Délmagyarország, 1987. november (77. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-03 / 259. szám

VILÁG PROLETÁRJÁI^EGYESÜLJETEK ! DELMA «ZAG 77. évfolyam, 259. szám 1987. november 3., kedd A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LÁPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint A nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkalmából Ünnepi ülés a Kremlben A moszkvai Kreml kongresszusi palotájában hétfőn délelőtt tíz órakor megnyílt az SZKP KB, a szovjet és az oroszországi legfelsőbb tanács együttes ünnepi ülése. Az elnökségben Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, Andrej Gromiko, a legfelsőbb tanács elnökségének elnöke, Nyikolaj Rizskov miniszterelnök, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai, külföldi párt- és állami vezetők — köztük Kádár János, az MSZMP főtitkára és Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke —, valamint más szovjet vezetők foglaltak helyet Andrej Gromiko megnyitója és a szovjet himnusz elhangzása után Mihail Gorbacsov, az ünnepi ülés szónoka mondta el beszédét. A nagy érdeklődéssel várt beszámolót 75 nyelvre fordították, a világ számos tévéállomása egyenes közvetítést adott Moszkvából. Az ünnepi esemény helyszínén csaknem hatezren voltak jelen: KB-tagok, legfelsőbb tanácsi küldöttek, a párt, a munka veteránjai, a honvédő háború hősei, élmunkások, a szövetséges köztársaságok képviselői, katonai vezetők, a tudományos élet kiemelkedő személyiségei. Az ülésre 119 országból összesen 163 küldöttség érkezett Moszkvába. Mihail Gorbacsov beszédét követően, a délutáni ülésen elsőként Konsztantyin Szinozerszkij, az SZKP veteránja — aki 1917 óta tagja a pártnak — emelkedett szólásra, majd Vlagyimir Csicserov leningrádi brigádvezető, az SZKP KB tagja. az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsának küldötte és Gurij Marcsuk, a Szovjet Tudományos Akadémia elnöke kapott szót. Ezután szólalt fel .Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, a lengyel államtanács elnöke; Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke és Mauno Koivisto, a Finn Köztársaság elnöke. Mihail Gorbacsov „Október és az átalakítás: a forradalom folytatódik u Kedves elvtársak! Tisztelt külföldi vendégeink! Hét évtized választ el bennünket az 1917-es esztendő októberének feledhetetlen napjaitól, azoktól a legendás napoktól, amelyek a társadalmi haladás új korszakát nyitották meg, az igazi emberi történelem kezdetét jelentették. Október valóban az emberiség létének nagy pillanata, fényes hajnala. Az októberi forradalom a nép forradalma, a nép érdekeit, felszabadulását, fejlődését szolgáló forradalom. Hét évtized nem nagy idő a civilizáció sok évszázados fejlődéséhez mérten, ám a történelem nem ismert még egy ilyen, monumentális korszakot, amilyent hazánk élt át a nagy október győzelme óta. Nincs is nagyobb megtiszteltetés, mint követni az úttörőket, minden erőnket, energiánkat, tudásunkat és képességünket a nagy október eszmeinek és céljainak diadaláért áldozni! Az évforduló a büszkeség pillanata. A véghez vitt tettek fölött érzett büszkeségé. Roppant súlyos megpróbáltatások jutottak nekünk osztályrészül, s mi becsülettel álltuk a sarat, mi több, kiemeltük az országot a ziláltságból, az elmaradottságból, nagyhatalommá tettük, megváltoztattuk életét, gyökeresen átformáltuk az emberek szellemi arculatát. A XX. század legádázabb küzdelmeiben megvédelmeztük saját életformánkhoz való jogunkat, megvédtük jövőnket. Teljes joggal lehetünk büszkék arra is, hogy forradalmunk, munkánk és harcunk változatlanul igen nagy hatást gyakorol a világ fejlődésenek minden területére, a politikára és a gazdaságra, a társadalmi szférára és kortársaink tudatára. Az évforduló az emlékezés pillanata. Az emlékezésé azokra az embermilliókra, akik mind-mind tettek valamit