Délmagyarország, 1987. december (77. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-14 / 294. szám

VILÁG PI&RTÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 77. t'víolyam, 294. szám A IMAGYÁR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT Havi előfizetési díj: 43 forint 19S7. december 14., hétfő SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Ara: 1.80 forint Á hiány lelki élete H .I EI jó oreg Freud Zsigmond egy kis időre oda­hagyná az egi lelkek analíziséi, s közöttünk járva lelne témára, alighanem percek alatt rádöbbenne arra, hogy itt. mindent a hiány igazgat. Képzett, elegáns gondolkodó lévén nem dőlne be a látszatnak, az árubőségnek, o gyakorta megjelenő bundáknak, a színes gyermekjátékoknak és a többi viszonylagosságnak, hanem a mélybe tekintene, a dolgok feneketlen mélységű lényegére. Az eredetre. Mindennek megvan az oka, mondaná magának, kísérőire ügyet sem vetve a nagy tudós, és gondola­taiba mélyedne. S míg rendbe tenné magában a frissen szerzett élményeket — a buszsofőr kemény rátartiságát, az eladó arcpirító pimaszságát és a pénzváltó ingerültségét — a kísérők is eltűnődhetné­nek: azon, hogyan kombinálhat most a lélek nagy ismerője. Igen, a freudi elegancia, gondolná egyikőjük, s eszébe villanna a jelképes erejű adoma. Mikor a Wermacht. hangos csinnadrattával bevonult Bécsbe, és a nagynémet ideológusok újraegyesítésről zenge­deztek, a Gestapo német precizitással begyűjtötte az osztrák nép legjavát, köztük Freudot is, a világhírű tudóst, a pszichoanalízis megteremtőjét. Az állam­rendőrség mégsem élhette ki az erőszakszervezetekre oly jellemző terrorhatnékot, hisz a nagyvilág szoli­daritása több hullámban sodródott a kis Ausztria börtönei felé. Szóval ezekben az időkben, mikor Freudot végül szabiidon engedték, aláírattak vele egy nyilatkozatot, miszerint a Gestapo részéről semmitéle bántódás nem érte. Az aláírt lapot a mester ezzel a megjegyzéssel adta vissza: „Kérem; én semmi rosszat nem fogok mondani, sőt Angliában mindenkinek csak ajánlani fogom a Gestapót." Ebben a pillanatban világolt föl az, eimit nevez­hetünk romlatlan" osztrák kedélynek, vagy ti nagy elmék elegáns iróniájának. De ne fecsegjünk sokat, mert véget ért a lúnődés. Nézzék uraim, jártatja körül égi tekintetét kísérőin a nagy Siegmund, pgy emlékszem, az önök társadalmát az idő tájt tervez­ték meg és álmodták újjá, amikor a kapitalista világ újra és újra megszenvedte, sodró válságát. Ma már mindannyian jól tudjuk, nogy ezeket a súlyos cső­döket a váratlanul föltörő, eladhatatlan árubőség okozta, ezért az önök klasszikusai ezt túltermelési válságnak nevezték el. Szóljanak, ha rosszul látom, de nekem az a meggyőződésem, hogy az önök gaz­dasága, és ezért az önök élele is arra épül, hogy el kell kerülni a túltermelést. Azt hiszem, ez a hiány alapvető, lelki oka. Önök, uraim, félnek a bőségtől. összenéztek a kísérők, s míg azon morfondíroz­tak, mosolyogjanak-e vagy bosszankodjanak ezen az „igazságon", az öreg fogta a kalapját és nesztelen el­tűnt. Nem maradt utána más, csak a hűlt helye, ma­ga a puszta hiány. Hogy tovább lehetett gondolni ezt a fura okfej­tést. mi sem tanúsítja jobban, hogy a kísérők mind­egyike — miután szétszéledtek — variációkat gyár­tott erre a témára. Egyikőjük arra gondolt, hogy