Délmagyarország, 1987. november (77. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-25 / 278. szám
6 Csütörtök, 1987. november 26. Eredményességi támogatás az új ösztönzési elvek szellemében Felemás versenyévad után SPORT Birkózás Kurucsai és Domonkos bajnok A kötöttfogású junior korcsoportú birkózók országos bajnoksága Miskolcon volt. A különböző korcsoportokban 187 versenyző indult. A nagyszabású viadal igen szép szegedi sikereket hozott, Kurucsai János (52 kg) és Domonkos Róbert (130 kg) országos bajnoki címet nyert, Szokoly Tamás (68 kg) ezüstérmesként végzett. A döntőben Kurucsai pontozásos, míg Domonkos 20 másodperc alatt tusgyőzelmet ért el. Csapatversenyben a következő sorrend alakult ki: I. BVSC 31, 2. FTC 25. 3. S/.VSE 1!) pont. Az SZVSE birkózói — edzők Savanya Ferenc és Csikós Ferenc — az idén 107 olimpiai pontot gyűjtöttek. Karpov kiegyenlített Kedden Sevillában egyetlen lépés megtétele nélkül kiegyenlített Anatolij Karpov, a címvédő Garri Ka.szparov elleni sakkvilágbajnoki döntőben. A hétfőn függőben maradt 10. játszmát a világossal játszó Kas/.parov folytatás nélkül feladta. Az. állás így a verseny kétharmada után: 8:8. A 17. partit — ha egyik versenyző sem halaszt — szerdán játsszák. A Porto focizott Kedden este Amszterdamban játszották a 13. labdarúgó Szuper Kupa első mérkőzését. A BEK-győztes portugál FC Porto 1-0 (l-O)-ra győzött a KEK-nvertes holland Ajax Amszterdam ellen. A gólt az 5. percben Rui Barros szerezte. A viszszavágó január 13-án, Portóban lesz. A mérkőzésen a Porto „focizott", az Ajax viszont csak görcsösen erőlködött. Az AISH keddi szóvivői tájékoztatóján Bocsák Miklós ismertette az Állami Ifjúsági és Sporthivatal új központi eredményességi támogatástervét. A legfontosabb szempont: a rendelkezésre álló összeg 50 százalékát — 54 millió forintot — a legeredményesebb szakosztályok támogatására fordítják, szemben az elmúlt — kísérleti — esztendővel. Akkor a felosztható alap 20 százalékát Ítélték erre a célra. Ez azt is jelenti, hogy az AISH központi eredményességi támogatásából szemben a korábbi 80 százalékkal most csak 50 százalék lesz az úgynevezett alaptámogatás a központilag kiemelt egyesületek működési feltételeihez. A szóvivő é bejelentéssel kapcsolatban hangsúlyozta: az egymilliárdos költségvetéssel tevékenykedő AlSH központi támogatása csak egy töredéke a magyar sport ossz-költségvetésének. Ez becslések szerint tízmilliárd forint, vagy annál is tobb. A hivatal egyre inkább úgy szeretné felhasználni, hogy a támogatásból azok részesüljenek. akik eredményes szereplésükkel és munkájukkal az anyagiakat megtermellek. A legeredményesebb szakosztályoknak juttatott összegeket az 11)85, 1986. és 1987. évi eredményeket figyelembe véve ítélték meg. E szempont alapján a kajak-kenu sport töb.b mint hét és fél millióra, az. úszósport közel hét és fél millióra számíthat, a sportlövészek pedig négy és felmillióval többre. A kézilabda női szakága viszont csak akkor számithat anyagi támogatásra, ha decemberben kivívja az olimpiai részvétel jogát. Az AISH elnöke ugyanakkor egyqdi döntéssel öt sportág között két és félmilliót osztott el az utánpótlásnevelés cél k i tűzései nek támogatására. További 5,7 