Délmagyarország, 1987. november (77. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-30 / 282. szám

30 Csütörtök, 1987. november 26. DM Röviden 49. HET November 30-tól december 6-ig Holnap, kedden bontjuk meg az év utolsó hónapját, a decembert. Eredetileg az elnevezés szerint ugyan tizedik hónapot jelent, de a naptárreform utolsót csinált belőle. Az elkövetkező hetekben lesznek az év leghosszabb éj­szakái és legrövidebb nappalai. December 23-án, a téli napforduló után már nőnek a nappalok a sötét órák roJ vására. A meteorológiai előrejelzések sem ígérnek már túl sok jót. Előbb-utóbb az enyhe novemberi időjárás is kemény télbe fordul. A hét legjelesebb napja a Miklósok ünnepe. A gyer­mekek várva várt Mikulása, is eljön a hét végén, hogy megnézze, ki, milyen fényesre suvickolt csizmát rakott ki az ablakba. Miklós eredetileg a szegedi hagyományvilág­ban a kereskedők, a deákok és a vízen járók patrónusa volt. Megválasztási) a város vízi közlekedésének és keres­kedelmének egykori fejlettségére is utal. A jeles ünnep mellett se feledkezzünk meg az And­rásokról, az Andorokról, az Elzákról, a Melindákról, a Fetencekröl, a Borbálákról, a Barbarákról és a Vilmák­ról — hiszen ők is mindnyájan névnapjukat ülik ezen a héten. A Vörös Újság megjelenésének évfordulóján, a hét­végén ünnepeljük a magyar sajtó napját. Az év utolsó hetei az ünnepi készülődés napjai is. Lassan tetőfokára hág a nagy karácsonyi bevásárlási láz. Ajándékok után kutatunk, hogy meglephessük szeretteinket, barátainkat a szűk három hét múlva beköszöntő ünnepen. Amolyan vigasztalásféle ez, a rengeteg fénykép. Konok makacs­sággal újra és újra kimerevít az ember minden pillanatot, mintha ezzel birtokba tudná venni a vilá­got. Miféle ostobaság ez? Amúgy is zsúfolt életünket efféle másola­tokkal kibélelni! Esténként egyre­másra előkerülnek a borítékok mé­lyéről a -képkockák: barátok, sze­relmek, családok — akik közül az elmúlt évtizedekben sokat elsodort az idő, akik világgá mentek, el­bujdostak, s csak a papír őrzi őket, mintha ma is itt lennének. Betöl­tik olykor a szobát, elhatalmasod­nak. uralkodnak mindenen. Itt. van a tíz évvel ezelőtti Anna. Fiókban, asztalon, könyvlapok kö­zé szorítva. Néha a legváratlanabb pillanatokban bukkan elő, arcán nevetés, félelem, közöny. Nézem a képeket, találkozik a tekintetünk, mosolyogni tanít, közben figyel­meztet, elmúlik minden. Legfeljebb egy fotográfia marad valamelyik fiók mélyén. — Gyere már! — mondja, térdig gázolva a Tisza-part iszapjában és nevet. — Komplett dilis vagy! Még egy lépés és én is elsüllye­dek a homokkal takart sárban. A cipőm beleragad, s együtt nevetünk. Ahogy belém fogódzik, tiszta sár lesz a kezétől az. ingem, s a cipőm beszorul a dagadó iszapba. — Ügyetlen! Kétballábas! " — bosszankodik, s nekilát, hogy kibá­nyássza az eltűnt cipőt. Kattan a gép. ahugy lehajol. Aztán felemeli a fejét, mosolyog, fintor vegyül el Anna arcai HZ arcán. Megvárjuk, míg leszáll az este, csak aztán osonunk haza csupa sár ruhában, végig a folyó mentén. Sötét van mál\ csődöt mondana a .masina üvegszeme, csak az emlékek