Délmagyarország, 1987. november (77. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-14 / 269. szám

Szombat, 1987. november 14 A halaszthatatlan szerkezetátalakítás A gazdasági szerkezet átalakítását sokan úgy képzelik, hogy egy bizonyos idő alatt elvégzendő feladat. Pedig nem erről van szó. A gazdaság szerkezetét minden olyan országnak, amely lépést akar tartani a világ fejlődésével, folyamatosan kell korszerűsítenie. Ezért ne is számítsunk olyan helyzetre, amikor a magyar kormány ünnepélyesen bejelentheti, hogy a gazdasági szerkezetet most már megfelelően átalakította. Ebben a folyamatban az elkövetkező évek számára összetorlódtak a feladatok. Ezt mindannyian tudjuk, hiszen érzékeljük, hogy a magyar gazdaság szerkezete nem korszerű, termékei minősége, műszaki- és gazdaságossági jellemzői elmaradnak az élenjáró országokétól. Nem is az a baj önmagába, hogy elmaradnak, hiszen ilyen különbség mindig is létezett. A fő gond az, hogy ez a technikai, technológiai és gazdasági rés az elmúlt időszakban növekedett. Gazdasági kényszer A gazdasági szerkezet átalakítása elsősorban vállalati, de emellett állami feladat is. Megvalósul nálunk a gyakorlatban a vállalatoknál a szerkezetváltás? Részben meg, de nem elég gyors ütemben, és nem eléggé a piaci kereslethez igazodva. Mi kell ahhoz, hogy ez a folyamat felgyorsuljon? Elsősorban gazdasági kényszer. Ebből egyelőre nálunk, Magyarországon kevés van. Arra lenne szükség, hogy a vevők és a szállítók a gazdaságban általában kiegyensúlyozott erőviszonyokkal lépjenek kapcsolatba. Magyarul: a szállítók ne legyenek erőfölényben, ne ők határozzák meg a szállítási feltételeket (árakat, határidőket stb.) Ehhez arra lenne szükség, hogy a belföldi piacon sok szereplő gazdálkodjon, kevés vállalat kerüljön monopolpozícióba. Élénk tőkeáramlás szükséges annak érdekében, hogy a piaci hiányok kielégítéséről minél gyorsabban gondoskodjanak az érdekelt gazdálkodó egységek, beleértve a kis- és magánvállalkozókat is. Természetesen ehhez a munkaerőnek is rugalmasan kell áramlanla. Egy-egy gazdálkodó egységnek időnként jelentősen meg kell növelnie a létszámot, ha a feladatai ezt kívánják; ellenkező esetben pedig számottevően mérsékelnie kell munkerőállományát. Mindezeket a feltételeket és körülményeket a magyar gazdaságpolitika hosszabb idő óta törekszik megteremjeni- Konkrét feladatokat tartalmaz ezzel kapcsolatban a kormány közelmúltban jóváfíágyott munkaprogramja. Az ország előrejutásának alapvető féltétele, hogy ezek minél előbb megvalósuljanak, a vállalati gazdálkodást befolyásoló gazdasági kényszer fokozódjon. A szerkezet átalakításának vannak állami feladatai is. Elsősorban két irányban: a progresszív (élenjáró) területek fejlődésének elősegítése, másrészt a válságos helyzetbekerülő ágazatok visszafejlesztése terén. A technikai fejlődés legelső vonalában haladó területeket nem szabad teljesen kitenni a piaci hatásoknak. Egy ilyen közepesen fejlett országban ugyanis, mint amilyenek mi vagyunk, a legmodernebb technikát követő típusú fejlődés lehetséges, ezért amennyiben e területeket azonnal kitennénk a nemzetközi gazdaságossági versenynek, akkor nem lennének képesek felvenni a lépést ezekkel a nemzetközi versenytársakkal. Átmenetileg szükség van ezeken a területeken az importversennyel szembeni viszonylagos védelemre. Válságágazatok és feszültségek Ennél még fontosabb, hogy államilag kell segíteni a szellemi infrastruktúra megteremtését. A kutatási fejlesztési erőket koncentrálni kell az ilyen területekre, el kell érni, hogy az eredmények minél gyorsabban hasznosuljanak a gyakorlatban. Az állami szervező munkát, forrásokat, az oktatási intézmények és kutatólaboratóriumok közelítésére, a szakképzett munkaerővel rendelkező vállalatok és