Délmagyarország, 1987. december (77. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-27 / 304. szám

Vasárnap, 19S7. december 27. 5 Egy Fejre Elképzelem azt a hatvan évvel ezelőtti karácsony másnapját. A Stefánia fái hókölteményékben, a Tisza fehér szalagján, a párás napsütésben a tél madarai. Benn „a Kass" termeiben zajlik az élet. A biliárdasztal körül szivarfüstfelhők, a környező asztaloknál a kibicek hada kortyolja a homoki fehéret. Távolabb családok vacsoráznak szeleburdi gyerekekkel, párok koccintanak, ifjú költök gyalulják rímeiket, s a világmegváltás esélyeit latolgatják, lapszerkesztők böngészik az újdondászok karácsonyi híranyagait. Amikor egyszerre tust húznak a cigányok, a pincérek minden vendég elé letesznek egy pohár bort, a jobbik fajtából, s a tulajdonos, kicsit fátyolos szemmel, de tagadhatatlan büszkeséggel bejelenti: „Unokám született. A János nevet kapja. Egészségére igyunk.'". Persze, lehet, hogy egyáltalán nem így történt. De az biztos, hogy a harmincas évek Szegedjének megismeréséhez a korabeli képesla-rck, újságok és történeti feldolgozások mellett Kass János gyerekszemmel rögzített filmjének élményei is hozzásegítettek. Az alulról fényképezett paloták a korzón, a fák eget takaró rezgő lombjai, a konflislovak remegő, kerek hasa, a piacok nyüzsgése, a híd vaskorlátjának rácsai között a pókok csodás rajzolatú csapdái, Móra igazgató úr bricsesznadrágja és kékesen fodrozódó szivarfüstje, az étterem hatalmas üvegablakának szorított arc, figyelve a Tisza felé sétáló, különös, szakállas, feketekabátos férfit, akit úgy hívnak: Juhász Gyula... Talán azért is idéztem a Kass Jánossal folytatott emlékezetes és szép beszélgetést inkböl a gyerekkorra emlékezőket, mert sok tudós, pszichológus vallja, hogy az ember későbbi személyiségét, életét és tevékenységének alapjait a gyermekkorban meghatározó mértékben magába szívja. Az alkotó művészek pedig szinte egész életükben gyermekkoruk élményvilágából táplálkoznak, meg akkor is, ha a felületes szemlélő semmi „gyerekes dolgot" nem vesz észre a műveken. Kass János a harmincas évek derekán elkerült a városból, s csak jóval később. a felnőttkor fennsíkjára érve, elevenedett meg újra a szülőváros iránti vágy cs szeretet, mely az elmúlt években egvre szorosabbá, egyre teljesebbé vált. Nehéz lenne Kass Jánost belegyömöszölni a felszabadulás utáni magyar képzőművészet valamelyik szögletes skatulyájába. Bár graf:kusművészként jegyzik, pompás illusztrációi mellett — Az ember tragédiája, Hamlet, A kékszakállú her- szállal, egy vércsöppel, egy Kass János: Ars poetica számtalan egyedi grafikai lapot, tusrajzot, rézkarcot, montázst készített — Szarvasfiú, Misztótfalusi Kiss Miklós és Kner Imre emlékérc, Ars poetica stb. A hazai könyvművészet kiemelkedő alakja, bélyegtervező — palányi alkotásainak nyomatai tebb millió példányban jutottak el a világ legtávolabbi sarkaiba; fotózott, tervezett színházi díszletet és plakátot, faragott márványfejet, és öntött hatalmas betonplasztikát, forgatott elektronikus animációs filmet, és készített lelvonulási dekorációt. Mintha azt példázná, hogy ennek a kornak, túl a specializálódások misztikumán is, szülcsege van reneszánsz típusú alkotó művészekre. A tudomány egyre parányibb területek mélységeit tárja fel. A művésznek kötelessége,-hogy tőle telhetően átfogja a világ teljességét. Egyik legismertebb és legnagyobb vihart kiváltó tette, a Fejek című sorozat elindítása volt a hetvenes évek e'ején. A fehér, préselt, műanyag fejek az elszemélytelenedés, az arcnélküliség veszélyeire figyelmeztetnek, a holnapért, a jövőbeli embelert való aggódását fejezik ki. Brutális effektek ezek, mint például a telefon, mely cserepeire töri a csöndet, beleavatkozik életünkbe. De üzenetétől, a kapcsolatteremtés esélyeitől