halvány szalagja őrzi ma is a lopakodásl. Fényképeket gyűjteni annyi, mint a világot összegyűjteni. A minden­napok fellobbannak és kialszanak, az állókép viszont tárgy is, súlya van, kitörölhetetlen az albumok csöndjéből. Anna a tükör előtt! El­gondolkodva figyeli magát... A tükör keskeny, mégis szinte elve­szik benne, ahogyan felkapja fejét a halk kattanásra. Ki akarja tépni a filmet a gépből, nem hagyja, hogy álmaiba belegázoljon ez az ostoba, otromba szerkezet. Birkó­zunk. Belepirosodik. Végül elneveti magát, mintha csak azt mondaná, vidd, ha neked ez kell,, ez az élet­telen Anna, ez az esetlen papírfi­gura, ez a ... És most itt bújik meg az asztalomon, már nem tu­dok mit kezdeni a dühével, a bele­törődött nevetésével. Darabokra kéne tépni a fotót, darabokra tör­ni minden tükröt! Morzsolgatom ujjaim között a képeket. Mennyi maradhatott meg belőlük? Egy tucat, kettő? Egy év, két év? Úgy ment el, mintha a sa­rokra szaladt volna le egy kávéért, olyan nevetve és könnyedén ha­gyott maga mögött mindent. Újra és újra előveszem az éveket: feke­téket, fehéreket, hétköznapiakat, színben pompázó ünnepieket. Anna szalad a tengerparton, fröcsköli a vizet. Elunja, kifekszik a parton, nem rejti el magát, újra kattan a gép. Anna hagyja, jólesik neki ez a dühödt kitárulkozás. „Mindig illetlenségnek .tartottam a fényképezést — talán éppen ezt szerettem benne a legjobban, s amikor először műveltem, perverz­nek éreztem magam" — olvasom két kép között Diane Arbus sorait. Pereg tovább a film, ahogy előke­rülnek a fotók. Mások képeit la­pozgatom, albumokat,- ráteszem Anna szétszóródott arcmásaira, el­takarják, elfedik a tekintetét. Itt vannak André de Dienes nőalakjai, ahogyan a meztelen test folytató­dik a sudár fakoronában. Újabb képek: háború, tűzvész, pusztulás, születés. Róbert Capa ... Vietnam­ban tépte szét egy tányérakna, köz­ben még zümmögött a kezében a gép motorja. A Budapestről világ­gá szaladt hadi fényképész az utol­só pillanatban is tudta, könyörte­len kegyellenséggel kell kimereví­teni a világot, hogy megmaradjon. Fényképezni annyi, mint élni, és annyi, mint meghalni. Ilyen egy­szerű lenne az egész? Becsukom a könyvet, Anna megint rámmoso­lyog az album alól. Lassan, csende­sen felemelem a fotókat. Elég eb­ből a megkettőzött világból! Egy perc és apró fecnikben hever a föl­dön a sok papír. Anna csak nevet, nevet, darabokban is ... Rafai Gábor vrv SZEGED Városi televízió November 30., hétfő 10-19.30: Képúlsáfi 39.30: Esli mese — Heti krónika — Adóötperc a kedvezményekről — ..Városunk és kórnyéke" — a várost pártbizottság üléséről Jelentjük — Lakusmanipuláélök? — a viia folytatása — KUiltszinpadi bentuUttó: Mellina Magyar Rádió Szeged 69,29 MHz — »4,9 MHz Deecmbcr I., kedd SZEGED 66,29 MHZ — 94,9 MHZ December 1., kedd 6.30—8.00: Alföldi hlrmondő — zenés hírműsor — benne: S.40: Falurádió — a Kossuth rádióból 6.00: lflrok, útlnform 6.30: Hírek, lapszemle 6.43: Reggeli párbeszed — Szót kérek 1 7.00: Hírek, tudósítások — Kossuth Továbbá: Információk Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyéből — program­ajánlat, Időjárás­jelentés. sport — szerkesztő: Vécsey Ágnes — műsorvezető: Marik István FÓRUM AZ EGÉSZSÉGRŐL Ma, hétfőn délután 5 óra­kor közgyűlést és fórumot tart a szegedi egészségvédő egyesület a November 7. Művelődési Házban. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ FOGADÓÓRÁJA A 3-as számú választókör­zet országgyűlési képviselő­je, Bödöné Rózsa Edit de­cember elsején, kedden dél­után 5 órától fogadóórát tart az Eszperantó utcai pártház­ban. HANGVERSENY A Filharmónia szimfoni­kus bérleti sorozatában ma, hétfőn este fél 8-kor a Sze­gedi Szimfonikus Zenekar koncertje lesz a Nagyszín­házban. Vendégművész ve­zényel, Kovács János, köz­reműködik a szegedi hárfa­művész, Felletár Melinda. A műsoron Mendelssohn Heb­ridák-nyitánya, Glier hárfa­versenye • és két Ravel-mü szerepel. A Glier-hárfaver­senyt és Ravel Daphnis és Chloé II. szvitjét az ifjú­sági bérleti hangversenyso­rozatban is bemutatja a szimfonikus zenekar, ma délután 1 órakor a színház­ban. Ez előtt a koncert előtt, délelőtt 11-kor ugyancsak ifjúsági bérletben a Weiner Leó kamarazenekar Bach­koncertjét rendezik meg, ve­zényel Weninger Richárd, közreműködik Kerek Fe­renc zongoraművész. RENDŐRSÉGI FÓRUM A KÖRZETI TÉVÉBEN Amint arról lapunkban már hírt adtunk, holnap, kedden délután 6 órai kez­dettel a szegedi körzeti tv­stúdió Dél-alföldi magazin­jában fórumot rendez, ame­lyen négy megye rendőr­főkapitányai válaszolnak a nézők levélben és telefonon föltett kérdéseire. A szegedi nézők az adás napján dél­után 2-től 8-ig a 2fí-477-es telefonszámon tehetik föl kérdéseiket, az adással kap­csolatos egyéb észrevételei­ket pedig — adásidő alatt — a 12-715-ös telefonon közöl­hetik. PIACKUTATÁS Változékony idő Várható időjárás az ország területére ma estig: A Du­nántúlon túlnyomóan borult lesz az ég. elszórtan kisebb esővel. Másutt változóan felhős idő várható. A ke­leti, északkeleti szél nap­közben kissé megélénkül. A hajnali órákban foltokban köd képződik. A legalacso­nyabb reggeli (hőmérséklet —1, és plusz 4 fok, a leg­magasabb nappali hőmér­séklet 5 és 10 fok között alakul. IIÉZSÖ FERENC KIÁLLÍTÁSA Ma, hétfőn délután fél öt­kor a Csongrád Megyei Bí­róság dísztermében (Széche­nyi tér 4. II. 235.) Szend­rei János főiskolai tanár megnyitja Hézső Ferenc Munkácsy-díjas festőművész kiállítását. Közreműködnek: Békési Magdolna, Mészáros Emma, Monoki Lajos mű­vésztanárok, a tanárképző főiskola oktatói. A kiállítás megtekinthető december l-jétől december 4-ig na­ponta nyolctól délután né­gyig­VALLÁSTÖRTÉNETI ELŐADÁS Ma, hétfő este nyolc óra­kor a JATE Károlyi Mihály Kollégiumában (Kossuth Lajos sgt. 72/B) a vallástör­téneti sorozat keretében Horváth Pál tart előadást az iszlámról. SZERVEZETÜNK TARTALÉKAI Török Szilveszter egyetemi tanár „Szervezetünk feltá­ratlan tartalékai" címmel tart előadást holnap, kedden este 6 órakor Újszegeden, a November 7. Művelődési Házban. HÉTVÉGI PIACI ARAK Az élő csirke kilója 45— 60, a tyúké 45—55, a puly­káé 55—65, a libáé 50—55, a kacsáé 55—80, a tojás da­rabja 2,50—3, a burgonya kilója 8—16, a sárgarépáé 8—12, a petrezselyemé 6—20, a vöröshagymáé 10—14, a fe­jes káposztáé 5—8, a kelká­posztáé 8—14. a karalábéé 8—10. a karfiolé 30—50, a paradicsomé 30, a zöldpap­rikáé 10—40, a főzötöké 10, a primőr uborkáé 80—90, a salába darabja 5—6, a retek csomója 3—5, a zöldhagy­máé 5—8, a fokhagyma ki­logrammja 70—110, a parajé 30—50, a sóskáé 30—40, a gombáé 50—80, a téli almáé 8—25, a körtéé 5—40, a sző­lőé 15—30. a héjas dióé 60— 90, a szárazbabé 60—70, a savanyú káposztáé 20—30. 