fejlesztési kockázatok finanszírozására kész vállalatok egymásratalálására kell koncentrálni. Az állami tevékenység másik iránya a válsághelyzetbe került ágazatok állóeszközeinek és munkaerejének átcsoportosítása. Itt a világ minden országában az államnak jelentős konzervatív erőkkel meg-megküzdeni. Átmenetileg egy ilyen szerkezetváltás mindig sok gonddal jár, sőt növekvő kiadásokkal. Lényegében olyan, mint egy hosszabb távon megtérülő beruházás. A gazdasági gondok elsősorban abból fakadnak, hogy a válságágazatokban lekötött állóeszközök nehezen vihetők át más területekre. Például: egy vaskohászati hengerde, vagy öntöde gépei, berendezései aligha hasznosíthatók más ágazatokban. A társadalmi problémák azzal függnek össze, hogy a munkaerő szakképzettségének értéke is zuhan ezeken a területeken, átképzésre van szükség. Ez szociális, társadalmi, egyéni problémákkal jár, amely a szerkezetátalakítás elkerülhetetlen mellékhatása. Nyugat-Európában a kormányok évek óta kísérletet tettek és tesznek az emiitett visszafejlesztés! folyamat élénkítésére. Központilag támogatják a kapacitások leépítését és minőségi rekonstrukcióját, de nem tudták elkerülni a munkanélküliség számottevő növekedését. A 10 százalék körüli munkanélküliségi ráták (a foglalkoztatókra vetítve) igen nagy társadalmi feszültséget okoznak, még a kiterjedt átképzési- és segélyezési rendszer mellett is. A hiánygazdaság ellenszere A kelet-európai országok a visszafejlesztést, mint hatásos gyógyszert, a szerkezetátalakítás érdekében eddig általában nem alkalmazzák. Elsősorban azért, mert tartottak a gyógyszer „mellékhatásaitól", azaz az említett társadalmiszociális feszültségektől. A gyakorlatban az állami gazdaságpolitikák a támogatásokat a gazdaságtalan termelés fenntartásához nyújtották, s ezért azok korszerűsítése, vagy annak lehetetlensége esetén leépítése lassú. Kétségkívül valós gond az is, hogy ezekben az országokban a visszafejlesztés nyomán kieső termelés pótlása nehéz feladat. A KGST-n belüli áruhiány miatt ez nehezen megoldható, konvertibilis valutákban pedig ezek az országok szűkölködnek. így a visszafejlesztések elmaradásának oka az is, hogy egy hiánygazdaságban a leállítás mindig valós gazdasági feszültségekkel jár. Végül is számunkra az a tanulság adódik, hogy a szerkezetátalakítás állami eszközökkel is történő segitése nem odázható. Fokozatosan meg kell teremtenünk azokat a gazdasági, társadalmi és szociális körülményeket, amelyek között e gyógyszer mellékhatásai kismértékűek, kézbentarthatók, vagy más gyógyszerekkel elnyomhatók annak érdekében, hogy a gazdasági szerkezet korszerűsítésében előrelépjünk. VERTES ANDRÁS » Gazdaságkutató Intézet igazgatója Anyanyelvünk zökkenői Néhány éve figyelmesen hallgatom idegenben élő s alkalmanként hazalátogató magyarjaink beszédét a rádióban, televízlóban. Ezeknek a látogatóknak legtöbbje valamiért nevezetes ember, az egyszerű polgárokat nagyon ritkán szólaltatják meg a mikrofonok előtt. Van közöttük olyan, aki sok évtizeddel ezelőtt hagyta el hazáját, de olyan is akad, aki nem régen él odakint, a magyartól eltérő nyelvterületen. A megfigyelt beszédeket durván két részre oszthatjuk. Az egyik tagjai sok évtizedes távollét után is szépen, idegen beütés nélkül ejtik SZ3vainkat, a másik aránylag rövid idő alatt elsajátította az ideiglenes ejtést, sokszor csak hetvenkedésből beszél angolos, vagy franciás beütéssel. Anyanyelvünk sajnos elég gyakran kizökken a természetes kerékvágásból. Hallottam néhány hónapos kinttartózkodás után angolos, „téhás" szövegeket énekelni egy ismert énekesnőtől, sőt dadogva-makogva ejteni prózai szövegeket, csak csodálkoztunk rajta, mennyire elfelejtett magyarul beszélni. Az NDK-ban utazgatva összeakadtam egyszer egy fiatal asszonnyal, kisérőnk volt EisenachA

