Délmagyarország, 1987. november (77. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-09 / 264. szám

GmUUIUIk, 1987. november 12. 3 Bodza, hagyma, sárgarépa... mirelitexport Mélyhűtött árukból a tervezettnél 5—6 százalékkal többet, várhatóan mintegy 23,5 millió dollár értékűt ad a konvprti bilis piacokra az idén a Magyar Hűtőipari Vállalat. Tölgyessy Ferenc vezérigazgató-helyettes elmondotta: az év első felébon a kedvezőtlen időjárás miatt terméskiesés volt zöldborsóból, málnából, zöldibabból és brokkoliból. A gyárak a nyáron és ősszel sikerrel pótolták a lemaradást bodza, hogyma, sárgarépa és vegyes zöldségáruk tartósításával. A megnövekedett külpiaci igények kielégítésére a hűtői parnak — a viszonylag gyenge terméseredmények ellenére — elegendő nyersanyag áll rendelkezésére, mivel a nyár második felében néhány terményből a tervezettnél is többet vásároltak fel. A terv túlteljesítéséhez az újabb külföldi megrendelések és néhány előrecsomagolt termék esetében a kedvezőbben alakuló árak is alapot adnak. A vállalat hűtőházaiból hetente 75—80 kamion árut indítanak külföldre. Az idén a tengerentúlra és szinte valamennyi nyugat-európai országba is szállítanak. Első ízben Portugália és Spanyolország is rendelt tőlük fagyasztott zöldborsót és zöldbabot. Üj vásárlójuk az Egyesült Arab Emírségek is. Szinte minden régi partnerük — így a belga, a holland, az NSZK-beli, a svéd és a finn is — több árut rendelt az elmúlt hónapokban, mint tavaly ilyenkor. Ennek több oka van. A vevök megszokták a jó minőségű magyar hűtőipari termékeket, ugyanakkor Európa más országaiban a miénknél is kisebb termés volt az iparág nyersanyagaiból, s így a konkurensek tartalékkészletei megcsappantak. Az elmúlt években erőteljesen érvényesülő árcsökkentő tényezők szerepe így — legalábbis átmenetileg — valamelyest gyengül. A vállalat ezt kihasználva most még bizonyos tartalékait is mozgósítja. Az idei többletbevételhez az is hozzájárult, hogy a tavalyinál mintegy ötödével több kis csomagolású árut tudnak a külföldi vásárlóknak eladni. Márint megmutatkozik az eredménye például annak, hogy a dunakeszi gyárukban a brokkoli és a málna csomagolásához a termékeket kisdobozba töltő automata gépsort állítottak üzembe. A szőlő és bor városai A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatal (OlV) által meghirdetett „Szőlő és bor nemzetközi éve" rendezvénysorozat keretében idén a világon 130 szimpóziumot tudományos tanácskozást tartottak, ebből 16-ot Magyarországon. A magyar szakemberek szerint a nemzetközi év jelentősen hozzájárult a szőlészeti és borászati tudományok és műszaki ismeretek fejlesztéséhez, a termelés korszerűsítéséhez, a borok minőségének további javulásához, . továbbá a hagyományok tiszteletéhez és ápolásához, valamint a kulturált borfogyasztáshoz. A Rómában megrendezett évzáró kongresszus kiadványában adják közre a rendezvényeken elhangzott 142 előadást, ezekből 22 magyar. A nemzetközi év alkalmából a világ 134 városának ítélték oda A szőlő és bor Városa címet, amelyet — a hivatalos értesítés szerint — 16 magyar pályázó is elnyert. Ezek: Badacsonytomaj, Balatonfüred, Boglárlelle, Budafok, Csongrád, Gyöngyös, Eger, Hajós, Kecskemét, Kiskőrös, kiskunhalas, Pécs, Sopron, Szekszárd, Tokaj és Villány. Az e helyekről kikerülő italokon a jövőben feltüntethetik ezt az elismerést, növelve ezzel a magyar borok hírnevét. // Fejpénz" a Délépnél Ezret ér egy kőműves! A házgyári lakások csökkenő száma, a pénzhiányból fakadó beruházási stop a Délépet sem kímélte az elmúlt évegoen. Énnek ellenére