0 mák literje 90—12Uri' forj.nt volt. • ' A VILLON-EST ELMARAD A mára meghirdetett Gálffi László előadóest (Vil­lon) technikai okok miatt el­marad a SZOTE-klubban. Fekete réce a Tiszán Ejnye — Már elegem van az örökös kifogásaidból és válogatásodból! — kiált fel a feleség. — Hétfőn ízlett neked a lenese, kedden ízlett, szerdán is szívesen megetted, csütörtökön Is — és most. pénteken egyszer­re csak a/.t mondod, hogy ehetetlen. GYENGE MINŐSÉGŰ KAZETTÁK A Kereskedelmi Minőség­ellenőrző Intézet megállapí­totta, hogy a csak 60 Minu­te Lowe Nőise felirattal je­lölt, ismeretlen származású magnókazetta gyenge minő­ségű. Ezt a fajta kazettát jelenleg hármasával, védő­tok nélkül, fóliacsomagólás­ban 180—220 forintért áru­sítják. GYERMEKMŰSOR AZ OLAJOS-KLUBBAN Kedden délután 5 órai kezdettel Szegeden, a Olaj­ipari Dolgozók Klubjában (Lenin kit.) Szökés a cir­kuszból címmel gyermek mesejátékot mutatnak be. Közreműködik Ujiaky Lász­ló, Viktor Gedeon, Kovács Mari. GRAFIKAI BIENNALE Vasárnap Miskolcon ün­nepélyesen megnyitották a XIV. országos grafikai bien­nálét. Az országos megmé­rettetésre, bemutatkozásra 120 grafikusművész küldte el legsikerültebbnek ítélt alko­tásait. Közülük 213 művet talált alkalmasnak a zsűri arra, hogy a Miskolci Galé­ria termeiben rendezett ki­állításon bemutassák. A dí­jazott képzőművészek a kö­vetkezők: Püspöky István (nagydíj), Muzsnay Akos, Gaál József, Unen Enkh, Stefanovits Péter, Feledy Gyula, Keserű Ilona, Sáros András Miklós, Benes Jó­zsef, Záborszky Gábor, Ko­vács Imre, Baranyai András, Parádi Tamás, Rutkay Pé­ter, Rékassy Csaba. Az „Em­berkor-rajz" címmel meg­hirdetett országos pályázat dijait a „Xerdox-csoport" — tagjai: Lévay Jenő, Regős Imre, Swierkiewicz Róbert —, valamint Pinczehelyi Sándor és Sulyok Gabriella vehették át A felhők mögül kikacsintó nap köszönt csupán szom­baton reggel, indulok a Ti­szára madarakat nézni. A Boszorkánysziget mel­lett egy csoport tőkés. Nem sokkal előttük egy (velük azonos nagyságú fekete ma­dár úszik, majd fölágaskod­va virgoncan csapkod szár­nyaival. A fűzfák mögött .lopakodva gyorsan becser­készem. A határozót és a jegyzetfüzetet kikészítve fi­gyelem. Ügyet sem vetve rám fejét a túlsó oldalára hátrahajtva elalszik. Jó ne­gyedóra múlva ébred föl és ekkor nyakát kinyújtja. A feje is teljesen fekete, felső csőrkáváján nagy na­rancssárga betét. Most már egyértelmű, hogy fekete réce (Melanitta nigra) gácsért látok. Fölröppen és leszáll a tőkések elé, közben lát­szik, hogy fekete szárnyá­ban az evezőtollák egy ár­nyalattal fakóbbak. Gyors telefon Puskás Lajosnak, aki a helyszínre ééve megerősíti megfigyelésem helyességét. A