mikor a tápaiak honismereti és diszitöművészeti köréről t-szóltam, megígértem, a tiszakécskei citerazenekarról és Pribojszky Mátyásról külön is írok majd. Több okom is van rá, hogy beváltsam egyébként is kötelező Ígéretemet. Mondtam akkor, a Himnusz és a Rákóczi-induló elciterázásával kezdődött a kétszeres jubileumi ünnepség. Nyilván elhúzták a szájukat azok, akik népdalok és népi mintára szerveződő együttesek eszköztárában még csak el tudják képzelni az egykor mindennapos zeneszerszámot, de kézzel-lábbal tiltakoznak ellene, ha határait valaki nem veszi Figyelembe. Hadd toldjam meg most a listát, játszottak ők Brahmsot is, Lisztet is. Ez már a szentségtörés teteje! És az, hogy más klasszikust is tudnak? Vagy az, hogy hasonlók megtanulására törekszenek? Amikor csak bejelentették, hogy a Himnusz következik, az én hátamon is ágaskodni kezdett a szőr. Indok ugyan volt rá, valamikor a tápaiak kötötték a kécskeiek zászlajára az első szalagot, de akkor is! Amikor a Rákóczi-induló dallamai kezdtek előjönni a hét citerából, már nem voltak fönntartásaim. A hat fiú és egy lány boszorkányos ügyességgel játszott. Nagy zenekar igényével! Nagy zenekari hangszereléssel. Több szólamban is. Előállt szólószámaival Pribojszky Mátyás is, és ő is koronát kötött dallamokból. Nagyon szép koroA kécskei legények nát. Népdalból is, másból is. Könnyű volt kitalálni, innen fúj a szél. Koncertzenekari minőségben. Hamar kiderült, a szegedi tanárképző főiskola két tanára is készített számukra földolgozást, citerazenei átiratot. Amikor vége lett az előadásnak, a kisteremben gyülekezett össze megint a zenekar, és lassan-lassan utánuk szívódott a hallgatóság egy része is. Többen mondták, egy idő után nem elégíthet ki egy zenekart, ha csak az úgynevezett öregstilust játssza, ha pedig tovább akar lépni, a többszólamúságot nem kerülheti ki. — Ez már a hagyományon túl van — állapította meg Tápé hires furulyása, Kónya György is. És most tegyük föl az ünneprontó kérdést: jó ez nekünk? Elindult egy mozgalom, amikor már a padlásokról is leszáradtak a citerák, avval a céllal, hogy mindnyájunk gyönyörűségére megpróbálja föltámasztani haló poraiból ezt a muzsikát. Teljes repertoáruk az összes magyar népdal. Itt volt közelünkben a sándorfalvi zenekar Budai Sándor vezetésével, és neki drukkoltunk. Tüneményesen szépen muzsikáltak, minden minősítőn nagyszerűen szerepeltek, hozzájuk voltunk szokva. Erre jön egy másik csoport, és elkezd egészen mást, egészen másként játszani. Az első taktusnál kiderül, egyéniség vezeti a zenekart, és mind a tiz ujjának a lenyomatát rajta hagyta. Nem a lelkesedés nagy bennem, a szó kevés, hogy az eredményt és a hatást kifejezzem. Simogató lágy hullámok és nekivadult trappolás, rendbe szedett borzalmak és kislányos finomságok, lenge szellők és kemény mennydörgések követik egymást. Sétál a dallam, andalog, hirtelen megugrik, dévaj- férfias kopogósba vált át, apró, gyors madárpittyegéshez hasonlítható szálak jönnek elő. Ideírom a mostani zenekar teljes névsorát: Urbán Zoltán (szerszámlakatos), Terjéki Ilona (gondozónő), Terjéki József (viz-, és gázszerelő), Szőke Péter (gimnazista), Sípos Pál (mozdonyvezető), Nagy Zoltán (lakatos), Kis Zoltán (gépszerelő). Ha a foglalkozásukat nézzük, még nagyobb bennünk a csodálat. A lakatost, a mozdonyvezetőt, a gépszerelőt annyira érdekelheti a klasszikus muzsika, hogy ennyit képes áldozni rá? Ügy látszik, ennyire. Hírlik ugyan, a tanácselnököt megütné a guta, ha megtudná, hogy akármelyikük is szakítani akarna a kis együttessel, de az is hírlik, a hétből ötöt hamarosan bekíván a sereg. Nesze neked, Tiszakécske! Pribojszky Mátyás abban bizakodik, hogy mind az ötöt egy helyre viszik, és hetenként egyszer beviheti hozzájuk a klntmaradt