milliót nyolc sportág között az. olimpiai felkészülés segítésére adtak. Bocsák Miklós e téma kapcsán hangsúlyozta még, hogy jelenleg hozzávetőleg ezer, hivatalosan a sportból élő sportolót tartanak számon. Ezek döntő többsége — 72Q fő — labdarúgó. A jövőben az AISH a legálisan a sportolásból megélők számát bővíteni kívánja. A szóvivő még elmondta: az. olimpiát megelőző 19H7-es esztendő a magyar sport számára kifejezetten sikeres volt. Hét világbajnoki aranyat hozott, az úszásban három EB-győzelmet, tóbb világcsúcsot, összesen 212 úgynevezett olimpiai pontot. Négy éve, 1983-ban 175, nyolc éve 1979-ben 159 pont került a mérlegre. Ezek után abban lehel reménykedni, hogy a jól sikerült próbnesztondö után jövőre a folytatás is hasonlóan jó lesz. Kézilabda Nem sikerüli az N6 II. a Pincegazdaságnak A Szegedi Pincegazdaság megyei bajnokságot nyert férfi kézilabdacsapata Kecskeméten osz.tályoz.ómérkőzéseken szerepelt az. NB II-be jutásért. A legnehezebb csoportban. nem sok esélyük volt a felkerülésre, ráadásul egyik átlövőjüket, Jónást is nélkülözniük kellett sérülés miatt. Az. első mérkőzésen Kondoros ellen végig vezettek a szegediek, de az. ellenfél 8 másodperccel a befejezés előtt egyenlített. A követker zö mérkőzéseken a csapat egyetlen átlövőjét. Dobó Károlyt félpályás emberfogással semlegesítették, így a Pincegazdaság átlövő nélkül maradt. A csoportból végül is a Szarvasi Főiskola és a Kondoros került az NB II-be. Hollós Árpád edző elmondta, hogy a csapat heti 3 edzéssel készül a január 29—31-i MNK-mérkőz.ésre, melyet már oda-visszavágó alapon rendez, az. MKSZ. Üjság még, hogy visszaigazolták a Taurus-ból Hovanyecz. Tamást és a Mezőhegyesből Szabó túszlót, akik a januári MNK-mérköz.éseken már szerepelhetnek. Ismeretes, a kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes Ferjáncz Attila, Tandari János rallye-kettős az. őket korábban támogató Rothmans visszalépése miatt az. év elején — Peter Studer, a svájci' lmrace Limited ügynökség igazgatója jóvoltából — „átnyergelhetett a tevére". Valójában a csere azt jelentette, hogy az idén a Camel cigarettát gyártó R. J. Reynolds Tobacco International szponzorálta a magyar párost. A pártfogó elvárása volt, hogy tíz keleteurópai futamon álljanak rajthoz, ami nem zárta ki, hogy . nyugati versenyeken is indulhassanak. Végső eredményként az 1—5. hely valamelyikének megszerzését jelölték célul. A Ferjáncz, Tandari duónak véget ért a versenyidény, ami nem egészen úgy sikerült, mint ahogyan szerették volna. Az embert és gépet alaposan próbára tevő sorozatnak a régi márkával, de új konstrukcióval, az Audi 90 Coupe Quattróval vágták neki. Az. új >masina olykor bizony kegyetlen tréfát űzött velük, a technika ördöge igen sokszor „közbeszólt". Tizenegy futamon vettek részt, ötször ilyen-olyan műszaki hibák miatt kénytelenek voltak föladni a. versenyt, négyszer az első helyen végeztek, egyszer másodikak, egyszer pedig ötödikek lettek. Érdemes visszatekinteni, hogyan is alakult számukra a majdnem tobb kellemetlenséget, mint örömet okozó szezon. Kezdődött a bulgáriai Aranyhomok rallyeval, .amit nem fejezhettek be, de ugyanígy járták a jugósz.láv Saturnus versennyel is. Ezután következett a sikerükkel