Délmagyarország, 1987. november (77. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-14 / 269. szám
8 Szombat, 1987. november 14. DM1 magazin T alán idős új szegediek még emlékeznek, hogy feléjük volt Réh János utca. Arra már nyilván senki sem, hogy száz éve kettő is! 1883-tól öt évig igy nevezték a ntai Odessza területén az Alsó kikötő sorból délnek nyiló és a Vedres utcába torkolló utcácskát. Ezt 1888ban elzárták, „mivel — ahogy a korabeli újság irta — arra közlekedési szempontból szükség nincs, és a telkek jó árban értékesíthetők lesznek". Helyette — Kulinyi Zsigmond javaslatára — Réh János utcának ketesztelték át azt a csak valamivel nagyobb utcát, amelyet a Víz utáni utcanévrendezéskor, 1880-ban Kecsege utcának neveztek el. Ez a Réh János utca 1948-ban még szerepelt a várostérképen, de ezután elnyelte — a Tusnádi utcával együtt — a Közép fasor. A mostani Közép fasornak a Fürj utcától északra eső szakasza volt a Réh János utca, a Derkovits fasortól délnyugatra levő része pedig a Tusnádi utca. így maradt másodszor is utca nélkül Réh János. Pedig nem érdemtelenül kapta annak idején a megtisztelő utcanevet. Jelentős szerepet töltött be Szeged múlt századi történetében. Legenda szülelése körül II. József, még trónra lépése előtt, amikor anyjának, Mária Teréziának társuralkodója volt, országjárása során, 1768. április 19-én Szegedre érkezett. A hagyomány szerint az Aranyos Sas (a későbbi Arany Páva) vendéglőben szállt meg. Ezt akkoriban egy német származású vendéglős, bizonyos Réh János bérelte. Az évszázadokon át fönnmaradt fáma szerint, amelyet először 1917-ben rögzített írásba a Szegedi Naplóban Sz. Szigethy Vilmos, a kalapos királynak és a szép kocsmárosnénak szerelemgyereke lett Réh János, Szegednek előbb tiszti ügyésze, majd főjegyzője. A Szeged története 2. kötetének névmutatójában az első szám őrá vonatkozik. A többi szám már a fiára, ifjabb Réh Jánosra, II. József állítólagos unokájára tehát, akiről most beszélünk. Ez a Réh János Fölsővároson született 1812. november 12-én. Édesanyja, Müller Franciska is neves, a Városnak több közéleti szereplőt adó, elmagyarosodott német famíliájából való volt. Az ifjú Réh János Pozsonyban elvégezte a jogakadémiát, s alig 22 éves, amikor szülővárosában ügyvédi gyakorlatba kezdett. Ott volt a F'alánki Kaszinó megalapítói között, s 1834-ben a tisztikar tagjává, a kaszinó ügyészévé választották. 1837ben Tary Pállal ő alakította meg Fölsővároson a Társalkodási Egyletet. Ez a Maros utcai kiskaszinó lett a liach-korszakban a nemzeti ellenállás fészke. Itt játszott Latabár Endre társulata, őrizve a magyar szót, és itt húzta éjjel-nappal a cigány: Megvirrad még valaha. Nem lesz mindig éjszaka! 1920 és 1926 közt ez az akkor már elöregedett, vizes falú ház lett a Munkásotthon, amelybe rendszeresen eljárt Juhász Gyula, s amelyben 1924/25-ben megfordult József Attila is. . „ , A nemzetortiszt 1848-ban Réh Jánost, a hajdani pozsonyi jurátust, természetesen a helyi radikálisok közt találjuk. Ekkori szereplését Reizner János rosszindulatúan ítélte meg. A Város történetírója Osztróvszky Józsefben (1818—1899) látta a helyi közélet legjelesebb alakját, s mivel Osztróvszky meg Réh — bár mindketten a haladás és a nemzeti függetlenség hívei voltak — ma már ki nem deríthető okokból nem szívlelték egymást, Osztróvszkynak Réh Jánosról alkotott kedvezőtlen véleménye átáramlott Reizncrre. Azt állította pl., hogy az 1848. májusi választásokon Réh szeretett volna föbiró lenni, „de miután önérzetes modoránál fogva hívei nemigen kerültek, sértett büszkeségből a főbírói állásra Tóth Mihály jelöltsége mellett