legújabb irodalom sze­rint Európában Izlandon, Észak-Skóciában, a Shetland és az Orkney-szigeteken, valamint a Skandináv fél­szigeten költ. Áltálában a tengerpartokon telel, a szá­razföld belsejébe csak szór­ványosan jut el néhány példány. Hazánkban 1823-tól 1985-ig .mintegy 40 esetben észlelték, elsősorban a Du­nán és a Dunántúl vizein. A megfigyelt madarak fő­ként tojók és fiatalok vol­tak. Itthon jegyzeteimet la­pozva most látom, hogy az új hídtól a Lövölde útig terjedő folyószakaszon és a hozzátartozó erdőben 1977­től 184 madárfajt sikerült azonosítani. Kasza Ferenc Gyászközlemények Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, testvér, keres/apa és sógor. TOKOK ISTVÁN életének 62. évében hosszan tartó, súlyos betegség után el­hunyt. Temetése deeember 2­án. 14 órakor lesz a Belvárosi temetőben. Újszeged. Asztalos u. 20. A gyászoló esalád. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy DK. TANCZOS JÖZSEFNÉ Földvári Margit főiskolai adjynktus türelemmel viselt betegség után november 12-én 53 éves korúban váratta­nul. örökre elaludt. Végakara­tának megfelelően csendben el­temettük. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretelt edesapánk es élettárs, DUDÁS SÁNDOR életének 53. évében vnratlanul örökre llthagyott bennünket. Temetése deeember l-jén 14.30 órakor lesz a tápéi temető ra­valalozójuból. Gyászoló fiai es élettársa. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy JUHASZ JENŐ életének 64. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temeté­se december 2-án (szerdán) lá orakor lesz. a/. Újszeged! teme­tő ravatalozójából. A gyászoló csalud. Újszeged, Verseny u. 3. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett ferj. edesapa. após, nagyapa és ro­kon. HALAPI FERENC nyugalmazott vezető szakfel­ügyelő november 26-án éleiének 77. évében váratlanul elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait deeember 3-án 13 órakor a Dugonies temető rava­talozójából helyezzük órok nyugalomra. Gyászoló csaladja. Fájó szívvel tudatom, hogy a legdrágább feleség, édesanya, testvér, nagymama. dedmama. anyós és sógornő. SZEPI.IGETI ANDRASNE Huszár Margit életének 77. évében elhunyt. Temetése hamvasztás után de­cember 2-án 12 orakor a Belvá­rosi temető ravatalozójából lesz. Gyaszolo férje és hozzátartozol. Szeged, Batthyányi u. 31. Köszönetet mondunk mind­azoknak. akik szerettünk. DK. SOREGHY IMRE ny. főorvos temetésén megje­lentek, részvétükkel és virágú­ikkal mély fajdalmunkat enyhí­tem igyekeztek. A gyaszolo csa­lád. DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztőt Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettest Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Fclelfis kiadót Klspál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház 6740. — Telefont 24-633. — A lapot nyomja, Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. (720. Igazgatót Surinyl Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Elóflzcthctó a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dtj egy hónapra (9 forint — ISSN 0133-021 a

Next

/
Thumbnails
Contents