Délmagyarország, 1987. december (77. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-19 / 299. szám
10 Csütörtök, 1987. december 24. Az „Év sportolói" a BS-ben Díjátadás gálaműsorral SPORT f" rr Fuggo a 24. játszma Pénteken Sevillában folytatódott a sakkvilágbajnoki döntő páros mérkőzés a két szovjet sportoló, a címvédő Garri Kaszparov és a kihívó Anatolij Knrpov között. A 24. játszma a 41. lépésbon függőben maradt. Az „Év sportolója" díjátadást 1987 választása alapján 19HB. január 9-én, szombaton, 17 órai kezdettol a Budapest Sportcsarnokban tartják. Ebből az alkalomból a MUOSZ sportújságírók szakosztálya, a Coopinvest Akkord és az Intersigma nagyszabású gálát rendez. A szombati nagy dijátadó műsor mellett vasárnap is lesz program. Az „erőfesztivál" keretében nemcsak budapesti iskolások versengenek, hanem Magyarországon először lépnek fel tengerentúli és európai hivatásos body building bajnokok. Előrehaladott tárgyalások folynak a világhírű Arnold Schwarzeneggerrel, várható, hogy ő is részt vesz a dijátadásban. Szerepel Papp László, Puskás Ferenc, Détári Lajos, Albert Flórián, Nyilasi Tibor és több más népszerű sportoló is. A szombat-vasárnapi műsor slágere a híres angol popsztár, Samantha Fox. Fellép külföldről a The Twins együttes is. A hazai popzene képviselői a Step, az Első Emelet, a Bumm, a Fan Fan, a Géniusz, a Magazin és az Új Vonal együttes is. Amint Bakacsi Béla, az egyik rendező közölte, a jegyárusítás megkezdődött valamennyi ismert budapesti és vidéki jegyárusító helyen. Gódorné és Kitics a mai női kézilabdáról Á sportágak legjobbjai Az MTI sportszerkesztősége — a szövetségek véleménye alapján — 1964-től minden esztendő végén közzéteszi az „év legjobbjai" listáját. Az idén már 24. alkalommal választották ki a különböző sportágak a legjobbakat. összesen 77 sportoló érdemelte ki a büszko címet. Az. idei „év legjobbjainak majdnem a fele, 35 sportoló először kapta ezt a minősítést. Tizennyolcan másodszor, tizenegyen pedig harmadszor lettek a legjobbak. Portisch Lajos tovább javította eddig is kiemelkedő csúcsát Az. idén már 21. alkalommal lett az év sakkozója. Amióta ez a választás elkezdődött, csak 1965bon (nem jelöltek sakkozót), 1974-ben (férfi sakkozót nem választottak), és 1983-ban (Ribli Zoltán volt az első) nem kapta meg a címet. Tizenhatodik alkalommal a legjobb férfi íjász a negyvenedik évén már túlhaladt Nagy Béla. Rajta kívül más férfi íjászra még nem esett a választás. Portischon és Nagy Bélán kivül négyen érték még el, vagy haladták túl a tíz győzelmet. Tizedszer az év legjobbja Némedi Károly műugró, ti zen harmadszor pedig Kovácsné Kelemen Ildikó műugró, Csányí Béla tekéző és Ferjáncz Attila autóversenyző. Az idén megszakadt a teniszező Taróczy Balázs nagy sorozata. Taróczy 1973-ban lett először az év teniszezője, azóta mindig a legjobb volt, összesen 14 alkalommal. Lányi András lépett a helyébe. A legnépszerűbb sportágban, labdarúgásban az MLSZ Herédi Attilát, az Ü. Dózsa válogatottját választotta. Eddig egyetlen alkalommal, 1986-ban női játékost is jelölteit, az idén viszont nem emeltek ki senkit a gyengébb nem labdarúgói közül. AZ ÉV „LEGJOBBJAI" (A zárójelben levfl szám azt Jelenti, kt hányadszor lett győztes.) Asztalitenisz: Bátorít Csilla (BSE) (2). Harczi Zsolt (Ceglédi