végződő csehszlovák Barum, a lengyel Rajd Polski, majd az. újabb csehszlovák; a Bohemia rallye. A görögországi Halkidikis viadalon ugyancsuk nem volt szerencséjük, fölborultak, a bulgáriai Hebros versenyt viszont megnyerték. Cipruson és Spanyolországban megint csak ők húzták a rövidebbet, Portugáliában azonban „ezüstös" volt robogásuk, az. osztrák Semperit, rallyen ptxiig az ötödik helyen végeztek. — Elégedettek vagy boszsziisak? — kérdezem Tandari Jánostól a történtek föle leven ítése után. — Is-is! — hangzott a naA bulgáriai llebros rallyen is a legjobbnak bizonyult a Ferjáncz, Tandari páros gyon is határozott, de megfontolt válasz. — Nem fedi a valóságot, ha azt mondom, a sok balszerencse ellenére jó évet zártunk. Nem, mert csak egy kicsivel lett volna másként — a gép hibáira gondolok —, ha a föladott versenyek közül legalább egyen végigmegyünk — senki el nem veheti tőlünk az ezüstérmet! — Kimondva, kimondatlan, tartottak az új autótól, s mint bebizonyosodott, sajnos, igazúk Lelt. — Vetélytársainkkal elleniedben, mi csak .májusban ¡kezdtünk versenyezni, ráadásul igen szerencsétlenül „bekezdtünk", június közepén sem pontunk, sem eredményünk nem volt. Pedig emberileg minden tőlünk ielhetőt megtettünk, és mégis. A mi autónk, műszaki paraméterei miatt, aszfalton nem képes nagy eredményekre. Nekünk a technikás vezetést kívánó murvás, köves talaj a kedvező. Jó példa volt erre a portugál verseny. Spanyolországban is idő előtt befejeztük, indulni akartunk haza. Peter Studer hozta a főnökök üzenetét: nyugodtan csomagoljunk, de az iirány nem Magyarország, •hanem Portugália. Mondanom sem kell, belesápadtunk, remegett a lábunk, amikor meghallottuk . az. utasítást. Fél nap alatt rendbe hoztuk a masinát, kicseréltük az elektromos befecskendezőt. — És elindultak a portugál versenyen ... — Igen, mégpedig úgy, hogy a szokásos hat edzés helyett egyszer .mentünk végig a pályán! Biztonságérzetünket fölösleges ecsetelnem . .. Ráadásul valamennyi menő ott volt technikai csodával fölérő autójával. Szaikadt az eső, néhol patakká változott az üt, de mi csak mentünk. — Gondolom, ilyenkor mar ánindmkabb előtérbe kerül a párosnál: mi lesz holnap? — De még mennyire! Tárgyalunk a Camellel, milyen föltételeket tud biztosítani további fejlődésünkhöz. Egyelőre annyi titok övezi ezt a kérdést, hogy mi sem látunk tisztán. Szerencsénkre a szponzor képviselői valamennyi versenyünket megtekintették, közelről nézhették, tapasztalhatták, nem rajtunk, a tőlünk független műszaki hibákon műit, hogy nem kerültünk dobogóra, és 199 pontunkkal negyedik helyen végeztünk az Európabajnokságon. Pikantériája a szezonnak, több olyan versenyt nyertünk a Camel '„kabátba" öltözltetett kocsinkkal, amit a Rothmans penzelt. Gyürki Ernó Szalai az utánpótlásválogatottnál Az MLSZ felkérte az utánpótlás-válogatott edzői teendőinek ellátására Kaszás Gábori, a Siófok vezető edzőjét. Meg sokan emlegetik Szegeden Kaszás Gábor edzői sikereit, hiszen a SZEOL bravúrt bravúrra halmozva, sorban „elkapta" a fővárosi nagy csapatokat, és a 9. hojyen zárt az NB l-es szezont. Kaszás Gábor, úgy' látszik, jó munkakapcsolatot alakított ki pályaedzójével, Szalai Istvánnál, mert az MLSZ-megbízalás után