a hiány léte teljesen beleivódott a gazdasági folyamh­tok résztvevőibe. A tervezőtől az adás-vétel szerep­lőin át az újrafelhasználóig. A folyamat ott érhető tetten, amikor a fölfokozott kereslet miatt megnöve­kedett értékű árucikk — mint normálisan illő — extraprofitot termel. Csakhogy ez a megemelt nyere­ség •— mondjuk egy színes televízió esetén — nem a gyártó kasszájába, hanem a hiányhelyzetet telten érő műszaki osztályi elárusító zsebébe vándorol. Ilyen módon az extraprofit nem kerül vissza az „ér­tek-előállítóba", ezzel nem is tud bekapcsolódni az érték újratermelésébe, hanem holt tökévé válik. Aranyórává például, vagy spekulatíve fölvásárolt építési anyaggá. Es csak pörög, pörög a bús keleti szélben a hiány ördögszekere. A másik kísérő már odáig jutott, hogy ha a gaz-, dasági élet jelöli ki a mindennapi cselekvéseket, és a makacs gazdasági körülmények egy idő után már a lelki ténykedéseket is formálják, akkor a kereske­delem különböző szeleikéiben tapasztalható, lénye­gében folyamatosan létező hiány előbb-utóbb az em­beri magatartásokat is erősen meghatározza. így lesz hiánycikk a jó modor, a figyelmesség és az elegan­cia. Mivel a hiánycikk helyed, valami más veszi át, ezen megüresedett magatartások polcaira is mások kerülnek: majdnem jő modor, számító figyelmesség, és muc.sai elegancia. A harmadik kisérő már egyenesen arra gondolt, hogy a képességek dolgával is így állunk. Ha valakiben a szürkék közössége fölfedezi a ké­pességek túltermelését, tehát a tehetséget, azonnal igyekeznek visszatartani, nehogy az ö bősége, fénye árnyékban tartsa a többiek szegénységét, szürkesé­gét. Ügv tűnik, a szellemieknek is van kereslet—kí­nálat törvénye. Nálunk ez is kitér a tiszta piaci vi­szonyok, a szabad verseny elől. Az átlag uralkodik, s míg a szürkék diktálják a tudás árfolyamát, közös erővel önmaguk dotálására figyelnek. Holott már a csecsemőruházatnak sem jár köz­ponti támogatás. Dlusztus Imre fldótanfolyamokat tartanak Nyomós szavú kisiparos­sal beszélgettem a minap. Bár az időpontot alig egy nappal azelőtt hoztuk előbbre, meglepett, hogy meghívta Polyvasné Sirian Piroskát, megyei szerveze­tük megbízott titkárát, és mindenáron azt akarta, ír­jak az érdekképviseleti szervről is, mert minden kisiparos igen sokat köszön­het neki. Nehéz volt egyez­ségre jutnunk, hoígy inkább külön cikket írnék, hadd maradjon annyival is na­gyobb hely az érdemes kis­iparosra. Most tehát hiány­pótlás következik, de itt van a beszélgetésünkön Or­csik Sándor is, aki a megyei vezetőség elnöke. Számokkal kezdünk mi is. összesen 7 ezer 100 kis­ipar«« tartozik a megyei szervezethez, de alig több mint fele főállású. És a töb­bi? Valamelyik üzemben dolgozik, és csak munka­időn túl gyakorolja kisipa­rát. A társadalomnak talán legönállóbb dolgozó rétegéi, ről van szó, maguk hajtják föl a munkát, maguk szer­zik be a nyersanyagot, és az elszámolásoknál sincsen szükségük harmadik ember­re. Udvariatlan a kérdés, de nem hagyhatom ki: mire jó akkor az érdekképvise­let? — Formailag akár kény­szer-érdekképviseletnek is mondhatnánk, hiszen min­den kisiparosnak kötelező, hogy tagunk legyen. Aki ki­lépne, azonnal elveszítené ipará', is. — Az önkéntességet több­et tartanám. — Negyvenöt óta egyfoly­tában igy van, amióta Kiosz van, azóta kötelező