buzgólkodott". Hasonlóképpen azzal vádolta Réh Jánost, hogy júniusban csak Osztróvszky elleni „leplezett vetélkedésből és sértett hiúságból" javasolta Kossuthot országgyűlési képviselőnek, valójában ő maga szeretett volna az lenni. Addig logikus a föltevés, hogy Réh Osztróvszky ellen Kossuthot sikert Ígérően jelöltette, de hogy ebből miért következnék a saját ambíciója, nem világos. Különben az sem róható fel neki, ha maga is képviRéh János emlékezete SZÜLETÉSÉNEK 175. ÉVFORDULÓJÁRA selőségre törekedett. Végtére az egyéni törekvések is szogálhatják a közösség érdekét. Jutott azért tisztség neki is. A városi közgyűlés augusztusban őt választotta meg az esküdtszéki bíróság elnökének. Tagja volt a hadi választmánynak is. Majd mint a fölsővárosi negyedik nemzetőr század parancsnoka kivette részét a szabadságharcból. A Szegedi Napló 1914. január 14-i számában V. Gy. még élő veterán megírta: „Én, aki a szabadságharcban Réh századában harcoltam, igen jól ismertem a nagy embert." Elmondta: Réh százada volt az első, amely 1849. február 11-én átlábolt a befagyott, de már olvadó Tiszán a Várost Újszegedről támadó szerb lázadók visszaverésére. Jutott azért tisztség neki is. A városi közgyűlés augusztusban őt választotta meg az esküdtszéki bíróság elnökének. Tagja volt a hadi választmánynak is. Majd mint a fölsővárosi negyedik nemzetőr század parancsnoka kivette részét a szabadságharcból. A Szegcdi Napló 1914. január 14-i számában V. Gy. még élő veterán megírta: „Én, aki a szabadságharcban Réh századában harcoltam, igen jól ismertem a nagy embert." Elmondta: Réh százada volt az első, amely 1849. február 11-én átlábolt a befagyott, de már olvadó Tiszán a Várost Újszegedről támadó szerb lázadók visszaverésére. A Bach-korszakban Az önkényuralom alatt ügyvédi tevékenységén kívül csak gazdálkodott. Első felesége Bába-lány volt, s tőle örökölte a franciahegyi dűlőben, a mai Csongrádi sugárút és az Öthalmi út között ötvenholdas majorját. S megint szembe kell néznünk egy váddal, amelyet Osztróvszky József jegyzetei nyomán Szmollény Nándor vetett papírra (1906). Osztróvszky azt állította, hogy amikor őt a forradalomban és a szabadságharcban végzett tevékenységéért pörbe fogták, iratait és levelezését gróf Cziráky József hadbiztos megbízásából Réh János szolgáltatta be az aradi haditörvényszéknek, s ezek alapján Ítélték előbb halálra, később kegyelemből hatévi várfogságra. Szomorú, hogy ez a két kiváló ember, Osztróvszky és Réh, így acsarkodott egymásra. Csak ezzel magyarázható Osztróvszkynak bizonyítatlan vádja. Már Czímer Károly hihetetlennek tartotta. „Szmollény — irta (1929) — félreértésnek lehet áldozata, mert Réh János becsületes és főképpen puritán gondolkodásától távol esett." A már idézett V. Gy. 1914-ben azt irta: a vádaskodások irigységből fakadtak. Úgyvédtársai féltékenyek voltak rá, „mert hát Réh úgy a tudományban, mint jellemben jóval kimagaslott közülük". A Napló nekrológjában ezt írta: „Réh János életét, működését, jellemét és hazafiságát ismerik a szegediek. A közpályán való működése alatt mindig városunk s népe jólétét hordozá szívén, s mindig radikális, független gondolkozású férfiú volt. Mi, függetlenségiek, különös hálával tartozunk emléke irányában, mert hajdan működése fénypontján ő volt az, aki Szegeden a függetlenségi pártot megteremté." „Elvhűségénél és tántoríthatatlan jelleménél fogva közbecsülésben részesült még ellenfelei részéről is." Palotás Fausztin, aki fiatal diákként Réh János hasonló nevű fiának házitanítójaként bejáratos volt házukba, közelről ismerte, s a Szegedi Naplóban 1917. július 12-én ezeket írta róla: „Mint a függetlenségi eszmék rajongó, tántoríthatatlan híve, a Madarász József iskolájából került ki. Független 48-as a legszélsőbb, legradikálisabb értelemben." A több mint három évtized távolában született két jellemzésben nem véletlenül azonos a tántoríthatatlan jelző. Ez az ember nem árulhatta be Osztróvszkyt! A leghíresebb polgármester-választás Ferenc József 1867. február 17-én kinevezte Andrássy Gyulát miniszterelnökké; 20-án megalakult a felelős magyar kormány. Megszületett a kiegyezés. Azonnal megindult a küzdelem a helyi önkormányzati tisztségek betöltésére. A Deák-párt Osztróvszky Józsefet, a kiegyezés ellenfelei Réh Jánost jelölték a polgármesterségre. Osztróvszky hívei a palánki és fölsővárosi polgárok, Réh János támogatói főként iparosok és alsóvárosi földművelők voltak. Április 29én a városháza előtt zajlott le a két tábor — a zöld cédulás Osztróvszkyhívek és a fehér cédulás Réh-pártiak — választási csatája. Ezt Reizner, Czímer, újabban Ruszoly József (A szegedi népképviseleti közgyűlés. 1984.) részletesen leírta. Réh Jánosra 1185, Osztróvszkyra 890 szavazat esett. Még a Réh iránt megértő Czímer is így summázta az eredményt: „A lépre csalt alsóbb néposztály nagy számánál fogva győzelmet aratott az értelmiség fölött." Fölrótta Réhnek, hogy az önkényuralom alatt is szolgáló szerbeket (Veszelinovics Bazilt főjegyzőként, Szremátz Józsefet főkapitányként) vette maga mellé. „Réh Jánost — folytatta — a város díszhintaján hozták a díszmagyarban fungáló Dáni Ferenc miniszteri biztos elé. Réh János a nagy demokratát adta: nyári pantallóvászon nadrágban tette le az esküt. A nép azután a város fogatából a lovakat kifogta, és maga húzta haza Réh Jánost a házába..." Szokás ma is emlegetni, hogy nálunk nincsenek hagyományai a demokráciának. Ez tévedés. Ruszoly József idézett könyvéből kiderül, hogy az önkormányzat — ha korlátozott osztályalapon is — már ekkor kialakította a népképviselet helyi formáit, nem utolsósorban az 1848—49-i és 1861 -i kezdeményezések továbbfejlesztésével. Ruszoly másik tanulmánya (Városi közgyűlési szabályok. 1861—1867. 1983.) tüzetesen ismerteti a demokrácia érvényesülésének technikájára árnyaltan kidolgozott, részletező megoldásokat. Réhnek mint a városi közgyűlés elnökének már szembe kellett néznie a demokratikus jogokkal való viszszaélés trükkjeivel, az ellenzék obstrukciójával (az időhúzással, a tárgysorozat agyonbeszélésével) is. Csak egy újság volt akkor Szegeden, a kormánypárt — helyben az ellenzék — lapja, a Szegedi Híradó. (A függetlenségi Napló csak 1878-ban indult.) Ezért érte annyi sajtótámadás Réht „erőszakos" elnöki módszerei miatt. Egyetlen egyszer ismerte el a Híradó, hogy a kemény kézzel vezetett közgyűlés eredményes volt, sokat végzett. 1871-ben a szabad királyi városokat törvényhatóságokká alakították át, és élükre a kormány bizalmi embereiül főispánokat állítottak. Augusztus 2-án a király Dáni Ferencet (1816—1883) nevezte ki Szeged első főispánjává. A szabadságharc e másik nemzetőr kapitányát hívei fáklyás zenével köszöntötték. Réh János nem vett részt az ünneplésben. „Nem a Dáni Ferenc személye ellen való indulatból — írta Czímer —, hanem meggyőződésénél fogva az ősi szabad királyi városok 800 esztendős kiváltságaiból fakadó önkormányzatának volt híve, s a városi főispánságot a polgármesteri állás degradálásának tartotta, és a nagy múlt által kifejlesztett városi autonómia halálra Ítélésének tekintette, és mint a város első választott tisztviselője nem akart kinevezett főispántól függeni." Augusztus 9-én a tanácsülésen a főispáni kinevezés tárgyalása előtt átadta az elnöklést