VSE) (először). Atlétika: Forgács Judit (Tatabánya) (e), Kovács Atilla (Ü. DŐzsa) (2),. Autó-motor: Fprjáncz. Attila (13), dr. Tandarl János (8) (Váci Autójavító), Juhász Károly (klub) (2) — motor. Birkózás: Komáromi Tibor (FTC) — kötöttfogás (2). Cselgáncs: Kékes Ibolya (Hp. Spartacus) (e), Bujko Tamás <U. Dózsa) (3). F.vezás: Sarlós Katalin (Acélöntő SK) (e). Hompóth Ferenc (Acélöntő SK) (e). Gyeplabda: Farkas Krisztina (Taban SE (e), Puskás György (Epftúk SC (2). Gyorskorcsolya: Szlkora Szilvia (Rozmaring SE) (3). Biró Ferdinánd (MTK-VM) (3). íjászat: Kovács Judit (Bp. SpartacuS) (8), Nagy Béla (Tipográfia TE) (16). Jégkorong: Fék György (U, Dózsa) (e). Kajak-kenu: Kőbán Rita (Csepel) (2), Csípés Fertsnc (Up. Honvéd) (3). Karaié: Növényi Norbert (Hunyadi SE) — klek-box (e). Kerékpár: Izsák Eva (Győr) MÁV DAC) (3). Somogyi Miklós (FTC) (3). Kézilabda: Szilágyi Katalin (DVVSC) (e). Marosi László (Tatabánva) (e>. t Kosárlabda: Balogh Judit (BF.AC) (e), Hcinrlch Róbert (Bp Honvéd) (2). labdarúgás: Herédi Attila <U. Dózsa) (e). Lovassport: Kecskeméti László (Kiskunfélegyházi Lenin Mgtsz) (e). Motorcsónak: Csepregi György (Vízügy SC) (3). Műkorcsolya: TCglássy Tamara (Bp. Spartacus) (2), Száraz András (Bp. Spartacus) (2), Engi Klára, Tóth Attila (Bp. Spartacus) — Jégtánc (4). Műugrás: Kovácsné Kelemen Ildikó (BVSC) (13), Némedi Károly (OSC) (10). MlISZ-sportágak: Katona Zsuzsa (MHSZ BHG) (2) — tájékozódási búvárúszás, Karáth Emil (MHSZ BHG) (e) — tájékozódási búvárúszás, Orsóval Dezső (BMEMK) (e) — repülőmodellezés, Németh Agnos (Vegyépszer) (e) — rádiótechnika, dr. Daróczi Éva (MHSZ Csepel) (3) — vitorlázórepülés. Ökölvívás: Váradl János (NYVSSC) (3). Öttusa: Tulok Andrea (GVAÉV) (2), Fábián László (Bp. Honvéd) (2). Röplabda: Gállné Raquel Chumpitaz (Tungsram) (e), Demeter György (TC Zlraat Bank) (e>. Sakk: Mádl Ildikó (H. MereszJev) (e). Portisch Lajos (MTKVM) (21). Si: Apjok Ildikó (Rozmaring SE) (9) — alpesi, Mayer Gábor (Up. Honvéd) (2) — sífutás. Sportlövészet: Ferenez Ágnes ()J. Dózsa) (e), Papanitz Zoltán (MHSZ Salgótarján) (e). Súlyemelés: Torma Ibolya (PMSC) (e), Barsl László (DVTK) (2). Tájfutás: Oláh Katalin (OSC) (2), Kelemen János (Pécsi VSK) (3). Teke: Hudomiet Ferencné (Kőbányai Porcelán) (e), Csanyi Be la (FTC) (13). Tenisz: Csurgó Virág (Bp. Spartacus) (ej, Lányi András (MTK-VM) (e). Természetbarát: Sárközi András (HSC) <e) — hegymászás. Tollaslabda: Papp Andrea (SZOTE) (e), Peliovlts Gábor (NYVSSC) (3). Torna: Storczer Beáta (Bp. Spartacus) (e). Borkai Zsolt (Bp Honvéd) (el, Sinkó Andrea (Szolgaltatö Spartacus) (2) — RSG, Földi Eszter (2), Katona Mária (e) (Epitök SC) — sportakrobatika. Úszás: Csabai Judit (NYVSSC) (e), Darnyi Tamás (U. Dózsa) (3). Vitorlázás: Litkey Botond (Agárdi Medosz), Köles Gábor (BKV Előre) (e), Jánosi Zsuzsa (Bp Honvéd) (4). Nébald György (Bp. Honvéd) (2). Vízilabda: Dancsa Katalin (Vasas) (e). Keszthelyi Tibor (Tungsram) (e). A bulgáriai női kézilabda B világbajnokság — egyben olimpiai selejtező — pénteki szabadnapján az MTI munkatársa a sportág két nagy egyéniségét, Gódorné Nagy Mariannt (30) és a jugoszláv Szvetlana Kiticset (27) arra kérte, hogy beszéljenek a női kézilabdázás jelenlegi helyzetéről. A hetvenes évek közepétől válogatottak, több világversenyen szerepeltek. Jelenleg mindketten az NSZK-ban játszanak. — Az utóbbi időben sokat változott a női kézilabdázás. A csapatok védekezési rendszerében előrelépés tapasztalható. Gyorsabb, pergőbb lett a játék, egyre több gól esik. Éppen a Kanada elleni mérkőzésünk bizonyította, hogy egy csapat akár 40—45 találatra is képes lehet, ha megállás nélkül végighajtja a hatvan percet.