humanizálódhat is. Ilyenek ezek a fejek is, hiszen egyik részüket maga Kass alakította egy rózsarolhatnánk. A fejek másik részét odaadta barátainak: Illyésnek és Dérynék, Juhász Ferencnek és Nagy Lászlónak, Somlyó Györgynek és Reich Károlynak —, s azzal, hogy verseiket írták rá, rajzoltak, vagy csupán kézjegyükkel látták el, egyénítették, gazdagították — megmentették az emberiségnek. S hitet tettek a jövő reménye mellett. Erőt adtak. Mint ahogy a hittel teli, mindig új feladatokon gondolkodó, nagyszerű művész, Kass János teszi. Aki most hatvanéves. S aki megtalálta szülővárosában a kikötőt, az öblöt, s akinek szavaira ezen a születésnapon talán a szokásosnál többen odafigyelünk: „Ha csak egy kis részt, ha csak egy keveset hozzátehetünk a nagy műhöz, ha csak egy vörösvérsejtje lehetünk a nagy vérkeringésnek, tettünk valamit. Ha sillerül ir.egnyugvást adni, ha sikerül néha választ adni a kérdezőnek, ha sikerül kimondani az igent és a nemet, ha mindezt fel is fogják a radarhoz hasonló fülek és szemek, ha az agy után eljutunk a szívig, eleget teszünk hivatásunknak. És a szívekből kigyúló okos, alkotó értelem, a tarátság és a szeretet vágya kivirágzik — és egymás keze után nyúlunk.". Úgy legyen! Tandí Lajos Kulisszany ¡fogató 0 Kincskereső megmenekült Az év vége felé riasztó hírek keltek a Kincskereső háza tájáról. Háza? — az persze, nincs, csak két szegényes szerkesztőségi szobája; az ország egyetlen, a felső tagozatos korosztálynak szóló irodalmi, művészeti és kulturális folyóiratának; amelyet Szegeden szerkesztenek, vagyis: vidéken. A jelek azt mutatták, hogy a jövő esztendőben a 15. évfolyamába lepő, a születése óta az ifjúsági szubkultúra tengerében magányosan küszködő, értékekkel megrakott Kincskereső hajója végérvényesen megfeneklik a zátonyon, amit úgy hívunk: vidékiség. De hagyjuk a képeket! A tények a következők: októberben(!) kiderült, hogy a „lapgazda", az úttörőszövetség, ebben az évben nem járul hozzá a maga szokásos 700 ezer forintjával az előállítás költségeihez. Merthogy az Úttörőszövetség pénzeiből is elvontak. Válságos hetek következtek. Híre járt, hogy leállították a lap nyomását. „Megszűnik a Kincskereső" — hallatszott a kultúra berkeiben sokfelől, és mi tagadás, aggodalomban, a folyóirat mellett hitet tevő szép szavakban nem volt hiány. Csak pénzben. A helyzet típusosnak mondható, kulturális és művészeti értékeink jelenkori sorsának jellemzőivel. * Grezsa Ferenc irodalomtörténészt, a lap főszerkesztőjét csupa „igaz, hogy ..." — kezdetű kérdéssel kerestük meg. — Igaz, hogy a nyomdából értesült a főszerkesztő? Arról, hogy leállították a lap nyomását? — Igen. — Nem irigylem azért, amit akkor érzett... — Ilyenkor szokás mondani. nincs kommentár. Lehetői len helyzet volt. — A személytelen kifejezés, leállították, igen rosszízű. Kérem, segítsen, hogy ne kelljen használnunk. — Nem tudok. Állítólag a Lapkiadó Vállalat főosztályvezetőjének utasítására. — Hogyan lehetséges, hogy a politikai szempontból is fontosnak tekintett folyóirat, amely létezése óta egyfolytában értéket kínál az ifjúságnak, annak a korosztálynak, amelyet egyébként elborítanak a nyomtatott értéktelenségek, szóval, hogy válhat ennek a lapnak a léte egyik hónapról a másikra teljesen bizonytalanná? — A Kincskeresőt — alapító okirata szerint — megbízásból adja ki a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Előírás, hogy a költségeket elő re kell biztosítani a kiadóvállalatnak. Ha bármilyen okból veszteséges a lap kiadása, ez a vállalat nem csoportosíthatja át másutt képződő nyereségeit a Kincskereső előállítására. Mármost, tudjuk, a költségek egyre növekednek, a Kincskereső deficitje előállt, a megyei vállalatnak kötelezően befizetendő évi nyereség, valamint a központjának, a Lapkiadó Vállalatnak