a főbírónak, benyújtotta a tanácsnak már elkészített lemondólevelét, és minden búcsú nélkül otthagyta polgármesteri széket. Reizner azt állította, hogy Réh polgármestersége idején nem volt a korszaknak jelentős alkotása. A főreáliskola is (a mai központi egyetem) csak Réh lemondása után épült föl, bár terveit ő készítette elő. Czímer igazságosabban méltatta tevékenységét: „A népszerűséget és közhivatalt sohasem kereste. Polgármesterségre sohasem törekedett, de a viszonyok belesodorták a közügyek vezetésébe. Polgármestersége alatt kérlelhetetlen szigorral vitte a város ügyeit: a függetlenségi párthoz csatlakozott, és hajllthatatlan merevséggel tette magát szembe a kormánnyal. Nem volt rábírható, hogy a város ügyes-bajos dolgaiban küldöttségeket vezessen a miniszterek elé, de a pereket, amikben Ítélt, a legtisztább törvényesség jellemezte." Legenda halála körül Visszavonulása után könyvei és jószágai közé húzódott. „Kora tavasztól késő őszig kint lakott, s csak a kemény, zord tél kényszeritette be a városba, a Dugonics utcai kúriájába — irta Palotás Fausztin. — Gazdasági ügyeit egy mindenessel maga végezte; olykor kisétált a közeli Makkos-erdőbe; majd régi filozófiai, jogi könyveket olvasott. Kitűnő latinsággal írt, s a régi magyar klasszikusokat folyton magasztalta." Czímer szerint: „Néhány bizalmas barátja látogatta, és hajdani humorának talpraesett, szatirikus nyilatkozatát és az új idők vezetőire tett csípős megjegyzéseit a kaszinókban továbbadták." Életének utolsó esztendejében gyógyíthatatlan szívbaja ágyhoz kötötte. Elkeseredve mondta egyik barátjának: „Csak az ólom segíthet már az én bajomon..." 1881. karácsony éjszakáján aludni küldte mellette virrasztó feleségét, Laczkovics Augusztát, azután párnája alól elővette pisztolyát, és beteg szívének irányította. Kortársaitól annyit emlegetett puritánságát jellemzi az is, hogy soha nem állt fényképezőgép elé. Halálhírére Pálfy Ferenc (1824—1907), utóda a polgármesteri székben, szokatlan utasítást adott, hogy Réh János arcmása megmaradjon az utókornak. A házhoz küldött fotográfus a családdal fölöltöztette és karosszékbe ültette a halottat. Amikor Aigner Károly kerületi tiszti orvos, aki még az éjjel megállapította a halál beálltát, az iratok kiállítása végett visszatért, majdnem összeesett, amint meglátta Réh Jánost székben ülve! Felesége ugyanis nagy zavarodottságában a fényképész távozása után ott felejtette... Erről a képről festette meg Tóth Molnár Ferenc a többi polgármesterével együtt Réh János olajképét a múzeum számára. Persze ezen már nyitva van a polgármester szeme. Ám nem csoda, ha lánya szerint nem olyan volt. „De hát nem a piktor hibája: ő sohasem ismerhette azt a jóságos, szelíd tekitetet." „Talpig derék, jellemes ember volt, méltó a közbecsülésre, szeretetre, melyben polgártársai évtizedeken át részesítették" — irta róla Palotás Fausztin, pedig ő sem értett egyet Réh János radikális, ellenzéki fölfogásával. „Én nem mint pártembert, politikust, polgármestert, de mint embert tanultam ismerni, szeretni, becsülni." Szolgáltassunk hát neki elégtételt az igaztalan vádakért. Nem szükséges Kossuthot meg Széchenyit, Adyt meg Babitsot, Juhás^. Gyulát trteg Móra Ferencet, József Attilát meg Illyés Gyulát, Osztróvszky Józsefet meg Réh Jánost egymással szemben kijátszani, vagy-vagy alapon becsülni. „A harcot, melyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés..." Mindegyiknek voltak erényei, voltak hibái, s minél nagyobbak voltak ők maguk, annál nagyobbak lettek ezek az erények, ezek a hibák. De mi nem a hamut akarjuk átvenni tőlük, hanem a tüzet. . • t PÉTER LÁSZLÓ