-Ehhez sokkal többet kell mozogni, mint az elmúlt években, így nagyobb igénybevételnek vannak kitéve a játékosok — nyilatkozta Gódorné Nagy Mariann, aki jelenleg az élvonalbeli Bayer Leverkusent erősiti. A TV Buxtehudéban szereplő Szvetlana Kitics véleménye : — Az együttesek a korábbinai sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a védekezésre. Ugy tartják, hogy a szervezett, jó védőmunka a siker titka. Nem lehet letagadni azt sem. hogy a játékosság háttérbe szorul — egyre kevesebb technikai tudást, annál jobb erőnléti állapotot igényel napjaink kézilabdázása. — Mennyire változtak az erőviszonyok? — Korábban a női kézilabdázás kelet-európai sportágnak számított, ma már a nyugatiak is egyre jobban be akarnak törni az élvonalba. A felzárkózás igazán eddig csak Norvégiának sikerült, a tavalyi A vb-n elért bronzérmüket megérdemelték. Az utóbbi évek világversenyein kialakult sorrend nem teljesen fedi a valóságot, nagy szerepet kap a sorsolás. A mostani bulgáriai tornán Jugoszlávia, Magyarország és az. NDK lenne méltó az első három helyre. E?zel szemben az NDK legjobb esetben is csak ötödik lehet — fejtegette Gódorné. — Norvégia felzárkózásához nem fér kétség. A világ jelenlegi öt legerősebb csapata kózé a Szovjetuniót, Jugoszláviát, Norvégiát, Romániát és Magyarországot sorolom. Az NDK nagyon visszaesett. Kína, Japán és Dél-Korea sokat fejlődött, de még hosszú idő szükséges ahhoz, hogy a legjobbaknak teljesen egyenrangú ellenfelei legyenek — mondta Kitics. — Akadnak olyan játékost.k ezen a seregszemlén, akik felhívták magukra a figyelmei? — EdtTg csak hat csapatot láttam játszani — ezekben szerintem nem fedezhetők fel új csillagok —, említette Gódorné — Többnyire azok a meg-, határozó játékosok, akik a korábbi versenyeken már bizonyítottak. Az NDK-beli átlövő, a még csak 21 esztendős C'ordula Dávid nevét érdemes megjegyezni — ha így fejlődik, hamarosan válogatoltja vezéregyénisége lehet — zárta szavait Kitics, akit sokan a világ jelenlegi legképzettebb, legjobb kézilabdázónójének tartanak. Magyar—angol Budapesten Árany fufócipő Paneftának és Gladischnak Huszadik alkalommal vá~ lasztották meg az év legjobb európai futóit. Teljesítményüket az „arany fulócipövel" ismerik el. A szavazásban 133 szakértő vett részt: a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (lAAKj tisztségviselői — köztük Primo Nebiolo, a szervezet olasz, elnöke —, edzők, egykori nagy bajnokok é$ sportújságírók. Szoros küzdelemben dőlt el az első helyek sorsa. A férfiaknál a 3 ezer méteres akadályfutás világbajnoka, Panetta, a nőknél pedig a ketszeres sprint vb-aranyérmcs Gladisch végzett az élen. A két sportoló június .7-én Ostravúbun veheti át az „arany futócipőt". A szavazás végeredménye: Férfiak: 1. Francesco Panetta (olasz, 3 ezer m akadály) 1254 pont, 2. ThomasSchönlebe (NDK, 400 m) 1250, 3. Háruld Schmid (nyugatnémet, 400 m gát) 834, 4. Jósé Luis