a vállalót munkaerőéhsége mégsem csökkent. Vajon miért? — Az elmúlt öt-hat évben folyamatos létszámleadóként szereplünk a munkaerőpiacon! — kezdi a beszélgetést Laczkó József, munkaügyi osztályvezető. — A megmaradt építési feladatok megoldásához azonban a jelenleginél több szakember és segédmunkás kellene. Az elvándorlás okai öszszelettek. Legtöbb elhúzó tényező azonban a pénzhiány. Többen választanak más, jobban fizető munkahelyet. Ezen aligha lehet csodálkozni. Az is igaz, hogy a vállalat elmúlt években megingott hírneve sem csábítja ide az embereket, ellenkezőleg. Az elmúlt években kicsúcsosodott problémák megingatták az itt dolgozók bizalmát, a vállalat jövőjét, stabilitását illetően. Az elmenők helyett pedig igencsuk nehéz ilyen helyzetben újukat toborozni. — Az idén már több mint 8GÜ fizikai munkás hagyott itt bennünket. Még 300-at sem sikerült felvenni a helyükre. Ez. mind az idei, mind a jövő évi termelési feladatok eredményes megoldásához nagyon kevés. A fogyás egy része mégis tudatos . „fogyasztás" eredménye. A budapesti tevékenység megszüntetésével 140 fizikai munkás igazoltát a Szolnok megyei tanácsi építőiparba. A hazai munkaerőnél drágább kubai vendégmunkások egy részét is — 74 munkást — elküldtek. De így is négyszázan távoztak „terven felül" a vállalattól. Tavaly még az. év első nyolc hónapjában sikerült, egyenesben tartani a létszámot: a felvétel ekkor még . nagyobb volt, mint az elmenők száma. Ne tagadjuk, akadna olyan munkaerő, akit fel' lehetne venni, de idegyökereztetni aligha. A vándormadaraknak pedig legtöbbször az a rossz tulajdonsága is megvan, hogy. Wcstcrnfilmck állandó eleme, a bandavezérre kitűzött fejpénzt hirdető plakát: élve, vagy halva egy jobb vadnyugati kalandor megér egykét ezer dollárt. Innen szivároghatott át a köztudatba az elnevezés. A Délép sokkal békésebb fejpénzt tűzött ki mostanában dolgozói között. Aki képes rábeszélni valakit, hogy adja be a derekát és kötelezze el magát a vállalattal, jutalomban, „fejpenzben" részesül. bizonytalan, megbízhatatlan munkaerők. Más megoldást kellene találni. — Három variációt is végiggondoltunk — folytatta Laczkó József. — Az első és legkézenfekvőbb a megtartó képesség gyors javítása lenne. Elsősorban a bérek emelésével — de miből? A vállalat hosszú agonizálása ezen a téren sok kárt okozott. Elsősorban azzal, hogy bizonytalanságot szült, ami sokakat elmenésre késztetett. Előfordult, hogy egyes területeken nem volt munka, míg máshol sorozatos túlterhelés jelentkezett. Időközben kénytelen-kelletlen meg kellett kezdeni a vállalat vagyonának kiárusítását is. Nem túl biztató jövő. Ezért a fizetések emelkedése mellett minden bizonynyal a vállalat általános, erkölcsi talpra állításához is szükség lenne a megtartóérö fokozásához. — A másik megoldás .az lehetne, hogy valahonnan idehozzuk a munkaerőt. De honnan? Szervezetten, nagyobb csoportok elhalászására aligha van esélyünk. Ilyen csoportok ugyanis nincsenek mozgásban, most a munkaerőpiacon. Nem vonzó az sem, hogy míg régen nagyobb munkákból kelleti megélnünk, addig most a sok apró tevékenység lett a döntő, ebből viszont nehezebben jönnek össze a forintok. — A harmadik megoldás? — A saját szakmunkásképzés. Ez az egyetlen hosz.szu távú segítség. Korszerűsíteni, növelni akarjuk az oktatásban való részvételünket. Ellentmondás persze itt is akad. Az idén 152-en szabadultak fel nálunk, de csak 84-en maradtak itt. A többit elcsábították azok a vállalatok, amelyek részt sem vesznek a képzésben, de nálunk többet tudnak fizetni. — Honnan a „fejpénz" ötlete? — Minden