járó fenntartási költségek hiányában mi egzisztenciális veszélybe kerültünk. Körülbelül éppen az a 700 ezer hiányzott, amit az Úttörőszövetség az idén nem tudott folyósítani. — Ha jól értem, a lap kiadása tulajdonképpen nem ráfizetéses, csak az előirt központi „költség-hozzájárulásra" és a vállalati nyereségbefizetésre nem futotta. ... Ügy tudom, a 48—50 ezer példány majdnem teljes egészében elkel. — Valóban, mindössze 4 százalékos a remittendánk, amely más folyóiratok eladatlan példányaihoz viszonyítva elenyésző ... — Igaz, hogy új kiadóra talált a Kincskereső? — Igen. A jövő év második felétől a Móra, a Gyermek- és Ifjúsági Könyvkiadó adja ki a folyóiratot. A szerkesztőség Szegeden marad, a jelenlegi összetételben, a Móra megkapja az eddigi állami és egyéb hozzájárulásokat a kiadás költségeihez. — És a Móra kiadónak megéri? — Az elmúlt napokban született elvi döntés szerint, a Kincskereső jövőre bővülő kritikai rovatában előzetes tájékoztatásokat adunk a Móránál megjelenésre váró könyvekről, esetlég műrészleteket közlünk. Ez a propaganda úgy látszik, ér annyit a kiadónak, hogy vállalhasson bennünket. Az értékmentés gesztusa szintén nem e'őnytelen egy kiadóvállalatnak. — Igaz, hogy a Művelődési Minisztérium, pontosabban Vajda György miniszterhelyettes segített legtöbbet a válságos helyzetben? — Igaz. örömünkre a további nyugodt szerkesztés és megjelenés, ráadásul a régi színvonalon, színes nyomássa', lehetővé válik. A szegedi tanács ígérete szerint, igényesebb helyre költözködhet majd a szerkesztőség, együtt a Móra kiadó, új, Szegeden létesítendő részlegével. — Kiadó? Itt? Vidékre vágyik a Móra? — Szegeden kíván létreh'ozni egy kisebb részleget, s a személyi és egyéb feltételek előkészítése az új esztendőben megkezdődik. Ez is rendkívül előnyös lesz számunkra, hiszen közelebb kerülünk a szakmához, konzultációs és vitalehetőségeket nyerünk, s mindenképpen szakszerű kiadói irányítást. Ráadásul — de ezt már csak nagyon halkan mondom, hiszen a Mórától is elvontak pénzeket —, új, a Kincskeresőhöz hasonlóan, irodalmi— művészeti értékeket kínáló lapot szeretnének indítani a C—10 éveseknek... Hát, kérem, ez bizony hepiendgyanús. Manapság ritka tünemény. Lehet fokozni? Mi lenne, ha bebizonyosodna, hogy nem muszáj szennyirodalommal keresni a nyert: éget? Mi lenne, ha egyéb kiadók is föltennék egyszer a kérdést: vajon, hány példányban fogyna el ma Magyarországon — mondjuk, egy jól válogatott Veres Péter-esszékötet? Vagy egy Bibó István-válogatás? Vajon, tényleg nem vonzóbbak a klasszikusok, mint a szubliteratúra? Mindezt persze tessék zárójelbe gondolni. Meg még egy kérdést: mi lenne, ha vidéken is léteznének olyan kiadók, amelyek meg'ehetnék, hogy ha kell, nyereség-átcsoportosítással bocsássanak ki deklarált művelődéspolitikánk szerint, s a holnapunk minősége szempontjából fontos kiadványokat? Mondjuk, olyan vidéken ahol megvan ehhez a szellemi tőke. S mondjuk olyan folyóiratot, mint a Lincskereső ... Sulyok Erzsébet Mitológiai enciklopédia Nyomdában van már a Mitológiai enciklopédia című kötet, a Gondolat Kiadó jövő évi legnagyobb vállalkozása. A kétkötetes munka a Szovjetunióban 1980-ban megjelent, A világ népeinek mítoszai című könyv magyar fordításaként lát napvilágot. A magyar kiadás egyike a könyv legelső külföldi változatának. A kötet, mintegy 4500 szócikkben nyújt áttekintést a témakörről. ceg vára, Mózes, József Attila-versek, Ovidiusz-költemények, hogy csak a legismertebbeket említsem — konnygyönggyel, egy maréknyi lyukkártyaszalaggal, egy céltábla szűkülő köreivel, egy napszemüveggel, és sourópa kórustalálkozó A szegedi Egyetemi Énekkar szervezésében a „Vox Europea" nevü, nemzetközi összetételű kórus most először Magyarországon, Szegeden tartja összejövetelét — mától január 2-áig. Az