Gonzales (spanyol, 1500 m) 045, 5. Peter Elliot (brit, 800 m) 598, 6. Jonathan Ridgeon (brit, 110 m gát) 546, 7. Guilles Queneherve (francia, 200 m) 508, 8. Hagen Melzer (NDK, 3 ezer m akadály) 313 Nők: 1 Silke Gladisch (NDK, 100 és 200 m) 1215 pont, 2. Tatjana Szamoljenko (szovjet, 1500 ós 3 ezer m) 1157, 3. Ingrid Kristiansen (norvég, 10 ezer m) 909, 4. Ginka Zagorcseva (bolgár, 100 m gát) 837, 5. R<>sa Mota (portugál, maraton) 827, 6. Sabine Busch (NDK, 400 m gát) 611, 7. Sigrun Wodars (NDK, 800 m) 465, 8. Olga Brizgina (szovjet, 400 m) 351. r Sportműsor Asztalitenisz: NB I. Férfiak: Móra Tsz SE—Bp. Útvasút, Erdészeti Szakközépiskola tornaterme' (József A. sgt. 26.), 11 óra. Kosárlabda: NB I. Nők: Szeged SC— Bp. Spartacus, újszegedi Sportcsarnok, 15.30. Utána ifjúsági mérkőzés. Súlyemelés: Csongrád megye válogatott—Vajdasági válogatott, SZVSE-csarnok, 16. Labdarúgás: Kék Mókus Kupa kispályás torna, újszegedi Vigadó-pálya, 8-tól 12 óráig. VASÁRNAP Labdarúgás: Kék Mókus Kupa kispályás torna, újszegedi Vigadó-pálya, 9 és 10 óra. Centrum hétfő december 21-én 20 százalékos árengedménnyel zománcedény-garnitúra, fém bevásárlókosár és műanyag fűszerdoboz az emeleten. ' Háztartási osztályunkon r A magyar és az angol labdarúgó szövetség megállapodott arról, hogy 1988. április 27-én Magyarország—Anglia barátságos válogatott találkozót rendeznek Budapesten. Ez a 90 perc az angolok számára jó alkalom arra, hogy megfelelően felkészüljenek a júniusi, az NSZKban sorra kerülő EB nyolcas döntőre. — Nagyon valószínű, hogy ezen a napon telt ház lesz a Népstadionban — mondta Tabán Lakásépftű Szövetkezet jelentkezést fogad el a Szeged, Csaba u. 26. Szeged, Hajós u. 23/A sz. alalt építendő társasházi lakásnkra. Jelentkezni lehet: Szeged, Csongrádi sgt. S4/A, Telefon: 14-246. Somogyi Jenő, az MLSZ elnöke. — Az angolok mellett még szeretnénk játszani Olaszországgal és Braziliával is barátságos mérkőzést, azaz közönségünket kiszolgálni, a világ legjobbjait elhozni a magyar fővárosba. Az elnök elmondta, hogy májusban a magyar válogatott Kanadába utazik, és ott a tengerentúli, továbbá a belga együttes társaságában hárnaas tornán vesz részt. Gépi könyveléshez .anyagkönyvelési csoportvezetőt keresünk Jelentkezés: Szegedi Ruházati Szövetkezet, Keines u. 6. Hódmezővásárhelyen, a I.cnin u. 4. szám alatti VILLAMOSSÁGI SZAKÜZLETBEN (telefon: 62/41-799) 3»- KARÁCSONYI VASAR december 20-ától 24-éig. Egyes híradástechnikai KERESKEDELMI VALLALAT cikkek nagy árengedménnyel SZEGEDI C* Centrum Áruház Minden típusú cserépkályhacsempét 30 % engedménnyel kínálunk — amíg a készlet tart — a kecskeméti Fészek Áruházban, Bács-Kiskun, Bckcs és Csongrád megyei telepeinken. KÜLÖNLEGESSÉG! Felületkezelt, IMPORT BELSŐ AJTÖK, tele és üvegezett választékban vásárolhatók a kecskeméti, szegedi, békéscsabai telepeinken, valamint a kecskeméti Fészek Áruházban, kedvező áron. A szezonárból 15 százalék engedményt biztosítunk minden kedved vásárlónknak. Különlegesen szép TETŐT szeretne? Keresse fel a szegedi telepünket, ahol vörös szfnű, műemlék jellegű, hódfarkú Bnamac-cserepet ajánlunk. A darabonkénti 23,10 Ft-os árból 15 százalék szezonárengedménnyel várjuk vásárlóinkat. Valamennyi árura az engedmény 1987. december 31-éig vonatkozik, illetve amíg a készlet tart.