megoldást meg kell ragadnunk. Rendelet pedig nem tiltja, hogy megjutalmazzuk azt, aki munkaerőt toboroz a vállalatnak. — Mennyitj ér egy szakember? — Ezer forintot annak, aki idehozza az új munkaerőt. Egy segédmunkásért ötszázat tudunk fizetni. — Feltételek? — Az újonnan jött fizikai munkásnak alá kell irnia, hogy fél évet nálunk dolgozik. A toborzónak ezután már számfejtjük a jutalmat. R. G. Jó széllel a szomszéd partra A sólyatéren nincs változás Az egyik javításra váró uszály a sólyatéren 'Párás, ködös az idő. A nedves szürkeség rátelepszik a folyóra, s bebújik az emberek kabátja alá. A tápai kompnál hosszú kocsisor várja, hogy átvigyék a rétre, vagy legalábbis a túlpartra. A rámpa oldalát füstköd borítja, meggyújtották a száraz levelekkel borított gyepet, A hajójavító rá se hederít a külső neszekre, az időjárásra, éli mindennapjait. Hangosan cseng, koppan az acéllemez, sisteregnek a lángvágók, munkaruhás emberek jönnek, mennek, végzik a dolgukat. Nagyot csobban a Tisza vize, a sólyatérről vízre lötylyen egy vadonatúj bárka. — Ez bárka? — kérdem a mellettem tüsténkedő művezetőt. — Az bizony, méghozzá 1800 tonnás. Legalább anynyival terhelhető, az önsúly maga 250 tonna. — Hova, merre úszik el a bárka? Az üzem vezetője, Ungi Gyula mondja, hogy a CsPD (Csehszlovák Dunahajózási Vállalat) rendelésére készítették. Ez már a hatodik az idén, de már hozzáfogtak a hetedikhez is. Az öreg üzem műhelyeiben, a sólyatéren, de még lent a Tisza vizén is javításra, építésre váró uszályok és hajók sorakoznak, mint betegek a műtőasztalon. Sétálgatunk az egyik uszályon. A fenékrészen a valamikori fapadozatot cserélik ki vaslemezre. Ezeregyszáz tonnás, belseje négy cellára osztva. Leginkább ömlesztett árut szállítanak vele. Az uszályt motoros vontatók húzzák, vagy tolják. Szép és regényes életet ígér a kormányosnak, s segítőtársának, a matróznak. Engem meglepett, hogy micsoda „keleti kényelem" van a kormányosi és a malrózi rezidencián. A főnöknek kétszobás, konyhás, fürdőszobás a lakása, tetején tévéantenna. De a matróz otthona sem sokkal szűkebb. — Persze előfordul, hogy házaspár az uszály gazdája. A férj a kormányos, a feleség a matróz. Nyáron meg együtt lehet a család, ha gyerekeik is vannak — mondja kísérőm. Irigykedem magamban, az viszont igaz, hogy soha életemben nem végeztem uszálykormányos^ de még matrózi munkát sem. Azt sem tudom, hogy manapság milyen rangja, megbecsülése van egy uszálykormányosnak. Hajdanában valószínűleg magas beosztásnak számíthatott, biztos egzisztenciának. Ezt a véleményt különben csak egy régen élt ember sírfeliratára alapozom. A szép márvány síremléken olvastam: „Itt nyugszik Moravetz Károly Hitel az áfésztől Ugyebár az nyilvánvaló, ihogy az áruvásárlási hitel a fogyasztás egyik szabályozója. Kamatjának mértéke, a kölcsönre kapható áruk körének szűkítése, vagy bővítése igencsak befolyásolja a boltok forgalmát. S meggyökeresedett szokásunk, hogy ilyen igénnyel vagy az OTP-hez vagy valamelyik takarékszövetkezethez fordulunk. Tehetjük ezt úgy is, hogy a pénzintézet ajtaját sem nyitjuk meg, hiszen áruházak. boltok reklámjaiban is vevőcsalogatónak szánják az ilyen ügyletek helybeni intézésének hangsúlyozását. Az idei második félévtől 'hitelakciót hirdetett a DélTisza Menti Afész. Ehhez nem kért pénzt a banktól, hanem a saját alapjait kínálta és kínálja vásárlóinak segítségül. Körülbelül egymillió forintot gondoltak kölcsönadni. Ebból már el is fogyott mintegy 800 ezer. Szórólapjukon hirdették, hogy három árusítóhelyükön olyan cikkekre adnak