közös szocialista vívmányainkért. Azokra, akik acélt öntöttek, gabonát vetettek, gyermekeket tanítottak, előrevitték a tudományt és a technikát, feljutottak a művészet csúcsaira. A szomorú emlékezésé azokra, akik a hazát védelmezve harcban estek el, életük árán lehetőséget adtak a társadalomnak a haladásra. Az emlékezésé az atéit dolgokra. a megtett útra, mert ezekből született jelenünk. Az évforduló az elmélkedés pillanata. Az elmélkedésé arról, mennyire bonyolultan, mennyire nem egyértelműan alakultak olykor dolgaink, alakult sorsunk. Volt benne minden: volt hősiesség és tragikum, voltak fényes győzelmek és keserves kudarcok. A nép szemszögéből nézve elmélkedünk a megfeszített alkotómunka hetven évéről, a népéből, mely kész mozgósítani minden erőtartalékát, a szocializmus óriási erőforrásait az élet forradalmi átalakítása érdekében. Az évforduló egyben pillantás a jövőbe is. Vívmányaink nagyszerűek, nyomatékosak és jelentősek. Ezek képezik újabb eredményeinknek, a tarsaoaioui továbbfejlődésének szilárd teendőink és törekvéseink alapját. Éppen a szocializ- lényegét, elsőrendű feladamus fejlesztésében, a leni- tunkat és erkölcsi kötelessénizmus es a nagy október . eszméinek és gyakorlatának gunket. Ez teszi parancsolotovábbvitelében látjuk mai an szükségessé a nagy október történelmi jelentőségének, valamint mindannak komoly és alapos elemzését, amit a nagy október óta eltelt hét évtizedben végeztünk I. Október útja: az úttörők útja Elvtársak! Úttörőkként hatalmas és bonyolult utat tettünk meg. Nem foglalható bele egy rövid elemzésbe. Nem foglalható bele a régi világ anyagi és erkölcsi örökségének, az első világháborúnak, a polgárháborúnak, az intervenciónak a súlyos volta. Nem foglalható bele egy rövid elemzésbe az átalakulások újszerűsége, a hozzájuk fűződő remények sokasága, az új, a szokatlan térnyerésének olykor lélegzetvételnyi szünetet sem hagyó üteme és mértéke. Nem foglalhatók bele a szubjektív tényezők sem, melyek különleges szerepet játszottak a forradalmi viharok időszakaiban. Nem férnek egy rövid elemzésbe a maximalizmussal átitatott forradalmi idők. a jövőről alkotott, olykor leegyszerűsített. sarkított elképzelések. És nem fér bele az új életért küzdők tiszta és szenvedélyes törekvése arra, hogy mindent a lehető leggyorsabban, legjobban, legigazságosabban oldjanak meg. Megtett utunk — annak hősi és drámai mivolta — magától értetődően gondolatokat ébreszt kortársainkban. Történelmünk csak egy van, s ez a történelem megváltoztathatatlan. Bármilyen érzelmeket váltson is ki, ez a történelem a miénk és kedves nekünk. Ma viszszatekintünk azokra az októberi napokra, amelyek megrengették a világot, szilárd lelki támaszt, megszívlelendő tanulságokat keresünk és találunk is bennük. Mindig újra meg újra meggyőződünk a nagy október által választott szocialista út helyességéről. Az emberiség történelmi fejlődésének objektív logikája vezetett ehhez a mérföldkőhöz. Az októberi forradalom — a civilizáció fejlődése útjainak minden ellentmondásossága és változatossága ellenére is — törvényszerű következménye volt egy sok évszázados harc eszméi és gyakorlata fejlődésének, amely harcot a dolgozók a szabadságért és a békéért, a társadalmi igazságosságért, a nemzeti, szellemi és osztálykizsákmányolás ellen vívtak. Az 1917-es év megmutatta, hogy korunk fő társadalmi alternatívája — választás a szocializmus és a kapitalizmus között. Megmutatta, hogy a XX. században nem lehet előrelépni másként, csakis a magasabb rendű társadalmi formáció, a szocializmus útján. Ez az alapvető lenini tétel ma sem kevésbé időszerű, mint akkoriban, keletkezésekor volt. Ez a dinamikus társadalmi fejlődés törvényszerűsége. Az oroszországi forradalom a legjobb emberi elmék — a múlt nagy humanistáitól kezdve egészen a XIX és XX. századi proletár forradalmárokig — felszabaditó törekvéseinek csúcspontja, álmainak megvalósulása volt. 1917 magába szívta a nép önálló fejlődésért és függetlenségért vívott harcának, a történelmünkre jellemző haladó nemzeti mozgalmaknak, az antifeudális paraszti felkeléseknek és háborúknak az energiáját. Testet öltött benne a XVIII. századi felvilágositóknak, a dekabrista mozgalom hőseinek és vértanúinak, a forradalmi demokrácia lánglelkü vezéreinek szellemi útkeresése, kultúránk nagy személyiségeinek erkölcsi aszketizmusa. Országunk sorsa szempontjából döntő jelentőségű volt az az idő, amikor a XX. század hajnalán Vlagyimir Iljics Lenin magával ragadta elvbarátainak egységbe forrott csoportját az új típusú oroszországi proletárpárt létrehozásának útján. Ez a hatalmas lenini párt indította rohamra a népet, annak legjobb, legbecsületesebb erőit a régi világ ellen. Október sikerének alapjait az 1905—1907-es első orszországi forradalom rakta le. Ekkor születtek január 9. keserű tanulságai, a decemberi moszkvai barikádok elkeseredett hősiessége, a szabadságért vívott küzdelem sok ezer ismert és névtelen harcosának hőstettei, de innen eredeztethetők az első munkástanácsok, a szovjethatalom mintaadó szervei is. A nagy október győzelme az 1917-es februári forradalom vívmányaiból is táplálkozott: ez volt az imperializmus korának első győzelme« népi forradalma. A februári győzelem után a forradalom hihetetlen gyorsasággal indult fejlődésnek. A forradalom főszereplői a katonaruhát öltött munkások és parasztok voltak. 1917 tavasza megmutatta az össznépi mozgalom hatalmas erejét. Egyidejűleg megmutatkoztak e mozgalom korlátai is, a forradalmi tudat e szakaszban tapasztalható ellentmondásossága, a történelmi tehetetlenségi erő, amelynek következtében a színről távozó kizsákmányoló osztályok egy ideig kihasználhatták a nép győzelmének gyümölcseit. A februári forradalom adta október kezébe a fő fegyvert: a hatalomnak az újjászületett szovjetek képében történő megszervezését. Február jelentette az igazi demokratizmus, a tömegek gyakorlati politikai nevelése első tapasztalatát, amely a kettős hatalom bonyolult viszonyai között keletkezett. Február a maga nemében egyedülálló abból a szempontból is, hogy lehetővé vált a hatalom békés átkerülése a dolgozók kezébe, mely lehetőség sajnos a történelmi körülmények miatt nem vált valóra. Február fontos történelmi szakasz volt az októberhez vezető úton. A februári forradalomban részt vevő osztályerők bonyolult szövevényében és szembenállásában Lenin zseniálisan látta meg a szocialista forradalom győzelmének lehetőségét. Az áprilisi tézisek e történelmi körülmények között a tudományos előrelátást testesítették meg és a forradalmi cselekvési program mintaképét jelentették. Lenin nemcsak a polgári demokratikus forradalom szocialista forradalomba történő átnövésének logikájára mutatott rá, hanem ennek a folyamatnak a formájára is — a szovjeteken és az azok bolsevizálásán keresztül vezető útra. Ennek az útnak a lényege az volt, hogy segíteni kell a tömegeknek saját harcuk értelmének felismerésében és a forradalom saját érdekükben történő tudatos véghezvitelében. A februártól októberig tartó időszakban gyors társadalmi változások mentek végbe, a tömegek politikailag éretté váltak, konszolidálódtak a forradalom erői és élcsapatuk, a lenini párt. Abban az időszakban — februártól októberig — rendkívüli erővel mutatkozott meg Leninnek és társainak politikai művészete, amely tanulságos példája a forradalmi gondolkodás és cselekvés élő dialektikájának. A párt vezetése megmutatta, hogy képes a kollektív alkotó útkeresésre, szakítani tud azokkal a sztereotípiákkal, jelmondatokkal, amelyek még tegnap, egy más helyzetben kifogástalannak, az egyedül lehetségesnek tűntek. Elmondhatjuk, hogy a lenini gondolatmenet, a bolsevikok (Folytatág a 2. oldalon.)