a tag­ság. Ne tessék félteni ben­nünket, munkánk igy is van bőven. Segítséget nyúj­tunk az ipar gyakorlásához, összetartozást jelentünk a kisiparosoknak, akár szak­szervezetüknek is mondhat­juk magunkat. — Tehetünk egy próbát? Nemrég szavazta meg az Országgyűlés az új adótör­vényt. Beleszóltak <inök egyáltalán a kisipar érdeké­ben? — Országos szervezetünk előre kikérte a véleményün­ket, sőt az alapszervezete­két is, összefoglalta, é.s a törvényalkotók elé tárta. — Figyelembe is vették? — Volt, amit igen, de a többségét, sajnos, nem. Meg kell mondanunk, bosz­szantja is az embereket. Az is sajnálni való, hogy most, amikor egyre nagyobb sza­va kezd lenni az Ország­gyűlésnek, egyszerűen nincs parlamenti képviseletünk. Fölvettük a kapcsolatot a megyei csoporttal, az egyik képviselőt külön is megkér­tük, nagyon figyeljen, ami­kor minket is érintő dolog­ról van szó, és szóljon az érdekünkben. Kimondhatnám a nevét, mondanám is, mert becsü­löm, de nem mondom még­se. Megeshetne, hogy ellen­ségeket szereznék neki. Aki­nek font««, így is kitalál­hatja, egyszer már inter­pellált is ilyen ügyben. Tér­jünk vissza inkább az. adó­ra. Ki tanítja meg rá a sok kisiparost? — összesen százhárom ta n fol ya mot szer veztü n k. Azt hisszük, minden kis­iparos ajtajára kiakasztó­dott a kicsi tábla: adótan­folyamon vagyok. — Egynapos a tanfolya­munk, tíz órába vagyunk kénytelenek belezsúfolni mindazt, ami a kezdeti tisz­tánlátáshoz föltétlenül szük­séges. — Ki győz tíz órát figyel­— Valóban nehéz, de igen nagy hajtóerő dolgozik a figyelem ébren tartására: az anyagi érdek. Eredetileg úgy gondoltuk, a végére ha­gyunk három órát, hogy mindenki kérdezhessen ked­vére, de nem vált be. Min­denki azonnal kérdez, ha gondja támad, és nem haj­landó eltenni a végére. Kénytelenek voltunk azon­ban egy menetben tartani, mert ezt a réteget igen ne­héz tartósan elvonni a mun­kájától. Azt hisszük, volta­képpen csak annyira ju­tunk el, hogy nagyon ko­moly dologról van szó, nem szabad félvállról venni. Ja­nuárra tervezzük, hogy a könyvelésre is megtanítjuk őket. Sajátos körülmény, hogy előre meg tudnánk .százalékolni, hány ember lesz majd képtelen apróra megtanulni mindent, hiszen igen sokan idősek már hoz­zá, ezért pótszolgáltatást is tervezünk. Országosan egyeztetet t szám ¡tógépes progrumra gondol tu nk. — Nem hiú az ábránd? Éppen az öregek tanulnák meg a számitógépet? Bárki behozhatja összes bizonylatát, ós apró díjazás fejében az alapszervezet el­végzi a gépi könyvelést. O k vetet lenkedem to vá bb, noha tudom, hogy nem itt kellene. Megkapom a fizeté­semet, és hithű állampol­gárként kifizetem az adó­mat, ha szívom is utána a fogamat. Eltörik a kilincs, elromlik a csap, suszterhoz viszem a cipőmet, a munka­díjba azonnal beleszámítja mind a maga adóját, é.s ter­mészetesen velem fizetteti meg. Hányszor adózom ak­kor végeredményben? — Nyilvánvaló, hogy többszörösen. Nem hisszük, hogy megvigasztaljuk vele, de a kisiparosnak is eltörhet a kilincse, elromolhat a csapja, suszterhoz viheti ö is a cipőjét, és ugyanúgy adó­zik ő is többszörösen. Ez. a mi legnagyobb aggodalmunk mostanában. Egész sor szak­mánál számítani lehet rá, hogy lecsökken a fizetőké­pes megrendelők száma. Aki eddig havonta, vagy hetente ment el kozmetikushoz, e/.