kettőt is. Egy ekkora lehetőséget egy normális seregnek nem szabad kihagynia — toldja meg a szavait. Szívből kivánjuk, koronázza siker a törekvéseit. A kérdésre azonban még mindig nem feleltünk igazán. Jó ez nekünk? Ha egy hangszer kimozdul történelmi szerepköréből, csak örülhetünk neki. Lám, a nyenyere is tagja lett igényes zenekaroknak is. Az szokott történni, ha valahol meghallják őket, azonnal megkérdezik, ki csinálta a citerájukat. Varga István, Tiszaföldváron. Sokan azonnal kapcsolatba lépnek vele, és mindenáron ki akarják cserélni szerszámaikat. Azt hiszik, a citera teszi a mestert. Nekem azonban egy régesrégi katonavicc jut eszembe. Énekelnek néhányan, és egy-két katona beletercel a dallamba. Az mi? Tercelünk! Tettszett a tisztnek nagyon, ki is adta a parancsot: mindenki terceljen! Az az érzésem, ahogy a csupaterces kar nem képzelhető el, ugyanúgy fölösleges lenne minden zenekart átprogramozni erre a metódusra. Nagyon szép, ha egy ennyire amatőr együttes ennyire nagyszerűen tudja követni igénytelen zeneszerszámaival a nagyzenekarokat, álljunk is meg dicsőítésükre, de maga a produkció mégis csak utánzás. Avval tűnik ki, hogy másokat és másként utánoz, mint az átlag. Sértő szándék nélkül, nagy elismerések közepette mondom. HORVÁTH DEZSŐ ban, a Wartburg várában. Marikának szólítottuk, elmondta, hogy tizenkét éve él a Thüringiai városban, tanulni jött ide egy gyári közösséggel, megismerkedett egy fiatal német fiúval, ittragadt mellette feleségnek. Az első percekben feltűnt Marika tiszta, szép magyar beszéde. S nem csak az, hogy akcentusmentesen ejtette a szavakat, hanem az is, hogy tájékoztató szövegeibe lépten-nyomon magyar példákat szurkált bele. Nem honvágyat éreztem ezekben a megjegyzésekben, hanem az elhagyott haza értékeinek, megbecsülését. Ugyancsak a NDK-ban találkoztam egy fiatal mérnökkel, ő is idegenvezetéssel foglalkozott, ő is ott házasodott, tehát nem alkalmi, elszakadt honfitárs volt, hanem ott élő, ott dolgozó magyar szakember, ő is tisztán, szépen beszélt magyarul, s ha nem is tűzdelte tele mondókáját magyar vonatkozásokkal, nyelvtisztaságának megőrzése elismerést fakasztott bennem. De találkoztam nyelvtestvéreinkkel például a Magas-Tátrában is. Eső zavart egyszer be Tátralomnicon egy zenepavilonba, két középkorú nő mellé ültem le egy padra; magyarul beszéltek. Szép, palócos ejtéssel, tisztán fogalmazott mondatokkal. Megkérdeztem, honnan kerültek ide, azt mondták, Nyitráról. Tehát szlovák nyelvterületen élő magyar anyanyelvű asszonyok. Anyanyelvüket a családi otthonban tanulták, nincs benne semmiféle szlovák beütés. Nem zökkentek ki társalgás közben az anyanyelvi vágányokról, ami sajnos idehaza, a magyar, a hazai nyelvterületen lépten-nyomon megesik. Tapasztalhatjuk a beszélt nyelvben, a nagy nyilvánosság előtt, sokszor hivatásos beszélők — riporterek — szövegeiben, még többször az irott közleményekben, a napilapok, folyóiratok idegen szavakkal teletűzdelt mondataiban. Pedig ezek a nyelvzökkentők nem idegen nyelvterületen élnek, idehaza nem idegen nyelvű beszédet hallanak. Hazánkban hála istennek egyre többet, egyre gyakrabban foglalkozunk anyanyelvünk tisztaságának megőrzésével. Az eredmény ugyan nem valami dicsekvésre 'rtiéltó, sokszor azok is kizökkennék, akiknek feladata lenne a nyelv tisztogatása, sokszor csak néhány éves lemaradással kapjuk fel a fejünket, ha valami szennyezés jelenik meg a nyelvünkben. Pedig a gondozást, a tisztogatást egyetlen pillanatra se lenne szabad megszakítani. Az előbb említett jö példák mellé oda kellett volna -állítanom, SzentGyörgyi Albert töretlen magyarságát, Ő évtizedeket töltött idegenben, mégis szépen, tisztán beszélt anyanyelvén. Szebben, tisztábban, mint néhány hazai hivatásos beszélő. ORMOS GERGŐ