néhány nappal felkérte Szalui Istvánt, hogy segítse munkáját az Utánpótlásválogatottnál is. A Szeged SC jelenlegi pályaedzóje erről így beszélt. — Hét éve dolgozom pályaedzőként Szegeden. Minden vezető edzővel maximálisan megértettem magam. Elsősorban emberileg Szakmailag ugyan voltak és vannak is nézeteltéréseink, és azt hiszem, ez így természetes. Kaszás Gábor volt az az edző, akivel mindenben megértettük egymást. Hogy most úgy alakult a sorsa, hogy az újjáalakuló válogatott edzői karanak egyik, pillére lesz, nagyon nagy megtiszteltetés ért, hogy rám gondolt. A feladatom már személyesen is megbeszéltük, sót Kutasi László is hozzájárult ahhoz, hogy január 1-jétöl segíthetem Kaszás Gábor munkáját az utánpótlás-válogatottnál. Mivel ez a megbízatás Szeged lubda rugós portja na k, a labdarúgó szakosztálynak is nagy dicsőség, azt kértem, hogy munkám társadalmi munkában végezhessem, annál is inkább, mert főállásban a Szegedi Konzervgyárban vagyok főkertész. Véleményem szerint, ezt a feladatot c*ak nagy alázattal lehet szolgálni, és csak társadalmi munkában. Ha mégis valamilyen anyagi vonzata lesz ennek a megbízatásnak, azt szeretném átutalni a Sportsegély javara! Sok sikert az utánpótlás-válogatottnál! B. L. FELSŐFOKÚ végzettséggel: Energetikus Kender- és Műanyagfeld. V. Kereskedelmi osztály vezető-ti. Kender- és Műanyagfeld. V. Műszaki fejlesztési csop.-vez. Medlkémla Ipari Szövetkezet Műszaki osztály vezető-helyettes Kender- és Műanyagfeld. V. Okleveles vegyész Medlkémla Ipari Szövetkezet Programtervező matematikus Alföldi Porcelángyár Szolgáltatási osztályvezető Cs. M.-l Településtisztasági Szolgáltató Vállalat Üzemgazdasági osztályvezető Szegedi Magas- es Mélyépítő Valla Lat Vegyészmérnök Alföldi Porcelángyár KÖZÉPFOKÚ végzettséggel, vagy SZAKKÉPZETTSÉGGEL: Acs-állványozó Szegedi Magas- és Méiyéoltű ValLalat /Délép Szeged Autóbuszvezető Tlszs Volán Szeged Általános adminisztrátor Mérlegkészitö és Javító Kisszöv. Anyaggazdálkodóvamügyi eloado Medlkémla Ipari Szövetkezet Aszfaltbedolgozó szakmunkás Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat Autószerelő Gáz- és Olajszállító Vállalat l'.ádogos Szegedi Magas- és Mélyépítő Vallalat Betonelem gyártó Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat Bérelszámoló Szegedi Textilművek Postaigazgatóság szeged Bérszámfejtő, SZTK-ügyintéző Cs. M.-i Településtisztasági Szolgáltató Vállalat Bolti eladó Vidia Kirendeltség Szeged Csőszerelő Taurus Gumigyár Bzeged Darukezelő (VDS-J BAK) Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat Cpftögépszerelö Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállala Munkatársakat keres (a munkakörökről bővebb felvilágosítást nyújt hétfőn 8— 18.30 óráig, szerdán 8—18.30 óráig és szombaton 8—12 óráig a Csongrád Megyei Munkaügyi Szolgáltató Iroda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 4. 