fizetési haladékot, timire az OTP nem ad. Ilyenek: a híradástechnikai cikkek (de sok mindenféle kemény pénzért vásárolt áru beleférhet(ne) ebbe a kategóriába!), a porcelán étkészletek és kristályáruk (úgy hírlik, e két cikkcsoportból meg ma sem fogy elképesztő mennyiség), az ajándéktárgyak (szintén tág kategória), a felső- és alsóruházati cikkek, méteráruk (eddig elképzelhetetlen volt idehaza intézményes hitelből öltözködni), lakástextíliák és PVC-padlók (mostanában egy-két keresett fajtát készpénzért is vinnének a vevók, ha Jen ne). Az áfésztől kapott hitelt maximum egy éven belül kell visszafizetni. A kamatlábak? A kilenc hónapra felvett összegnél 13, az egy hónapra kért forintoknál 4 százalék. Érdeklődtem az akcióról a Párizsi Áruházban. Elmondták, hogy így legtöbbet talán a kínai színes tévékből adtak el. S mielőtt még valaki rohanna az így elérhető plusz kölcsönből Beijinget venni, meg kell állítanom. Mint ahogy a Belkereskedelmi Minisztérium állította le a színes tévék — több minden más árucikk mellett — eladását hitelre a közelmúltban. Az intézkedés nemcsak az OTP-nél, hanem az áfésznél is érvényes. Persze, tessék csak elgondolni: a maradék 200 ezer forintból alig tíz kínai színesre futná! Mi az manapság? Azonban talán a hitelnyújtás új formája jövőre sem hiányzik majd az áfesz boltjaiban. Hatását igazán nem a felvásárlási láz közben lehet lemérni. Lehet tehát olyan sávot találni, ahol a vállalatnak már, a vevőnek még — megéri. B.I. nyugalmazott magyar királyi uszálykormányos." Nem lehetett semmi. A hatalmas uszály mellett egy kisebb, a szolnokiak 400 tonnás önjárója. A Dunán összeütközött egy nagyobb társával, s az volt az erősebb. Behorpadtak a bordái, repedt és tört a különben vastag vaslemezbőre. A tápéi hajójavítók, mint a ptasztikai sebészek, hozzák rendbe a beteg uszályt. Le is fényképezték, hogy bizonyíthassák: ilyen volt, ilyen lett. Tovább megyünk a Zagyva motosra, amelyet az élet, az idő múlása kényszerített teljes fölújításra. Ahogyan mondták, a hajócsavartól a kormányos ágyáig. A hegesztőket nem irigylem, fekve és fejük fölött szórva a szikrákat foltozgatják a derék Zagyvát. De minden bizonnyal a motoros vontató is szebb lesz, mint volt. Hasonló a sorsa egy Z jelzésű uszálynak is. Átépítik, a fenekét kicserélik. Nézegetem a hajó névjegyét; születési ideje 1061, helye a tápéi üzem. Saját „gyermeküket" is műtőasztalra tették. •Bár nehéz és férfias munkafolyik a Mahart tápéi üzemében, valahogy mégis romantikusnak tűnik, ahol szívesen ügyködik az ember. Szép tisztaság és rend honol mindenütt. Azon sem csodálkozom, hogy öreg algyői méhész barátom protekciót kért unokája részére, hogy a tápéi hajójavítóba kerüljön; lakatosinasnak. Ki hitte volna, hiszen nem az egyetemre kívánt felvételizni. Az üzem vezetője, Ungi Gyula nagyjából elégedett az esztendő eddig eltelt idejével. A november hetediki ünnepségen miniszteri dicséretet kapott a műszaki vezető, többen kiváló kitüntetést vettek át, vagy igazgatói dicsérő oklevelet, sőt önfeláldozó társadalmi munkáért is elismerést kaptak, ők és mindazok, akik szorgalmas munkával hozzájárultak a hajójavító idei eredményeihez, 300 ezer forintot „osztottak el" az üzem kaszszájából. Ballagok visszafelé, a ködöt már áttörte a napsugár, a komp rámpájánál az avar sem lángol, gyengén füstölög a fű és fanyar illatott áraszt a medrében nagyon visszahúzódott folyó fölé. A vízre „löttyintett" uszály eltűnik a város felé, lefelé a Tiszán, majd fölfelé a Dunán Csehszlovákiába indul, jó széllel a szomszéd partok felé. Gazdagh István