye, annál több a későbbiekben. Pedig a szakosztály elnöke — aki igencsak nekikeseredve hajtogatta, mennyire csalódott, nem erre számított — ismételten megerősítette, konkretizálta, az elismerés nem marad el, csakhogy azért teljesíteni kell! Az edző szerint a szakosztálynál kimondottan csak a létfönntartás, a versenyeztetés föltételei adottak, ezért is zavarta (!?) a lányokat, hogy nem tudták valójában mi és mennyi lesz a jutalom, ha célba érnek. Erősen vitatható ez az. érv, annál is inkább, mert a dicstelen szereplés okait boncolgatva Ducsai Géza, ha nehezen is, de elmondta, bármennyire prémiumot Ígértek volna, a lányok akkor sem tudnak „többet és jobban úizni". nemcsak'az iskölai elfoglaltságok, a tanulás elsődlegessége, a kellő rutin és tapasztalt játékos hiánya miatt. Nem is azért, mert az Építők Spartacus az amatőrök között is a legamatőrebb csapat. Kiderült, a lányok többségének nincs kellő önbecsülése, sportemberi tartása, felelőtlenség jellemzi őket! Időközben megromlott a baráti jó viszony is, akiknek vinni kellene a csapatot, azok is visszafogták magukat. Képtelenek „feszülni", mérkőzéseik javával úgy voltak, mielőbb legyen vége, felejtsük el! Hozzáállásukat minősíti egyik lélektelen játékkal elvesztett találkozójuk utáni vidámságuk majdhogy a kabarét idézte, miből edzőjük olyannyira „kiborult", hogy leszállt a buszról és vonattal jött Szegedre... Amikor fölvetődött a megméretett és könnyűnek találtatott csapat további sorsa, az, ihogy lehet-e, egyáltalán van-e miben bízni, az edző és a szakosztályelnök — becsülendóen — nem beszélt meghátrálásáról. Szavaikból azt lehetett érzékelni, úgy vannak a történtekkel, ahogyan a jó szülők: ők jobban akarják gyermekük emberré, felnőtté válását, mint akinek a legtöbbet kellene tennie érte. Egybecsengően mondták, becsületesebb magatartást, munkát és akarást, több felelősségérzetet várnak a lányoktól, no meg, hogy a folytatásban ne a balszerencse, hanem . Fortuna szegőd•jon melléjük kísérőül'.'.. Gyürki Ernő KERESKEDELMI VALLALAT • Szegeden, a Marx tér 1—3. szám alatti VAS-EDÉNY SZAKÜZLETBE széles választékban érkezett — műanyag padlóburkoló 130—140—200 cm széles — színes műbőr 50 Ft/m? — Flymo angol légpárnás fűnyíró 5 500 Ft — Festő sarokcsiszoló 11 700 Ft — AEG-fúrógép 25 500 Ft — Hetra és Eltra hegesztőtrafók — ÉTI 15-ös gázkazán 15 400 Ft — 3/1-es zománcozott mosogató 418 Ft Telefon: 62/14-401. Nyitva tartás: hétfőn 7—14 óráig, kedd—péntek 7— 16 30 óráig, szombat 7—13 óráig. Szervo Autójavító Vállalat 1987. december 12-én, 7—14 óra között, a rendszeres, díjmentes műszaki állapotvizsgálattal együtt alkatrészbörzét tart, ahol garanciában lecserélt, használt és leértékelt új. személygépkocsi- és kistehergépkocsinlkntrészek vásárolhatók. SZEGED, TOLBlltlIN SUGÁRÚT »—11 Telefon: 24-155. '' Makó Városi Tanács Kórház-Rcndelőintczet igazgató főorvosa PÁLYÁZATOT HIRDET az 1988. január 31-én nyugdíjazás miatt megüresedő jogi tanácsadói munkakör betöltésére. O Feltétel: jog( szakvizsga és legalább ötéves szakmai gyakorlat. Egészségügyi jogban jártasak előnyben. © Pályázatot hirdet még a műszaki osztály osztályvezetői állásának betöltésére, épületfenntartásban és műszerkarbantartásban jártas munkavállaló részére. Feltétel: 10 éves szakmai és vezetői gyakorlat. A pályázatokat részletes önéletrajzzal és erkölcsi bizonyítvánnyal kell benyújtani. Jr D^ BÚÉK BÜÉK Szilveszterezzen a Szeged Nagyáruház éttermében ahol már lefoglalhatja ünnepi asztalát. # KITÜNÖ ETELEK, ITALOK! A jó hangulatról NAGY BÉLA szalonzenekara gondoskodik. Asztalfoglalás az üzletvezetőnél. Tel.: 10-830. SZEGED NAGYÁRUHÁZ ¿Ír fk