Európa kórust 1983-ban hívta életre Fritz ter Wey NSZK-beli karnagy. Szegedre a világ 14 országából (Görögország, Hollandia, Spanyolország, NSZK, NDK, Olaszország, Svájc, Franciaország, Belgium, Jugoszlávia, a skandináv államok, Törökország) érkeznek kórustagok, az együtt éneklés öröméért és élményéért. A próbák után először 30-án, este 7 órakor a Dómban adnak hangversenyt: az Egyetemi Énekkarral és az Újszegedi Kamarazenekarral Schubert G-dúr miséjét adják elő. Január l-jén nyilvános próbát tartanak a November 7. Művelődési Házban, 2-án pedig az egyetem központi épületében, az aulában lesz újévi koncertjük, este 8-kor. Az Európa kórus és az Egyetemi Énekkar kapcsolata kétéves, a szegedi dalosok már többször kaptak meghívá&t a „Vox Europea" koncertjeire, amelyeket a világ különböző országaiban, városaiban tartanak. Radames, védd magad! — Az első főszerep? — Orff Holdjának az Elbeszélője. Azóta is legnehezebb az egész pályámon. Beugrásként kaptam, mint a későbbiekben nem egy komoly feladatot. Ügy tanultam meg, hogy Vaszy Viktpr nem is tudott róla. Elfogadhatta, mert ennek következménye volt az Eljegyzés a kolostorban, aminek utána elénekelhettem a nagy lírai tenor főszerepeket Szegeden, főleg persze a Mozartokat. — Itt kell keresnünk tehát az első közismertebb operai főszerepet is? — Igen. A varázsfuvola Taminója az. — Netán ez volt az első igazi, nagy sikered is? — Nem. A Lammermoori L.ucia Edgarja, mely azóta is a legkedvesebb. — Negyedszázad során 44 főszerepet énekeltél, nem kis teljesítmény. Alit tartasz most már ebből a csinos repertoárból legszebb sikerednek.' — A Carmen Don Joséját, már az Ober/rank-korszakból. Pedig hogy prüszköltem! Nem akartam, mégis ennek köszönhetem életem legszebb ajándékait. Tavaly a hatvani zenés nyár legjobb alakításának díját, és — gondolom, nem utolsósorban — az Érdemes Művész kitüntetést. — Miért berzenkedtél? ' — Nem éreztem magamban elég drámaiságot hozzá. Tulajdonképpen Oberfrank Gézának köszönhetem, hogy kijött belőlem. Minek titkoljam, önbizalmat is adott. — Olyannyira, hogy vérszemet kaptál, még messzibb bátorkodtál. Egyenesen Radamesig. — Tulajdonképpen szükségmegoldásból, hiszen a nyugati turnéra három Radames kellett. Tán mondanom sem kell, odahaza megint lekaptak a tíz körmömről, hogy én mindent elvállalok. Van is benne valami, mert az elvem régóta, szerepet nem adok vissza, inkább igyekszem a magam képességeihez, egyéniségéhez idomítani. Radamesben természetesen a líraiságot akartam hangsúlyozni, s úgy, hozta a sors, hogy most, a december 29-ei jubileumi előadásomon is ezzel állok a szegedi közönség elé. Meg persze, tegyem hozzá rögvest, Tokody Ilona Aidájával. Szegedi létére Ica most debütál nálunk. — Ha már Radamesnél tartunk, ő se magányosan „lóg ki" a sorból, hiszen boldog őse lehetne Manrico, Don Carlos. — A Carlost még Szalatsy Istvánnal csináltam, beugrásszerűen, s bizonyos mértékig hasonlóan kényszerhelyzet szülötte volt a Trubadúr is, amivel szintén nyugati turnéra utaztunk. — Sok beugrásod volt? — Szerencsére gyorsan tanulok. Mondom, az effajta ráadásszerepeim előtt mindig lelki tortúrákon mentem át. Végeredményben azonban rá kellett jönnöm, nem ártottak a hangomnak. Talán azért sem, mert én sohasem akartam átlépni a saját árnyékomat. Nikolcnyi István Réti Csaba jubileumán Tokody Ilona vendégművész felléptével az Aidát olasz nyelvű előadásban hallhatjuk, kedden este a nagyszínházban. Vezényel Oberfrank Géza. Az előadás díszleteit Varga Mátyás, a jelmezeket Molnár Zsuzsa, a koreográfiát Tóth Sándor m. v. tervezte. Karigazgató: Molnár László; rendező: Angyal Mária. A szereposztás: A király: Szakály Péter; Amr.eris: Szonda Eva; Ramphis: Kenesey Gábor; Amonasro: Gurbán János; Hírnök: Szabady József; Főpapnő: Erdélyi Erzsébet.