­után azt mondja, legföljebb negyedévenként megv el. A borbélyt, a szabót, a kőmű­vest, szinte mindet fenyegeti ugyanez a veszély. Beüt a színtiszta piaci szabályozás, lesz egy csomó emberünk, aki eredeti .szakmájában nem tud érvényesülni. Már most előnyben vannak azok, akik más szakmára is átké­pezhetik magukat. Nem rit­ka már az olyan, amelyik­nek két-három is van. Kényszeríti okét. hogy teljes vagyonukkal vannak benne, kötelességük gyorsan válta­ni. Itt kerülnek azonban hi­hetetlenül nehéz helyzetbe az idősebbek. Tőlük már senki nem várhatja el, hogy mást csináljanak. — A múltkor fölhívták a figyelmemet rá, ne használ­jam véletlenül se a maszek szót. — Csípi a bőrünket. Ak­kor is, ha a legújabb nem­zedékből ig.v buggyan ki az. elismerés, ha a társa szere­lését meglátja: de maszek! Sokáig volt bélyeg rajtunk, ne csodálkozzon, hogy me­nekülni akarunk tőle. Sok­kal jobb. ha kisipamsnak mond bennünket. II. 1). Csillogó éj után ködöt hozott, zúzmarát a reggel. Kilenc óra nemrég elmúlt, megyek a Kárász utcán, az üzletek, boltok kirakatai fö­lött karácsonyi hangulatot árasztó fenyöúgdíszítés lát­ható: rajtuk mű- és valódi zúzmara egyaránt. A Dugo­nics térről idelátszik a ha­talmas, földíszített kará­csonyfa, behavazódva. Elég kevés még az ember az utcán. Hiába: vasárnap van — ha ezüst is —, és ilyenkor az emberek legna­gyobb hányada tizenegyig, délig alszik. Tévét néz, ilyes­mi. „ De vannak, akik óriási, többnyire még üresen táton­gó szatyrokkal mutatkoznak az utcán. Minél üresebb egy szatyor, annál dagadtabb egy pénztárca. Két szatyor­hoz már szinte betegesen el­hízott pénztárca dukál. Ám lássuk immár, ki mit vásárol! Ügy látszik, sok mindent. Az óra-ékszerbolt például egyenesen dugig van. Sokan vásárolnak a gyermekruházati üzletben is, nem beszélve a villamossági boltról. A sportszerárudá­ban értelemszerűen téli dol­gokat vesznek az emberek. Az antik várbolt üresen ási­Tegnap, ezüstvasárnap tozik, a sarki könyvesbolt­ban alig lézeng valaki. Két vásárló — a könyvek fölött — arról beszél, hogy in­kább zselés szaloncukrot ké­ne venni. Mennek is. Én is megyek, irány a Széchenyi tér. Közben, mintha elkezdene szállin­gózni valami. Talán hó, de az is lehet, hogy csak a zúzmarát hordja a fákról a szél. Betérek a cipőboltba. A vásárlóknak gondot okoz, hogy a cipőt nem maguknak veszik, hanem ajándékba, vi­szont azért mégis föl kéne próbálni. Gyerünk a Centrum Áru­házba. Az ajtó elölt óriási tumultus: nagy szobai sző­nyeget nézegetnek, tereget­nek valakik. Fogynak a szebbnél szebb, é.s minél drágább csomagolópapírok is, nagy a sorbanállás az édességosztályon. A sport­játékboltnak inkább a já­tékkészlete f«igy; az üveg­porcelán boltban nagy a for­galom. Ügy látszik, mégis „bein­dult" az ezüstvasárnap! A Radnóti könyvesboltban nagy csoportosulás: diákok nézegetnek, forgatnak egy kiadványt. Mi lehet ez? Nem más. mint Horváth Péter Szerelem első vérig című müve. A túloldalon, az olaj­ipari dolgozók klubjában, ahol esetenként tizenévesek diszkóznak és horrorfilmet néznek, szintén nyílt egy könyváruda. Egyes kiad­ványok 50 százalékos áron kaphatók. Benyitok: vala­kik számolatlanul viszik a leárazott könyveket. Kilépek az utcára: immár telt szatyrokkal cipekednek az emberek, nyilván megla­posodtak a pénztárcák.

Next

/
Thumbnails
Contents