0720, telefon: 12-855/135 és 133) Esztergályos Szegedi Konzervgyár Felmérő technikus, számlázó Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat Forgalmi ügyintéző Belkereskedelmi Szállítási V. Gépi forgácsoló Mérlegkeszltö és Javító KlSSZUV. Gépíró Postaigazgatóság Szeged Gépíró adminisztrátor Gáz- és Olajszállító Vállalat (Jjszegedl Szövőipari Vállalat Gépjárművezető Belkereskedelmi Szállítási V. (F.) Szegedi Sütőipari Vállalat Gőzfejlesztő nehézgépkezelő Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat Gyorsiro-admlniszlrátor Országos Mentőszolgálat Időelemző Taurus Gumigyár Szeged Kazánfűtő (R/3) BeLker. Szállítási V. Taurus Gumlgvér Szeged Kazánfűtő K2—K3 Délép Sz,eged Kompresszorkezelő Délép Szeged Kőműves Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat Délép Szeged Könnyügép-kezeló Szegedi Magas- és Mélyépilu Vállalat Lakatos Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat Taurus Gumigyár Szeged Szegedi Vas- és Fémöntöde Mélyépítő ács Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat Minősített hegesztő Taurus Gumigyár Szeged Mozdonyvezető gyakornok MAV Vontatási Főnökség Nehézgép-kezelő (Elba Mixer) Szegedi Magas- es Mélyépítő Vállalat Normás (Textil) Fonalfeldolgozó V. Operátor Postaigazgatóság Szgged Osztályiroda-kezelő Postaigazgatóság Szeged Pénzügyi előadó Kender- és Műanyagfeld. V. Rakodógép-kezelő Tisza Volán Szeged Raktári áru-összeállító Vidia Kirendeltség szeged Raktárvezető BeLker. Szállítási V. Rendészeti vezető Medtkémia Ipari Szövetkezet Sütőipari izakmunkás Szegedi Sütőipari Vállalat Szakács Csongrád Megyei Tanács Oktatási Intézet Személyzeti és oklatásl előadó Belker. Szállítási V. Szerszámkészítő lakatos Szégedl Konzervgyár SZTK-ügy intéző Belker. Szállítási V. Targoncavezető-rakodó Taurus Gumigyár szeged Tehergépkocsi-vezető Szegedi Bútoripari Szöv. Tisza Volán Szeged Tetőfedő Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat Tmk-művezető Alföldi Porcelángyár Dtépltőgép-keselő Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat VaabetoBáierelö Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat Vegyészlaboráns (több műszakos) Medlkémla Ipart Szövetkezet Villanyszerelő Gáz- és olajszállító Vállalat Szegedi Konzervgyár Szegedi Sütőipari Váltalat Szegedi Vas- és Fémöntöde Taurus Gumigyár Szeged Víz-, gázszerelő Délép Szeged SZAKKÉPZETTSÉG nélkül* Aszfaltbedolgozó segédmunkás Szeoodt Magas- és Mélyépítő Vállalat Élőzsírtalanitő kezelő Szegedi Tejüzem Gumigyártó Taurus Gumigyár Szeged Jegyvizsgáló MAV Körzeti Uzemfőnökség Készáruátvevő Taurus Gumigyár Szeged Kocsirendező MAV Körzeti Uzemfőnökség Koesltlsztltó MAV Vontatási Főnökség Konyhai kisegítő Szegedi Textilművek Konyhai takarító Szegedi Textilművek Kötónó (raschelzsák) Kender- és Műanyagfeld. V. Kubikos Délép Szeged Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat Malmi segédmunkás Csongrád Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat Or-porlás Csongrád Megyei Gabonaforgalmi es Malomipari Vállalat Sütőipari bet. munkás Szegedi Sütőipari Vállalat Szállltó-rakodA munkás Tisza Volán Szeged Szervlzmunkás Belker. Szállítást Vállalat Szlvattyúkrzelő Szegedi Konzervgyár Takarítónő Szegedi Vas- és Fémöntöde Csongrád Megyei Településtisztasági Szolgáltató Vállalat Takarítónő (4 órás, nyugdíjas) Szegedi Konzervgyár Tmk-segéd munkás Szegedi Textilművek Váltókezelő MAV Körzeti Uzemfőnökség Vonatfékező MAV Körzeti Uzemfőnökség BETANÍTOTT MUNKAI Szegedi Vas- éa Fémöntöde SEGÉDMUNKA: Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat